Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-03-25

XX. évfolyam. 13. szám. Pápa, 1893. márczius 25. r

X Megjelenik # m íii d e ii v-a w'á r n a p. Közérdekű sürgős' közlésökre küi'üükiut rendkívüli szúmirk is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, caak ismsrt kezektől fogadtatnak el. Kiziratok nem adatnak Yistfzá. A. lápnak szánt kö'z leménvak a 1 *P x »xerkesztosefcehea; (hosszu•** utcza 969. sz.) küldendők. \i PAPAI LAPOK. Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitarik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kohn Mór fiai m hirlapközvetitő iroda) küldendők. >^ > apa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. „Jókai-kör" Pápáig Több izben szóba hozatott""Ifeisebb ós nagyobb köreinkben egy irodalmi 'társaság létesitósének eszméje, indokul hozatván fel az, hogy városunkban elegendő számban vannak meg az arra alkalmas irodalmi erők; azonban, mint a tapasztalat mutatja, az eszme megvalósítása még csak a kezdet stádiumába sem jutott el. Minek oka, azt hiszem, abban rejlik, hogy habár az arra alkalmas erők megvoltak is, hiányzott az akaratnak együttes nyilvánulása ós talán az együtt működés szükségességének tudata is. És ezen jelenség nem csupán esetlegesség, hanem megtaláljuk mólyen fekvő indokát hasonló irányú vállalkozásaink sorsában, vagy ha ugy tetszik, tevékenységük meddőségében. Élénk emlékezetünkben van a pápai ismeretterjesztő egylet, mely alig tölthetett be néhány felolvasási cyklust, s hallgató közönsége nemhogy számban növekedett volna, hanem mindinkább apadt, s az utóbbi időkben majdnem kivétel nélkül azokra szorítkozott, kiknek nem is volt szükségük a felnőttek oktatására. Utóbb az ismeretterjesztő egylet Pápa vidéki közmivelödési egyesületté, ez pedig a dunántúli közmivelödési egyesület fiókjává alakult át. Hogy ez feltűnő sikert nem mutathat fel, okát megtaláljuk azon szerencsés körülményben, hogy városunkban a magyarnyelv terjesztésének szüksége nem forog fenn, 8 nem találunk még csak egy megmagyarositandó német feliratú czimtáblát sem, arra pedig, hogy az egyesület működését a vidókbeli német ajkú községekre sikerrel terjeszthette volna ki, nem rendelkezik elegendő anyagi erővel. Annak szükségét azonban, hogy kívánatos volna városunkban egy az öszszes intelligentiát magába foglaló szellemi központ, vagyis oly kör, mely a szellemi műveltség kifejtését, ápolását és terjesztését tűzvén ki feladatául, hatalmas tényezőjévé válnék társadalmi életünk emelésének: — mindnyájan érezhetjük. Ezen körben azonban nem csak az irodalmi, hanem a művészeti érdekeknek is kellő támogatást kellene találni, nem csak azért, mert a zene, ének és szavalat élénkebbé tenné a társas összejöveteleket, hanem azért is, hogy a változott viszonyoknál fogva ezen kör adjon impulzust a magyar színészet pártolására is. Azért hivatkozom a változott viszonyokra, mert tudjuk azt, hogy az állandó színháznak a város tulajdonába lett átbocsájtásával a szinházi részvénytársaság legközelebb megszűnik, ezen részvény-társaság pedig csak névleg volt részvény-társaság, de valójában sem létrejötte, sem működése nem irányult üzleti érdekekre, hanem a legáldozatkószebb szinpártolásra; kell tehát, hogy ezen hivatást más egyesület töltse be, mert bár megvagyunk győződve, hogy a színház anyagi érdekei a városi magistratusban kellő gyámolitást találnak, de ez a közönség érdeklődésének ébren tartására már csak hatósági jellegénél fogva is képtelen. Áz egész ország a folyó óv őszén fogja ünnepelni legnagyobb, élő költőjének, Jókai Mórnak 50 éves irói jubileumát, kell tehát, hogy városunknak művelt közönsége is megfelelő részt vegyen a nagy nap méltó ünneplésében, Hiszen alig van város, mely Jókait mint irót inkább mondhatná magáénak mint Pápa. Itt ringott nagy szellemének irodalmi bölcsője, itt látott napvilágot első irodalmi kísérlete, itt hirdette legelőször emlékkő nagy nevét, itt tanul példájából az ifjúság törekedni nagy ezólok felé. Ünnepelhetnénk-e a nevezetes jubileumot méltóbban, mintha a Pápán megalakítandó irodalmi ós művészeti kört Jókai nevéről neveznők el, s az uj egyesület nyilvános működését a Jókai jubileum megünneplésével kezdené meg? Ne késsünk tehát leróni azon hazafias kötelességet, melylyel nem csak a nagy költő, de önmagunk iránt is tartozunk ! Vegye ez iráuyban a kezdeményezést kezébe azon férfiú, ki városunk lakosai közül erre egyéni tulajdonainál, állásánál, ismert tevékenységénél és hatásos befolyásánál fogva leginkább hivatva van: dr. Fenyvessy Ferencz. Pápa, 1893. márczius 22. TIoi;yáth Lajos. • A dunántúli nyaraló helyek fölvírágoztatása. Fölhívás a nyári lakások összeírására és bejelentésére. A Dunántúli Közművelődési Egyesület Porzsolt Kálmán indítványára elhatározta, hogy munkaprogrammjába felöleli a dunántúli nyaraló- és fürdő-helyek fölvirágoztatását is s e czélból leirja e telepeket és összeiratja az e telepeken lévő összes kiadó lakásokat, az igy öszszegyüjtött adatokat azután egy füzetben kinyomatván több ezer példányban terjeszteni fogja a nyaraló közönség körében. Hy módon akarja az egylet a nyaraló és fürdőző közönség figyelmét a Dunántúl egészséges és szép vidékeire fölhivni s az igy növelt idegenforgalom által elősegiteni az illető vidék lakosságának anyagi jólétét. Fölhívja tehát az egylet a sajtó utján a Dunántúl mindazon vidékeinek lakosságát, melyek nyaralásra alkalmasak, hogy kiadó lakásaikat legkésőbb /. évi ápril hó 5-éig írásban jelentsók be Porzsolt Kálmánnál, a Dunántúli Közművelődősi Egyesület titkáránál (Budapest, József-körut 5.). E határidőn tul érkező bejelentések a füzetben kinyomathatok már nem lesznek. A kiadó lakásoknak ily módon való hirdetése természetesen díjtalan s az öszözes költségeket az egylet fedezi. Ily bejelentésre fölkóretnek saját órdekökben az illető lakás- vagy nyaralótulajdonosok, de ezenfelül azok a nemes emberbarátok is (lelkészek, tanitók, közigazgatási tisztviselők stb), kik hajlandók mások érdekében ily önzetlen munkára vállalkozni. A bejelentők kóretuek, hogy a következő kérdésekre adjanak pontos és kimerítő-választ: 1. Község neve. % Utolsó posta. 3. Utolsó vasúti (vagy gőzhajó) s táviró állomás. 4. Van-e a község mellett erdő ? 5. Van-e viz, vagy fürdő í 6. Vau-e orvos a községben, s ha nincs, hol található legközelebb ? 7. Van-e megfelelő vendéglő, vagy hol és mily árban lehet élelmezést kapni ? 8. Bórelketők-e ós mily árban járművek, kocsik vagy csónakok l 9. Bérelhető-e vadászterület a közelben l 10. Minő kiránduló helyek s nevezetes látni valók vannak helyben és vidéken l 11. A főbb élelmi szereknek (hus, tej, tojás) mi az átlagos ára l 12. A kiadó lakás vagy nyaraló tulajdonosának neve és foglalkozása. 13. Hány szobát s esetleg konyhát vagy istállót adhat ki l 14. Miként van a lakás bútorozva l Mi a lakás ára az egész nyaralási időre, vagy havi, heti s esetleg napi időtartamra ? 15. Kapható-e s mennyiért teljes ellátás is a lakásban 1 Mindezen kérdésekre adandó felvilágosításokon kivül is azonban minden lehető adat beküldése kívánatos. 5580. Veszprém vármegye alispánjától. X. 1893. Felhívás Veszprém vármegye közönségéhez! Ez óv február hó 26-ika Tolna vármegyében gyászos emléket hagyott maga után. A- tősgyökeres, munkás, földmivelö magyarnóp lakta Gerjen község, a gátjain, a védekezés minden erőkifejtése daczára keresztül tört dunai áradás által elborítva, csaknem teljesen romba dült. 346 épület közül csak 41 ház és 8 melléképület áll még látszólag épen. S az is kérdéses, hogy elmenekült lakóit tűzhelyeihez visszafogadhatja-e még. A mentés első sorban csak az emberéletre, s a mennyire lehetett az értékesebb háziállatokra szorítkozhatván, ingóságaik, házi-felszereléseik és élelmiszereik is szintén csaknem mind tönkre mentek; ugy hogy az a jobb sorsra érdemes 1800 lélekszámot kitevő nép, a szó szoros értelmében koldusbotra jutott. De nem, nem juthat odáig! Az állam, a társadalom nem engedheti meg, hogy annyi ezernyi munkáskézből kiessék az eke szarva, s a kik, ha kis darab tégla voltak is az állam nagyépületében, most mint lehullott törmelék kikerüljenek az utcza porába. Szegények vagyunk arra, hogy egy ekkora erő-értéket elzülleni, elveszni engedhessünk ; és sokkal gazdagabbak, hogysem megengedhetnénk a koldusok számát egy egész légióval szaporodni. Ez a meggyőződés, és ez a tudat, hogy a honfitársi szeretetnek gazdag forrása buzog a magyar szívben, mely mikor egymásért áldozni kell, a maga baját is feledni tudja: ezek késztetnek s szinte kötelességemmé teszik, hogy a vármegye közönségének oly sokszor tapasztalt könyörületességéhez forduljak, s felkérjem: adakozzék e ezélra. A befolyt adományok f. évi ápril hó 15-ig hozzám beküldendők. Veszprém, lö93. évi márczius hó 11. Véghely Dezső, királyi tanácsos, alispán. Kártékony-e a méh a szőlőben. Városunkban a közelmúlt évben élénk vita tárgyát képezte azon kérdés, hogy a szőlős gazdák tarthatnak-e melleket szőlőikben, — hogy a méhek kártékonyak-e a szőlőre, avagy nem .' Erre vonatkozólag közöljük a kivetkező érdekes czikket, mely azt mutatja ki, hogy a méhek a szülőre egyátalán nem káros hatásúak. „Vannak még most is egyes szőlősgazdák, a kik a méheket a szőlőkben károsoknak tartják; de az illetők vagy csak hallomásból, vagy pedig téves niegligyelések alapján beszélnek. Abból, hogy a méhek a szőlő virágaira röpködnek s ott himport és virágmézet gyűjtenek, még korántsem lehet azt következtetni, hogy a szőlő virágait rongálják s a virágzást és a virágok termókenyülósét akadályozzák. íSőt most már általánosan tudva van, hogy a méhek virágról-virágra szállva, a himport >'gyik virágról a másikra átviszik s ezzt-1 a termékenyítést, illetőleg a gyümölcs-képződést elősegítik. Ennek, kivált, azoknál a szölöfajoknál, a melyek önmaguktól nem termékenyülnek, rendkívül nagy fontossága van. Annyi tehát bizonyos, hogy a méhek a szőlőkben a szőlővirágzás időszakában nemcsak hogy nem károsak, hanem egyenesen hasznosak. De hogyan áll a dolog a szölöérés időszakában ? TARCZA. A családi élet s különösen a nök helyzete Athénben. (Vége.) Az athéni férfiak a lakomákon megkoszorúzott fejjel dőltek a mi pamlagainkhoz némileg hasonló nyugágyaikra s félig fekvő helyzetben itták a jó bort vig dalok s tréfák közt. Sőt a gazdagok és előkelők lakomáin egész kis színielőadást rendeztek a drága pénzen fizetett tánezosnök, énekes, hárfás és cziterás' leányok. Tehát nem volt utolsó helyzeté az athéni férfiaknak s bajosan cseréltek völha Velünk, mostani emberekkel. De viszont a mostani hők meg bizonyára nem cserélüénékaz athéni nőkkel. Mert a szegény athéni no egész napon át, mig férjem uram oda kóborolt s meglehet, valami Szép cziterás leány után szaladgált, többnyire ki s'ém mozdult a házból. Dolgozni ugyan saját magának ritkán kellett, mert még szegényes háznál is volt egy vagy kefc rabszolga, a jobb módüaknál pedig egész csapat: csakhogy ö rá nehezedett * háztártfás'összes ügyeinek vezetése s a rabszolgáitmunkájának ellenőrzése. Mindjárt kora'réggél — a háztartás nagysága szerint — égy vägy több férfi rabszolgát elküldött a piaezfa, hogy a szükséges élelmi szereket bevásárolják. Alig végzett ezekkel, jötték a'fiatal ós Öreg rabszolganők, hógy meghallják tőle mi lesz a napi dolog? Ezeknek aztán pontosán kiadta aznapra* a tzoüij főxlni, várni és* mosni valót; mire ezek az épttlét hátsó részei! Ma* «ain«aU»Mi ítt '*r «wINki«* levő emeleti szobáikba távoztak s rendesen egy megbízható rabszolga felügyelete alatt végezték munkájukat. Azután fiaira és leányaira kellett gondolnia, hogy jól felöltöztették- ós megmosdatták-e a rábszolgálók ? Ha rendben voltak, a kis fiukat egy paedagogus rabszolga felügyelete alatt elküldte az iskolába, a hol írni, olvasni és számolni

; lanton játszani s szép költeményeket szavalni tanultak. A leányok nem mentek iskolába, hanem folyton a házban maradtak anyjuk felügyelete alatt s kisebb női munkákon kivül semmit sem tanultak. Mire a gyermekekkel végzett, megjöttek a piaczról; akkor azután kiadta a rendeletet, hogy mit ós hogyan főzzenek. Természetes, hogy ennyi fáradtság után már magára is kellett gondolnia. Megfürdött tehát. Azután hozzá fogott az öltözködéshez. Jól csiszolt kis éreztükőrböl gyönyörködött arcza szépségében, ha ugyan szép volt. Ha pedig csúnya volt, annál tovább nézegette magát, hogy miként lehetne tűrhetővé tenni külsejét. Elkeli azonban ismerni, hogy többnyire szép arezuak és igen formás, magas termetűek voltak. Haját a szobaleányával igen ízlésesen elrendeztette, azután pedig — mi türés-tagadás benne — bizony többnyire kifestette arczát. Mert ez a rosz szokás igen elterjedt náluk. Ha ez is megvolt, fölvette felsőruháját, mely rendesen egy szinü kelőiéből készült s könnyű lepelkent hullott vállairól le egész a bokájáig. Derekán azonban övvel átkötötte, oldalt pedig csatok tartották össze a ruha nyílásait. FüzorÖl szó se volt, á mi csak előnyére vált testük szép formáinak. Karjáik egészen vállu

któl kezdve szabadok V*A 6l»tolT», ós födetlenek voltak. Teljesen födetlenek maradtak a formás kis lábak is, mert nem a mieinkhez hasonló czipőket hoi'dtak, hanem csak egyszerű kis börtalp volt lábuk alatt, mit egy pár vékony és finom szíjjal csatoltak fel. Azt hiszem, hogy ez a divat sokkal alkalmasabb volt a női szépség kitüntetésére, mint a mostani. Mire való volt tehát ez a szép ós ingerlő öltözet, mikor egész nap nem mozdult ki a házból s látogatót sem igen fogadhatott ? Hát csak azért volt a szép öltözet, mért a nőknek természete hozza magával, hogy mindenkor tetszetősek legyenek. S ez igen helyesen van igy. Az athéni nők is tetszeni vágytak maguknak s férjeiknek. Azután el-eljöttek rövid látogatásra a női rokonok, sőt betévedhetett a házba egy-egy idegen vagy meszsziről jött vendég is. Ezek előtt csaknem jelenhettek meg kellemetlen külsővel. Már micsoda szégyen lett volna az, ha a rabszolga nök közül nem ismerheti meg bárki messziről a ház asszonyát? Körülbelül ilyea volt Athénben a helyzete egy középsorsu nőnek s ilyen egyhangúságban teltek napjai egyik a másik után, ritkán szakítva meg egy-egy derültebb nap által. Sőt egészen hasonló helyzete volt a leányoknak is. Ezek ép oly ritkán mozdultak ki a házból, mint édes anyjuk, s összes foglalkozásuk csak az volt, hogy anyjuknak segítettek a házi ügyek vezetésében. Fiatal emberes: látogatásáról szó sem volt. Udvarlást, széptevést a legtöbb sohasem hallott. Mert ha atyjukhoz jött is talán valami fiatal férfi vendég, az a leányoknak színét sem látta, vagy ha megpillanthatta is őket, de már beszélgetésre nem volt alkalom. Mert minden tűrhető vagyoni állapotú athéni ember házában külön női lakosztály volt, honnét azok nem igen mozdultak ki, ha vendég volt a háznál. Ha a háziúr lakomára hivta barátait, a nők abban sem vettek részt. Milyen unalmas és szomorú élet! Bizony nem valami mulatságos, — el kell ismerni' valamint azfc is, hogy a mostani szokás sok tekintetben helyesebb. De hogyan mehettek hát férjhez a nők, ha férfival nem is beszélhettek? És mégis alig maradt egy is pártában ; sőt legtöbbnyíre már igen fiatalon férjhez ment valamennyi. Ennek egyik oka az, hogy Athénben az agglegény valódi csodabogár számba ment. Sietett az megházasodni valamennyi, a mint a 20-ik évét betöltötte, mert a nőtlen állapotot gyalázatosnak ós becstelennek tartotta mindenki. Tehát sok volt a házasulandó fiatal ember s igy kelendő volt a leány. De a párok nem maguk választották ki egymást, hanem rendesen a szülők sütötték nyélbe a házasságot, többnyire csak maguk, néha rokonok ós ismerősök segítségével. Az apa kiszemelt egy leányt fia számára. A választásnál különösen két dologra volt figyelemmel, t. i. a hozomány nagyságára s a leány családjára. A hozomány elengedhetlen volt; még a legszegényebb család leánya sem lehetett el anélkül. S ha az apa egyáltalán nem tudott adni leányának hozjományt, akkora rokonok,barátok és jóismerösök állítottak össze számára. A vagyonon kivül nagy előny volt a leányokra az ősrégi, nemesi családból való származás. S ha egy ilyen családból való leányt valamely gazdag, de nem nemes iíju megkaphatott, nagy kitüntetés volt reá és egész családjára nézve. Az ilyen házasságnál gyakran megesett azután, a mi napjainkban sem ritkaság, hogy az asszony volt az ur a háznál. Ha tehát az apa kiszemelt egy leányt fia számára s a leány apjával már a hozományra nézve is pontosan megegyeztek : akkor azután rkijelentették a fiataloknak, hogy egymáséi lesznek. Pedig — meglehet, — hogy sohasem beszéltek egymással, vagy csak alig látták egymást. De azért legtöbbnyire meg sem kísérlettek az ellenállást, mert ugy sem lett volna eredménye, vagy csak igen ritka esetben. A menyegzőt okvetlen megkellett előzni az ünnepélyes eljegyzésnek, mikor a házassági szerződóst véglegesen megállapították. Ilyen ünnepélyes eljegyzés nélkül törvénytelen lett volna a házasság. A menyegző reggelén mind a vőlegény, mind a menyasszony olyan vizben fürdött, melyet egy erre a ezélra kijelelt szent forrásból hoztak. Azután összegyűlt a lakodalmas nép a menyasszony házánál s különféle szent czeremoniák után lakomához ültek; de külön a nők s külön a férfiak. A menyasszony folyton sürü fátyolba volt burkolózva. Mikor az est elérkezett, megkezdődött a valóban szép ós költőies nászmenet. A vőlegény menyasszonyát, kit még most is sürü fátyol takart, könnyű kocsira ültette, mely tele volt virággal ós koszorúval. A kocsit minden oldalról fáklyások vették körül, mely fáklyákat a menyasszony anyja gyújtotta meg. A kocsin a menyasszony vőlegénye ós egy közeli i-okona közt ült középen. Amint a kocsi megindult, követte az egész lakodalmas nép s 13