Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889

1889-03-31

XVI. évfolyam. 13. szám. Pápa, 1889. márczius 31. Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkioL r e n d k i v ii I i s z á m »ii adatnak ki. IS Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt köz le menyek a szerk. hivatalába (Ó-kollégium épület) küldendők lap —™~ \w Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt — Pél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. — j j Egy szám ára 15 kr. j Hirdetések ; Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, j I nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő. , ' Bólyegdíj mindig külön számitatik. j ; Az előfizetési díjak s hirdetések • a lap kiadó hivatalába (Goldberg Gyula ; papirkereskedése, főtér) küldendők.^r^ Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Felhívás a púpai (ihászi) honvédszobor iigyéTbexx. Szabadságharczunk egyetlen em­lékét őrzi váimegyénk, Veszprém­megye, a Pápa mellett, Ihászi pusz­tán 1849. évi június 27-én vivott csata emlékét. Ez emléknek maradandó dicső­ítése hazafiúi kötelesség. E kegyeletes kötelességnek akar­nak megfelelni azok, kik elhatároz­tuk, hogy a Pápa melletti (ihászi) i-sata emlékére díszes kivitelű szob­rot állítanak Pápa város főterére és egyszerűbb emlékkővel megjelö­lik a csata színhelyén eltemetett hősök nyughelyét is. Alulírottak, kiket a Pápán tar­tott nagy értekezlet — fentirt czél­ból— e hazafias tény keresztül vi­telére megbízott, — bizalommal for­dulnak a hazai közönséghez, kérve hazafiúi támogatását. A szives adományok, melyek a szobor bizottság pénztárosához Pá­pára küldendők, hhiapilag nyugtáz­tatni fognak. Lng} T en áldás nemes czélra szánt iparkodásunkon! védnök. e)nök, íK.'b &znc, &ády %ttíci, jegyző. pénztáros. e&cuyv őmif, a&cimiiUcCr 6,-tajoi, ieo-vző. ellenőr. A választmány tagjai: Ajkay Miklós, André Gyula, An­tal Károly, Auerhammer Ferencz, Ám T os László, Ányos Tivadar, Bara­nyay Zsigmond, Baráth Ferencz , Barthalos István, Barthalos Sándor, Bauer Antal, ifj. Bélák István, Bélák Lajos, Berger Gábor, dr. Bezerédj Viktor, Békássy Gyula, Bibó Dénes, Bognár Endre, Bohn Gyula, Bohu­niczky Ödön, Bottka Jenő, Bottka Mihály, Brenner Lórincz, Csolnoky László, Csonka Ferencz, Devich Jó­zsef, Doctorich Samu, Dugovich Ist­ván, gróf Esterházy Móricz, Far­kasdy Dániel, dr. Fehérváry József, Ferenczy Károly, báró Fiáth Pál, Fischer Adolf, Fischer Károly, Fi­scher Manó, Fodor Gyula, ifj. Gaál Lajcjs, Galamb István, Galamb Jó­zsef^ Günther Adolf, Györffy Géza, Gyurátz Ferencz, Hanauer Béla, dr. Halasi Vilmos , Harabaschewszky Henrik, Harmos Zoltán, Hercz Dá­vid, Hermann János, báró Hornig Károly, Horváth Antal, Horváth Károly, Horváth Lajos, Horváth Gy. Lajos, Hunkár Dezső, Hunkár Sán­dor, Ihász Lajos, Jankovich József, Jády József, Jákóy Géza, Jerffy Adolf, Karácson János, dr. Kapossy Luczián, Kányay József, Kenessey Károly, Kenessey Miklós, Kenessey Mór, dr. Kenessey Pongrácz, Keme­nes Ferencz, Kemény Andor, dr. Kerényi Károly, Keserű Imre, Kis Gábor, Kleczár Ferencz, Koller Já­nos, Koller Kálmán, Kolossváry Jó­zsef, Kopácsy Árpád, dr. Koritscho­ner Lipót, Kovács Imre, Körmendy Béla, dr. Kövi