Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-08-02

XVill. évfolyam. 31. szám. Pápa, 1891. augusztus 2, Megjelenik minden vasáruap Közérdekű sürgős közlésekre Urimkiut rendkivüli számok is adatnák ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. Alapnak szánt közlemények a lap )2<s;aerk. hivatalába küldendők.^ 'vT '* Előfizetési díjak. J€ Egy évre 6 frt - Eél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr nyilttérben 30kr. A díj előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik. • Az előfizetési dijak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Goldberg Gyula i ^ papirkereskedése, főtér) küldendők, Papa város hatoVfágának és több jrápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválaszt A visszavonás. Nem igen irtunk arról a dologról, mely Eötvös Károly orsz. képviselőnek az országházban tartott beszédje folytán, megyénkben bizonyos nyugtalanságot okozott. A tény bizony az volt, hogy Eötvös sok minden mellett egyszerre csak azt állította, hogy Veszprém megyében a „megyei hatalmasok" a viczinális vasutaknál sápot kapnak. Nincs elfogulatlan ember a megyében, a ki Eötvösnek e fellépését, még ha faladatokon alapítva tette volna is azt, helyeselbetné. Mert Eötvös nemcsak orsz. képviselő, de épen Veszprém megyének szülötte idevaló birtokosa, sőt ma is megyei bizottsági tagja. Más orsz képviselőtől, a ki nem Veszprém megyei születésű, nem idevaló megye biz. tag — nem vehette vulna senki sem zokon a támadást. De hiszen Eötvös mint megye biz. tag jól tudta, hogy mikor és miért jönnek a megyegyülés napirendjére a vármegyét nagyban érdekelt viczinális vasutak? Pláne forma hiba miatt ugyanazon vasút ügyek kétszer is előkerültek az állandó választmányban, avasúti bizottságban és a megyegyüléseken. Ha az első tárgyaláson meg nem jelenhetett, el kellett volna jönnie a másodikra és mint megye biz. tagnak legelőször a megyeház termében kellett volna szeme közé vágni nyíltan, bátrau, férfiasan a ,.sáp" vádját az illető megyei tisztviselőnek. Hadd tudja meg először maga a vármegye, ki ä „sápoló" megyei hatalmas? Ekkor ha kisül Eötvös vádjának alapossága, nemcsak az illető „megyei hatalmasság" lesz erkölcsi halott, de nem lesz megszavazva arra a bizonyos vasútra sem semmi. Mindennek ellenkezőjét tette Eötvös. Színtelen, meg nem fogható és mégis mólyen sértő vádját az országházban zúdította rá Veszprém megyére. Megvalljuk, szerettük volna, — és ennek a lapokban is nyilt kifejezést adtunk, — ha a vármegye akár mint testület, akár annak ez idő szerinti hivatalos képviselői azonnal nyilatkoztak volna Eötvösnek az első perezben is már üresnek bizonyult vádjaira. Ez nem törtónt, mit sajnálandó hibának tartunk. Mert ha Fenyvessy orsz. képviselő megbírta azt tenni, pedig Eötvös őt meg sem nevezte, hogy azon okból, mert ő a pápa-csornai vasútnak egyik tényleges kezdeményezője volt, s a ki a megyegyűlésen ez iránt indítványt is tett, — hogy rögtön kérdést tegyen Eötvösnél, hogy a mit a Veszprém megyei viczinális vasutakról mondva, nem-e a pápa-csornai vasútra értetfce-e; — ha ezt a magán ember megbírta tenni (pedig nem tartozott vele), megkellett volna ezt tenni annak a vármegyének is, melyről Eötvös a-lehető legroszabb hangon nyilatkozott. Nem