Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-12-24

* ' Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre konmkini ren dkivü

Ii szúmok adatnak, ki. is Bér mentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak" el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ä. lapnak szánt közlemények a szerkesztőségéhez (Jókai Mór utcza 969. sz.) küldendők. lap 'Ä Előfizetési díjak. # Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bélyegdij mindig külön számíttatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivaialálm (Kohn Mór íiai cr^^ hirlapközvetitő iroda) küldendők, g Pápa varos hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesüietnek inegválasztott közlönye. Karácsony ünnepén. Grloria in excelsis Deo ... Ma született az emberiség megváltója, a hit, a remény, a szeretet megalkotója, az erény jutalmazója, a bün büntetője — a názáreti Jézus. Őt imádjuk. A harangok ércesen zugnak, oly fülbemászón, hogy az ember lelke egy pillanatra egészen átszellemül, megtisztul & földi salaktól s felemelkedik oda a magasba, hova jutni minden ember végcélja. ... A harangok zugnak, minden egyes hanghullám magasabbra, egyre magasabbra emelkedik, mig végre az örök világosság, a mindenség megalkotójának zsámolyához ér, hol átadja a népek hálaimáját, hogy egyszülött fiát adá neki, hogy Ő általa üdvözüljön. Az Ur szivesen veszi a népek hódolatát az érchangu hírmondótól: tehát még nem romlott el egészen ez a nép, még tud lelkesedni... szeretni. Az egész világ, a hova elhatott az isteni kegyelem — ujong, dicshymnusokat zeng, mert hisz ma született Jézus, a mi reményünk, boldogságunk, mindenünk... ő benne .élünk, ő benne halunk meg, ő kelt fel bennünket uj életre az utolsó napon... Halleluja ... Valamint a pásztorok, a napkeleti bölcsek egy isteni sugallattól vezéreltetve járultak a-Megváltó nyoszolyájához, ugy menjünk mi is a harangok hivó hangjára a templomba. Testi szemeinkkel ugyan nem láthatjuk, mit a pásztorok, de oly jól eső melegség futja át tagjainkat, valami földöntúli boldogság, gyönyör reszketteti meg idegeinket s érezzük, hogy a kis Jézus beköltözött szivünkbe. Karácsony! Mily édes viszhangot kelt ez a szó a kis gyermekek szivében. Mily nyugtalan éjszakákat okoz ez nekik, titkos vágyakat, reményeket ébreszt bennök s mind ez a sok szenvedés egy pillanat alatt el van feledve, mikor ott van uz asztalon az a sok csecsebecse a mit a >kriszkindli« hozott. Reájuk más varázsa nincs e szónak, csak a kis Jézus ajándéka. E szent ünnepen összeül a kis család. A papa elolvassa a bibliát, megmagyarázza gyermekeinek a mai ünnep jelentőségét, elmeséli a kis Jézus születésének történetét. Ha elvégezte a kis gyermekek újra unszolják: meséld el mógegyszer papa!.. s közelebb simulnak hozzá... A karácsony ünnepe ősrégi eredetű, mely .még a kereszténység iniciáléjából datálódik. -S hogy ez ünnep mennyire általános volt, hogy ne mondjam a népek szellemébe ment át, mutatja azon körülmény, hogy bárhány szakadárság, hitújításon ment is keresztül a Jézus által alapított ker. vallás, a karácsony ünnepét minden uj ker. vallás felvette dogmái közé. A mi. az időkülönbözetet illeti, annak magyarázata az, hogy minden vallás-szekta más-más időszámítás után állapította meg ünnepeit. Már