József, Krisztinkovich Aladár, dr. Laky Kristóf, Lazányi Béla, Lamperth Lajos, dr. Láng La­jos, dr. Lőwy László, Lőtvenstein Adolf, Lukácsék János, Magyar Já­nos, dr. Makara György, id- Marton­falvay Elek, ifj, Marfconfalvay Elek, Martonfalvay Pál, dr. Mathia János, dr. Matkovich Tivadar, Mészáros Karolj 7 , Mészöly Gyula, Mihályi Gé­za, Mihályi Sándor, Mikovinyi Ödön, Mórocz Antal, Nagy Boldizsár, Né­ger Ágoston, Németh Imre, Nosz­lopy Antal, Noszlopy Bálint, Nosz­, lopy Viktor, Ocsovszky Kázmér, Oláh Géza, Osváld Dániel, Ömböli András, Pados Lajos, dr. Palotay Ferencz, Paál Dénes, Paál István, Pencz Jó­zsef, Perczel Sándor, Piacsek Gyula, Plosszer István, dr. Pongrácz Jenő, Pöschl Károly, Purgly Sándor, dr. Purgly Sándor, Purgly Pál, Puzdor Gyula, Kácz Gyula, dr. Pechnitz Ede, Eee Jenő, Eévész Kálmán, Pi­kóty Ede, Puston József, Puttner Sándor, Saáry Lajos, Sarlay Gyula, Sarlay Ignácz, Sághy Gyula, Somody József, Schramek Ambrus, Schneller Lajos, Spiczer Ignácz, Steinberger Lipót, dr. Steiner József, Supka Je­romos, Sült József, Szabadhegy Kál­mán, Szabó Imre, P. Szabó Károly, Szalatkay István, Szeglethy György, Szekeres Mihály, Szenté János, Szi­lág3 7 i József, Szokoly Ignácz, Szőnye­ghy Alajos, Szvoboda Venczel,Szűcs János, Takács Ádám, Tarczy Dezső, Tatay Sámuel, Teuffel Mihály, Tóth Ede, Tóth József, Tóth Kálmán, Tóth László, Török János, Vargyas Endre, Véghely Dezső, Vid Károly, Vikár István, Vikár Kálmán, Vikár Lajos, "Walla Géza, Walla Gyula, Wertheim Ármin, Wittman Ignácz, Zárka Dénes. A birák fizetése. — Reflexiók dr. Bezerédj Viktor ezikkóre, társadalmi s tanügyi szempontból. — A veszprémi kerület érdemdús ország­gyűlési képviselője, dr. Bezerédj Viktor, a>\ a szabadelvüpárt azon férfiai közé tartozik, akik nem csak numeráinak, hanem ponderálnak is, szép és helyesen megokolt, meleg hangú czik­ket irt a „Nemzet" minapi egyik számában az első folyamoáásu biróságoknál alkalmazott tisz­tikar javadalmazása s a közigazgatás szolgála­tában, álló tisztviselők fizetése érdekében. Az a kép, melyet'a silányan dotált birák s megyei tisztviselők helyzetéről festett, telje­sen élethű. A mindennapi megélhetés gondjai mai nap már oly súlyosak, hogy a megterem­tett silány fizetések mellett a munkálkodási lel­kesültségröl beszélni merészség s a fennen hir­detett bírói függetlenség a nyomott helyzetben hova-hamarább kétségessé válik. Eleiem, lakás, ruházat. Ez a három a leg­szükségeseb kelléke az életnek. Ahol nagyobb számú család mellett, ezeknek bár igen szerény mértékben való kiteremtése is csak küzdelmek­kel jár s adósságosinálás nélkül alig lehetsé­ges, ott szomorú helyzete van a tisztviselőnek. Emellett betegnek lenni a családban nem szabad s élvezetre még csak gondolni is kép­telenség. Pedig nemcsak Veszprémben, vagy Pá­pán, hanem mindenütt, ahol a színművészet fel­üti tanyáját első sorban is a királyi, megyei ós városi tisztviselők felé irányul a figyelem; tőlük várják a tömegesb pártolást, mint az iutelligentia képviselőitől! Aki birja, meg is hozza az áldozatot; de aki csakis szerény fize­tésére van utalva, vagy nem teszi, vagy ha teszi, keserűen megbánhatja mert más szüksé­gesebb és elengedhetlenebb kötelezettség telje­sítésének rovására megy. Ismerek egy kir. birót, (igaz, hogy nem a mi vármegyénkben) akit hét tagu család­dal áldott meg az Isten. Nos ez a törvény­széki biró, hogy becsülettel keresztül küzdje magát az életen, vacsorára egész családjával éven át nem eszik egyebet egy pohár tejnél s eszik hozzá egy darab kenyeret, s ha ruhát csináltat, teszi azt havirészletfizetés mellett. — Máskép nem telik! Mert vékonyan ereszt az aerarium kaszszája. Igaz ugyan, hogy azt mondják erre so­kan, hogy lám, mégis mily sokan özönlenek a birói és tisztviselői állásokra, holott egy ügyes könyvvezető is sokkal jobban van dotálva anya­gilag. Igen ám, mert mai nap az ügyvédség is annyira alászállt, hogy a jogász fiatalság látva a principálisok vergődését, azt gondolja, jobb mégis a biztosabb kevés, mint a bizonytalan sot. Azután az is bizonyoSj hogy aki nincs csupán csak arra a szerény fizetésre utalva s másunnan is van mit aprítani a tejbe, vagy pláne a feleség i' 3 legalább meghozza a vacso­rára valót az állás szép. Pérfiui munkásságnak is szép, ha valaki a jól végzett munka után,mikor neki tetszik, nyugalomba vonulva elmehet falusi magányba — szántani az ősi ugart s gondtalan nyuga­lom közt fütyörézheti a római költő „beatus, qui procul negotiis" idylli dalát. De a kik csupán arra a kegyetlenül si­lány fizetésre vannak utalva, dal helyett csak sóhaj kel ajkaikon s egyre hangosabban dör­gik oda az intéző körök füleibe: panem et cir­censes! Dr. Bezerédj Viktor országgyűlési kép­viselő ur a tisztviselők sanyarú helyzetének javitása iránt a legmelegebb érdeklődést tanú­sít hivatkozott közleményében s mivel a kor­mánypárt tekintélyes közlönyének hasábjain je­lent meg a cikk, fontos is minden szava s szeretjük hinni, hogy a mérvadó köröknek is véleményét tolmácsolja az a cikk. Csak egy megjegyzésére akarok ezúttal reflektálni. Az igen tisztelt képviselő ur azt mondja, hogy a birák óhajának azonnali meg­valósítására a jelen pénzügyi helyzet még nem alkalmas — mert hát a folyton fölmerülő — katonai terhek s a honvédelemnek előre nem látható költségei egyre akadályul szolgálnak. Hát bizony sajnos, hogy igy áll a dolog! Az a Moloch, mely egész Európára lídércz­nyomásként nehezedik, megkívánja mindenütt a maga áldozatait. De hát a mi azokat a katonai terheket illeti — szabadjon, nem politikailag, hanem paedagogiailag azokra néhány megjegyzést tenni. i Tagadhatlan, hogy az a ..három év nion­durban" — súlyos anyagi áldozatokat kivan a nemzettől. Erre megy fel a nemzet lefóbb élet­ereje. Az is tagadhatlan, hogy szemben a többi népek álHg való felfegyverkezésével, nekünk is készen kell lennünk, hogy ha int az óra s be­köszönt a „dies irae, dies illa", emberül helyt álljunk a vérmezőkőn. " De hát lássuk csak, mire való ez a há­rom óv a tényleges szolgálatban. Arra való, hogy a katonaság zöme elsajátítsa a rendsze­res verekedéshez a katonai kiképzettséget, melynek alfáját a — katonai rendgyako latok képezik. Mikor az a parlagi legény bundából mondurba bújik, jóformán azt sem tudja, me­lyik a jobb, melyili a bal lába. A mig rendes gléd.iban meg tud állni, nagy idő telik el s mire a rendes katonai sorgyakorlatokat elsa­játítja, bizony elforog egy-egy esztendő is. Es ha jól emlékezem, egyik delegacionalis ülésen ugy nyilatkozott a közös hadügyminister, hogy a rendes szolgálati három évet azért nem le­het lejebb szállítani, mert kevesebb idő alatt nem lehet kiképezui a legénységet. Ugyan ugy-e? Hát az igaz, hogy sok csimbókja van a katonai kiképzésnek, de talán mégis volna arra mod, hogy azt a három évi szolgálatot még lejebb lehetne szállítani. Hiszen ismeretes porosz részről az a di­csekvés, hogy az utolsó nagy nemzeti mérkő­zés alkalmával — a porosz iskolamesterek verték meg a firancziákat! Igen ám, mert hát Poroszországban a torna, mely magában fog­lalja a katonai rendgyakorlatok tanítását is, a porosz iskolamesterek által a legnagyobb szigorral volt vezetve s az ifjúság midőn ka­tonasorba került, már a katonai rendgyakor­latok teljes gyakorlati készültségétvitte ma­gával. A ki pedig valamihez már ért, ahoz kedve is van. Igy fokozódott azután a „furor teutonicus". Nálunk Magyarországon szintén elé van írva a torna a népiskolákban a rendes tantár­gyak közé. De mit tapasztalunk? Azt, hogy a nép gyermekei csak a késő őszi és téli hóna­pokban járván iskolába, a torna s vele együtt a katonai rendgyakorlatok a leginkább elha­nyagolt tárgyak sorába tartozik; mert téb idő­ben gyakorolni nem lehet; midőn meg gyako­rolni lehetne, már a tavasz kinyiltával a na­gyobb gyermekek bucsut vesznek az iskolától. Igy tehát nálunk a népiskolák a katonai rend­gyakorlatok elsajátítására nézve — nullák. Nézetem szerint a torna, a katonai rend­gyakorlatokkal egyetemben, kizárólag az is­métlő iskolások tárgyai közé volna sorolandó. Az ismétlő tankötelesek ugyanis a nyári TÁRCZA. KIRÁLY-HIMNUSZ. Jelige \ „Vitám et sanguinem . . . W Hol ös Buda várán zászlót lenget a szél, Iis minden darab kő fényes múltról beszél, Hol Árpádnak trónját milljó magyar karja Iis az ösi hűség érczoszlopa tartja: Ott a nemzet szive egygyé forrva dobban, Népek atyja, Isten, halld imánkat abban : Áldd meg, áldd meg a királyt! Gyújtsd lángra fel szivét, hogy szeresse e hont, Melynek minden fiá érte, ha kell vért ont; Legyen fénylő napja Hunnia egének, Űzze szét föszlányit hon-bú fellegének. Hírneve sugárit addig hordja e föld, Mig csak a magyar név öt világrészt betölt.. Áldd meg, áldd meg a királyt! Add, ha törvényt s jogot látand megsértve Ö, Legyen a bünt torló, zord haragos felhő; Legyen dörgő villám a honmentő harcon, Villám, mely Kárpáttól Adriáig hasson! Hogy minden ellenség rettegje azt a kart, Mely^ csatára inti a bajnok, hős magyart! Áldd meg, áldd meg a királyt! Szent szabadság harcán, hol annyi hős hulla, Nagy Isten, ó tekints, tekints le e honra j Legyen béke-templom, hol nincs pártküzde­lem, örök mécsként égjen benn' a honszerelem; Éleszzse e tüzet e hon nagy királya, Mig a magyar nemzet imaként kiáltja: Éljen a magyar király! Párbaj mind halálig. Egy estélyen történt. Csrvek úr a zongoránál ült. Es kímélet­lenül nyúzta azt a háromlábú jószágot és a hallgatóságot. A társaságban sokféle ember volt. A ti­zenhat éves leánykától fel — odáig, a hol az évszámok mindig kevesbednek. A tejfeles száj­tól — a deresig. A férfiak hosszú hajától — le a kopaszig. (A hosszú hajúak — talán fö­lösleges is mondanom — állítólag mind „mű­szek"). A szép társaság összevéve állhatott ugy tizenhat-tizennyolez tagból. — Ezt a zenemüvet még nem hallot­tam ! — szól közbe egy elkeseredett nioderá­tónál Borongós Kázmér, az „Oroszlán-körmök" czimü s tíz éve folyton munkában lévő 3 fel­vonásos opera „írója." (A czime már megvan.) — Sokat nem hallott még ön; — szól oda megvető kicsinyléssel az ellenlábas Ren­geteg Olivér, az „Őrült tapir" 4 felvonásos hindu zenedráma-, már 14 év óta az utolsó fi­nálén dolgozó tapir „zeneszerző." — Az ám, még önt se hallottam jól és értelmesen játszani — vágott vissza az „Orosz­lán-körmös.) Felfortyanva, mint egy őrült tapir, vála­szolt vissza Rengeteg Olivér: — Holnap elvárom két emberét! Ér­tette ?! — Szívesen! Különben is mind a kettő igen képzett zongoramester. Nem túlkövetelők a dijaztatásban. Nagyon hasznukat veheti! A vagdalódzást öröm volt hallani. Két hiu ember csipkedte egymást. Bár inkább hajba kaptak volna, lett volna mit markolniok. A „zeneszám" természetesen abban ma­radt. Leginkább sajnálta ezt Csrvek úr, a csasz­laui építendő opera leendő csökönyös igazgató­Mpkias* A tapsok elmwtdtAk, * hüelgő — de nem őszinte bókok — tönkrementek. Csak Csö­römpölyi Atilla, szinte „zeneszerző," jól eső­leg mosolygott a dolgok ilyetén való fordultán. Te tolakodó Csrvek, kellett ez neked, hogy három fertály óráig hiába játszottál! Nagyon jó, hogy nem engemet szólítottak fel, gondolta elégülten. A háziasszony (a befőttéi igen pompásak, az ozsonnáin jól és sokat szoktak tálalni, te­hát többet adnak, mint kint kínálnak), Linka­falvy Antalné ő nag3 r sága azonnal közbelépett és békíteni iparkodott az „Őrült tapirt" és az ,. Oroszlán-körmöt." — De uraim, hogy is lehet ily csekély­ség felett ennyire megapprehendálni ? Ah! Hi­szen ez több a soknál! Már egy kis gúnyos élezelődés elég arra, hogy élethalálküzdeleinbe menjenek egymás ellen. Ezt nem engedhetem meg! — Pedig hogy egyikünk ott marad a gyepen, az szent! — toporzékolt Rengeteg Oli­vér, az „Örült tapir" zeneszerzője. — Az bizonyosan ön lesz — vágott visz­sza az „Oroszlán-körmök" zeneszerzője. — Gyászindulót irok neki, akármelyik is lesz a halott! — szólt közbe Csörömpölyi Atilla. — Engedje meg nagysád, hogy azonnal távozhassam! — monddá Borongós Kázmér, a a szőke fürtös körmös. — Mielőtt az urak ki nem békülnek, ad­dig nem engedem meg, hogy távozzanak! — válaszolt a háziasszony, a kinek pompás befőt­téi vannak. — Az lehetetlen! — kiáltott fel Boron­gós Kázmér. — Inkább leugrom a harmadik emelet­ről ! — vágott vissza Rengeteg Olivér, a fekete fürtös és az „Őrült tapir" zeneszerzője. — ítéljenek bár el, delehetetlen tovább itt maradnom! Isten önökkel hölgyeim ós uraim! Meghajtotta magát és mint Caesar a dia­dalkapu alatt, oly büszkén haladt o a téli ka­bátjáért ki u ttössobttft. — Ah! megállj, nyápicz ! — szavalt oda­benn Rengeteg Olivér — ugy megkaszabollak, mint a Mari szakácsné a kizott libát, mikor tepsibe teszi! Ah, mily passzió lesz levágni az egyik fülét! Levágni a második fülét. És le­vágni a . . . — Uram, ne tovább! Hisz ez kész bar­bárság volna! — vágott közbe a háziasszony. — Ugy van! De ír lesz majd vért szom­júhozó dühömre! Nincs kegyelem számára! Nincs! — Csak nem akarja talán még meg is ölni ? ! — kérdező egy 16 éves kis leány. — Egészen — nem! De a két fülét le­metszem, annyi szent! Ebből egy felet, egy porczikát sem engedek! Nem! Ilyen drámai hangon még az iparos-kör­ben se beszélnek a műkedvelők, mint Renge­teg tette. Es büszke önérzettel simította végig hosszú, olló alá való művésziességét. — Es ha önt találja lelőni ? — szólt közbe egy csókolni való 18 éves ezukros baba. — Engem? — hebegte meghökkenve és elsápadva Rengeteg Olivér — Hohó! azt sze­retném lá-lá-látni! — Borongós úr kitűnően lő. Tavaly nyá­ron egy darazsat lőtt le röptiben a birtokun­kon,— erősítette Juczinassám, az ennivaló tüttüs. — Kard mellett maradok azért is! Es le­vágom az egyik fülét! (Most mái- olcsóbban adja.) — Az ám! — vágott közbe Csörömpölyi (zongoraművész) csakhogy ő ám a kihívott . .. — Ö választja a fegyvereket! — sietett kiegészíteni Tremolinó Brúnó (családi nevén Kudlicsek Nepomuk) gordonka-nyúzó. — Biztosan a pisztolyt választja; — mondta határozottan Tananaribó Taimes, világ­hírű kótalap-forgató. — Azt hiszi!..... Hát valóban olyan biztos lövő ? , . . ötölt-hatolt Rengeteg. — Heghiszem azt! Különben lesz sze­Wioséja meggyőződni ról*. Horsá, még mindig a legszigorúbb feltételeket választja. Elve az: halva lesz vagy én, vagy ő! Husz lépés disz­tance és 10 lépés avance. Hozzá még 5 lő elő­ször. Mintha már előre látnám: a segédek tap­solnak : egy: kettő! három! 0 el se indul. — Neki nem kell avance! 0 felemeli a kezét. Ő neki szegzi mellének a pisztolyát, tízéloz, lő! Egy borzalmas ordítás, egy iszonyú zuha­nás és ön a földön. Melléből pedig patakzik a vér! A vérzés egyre tart. Ön hörög, ön sápad, ön kékül! Egyet még és végejmegkalt! Ez vár önre. Sajnálom, de nem tehetek róla. Még csak azt mondja meg, milyen temetést rendezzünk és melyik temetőben kivan nyugodni: a kere­pesiutiban-e, az drágább, de közelebb van, vagy a rákosiban, ez olcsóbb, de messzibb van; azon­ban mindakettő egyformán szomorú hely. Tes­sék választani. Négylovas legyen-e a halottas kocsi, vagy hatlovas? Amaz kurtább és egy­szerűbb, emez hosszabb és díszesebb, demind­akettőt csak egy-egy kocsis hajtja, ki a — te­metődé! Milyen dalárdát óhajt: vas-, réz-, vagy aczélhangot? Vagy ha ugy tetszik, valamely veterán bandát is kirendelhetünk a zászlóanyá­val együtt. A zenetanárok koszorút, a czipész­dalárda a hátralékban lévő talpaiások kontóit, szomorodott szívvel teszi majd le ravatalára. Halála után pedig kiállítást rendezünk 6 láda szymphoniából, valamint a zenetanároknál H nem fizetett tagsági nyugtáiból. Oh be szomorú való­ság ez! Mennyi bú, mennyi szenvedés, mennyi keserv! Szegény fiatal ember! Isten legyen ke­gyelmes önnek, nyugodjék békével. Áldás po­raira ! — Igy vigasztaltam én, a szedők elkese­ritője. Nos hát, nem kér inkább bocsánatot tőle ? — Inkább meghalok! — Szólt majd kö­nyekre fakadva. Es ezzel hazament erőltetett hősiességgel. Sápadt arczczal és vaczogó fogak­kal, kétségbeesetten, tönkretevő, már előre is­meglőve. Otthon fekete tintiv*! egy levelet ír>

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom