Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892
1892-05-29
iiek kezdetét mozsárlövések jelzeudik, Ezen alkalomra kérnők a közönséget, hogy az ahlakok.it kivilágítani, s a házakat lobogókkal, virágokkal és egyébb alkalmas módon feldíszíteni szíveskedjék.' Különösen a közintézetek fpjeit és a középületek felett rendelkező hatóságokat •és testületeket kérjük, hogy e. részben intézkedni szíveskedjenek. A* városháza viszon/ainkhoz képest világítva és feldíszítve leszen. +\yt>lczadikán reggel mozsárlövések hirdetik n jubiláris napot, s a lobogók és diszitméiiyek e napon hasonlókép" alkal. mazandók lesznek. •: Délelőtt .a különböző egyházakban isteni tiszteletek tartatnak, melyeken a közönség kétségkívül tömegesen fog részt venni. Az isteni-tiszteletek alatt mozsárlöV^"ek. Alulirt hatóság meg van győződve, h.jíry :t város lelkes .közönsége ezeu ünn'poaiiokat méllókép fogja megülni, s a v-izoh keretben oly formájú nyilvánítását adandja érzelmeinek, amely megfelelő lesz a' lako-ság gyakran tapasztalt intelligentiájáu.uk és ízlésének, s egyúttal tehetségünkhöz képest ama korszakot alkotó eseméii\iiek is. a melyet e ua]ion a magyar -zeni korona minden országának népe hazaija, kegyelettel ünnepel." K/.eii kivilágításon kivül. a mely — egy pillanaiiü' sem kételkedünk — általául)- U'.v/„ niég a következő előkészületekről van Tudomásunk: A ref. főgimnázium és a szt. heneilekiendi algimnázium az ünnepélyt alkalmi beszédek tartásával ülik meg. A keieskedö ifjak önképzőköre 7 én ette külön ünnepélyt rendez.melynek progríH»uij.-tt lapunk más helyén közöljük. Baross Gáborné köszönete. Az elhunyt mini-zter özvegye a pápai i/r. iparosok gyámolító egylete elnökségéhez a következő sorokat intézte: „Fogadjak hálás küszönetnj'il valutásomat azon őszinte részvétért, melylyel felejthetlen férj'-m elhunyta alkalmából fájdalmamat enyliiteni szívesek voltak. Uzv. Baross (.íáborné". — Báró Hornig Károly megyés püspök Vi szprémbe érkezett éshoszi'zabb időn át ott fog tartózkodni. A pünkü-:di ünnepek alkalmával a bérmálás szent-é-uét lógja Veszpi-émben' kiosztani. — Személyi hir. Fehér Ipoly, a *2Í,. líeiit-dekreint új főapátja f.- hó 23-áu étT'24-éu városunkban időzött. A városi tanáé-, k;r. jbirós'ág, továbbá Xéger Ágoston apát tisztelegtek a magas vendégnél, a. ki a szt fí-nedekn-nd székházában volt szállva. A balatontavi gőzhajózás az egész tó mentén folyó évi június hó l-én veszi kezdetét. Ez alkalomból a baiiatoni kikötőknél, de különösen BalatonAlmádiban június hó 1-én tánezczal egybekötött mulatságot rendeznek. — Személyi liirek. Bonyhádi Pernze! József ezredes visszaérkezett 14 napi -zabadságideje alatt tett hosszasabb utazásából s az ezred parancsnokságot átvette HZ őt ez idő alatt helyettesi tett Br. YVhnpifen Iván őrnagytól. — Eötvös Károly orsz. képv. a mult hét folyamán városunkban tartózkodott. — Meghívó. Dicsőén uralkodó királyunk () felsége koronáztatásának 25-ik évforduló napján azaz 1892. évi június hó 8-án a pápai keresk. ifj. önképzőköre iifounau átalakított s-nagyobbított helyiségében tánezczal egybekötött örömünnépélyt tart. Műsor: 1. Magyar Király Hymuus. Szorzó Mthálovich Ödön. Előadják: Gáthy" Zoltán. Kemény Béla, Bódai Zsigmond és Langó Ignácz. 2. Üniiepi beszéd. Tartja Karmos Zoltán ur. 3. Hegedű kettős. Előadják Gáthy Zoltán és Kemény Béla-" urak. Belépti dij- 50 kr. Kezdeti* 9 órakor. — A főiskolai ifjúsági képzőtársulat ötven éves ferinállásának emlékét nagyobb szabású ünnepéljdye.l szándékozik megülni. Az ünnepély részletei még hiányzanak, csak arról vagyunk értesülve, bogy a társulat volt elnökének és alelnökének tiszteletére június 19-én a casinókért . helyiségében 'társasvacsorát szándékozik rendezni. —• Ney Dávid hangversenye. Ma est • az állandó színházban Ney Dávid m. kir, operaénekes Strümfí'ler J., he-, gedümüvész hangversenyt ad, a következő műsorral: 1. „Hegedűverseny" Bruchtól, előadja Strümffler J. 2. ,-.Álarczosbál 1! Ária. Verditől előadja Ney Dávid. 3. a) „Berieuse" Simontól, b) „Polonaise" "Wiernausky, előadja Strümpffler J. 4. „A Vihar" Angyal A.-tól, előadja Ney Dávid. 5. ,,Czigány hangok" Sarasate, előadja Strümffler J. 6. „Magyar' dalok", előadja Ney Dávid. A zongora kíséretet Pichler E. ur volt szives elvállalni. Helyárak: Nagy páholy 4 frt. — Kis páholy 3 frt 50 kr. — Erkólyszék 1 frt. — Támlásszék 80 kr. •. Zártszék 60 kr. — .'Számozott állóhely 50 kr. — Földszinti állóhely 40 jTnv— Deákjegy 3Q kr. — Karzati ülőhely M %r. Jegyek válthatók Kis Tivadar wr zenemű- és könyvkereskedésében és 6 órától a színházi pénztárnál. Kezdete 8 órakor. — Uj óvoda. Veszprémben a szürke nőnék vez-tése alatt álló elemi leány iskolával kapcsolatosan' Báró Hornig Károly megy.M püspök ur a kor igényeinek megfelelő t isdodóvodát Viliit ott fel, mire Vészprémb.-n már égető szükség; ' is volt. — A nyolczadik osztályú tanulók osztályvizsgája pénteken és szombaton tartatott meg. Tudvalevőleg érettségi vizsgálatra, csak azon tanulók bocsáttatnak, a kik az osztályvizsgát sikeresen kiálloíták s ezért elképzelhető, hogy mily várakozással tekintenek az osztályvizsgára jelenkezeü ifjak a vizsga eredményének kihirdetésé elé. — Hirdetéses levczölapok kerülnek legközelebb forgalomba, melyek ára darabonként 1 kr lesz. Kzeknek a levelezőlapoknak egy harmad részük hirdetésre szolgál s csak két-harmad részük jut irásra. Ilyen hirdetéses levelezőlapokat nyomathat a keresk. miniszter belegyezésével — mindenki s 50()() drbnak az ára 137 frt őO kr. Ezek a levelezőlapok azután a rendes elárusító helyen hozatnak forgalomba. — A keresztjáró napokat a róm. kath. hivek szokott buzgósággal ünnepelték meg a mult héten. Hétfőn a' benczesek, kedden a szt. Ferenczrendiek és szerdán az Anna templomban tartattak meg az isteni tiszteletek. —- A városháznál foganatosítandó építkezésekre nézve már megállapodásra jutott a kiküldött bizottság. Az épület, földszintes lesz és pedig a városház udvarának déli részén. Az építkezést 14 nap múlva megkezdik. — Adakozások a pápai „Irgalmas nővérek"' vezetése alatt álló polgári leányiskola tornaszereinek beszerzésére: Xéger Ágoston apát, Hanauer Béla, Pethö Ni János káplán urak 5—5 frtot. Kövi Józsefué s Haunig Gyuláné úrhölgyek 2—2 frtot. Latinovits Béláné, özv. Bermüller Józsefné, Zimmermann Krisztina, Galamb Józsefué, Botka Jenöné, Iliás Elekné, Piatsek Gyuláné, Sült Józsefné, özv. Barcza Károlyné, Kiss Lászlóné, özv. Kluge Ferenczné. Steiner Vilmosné. Elm Margit. Vlasits Lászlóné, Szirmaiué, Pitying Anna. Terts Margit, Horvátth Károlyné, Horváth Jánosné és Kreizler Józsefué úrhölgyek 1—1 frtot. Iglauer János, Niezner József, írgalmasrendi perjel, Vargyas Endre tanf., Voyta Adolf, Sághy Béla, Szvoboda Venczel, "Woyta József, Ocsovszky Kázmér, Bermüller Alajos, Uram Valter, Jluck-hickman, Mórocz Emilián, Schulcz Vendel, Molnár Béda, Lendvay Hugó, Vagner László Vaszar, Vajdits Károly, Geböck Gyula, Kisfaludy Miklós, Noszlopy Bálint, Bánóczy Pál, "Weber Rezső, Pap János kir. tanácsos, Hajnóozky, Pápay Kálmán, Szabó Ede. Steiner Ignácz, Eisler Mór, Mikovinyi Ödön, Fischer Lajos. Altstedter, Hauptmau István, Dr. Koritschoner Lipót s Hannig Lajos urak 1—1 frtot. Nagy Bódiné. Nagy Gábris, Uvenden Albertné, Unger J. Horváth Mihályné postf. Boda Györgyné, liencz Antalné, Szokoly Ignáczné, Kovács Istvánné, Hannos Zoltáuné, Dreiszigerné, Kiss Gyuláné, Voytáné, Kempf Antalné, Paul Józsefné, Teli Margit, SzűcsMari, Szűcs Vilma, Aschenbrenner Juliska, Cznpor Béláné, Nagy Lajosné, Figura Margit, Ferenczy Paula, Mészáros Károlyné, Gaál Gyuláné, Báron Jakabné, Goldberg Gyuláné úrhölgyek 50—50 krt. Kakas József, Nagy István, O'bermayér József, Bokor (Jlarentius, Lukonits Pál, Viz Ferenez, Skoft'testvérek, Mayer Adolf, Kis Tivadar, Ereund Ferenez, Böhm Ignácz, Leseticzky Venczel, Dr. Makara György, Drexier Gyula. Günther Antal, Kiss Antal, iíj. Martonfalvay, id. Martonfalvay urak 50—50 krt. Pfatf Lajos úr s özv. Farkas Jánosné iirk. 40—40 krt. Hanauer Jenőné, Brenner Alajosnó, s Klainikné úrhölgyek 30—30 krt. Vinkler, Zsoldos Bezső, Brenner Ferenez. s Spiegel Jakab urak 30—30 krt. Horler Ferenezné úrhölgy 25 krt. Harák János» Lazányi Béla urak 20—20 krt. Döbrösiné urh. 10 krt. Meixner Ignácz, Matkovits Pál urak 10—10 krt. Összesen: Egyszáz frt .35 kr. Ezen nyilvános nyugtázás után legyen szabad mindazon nemeslelkü adakozóknak, kik szives adományaikkal a czélt elérhetővé tették, intézetünk hálás köszönetét nyilvánítani. Kelt Pápán, 1892, május 19-én.Gábriel Erzsébet z. főnöknő. — Pályamunkák. Az ííj. képzőtársulatban kitűzött pályakérdésekre beérkezett 29 munka: és pedig: Népdal 14; Óda (a társulat alapitóihoz 1; Jókay-óda 1; Költői levél 2; Műfordítás 2; Beszély 6; írod: értekezés 1; Eört. értekezés 1; Egyházi kérdés 1. — Meghivó. A „Pápai polgári kör" kerti helyiségében 1892. évi június hó 5,-én Pünkösd vasárnapján könyvtára javára tekeversenynyel egybekötött tánczmulatságot rendez, Belépti dij : tagok részére 40'kr. —• Nem tagoknak 60 kr. A tekeverseny kezdete délután 2 órakor. Első dij egy db. arany. Második dij 2 db. ezüst forint. Harmadik dij X drb. ezüst forint. Három dobás ára 10 krajezár. Este 8 órakor fényes kivilágítás mellett kezdetét veszi a táncz. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság- 6-án Pünkösd hétfőjén tartatik meg. Felülfizetásek köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Ez se rossz. A napokban érkezett a városi tanácshoz egy levél, mely különben nem neki volt címezve, de a melyet fölbontani még sem tartották jogosulatlannak. A czim ugyan igy hangzott: A községi hivaSdnak Agyaglik up. Pápa. A levél daczára, mely úgy látszik VIII. századbeli levéltári kutatásokon alapult, nem indult meg tudtunkkal semmiféle mozgalom arra nézve, hogj- Agyaglikon új községi hivatal állíttassák föl. — A Tapolcza medrének tisztogatását az idén egy héttel előbb foganatosítják mint eddig szokásban volt. A városi tanácsnak ezen intézkedését csak helyeselhetjük, de nem tudunk belenyugodni abba, — hogy ezentúl Tapolczánk a tisztogatás kedvéért teljes nyolez napig legyen másfelé vezetve. Mai vezérczikkünkben is ezzel foglalkozunk, — melyet az intéző körök figyelmébe ajánlunk. — Unicum. A képviselőtestület utolsó előtti gyűlésén elhatározta, hogy a vámsorompót jelző lámpák, ugy mint azt a törvény rendeli magára a sorompórudra függesztessenek föl, hogy a bejövök láthassák, fel van-e húzva a sorompó, vagy nincs. Egy ezek közül a jelző lámpák közül el^ is készült a mult héten s a győri vámsorompóra föl is vau téve. A gazdasági tanácsos ur egyre csak azt hajtja, hogy „kár ha sok okos ember van a városházán," mert ő ugy van meggyőződve, hogy az ilyeténkép fölszerelt vámsorompó, daczára a törvény világos rendelkezésének, unicum az országban. Hogy igy van-e? nem tudjuk; csak az bizonyos, hogy a jelző lámpákat két vámháznál a házfalról le kell venni s legalább egy duezra állítani. A mellett azután el lehet készíttetni az összes sorompókra a törvény által kívánt módon is a lámpásokat. •— Majális. A polgári iskola növendékeinek majálisa nagy számú közönség jelenlétében a legszebb időben szerdán tartatott meg a vasúti vendéglőben. Öröm volt nézni a sok serdülő leánykát, a mint karöltve jártak, vagy a czigányzene hang jaira tánezoltak a szabadban. Xyolcz óra felé vége volt a polgári iskolások mulatságának, de a példa nnyiia hatott, hogy azok is. a kik már néhány éve kikerültek a polgári iskolából tánezra kerekedtek s' folytatták a majálist majdnem tiz óráig. Az bizonyos, hogy a polgári iskola növeudékei ifjú életük egy szép napjával leltek gazdagabbak. — A ..Felvidéki ni. Közmivelődési egyesület" hazafias czéljai előmozdítására a pápai er. ref. föyyiiitnnsiitmi ifjúság körében gyűjtetett: 15 írt 5 kr. Mely hazafias adomány az igazgatóság által az Egyesület pénztárába beküldetett. Pápa, 1892. május 26. Az igazgatóság. — Közigazgatási bejárás. Freystädtlef Antal előmunkálati engedélyes kérelmére a balatonvidéki helyi érdekű vasútnak közigazgatási bejárása Gyöngyössy János ministeri tanácsos vezetése alatt június hó 17-éu Veszprémben és Szt.-István községben, 18-án Vörösberényben, 20 és 21-éuB.-Füreden, 22-én KővágóEörsün, 23-án Badacsonybau, 24-én Tapolczán és 25-én Keszthelyen fog megtartatni. — A koronázás jubileumi ünnepélyére nagyban készül a főváros. Előreláthatólag tömérdek vidéki rándul fel ez alkalomra Budapestre s valóban nem ajánlhatunk ezen alkalomra jobb Útmutatót az utazónak, mint a llornyánszky kiadásában most megjelent, valóban igen diszes munkát, melynek czime: Budapesti útmutató. E díszesen bekötött könyvben (128 lap; a mai Budapest van leirva és J24 szebbnél szebb képben bemutatva. Örök emlék lesz ez mindenkinek, ki az ünnepélyen részt vett. A díszmunka ára kötve csak egy forint, és kapható úgy a kiadóhivatalnál Budapesten, valamint - minden könyvkereskedésben a vidéken. — A pápai izr. nők jótékony czélu egylete nralt vasárnap választotta meg tisztviselőit élénk érdeklődés mellett. Elnökké: Marton Ignáczné, alelnökké : Hoff'man Józsefné, pénztárnokká: ifj. Schlesinger Mórné, titkárrá: Marton Ignácz, választmányi tagokká: pedig a következő hölgyek választattak meg: Kreisler Józsefné, Schlesinger Józsefné, Gold Sámuelné, Koréin Józsefné, Krausz Sámuelné, Nobel Arminnó, Stehler Zsigmondné, Kopstein Józsefné, Horovitz Manónó, Hofí'man Lipótné, Schischa Adolfné s Löwy Adolfné. — Meghivó. Az adászteveli „Olvasókör" a középső malom melletti ákácásbau 1892-ik évi június hó 6-án saját könyvtára javára zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépti dij személyen kint 30 kr. Félülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete d, u. 3 órakor. Etelékről és italokról gondos- 1 kodva van. ' — Uj szivattyút hozatott Teuifel Mihály tűzoltó főparancsnok, mely igen alkalmas a kutakha állításra s azok vizének kiszívattynzására. Most a Tapolcza medrének tisztogatásakor itt is néhol jó szolgálatot tehet. — Kedélyes szabólegény. Stesskó János helybeli szabólegény folyó hó 23-án reggel 8 óra tájban ..blaumoniagot" tartott. Széles jó kedvében sorba járta az utcákat és minden kapun dörönbölni kezdett botjával. — A betegsegélyző pénztárak most országszerte folyamatban levő szervezkedése alkalmából aktualitással bir egy most megjelent' kis füzet, mely a betegsegélyezési törvény végrehajtására és életbeléptetésére .vonatkozó legfontosabb miniszteri rendeleteket, összegezi, a kevésbé fontosakat pedig tömören ismerteti; közli ezenkívül a segély-pénztárak mintaalapszabályait s a kezelési könyvek és legfontosabb nyomtatványok mintáit. Szóval e füzet nélkülözhetetlen mindazok számára, a kik a segélypénztárak létesítése körül közreműködnek. A füzetet Gelléri Mór. az orsz. iparegyesület titkára (Budapest, uj-uteza 4. szám.; állította össze: a kinél egj^es példányok 40 krjával (a törvény magyarázatos kiadásával együtt 80 krjávalj megrendelhetők akár magyar, akár német kiadásban. Nagyobb megrendeléseknél a testületek és gyárak jelentékeny kedvezményeket élveznek. A füzet Dobrowsky és Franke kisdásában jelent meg s minden könyvkereskedésben is kapható. — Rejtélyes bűntett. A Fö-utczán Grill Gáspár által bérben bírt házban folyó hó 27-én éjjel a gyepmester a peczegödröt tisztogathatta, mely alkalommal a peczegödőrben egy teljesen kifejlődött gyermekhullára akadtak a munkások. A rendőrség a gyenuekhűllát a városmajor bonezoló helyiségébe szállította, hol a bonczolást a jbiróság kiküldöttjei foganatosították. A rendőrkapitányság tegnap délután Kiss Jolán pápai cselédleányt, — a ki Bauer Károly kávéházázában volt szolgálatban, erős gyaimokok alapj án letartó ztatta. — Verekedő oláhezigányok. Kenés" és Liter község között, a napokban két oláhezigánybanda találkozott és egyik, a másikát majdnem halálra verte s kirabolta. A győztes banda megfutamodott, az elvertek pedig nagy jaj vészé kiessel mentek Veszprémbe a kapitánysághoz panaszt tenni. — Elfogott zsebmetszők. A T eszprémben a folyó évi május hó 27-én megtartott hetivásár alkalmával a redőrség két fővárosi zsebmetszőt fogott el és azokat — még mielőtt munkához láttak volna —hűvösre tette. — Városunkban meghaltak május 21.-27-ig: Szakács Dániel ev.. 57 éves, mellhártyalob. - - Markhót Gizella róm. kath., 21 éves. tüdővész. — Horváth József gyermeke. Juliánná róm. kath., 1 hónapos, görcsök. — Kertay István gyermeke. Teréz róm. kath.. 1 '/„ éves. tüdölob. — Diósy Nándor gyermeke, Zoltán róm. kath., 2 hónapos, ránggörcs. — Kovács Mihály gyermeke. Juliánná róm. kath.. 4 éves. görcsök. - Takács Erzsébet gyermeke. Károly ref., 2 hónapos, bélhurut. — Kis Imre gyermeke. Uynla róm. kath., 7 éves, torokgyik. Közgazdaság. A győri kerületi kereskedelmi és iparkamara részéről. Közzétételek. JJÖß.JäZ^ ""1892. A m. kir. államvasutak debreceni üzletvezetőségének megkeresése alapján közzéteszi e kamara, hogy a nevezett üzletVezetöség részére f. évi július hó 15dikétől 1893. évi július hó lő-ig terjedő egy évre szükséges «/« á* kenő rejiezeolaj szállításának biztosítása végett íryilt pályázatot hirdet. A kellőleg bélyegzett s 5% bánatpénzzel ellátott ajánlatok legkésőbb /. évi j mi ins hó 10. mijijrinttk déli 12 órájáig a debreczeni üzletvezetőség általános I. osztályához nyújtandók be. A közelebbi részletekről a kamara irodája nyújt tájékozást. 1794. sz. 1892. Közzéteszi továbbá e kamara, hogy a kereskedelemügyi m. kir. minister iír f évi ápril hó 29-én 28042/VI. sz. a. kelt elhatározásával megengedte, hogy a Győrvármegye területéhez tartozó Asszonyfa községben a minden évi október 15-ét magában foglaló hét hétfői napjára engedélyezett országos vásár ezentúl állandóan szeptember hó 14-én tartassák meg. Győrött, 1892. évi május hó 14-én. A ker. keresked. és iparkamara nevében Jerfy Antal s. h. Szendröi Mór s. Jc. elnök. másod titkár. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Magas Barna. Sajnáljuk, hogy nem tehettünk eleget óhajának s nem snghattuk meg annak a csinos gavallérnak, hogy nem lesz visszautasítva öntől szép ismeretlen! A posta S9 bélyegek rendelkezésére állanak. — U. (Helyben.) A czikket csak némi változtatással lehetne közölni a a végén emiitett terv különben is olyan, mely nagyon ki hívja a kritikát. Ha nincs oka megőrizni az inkognitot velünk szemben is, élő szóval, többet. — 3L. S. Hókkal több jó vélést tételezünk fel önről, hogy sem íöltennénk, miszerint óhajtja a beküldött dolgozat közlését. Azt hisszük, csak tréfa volt az egész s játék a mi — türelmünkkel. — K. íi. Néhány hét alatt sorát keríthetjük; addig türelem! •—"V. M. Az ön által is idézett törvényezikk illető szakaBza elég világosan intézkedik az ilyen természetű ügyekben. Szerintünk föllebbezésnek nincs helye.. — Valutás. Nehéz forint az, a melyért több frankot s illetve centimes-ot, vagy márkát, illetve pfen— ninget lehet kapni. Pl ha a viszony a külíöldi pénzekkel szemben 2 frank l(i cent. helyett 2 frank 14 czentimben, vagy pedig 1 márka 70 pfennig helyett 1 márka 73 pfennigben lett' volna megállapítva, akkor a jövendő két korona (vagyis a forint) nehezebb volna mint most. Természetes, hogy az állam külföldi hitelezői ilyen nehezebb forintot jobb szeretnének, mint könnyebb forintot s iunen eredt egyes német lapok sopánkodása. Indulás Pápáról. Győr felé: Indul 5 óra 26 perez reggel (vegyes vonat) és 8 óra 56 perez reggel (személyvonat). Jtiidnjicnfen van 1 óra 25 perez délben, Bernben vau 1 óra 55 perc délbeu (gyv.J, 3 óra d. u. (személyv.). Idul 3 óra 20 perez délután. Budapesten van 7 óra 50 perez este (gyorsvonat), 9 óra 50 perez este (személyvonat). Bécsben van 7 óra 20 perez este. Es indul 12 óra 44 perc éjjel, Budapesten van 6 óra 40 perekor reggel, Bécsben van 6 óra 20 perc reggel. Kis-Czell felé: Indul 12 óra 52 perez délben, 6 óra 20 perez délután. 7 óra 40 perez este és 3 óra 47 perez éjjel. r Krkezes Pápára. Győr felő 12 óra 52 perez délben, 6 óra 2o perez délután, 7 óra 40 perez este és 3 óra 47 perez éjjel. Kis-Czell felől: 5 óra 26 perez reggel, 8 óra 56 perez reggel, — 3 óra 20 perez délután és 12 óra 44 perez éjjel. " 1351 tk. 1892. Árverési hirdetmény. A devecseri kir. jbiróság mint tkkvi hatóság közhírré teszi, hogy líóthauzer Sámuel végrehajt atóuak Vali Imre elleni végrehajtási ügyében 51 frt 66 kr. töke és jár. iránti követelése, valamint az ezennel 6 frt 50 ki'ban megállapított kérelmezést költségek, továbbá a csatlakozódnak kimondott veszprémi és pápai takarékpénztárnak, ugy Cseh Pál zárgondnok "IIHMI frt, 300 frt. illetve 62 frt töke és jár. behajtása végett, a veszprémi kir. törvszék és a devecseri kir. jbiróság területén fekvő Kerta község 23. számú tjkvében I 2 -3 és 5 sor 204 hsz. erdő. 25u hsz. szántó a Beredombban s 414 hsz. szántó a tóföliben, ingatlanokból Vathi Imrét illető 2--ud rész 672 írt 80 kr. kikiáltási árban Ivertáu a község házánál 1^)2. évi június hó 1-sőnapján d.. r. U óruhur tartandó nyilvános árverésen, esetleg a kikiáltási áron alul is a legtöbbet ígérőnek eladatni fog. Az egyidejűleg megállapított árverési feltételek a hiv. órák alatt ezen kir. jbiróságnál ugy Kertán község előljáró ságáTiál megtekinthetők. Devecseri kir. jbiróság mint tkvi hatóság, 1892. april 1. Prosz-t előadó biró helyett: 1 BAKÁTH, kir. aljárásbiró. Hirdetmény. Á „pápai gőzcséplőgép-társulat" igazgatósága értesiti a n. é. gazdaközöuséget, hogy az emiitett társulatnak feloszlása folyón az összes gép-felszerelések ós cséplőgép garnitúrák szabadkézből eladatnak. A venni szándékozók forduljanak alulírott pápai lakoshoz. Lfővy Adolf igazgató. Díszoklevél Zágráb, 1S91. Arany érem Temesvár. Kwizda ;/ restitutio!! folyadékja Mosóvíz lovaknak. Egy üveg ára 1 frt 40 kr, osztr. ért. 30 év óta udvari és nagyobb polgári és katonai istállóban használatban, erősítésre nagyobb megerőtetések előtt és után. kehénél, elferdülésnól, izom merevségnél stb. az idomitásban nagy munkára képesít. Tessék a fenti védjegyre ügyelni és határozottan kérni: Iiwizcla resti-* iTxtio - foly ad-ólcát. Kapható minden gyógyszertárban és gyógyfüszerkereskedősben. Főraktár: KwiüMla FcreilCZ JUHOS cs. és kir. osztr. és majryar román udvari szállító közgyógylár KorEeuburg Bé«s mellett. : 1 (I.)