Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-01-22

Országos lelenczház-egyesiilet. Nagy és nemes mozgalom indult meg röviddel ezelőtt a fővárosban, melynek ozélja egy régi nemzeti mulasztásunkat pótolni, társadalmunknak egy sajgó sebét behegeszteni. A nyugoti kultúrállam okban már réges-régen, Olaszországban és Fran­eziaországban évszázadok óta látják el az apjuk-anyjuk elhagyta kisdedeket jótékonyság segítségével, vagy közkölt­ségen. A középkor szellemének megfelelőleg kezdetben klastromokban ós templomok­ban vették fel a kisdedeket, kiket titok­ban egy ott kitett forgó szekrénybe helyeztek el többnyire éjnek idején. A gyermekeket szintén apáczák gondozták a klastromban ugy, hogy az ilyen gyer­mek a világtól elkülönítve növekedett fel. Ez a módja a felnevelésnek nem czél­szerü. Egyrészt nagy a veszedelem a gyermekekre ha sokan együtt vannak, betegségek könnyen átragadnak egyikről a másikra. Azonkívül a világtól való el­zárás nem jól hat a kisdedek lelki fejlő­désére. Manapság alig van már oly lelencz­ház, melyben a gyermekeket intézetileg nevelik, hanem majd micdenütt arra igye­keznek, hogy a gyermekek a nép által neveltessenek tel, s igy oda jussanak visz­sza, a honnan kikerültek, olvadjanak a népbe, hogy a társadalom hasznos tagjaivá valljanak. Az olasz nép annyira szereti „madonna gyermekeit", (igy nevezik a lelenczeket/ hogy gyakran ingyen nevelik fel és családjuk tagjaivá fogadják. Ezt a hazafias ós emberbaráti eszmét óhajtja megvalósítani az „országos lelencz­ház-egyesület u . Tulajdonkópen szégyenére vállik hazánknak, hogy még eddig nem gondoskodtunk kellőképen az ártatlan kisdedekről, a kiknek egyedüli bűnük, hogy szülőik nyomorognak, könnyelműek, vagy bűnösek. Hányszor történik meg az orvosi gyakorlatban, hogy a jómódú csa­lád vézna csecsemője mellé dajkát kell megvizsgálnunk a ki bem vitatja ép, erős csecsemőjét, kit kéuytelén másoknak ki­adni ápolásba. Alig múlik egy-két hónap és egy vén banya beállít a dajkához ösz­szeaszott, vézna csecsemőt tartva karjai­ban, s a szegény anya borzadva bontja szét a rongyokat, nézi gyermekének puf­fadt hasát, ráuczos bőrét és hallja nyö­szörgő sírását. Ez a szegény teremtés már közel vau ahhoz, hogy angyallá legyen, s a főváros, valamint a nagyobb városo­kat környező falvakban valóságos augyal­csináló ipar fejlődött ki, hova olcsó áron kiviszik a gyermekeket meghalni, annál gyorsabban, minél kevésbé pontosak, a kialkudott bér fizetésében. Arról van tehát szó, hogy ezek a kisdedek jó ápolásban részesüljenek, a mennyire lehet családban neveltessenek fel. Ennek kipróbált legjobb módja az, hogy az ilyen gyermekeket egy- vagy több központi intézetbevegyék tel, a hol őket az orvos megvizsgálja, s az egészségeseket mielőbb az érte bejövő földmivesék és kisiparosok nejeinek át­adja gondozás végett kellő fizetés fejében. Az intézetben csak azok a gyermekek maradnak vissza, a kik betegek, hogy ott anyatej mellett gondos ápolásban része­süljenek. A kiadott gyermekekre az inté­zet, de különösen az egyesület vidéki tagjainak folyton és szigorúan kell fel­ügyelniük. Ez igen fontos, mert ha a gyermeket kiadják és többet rákomolyan senki sem vet ügyet, akkor a gyermekek ugy pusztulnak, mint azelőtt. Epen ennek elkerülése végett szükséges a nemes szivü és jótevő társadalomnak részvétele minél tágabb körben. Hiszen a lelencz-ügy tu­lajdonképen közügy és az államnak kö­telessége gondoskodni az elhagyott kis­dedekről ; azonban náluuk ezt az állam a községekre rótta, a melyek azutáu mi­nél olcsóbb ós igy rosszabb ápolásba adják a gyermekeket. Tehát a társadalomnak részt kell vennie e mozgalomban, ha azt akarjuk, hogy e kisdedek jó kezekben legyenek, s a haza hasznos polgáraivá valljanak. Hazafias és emberbaráti müvet igye­keznek tehát életre ébreszteni azok, kik az országos lelenczház-egyesület megala­kításán fáradoznak. Örömmel látjuk, hogy a fővárosnak színe-java máris csatlako­zott a mozgalomhoz, melynek czólját fennt röviden vázoltuk. Nem közönséges egyletesdi ez, hanem arról van szó, hogy ezer kisded életét megmentsük, és épen ezért a mozgalomnak országosnak, impo­zánsnak kell lenni. S ha a kormány s az országgyűlés látni fogják a törekvés ko­molyságát, s az eszme megvalósítását, akkor bizonyára kell, hogy erkölcsileg ós anyagilag hozzájáruljon. És épen azért, mert ily nemes ós nagy tervről, régi mu­lasztás pótlásáról van szó, kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy csatlakozzanak e moz­galomhoz. E lap szerkesztősége szívesen fogad és nyíltan nyugtáztat bármely cse­kély adományt, s azt az egyesülethez (Budapest, Kerepesi-ut 41.) juttatja, mely bárkinek szolgál bővebb felvilágosítással. Sőt e nemes egyesület megérdemelné, hogy mulatságok, bálok, tombolák, stb. jövedelmét, vagy legalább annak egy ré­szét e ezólra fordítsák. Gondoljunk Széchenyi nagy hazánk­fia mondására: „Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak életét sem kellene kioltani, mivel magyar 1 '' ; mennyi­vel inkább kötelességünk tehát a pusztuló szegény kisdedek ezeréit megmenteni! Dr. Faragó Gyula. A pápai leányegyesület felolvasó ülése. A ..pápai önképző leány egyesület" ­ben f. hó 15-ón d. u. 5 órakor ismét szép közönség gyűlt össze. A fiatal leánykák mosolygó arezáról vidám tekintet, a fia­talság rózsapirja ragyogott le ; s a hát­térben phallanxot képező gavallérok édes boldogsággal legeltették szemeiket a bo­ákkal büszkélkedő, csintalan Évákon . . . Csacsogott a sok kedves ajk sok min­denfélét, enyelgő históriákat összevisz­sza csevegtünk és belemelegedtünk any­nyira, hogy mire az egyesület buzgó elnöknője, Iiosonthal Fraucziska a pódi­umra lépett, s a gyűlést megnyitottnak nyilvánította, a fiatal leánykák és a ma­mák már mind letették felsökabátjukat, hogy a csintalan szemek a sok szép „blouse" változatosságában is gyönyörköd­hessenek. Mikor pedig Vörös János ur III. éves papnövendék (kinek szavalata a programmban nem volt előre hirdetve) szállt ki a sikra, hogy az élénk hallgató­ságnak Horváth Boldizsár ; ,Egy álomkép" czimü költeményét elszavalja, az arezokon a jótékony melegség már pirosló rózsákat fakasztott, pedig künn „pelyhedezve hullt a hó". S a pirosló rózsákat a szívnek me­lege, melyet Vörös ur remek szavalata élénken felébresztett, még jobban kiia­kasztotta. Vörös ur élénk „verv"-vel, meg­kapó pathosszal, valódi melegséggel adta elő Horváth Boldizsár epedő hangú, me­lancholicus és lángoló szerelemmel telt költeményét. A programm második pontját dr. Huszár Pál ur érdekes felolvasása képezte. A lapunk más rovatában közölt szellemes bevezetés után a „nevetség -sröl" beszélt körülbelül háromnegyed órán át, a kö­zönséget mindigmxilattatva, szórakoztatva. Beszélt a ,.nevetséges" különböző fajairól aesthetikai szempontból, s a humorból indulva ki. Mindenütt találó példákat, eleven leírásokat szőtt be felolvasása ke­retébe : a tárgy humoros oldalát vegyi­tette komoly, tudományos oldalával. Vajha felolvasó ur többször is felkeresné leány­egyesületünket ügyes, szellemes felolva­sásaival 'í! Harmadik pontja is volt a programmnak. mit a közönség nagyon szívesen fogadott. Deutsch Frigyes ur (Szombathelyről) G-abányi Árpád „Egy kedves ember" czimü monológját szavalta el ügyes, komikus hanghordozással, kiváló mimikával, szi­nószies mozdulatokkai. Irnprovisatióját zajos taps követte, mi szintén élénken tanúsítja, hogy Deutseh ur a fiatal leány­kák és a mamák tetszését szavalatával teljesen megnyerte. Most pedig azzal fejezem be beszá­molómat, hogy vajha minden önképzö­egyesület oly élvezetes órákat nyújtana a közönségnek, mint a mi leányegyesü­letünk. No persze, erre csak a fiatal leány­kák szövetkezete meg Rosenthalné képes. ti. Á. A pápai korcsolya-bál, 1893. január 21. Az idei faxsang elite-bálja tartatott ma az ,,Arany-Griff„ szálloda fényesen feldíszített nagy termében. Pápa városa és vidéke színe-javát, intelligentiáj át hozta össze a korcsolya-bál, és fiatal, rózsapiros arczu bájos leányok, asszonyok képezték diszes virágkoszoruját. Kilenez órakor kezdett gyülekezni a közönség. A terem feljárata előtt a lépcsőnél ós a folyosón kék-fehér váll­szalag jelvénnyel ellátott atillás és frak­kos rendezők fogadták az érkezőket. A nagyterem csillárjaival és dísznövényei­vel — a mint a szőke s fekete női fejek elő-elötiintek — elragadó látványt nyúj­tott. Az erkélyen is fényes közönség volt. Fél tiz után vette kezdetét a táncz — „lassú" csárdással, midőn azonban a zene ütemei gyorsultak és a „friss"-be mentek át: kezdődött csak az igazi „tüzes-ropo­gós" csárdás, melynek se vége, se hossza nem akart lenni. A táncz közti szünetekben fel s alá sétált a teremben a társaság: szebbnél­szebb leányok —, bájos asszonyok, szebb­nél-szebb —, bájos ruhákban ; nem győ­zött a szem eléggé betelni a nézéssel és a terem virág és parfüm illattal teli le­vegője elkábitá az embert. Es azok a ru­hák ! Általában fehér szinü ruhákat lát­tunk. „Empire" szabású egybefolyó, vat­teau ránezokkal diszitett ruha is volt, na­gyon sok rózsaszínű, pehely könnyű toilette is volt látható. Az egyszerű, de ízléses tánezrend : bőr-tárczácska volt, kéz-festésü ibolya s vegyes virág-füzérrel a czimlapon. Az első négyest 28 pár tánczolta. A bál külső fényéről ennyit. A mi a mulatság kedélyes és fesztelen voltát illeti, arra nézve is csak a legjobbat mondhatjuk. A korcsolya-bál minden te­kintetben, méltóan régi jó hírnevéhez, fényesen sikerült. R midőn e sorokat ír­juk, javában folyik még a táncz kitartó jó kedvvel. A mpgjelent hölgyek névsorát a következőkben sikerült összeállítanunk: Asszonyok: Báró Bothmer Béláné, Ferenczy Bernátné, özv. Guáry Pálné, Gaál Illésné (M.-Gencsj, Galamb Józsefné, Günther Antalné (Magasi), Hanauer Bé­láné, Horváth Károlyné. Horváth Lajosné, özv. Hannig Ferenczné, Jerffy Adolfhé (Mezőlak), Krieger Ferenczné (Kéttornyu­Lak), Matkovits Pálné, Pencz Józsefné, Sarlay Gyuláné (Külsö-Vath), Sült Jó­zsefné, Tóth Lajosné, Tauber Sándornó, Voyta Adolfhé, "Weber Rezsőné, "Wittmann Ignáczné. Leányok: Berger Anna, Biringer Martha, Barthalos Olga, Ferenczy Irma, Günther Ilona (Magasi), Galamb Böske, Guáry Emmi, Guáry Erzsi, Guári Margit, Györffy Etelka (Devecser), Hanauer Sa­rolta, Horváth nővérek, Jerffy nővérek, Kriger N. íKéttornyulakj, Pencz Mariska, Serényi Ilona, Tóth Jolán, TauberJo­lán, Unger Izabella, Voyta Ilona, "Witt­mann Irén, AVóber Olga. Hivatalos rovat 28,868. Veszprém vármegye alispánjától. III. 1892. Hirdetmény. Az 1890: I. t.