Fenyvessynek a reputacziójáról volt itt szó, de arról, hogy Fenyvessy tudni akarta, hogy azon vasútnál melynek létesítésénél ő tevékeny részt vett, — történtek-e hát esetleg tudta nélkül olyas dolgok, miket Eötvös általánosságban a Veszprém megyei viczinális vasutakról mondott. Eötvös lojálisán azonnal kijelentette, hogy ő nem a pápa-csornai vasutat értette. Ezzel mi, a kik e hasábokon városunk érdekében oly sokat küzdöttünk a Pápa-csornai vasút ügyében teljesen megnyugodhatunk. De ismételve sajnáljuk, hogy nem ezen eljárás követtetett a vármegye részéről. A vármegyének egyszerűen valamilyes úton nyilatkoznia kellett volna, mert igy csak tisztán Baross Gábor erélyes felszólalásának érdeme — és. nem a vármegyé-é — hogy Eötvös voltaképen vissza vonta azon vádjait is, miket a Veszprém megyei vasutakra nézve mondott. TÁflCZA. AZ ESTI SZÉL . . . Az esti szél susogva lebben Vidám dal édes ajkadon, Pihenve némán lágy öledben Az ábrándos dalt hallgatom. Oh! egykor én is énekeltem, De nem volt ily vidám dalom, Hisz érted sajgott árva lelkem Szerelmes "drágar angyalom. Ketten vagyunk, közelbe senki. S a csillagos ég ránk ragyog, S az esti szól susogva zengi: Szegények ők, de boldogok. EGYRE: FAGGAT ... Egyre faggat, mondjam ki a Leggyönyörűbb nőnevet, Mit se szólok csak szemébe Nézek s erre ő nevet. Aztán ismét azt kérdezi, Hogy ki a légszebb leány. S már előre is kérdőleg, Csintalanul néz reám. Újra kérdez, — mondjam meg, hogy Ki az, akit szeretek? De már erre egy ölelés S forró csók a felelet! • HIÁBA ZEUG ... Hiába zeng akármiről dalom, Ha bűvös édes ajkad rám nevet, Önkéntelen dalomba foglalom Szerelmes angyalom, A te varázshatalmu szép neved. Ha kinról, elmúlásról zengek ón, S az árvaság busit, epeszt nagyon, Vidám leszek, — mosolygj te csak felém, Hisz búmnak éjjelén Te vagy tündöklő remónycsillagom! „Egy jelenet a vasúti kocsiban." — Rajz. — • A bodenbachi pálya udvaron kevéssel a vonatnak Drezda felé való elindulása előtt történt . . Az éj áthatlan sötét fátyolba burkolta a tágas épületeket, a melyekből csak imitt-amott pislogott ki fehér vagy vörös világosság. A perronon dolgozó munkás emberek idestova futkostak és a távolból fütytyök ós emberhangok hallatszottak. Az első osztályú váró teremben egyetlen utas volt John "Willibald úr. Nagy utazó bőröndje az asztalon hevert és saját magét a nagy fali tükörben figyelmesen — mondhatni áhítattal — szemlélte. John "Willibald úr e pillanatban nagyon boldogtalan volt. Két lélek lakozott benne: az egyik az ügyes utazó bor ágens lelke, a másik a regényes hajlamú Bon Wivam — Don Juan - lelke, a ki a hölgyek előtt szeretett gavallér tulajdonival Nem eső után köpönyegül akarnak szolgálni e sorok, de megyénk jó hírnevének jól felfogott érdekében, szives figyelmeztetésül esetleg a jövőre! sör A ra. kir, csendőrség és a rendezett tanácsu városok. A fővárosi napilapok egybe hangzó commentár mellett emlékeztek meg a belügyministernek azon leiratáról, melyben kijelenti, hogy n

a m. kir. csendőrség működési köre a törvényhatósági joggal félruházott városok kül és belterületeit kivéve, az egész ország területére és igy a rendezett tanácsú városok kül és belterületeire is kiterjed" Ez igaz, mert a törvény világosan igy rendelkezik; de nem jár közel a valósághoz laptársaink azon megjegyzése, miszerint ezzel a folytonos súrlódásra okot adott kérdés végleg megoldva van, — mert súrlódások a helyes irányban fejlődött gyakorlat miatt nem is voltak, sőt a súrlódásoknak épen az képezhetné alapját, ha a csendőrség felhagyna a rendezett tanácsú városokkal szemben eddig tanúsított magatartásával és a kis és nagy községekkel egyforma elbánásban részesítené a rendezett tanácsú városok lakosságát vagy rendőrségi személyzetét. Az 1881. évi HI. t. czikk 1. §-a azt mondja: >a közbiztonsági szolgálat ellátására katonailag szervezett m. kir. csendőrség állíttassák fei.« Az 1871. évi XVLTI. 23. §. értelmében ;pedig a rendezett tanácsú városok kezelik a köz, tüz, piaczi, mezei, hegyi, vásári, építészeti és közegészségi — egyszóval a helyi rendészetet, — alkothatnak szabályrendeleteket, melyeket saját közegeik által hajtanak végre stb. — Ezen rendelkezést az 1881. évi ni. t. cz. meg nem változtatta, sőt az. 1886. évi XXII. t. cz. 22, §-a világosan fentartotta, megerősítette. Honnan van tehát az, hogy a csendőrségi intézmény életbe léptetésének 9—10-ik évében arról lehet beszélni, hogy kiterjed-e a csendőrség működési köre a rendezett tanácsú városok területére vágy nem? Hisz ha a csendőrség az életbeléptetések idején, az 18,82.1883. és 1884-dik években, azon álláspontra helyezkedik, mit egy kis rosszakarattal a miniszteri rendeletből kiolvasni lehet, hogy t. :i. a kis és nagy községek, valamint a rendezett tanácsú városok területe között a csendőrségi szolgálatot illetőleg semmi különbség nincsen, — az összeütközés már az első napokban jelentkezik és azonnal beáll a miniszter intézkedésének szüksége. — He hogy a miniszternek csak most, évek multán kell észrevenni azt, hogy egyes rendezett tanácsú városok önkormányzati jogaikat féltik a csendőrség beavatkozásától, az okot bizonyára nem a rendezett tanácsú városok szolgáltatták, •— mert legalább Pápán és azt hiszszük sehol az országban a rendezett tanáGsu városok tisztikarának 9—10 éven át soha se jutott eszébe az, hogy a szorosabb értelemben vett közbiztonsági szolgálat teljesítésében területeiken megakadályozzák, a m. kir. csendőrséget mindaddig, mig ezek az állami rendészet körén kivül eső, helyi rendészetbe bele nem avatkoznak. Ha a csendőrség eddig akár idő, munka vagy költség kímélés, akár a rendezett tanácsú városok fejlettebb rendészeti viszonyainak méltánylása tekintetéből jónak látta járőrsógi keretéből kihagyni a r. t. városok kül és belterületeit, a jövőre nézve sem látjuk ezen helyesen fejlődött gyakorlat megváltoztatását indokoltnak. Hisz hova tovább megérlelődik már a közvélemény előtt szükségessége annak, hogy a r. t. városok hasonló társadalmi, anyagi ós értelmiségi viszonyaik miatt a törvényhatósági joggal biró városokéhoz hasonló önkormányzattal — épen a helyi közigazgatás és főleg a rendészet tekintetében — ruháztassanak fel, és élénken legyenek megkülönböztetve az ő szervezetükkel ós viszonyaikkal egyáltalán nem mérkőzhető »kis és nagy községektől. Az emiitett miniszteri rendelet azon intentióját, hogy a rendezett tanácsú városok megnyugtatva legyenek arra nézve, hogy a m. kir. csendőrség közbiztonsági funetiója a r. t. városok öukormányzatát nem érinti, azt minden r. t. város csak megnyugvással fogadhalja, — de épen ezen nemes intentió folyománya az is, hogy a csendőrség is kapjon a viszonyoknak és a helyi önkormányzat követelményeinek megfelelő szolgálati utasítást. A viz és világítás kérdéshez. A „Pápai Közlöny" 2-dik számában „viz és köztisztaság" czim alatt T. M.-töl megjelent ezikk sok olyant tartalmaz, melyet észrevétel nélkül hagyni nem lehet, mert habár a benne mondottak a legjobb szándéknak közvetlen kifolyását képezik, mégis helyzetünknek és viszonyainknak téves felfogása által a vizkérdés megoldását, tervének életbeléptetésével majdnem végtelen hosszú időre elodázná, a mi bizonyára czikkirónak nem volt szándókában. A tervben ajánlott gőzgép fölállításánál a szegény ember sorsára jutnánk, a ki kevés pénzzel rendelkezvén kénytelen szükségletét szatócsnál födözni és ott mindig drágábban él de jóval is, mint a gazdag ember, a ki mindent az első forrásból lényegesen olcsóbban vásárolhat. T. M. bennünket ilyen szerény embereknek tart, viszonyaink nyomasztó voltáról beszél. Nem oszthatom egészen T. M. vir nézetét, mert mi tényleg nem vagyunk oiyan nagyon ós szánalomra méltó szegények, csak kishitűek, nem bizunk magunkban és nem ismerjük fel korunk viszonyát! Lássuk csak mire volna szükségünk, hogy városunk legégetőbb kérdései megoldást nyerjenek! Első sorban vízvezeték behozatala, mely Novelly ós társa elaboratuma szerint kerek számban 250.000 forintba kerülne, e mellett másod sorban a villanyos világítás berendezése, mely 500ÖO forintot igényelne, tehát összesen 300,000 forintra volna szükségünk. Bátran ki merem mondani, hogy mi ezen összeggel rendelkezünk. Most a pénzbőség korszakában mi sem könyebb, mint pénzt teremteni, egy 15000 lakossal biró városnak.~ Az igaz, hogy mindnyájunknak felelősséget kellene elvállalni egy esetleges kölcsönfölvételórt, de ezt nyugodtan megtehetjük akkor, ha utánna számítunk, vajjön mi lesz a terhünk? Egy 300,000 frtos kölcsönnek 4-es kamattal számítva évi kamatszükséglete 12000 frt, erre fedezetül szolgálna ä vízvezetéknek jövedelme — mely pontos hivatalos adatok szerint évi 8000 forintot tesz és a; villanyvilágitás jövedelme brillírozni s különösen utazó hölgyeknek szentelte lovagias szolgálatait. John "Willibald úr tehát nagyon boldogtalan volt, a mennyiben • egyes egyedül lézengett a tágas váró teremben és igy senki sem volt jelen, a kinek a kalapjához tüzöttr első osztályú jegyével és előkelő modorával imponálhatott volna; mindenek felett pedig nem volt látható hölgy, a ki valami kis kalandra vagy legalább néhány órai érdekes csevegésre nyújtott volna neki kilátást. Az első csengetéskor magára vette farkas bőr bundáját és ki ínent kupét keresni, a mi tán azért kárpótolja, a mit a váró teremben hiába keresett. A kalauz előzékenységgel nyitott neki ajtót John Willibald úr egy ideig fixirozza s aztán leereszkedöleg kérdezte: — Ismer ön engem ? — Nincsen szerencsém -— válaszolt a kalauz. — Nem tesz semmit — folytatá John "Wiilibáld úr — ha ismerne tudnia kellene, hogy ón a kupémat mindig magam szoktam kiválasztani. Aztán kegyesen bólintva fejével, mint valami minister kecsesen fellépett a vonat felső fokára ós egymás után bepillantott a kupékba. Hiszen még volt ideje, és a hold, nyilván sikeresebb vizsgálata kedvéért, oly szives volt, hogy vidáman kibujt a téli éjszaka sürü felhőiből és szolgálat készen mutatta a teli arczát. Miután kutatásait egyre kedvetlenebb arcz kifejezéssel folytatta egyszerre csak mosolyra rándultak az arcz izmai, mint a gyermeké, a ki uj játékszerre bukkant; egy elsö osztályú kupében drága pokrócába takarva szép fiatal hölgy feküdt és aludt. John "Willibald úr tehát nem hiába váltotta a jegyet; győzedelmesen tekintett körül, s magához intette a kalauzt. — Nyissa ki ezt a kupét! én idefogok beszállni. A kalauz zavarodottan nézett. — Bocsásson meg — viszonzá — ebben a kupéban hölgy alszik, a ki . . . — Nem fogom felkelteni, magam is •aludni fogok — — De a hölgy egészen egyedül van. — — Annál jobb — replikázott John "Willibald úr finom mosolylyal. — Majd nyitok üraságodnak oly kupét, a hol szintén háborítatlanul pihenhet. De John Willibald úr nem tágított előkelően hunyorgatott a bal szemével s fejét csóválva tartalmas kéz szorítással válaszolt kalauz kifogására, mire ez áz érvek súlya által meggyőzetve halkan és vigyázva felnyitotta a kérdéses ajtót. John "Willibald úr beszállt a kupéba, elfoglalta az ülés másik felét az alvó hölgy mellett. Mialatt a vonat mozgásba jött bor ágensünk a szomszédnöjét kezdte tanulmányozni. Alkalmasint a magas aristokratiéhoz tartozó hölgy, a ki egyedül akar lenni, gondolta. Itt tehát az alkalom a gentlenjanokat adni. Nem fog nagy fáradságomba kerülni, hogy valami báró, vagy legalább valami czivilben utazó lovassági tiszt benyomását tegyem.— Csak vigyázva Willibald. Nagy elővigyázattal fogjunk a dologhoz s tán sikerül ez egyszer egy valódi grófnő szivét meghódítani. — Ez volna csak a nagyszerű! Az ismeretién hölgy "megmozdult arczát ugy forditotta, hogy a hold szabályos szép csaknem szigorú vonásait, félig nyitott telt ajkait, puha haját, szép termetét egyszerre megvilágította. Jón "Willibald úr kezdett elérzékenyülni, fogékony zsenge kedélye egészen lyrikuS hangulatba ment át, és annyira neki hevült, hogy a Oornevillei harangokból elkezdte dúdolni Henri .keringőj ét:' — Oh szép virányok, oh bűvös árnyak! — stb. A hölgy erőteljes mozdulattal kinyújtózkodott s ez alkalommal takarója leesett s lassan egészen a bor ágens lábaihoz csúszott. John "Willibald úr vigyázva felemelte a paplant s szakértő szemmel vizsgálta a sötét selyemből készült takarót. Semmi kétség! előkelő hölgy, valami német vagy magyar grófnő. Tünődék magába. Midőn a vonat a legközelebbi állomáson megállott, a szép hölgy felébredt, szemeit dörzsölte, egyet ásított, de megpillantva a betolakodott idegen férfit rögtön felült, ruháit csaknem ijedten rendbe hozta. — Nagysádat — kezdé John Willibald ur — itt létem lígy látszik kellemetlenül érinti? — Ezt mondva kalapját tiszteletteljesen levéve feleletre várakozott, de hiába. A szép ismeretlen a kupé másik oldalára ült, finom batiszt kendőjével megdörzsölte az ablak táblát miután előbb ismételve rá lehelt és kitekintett. Egyszerre szép arczát hirtelen az őt csodáló bor ügynök felé fordította s két nagy szemét oly mély átható tekintettel szegezte rá, hogy a szegény regényes, hajlamú ágenst egésa idegenszerű érzés. fogta el. 1 31