Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891
1891-05-17
— Városi közgyűlés. A csütörtökön, tartott városi közgyűlés elég látogatott volt, bár a szinházügyben nem határozatképes, s igy a legérdekesebb pontot nem vehette a közgyűlés tárgyalás alá. Napirend előtt Lazányi Béla és Horrúth Lajos interpelláltak az ópitészet körébe vágó dolgokról, s az utóbbi emlékezetbe hozta, hogy volna Pápának egy építészeti szakbizottsága, mely több mint egy évvel ezelőtt kiküldetett egy építészeti szabályrendelet alkotására, mely szabályrendeletről azonban — daczára, hogy e-z alatt már a megyei is elkészült s az utolsó falú is ennek értelmében építkezik mi még mindig ném tudunk semmit. Barthalos, mint az építészeti bizottság elnöke kéz alatt megsúgta, hogy a szabályrendelet készen s félév óta a főjegyzőnél van, a főjegyző szinte kéz alatt megsúgta, hogy a tűzoltó főparancsnoknál van, hogy a tűzoltó főparancsnok mit súgott meg — azt még nem tudjuk, de mint megtudjuk, mi is megsúgjuk olvasóinknak. Vitát csak a marha-iít kérdése provokált, melynél különösen Szvoboda V. tanácsos szenvedélyesen beszélt a felsővárosiak jogosulatlan óhaja ellen. Nyakas ellenfele volt Barthalos István ki az utat némileg kiszélesittetni s az útszéli oszlopokat drót helyett fával bekeríteni javasolta. Beszéltek még és pedig több izben IYcgó László, Gaal János — igen helyesen jegyezvén meg, hogy a sör-utczáról hol az emberek járnak nem gondoskodnak ugy a t. felsővárosiak, mint arról az útról a melyen marhák járnak, levén por oly óriási, hogy tüdő legyen a melyik azt kibírja — Szaaer János stb. Elfogadtatott, hogy az út lehetőleg kiszélesbbittetik, mintegy 135 L~J-öl bérbevevésével, mint szinte Barthalosnak azon indítványa, hogy az úttestekre ügyeltessen fel a város, nehogy abból a földtulajdonosok néhány lábnyit elfoglaljanak úgy amint azt az urdombiak tették. — A trágyagyár fölállítására ez idő szerint nincs kilátás. Az ebadóról szóló szabályrendeletet elfogadta a közgyűlés s a rendőrkapitányt a kutyák „sortirozásával" megbízta. A többi rendeleteket is elfogadja minden vita nélkül. A róm. ka.fh. iskola építéséhez szükségelt földterűietet névszerinti szavazással egyhangúlag átengedi, miért Hanauer Béla, mint a hitközség elnöke, köszönetet szavaz. A szinház ügyét június 20-iki közgyűlésre újból kitűzik, mivel a tagok e gyűlésre nem jelentek meg kellő számban. Kunfélegyháza átirata a közigazgatás államosítása ügyében tudomásul vétetett; elfogadtatott, ellenben áz állandó választmánynak azon javaslata, hogy városunk irjon fel a képviselőtestülethez a rend. fan. városok nagyobb önállósítása érdekében, mely fölirat kidolgozására 9 tagu bizottság küldetett ki. A városi laktanya bérlőjének a béröszszeg leszállítása iránti kérvényét nem teljesítette a képviselő testület, ellenben Benkő János volt negyedmesternek 120 frt kegydíjat szavazott meg. — A pápa-csornai vasút ügyében a trace-revisio is megtörtónt Maiéter műszaki tanácsos jelenlétében. Az általa még szükségesnek vélt kiigazítások most vannak folyamatban, mely után a közigaz-, yatási bejárás a legrövidebb idő alatt végrehajtatni fog. Reménynyel és bizalommal nézünk most vasút elé, mely — a pápa-bánhidi vasút-terv biztosításának legjobb előlege. — Az uj zirczi apát. A hivatalos lap május 4-iki száma közli a következő királyi kinevezést: Vallás és, közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére: Vajda Ödön ciszterci rendű áldozárt és előszállási rendi jószágkormányzót a H. Sz. Máriáról nevezett zirczi, pilisig pásztói, és szentgothárdi egyesült ciszterci-rendű apátságok valóságos apátjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1891. május hó 9-én Ferencz József s. k. Gr. Csáky Albin s. k. — Grünvald Béla f Parlamentünk egyik legkiválóbb dísze, a magyar nemzeti államnak szóval s tollal lelkesült előharcosa, á közigazgatási reformnak úttörője, a képviselőház legkészültebb és legmélyebben gondolkodó tagjainak egyike, Párizsban öngyilkosság által vetett véget nemes életének. Grünvald erős szelleme megtörött. Életkedvének szárnyait kitépték betegség, anyagi gondok, a saját énjével való meghasonlás. Most már bizonyos, hogy gógebajának csak saját boldogtalan tópelődése kölcsönzött veszélyes jelleget és kétségkívül ezen beteges dispozieió tüntette föl előtte orvosolhatlannak anyagi zavarait és céltalannak további életét is. Itthon nem tudta kiállani. Mint a furiáktól üldözött bolygott távol a hazától, melyhez pedig szivének minden dobbanása kötötte. Sehol sem volt nyugta, mert a lét ónsulylyal nehezedett meghasonlott lelkére. •Eltávolított magától mindent, ami e harmadfél millió lélektől lakott óriási világvárosban megkönynyithetnó személyazonosságának kiderítését s azután kivül a fényes metropolison, partján a zavaros vizű Szajnának, jaely annyi katawtrófátí látott már, jjfthomlokának szegzé a gyilkos forgó pisztolyt. Bekerült az ismeretlen halottak szörnyű állandó kiállításába: a morgueba, melybe összeszorult szívvel lép az, aki keresi valamely eltűnt családtagját, barátját, ismerősét. Ott jöttek rá párisi magyar hirlaptudósitók, hogy a rendőri őrjárat által május negyedikének éjjelén átlőtt halántékkal megtalált öngyilkos — a magyar parlament egyik legkiválóbb alakja, Grünvald Béla. — Megye bizottsági tag választás lesz f. évi május hó 20-án a csóthi választó kerületben, Csóthon, az ottan elhalt Sarlay Ignácz helyett, — választási" elnökül Hermán János m. biz. tag ur kéretett föl. — Esterházy Ferencz gróf iir 0 Móltóságáról lapunk minapi egyik „A megyegyülós és az államosítás" cz. czikkében azt irtuk, hogy Esterházy Ferencz gróf s ez ma már nem titok, a megyei közigazgatás államosításának híve, és nehogy a vártnegye újból, miként múlt évben, egyhangúlag szavazza meg azt, — táviratilag behívta járásának bizottsági tagjait, kik hogy a gróf meghívására megjelentek, az bizonyára ama népszerűségnek fényes bizonyítéka, melyaek a gróf ur járásábau örvend. Mint értesüliiuk a gróf úrra vonatkozó azon állítás, mintha ö táviratilag hivatta volna be járásának bizottsági tagjait, nem felel meg a valóságnak, miért ís — bár ha igy lett volna is, ez is csak tisztán a gróf úr érdeklődésének lett volna jele — mi ezt teljes készséggel konstatáljuk. — A pápai leányegylet ügye a mult vasárnap szép számu közönség előtt megtartott közgyűlésen — mint örömmel jelenthetjük — kedvező fordulatot vett. Tán nem csalódunk, ha azon Véleménynek adunk kifejezést, hogy ebben része volt a lapunk mult számában általunk közzétett buzdító felhívásnak; mert hisz épen lapunk volt az, mely a régi, buzgó elnöknö lemondásának el nem fogadását sürgette, s mely az egyletet a közönségnek ismételten hathatós pártfogásába ajánlotta. Fölöslegesnek tartjuk ezt most itt újból ismételni, csak gratulálni akarunk a közgyűlésnek sikei'es működéséért, mely a régi elnöknöt maradásra birta, s Báronné személyében uj erőt, bizonyára teljésen megfelelő másodelnöknőt választott. Kívánjuk és reméljük, hogy a leányegylet ügye most még nagyobb fellendülést nyer, mi most annál is inkább üdvösebb volna, mert az ifjúsági egyesületek ügyét most az ország legjelesebbjei vették kezökbe, kik Irányi Dániel elnöklete alatt ezen egyesületek elterjedését minél szélesebb körben kívánják biztosítani. Legújabban dr. Gyulay Béla az országszerte ismert paedagogus is bocsátott közre lelkes felhívást, s épen ezért méltán büszke lehet a leányegylet, hogy ezen a téren, mint úttörő lépett fel! — A dunántúli ev. ref. egyházkerület rendkivüli közgyűlése, főiskolai ügyek s esetleg a zsinati munkálatok tárgyalása végett, mint értesültünk, jövő június hó 1-ső napján Székesfehérvárott fog megtartatni. — Ney Dávid a m. kir. .'operaház első baritonistája, a kitűnő — megyénkbeli — művész jun. elején Pápán fog hangversenyt adni. — Városunk' ritka műélvezetnek néz elébe, s részünkről örömmel hívjuk fel már előre is a tőlünk mindenütt irigyelt művész' konczertjóre városunk ós vidékének műértő közönségét. Bővebbet közelebb. — öngyilkos főhadnagy. A Veszprémben állomásozó 17-ik m. kir. honvédzászlóalj tisztikarának egy előkelő és intelligens tagja, báró Hagun Frigyes főhadnagy e hó 10-én a reggeli órákban vadászfegyverrel főbe lőtte magát, minek következtében rögtön meghalt. Öngyilkosságáról többféle hír kering, némelyek szerint a tett elkövetésének indoka szerelmi drámából következett, mások szerint pedig az elhunytnak felebbvalóival lett volna baja. Annyi bizonyos, hogy a fiatal ember a mivelt és előkelő körökben szívesen látott vendég volt és öngyilkossága városszerte a legnagyobb részvétet szülte. Hägen báró még csak néhány hete, hogy Veszprémben tartózkodott, ide Székesfehérvárról helyeztetett át, ottan a közöshadseregnél szolgált és pedig a Székesfehérváron állomásozó vadász zászlóaljnál. — Az elhunyt előkelő családból származott és jegyben járt egy grófkisasszonynyal. Hogy a boldogult általános közbecsülésben részesült, bizonyítja azon körülmény is, hogy temetésére Székesfehérvárról majdnem valamennyi tiszttársa, alezredesük élén Veszprémbe jött és ugy ők, mint szintén a veszprémi tisztikar gyönyörű szép koszorút tettek koporsójára. Temetésén édes anyja, nővére és jegyese is megjelent. Majdnem egész Veszprém város közönsége részt vett a temetésen ós ezáltal is kifejezést adott az elhunyt iránt érzett rokonszenvének. — lelkészjelölés. A pápai egyházmegyébe kehelezett css«í<í?*y» ref, egykáí lelkészi állomására kijelöltettek Tisztelendő Ballá Endre, Fülöp József, Paál János, Szabó Kálmáu és Szűcs Dezső urak. — Zenemű! Táborszky Nándor nemzeti zeueműkereskedósében Budapest, "Váczí utcsa 30. sz. alatt megjelentr'j.OeilletsÉouges" (Piros szegfii) Walse. Szerzé Kövér Miklós. — Ezen keringő felülmúl minden most,létező új keringőket ugy kiállításban mint dallamosságban. A közönségnek pedig a legkedveltebb darabja. Ara 1 frt-50 kr. — Országos tornaverseny. Városunkból az ev. ref. fögymnasium 24 növendéke tognap, azaz 16-án éjjel az 1 órai vonattal indult Budapestre Borsos István tanár vezetése alatt, hogy részt vegyenek a „magyar tanulók országos tornaverseny ón." Mindannyian kedvezményes jegyekkel utaznak t. i. fólkarmadosztályu jegygyei a második osztályon. Ingyen szállást kapnak négy napra a statio utczai népiskolában s ugyanazon épületbou az egész budapesti tartózkodás ideje alatt olcsó ebédet, — 30 krért 3 tál rendes, jó ételt. A tanulók ruházata sötétkék sapka, ugyanilyen szinü tricot ing, piros öv; tehát Pápa város színeit viselik. Az egyénenkénti versenyekben, t. i. magas és távolugrásban, futásban, gátversenyben reszt vesznek: Szenté Dozső, Kis Ödön VII. o. Ballá Kálmán, Szijj Géza VI. o. Oláh Géza és Bicsak Józseí V. osztálybeli tanulók. A verseny lefolyásáról lapunk következő számában részletesebben megfogunk emlékezni. — A balatoni hajófelavatási ünnepély rendező bizottsága f. hó 10dikén tartotta ülését főtiszt. Kovács Ábel úr elnöklete alatt, melyen az ünnepély programmja állapíttatott meg. Jövő számunkban a határozatokra visszatérünk. — Állandó színházunkban f. hó 23-án — jövő szombaton — részben a szinházalap javára rendezendő jótékonyczélu hangverseny műsorozata: 1. Nyitány. Weber K. M. „Oberon" czimü dalművéből, 2 zongorán 8 kézre előadják; Csoknyai Erzsi, Hanauer Margit, Kunte Gizella és Voyta Ilona úrhölgyek. 2. „Magyar népdalok". Énekli Hannig Gyula ur. 3. „Echo de coeur" nocturne Engel Lajostól; barmoniuinon játsza Latino vics Béláné urnő. 4. „Belizár" Gorca A -tói 2 zongorán 4 kézre előadják Csoknyai Erzsi, és Voyta Ilona úrhölgyek. 5. „Babatöndér" élőkép. Alakítják: Báron Glemmi, Báron Mariska, Csoknyai Erzsi, Lazányi Róza, Latinovics Béláné, Schranz Matild, Tauber Jolán, Voyta Ilona és Wittmann Flóra úrhölgyek ós Perczel Móricz ur. H. szakasz. 1. Haydn II. Symphoniája. D. dur (Allegro, Andante, Menuette és Finale.) Vonós négyes és 4 kezes zongora. Előadják : Gáthy Zoltán, Schulcz Vendel, Steiner Kornél ós Vid Károly urak, Csoknyai Erzsi és Voyta Ilona úrhölgyek. 2. „Isten hozzád" magándal a „Säckingeni trombitás" cz. dalműből; énekli: Hannig Gyula ur; zongorán kiséri Latinovits Béláoé urnő. 3. Braun „Magyar tánezok" zongorán előadják Jelinek Teréz és Gubisch Sarolta úrhölgyek. 4. „A virágok bálja" élőkép. Alakitják: Almersdorfer Emília, Boness Emma, Hanauer Margit, Kunte Gizella, Klainik Vilma és Julie, Kövi Angela ós Dolora, Lazányi Ilona, Latinovics Béláné, Török Mariska, Unger Izabella, Voyta Ilona úrhölgyek és Voyta Elemér. Ugyané műkedvelők által a zárda ovodahelyisógóben rendezett s fényesen sikerült hangverseny után hisszük, hogy o változatos műsor (a babatündér operai jelmezekben, s a virágok bálja) ismét egy kedves emlékű estét szereznek a műpártoló közönségnek. Az érdeklődós már is akkora, hogy a földszinti páholyok egy hót óta le vannak foglalva, s a többi helyekre is számos előjegyzés történt, azért jó lesz előre gondoskodni, nehogy hely nélkül maradjunk. Jegyek előre válthatók Gerstner Ignácz káplán urnái a plébánián. A helyárak rendesek. Nagy páholy 4 frt, kis páholy 3 frt 50 kr-, Erkélyszók 1 sor 1 frt. H. sor 80 kr. Táinlásszák 80 kr. Zártszók 60 kr. Számozott állóhely 50 kr. Földszinti állóhely 40 kr. í)eák és katouajegy 25 kr. Karzati ülőhely az első sorban 40 kr., 2-ik ós harmadik sorbau 30 kr. Karzati állóhely 20 kr. — A taukötelcs gyermekek 189192-ik évi összeírása érdemében a közigazgatási bizottság a járási főszolgabirákhoz és ezek utján a községi és körjegyzőkhöz szigorú rendeletet bocsájtott kJ. — Az uszoda részvénytársulat választmánya e hó 15-ón ülést tartott, melyen az uszoda megnyitására nézve elhatároztatott, hogy az az uszoda felszerelvónyeinek szokásos megvizsgálása s esetleges kijavítása után f. hó 25-ón adassék át a használatnak. Egy üdvös újítást is elhatározott a választmány, melynek a fürdőző közönség bizonyára örülni fog, hogy t. i. a kabinok előtti tért megóvja a nap sugaraitól s igy nem kell a fürdÖzöknek félni a napszurástól hütőzés közben. Megbízta egyúttal a választmányi gyűlés elnököt azzal, hogy hívjon össze alkalmilag egy közgyűlést, melyen egy gőz- és melegfürdő felállítására tett indítvány fölött határozhassanak az uszoda részvényesei. — Ma, mint halljuk, az apáczák vezetése alatt álló polgári leányiskola növendékei fognak mise alatt a nagy templomban énekelni. — A nemzetiszinház nyugdíjintézetének új kormányzó választmánya újból lenyvessy Ferencz orsz. képviselőt választ í meg közfelkiáltással elnökévé, — TJj zeneművek. A zongora zenészeiében elcnyösen ismert Bosenberg Ádám zeneszerzőtől ! Fisch el FíUöp nagy-kanizsai kiadónál megjelent s nála, valamint bármely könyvkeroskec ésben kaphatók következő zeneművek ; Dame kongroise opus 15. ára 1 frt. Second Danse hongrom op. 23. ára 1 frt. Troisiéme Danse hongroise op. 26. ára í frt. Quatriéme Dome, hongroise op. 30. ára 1 frt. Mazurka op. !52. ára 72kr. Továbbá: Horváth Laczitól fíózu csárdás ára 80 kr. Ajánljuk e zenemüveket lapunk zongora kedvelő olvasóinak. — Tánczmulatság. A pápai vendéglősök, kávésok, mészárosok, hentesek és pinczérek saját betegsegélyző ós temetkezési egyletüknek alapjajavára 1891. május hó 24-ón Pápán, a „Griff" kertben zártkörű házias tánczestólyt tartanak — Belépti díj: személyjegy 50 kr, családjegy 3 személyre 1 frt 20 la-. — Feliilfizetósek köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete 8 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a tánczestély f. hó .31-én tartatik meg. E kedélyesnek Ígérkező ós az idén első kerti mulatságot melegen ajánljuk az ifjúság jóakaró figyelmébe. Minthogy azonban a vendéglősök, stb. amugyis eléggé szeretnek mulatni, azt hisszük ez teljesen felesleges. Kiváujuk, hogy ugy legyen ! Azok, kik tévedésből meghívót nem kaptak ós arra igényt tartanak, ezúttal meghivatnak. — Cementgyár Pápán. Lapunk mai számában közzétett mneementgyárt illető hirdetésünkre aunál is inkább felhívjuk a n. ó. közönség figyelmét, mivel az azt, mint első e nembeli helyi iparvállalat méltán megérdemli. — A vörös kereszt egylet által f. hó 9-én rendezett mulatság a Griff vendéglő nagy termében yárakozáson felül jól sikerült. Az első négyest 26 pár tánczolta és a mulatság kiváló kedély hangúlat mellett reggelig tartott. — Ney Dávidról, a kitűnő énekművészről fentebb emlékeztünk meg. — Nein érdektelen megemlíteni, hogy ezelőtt vagy 20 évvel, mikor még Neynele nem volt művész híre, — már énekelt Pápán, és pedig ismerősei kérésére a pápai zsinagógában az istentisztelet alkalmából. Bezzeg a minap, mikor híre lett, hogy a budapesti zsinagógában, — s előbb a belvárosi kath. templomban énekelni fog Ney — a főváros színe-java megjelent, csakhogy hallhassa kedvenczét! Remélj ük, igy lesz Pápán is. — Gyászhír. Megrendítő csapás érte Neupor Béla dereskei lelkészt. Nem egészen egy évi együttlét után elvesztette hőn szeretett nejét, Szabó Arankát, ki ujszüiött fiacskája életét saját életével váltotta meg. Az oly korán elhunyt kedves ifjú nő és anya temetése e hó 11-én ment végbe nagyszámú résztvevő közönség jelenlétében. — A kiadott gyászjelentés igy hangzik: Alulírottak ugy maguk, mint a nagyszámú rokonság nevében mélyen megszomorodott szívvel jelentik a felejthetetlen nőnek, hü anyának, jó testvérnek és szerető rokonnak, Szabó Arankának Neupor Béla ref. lelkész nejének f. hó 10-én éjfélután 1 órakor, életének 24-ik évél>eu történt gyászos elhunytát. — A boldogult hiilt tetemei f. hó 11-én d. u. Ví.4 órakor fognak az ev. reform, egyház szertartásai szerint a dereskei sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Kelt Dereske, 1891. május 10. Béke poraira! Férje: Neupor Béla. Gyermeke: Neupor Gézi,. Testvérjei: Szabó Zoltán, Szabó Zsigmond, Szabó Gizella, Szabó Ernő, Szabó Dezső. Sógorai: Neupor László és neje Bárány Margit, Neupor Miklós, Neupor Kálmán. — A mindén vigasztalások Istene enyhítse az oly hirtelen özvegygyé lett iíju férj fájdalmát. — Védhimlőoltás. Az 1891. évre a vidhimlöoltás teljesítésével Veszprémvármegye alispánja által a következő orvosok bízattak meg és pedig dr. Perlaky József, dr. Rosenberg Jenő, dr. Berényi Ferencz, dr. Schwarcz Fülöp, dr. Rutsek Pál, dr. Polgár Gusztáv, dr. Mathia János, dr. Richter Károly, dr. Erlits János, dr. Rechnitz Ede, dr. Kövi József, dr. Pollák József, Barabits Sándor, dr. Planer József, dr. Tolnai Bernát, Kosch Ede, Stadler Kár ily, dr. Mosoly Géza, dr. Hausner Jó::sef, dr. Bélák Sándor, dr. Retkes Imre, dr. "Weser Jakab, Sommer Antal, Streda János és dr. Lorsy Izor. — A csütörtöki városi közgyűlésről ezúttal nem hoztunk gyorsírói tudósítást azon egyszerű okból, mert az egyedüli vita a marhacsorda utja körül forgott. Aki azonban érdeklődik az e tárgyban világgá bocsátott világrengető eszmék iránt, annak a feljegyzéseket megtekintés végett díjtalanul bocsátjuk rendelkezésére. —A budapesti virágkiállításról vettunk írtesitést. E szerint a jury már kiosztotta a dijai at, különösen említendőnek találja levelezőnk aiioi körülményt, hógy a >magterine lésben* i«en nagy Volt a kiállítási verseny s vetélkedtek a magkéreskedők, minél tökéletesebbet produkálni s igy az első dijat elnyerni. Daciára uonfcui es exis véísenyneki w alkalommal is, mint amint az már az előző évek kiállításainál történt Mauthner Ödön a József főherczeg udvari szállítója nyerte el a legmagasabb kitüntetést: a >védnöki érmet,* míg a többi magkiállitók csak a harmadik díjazásra lettek méltatva.— A ki ismeri a védnöki éremmel kitüntetettemé fővárosi céget, s látta valaha a gödöllői királyi nyaraló pázsitait vagy megszemlélte az 1885-iki országos kiállítás területén volt pázsitot, vagy végig sétált a főváros gyöngyén., a megragadó Margitszigeten s látta ott azt a zöld bársony — fügyepet, — melynek mindenikének magvát a Mauthner magkereskedése szolgálta: nem csodálkozható, hogy a. legmagasabbb kitüntetés őt érte; mert e czégnek magtermelése oly magasan áll, hogy hazánkban ma már az erfurti magokat teljesen kiszorította s azt főleg a megvak kitűnősége az árak olcsósága, a pontos kiszolgálás és elegáns expeditio által érte el Mauthner kinek jelenlegi kitiin.tetéséhez a legmelegebben kívánunk szerencsét. '— Amerikába szökött állítólag Zsédely Imre cspóri születésű ismeretlen büntette! vádolt 49 éves csizmadia. A zirczi járásbíróság megkeresi az Összes hazai bíróságokat ós m. kir. csendőrparancsnokságokat, hogy nevezettet körözzék ós feltalálása esetén a fennebb jelzett járásbírósághoz kísérjék. — „E. M. K. E. TJti Kalauz' Magyarország Erdélyi részében czimmel, Féglás Fábor M. Tud. Akag. tagnak, a dévai főreáltanoda igazgatójának, az ismert nevű irónak és különösen Erdély történelmi ós földrajzi kiváló monographusának szerkesztésében piros vászonba kötött és egy tájékoztató térképpel ellátott könyv fog megjelenni az erdélyi rész iránt érdeklődök rendelkezésére. A mű a kolozsvári „Közművelődés Irodalmi és Műnyomdai Részvénytársaság" czégnél méjus gö-re fog piros vászonba díszesen bekötve megjelenni. Egy-egy példánynak postai bórmentes szétküldéssel előfizetési ara 80 kr. Gyűjtők 7 példány után tiszteletpáldányt kapnak. — Az előfizetési pénzek pedig f. óv május 20-ig a „Közművelődés Irodalmi ós Műnyomdai Részvénytársaság" mint kiadó kzimóre Kolozsvárra küldendők, kiknek módjuk ós szvndékuk van a szép erdélyi vtdókeket meglátogatni. — Czementtéglagyár Pápán. Kohn József pápai lakos czement-tóglagyárat létesített városunkban. A gyár a Hosszú utczában van ós a munkát a mult hét közepén már mégis kezdették. A gyárban czement lapocskák is lesznek kaphatók, melyek háztetők befedésére nagyon alkalmasak és oly tartósak, hogy a közönséges cserépzsindelyt nagyon túl szárnyalják. — Vizfogás. A Tapolcza vizét elfogták tegnap. Kitisztogatják a medret, megszabadítják azoktól a ronda tárgyaktól, melyek egy egész éven át belekerültek, s melyeknek zamatját szürcsölgettük minden nap. A ki ilyenkor nézi meg az Tapolcza medrét, annak egyszersmindenkorra elmegy a kedve az ivóvíz használásától. Vízvezeték, mikor jősz el már mihozzánk ? — . A rendőri hivatal tegnap hirdetmónyileg tudatta a közönséggel, hogy a vizfogás ideje alatt a ligeti kútból, vizet szivatytyúzni csakis nyílt edényekbe van megengedve. E szerint azok, a kik korsókkal jelennek meg a kiítnál visszautasittatni fognak. Ezen intézkedés azért vált szükségessé, mert a vizfogás tartama alatt a vizkereslet oly nagy mérvű, hogy a késedelemmel járó korsó vízszállítás betiltása igen indokolt. — Uj eb védj egyek jönnek forgalomba, melyek a jövő hét folyamán a rendőrkapitányi hiyatalban megválthatók lesznek. Ebvódjegyéket a rendőri hivatal' " csak azoknak szolgáltat ki, a kik az 1 ft adót ebeik után a városi pénztárnál előzőleg lefizették ós ennek megtörténtét nyugtával igazolják]. — Városunkban meghaltak: május 9.—15-ig: Bódis Antal, róm. kath,, 50 éves, tüdővész. — Bolla Imro, róm. kath., 50 éves, szivkór. — Reizinger József, róm. kath., 32 óves, bríghtkór. — Hegedűs Pál, ref., 15 éves, gerinozagysorvadás. — Pap Imre gyer- . meke, Rozália, ref., 1 éves, bélhurut. — Láng, Ignácz gyermeke, Jenő, izr., 10 éves, tüdő-'"vész. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — S. .T. (Bpest) Nem tehetünk róla. Bo-lond kérdésre csak bolond .válasz volt lehető. Ilyen akart lenni a múltkori Önnek szóló üzenet, mely hogy elég bolond volt, legjobban bizonyítja az, hogy a Bolond Istók mai számában bizonyára benne lesz. Gyönyörködjék benne. — K. „A köz- s igazgatás és az állam" nem közölhetők. Sok tévedés van benne. S hogy csak egyet emhtsünk, Ma- ' gyarországban ugyanis nincsen „idegen"! Aneií'r zetiségék nem azok, hanem „magyar állam-' polgárok", vagyis nem ,,idegenek £ ( . Hogy rosz magyar állampolgárok, az más kérdés, de őket. idegennek sem a törvény, sem a közjog, sem a józan ész soha sem mondja. Másik cikkét Tár-' cánkban tálálja. Ezért köszönet. Jövőre is szivesen látunk \efféléket. — I-I. B. „A tekintetes vármegye." Talán alkalmilag. Most csak annyit, hogy maga Kossuth 18i8. ápril 2-án egy kerületi üésben tanácskozás alá vétetett egy törvényjavaslatot, mely 7 pontból állott. Az utolsó pontban szórólszóra azt követelte Kossuth, hogy: „Megadattilc a ministeriumnak a hatalom, hogy ha valamely" megyei közgyűlés a törvény korlátain túllép, azt felfüggeszthesse a főispán által". — 13. Gy. Köszönet. Ismertetését legközelebb hozni fogjuk. —..' Erdős F. Reméljük, az ügy tisztázva van. Mult-.; kori kérdéseinkre nem kaptunk választ.— B.:S. Levelet irtunk. —F». F\ Hiú reményekkel kecsegteti magát;f a mi révünkön nem lát neve nyomdafestéket. -| B. S. (Ajkla.) Kérjük még egyszer, a papírkosár rejtelmeiből nem tudtuk kikeresni. Máskor a küldeményeket kérjük lehetőleg péntek délutánig. Intézkedtünk. — V. K. E. Elnöksége (Helyben.) A köszönetryllvanitist" jövagzámunkban, . köíSIMk,