Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891
1891-07-12
KÜLÖNFÉLÉI f Haynald Lajos kalocsai biboros-érseket, Magyarország legnépszerűbb főpapjainak egyikét, ki tudvalevőleg folyó hó 4-én délután hunyt el, roppant részvét mellett temették el folyó hó 8-ikán. A kitünö főpap halála nem jött ugyan váratlanul, de mégis országszerte óriási részvétet keltett, mely az udvartól elkezdve áthatott mindenkit, ki munkálkodását, müpártolását s áldozatkészségét, mely egész életpályáján sajátja volt, ismerte. Nyugodjék békében! — Városi közgyűlés. A tegnap délután 3 órakor tartott városi közgyűlés egyes pontjairól ezúttal röviden a következőkben referálunk. Napirend előtt Antal Gáza interpellálta a polgármestert az iránt, hogy az 1889. év szemptemberében Pápán szállásolt katonaság után járó szálláspónz kiutaltatott-e, vagy megtörtént-e arra nézve az intézkedés, hogy ez kiutaltassák, mire polgármester azt feleli, hogy e katonaszállásolási pénzeket a vármegye legutóbbi közgyűlésén hozott határozatával az államnak ajándékozta, mit azonban a tanács megfelebbezett. A xzínházátvétele hosszú vitát provokált, melyben Dr. Steiner József és L'óunj László az átvétel ellen, Dr. Koritschoner Lipót, Barthalos István, Szvoboda Venczel, Vágó László, Teufel Mihály, Baráth Ferencz az átvétel mellett beszéltek. Az eredmény az lett, hogy a közgyűlés a színház átvételét 42 szóval 8 ellenében elhatározta. A Kakas-féle háztelkekre nézve ott végrehajtói lakás fölépítésére tett indítvány elvettetvén, elfogadtatott az állandó választmány azon határozata, hogy ez szabad térnek meghagyassák.— Legérdekesebb pontja a közgyűlésnek a színház kérdés mellett azon pont volt, melyben a közigazgatás és a városok helyzete tárgyaltatott. Fölolvastatott a Barthalos István által készített memorandum, Ttuffél Mihály — bár részéről a fölterjesztést a legmelegebben üdvözli — ennek egy pontjára nézve — mely az államosítást helyesli — azon javaslatot teszi, hogy az, mint különben is városunk helyzetének rajzolására nem tartozó, hagyassék ki. Hasonló értolemben szól Gyurátz Ferencz, minek ellenében Barthalos és Baráth a fölterjesztés változatlan elfogadása mellett nyilatkoznak, mely általános helyeslés közt egyhangúlag elfogadtatott, s szerzőjének köszönet szavaztatott. — A vízvezeték concessiójának meghoszszabbitása megadatott, a tervezet pedig tudomásul vétetett. Elénk ós éles vita támadt a 10-ik pontnál, melynél Besenbach a városi pusztákon levő épületek elhagyatott állapotátrajzolja, mire éles szóváltás keletkezett közte és Szvoboda v. tanácsos között. — Ez éles szóváltásnak folytatását képezte Teufel Mihálynak egy különben tárgyilagos, de kissé kemény hangon tartott interpellatiója, minek következtében Szvoboda v. tanácsos néhány szóval indokolva lemondását, daczára a marasztaló kéréseknek a teremből távozott. A gyűlés ezen incidens következtében igen izgatott hangulatba jött, úgyannyira, hogy elnöklő polgármester Szenté v. főügyész, indítványára azt majdnem feloszlatni volt kénytelen ; sikerült mégis azonban a kedélyeket lecsillapítani s a hátra levő néhány tárgyat letárgyalni. A gyűlés bezárta előtt Barthalos képv. indítványozta, hogy a közgyűlés a városi tanácsos eddigi érdemeit jegyzőkönyvileg elismerje, őt hivatalában tovább megmaradásra küldöttség által kérje föl. Mi reméljük, hogy e küldöttségnek sikerülni fog Szoboda Venczel v. tanácsost elhatározása megváltoztatására birni, mert igaz sajnálattal látnók állásától megválni azt a férfiút, ki harmincz évi közszolgálata alatt a lelkiismeretességnek, szorgalomnak s. kötelessógtudatnak rointakópe volt különösen ily alkalomból, mikor az interpelláló ha erősebb kifejezésekkel élt is tényleg nem sértett, s interpellatióját nem is av. tanácsos iránt táplált bizalmatlanság adta ajkaira. — A pápa-csornai vasút közigazgatási bejárása. A kereskedelemügyi m. kir. minister értesíti Veszprém vármegye közönségét, hogy Réthey Ferencznek és érdektársainak kérelmére a Pápától Csornáig tervezett helyi érdekű vasútnak közigazgatási bejárását elrendelte; a közigazgatási bejárás Gyöngyösy János ministeri tanácsos vezetése alatt fog megtartatni és pedig a következő sorrendben: 1891. évi július hó 22-én délelőtt 9 órakor Pápán a város tanácstermében a hova f ápa városa Acsád, Ihászi, Alsó-Görzsöny, Felsö-Görzsöny, Marczaltő, EgyházasKesző és Várkesző községek fognak meghivatni, július 23-án Szany községben a községházánál, a hova Szt.-András, Szany, Egyed és Rába-Csanak lesznek meghíva, végre július 24-dikén délelőtti 9 órakor Csorna községben a község házánál tartandó értekezletre^ a hova Rába-Pordány é> Csorna fognak meghívatni. — Pulszky Ferencz, a nemzeti múzeum nagynevű igazgatója a mult hét végén Pápára jött szöllőjóbe, hol néhány hetet szándékozik tölteni. — Az országos középiskolai tanár egyesület vasárnap, hétfőn és kedden tartotta jubiláris közgyűlését Berecz Antal elnöklete alatt, melyen Csáky Albin gróf miniszter, Berzeviczy államtitkár ós Klamarik János miniszteri tanácsos is megjelentek, jelen volt több főigazgató, Báth Károly főpolgármester, Kammermayer polgármester és vagy 120 középiskolai tanár. Tanáraink közül Kis Ernő ós Mokos Gyula vett részt a kiállitáson, mely fényesen sikerült. Főiskolánk is beküldte tervrajzait, fényképeit, az intézet népességét 1600 elejétől feltüntető grafikai kimutatást, mely általános feltűnést keltett. Az- egyes tanárok irodalmi munkáikkal voltak képviselve. — Kép vis elő választók névjegyzéke. Az 1892-ik évben érvónynyel bírandó országgyűlési képviselő választók névjegyzékei most vannak a községeknél közszemlére kitéve. A ki tehát érdeklődik az iránt, vajon a névjegyzékbe fel van-e véve, lakhelyén azt megtekintheti és esetleg ha fel nem volna véve, arra pedig magát jogosítottnak érzi, a központi választmányhoz folyamodhatik. — Vármegyénk, alispánja ebből az alkalomból, hogy t. i. a közszemlére kint levő névjegyzékekre a szokásos záradék kellőkép vezettessék* a járási főszolgabírókhoz rendeletet bocsájtott ki, melyben a mulasztásokért egyenesen az illető jegyző és biró tétetik felelőssé. Jó lesz ezt az illetőknek megszívlelni. — Felhívás. A pápai keresk. iíj. önképzőköre a vasárnapi munkaszünet elsö napját azaz e hó 19-ét arra óhajtja felhasználni, hogy ezen törvény megalkotóját Baross Gábor kereskedelemügyi magy. kir. minisztert, kinek a hazai kereskedelem, valamint a magyar vasúti forgalom körül már is annyi és elévülhetetlen érdemei vannak ós kinek szóles látkörü állam férfiúi tehetségétől mi magyar kereskedők még oly nagyon sokat várhatunk, tőle telhető ovációkban részesítse. E czélból a kör vasárnap július 19-ón d. u. 3 órakor a színházban felolvasással egybekötött szavalat és hangversenyt,'—6 órakor pedig a Griff kertben bankettet rendez. Felkérjük tehát városunk összes értelmiségét, de különösen kereskedőit, hogy ezen banketten minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek, hogy igy a nap sikerét biztosítsák. A rósztvenni óhajtókat kérjük Steiner Vilmos ur üzletében (Szél utcza) f. hó 16-áig jelentkezni. — Egy téritek 1 frt 20 kr. — Lázár Ádám, egyl. igazgató. Kohn Miksa, egyl. elnök. Blum Miksa, titkár. — Közig. biz. ülés. A folyó évi július havi közig, bizottsági ülés ezen hó 6-án tartatott meg, melyen Vóghely Dezső kir. tanácsos alispán elnökölt. A szokásos havi jelentések felolvasása után melyek semmi különöst nem tartalmaztak, azok tudomásul vétettek. A kir. tanfelügyelő jelentéséről más helyen referálunk. A vármegye tiszti főorvosának jelentése szerint a közegészség a mult hóban a vármegye területén kielégítő volt, a lakházak tisztaságának fentartására, utczák s terek tatarozására ugy a rendőrhatóságok mint a lakosság részéről, látszólag elég igyekezet fordíttatott. A piaczokon árulás alatt levő élelmi és tápszerek egészsógrendőri ellenőrzése városunkban naponként teljessittetett. Elkoboztatott Pápán 3 liter tejfel, 120 drb romlott zsemlye, Veszprémben 9 liter eper, 6 liter férges gomba. Megemlítjük még a kir. pónzügyigazgató jelentését, melyből kitetszik, hogy a mult év ugyanezen időszakához a mostanit viszonyítva, az idei adóbefizetések eredménye már eddig is kedvezőbb mint a mult évi. — Az iskolai értesítőket vettük, lapunk legközelebbi számában röviden ismertetni fogjuk őket egyenként. — Új áldozárok. F. évi jun 28-án áldozárokká szenteltettek: Alasz Miklós, Cserta Elemér, Csizmadia Pál, 'Hankóczy János, Imrék György, Kozma Kálmán, Krizmanics Péter, Müller Károly, Nagy Károly, Németh János, Schmiedt Antal, Szijj Alajos, és Teller Vincze. — Az ujmisések kihelyezése. Cserta Elemér Gógánfára, Csizmadia Pál Vaszarra, Hankóczy János Felső-Iszkázra, Kozma Kálmán Felső-Örsre, Krizmanics Péter Káptalanfára, Müller Károly Halímbára,Nagy Károly Kapornakra, Schmidt Antal Márkóra és Szijj Alajos Csatárra küldettek ki. — Tűzoltói szaktanfolyam. A m. kir. belügyministerium értesiti valamennyi törvényhatóságot, hogy a budapesti önkéntes tűzoltó testület most már másodízben országos tűzoltó szaktanfolyamot nyit, mely £ évi augusztus hó 21-ik napjától szeptember hó 5-dik napjáig fog tartani, a képesítő vizsgálatra pedig szeptember hó 6, 7 és [8-ik napjait tűzte ki. A' szaktanfolyam és képesítő vizsga c*éjj» az, bogy a vidéki városoknak, nagy ós kis községeknek, továbbá a tűzoltó testületeknek s végül az ügyiránt érdeklődőknek mód és alkalom nyújtassák arra, hogy kiküldöttjeiket, illetve önmagukat a tűzoltói szakmában elméleti- J leg és gyakorlatilag kiképezhessék, testületek begyakorlására ós vezetésére alkalmasokká /váljanak és további önképzésükre alapot nyerjenek. Egyszersmind elhatározta a nevezett testület, hbgy a kevésbé tehetős községek vagy "testületek által kiküldendö tanfolyam hallgatók közül, huszonötöt díjtalan csoportos elszállásolásban fog részesíteni. — Országos vásár volt a mult héten nálunk. A marhavásár rendkívül élénk volt, kínáló és vevő elegendő számmal jelentkezett. Átíratott összesen 3274 drb járlatlevól. Elmondhatjuk, hogy ilyen élénk marhavásár Dunántúl nem igen fordul elő. De annál roszabb volt a kirakodó vásár, elverte az eső teljesen, vidékről alig láttunk egy-két embert az utcákon járni-kelni. — Vargyas Endre, vármegyénk kir. tanfelügyelője, a megyei közigazgatási bizottságnak mult hétfőn tartott ülésén részletes jelentést tett" a' lefolyt líő folytán teljesített hivatalos iskolalátogatásai alkalmával tapasztalt állapotokról s a lefolyt egész tanévet illetőleg a vármegye mind az Öt járásában a tankötelezettség végrehajtásának eredményéről. A jelentés szerint a Veszprémváros összes iskoláiban, 1485 tanköteles közül jelen talált 1265 tankötelest, vagyis a tankötelesek 85%-át. Az eredményt általán j ónak több iskolában kitűnőnek, két iskolában gyengének találta. Az angolkisasszonyok leányiskolája jövőre polgári leányiskolával bővíttetik ki s az uj épület már tető alatt áll. Az irgalmasnövórek iskolája szintén kibövittetik két uj tanteremmel. A tankötelezettség végrehaj tása ügyében jelenté, hogy a megyei „Utasítás" értelmében a tanfelügyelöségben az egész tanév folytán 2363 két heti mulasztási kimiitatás terjesztetett be. A 301 iskolára vonatkozólag mulasztási kimutatás beérkezett : szeptemberhóban 45 iskola részéről: októberben 151, novemberben 180, deczemberben 174, januárbann 201, februárban 178, mároziusban 174, áprilban 143, májusban 99, júniusban 4 iskola részéről. Tehát a vármegye népiskoláinak alig %-da részéről lettek beterjesztve akimutatások. Nem igazolt iskolamulasztások után pénzbírság befolyt: a devecseri járásban 70 frt, az enyingi járásban 17 frt, a pápai járásban 56 frt, a veszprémiben 22 frt, a zirczi-j árasban 91 frt50kr, öszszesen 25 6 frt 50 kr. Igen sok bírság azonban még végrehajtás alatt áll. A tankötelezettség végrehajtásában kiváló buzgalmat fejtett ki a jegyzői kar 64 tagja közül 26, félig-meddig teljesítette kötelességét 20, semmit sem tett, vagy alig valamit 18 körjegyző, illetőleg 18 körjegyzőséghez tartozó elöljáróság. A jelentós nóvszerint is felsorolja a buzgó, valamint a hanyag körjegyzőket s elöljáróságokat. A hanyag jegyzők ellen a rendbírságok részint kiszabattak, részint pedig kiszabatni fognak. Jövőre pedig már a tanév első hónapjában minden hanyag közeg ellen azonnal meg fog indíttatni a fegyelmi vizsgálat. Eszerint remélhető, hogy a megyei „Utasítás", az életbeléptetés második évében, a megye mind a 301 iskoláját illetőleg, kivétel nélkül és pontosan végre fog hajtatni s igy nem lesz hanyag tanköteles, kinek szülője a törvény szigorát még nem érezne. Ugy legyen! — A pápai önkénytes tüzoltó-egylet f. évi rendes közgyűlését e hó 5-ón tartotta meg. A gyűlés főtárgyát az elnöki jelentós, továbbá a mult évi számadás helyben hagyása és a folyó évi költségvetés megállapítása képezte, ezen kivül az időközben megürült pénztárnok! állás és néhány választmányi tagság töltetett be. Az elnöki jelentós tudomásul vétetett, a mult évi számadás mély Sprint a közpénztári bevétel 1715 frt 3 kr. a kiadás pedig 1423 frt 84 kr volt ; s igy a pénztári maradvány 291>frt 19 kr az egyleti segélyalap vagyona pedig 1302 frt 89 krt tesz, helyben hagyatott, úgyszintén a f. évi költségvetési előirányzat is, mely szerint a bevétel 1541 frt 19 krban a kiadás pedig 1144 frt 13 krban irány oztatott elő. Pónztárnokká ifj. Kunte János, számvizsgálókká Freund Ferencz és Mattus György, választmányi tagokká pedig Dr. Hirsch Vilmos, Fischer Adolf és Berger Ferencz választattak meg egyhangúlag. Végül inditványoztatott, miszerint a városi hatóság az őrtanyával egy tető alatt levő, törvény által is tiltott zugkórháznak eltávolítása iránt kerestessék meg. Az indítvány helyeseltetvén egyhangúlag elfogadtatott s az e tárgyban megkeresés • teljesítésével az elnökség és parancsnokság megbízatott. Ez úttal lehetetlen hallgatással mellőznünk azon sajnos körülményt, hogy a közgyűlésen az egylet működő tagjain kivül, senki más részt nem vett, mely körülmény ismét csak azt bizonyítja hogy városunk Az má közönsége ezen üdvös czélu egylet irányában kivétel nélkül a legnagyobb fokú s az egylet vezetőit és működő tagjait felette elkedvetlenítő — "közönynyel viseltetik} A legérdekesebb kiállítás. —49-ki szobadságharczunk képekben. Hentaller Lajos orsz. képviselő és Farnak Béla által sok évek óta gyűjtött ós kiválóan érdekes 48—49-es gyűjtemény kiállítása néhány nap múlva a fővárosi vigadó több [termében megnyílik. E nagyon érdekes kiállítás tartalmazza— és úgyszólván majdnem egész teljességgel |— mindazokat a képes ábrázolatokat, melyek az 1848—49-iki szabadságharczunkról s annak szereplőiről hazánkban, Európában és Amerikában felkutathatók és megszerezhetők voltak. E 1 gyűjteményben 1600 (ezerhatszáz) kép van inindenféle fajtájú és nagyságú olajfestményektől kezdve a fényképekig meg a metszett vagy litografált képekig. Érdekes és fölöttébb jellemző, hogy e gyűjteményben 205 kép Kossuth Lajost ábrázolja és hogy mind )a 205 Kossuth kép más más nyomtatásban megjelent kép s legnagyobb része külföldi származású. Az egész & legváltozatosabb és legérdekesebb guodlibet, igazán szemlélhető kommentárja annak a frappáns hatásnak a melyet szabadságharezunk egy egész mivel t világban tett. E jeles kiállításnak érdekesebbé tótelére Pázmándy Dénes és gr. Károlyi Gábor orsz. képviselők ís közreműködnek és a birtokukban levő 48 — 49-re vonatkozó táx-gyakat szintén kiállítják. Gr. Károlyi Gábor ezenfelül a kiállításnak engedi át Kossuth ama legújabb életnagyságú képét is, a melyet az ő megrendelésére Karlovszky Bertalan Parisban élő híres magyar művész festett most. E kiállítás rendezői kérik egyúttal az egész hazai közönséget, hogy a birtokukban levő szabagságharczi emlékeket a kiállítás tartamára viszont szolgálatért vagy meghatározott díjért átengedni szíveskedjenek. Minden ilyen küldemény Hentaller Lajos orsz. képviselő és Farnak Béla uraknak Budapest V. a fővárosi vigadóba czimzendő. A legcsekélyebb, kiállítható tárgyat beküldő is egy életnaggságu fénykép imitácziót kap Kossuth vagy valamely jelesebb költőnk arczképéből. A kiállítás befejeztével pedig a gyűjtemény tulajdonosai több száz darab érdekes tárgyat, úgymint nyomtatott és festett képeket, plakátokat, fegyvereket stb. ajándékoznak a budapesti, kolozsvári, aradi, kassai stb. olyan muzeumoknak, a hol 48—49-es ereklyék is vannak. A kiállítás sikerére kívánatos volna, ha abban festő és szobrász művészeink is részt vennének annál inkább, mert mo.it nyílik először alkalom annak- a bemutatására, hogy történelmünk egyik legjelentősebb epizódja a hazai képzőművészetet hogyan inspirálta. Különben igen kiváló művészek, mint Zala, Roskovits, Stettka, Margittay, Spányik stb. megígérték, hogy fognak kiállítani képeket. — A concursus eredménye. A f. hó 2-án. tartott csődvizsgálaton a következők vétettek föl a növendókpapok sorába: Hamvay Antal, Horváth Mihály, Keresztes József, Kovács Ignácz, Köszörűs Ferencz, Mild Károly, Nómethy Gábor, Stankovics József, Sebestyén József, Schleiminger Imre, Strausz Antal, Varga Jenő, összesen 12. — Aratási időjárásunk nagyon kedvezőtlen. A folytonos' esőzés következtében a gabonák megdűltek, a mi a gazdaságban jelentékeny kárral jár. Az idő még tegnap is borongós és hűvös volt. | — Köszönetnyilvánitás. Nagy Szevera Károly ponyvádi nagybirtokos az alkalommal, hogy Károly nevü kis fia a vizsgát jeles sikerrel tette le, a pápai r. k. elemi iskolába járó szegény sorsú gyermekek részére husz forintot volt kegyes adni. Nem mulaszthatjuk el, hogy a nyilvánosság előtt ne mondjunk hálás köszönetet nemes tettéért — az Igazgatóság. — Uj lap. E héten újból egy helyi lap sz letését regisztrálhatjuk, mely mint a hozzánk beküldött előfizetési felhívásból látjuk „PápaiKözlöny" czimmel folyó hó 19-ón indul*meg. — Köszönetnyilvánitás. A pápai ipartestület betegsegélyző és temetkezési pénztára javára f. évi junius hó 28-án tartott tánczmulatság alkalmával a következő felülfizetések és adományozások történtek: u. m. Láng Lajos 5 frt, Mattus György 5 frt; Szvoboda Venczel, Heim Ignácz, 2—2 frt, Gaál János, Piacsek Gyula Graf Jánosné 1 ft 50—1 ft 50 kr, Kohn Zsigmond 1 frt 30 kr: Antal Géza, Készei János, Kégli József, Szokoly Ignácz, Dr. Erlitz János, Iglauer János, Gaál Gyula, Dymer Károly, Muli József, Brenner Ferencz, Héregi Imre, özv. Gelder Ferenczné, Batisz Zsigmond, I Hickman Frigyes, Böhm Samu, Ovenden Albert 1—1 frt: Kopácsy János, 80 kr, Bmjscku Károly, (Sárvár) Ludvig Tamás, Istvánffy Gábor, Diensztman Tamás, Mé-. szaros Károly, Vincze József, Nobel Armin, Somogyi Pál, özv. Rezenka Jánosné, özv. Madarász Árpádné, Singer Miksa, Szeleczky Ferencz, Valter Sándor, Marton Antal, Gaál János (asztalos) Horváth József, Herczeg Sándor, Horváth István, Viz Ferencz, Nieszner Fridolin, Dreiszíger Károly, Csik Károly, Tompa Sándor, Szauer János, Tanczef András, Nagy Karoly, Siklósy János, Vajda Ferencz, Szabó Mihály, éa N.N. 60-60 kr,Schwach Heinrich, 40 kr; Molnár Péter, Háder Ferencz, Szegfű József, Hédii Antal, és Horváth Mihály SOSO kr; Szám József, Eizler Lajos 20—20 kr; N. N., N. N., 10—10 kr; összesen 54 frt 10 kr, mely szives adományokért fogadják a nemes lelkű adakozók a pénztár hálás köszönetét. Kelt Pápán, 1891. Junius 30-án. Koczka László pénztáros. — A budapesti központi papnöveldébe helyeztettek: Fodor József I. éves ós Stankovics Antal most felvett növendékek. — Iparosok figyelmébe. Spitzer Salamon póküzletet nyitott Pápán saját házában; az általa felfogadott segédet mikor üzletét megnyitotta, nem jelentette be, az ipartestület jegyzőjénél. E miatt az elöljáróság panaszt emelt ellene. A városi hatóság 25 frtra büntette a kihágást elkövető Spitzer Salamont a ki az ítéletet természetesen megfelebbezte. Az ítéletet azonban ugy a másod, mint harmadfokú hatóság jóváhagyta és igy nem marad egyéb hátra mint fizetni! Közöltük azért, hogy iparosaink okuljanak belőle. — Két, tisztességes családból származó növendék leánykát teljes ellátásra elfogad Fekete Istvánné, oki. franczia nyelv tanárnő. A kis leánykáknak alkalmuk nyilik ugy a franczia mint a német nyelv elsajátításában s e mellett a zongorában is oktatást nyerhetnek. Lakása a polgári iskola közvetlen közelében van s igy különösen azoknak, kik gyermekeiket a polgári iskolába járatják, kiválólag ajánlható. — A vízvezetéki tervezet, melyet lapunk mai számában befejeztünk, a szó valódi értelmében szolid elaboratum s alapul szolgálhat minden további e tárgyban teendő lépéseknek. Legközelebb egyik munkatársunk megteszik rá észrevételeit, A fordítást a német eredetiből Salzer Aladár egyetemi hallgató volt Szives végezni. — Járásorvos lemondása. Dr. Mosoly Géza zirczi járási orvos ezen állásáról lemondott. . — Ajándékozás. Wolf József várpalotai lakos és megyebizottsági tag Veszprém vármegye törvényhatósága részére „A magyar törvényhatósági czimerlap" és „A szabad királyi ós bánya városok eredeti czimere" czimü képeket ajándékozta. Hirtelen halál. Abel Miklós döbröntei lakos folyó hó 7-ón az állatvásártéren jhirtelen összeesett és azonnal meghalt. Hulláját a városmajorba a bonczoló helyiségbe szállították, hol a bonczolás megejtóse után, a rendőri orvosok a halál okául: tüdövizenyő-betegséget konstatáltak. A hullát a rokonok másnap Döbröntóre szállították. — Köteles választás. Kanadában jövőre minden választó polgár köteles választani. Igy rendeli a törvény. Annyot ezredes ugyanis a képviselőháznak törvényjavaslatot nyújtott be, a melynek értelmében minden választó, u ki választói jogát nem gyakorolja, pénzbírsággal, vagy harmincz napig terjedő fogsággal bünteterdő. Az igazságügyminiszter ellenezte ugyan a javaslatot, mert szigorúnak találta a büntetéseket, de azért az elsö olvasásban mégis elfogadták. — Milyen jó dolog volna nálunk is ilyen javaslat, csak azt kellene hozzá tenni, hogy mindenki köteles szavazni, de — ingyen. — Vigyázatlanság. A róm. kath. elemi-iskola épitésénól f. hó 8-án esti 6—7 óra között szei'encsétlenség történt. Egy állvány, mely körülbelül 3 öl magasságban lehetett a föld színe fölött, túlságos megterhelés következtében a rajta dolgozó munkasokkal együtt a mélységbe zuhant ós Kardos Lajos, tóglahordó gyermek több helyen sérüléseket szenvedett. Kardos Lajoson kívül ugyan volt még két sebesült, de ezeknek állapota semmiféle aggodalomra okot nem szolgáltathat. Kardos Lajos ágyban fekvő beteg de remélhetőleg néhány nap alatt egészsége helyre áll. Hogy nagyobb szerencsétlenség nem következett be, az egyedül a véletlennek tulajdonítható. A vétkes 'gondatlanság a felügyelettel megbízott pallért terheli, a kit ez érdemben a hatóság mindenesetre kérdőre isi fog vonni. — A nyaralás, fürdőzés, utazás és kirándulás igen lényeges kellékei az állandó jó egészség ós lankadatlan munkaerő fentartásának. De hogy a kívánt czélt valóban elérhessük, okvetlenül szükséges, hogy mindenki, mielőtt nyaralásra falura vagy fürdőhelyre, nyári utazásra avagy kirándulásra indul, kellőképen lássa el magát mindama Szükségleti czikkekkel, melyek mig egyrészt megvédik egészségét az idő változásai ellen, másrészt a kellő kényelmet, gondtalanságot s kellemes szórakozást biztosítják számára és azt eredményezik, hogy test ós lélek valóban felüdül, s uj erőt, uj kedvet nyer a munka folytatására. A nyaralási-fürdőzési saison alkalmából, az elmondottak alapján, fővárosi levelezőnk felhívja a figyelmet Kertész Tódor fővárosi diszmüárukereskedő üzletére (Dorottya utcza l sz.) hol az idevágó nyaraló, fürdőző, vadászati stb.. czikkeknek legnagyobb és leggazdagakb raktára található. A cég terjedelmes árjegyzékéből -— mely ezrekre menő különféle czíkkeket tartalmaz — a jutányos árak demonstrálásául sorolunk fel egynéhányat: pl. indiai hintaágy fák közé vagy szobában 4,50 20 frtig, laposra összetehető szék gyaíogsétára (sétabot is) 2 irt 70 kr, japáni napernyők 80 krtól, kerti legyezők 10 krtól felfelé, szódavizkószitogép 7—15 frt, fagylalt készítő ööműködo) 5-9 frt, kávéfőzőgép 4.80—10 frt.