-cz. 133. §. értelmében erdők, berkek, sürü faültetvények, sövé­nyek, eleven kerítések közutak mellett az ut árkától számitaudó 10 méter távolságra kiirtandók, a 134. §. értelmében az utak mellett a fák egymástól 15 méternél kisebb távolságra nem állhatnak, a közutak befá­sitása tárgyában alkotott vármegyei sza­bályrendelet értelmében pedig az utak szegélyezésére csak magas derekú fák al­kalmazhatók. Az 1890: I. t.-cz. életbelépte óta már két év elmúlt; elég idő arra, hogy a tör­vény rendelkezéseiről mindenki tudomást szerezzen s elég idő arra, hogy már a tör­vény végrehajtását minden irányban kö­vetelni s szükség esetén kényszer utján is foganatosítani lehessen. Ez okból fölhívom mindazon birto­kosokat, a kiknek közutak (állami, tör­vényhatósági, községi közlekedési, viczinál és közlekedési utak) mellett erdöbirtokaik, fel azokat. De igy, hogy füllentésen ne csíphessenek, csak azokról az érzelmekről beszélhetek, melyekről biztosan uidom, hogy beunem vanuak. Ilyen tulajdonságom, érzelmem, szo­kásom, személyem, vagy tudja Isten mi­csodám, hogy: imádom a levél hordókat. Levélhordó hozta azt a levelet is, melyben kedvesen hivtak fel e felolvasás megtartására. Azonnal belekezdettem az elmélkedésbe: felolvasás tárgyat keresve. Fantáziáin ilyen formán működött. Leány, leány-egyesület, leány-egyleti és leányos felolvasás. A leány-egyesület első sorban önkéntes leány-önképzö leány-szö­vetkezés lévén, a ki ott felolvas, más al­kalmas tárgyat nem választhat, mint a leány-nevelést. Megvan ! Igen, megvan, pompás. Én és leány­nevelés, kire, ha csak rápíslant hallgató­sága, mindjárt az első perczenetben kitű­nik róla, hogy leány-neveléssel nem fog­lalkozott, soha leány- és nő-képző intézetbe lábát be nem tette, legfeljebb bizonyos időközökben arra irányította lépteit, sőt mi több, még soha nevelőnő, de még leány sem volt. Ez nem járja ! Vakmerő szédelgéssel nem mutathatom be magamat! A hölgyek mind elitélnének. Kitűnő érzékük s finom ízlésük van. Egy nagy­világi nőben száz titkos rendőr lakik, de még a naiva is behatol a szívbe, hol tit­kainkat, örökre félretett vágyainkat őriz­zük, ők felfedeznek mindent, homályt és kételyt nem tűr a női lélek, a titoksze­rüség Önkénytelenül vonzza, s minél in­kább fedjük, takargatjuk a félrerejtett kincset, annál inkább ébred a gyanú, s kiülik rneglátják a tolvajt. Ismertem fiatal leányokat, kék szal­lag volt kötve hosszú hajukba, azt hit­; tem, eszük rövid, hosszú selymes volt j szempillájuk, azt hivém rövid látók ők. j Es túljártak eszemen. : Szinte érzem a tavaszt, a rügy bon­j tás, a virág fakatlás idejét, a langyos szellő milliom z'ózsa atomot ringat felém, madárdal és virágillat. Az első szerelem emléke legyinti meg lelkemet; az első szerelom.... Hopp 1 megvan. A tárgy szerelem. Igen jó tárgy, pompás tárgy. Lássunk hozzá. Hozzá is fogtam; kezdtem pedig azzal, mivel minden szellemi túlproduk­tióban szenvedő tudós kezdi, t. i. a defi­niáiláson. Tehát mi a szerelem ? Van erre ezer meghatározás, a philosofia, logika, ethika és füziologia, rőfszám irja meg. Csak a meghatározásról el lehet napokig beszélni, hát egy félórás felolvasás! A sok között azonban ezek a definitiók tet­szettek legjobban: a szerelem sötét verem. És: A szerelem azon mély érzés, mely „sz" betűvel kezdődik és „m" betűvel végződik. Azután, — már mint szokás — kezd­tem osztályozni a szerelmet. Minőség szerint van: bánatos, elégikus, merengő, játszó és méla szerelem, ezek a szelíd fajuak; azután van minőség szerint: in­dulatos, kitörő, égető, őrjöngő, duló és irtózatos szerelem. Ezek Linné rendszere szerint a vad szerelmet alkotják egyen­kint és összesen. A származás szerint van: J ébredő, lobbanó, fakadó, feltámadó és eső szerelem, vagyis azok, kik ugy esnek a szerelembe, s ezekre legjobban, illik az előbb emiitett jó definitió, hogy a szere­lem sötét verem. Van a származási osztályozásnak alosztályozása is. Ébredő szerelem vélet­lenségből, kényelemből. Fakadó szerelem kényszerűségből és lobbanó szerelem hiú­ságból, önzésből. Vannak azonban oly szerelmek is, melyek a szőke szin iránt való előszeretetből származnak. Végeredményre nézve van: elhalt, kihalt, elhervadt, megölt, elpárolgott, szét­foszlott, elfojtott, felváltott, kitépett, el­múlt ós gyilkos szerelem. A gyilkos sze­relemnél megjegyzendő: Lehet ez három féle: 1-ször, tulaj donkép eni gyilkos sze­relem, mely csak úgynevezett gyilkos szerelem, de kárt nem tesz, 2-szor. gyil­koló szerelem, ha mást öl meg, 3-szor. öngyilkos szerelem, mikor önmagát öli meg. A két utóbbi vegyüléke a tragédicus szerelem, hol dupla haláleset történik. Van még egy általános felosztás is. Boldog és boldogtalan szerelem. De ez helytelen felosztás ; mert né­melyek szerint minden szerelem boldog, mások szerint mindeii szerelem boldog­talan. Helytelensége kitűnik abból is, hogy sok ember boldognak hitt szerelmére egyesek ráolvassák, hogy boldogtalan; mig mások a boldogtalan szerelmest sze-j rencsés ficzkónak mondják. Szóval e fel-: osztás nem jó, s csak, hogy a folytonos ságban hiány ne essék, említettem meg. Jól tudtam azty hogy, mikor egy fontos kérdésről van szó, a pöre tudomá­nyos definiálással és osztályozással meg nem elégesznek. Magam sem. Ujra neki estem) a szereimet megírd filosofusoknak és óriás mértékben gyaraj jutottam e részben ismereteimet. De mi a szerelmi tudomány ? Semmi ! Tudomány, mely a színes szappan buborékok életét tárgyalja. Szerelmi művészet kell; ezt pedig tanulni nem, csak ellesni lehet. Az élvezetes munkában épen nem vagyok rest. Szokásom ellenére elfogad­tam a meghívót, melylyel egy vigan ozsonázó leány társaságba invitáltak. Min­dennel felfegyverkezve és pomádóval ki­kenve kezdtem meg hóditó Rdharként Don Jouan útját. Szívtam a bókot esze­veszetten ; nem használt. Csak mosolyog­tak neki. Játszottam az érzelgőst; nevet­tek rajta. Egy hölgy sóhajtott... — Ön sóhajt, kisasszony? — Igen. — S megmondja az okát is ? — Nem vagyok sorsommal megelé­gedve. — Kösse össze sorsát az enyémmel, s leverjük a balsorsot... — Köszönöm. — Szívesen. Itt már jobbat nem mondhattam. Nem használt semmi. A hölgyek igen óvatosak. Próbáltam mást. Játszottam a büszke spanj r olt, órámról levettem az üve­get, feltettem monoklinak, végig fixiroz­tam mind az öt termet... És hódítottam. Ott hol a felajánlott sziv kevés, ott elég egy 15 kros óraüveg. Olcsó hódítás. Ugy-e hölgyeim és uraim ez nevetséges dolog. Azután betekintettem a tükörbe, ott azt láttam, hogy igy monoklisan hogyan tetszhetem, mikor oly nevetséges figura vagyok, hogy magam is kaczagtam rajta. Ráütöttem homlokomra, megvan, most már igazán. Felolvasunk a nevet­ségesről. Dr. Huszár Pál. berkeik, vágásaik, sürü faültetvényeik, eleven sövényeik vannak, hogy azokat az 1890: I. t.-cz. 133. §. értelmében a közút szélétől számítva 10 méter távol­ságra 1894. évi márczius hó l-ig irtsák ki s' az utak mellett csak egymástól f 5 méter távolságra hagyjanak egy-egy ma­gas derekú fát, mert ezen határidőn túl a kiirtást költségükre fogom elrendelni s ezen felül az idézett t.-cz. 133. §-a értel­mében 100 frtig terjedhető pénzbüntetés­sel is lesznek büntetve. Kivételt csupán a szőlőhegyek és beltelkek sövény- vagy eleven gj'epü ke­rítéseire teszek, melyek közül a beltel­kekre ezen rendelkezés nem vonatkozik, a szőlőhegyek sövényei és eleven gyepüi pedig csak az esetben esnek ezen rende­let intézkedései alá, ha 5 lábnál maga­sabbak ós tapasztalás szerint hófuvatok képződését rendszerint elősegítik. Ezekre nézve esetről-esetre külön intézkedéseket fogok tétetni. Továbbá fölhívom mindazon közút melléki birtokosokat, a kiknek az utak mellókén sorfaültetvényeik vannak, hogy 1894. évi márczius hó l-ig azokat akkép ritkítsák meg, mikép az egyes fák közt 15 méter távolság legyen, továbbá már 1893. évi ápril hó l-ig a fák közt itt-ott létező sürü gyökérhajtásokat irtassák ki, a fákat két méter törzsmagasságra nye­sessék föl, az útra behajló, a közlekedést gátló ágakat vágassák le, mert ellenkező esetben ezen munkálatokat költségükre fogom végrehajtatni ós ezen felül az 1890: I. t.-cz.. 134. §-a értelmében.50 frtig terjedő pénzbüntetéssel is fogom büntetni. Ott azonban, hol az ut mellett már rendszeres faültetések állanak s a fák tá­volsága egymást közt kisebb 15 méter­nél, de ritkítás által a fák közt egyenlő 15 méteres távolságot elérni nem lehet, föntartom magamnak a jogot, hogy a tulajdonos kórelme alapján esetről-esetre intézkedjem. Veszprém, 1892. évi deczember hó 28. Véghely Dezső s. l\, királyi tanácsos, alispán. Felhívás. A telekkönyvileg bekeblezett kölcsön­tartozásokból az év végéig le nem rovott töke egy évi kamatának 10"/ o-ka az ingat­lanok után a következő évre kivetendő általános jöoedelmi pótadóból levonható le­vén: felhivatik az adózó közönség, hogy kamat és életjáradék tartozásairól szóló val­lomásait — a kamatfizetés igazolása mel­lett — a folyó lló 31-ig a városi adó­pénztárnál okvetlen beadja ; — ezen határidőn tul vallomások igazolási kór­vény mellett még febr. 15-ig elfogadtat­nak, — kósőhb beérkezett vallomások figyelembe nem vehetők. A vallomásokhoz szükséges űrlapok a vár. adópénztárnál díjmentesen átve­hetők. Pápa, 1893. évi január 16-án. A városi hatóság. 16. ikt. sz. 1893. Felhívás. Miután az 1891. évi XIV t. cz. alap­j án szervezett pápai kerületi betegsegély ­ző pénztár működését f. évi január hó 1-én tényleg megkezdette, ez okból a pénz­tár kötelékébe tartozó, s a pápai, devecseri ós zirczi szolgabírói járások területén lakó összes munkaadók, (kereskedők, iparosok és iparvállalatok) ezennel felhivatnak, hogy biztosításra, illetve belépésre-köteles összes alkalmazottaikat — még ha azok saját gyermekeik is, — Pápa város taná­csa, mint a pénztár illetékes iparhatósága által 1893. évi január hó 8-án kibocsátott felhívásnak megfelelőleg most már legké­sőbb f. évi január 31-ik napjáig, a később 1 alkalmazásba lépőket pedig az alkalma­zásba lépés napjától számítandó 8 nap alatt és pedig a Pápán lakók a pénztár hivatalos helyiségében (Pápán, halpiacz 818. számú házban a vidékiek pedig az illető bizalmi férfiaknál annál bizonyo­sabban bejelentsék, minthogy ellen eset­ben a bejelentést elmulasztók megbünte­tés végett az illetékes iparhatóságnál minden kímélet nélkül azonnal feljelen­tetnek. Végül megjegyezzük, hogy. a beje­lentés alkalmával a 18 éven felüli alkal­mazottaknál a munkakönyv, a 18 éven aluliaknál pedig a születési bizonyítvány az életkor, bej egyezhetése végett .minden­kor felmutatandó. Kelt Pápán, 1893. január 20-án. A pápai ker. betegsególyzö pénztár igazgatósága nevében Szokoly Ignácz, titkár. Koczka László t elnök..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom