Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892

1892-01-10

$t~- Megjelenik |?V - $3 • —— •Ü • ^ —

^ Előfizetési díjak. iAtAIMPOIL fs* Megjelenik min (I eji 'vasáru a p. Közérdekű sürgős közlésekre koroiikiut remlkivüli számolt is. adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a ap ^ szerk. hivatalába küldendők. ^ ( Pápa >'« Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt — Eél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. •— Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr, A díj előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Goldberg Gyua| ^ papirkereskedése, főtér) küldendők. ^ város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Az iskola építés kérdéséhez Szivünk minden vágya ajkunkra tolul, midőn- teendőinkkel először vetünk számot az újév reggelén. Nagyemberek országos gondjaikat veszik számba; az egyházi és társadalmi élet zászlóvivői eszméik megvalósításán tanakodnak; nekünk, az élet egyszerű munkásainak, gondolataink csak a magunk körében járnak és egyházkerületünk jövő évi teendői közül, mint minket legközelebbről érdeklő ügyön, az uj kollegiom felépítésén csüngenek. Most egy éve még csaknem egyező volt azon vélemény, hogy az államtól nyerendő 80,000 frton az uj kollegiom udvari részét épitik ki, ugy hogy ez a szárny is emeletre lesz véve és le fog nyúlni egészen a Tapolcza vizéig, hol megtörve, a folyó partján húzódik tovább kétemeletes homlokzattal a tornakert felé. De a letűnt év folyamán mind sűrűbben hangzott fel azon vélemény, hogy ily diszes épületet kár a kertek felé épiteni, mennyivel helyesebb lenne, ha a dunántúli ev. ref. egyházkerület főiskolája valamely szembetűnő helyen, például a Fehérlő vendéglő telkén emeltetnék fel. Megeredtek tehát a kombinácziók és tudakozódások is történtek a nevezett vendéglő eladása iránt, s a válasz az volt, hogy 32,000 írtért vásárolható az meg. Idáig jutott a lefolyt évben ez ügy és most az'uj évnek fei»-* data választani a szóban forgó két hely közül. Erre nézve szükséges mérlegelnünk, mit nyerünk és mit vesztünk egyik vagy másik telek választása által, s e kérdésekre vonatkozólag óhajtunk tanügyi szempontból az alábbiakban egyet-mást elmondani. A Fehérlő telkén tervbe vett épitkezés szerint az uj épület három utczára nézne, ezek a Hosszú utcza, a Sétatér és a Színház utcza; *) E czikket, mely városunkat igen közelről érdekli, a D. Pr. L. január 3-iki számából veszszűk át. Szerk. impozáns külsejével már messziről hirdetné a világnak, hogy e helyen a dunántúli ev. ref. egyházkerület legféltettebb kincse, főiskolája foglal helyet, három irányba nyiló bejárataival mennyi jóravaló fíufc fogad majd ölébe, hogy ott boldogságának alapját megvetve, bocsáthassa őt az élet útjára. Valóban szép, a szemnek tetszetős terv, sajnos, hogy az államtól nyerendő 80.000 frton kivül még 32.000 frt is szükséges, mivel mint szakértők mondják, a vendéglő most meglevő épülete az építkezésnél nemhogy segítségünkre lenne, de jó lesz, ha akadályul nem szolgál. Vigasztalódjunk, ha ide építenünk nem sikerül, mert e tetszetős helynek meg vannak a maga hátrányai is. Molnárszekerek váltakozva fahordó szekerekkel döczögnek végig . naphosszat a Hosszú utczán, mik között naponkint végig nyargal néhányszor a szikvizes kocsi s az a néhány falusi fogat, miket mindennap becsal a pápai piacz; mindez hetenkint kétszer, a hetivásárok alkalmával megtízszereződik, s mig az eddigi uj kollegiomot az előtte elterülő térség, kis kert ós szóles gyalogút, némileg csak védte a zajtól, a Fehérlő telke, hol a Hosszú utcza leginkább öszszeszorul, épen semmi védelmet nem nyújt az örökös zaj ellen. Ott fog állani az impozáns épület, de a tanítás ott benn szenvedni fog, s a kellő munkálkodás legfőbb f'kélléke, a csend, ezen a helyen legkevésbé lesz feltalálható. Felnyitjuk a tanterem ablakát, friss levegő után vágyik lólelt és a test, s az utcza mindennapi zaján kénytelen mulatni a tanulni hivatott ifjúság. Mindennek daczára nem az itt építendő iskola lesz az egyedüli e hazában, mely zajos helyen ugyan, de tetszetős helyen épült fel, mely mint középület hirdeti kultúránkat, s tiszteletet kelt a fenntartó testület iránt, mely ide hordja filléreit, hogy az emberiség inivelésóre meghozza a maga áldozatát. Egész egy korszakon át, egészen napjainkig fen tartja magát azon vélemény, hogy á középületeket, igy az iskolákat is úgynevezett főhelyekre kell épiteni. Itt volna az ideje, hogy e tekintetben különbséget tennének az iskolákra nézve. Az iskolaépületek nem közvetlenül szolgálják a nagy közönséget, s igy azok emelésénél nem a lcgjártabb hely keresendő, hanem olyan telek, a mely könnyen hozzáférhető, csendes, szabad helyen legyen. Majd eljön az az idő, midőn tanférfiaink hozzászólásai folytán ez a vélemény mindinkább átalánossá válik és fővárosi iskoláink irigykedve fognak nézni vidéki társaikra, melyek e téren felettök határozott előnynyel birnak. Ily alkalmas iskolahelyül kínálkozik számunkra az uj kollegiom területe; az emelendő uj szárnyépületekben a mindennapi élet zajától nem zavarva, a napkeleti oldalon a szabad természetre néző tantermekben mily kellemes lesz hirdetni a tudományt. A lélek felemelkedik az örökszép természet panorámájának láttára, az üde légben, mi az ablakokon beomlik a Bakony felől. Az előttünk elterülő nagy tér, a szabad természet akaratlanul is irányitólag hat a lélekre, s a világ bármely népes közterének nem lehet kedvezőbb nevelő hatása az ifjú lelkére egy ily helyen álló tanépületnél. Ki tagadhatja, hogy némely hely fogékonyabbá teszi a lelket eszmék felfogására, fejlesztésére a másiknál; nekünk egy szabad térre emelendő iskolának tervét üdvözölnünk kell általános tanügyi szempontból. De legkevésbé sem ítélhetjük el azokat, kik az általunk felhozott szempontokat figyelmen kívül hagyva, rabjai a divatnak, külsőségnek, mert nehéz egy egész társadalom gondolkozásmódja alól szabadulni. Azonban azt szeretnők, ha a tanügy emberei a két hely között való választás felett történő határozathozatalkor főképen magát a tanügyet vennék figyelembe és e felett semmi melléktekintetet uralomra jutni nem engednének. E kérdés eldöntését hagyta az ó-év az újra a dunántúli ref. egyházkerületnek megoldandó feladatul. =L A pápa-csornai vasút ügye közeledik megvalósulási stádiumához. A törzsrészvényekből azonban még mindig hiányzik a megkivánt összeg, melyet most már a magánosok jegyzésének kell kiegésziteni. Aj egyzés magánosok részéről egyes községekben igen szép, igy pl. értesülésünk szerint Szanyban 2500 frtot, Bábacsanakon 1800 frtot jegyeztek egyesek. Hissszük, hogy városunk közönsége is megfogja mutatni, hogy ezen vasutvonalat, melynek kiépitése csak nyitánya lesz a többinek, komoly szándéka megvalósittani, hiszszük pedig és óhajtjuk is különösen azért, mert városunknak befolyása a pápa-csornai vasútra azon arányban növekszik, a mint városunk lakosai több részvónynyel lesznek képviselve. Hangoztattuk mi is, és hallottunk hangoztatni, hogy városunkon csak vasúti politika segíthet, most tehát mikor itt az alkalom hozza meg ki-ki az áldozatot — mert kezdetben fényes jövedelemre egyáltalán nem lehet számítani — s jegyezzen erejéhez mérten a törzsrészvényekből. A katonabeszállásolási ügy. Ez az ügy is ugy látszik lassan közeledik megoldása felé. Csak nemrég adtunk azon reményünknek kifejezést, hogy a miniszteri leirat értelmében hozandó újabb Tármegyei határozat a jogos igényeknek megfelelő s azokat kielégítő leend, s ma újból egy végzés fekszik előttünk, melyet • - bár egy pontjában helyeslünk — teljesen szó nélkül nem hagyhatunk azok érdekében, kiknél katonák tömegesen voltak elszállásolva s kik épen e miatt az elszállásolás kellemetlenségeit súlyosabban érezték. Hogy az ügy teljes világításban álljon olvasóink előtt, közöljük a vármegyei határozat szövegét, de közöljük a i'ölebbezést is, néhány megjegyzés kíséretében, mely fölebbezósben a határozatnak egyik sérelmes pontja kifogásoltatott. A vármegyei határozat a következőleg hangzik: A magyar kir. belügyminiszternek 84474. sz. a. kelt azon leirata, melylyel a vármegye közönségének 365/91. sz. a. kelt azon határozatát, mely szerint az 1888. és 1889. években a vármegye területén volt nagy katonái hadgyakorlatok alkalmából katonatartásérti fizetést megtagadta Pápa város, Hanta stb. községek fölebbezése folytán feloldja és a vármegye közönségét a kérdésnek újból való megfontolására utasítja, — tárgyaltatván : határoztatott: mintán a magyar királyi belügyminiszter most fölolvasott intézvényében a fölebbező s általában azon községeknek katonatartásí kártalanításhoz való igényét, a mely községekben az 1888. és 1889. évben a nagy katonai hadgyakorlatok alkalmával katonaság volt elszállásolva, megállapította — de mivel sem nem méltányos, sem nem igazságos, hogy azok, a kiknél a katonák tömegesen felszereltben vagy pajtákban voltak elhelyezve, s kik" ezenkívül a katonaság részére semmi mást nem * szolgáltattak ki, ép annyi katonatartási kártalanításban részesüljenek, mint azok, a kiknél rendes egyénenkénti elszállásolás volt, s a kik ehhez képest lakásaikat voltak kénytelenek megosztani a beszállásolt katonákkal, kimondja a vármegye közönsége, hogy azon .helyeken, hói egyénenként való beszállásolás volt, a katona beszállásolási pótadóról szóló vármegyei _ szabályrendelet értelmében esedékes teljes kártalanítást megfizeti, ott azonban, hol -a' katonák csak íélszerekben és pajtákban nyertek elhelyezést, nem ezt, hanem a helyett egy később megállapítandó móltányos katonatartási kártalanítást fog a megyei katonabeszállásolási pótadó alapból folyóvá tenni. — Ehhez .képest tehát az összes iratok kiadása mellett megbízza az alispánt, hogy azt, valyon az 1888.' és 1889. évi nagy katonai hadgyakorlatok alkalmával hol volt egyénenkénti és hol volttömeges elszállásolás, hivatalos utón állapítsa meg, az egyénenkénti beszállásolás után esedékes kártalanítást a katona beszállásolási pótadó alapból utalványozza, azon községekre nézve pedig, a melyekben a katonák tömegesen fészerekben voltak elhelyezve, a tavaszi rendes közgyűlésre tegyen jelentést, — hogy ezen ülésen a kifizetendő kártalanítás összegét megállapítani lehessen. A fölébbezós, mely e .végzésre, illetve ennek a tömeges beszállásolások általány összegben való kártalanítását kimondó pontjára a városi tanács részéről beadatott, egész terjedelmében a következő: „Az 1889-ik évre járó katonatartási kártalanításunkat a vármegye törvényhatósági bizottsága ismét helytelenül intézte el, bár részben helyt adott kérelmünknek, de nagyrészében mégis sérelmesen határozott amennyiben TÍRCZA. Forgácsok. Összegtjüjtötte BÉVÉSZ LAJOS. (A Pápai Lapok tárcája.) Minden jóravaló napszámos megteszi azt, hogy a legapróbb forgácsot is összegyűjti gazdája számára, ha ezt használhatónak véli. S nem láttam «még jóravaló gazdát, aki legalább a jószándékot meg ne becsülté volna. En i& azt gondolom, hogy napszámom teljesítése közben nem végzek minden haszon nélkül való munkát, ha összegyűjtöm egy tárca keretében amaz apróságokat, melyeket itt—ott találtam. Igaz, hogy Összegyűjtésük nem került nagy fáradságomba; ott szedtem öszsze mind a Fáy család körében. Csupán azt fájlalom, hogy a nagyon kedvező alkalmat nem használtam föl jobban s a kész halmazból — meggondolatlanul — csupán ennyit markoltam. Egyik—másik nagyon naivnak látszhatik; én a szereplők egyéniségére igen jellemzőnek talállom valamennyit s azért adom úgy, a mint hallottam. 1. Ferenczyröl. Az első magyar szobrász büszke volt arra mindig, hogy benne egy drámai hős veszett el. A legegyszerűbb dologról is olyan pathosszal szokott beszélni, hogy az eredmény mindenkor falrengető kacaj volt a jóbarátok körében. Persze, jól tudta Ő, hogy — ha már a színpad művészévé kellett volna válnia — már osak kis termeténél ibgvft i* inkább komikusnak, mint drámai hősnek született. De hát az volt az ő látszólagos hiúsága. , Mikor a Mátyás szobor tervezetéért némely vagyonkához jutott, megengedte magának azt a fényűzést, hogy két kis lovat tartott s mint valami született sportsman, gyors ügetéssel hajtott végig Pest utcáin. Történt egyszer, hogy egyik lova megunta a dicsőséget s megdöglött. E veszteség egészen leverte a kis Ferenczyt, úgy hogy mikor megjelent Fáy Andráséknól, hol minden napos vendég volt, a ház úrnője azonnal észrevette, hogy az élénk kis embernek nagy baja van. Részvéttel tudakolódott bánata okáról s Ferenczy szokatlan komolyan világosította fel az őt ért nagy veszteségről — S'tán épen a jobbik pusztult el édes Ferenczy ? kérdi Fáynó, hogy érdeklődését kimutassa. — Már bocsásson meg — felelt Ferenczy, vissszaesve megszokott hangjába — bocsásson meg az elköltözött szelleme, de azt hiszem, a jobbik nem ö vala! El .lehet képzelni, milyen homerosi kacaj harsant föl a teremben az „ elköltözött" ilyan apostrophálására. * * * Nem azért volt Ferenczy bohdm, hogy szerelmes ne lett volna; s nem azért volt szobrász, hogy ne a legszebbe legyjen szerelmes. i Schódelnébe különben egész Magyarország szerelmes volt akkor. Csakhogy, mig mások tüntettek, hivalkodtak vele, hogy az ország első szinmüvósznőjébe szerelmesek, addig Ferenczy titkolta szörnyen. Magának ia, a legelrejtettebb magányban is, csak súgva merte bevallani. Schódelnó előtt azonban nem maradt — nem maradhatott — titok a kis termetű nagy művész titkia, mert elárulta azt Ferenczy ezerszer, anélkül, hogy sejtette volna. S minthogy minden asszony egyforma, Schódelnénak is hízelgett, hogy az első magyar szobrászt diadalszekere előtt látta s váltig kacérkodott, játszott Ferenczy vei, mint macska szokott az egérrel.. Történt, hogy egyszer a Duna partján találkozott Ferenczy szive ideáljával. Schódelné karján egy kosár s nagyban alkuszik a gyümölcs és zöldsógáruló kofákkal; — mert-még akkor nem volt szégyen egy művésznőnek magának járni a piarcra. — Ko, nem jön velem Ferenczy? szólítja meg titkos imádóját. Ki volt ennél boldogabb. Ment vele s mulattatta, ahogy ő tudta. Schódelnó ko sara már telve volt; de azért nem hazafelé tartott, hanem a piarcz szólón álló kecskeméti nagy echós szekerek felé, melyekről lábaikkal felaggatott nyulak lógtak le, önmagukat kínálgatván. Schódelnó nagyban kezd alkudni egy termetes nyúlra. — De hát ki fogj a, ezt hazavinni? kérdi végre Ferenczy. '—, Ki? Hát Ferencssy! —Oh, kérem! Az igaz, hisz Ferenczy. Es Ferenczy hűségesen cipelte a főutcákon végig a nyulat, i vigyázva, hogy lelógó fülei valahogy iz utca port ne érintsék. Tudva leyö dolog,) hogy Ferenozy Canova tanítványa volt. A nagy Széchenyi Olaszhonban járván, meglátogatta a világhírű mester műtermét is. Ez eldicsekedett a magyar főúrnak, hogy egy ilyen, meg olyan kitűnő magyar tanítványa van. Széchenyit minden magyar ember érdekelt; de különösen érdekelte az, akiről ilyen szájból hallott s természetesen sietett fölkeresni hazája fiát. Ferenczy épen Euridikáján dolgozott, mely annak idejében olyan általános feltűnést keltett. Sövid beszélgetés után Ferenczy neki állt a munkának s egész lélekkel elmerülve, teremtette remekét. Széchenyi csak nézte, nézte, hogy mint lesz a durva kőből lelket gyönyörködtető alak a művész vésője alatt, — s elgondolkodván á hazai állapotok fölött, hangosan felsóhajtott: — Korán lesz ez még Magyarországon. — De kezdeni csak kell méltóságos uram! — felelt rögtön a művész, lelkes szemeit a grófra vetve. S hogy Széchenyinek igaza volt, szegény Ferenczy eléggé tapasztalta. De, hogy Ferenczynek is igaza volt, azt ma — nekünk — hálás szívvel kell elismernünk. 2. Szemere Miklósról. A Huba vezértől származó Szemerók költő ivadéka Miklós, megtestesülése volt a régi magyar táblabírónak. Háza nyitva, asztala terítve volt minden tisztességes ember számára, kí úri portájára betette lábát. Szerette a tréfát; mestere volt a sport minden ágának a hatalmas szelleme csak úgy sziporkázott tréfái és férfias erőfeszítései közben. A mellett minden izében magyar volt, Gondolhatjuk, hogy soha nem Volt háza vendégektől üres. ' Egyszer két unokaöcscse látogatott el hozzá: Fáy Béla, a Fáy Gusztáv operáinak szövegírója és a virtuóz hegedűjátékáról hires Fáy Lőrincz. Nohát, a már akkor öreg Szemére még a szokottnál is szivesebben látta Öcscsót s szellemes társaságában, csak úgy repült az idő. Egyik délután — beszélgetés közben— Szemere fölkel szókéről s bemegy a másik szobába. Fáy Béla nem vette észre, hogy az ajtó kissé nyitva maradt utána s azt mondja testvérének: — Igazán, kedves, dórok öreg úr a mi Miklós bátyánk! A másik pillanatban visszajön á szobába Szemere;, az ajtót ismét nyitva hagyja maga után; hüledező öescsei előtt két kezére áll; majd fejjél lefelé viszsza sétál a nyitott ajtóhoz s azt beteszi lábaival. E műtét után talpra állva, oda fordul öcscséhez: — Ez a felelet az Öreg úrra kedves öcsém. Ezt tedd meg, ha velem kikötni akarsz. * * * Szemere azt tartotta, hogy minden müveit, tisztességes ember kisebb-nagyobb mértékben papucshős. — En is az vagyok kedves öcsém — mondta Fáy Bélának — hanem minden esztendőben egyszer fölmegyek Pestre; mig pénzemben tart, élvezem az arany szabadságot s rugók egyet a hámistrángon. * * * Nem egyszer törtónt, hogy Szemere Miklós háztartását is megvámolták a ki 8 bejáró hizfszegények, cselédek. 5» va5*