Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892
1892-01-24
sitások szerint a harcz kemény lesz s a? eredmény kétséges. A nagyvázsonyi kerületben végre két kolléga néz egymással farkasszemet. Dr. Óváry Ferencz s Fodor Gyula, amaz szabadelvű párti ez függetlenségi programmal. Közelebbi tudósításaink nincsenek. Ez az ügyek állása jelenben, mához egy hétre többet tudunk. Láng Lajos beszámoló és programmbeszéde. Az első szó e helyről — tisztelt uraim, szeretett választóim és barátaim — csak a köszönet ós hála szava lehet, azon ritka kegyért, melylyel kevesen dicsekedhetnek, hogy egy ily nagy és értelmes város immár hatodszor készül rám bizni képviseletét az ország fő tanácsában. Érzem, hogy e folyton nagyobb erővel megújuló bizalom fokozódott kötelességeket ró reám az ország ügyeinek szolgálata mellett magának e városnak különös érdekeit illetőleg is; de azért amint eddig nem, úgy most sem teszek határozott ígéretet a város egy, vagy más óhajának teljesítése vagy szükségletének kielégítése iránt, mert mikor az azok alapjául szolgáló viszonyok és körülmények nincsenek egyes ember hatalmában, ily ígéretet tenni nem is tartom helyesnek. Hanem igen is igérem Önöknek azt, hogy a mint a múltban, iigy a jövőben is Pápa városa érdekeinek kielégítésére, fejlődése és virulása előmozdítására, szerény erömhöz képest, minden tőlem telhetőt el fogok követni. (Zajos éljenzés.) Mielőtt már most áttérnék az Önök által elém tűzött feladatra; programm beszédem előadására, engedjék meg, hogy egy futó pillantást vessek a lefolyt országgyűlés tevékenységére, mert mint legtöbbször, ügy itt is a mult adja meg a jövő megérthetósének legtermészetesebb kulcsát (Ugy van! t Ha a lefolyt országgyűlés eredményét a lehető legrövidebben összefoglalni akarjuk, akkor két tény fogja főleg figyelműnket igénybe venni. Az egyik az a fényes eredmény, a melyet a pénzügyi egyensúly helyreállításában felmutathat, a másik a balsiker, melyet a közigatás államosítására irányult törekvésében szenvedett. (Halljuk.) A pénzügyi egyensiily helyre állitása oly fényes eredmény, melyet csak az méltányolhat teljesen, a ki tudja, mily elemi erővel érvényesültek a kimaradhatatlan pénzügyi zavarra vezető tényezők és mily óriási megfeszítésbe, mennyi képzelhetetlen akadály legyőzésébe került ezzel szemben a rendnek megteremtése. Midőn az ország önrendelkezési jogát visszanyerte, százados mulasztásokat kellett helyre pótolni. Vasutakat és csatornákat kellett építenünk, hogy a forgalmat életre keltsük; iskolákat és tudományosintézeteketkellett emelnünk, hogy cnlturánkat megalkossuk; egy egész sereg a legkülönbözőbb hivatalt kellett felállítanunk, hogy a fejlődő igazgatási és törvénykezési szükségleteket kielégítsük; nagy költséggel kellett szerveznünk honvédségünket ós a mellett tetemes terheket Megkérdezték; mit érez jelenleg szive, hol született, van-e vagyona, volt e már büntetve ? s az igy beszerzett adatokból néhány röpke hónap alatt megszületett a remek költemény, ezer meg ezer költő lantjáról, melyeket születési sorrendben elszavaltak a havi hangversenyeken. A költemények például igy szóltak: Huszonkét éves barna lány, A termetében van arány, Az orra rendes, szája szép, A füle kettő, foga ép. A szive márvány, mit sem érez, Szó sem fér előéletéhez. Született Csornán