Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-07-19

XVin.évfolyarAi 29. szám. ^ Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésékre koiüíikint rendkivüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert; kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. lapnak szánt közlem y e k a lap > v szerk- hivatalába küldendők Pápa, 1891. július 19. * Előfizetési díjak. % Egy évre 6 frt -— Fél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám/ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttórben 30 kr. A díj e f%r e fizetendő. Bélyegdij mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Goldberg Gpía 2^ papirkereskedése, főtér) küldendők, Pápa város halóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Pápa, 1891. július 18. y Huszonkét éve, hogy tagja vagyok a város képviselőtestületének, de még ilyen ülést nem értem« — e szavakkal jellemezte képviselőtestületünk egyik érdemes tagja a mult szombati zajos gyűlést, s mi őszinte szívből óhajtjuk, bogy ne legyen alkalma többet ilyet megérni. A zaj, türelmetlenség, a szevedélyek uralma emlékezetessé teszi a július 11úiki ülést, s intő példává is egyúttal arra nézve, hogy mit kell kikerülnünk, ha a yáros ügyeiben sikeresen, «redménynyel tanácskozni akarunk. Két izben tört ki a vihar a zöld asztal mellett, először a szinházügynél, a városi főorvos beszéde alatt, s azután egy, a városi épületekre vonatkozó interpellácziónál, mint azt egyébként a közgyűlésről hozott terjedelmes tudósításunkból láthatja az olvasó. A szinház kérdésénél nem félünk attól, hogy félreértenek. Lapunk álláspontja azon perezt"! kezdve, hogy a részvényesek a színház átadásátkomolyan fontolóra vették, következetesen az yolt, hogy a.város, mint erkölcsi testület nem térhet ki ez átvétel elöl, anélkül, hogy erkölcsi vereséget ne szenvedjen; álláspontunk az volt kezdettől fogva, amit Dr. Koritschoner Lipót a közgyűlési teremben szép és hatásos beszédében kifejtett, s amit a közgyűlés óriási többsége elfogadott. Megvalljuk, szerettük volna, ha az elfogadás nemcsak ilyen több mint ötszörös többséggel, hanem egyhangúlag történik, s szerettük volna, ha az átvétel ellen történt felszólalások nem azok soraiból történnek, kik képzettségüknél fogva nem hunyhatnak szemet azon szükségletek előtt, melyeknek kielégítésére a szinház: az élet színpadának tüköré, van hivatva. De — s itt jön a de — tisztelnünk kell a meggyőződést, ha az a mienkkel ellentétes is, — ha az legkedvenczebb eszménk lerombolását czélozza is; e tisztelet pedig a gyűlésteremben abban nyilvánul, ha kihallgatjuk a szónokot, s érvvel harczolunk érv ellen, nem pedig minden oldalról jövő közbekiáltásokkal zavarjuk, s tesszük lehetetlenné véleménye elmondását. Lélektanilag érthető ugyan, ha épen ezen ügynél nyilvánult a közbeszólások ereje különös hévvel, de amit a múltnak méltánylással megbocsátunk, azt nem szeretnők a jövőben városházunk falai köztineghonosulva látni. A másik zajos jelenet a városi épületekre vonatkozó iuterpellácziónál tört ki, s ennek következménye az volt, hogy Szvoboda Venczel városi tanácsos állásáról lemondott s a gyüléstormet odahagyta. Azt hisszük, ha a tanácsos ur, kit hála Isten sikerült a küldöttsóguek szándéka megváltoztatására, s 30 óv óta becsülettel viselt állása újból elfoglalására bírni, kissé utánna néz az elhangzott beszédeknek, maga is befogja látni, hogy a megtáraadtatás nem volt oly mérvű, mint azt a felhevülés első pillanatában* érezte. Lehetett a hang kemény, s épen ennélfogva arra nézve, kit a kötelességteljesítés mintaképének ismerünk, bántó, de magában az iuterpelláczióbau lényegileg sértő semmi sem volt. Egyszerű felvilágositó válasz megnyugtatta volna ugy az interpelláló h. t. ügyészt, mint a képviselőtestületet. Ilyen válasz pedig bizonyosan volt készen. A képviselőtestület minden egyes tagjának kötelessége a tisztviselők hivatalos működését figyelemmel k'sórni s ellenőrizni, s a hol mulasztást vél észrevenni, ez iránt az illet': tisztviselő figyelmét fölhivní— de ez csak a kötelesség kifolyása, s nem bizalmatlankodás. — A tisztviselőnek a maga részéről jogában áll az illetőt tévedéséről meggyőzni, s kötelessége, ha mulasztás törtónt, ezt beismerni, a nélkül, hogy az interpellácziót személye ellen irányzott támadásnak tekinthetné. Abban azonban viszont tökéletes igaza van a polgármester urnák, hogy a képviselőtestület kötelessége jóakaratúTÁRCZA. ' KÄKUK MADÁR. Kakuk madár, mondd meg nekem : Hány esztendő az életem ? És a kakuk — kapja magát — Hallgat mint a néma barát. Kakuk madár mondd meg nekem: Hányszor csalt meg a kedvesem?? — S hangjától a berek tele . .' Amíg el nem reked bele. Megköszönöm kakuk madár, Nem félem a halált ma már; Minek nekem úgy az élet: Ha — a rózsám hűtlenné lett! ÍC-N M EGY KACZÉR LEÁM EMLÉKKÖNYVÉBE. Ha majdan e könyv rongyps lom leszen, És forgatod a sárgult lapokat; Etedbe tünned ábrándképeid, Hogy mily kevés, mi valónak maradt! Ha megtört hited szétdúlt romjain A múltnak édes álma felragyog; Ne káromold a sujtoló egét, — Csak igazságos "büntetést adott! 1 Pecsovics 48-ban. Bizony ritka madár, mint a fehér holló. S lesznek talán olyanok is, kik el sem hiszik, hogy ama korszakot alkotó évben, midőn kunyhóktól palotákig egy ige, egy eszme lelkesített, találkozott oly bús vitéz, ki tigrisek közt azt kiáltsa: — Pecsovics vagyok! Már pedig találkozott. Sőt, hogy többet mondjunk, még azt is merészeljük állítani, hogy az a mostani lelkes fiatalság, mely szabad eszmékért rajong, nem vonakodnék a mi bús vitézünk sírjára, kegyeletes megemlékezéssel koszorút helyezni. S ezzel, ugy hiszszük, elérvén, a mi minden tárcacikk írónak elsö feladata, tudniillik azt, hogy az olvasó figyelmét felköltse, elbeszélhetjük azt aminek tanuja valánk: Ama kávéházi helyiség, hol most bárány természetű filiszterek ós békülékeny politikusok dólutánonkint hörpölgetik kávéjukat s jelenleg Sőja cimen ismeretes, egykor Pilvax-kávéház volt, s ott gyülekezet 48-ban a fiatalság szinejava, köztük Petőfi Sándor. Egytöl-egyig szabadságért és függetlenségért lelkesülő cimborák, kik közül egy sem vágyakozott valamely dikasztériumba tiszteletbeli segédfogalmazónak, hogy a szamarak létráján felkapaszkodva, idővel szelid erkölcsökkel ós épületes alázatossággal esetleg még talán titkárságig is vihesse. Ez a fiatal népség büszke szegénységében megvetette a húsos fazekakat; kevés pénzzel a zsebben s merész eszmékkel a főben, itt tanácskozott, s innen sugározott ki a kezdeményezés, innen pattogzott.ki s izmosodott villám-áradat gyax£££££~^^ csatolva* lag támogatni a tisztviselőket, s nem az alkalmat várni, mikor ostorhegyre csípheti az egyik vagy másik dologban tévedő! De hát ez az igazság nézetünk szerint nem volt alkalmazható a múltkori interpelláczióra, P reméljük nem lesz alkalmazható jövőre sem. Minden személyes rokonszenv és ellenszenv egy zászlóval legyen beborítva, melyen ott ragyogjanak a szavak: »saius reipublicae suprema lex esto.« Sérelmes határozatok. A legutóbbi városi közgyűlésen két sérelmes megyei határozat jutott a Táros képviselőtestülete s eunek utján közönségünk tudomására t. i. a városi nyugdíj szabályzatterv végleges elutasítása, s a katonabeszállásolásért járó illeték kifizetésének megtagadása. A nyugdijszabályzat tervének ügye már hosszú idő óta húzódik s egyes fázisaibau eléggé ismert a közönség előtt. Városunk kérvényezett, hogy a megyei nyugdijalap javára fizetendő % százalékból '/

4 saját létesítendő nyugdijunk 3avára visszaadassék s a vármegye ezt megengedte ; elkészítettük a nyugdijtervezetet, melyben ezen '/

4 mellé még V

4et kértünk kivettetui, s ezt a vármegye azon alapon, hogy ezt nem tartja elégnek s bizonytalan megadóztatásnak a város polgárait kitenni nem akarja, — elutasította. Ezt az elutasító határozatot a város polgármestere' inegfölebbezte s az ügy most folyamatban van. Nem szándékozunk a határozat financiális oldalát bírálat alá venni, bár e szempontból sem állhatná ki a bírálatot. Csak azt konstatáljuk, hogy a végzés alkotói a helyett, hogy mint határozatukban kifejezik, a város adózó polgárainak terhét könnyítették volna, ezen" határozattal épen az ellenkezőt, a terhek esetleges súlyosbítását érték el. Pápa városa mindaddig, mig nyugdija nincs, nem adhat nyugdijat, de adhat s mint erkölcsi testület köteles is adni 'kegydijat. A legutóbbi tisztújítás alkalmával maga vármegyénk alispánja hangoztatta emez, a városra háramló kötelezettséget azon néhány elaggott városi tisztviselővel széniben, kik nyugalomba vonulhatásórt kérelmeztek. A város teljesítette is becsülettel e becsületbeli kötelességet, s megadta kegydijképen azt, amit az állami tisztviselők nyugdijképen hason minőségű szolgálat utáu kapnak, megadta pedig a közpénztár rovására. Már most ugy áll a dolog, hogy a megalapítani szándékolt nyugdíjba minden egyes hivatalnok egyszer s mindenkorra 10%-ot, azután pedig évenként 2 %-ot fizet, számokban kifejezve egyszer s mindenkorra cca 1500 frtot, azután pedig évenként 300 frtot. Ezért a hozzájárulásért azután kapnának annyi nyugdijat, amennyit a város most, a hivatalnokok minden Iwzzájárulása nélkül, kegydijképen kifizet. Hogy ez a különbözet néhány év alatt igen jeleutékeuy, s hogy e különbözetet mindaddig, mig nyugdijszabályzatuuk elfogadva nem lesz, a város polgárainak kell megfizetniük és pedig nagyobb hozzájárulási százalékkal, mint amekkora akkor szükségeltetik, ha a hivatalnokok ts teljesítenek törzs és éyi befizetéseket: — azt bővebben magyarázni teljesen fölösleges volna. Igen furcsa ellentótben vau ezen, városunk adózó polgárainak érdekét vódni akaró megyei határozattal ama másik, melyben városunk a katonabeszállásolási illeték ráeső s mintegy három- négyezer frtra rugó részétől el üttetik. A határozatot érdekes indokolásáért egész terjedelmében ide iktatjuk: A vármegye alispánja bemutatja az 1888. év folyamán Devecser környékén Józseí főherczeg cs. és kir. fenségének, — és 1889-ben KÍ8-Bór környékén 0 C3. és apostoli királyi Felségének jelenlétében tartott hadgyakorlatok alkalmával a varmegye területén beszállásolt katonaságra vonatkozó kimutatásokat és kéri a vármegye közönségét, hogy határozzon az iránt, váljon ezen beszállásolások után a katonabeszállásolási szabályrendelet értelmében nánt az a hatalmas mennykő, mely lesujtá később Jellasics táborát, j Ott tanyáztak, mondjuk, ama fiatal apostolok, csupa tűz ós lélek mindannyi. Önkényt órthetöleg kevés tiszteletet hoztak volt magukkal a táblabírói toldozomfoltozom politika iránt s amit netalán hoztak, azt is csakhamar lerontotta egyegy merészebb röptű szónoklat. Csodás ós kivételes idők voltak azok! Most pikkolot vagy tejes kávét kérünk Jeantól, akkor szót kértek a társaságtól, hogy a zsarnokság ellen mennydöröghessenek. Képzelhető, hogy a tigrisek közé birka nem igen vegyült s aki azt hitte magáról, hogy okosabb mint ezek a heves vérű fiatal emberek, az szépen otthon maradt s mindenek fölött kerülte a Pilvax-kávéházat. Történt azonban mégis egyszer, hogy magas cilinderü egyén lépett be a kávéházba. Horribile dictu! Egy ismeretlen, köcsög-kalappal a fején, a Pilvaxban! S ez a magas tetejű kalapos, ez a vézna kis alak, mintha nemcsak azért jött volna ide, hogy tejes-kávét fogyaszszon, a fiatalság közé vegyül s olyanformát hebeg, miből azt lehet következtetni, hogy vitatkozni akar ós szónokolni készül. Emlékszem az ominózus köcsög-kalapra s emlékszem a vézna kis emberkére, de mit sohasem fogok elfelejteni, az az arckifejezés, melylyel Petőfi kérdezte tőle: — Hogy hivnak, öcsém ? ! Villámszikra nem futhat gyorsabban végig a sodronyon, mint a mily gyorsan fakadt gúny-mosoly erre a jelen voltak ajkain. S ha voltak, kiket a sértés sajátságos hangsúlyozása nevetésre nem indított, hahotára fakadtak valamennyien az illető hebegésén, kinek egy percnólhoszszabb idő kellet, mig végre kisütötte, hogy öt Sükei-nek hívják. Sükei, Iri később a „BEulló csillagok"-at irta, Sükeí, az a szép tehetségű hebegő, ki szatirikus elme élével páratlan volt a maga nemében s kiről annyi jó adoma kering. Ez az akkoriban jó formán ismeretlen név mint az aritmethikai feladványokban az X, sem ellen-, sem rokonszenvet nem ébreszthetett még, de rettenetes, s majdnem percekig fokozódó ingerültséget keltett az a köcsög-kalap, a a vézna ember fején. Sükei Károly azonban nem az az ember volt, kit elriaszthatott a maró gúny s az élezek nyilai, melyek záporként özönlöttek rá. Felállt egy székre, s rögtönzött szónoklatát e szavakkal kezdte meg: — Pecsovics vagyok! Homeri kaczaj fogadta e szavakat; ha jól emlékszem, még a pincér is nevetett s a mosogató leány is, kit kedvese két napppal azelőtt ott hagyott. De a mint szónok értelmességének mind-mind több, jelét adta, s itt-ott valóságos ebne éllel kezdte fejtegetni álláspontját s abbeli aggályait az eszközökre nézve, melyeket a fiatalság a politikában használ, a nevetséget magáról lassankint elhárította és komolyabb számba kezdték venni. Demosthenes kavics-kövekkel a szájában ós "nagyon, de nagyon ellenséges és ingerült hallgatóság előtt körül-belül ilyen forma hatást idézett volna elő. Attól lehetett tartani, hogy ha szónoknak a cilinderét eddigelé még be nem vertek, de a fejét előbb-utóbb még is betörik., Ámde Sükei keble mélyében ugyan annak az eszmének csirái lappangtak, melyet a fenkelt érzelmű fiatalság hirde* esedékes kártalanítási dijat megtéríteni kivánja-e? megjegyezvén, mikép a kimutatások alapján kifizetendő kártalanítás 12896 frt 17 krt tenne: liatároztatott : . miután ily nagy katonai összpontosítások alkalmával a legénységnek rendszeres elhelyezését maguk a katonai hatóságok sem kívánják, hanem megelégednek azzal, hogy — a mint az tényleg gyakorlatban van — a legénység ós lovak az eső és vihar ellen védelmet nyújtó félszerekben vagy pajtákban szállásoltassanak el, — miután a legénységnek és lovaknak ezen elhelyezése az érdekelt lakosokra annál kevésbbé jár teherrel, mert ily hadgyakorlatok alkalmával a katonaság csak rövid időn át, gyakran 24 órán át sem tartózkodik egy községben, hanem a gyakorlatok alakulása szerint napról napra változik, s igy nem volna móltányos a vármegye adózóit ezen gyakorlatok alkalmából is a katonatartási kártalanítás kifizetésével terhelni, kijelenti a vármegye közönsége, hogy a már jelzett hadgyakorlatok alkalmából katonatartási kártalanítást nem fog fizetni. Miről rendezett tanácsú Pápa város polgármestere — Devecser, Zircz, Eéde, BakonyMagyar-Szombathely, Sikátor, Lázi, Varsány, Póterd, Ugod, Nagy-Gyimótk, Osóth, Vanyola, Tapolczafő, Bakony-Tamási, Pápa-Teszér és Nagy-Dóm községek birái illetőségük utján értesíttetnek. Elismeréssel adózunk városunk tanácsa iránt, hogy ezt a gyöngén megokolt s Pápára, Devecserre, Zirczre és vidékeikre egyaránt sérelmes határozatot megfelebbezte. A katona beszállásolási pótadó kivetésének az volt a legfőbb czéíja, hogy a vármegye egyes területei ne legyenek egyedül kitéve a beszállásolással járó kellemetlenségeknek, hanem a kellemetlenségekben részesüljön a megye többi része is pótadó fizetés alakjában, mely adóból azután az illetők, kik a katona beszállásoiás folytán napokig vagy hetekig kellemetlenségeknek voltak kitéve, ezekért kárpótlást nyerjenek. Már pedig e határozat értelmében csak a nevezett vidékek lakossága érezné súlyát az 1888. és 1889. évi beszállásolásoknak, mig a többi vidékek a szabályrendelet értelmében reájuk rovandó tehertől könnyű szerrel megszabadulnának. Világos volt, hogy e határozatot tett s kérte azokat, kik Szónoklatában közbekiáltásaikkal zavarták, hogy hát érvekkel czáfolják meg, ha netalán tévedésben volna. A kapacitáció önkényt órthetöleg nem is késett hosszasan ós Sükeit ott találjuk rövid idő múlva azok táborában, kik a szabadság érdekeit szolgálták. Ha a hebegés a dörejhez volna hasonlítható, hebegve czikázó villámnak ne- • vezhetnök: hisz nálánál sujtóbb gúnynyal a Fabius Cunctatorokat senki sem ostorozta s aztán az a pecsovics mondta később Nyári Pálnak, midőn a fiatalságra mérséklöleg akart hatni: — Hiszem, hogy az úr okos ember, de forradalomban nincs szükség okos emberekre. A szabadságharc leveretése után nem koldult koncot, 's fölemelt fővel járt az utcán, egy-egy lejárt zálogcódulával a zsebben, s nemzeti kokárdával akaiapján. Prottmann rendőrigazgató ez utóbbiért számtalanszor elcsukatta, úgy hogy szegény Sükei rendes szállásának a dutyit nevezhette volna. Midőn Kossuth-kalapra tűzött forradalmi jelvényért (revolutionäres Abzeichen) nem tudom hányadikszor a rendőrfőnök szine elébe került, ez boszusan rivallt reá: — Miért nem hord ön cilindert? -—Viseltem egyszer, midőn nem volt divatban, felelt Sükei.] Azt hiszszük, kalapja után, melyet untalan konfískáltak, legtöbb bajt hebegése okozott neki, amely olykor egészen más szavakat adott nyelvére, mint amit mondani szándókában volt. Egyik papirkereskedósben egy alkalommal papír helyett puskaport kórt — szerencséjére pennákat raktak elébe.