a régi keresztények is tapasztalatból tudták, hogy a milyen irányban nevelik gyermekeiket, abban az irányban fognak azok tovább haladni. A szívben elvetett csirák lombos fákká növik ki magukat. Ezért plántálták már akkor — midőn pedig a vallási rajongás sokkal nagyobb mérvű volt mint napjainkban — a kis gyermekbe a karácsony ünnepe iránti előszeretetet, azáltal, hogy e napon különféle ajándékokkal szokták meglepni. Ez az előszeretet gyökeret ver szivében s mint férfi — mikor már tudja e nap jelentőségét — is megőrzi azt. A naturalisztikus világban is (a mit közönségesen tudományosnak szoktak nevezni) a karácsony ünnepét az ujjáébredés egyik főmomentumának tekintik. Mert e napon született az a Jézus, ki a világot a pogányvallás karjaiból kiszabadította, annak más irányt adott. E napon született az a nagy reformátor, ki — Darwin szavaival élve — angyalszelidségóvel ós határtalan türelmessógóvel megtanította az emberiséget levetkőzni az állati ösztönt s egy más ruhába burkolni a szivet, melynek akarat a neve. Ő maga járt elől jó példával, a mit ő hirdetett ós tanított, azt ő osztentatice is bebizonyította. Természetfeletti türelmével még a legrajongóbb pogányt is magához tudta bilincselni. Nyomdokát mindenfelé áldás, imádás kisérte. Beleoltotta az emberiségbe a felebaráti szeretetet — a legszebb erényt a világon. Megtanított bennünket tűrni, szenvedni, lemondani, az Isten irgalmában bizni s egy szép jövő reményében, ha parancsainak eleget teszünk. Felvilágosította a népek, uj eszméket adott nekik, hogy felülemelkedhessenek a köznapiságon. S ma már elértük azt, hogy az ember, ki egy évezreddel ezelőtt földalatti lyukakban lakott s nyers hus volt a tápláléka, meghódította az egész világot, elfoglalta a földet, a földfeletti s 'földalatti mystikus rejtélyeket nyitott könyvből olvashatja. Hogy ezt elnyertük, kinek köszönhetjük? Annak ki e napon született. — Mint valaha a háborgó tenger Jézus egy szavára lecsillapodott, ugy kell e szent napon minden ellenségeskedésnek mintegy varázsütésre megszűnni s együtt dicsőíteni az Urat, a Mindenhatót: Grloria in excelsis Deo. Poliány Zoltán. Szózat a dunántúli írókhoz, hirlapirókhoz. . Budapesten, karácsony hava 1893. A Dunántúli Közművelődési Egyesület irodalmi szakosztálya 1893-ik év karácsony havában megalakult Budapesten és azt határozta, hogy e nemes hivatásu szervezetnek — mintegy első lólekzetvótele — egy levél legyen, a melynek Elnöke fordul tagjaihoz, elsősorban a dunántúli ujságlapokhoz. Fordulok hát hozzátok — hadd mondjam pásztorlevólben: az elméknek, a sziveknek, az erkölcsöknek és minden becsületes érdeknek pásztorai, pásztortársaim. Kiállított őrszemei vagyunk a legszentebb nemzeti ügynek, a mely ezer gyökérszállal ereszkedik az élet minden viszonyába, a népeáség minden rétegébe, hogy onnan táplálkozván, virágot nyissoD ós gyümölcsöt teremjen és a gyümölcs legyen a magyar nemzet drága termése, díszben, fényben, jólétben, erkölcsben, erőben való meggyarapodására, hogy hatalmasnak találtassák amaz ujabb küzdelmekben, talán megpróbáltatásokban, a melyek reá várakoznak, a versenyzésben, a mely a föld birtokáért, a nemzet lobogójáért, nyelvének dicsőségeért itt folyni fog a közeledő óvszázak idején. A kiállított őrszemek között való összefüggést helyreállítani, az erkölcsi közösséget, mely nekik dicsőséges hivatásuk öntudatát és tartalmát megadja, létrehozni: ez a mi első feladatunk. A második: munkálkodni, munkára serkenteni, ós az öntudatosságot, a mely magunkban él, átszármaztatni a milliókra, melyeknek szellemi vezérlete a gondviselés által kezünkbe tétetett. A váltakozó szél, napfény ós eső ; az egymást köpető hideg és meleg adja meg a földnek a termékenységet ós a földből táplálkozó termésnek a fejlődós, a virágzás, az érés föltóteleit. Mihez hasonlíthatnám, jobban az iró és újságíró munkálkodását, mint a természeti tünemények e váltakozó jótékony beavatkozásához ? A mi szavunk majd mint jótékony meleg eső, majd mint éltető napsugár, majd mind tisztító szél munkálja az elmét, megtermékenyíti ós a termés föltételeit létrehozza, akadályait lerombolja. A gyengét istápolja; a vakraerőt fékezi; védi a gyámoltalant és korlátok közé szorítja az erőszakost. A sajtó a szabadság gyermeke, a ki katonává lett, hogy megvédelmezze édes anyját. A sajtó minden haladásnak, a sajtó az egész modern életnek, az élet minden vívmányának alapja, kardja ós vára. Mit tesz az, hogy ép azok, a kiktől a sajtó e tulajdonságát nyeri: az iróvilág maga szegény. Szegény volt mindig, szegény ma és szegény marad mindörökké. Avagy nem istállóban született, nem ács műhelyben nevelkedett-e, a ki a legszegényebb volt és végig szegénységben élvén, a legnagyobbá lett: istennek egyszülött fiává! És nem szegény halászok voltak-e az ö apostolai? A szegénységben rejlik a legnagyobb hatalom. És mindvégig megmarad csodának az a jelenség, hogy az irók felvirágoztatnak első sorban kiadókat, vállalatokat, érettük sok millió mozgósításával keletkeznek nyomtató műhelyek, az újságok eszközlik mindennemű vállalkozás hasznát ós ez az erejük csak abban rejlik, hogy írják szegény iróemberek, lelkesek, idealisták, önzetlenek, a kiknek közsorsa szegénynek maradni. Titeket, dunántúli testvéreim a hivatásban szólítalak most munkára. Akik elszórva tettétek kötelességteket, most szolidaritásba lépve, a »D. K. E.« zászlaja alatt induljunk csatába. Ragadjátok fel és rázzátok meg ezt a lobogót, hogy mindenek szeme felé forduljon. A Dunántul e hazának legszilárdabb pontja, egy kis Magyarország ez külön, mely ezer év óta közvetlen nyomása alatt az idegen nyugatnak, soha meg nem tántorodott nemzeti erejében. A küszöbön álló uj ezer óv nemzeti küzdelmeibe belépve ez országrész, ha szellemi egységet tud előkelő társadalmába beoltani, tündöklő vezórszerepet vau hivatva játszani a nemzet fejlődő életében. A természet pazar kincseivel, gyönyörködtető bajával gazdag ez országrész; lakosai a múltból őrzik a hazafi, erkölcsöket, mint nagy elődöktől rajok maradt örökséget; Zrínyi a Festetich, a Deák, a Batthány, a Széchenyi, a Vörösmarty, a Berzsenyi, a Kisfaludy nevek nagyjaink koszorújában a világra szóló illatú virágok. Városainkban modern irányú művelt polgárság versenyez a hasznos munkában ós a hazafi erkölcsök gyakorlásában: hogyne volna hálás nekünk dunántúli Íróknak a feladatunk, midőn amaz ősök el nem erjedt unokáit, eme polgárok. törekvő sokaságát szólítjuk a nemzeti közművelődés zászlaja alá, melyet egyik jelesünk tart jobbjában védő kézzel fölibe a haza oltárának. Ez az uj küzdelmek kardja. A művelődés, a felvilágosodás, a jótékonyság, •az anyagi ós erkölcsi gyarapodás békés TÁRCA. A szeretet ünnepén. Némulj el te vásári nesz, A szeretet ünnepe ezl Szivünk 1

— légyen templom képe; Oltár benn: a — Bzelid béke. c. Bajt a tömjén és a mirha: Szenvedőknek balzsam-irja. És;te áldott angyal: részvét, Oszd ki széllyel ki-ki részét; Felkeresve, hol bú-baj van: Halljon egy-egy cseppnyi balzsam.. Merre ez az angyal fárad, Enyhül a kin, a köny szárad. Nyomdokából — minden rögön — Virág fakad: nyiló öröm. Nincs e földnek szebb virága, Rajta, harmatgyöngy: a— hála.. . . Áldott

C angyal hintsd virágod 1 Boldogítva a világot; Felkeresve; hol bú-baj vant Hulljon »gy-egy oseppuyi balzsam. Soós Lajos. Válni kellett tőled . . . Válni kellett tőled, angyalom! Elkísért a lelked utamon; De szivemnek ugy fajt valami, Hogy nem foglak látni,-hallani. Kis könyvembe ekkor ezt irád S megfogadtad, ez lesz az imád: Ti örökre elvesztett napok, Gyorsan múljatok

! Az enyém vagy, mégis menni kell. Ea, levél csak őszkor válik el — S tőled én szerelmünk tavaszán, Üdvöm májusában bucsnzám, Hogy tüzpróbát álljon a szivem, Eoglak-e szeretni majd híven ? . . . Ti örökre elvesztett napok, Gyorsan múljatok 1 Küzdök érted, édes, harcolok, Mint regékben élő lovagok, Elkárhozott tündér hercegek Szép királyleányért küzdenek. De mig arcod látni nem fogom, Minden este vágygyal suttogom: Ti örökre elvesztett napok, Gyorsan múljatok! Mennyi boldogságunk kárba vész! Jön helyette bánat, szenvedés; Életünk magános, bús leszen, — Isten veled, édes kedvesem! Vigaszom, hogy a gyász véget ér S hü szerelmes párod visszatér... Ti örökre elvesztett napok, Gyorsan múljatok! Budnyánszky Gyula. •limunfcaos egy wriMtöm Karácsony estéje. — A »Papai Lapokc eredeti tárcája. — Irta: Babay Kálmán. A bethlehemes gyermekek most mentek el, a „Szellő" kutya még csahitol utánuk a kertből, hova fogságba tétetett; abba is hagyná már, ha a másik, a pici „Amici" nem kontrázna ki a konyhából. Azt pedig csak nem engedheti a hatalmas Cerberus, hogy az ökölnyi jószágé legyen az utolsó szó. na oMtolva. Homályos köd ereszkedik le lassanlassan a tágas udvarra, melynek minden cseppecskéje gyémántként ragyog, a mint egy fénysugár a konyhából áthatol rajta. A ház egyik szobájában most gyújtja fel a függő lámpát egy karcsú leányka; gondos keze apróra eligazgat mindent, mi nemes izlósót sérti. Aztán mosolyogva tekint a diván sarkába, hol egy alak fejét kezére hajtva, csendesen üldögél. — Mire gondoltál • most Ilona ? — kérdi lágy, fuvola hangján a mosolygó leányka. Az pedig, ki ott a sarokban üldögél, felemeli kezére nyugtatott fejét s tekintetét a kérdezőre emeli. Gyermekleány az is, de első pillanatra nehéz volna megmondani, hogy növóre-e a karcsú leánykának, vagy huga ? Izmos, kissé vaskos karjai,, széles válla nővérének mutatják; de az a finom gyermek arc, azok az okos, lágy kék szemek s az a pillantás, a hogy a karcsú leánykára tekint, elárulják, hogy huga amannak, hogy megszokta angyali nővérének fensőbbségét. Es aztán, hogy a nővér szeretettől ragyogó, kedveskedő arcát.meglátja, ö is elmosolyodik. Mire gondolhatna ez a gyermek karácsony estéjén, mint egy kellemes meglepetésre, mely nem sokára érni fogja. Eólig-mede'-.g tudja, hogy ez a meglepetés be fog következni; de biztosra még sem meri venni. Oly édes az a szorongó reménykedés, a biztos tudással kár volna azt megsemmisíteni. A Jézuska nagyon szereti a jó gyermekeket, földön jártában is azok voltak szeretetének legelső tárgyai, eltávozta óta fem feledkezett meg.róluk. Mint a gyermekek igaz barátja, ugy tudja, hogy kinek mit kell hoznia; egyiknek kardot, puskát, lovaskatonákat, a másiknak kender-haju kis babát, kien a legutolsó divat szerint van feldudorozva a ruhácska. Van, kinek kis szivét a sok kis égő gyertya és aranyos mogyoró hozza sebesebb dobogásba; ennek is meghozza avart ajándékot. Van pedig, ki dideregve húzódik a kapu-sarkok árnyékába s epedő tekintete inkább egy avult, de meleget tartó rongyon akad meg; ennek is meghozza a Samaritánusok adományát. Az a kékszemű leányka is biztosra veheti, hogy az előtte legkedvesebb ajándékot meghozza számára az a legigazabb barát. Ez a hit benne is van abban a mosolyban, mely nővére kérdésére szép arcocskáján játszadozik. És önök, tisztelt hölgyeim, kik e tárcát olvassák, ha eltalálják, mi lesz az a kriszkiudli, a mit az a gyermekleányka vár ós megkap; ugy részesüljenek önök is ily ajándékban. — De rosz vagy te Juliska! — feleli mosolyogva a kis nővér, — hisz anélkül is tudhatod . . . ! Most tekintete a fali órára esik, melyen néhány perc múlva 5 óra lesz. E tekintet után csendesen rezdül meg keble fölött a pepita ruha; egy feltolakodó gonoszka sóhaj munkája volt a ruharezdülés, más semmi. És én Istenem! az a sóhaj mennyit tudna mondani ,..!'! A leányka okosan figyel, majd felemelkedik ültebői. Szinte meglepi a nézőt annak a plasztikus alaknak fejlettsége, alig lelhet egy másik gyermekarcnál ilyet. Az a másik kedves karcsú alak pedig. még mindig mosolyogva odalép a gyer" mekhez, gyegéden magához öleli és anyai szeretettel csókolja meg amannak márványsima homlokát. És az a kis leányka erre az ölelésre, erre a szerető csókra tűzpirossá válik, visszacsókolja 10-szer, 20-szor a gyengéd mővórt; azzal aztán szök-repked a szobában, a konyhában, mint egy kis nefelejts-pillangó, akin az izgatottságnak legkisebb nyoma sem látszik többé. Nem kell többet, csak egy félkört leirni a nagymutatónak, az alatt nagyot változik a csendes szoba. Tisztes agg matróna ül a szőke gyermek elöbbeni helyén, mellette egy teljesen kifejlett rózsa, üde szépségének teljében. Abból a figyelemből, abból a gyengédségből, a hogy a szép agg matronával bánik, kérdéseire felel s szórakoztatni iparkodik, észrevehetjük, hogy szerető gyermeke annak, ki boldog, hogy ily állapotban örvendhet szülő anyjának. Az ajtón most lépett be egy nyúlánk, magas ember, kisérve egy katonaruhás ifjútól; ha a leányokat láttuk, tudjuk, hogy ő a családfő, akkora hasonlatosság van ö és azok vonásai között. Minden arc ragyog és mosolyog itt, a boldog családi körben; ós mégis mindegyik arcon ott látni egy kérdő jelet, mert a legkisebb neszre és zörejre figyelmesen emelik fel boldog tekintetüket mindannyian. És most'csakugyan valamiféle hang hatolt be a csendes szobába; égy gordonkaszerü búggás, mely mind közelebb ós közelebb érkezik. Égy hintó dübörgése, mely most fordult be a kitárt kapun á tágas udvarra. Az a kinyílt rózsa, az ifjú anya 52