valaha. Ah nem felejtem őt soha. • Szive vonzalma drága kincs, Különös ismertető jele nincs. Mikor az ilyen vers elszavalása bevégződött, rendesen tapsoltak. Ehhez ugy szoktatták hozzá a közönséget, hogy aki nem tapsolt annak mégegyszer és mégegyszer s mindaddig előadták az irodalmi terméket, mig csak oly szépnek nem találta, hogy megtapsolta. (Nem minden czólzás nélküli szavak!) A viszonyok nyomása alatt mindinkább kiállhatatlan lett a nagy birodalom különös nemzete. Megtörni nem akart. Hanem folytatta eddigi életmódját. Költött, megénekelte a kikeletet deczemberben, aki délben ébredt fel rendesen, az a hajnalhoz irt .-verset s a javithatlan agglegények azon neszeztek, hogy szeretnek, de ah, boldogtalanul, s emiatt sírba fognak ifjan hullani, mint a feslő rózsa, melyet bimbajában tör le a vihar! Később az úgynevezett Liebig-féle vers-exraktumokat kezdették gyártahi nagy sikerrel, minden füszerkereskedésben, ahol kocsikenőcsöt árultak, lehetett venni igen olcsó árért rímeket. Ugy árulták, mint ma a rizskását. Ehhez aztán a gyógyszertarakban kértek fájdalomkivonatot, vagy ba Ugy tetszett; a o 5 nkjáj|tá<!&bjB hQ^Ogfá^fx* kellett magunkra vennünk Ausztriával szemben a kiegyezés érdekében. De mindent meg kellett tennünk, mert meg kellett adnunk saját fajunknak az eszközöket arra, hogy uralmát e hazában még tartósabban megalapítsa; meg kellett tennünk a nem magyar ajkú hazafiakkal szemben, hogy meggyőzzük őket, miszerint a magyar faj lehet egyedül hivatva ez állam egyetemes érdekeinek megóvására; de megkellett tennünk a külfölddel szemben, hogy államunk óletrehivatottságát ós képességét ninden kételyen felül helyezzük. (Helyeslés.) Ámde akkor, midőn ennyi terhet vállaltunk magunkra, az ipar és kereskedelem még bölcsőjében szendergett és az ország vagyona alig állott egyébből, mint földjéből, mely nélkülözte a termelés értékesítésére szükséges foi-galmi eszközöket, s a mellett a hosszú absolutisinus következtében a polgárok nem nevekedtek az állam iránti kötelességteljesítés tudatában. Az ország szegény "volt, kevés adót fizetett ós azt is csak nagy nehezen viselte el. Másrészt a kiadásoknál nem csak a takarékosságot, hanem még a rend legelemibb követelményeit sem tartották szem előtt. Minden népszerű igazgatási ág tetszelgett a tulkiadásokban és maga a parlament, a rend legtermészetesebb Őre, a legelnézőbb volt az ily túlköltekezésekkel szemben. Mindezen különböző tényezők elkerülhetetlenül vezettek a pénzügyi zavarra. És e. zavar megmentésére irányuló törekvés teremtette meg a szabadelvű pártot, melynek már első pénzügyministere erős kezekkel igyekezett az ellensúlyt helyreállítani, kiadásainkat leszállítani, bevételeinket fokozni. Mindazonáltal több mint egy évtized kellett hozzá, mig a rend és takarékosság szüksége a közszellem minden rétegét áthatotta és csak ezután sikerült szerencsés financiális combinácziók és különösen a nemzet nagy áldozatkészsége mellett a pénzügyi egyensúlyt végre valahára helyreállítani. — (Éljenzés.) És hogy ma már mennyire át van hatva a közszellem a financzialis rend fontosságától és nagy hord erejétől, azt legjobban mutatja az a körülmény, hogy az a férfi, kinek nagy érdemét e téren a közvélemény osztatlanul elismeri, a pénzügyminister az ország egyik legnépszerűbb alakja és hogy az ország mindazon kétségtelenül jelentékeny terheket, melyeket az egyensúly helyreállítása vállainkra ró, panasz ós zúgolódás nélkül viseli. — Ugyan ekkor azonban midőn a szabadelvű párt ily nagy és íónyes eredményt tudott felmutatni és a midőn a mellett nem csak nagy többséggel rendelkezett, hanem legalább egyidőre még az ellenzék egy része is melléje állott: ugyan akkor nem volt képes törvényre emelni azt a javaslatot, mely a közigazgatás államosítását tűzte ki czóljául, a mely több mint két évtizedes agitatió után mint az ország értelmességének közkincse érett gyümölcs gyanánt látszott ölébe hullani. Ez óriási ellentétet csak parlamenti helyzetünk sajátos betegsége magyarázza meg. (Halljuk!) A mig ugyanis minden egészséges parlamentben rendszerint két párt áll egymással szemben, mely felváltva gyakorolja majd a hatalmat, majd traktumot 8 azokat égy papirszeletkén a rímekkel összeolvasztották és kész volt a könynyeket facsaró vagy örömtől repeső költemény. Aki drámát akart írni, annak a hetipiaczra kellett fáradni pezsgő életessentiáért. Aki ivott életében műbőrt (s ki ne ivott volna?) tudhatja milyen fejet ád az másnapra az embernek? Ha ezt tudja, azt is elképzelheti, milyen hatásúak voltak e műköltemónyek! Nem akarom részletesen festeni, hogy az állapotok mint lettek végkép tarthatatlanokká később. Elég az hozzá, hogy utóbb a szép leányok és szép asszonyok leöntötték magukat vitriollal, csakhogy szépek ne legyenek, s módéiul ne szolgáljanak a mindent megéneklő poétáknak, ugyanezen okból az ég megzöldült, a föld megkékült, az ibolya megsárgult, a holló fehér lett, a hattyú fekete, a csalogány károgott, a varjú énekelt, patakok elszáradtak, a hajnal szürke slafrokkot öltött magára, a jól ismert úgynevezett alkonyi szellő délben fújdogált és az előbb virányos mezők kopárrá vált toldjon sziksó virágzott fel. Egyedül a füzfalugasok tartották magukat, azelőtt seuki számba sem vette őket, most azonban hernyójárásként vetette magát rájuk a költői sereg. Elpusztította azokat is. Az ásatások alatt el nem palástolható érdeklődéssel szemléltem a már említett freskókon azon képeket, melyekből ez ős irodalmárok életmódja tükröződött vissza. Kívülről tudta már mindenki, hogy milyen műfajt mivel ez vagy az a tisztelt ur. Aki ránczos szemöldökkel, kalabriai kalapban ment a korcsmába, s ott marhasültet kért véresen, angolosan, az az ur tragédiairó. Aki szelíd spárgát, zöld labodát, gyenge karfiolt ebédelt, az az ur lyrai költő volt, kevésbé veszedelmes, de sokkar- bosszantóbb amannál. Aki végyw ftnHtot k«t d«.p> w*fl»gg*l *s tripU a hatalom bírálatát, nálunk az ellenzék és különösen annak legnagyobb árnyalata maga sem ringatja magát abban a hitben, hogy egyhamar kormányra juthatna. Midőn azonban oly párt gyakorolja a bírálatot, mely sem a hatalmon nem völt, s igy annak feladatait gyakorlatilag nem ismeri, sem pedig a hatalomra rövid idő alatt számot nem tart, ós igy követeléseiben a felelősség érzete kellőleg nem érvényesül: akkor az ellenzéki bírálat nem lehet tárgyilagos. Hozzá járul még az, hogy a remónynólküli ellenzékeskedés elkeseredetté és igazságtalanná teszén, ós mintegy természetszerűleg vezet arra, hogy az, ki többségre vergődni nem tud s azt látja, hogy többségre egyáltalán nem is vergődhetik, a helyett, hogy magában keresné a hibát, kész inkább a törvényes térről is letérni, csakhogy azt, a kit és a mit uralomra jutása legfőbb akadályának hissz, útjából elsöpörje. (Ugy van! i Fokozza a mi parlamenti helyzetünk viszásságát, hogy nálunk az 1867-iki kiegyezés még mindig nem ment át az egész nemzet vérébe és testébe. Egy háromszázados* történelem csak lassanként vesz ki a nemzet traditióiból. Igy érthető, hogy vannak még mindig olyanok, kik azt hiszik, hogy ma midőn alkotmányunkat visszaszereztük és sorsunk felett parlament ós kormány utján intézkedhetünk, ugyanoly szellemben kelljen és lehessen politikát csinálnunk, mint 1848 előtt, midőn a rendi országgyűlés gyarapithatta ugyan a Corpus Jurist, de a mellett zavartalanul intézkedett a helytartó tanács, a királyi kanczellár és főleg a bécsi központi kormány. A közjogi ellenzék a kiegyezés után nem felel meg a gyakorlati politika követelményeinek, a mit legjobban mutat az, hogy a közjogi ellenzék egész a legutóbbi időig, minden erőfeszítése daczára, nem hogy hódított volna, hanem háttérbe szorult az ország közvéleményében, ü. balközép 7 évi küzdelem utnn összeolvadt a Deákpárttal, megalkotva a szabadelvű pártot. Midőn később a boszniai események hatása alatt a szabadelvüpárt egy része kivált a kormánypártból és megteremtette a mérsékelt ellenzéket, az továbbra is megmaradt a közjogi alapon. Es végül napjainkban maga a közjogi ellenzék is meghasonlott, a mennyiben egyik része, mely igen jeles fiatal erőket számlál tagjai közé, kivált a régi pártból és kétségtelenül közeledett a gyakorlati politika feladataihoz, a mennyiben még a delegatióba való bemenetelre is késznek nyilatkozott. Midőn az ország e mellett mindig nagyobb többséget adott a szabadelvűpártnak és ezzel igazolta annak a kiegyezési alapon álló politikáját, a közjogi ellenzék elvesztve a diadala iránti hitet, elhagyta a vitatkozás természetes terét és a nyilt erőszak mezejére lépett, megtámadva A többség természetes jogát s ezzel magát a parlamentarismust. Pedig a Parlamentarismus, a többség uralma, a szabad intézmények bölcs és okos használata, a magyar nemzetre nézve sokkal fontosabb, mint bármely másra nézve. Más népek talán választhatnak absolutismus és szabadság között, de mi, ezen a helyen, csak szabad államban biztosithatkenyérrel, az prózairó vagy humoros felolvasó lehetett csakis. Az életet is át meg áthatotta már a költészet. Csak a sült parasztok nevezték például a sárgarépát sárgának.' Az elit azt mondta: répa a természet sár-aranyában. A gyenge fiiéhez ugyan röstelt volna jóházból való egyén vörös czéklát kérni, hanem azt mondta: kérek czéklát, alkonyi pirban. Mondhatom gyönyörűséges állapotok lehettek ezek, mikor már a vendéglősök ós pinczérek is megszöknek a birodalomból, inkább viszik a hozomokat kifizetetlenül, a nép pedig lázong, véres fölkelésre tör, követeli az adó, kamat és versláb leszállítását, metaforának, metonymiának, figuráknak, hangsúlynak, mértéknek, mindenféle rimnek, nőnek ugy mint himnek (bocsánat!) azonnal leendő eltörlését, s az írók megtizedelése mellett a többieknek tisztességes kenyérkereső munkára szorítását. Az irók összeszedték magukat, s miután a módozatok megállapítása végett nagy nemzetgyűléseket tartottak, melyeknek békés tanácskozásain részint nap-, részint késszurásban oly sokan elestek: végső küzdelemre szánták magukat. Elhatározták, hogy kiölik a lázadókat könyörtelenül s neveiket versbe szedve ki* czégérezik az utókornak. Azután pedig itt hagyják ezt a hálátlan földet, mely megtagadta lantjuktól a virágokat és minden külsőbelső szépséget: elmennek új hazát foglni. Ugy is lett volna talán, hanem mikor útra készen álltak, alig felfegyverkezve kiijegyezett konokkal s-papirszeletekkel: bősz orkánként zúgott le a birodalommal szomszédos hegyvidék egy eddig ismeretlen törzse, félvád óriások bömbölő harczi zajjal ellenállhatatlan erővel törtek be minden oldalról a birodalomba, s tintába mártott bunkós botokkal kipusztítottak minden irodalmárt Qttan, juk nemzetiségünk erejét és hatalmát, A magyar nemzet sorsa a szabadság uralmához van kötve; és a ki ebből a népből kiirtaná a szabadság bölcs használata iránti érzéket, az magának a magyar államnak és ezzel a magyar nemzetnek sírját ásná meg. (Helyeslés.) Ily körülmények közt a többségnek nemcsak joga, de egyszersmind kötelessége is minden törvényes eszközt megragadni arra, hogy törvényes akarata érvényesüljön. S habár ennem tudok lemondani azon reményről, hogy a gyarapodó többség, melyet a választások a szabadelvű pártnak adni fognak, magába szállásra fogja kényszeríteni az ellenzéket, másrészt nem habozom kijelenteni, hogy ha az ellenzék a jövő országgyűlési is folytatná az obstructiót, akkor a többség vétene hazája és nemzete ellen, ha tétlenül nézve a parlamenti viták elfajulását, nem gondoskodnék oly eszközökről, melyet-a többség természetes jogát és a tanácskozások zavartalan menetét biztosítják. Csak fokozza a helyzet komolyságát, hogy a mérsékelt ellenzék, mely eredetileg a reform barátj a volt, és velünk együtt a közjogi ellenzék ellen harczolt, ma annak szövetségét keresi és nemzeti párttá alakulva, a közjogi ellenzék jelszavaival együtt, annak harczmodorát is át látszik venni. Az egyetlen örvendetes jelenség, mely pártközi politikánkban felmerült, az, hogy ujabban a szabedelvü eszmék mind hangosabb követelőket találnak az ellenzék soraiban. Örvendetes a jelenség azért, mert ha mi eddig nem mehettünk e téren odáig, a meddig szerettünk volna, azt főleg annak kell tulajdonítani, hogy a midőn egy retrograd áramlat vonult át egész Európán, egyideig bűvkörébe vonva hazánk közszellemét is, az ellenzék volt az, mely úgy a ielekezeti, mint a társadalmi téren felbuijánzntt reakczionarius hajlamokat ápolva, azokat ellenünk felhasználta és előre törekvő munkánkban bennünket feltartóztatott. Ha ma az ellenzék túl akar hajtani rajtunk, ós azon reményben, hogy ezzel bennünket zavarba hoz, messzemenő követelésekkel fog fellépni, mi csak örvendeni . fogunk annak, hogy igy habár akaratlanul is, előfogja mozdítani azon törekvéseinket, melyek megvalósulását eddig főleg ő akadályozta meg. (Ugy van.) A megújuló országgyűlésre nagy feladatok várnak a magyar állam további kiépítése terén. Ott van a közigazgatási reform félbenhagyott munkája, ;a magánjog anyagi ós alaki részének codificálása és ezzel a családi és felekezetközi jogviszonyok sürgető szabályozása, nem is említve a gazdasági és culturalis élet annyi függő kérdéseinek szabályozását, és a tisztviselők helyzetének nagy és nehéz feladatukkal kedvezőbb arányban álló rendezését. • Mind ezen feladatoknál azonban egy nagy elvet nem szabad szem elől tévesztenünk, és ez az, hogy az oly nehezen elért pénzügyi egyensúlyt semmi körülmények kczt nem szabad koczkáztátnunk. A legvégzetesebb kpnynyelmüség volna, mely nagyon megboszulná magát, ha a népszerű csábitásnak engedve, kiadásaink megállapításában nem tartanok szem előtt Ezen eddig ismeretlen félvad néptörzs a későbbi kegyetlenkedéseiről is oly jól ismert kritikusok néptörzse vala. Ennek tintába mártott bunkója alatt pusztult el az Irodalom birodalom. Önök mindannyian époly jól tudják mint én, hogy az úgynevezett papirkorszaknak ezzel vége lett, s következett a kőkorszak, mely azon kis kőbaltáktól vette nevét, amelylyel a vad kritikus törzs a szelíd irodalmi törzset kipusztította. Legfölebb azt tarthatom még felemlitésre méltónak, hogy az Irodalom birodalom fejedelmének legkisebb fia a mészárlás folyama alatt beleszeretett a kritikus törzsfőnök legidősb leányába, amint mondani szokták: nem szép, de kellemes hölgybe, s megfutottak a hóhérok elől. A fejedelem pedig mikor már nyaktiló alatt állt, Priamusként megjósolá, hogy lesz még Csicsóa bucsu, hogy feltámad még az ő nemzete, s az egész világot meghódítja, daczára a kritikának és közönségnek. S a jóslat teljesült. A megszökött kis irodalmi királyfiú és Kritikáné leányának szerelméből apró ironezok és kritikonezok szüleiének s betölték a földet. Megerősödve számban, erőben, s ami fő merészségben: újra foly a harcz a régi fegyverekkel, régi eszmékkel és: amit e felolvasás szomorúan bizonyít, s amit bűnül ne rójon az Isten — régi vicczekkel. Mi lesz a vége? nem tudom. Ezeket a történeti fontosságú adatokat ástam én ki az Irodalom birodalom romjaiból, n. é. közönség. Jól tudom, hogy száraz volt felolvasásom, de a ki tudományos themát választ, annak nem lehet ötletes fantáziával csapongani a bolondos kedvességek színpompás ködében: annak meg kell maradni a tudományos igazságok száraz szirtdarabjainál. Én ezt a feladatot tűztem ki czélomul: öntudatom azt súgj*.; wnek megfeleltem — irtfoatvWii azt a határt, melyet közjövedelmeink elénk szabnak. Ennél csak egy volna talán rosszabb, ha tudniillik, ismét tetszetős jelszavaknak engedve bármely osztály vagy társadalmi réteg kedvéért bevételünketszállitanok le a terhek egy részének csökkentése által..— A mily drágán vásároltuk meg a pénzpiacz bizalmát hazánk fizetési készségének és képességének komoly és tántoríthatatlan volta iránt, annyira kell óvakodnunk minden olyan intézkedéstől, mely államháztartásunk egyensúlyát és ezzel az irántunk csak az imént megerősödött bizalmat megingatni képes volna. Ezzel természetesen jiem ellenkezik, hogy adórendszerünket, mely részben az absolutismus öröke, részben a pillanatnyi szükség nyomása alatt nem mindig a kívánatos- megfontolás mellett szülemlett meg, legalább legkiáltóbb visszásságaiban alapos reformnak vessük alája. Már volt alkalmam e helyen szólni a III. oszt. kereseti adó magas százalékáról, mely eredetileg az absolut állam bizalmatlanságának eredménye, de végeredményében csak az eltitkolásra vagy a legtulzóbb megtei'helésre vezet. Ez adót reformálnunk kell a százalék tetemes leszállításával, nem azon czélzattal, hogy ezzel az állam jövedelmeit csökkentsük, hanem ellenkezőleg azon meggyőződésben, hogy amidőn a terheket egyenletesebbekké teszszük, a polgári önérzet fölkeltésével az őszinteség és tisztesség meghonosításával az állam jövedelmét is gyarapítani fogjuk. (Helyeslés) Ma egy más adóra akarom felhívni szives figyelmüket, a II. osztályú kereseti adóra, mely adórendszerünknek talán legkiválóbb anomáliája. Mert ha nem akarunk ís odáig elmenni, ameddig az ujabb elmélet és különösen Poroszország gyakorlatilag is elment; ha nem akarunk is még a progressiv adók terére lépni, melyeknél a magasabb jövedelem magasabb kulcs szerint fizet adót: az az állapot kétségtelenül tarthatatlan, midőn a kisebb jövedelem van aránylag jobban megadóztatva, mint az ezen adónál történik, mely majdnemegészen a fej adók természetével bir és a mellett még pótadó jellege daczára igen gyakran nagyobb terhet ró az adózóra, mint maga az alapadó. Hasonlókép reformot és. különösen egyszerűsítést igényelnek ixgy fogyasztási adóink, mint bélyeg- és illetékszabályaink. Es hogy el ne hallgassam a legfontosabbat, a pénzügyek terén jelentkezik a következő országgyűlés egyik legnagyobb feladata: a valuta rendezése, mely megadja pénzrendszerünk állandóságát, ezzel kiemeli termelésünket és forgalmunkat a bizonytalanság légköréből, ujabb tápot ád; a hazánkban annyira szükséges takarékosságnak és amellett ledönti azon koriatokat, melyek hitelpiaczainkat a külföldi hitelpiaczoktól elzárják, meg fogja nyifctani hazánknak az utat a gazdag .nyugit eddig hozzáférhetetlen tökéihez, olcsóbbá téve igy a termelést, könnyebbé -a'forgalmat ós gazdagabbá a fogyasztást., — Es e nagy kérdés megoldására annál több reményünk lehet ma már, mert amióta Önöknek e helyről e kérdésben szólni szerencsém volt, tetemes hódításokat tett az eszme ugy nálunk, mint Ausztriában; megnyerte magának mindenütt a döntő körök fogékonyságát, megteremtve igy azon előfeltételeket, melyeket gyakorlati megoldása megkíván. (Helyeslés). Tisztelt Uraim és Barátaim! Néhány nap múlva az ország a választó urnához fog lépni, hogy újból kijelölje azokatj kikre öt éven át sorsát bizni kivánja. Az országnak alkalma jiyilik választani a legkülönbözőbb pártok közt, mert hiszen maga az ellenzék három árnyalatot mutat, melyeket egy ellenzéki szónok akkép jellemzett, hogy egyik a holnapnak dolgozik, ez a nem<zeti párt; a másik a jövő évnek, ez a 48-ás párt; a harmadik a jövő évtizednek, ez a 48-as ós függetlenségi párt. ^~ Az ellenzéki politika e jellemzésben hordja legszigorúbb elitélését, mert min* denröl gondoskodik, csak a mai napról nem, pedig a gyakorlati politikának ez a feladata. Aspiratiok szerint nem lehet és nem is szabad politikai pártokat megkülönböztetni, mert hiszen aspiratiok: a haza jövő ereje ós hatalma, fénye és dicsősége tekintetében nem lehet különbség köztünk. Ebben minden igaz magyar embernek egyformán kell gondolkoznia, és már ellenségeink miatt sem szabad azt a hitet felsarjadzani engednünk, hogy e részben magyar ós magyar közt különbség lehet. Ami közöttünk különbséget alkothat, az az ezen jövőhöz vezető ut, a melyre azonban nem holnap, nem egy év vagy évtized múlva akarunk lépni, hanem amelyen már most kell járnunk, Aspiratiok szerint osztályozni a nemze* tet annyit jelent, mint kiölni belőle-a mai nap iránti kötelességek érzetét; álomképekkel ringatni ós a mellett elerőtleniteni, a jövő munkájára képtelenné tenni^
