Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889
1889-01-13
kok azonban csak egyes esetekben súlyos gégelobban szenvedő gyermekeknél fordultak elő. A betegségek sorozatából a hagymáz sem maradt el, de csak szórványosan egyes községekben mutatkozott. Várpalotán is, a hol az előző hónapokban a hagyni áz járványszerüleg uralgott, ,deczember hóban már szűnő félben volt, s a legutóbbi 8 nap alatt ujabb betegedés nem is fordult elő, a járvány kezdete óta megbetegült összesen ió, meggyógyult n, meghalt 5, beteg nem maradt, az óvintézkedések a járvány teljes megszűntéig fentartatnak, másnemű heveny fertőző küteges betegségek közül Siófokon és Jákón a vörheny, Nagy-Esztergár községben és a veimi pusztán pedig a himlő uralgott járványosán. A köztisztaság általában kielégítő volt, városokban a piaczok és közterek hetenként rendesen tisztogattattak s a szemét eltakarításáról a rendőrség gondoskodott. A piaczi élelmi szerek és egyéb árulás alatt levő tápszerek vizsgálata gyakran teljesíttetett, elkobzás nem fordult elő. A dajkaságban levő gyermekek rendőri és orvosi felügyelet alatt vannak, róluk jkönyv vezettetik, számuk Yeszprémbeu 84, Pápán 29, a járásokban ily csecsemők nincsenek; — veszett ebmarás előfordult 1 esetben Kenésén, a megmart egyén orvosi ápolás alá vétetvén, meggyógyult. A megye területén van jelenleg 17 nyilvános és 1 fiúk gyógyszertár, ezeken kívül a községi és körorvosok kezelése alatt 1 házi és 5 kézi gyógytár, minden gyógyszertár megvizsgáltatott a lefolyt év folyamában, a nyilvános gyógyszertárak kedvező a házi és kézi gyógyszertárak kielegitö eredménynyel. Orvos rendőri bonczolás és hullaszemle deczember hóban 5 esetben teljesíttetett A hasznos házi állatok egészségi állapota kedvező volt, járvány nem uralgott. Lépfenében elhullott Kenésén 2 db, Mezőszentgyörgyón 1 db szarvasmarha. A főorvosi hivatal ügyforgalma az 1888. évben 453 ügydarab, elintéztetett 450, elintézés alatt áll 3. 2)?.. JCifceii.ij.-i- JváfcO'{/t|, megyei főorvos. Szobor-hét. (Tárc/a levül.) Hogy a Pápai Lapok új évi el«ö száma kezembe akadt ís ez volna most már a Pápai Lapoknak 78í>. mondd hétszAznyolczvanhatodik száma!) és a mint látom, hogy a tizenhat éves ifjú ember milyen szélc-s derékot, széles mellett kapott, szival egész mosiiagyobbodott: — mindjárt a t. szerkesztő ' ? jutott eszembe, a kinek most már bizonyára jól esik egy kis — lapíOltelék. tí habár dogr-S irtak a mult számban is arról, miről én most is írni akarok, de mégis hiúba, a jövő béreit is a múlt hét dominál: — a szobor hét. A szobrokat ugyan a világ teremtése óta bizonyos megüllepsdert, vagy megállapodott mozdulatlan jószágnak tartották, de a mi szobrunk még ingó állii-' ••.bicu van. Majdha vagy '2000 frt összegyűl, ükkor válik az — ingatlanná. Addig persze a -szolvir-hét" is mozgalmas. Ilyen volt a mull héti. Lázas izgatottságban tartott sok-ikat. Először is a mélyen tisztelt elnökséget, mtly egypár száz forintot számolt jövedelemül. Másodszor is Horváth Lajost az intendánst, hogy mind — eltudja — páholyni azokat, kik a jó czél érdekében erre vágyódtak. Harmadszor a jeles műkedvelőket, a kiknek nagy része van a hazafias ügy létrehozásánál. Negyedszer a — vidéket, kik igazán „legszebb" erejüket küldték be Pápára egy nemes czél lángjánál melegedve. Ötödször a hírlapírókat és szedőket, kik várva várták, mikor lesz vége a műkedvelői előadásnak, hogy — kinyomtathassák a sikert. Hatodszor a Griffeseket, kik a farsangot a legkedélyesebb estével kezdték meg. Szóval a szobor hét elég mozgalmas volt. Képviselve volt Magyarország összes nemzetisége. Tolt Magyar (s pedig gyönyörűen énekelt) (a többi magyar" nagy hallgatót adott elő), volt Oláh, (kettő is, egyik beszélve, másik némán játszva); volt Horváth., (lásd róla fentebb irt sorunkat); volt Tóth, (s pedig a javából, ki mindig elemében van, innét kereszt neve Elemér) és volt — Németh, (a vasútról hoztuk be. Egy van csak, a mi a pápai vasúiból Pápának előnyére szolgál és ez az egy is — Németh.) Ilyen nemzetiségi velleitésokkal volt tele a szobor hét, méhnek fénypontja lett a műkedvelői előadás. A pesti vendég, Magyar János előadás uapján jött meg a dé'i vonattal és jó pompás hanggal. Már az ebédnél Orpheus j lett, de magyar kiadásban. Mythologiai dru- j szája megindította a köveket; 0 megállította j azokat. Hunkár Dezsőnek és Bezerédj Lajosnak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál hogysem ők estére Pápán maradjanak, mikor otthon is, vagy kedvencz városukban, Győrben j is lehetnek: — mikor egyszerre csak mogszó- j lal a Magyar-Orpkeus hatalmas hangja, mely- I bői kiéreződött az elrejtett refrain: ..No menj ' el, maradj itt. Majd meglátod jobb lesz itt." { És az indulásra készen állók oly indu- j latba jöttek, hogy menten megmaradtak az es- I tére. És hisszük nem bánták meg. Már maga f a színház képe érdekes képet nyújtott. Tele j szép nőkkel. Soha annyi egy rakáson. Eelül j egy fiatal bájos menyecske, vis-ä-vis egy fej- \ lődő szép bimbó, lent — lent egymásmelleit j jobbról balról csupa kedves, szép arcz. Erkély- j széken detto: zártszéken detto. Elkelt volna j hatszor annyi Operngucker, mint a mennyi kész- í létben nem volt. Es mikor az előadás niegkez- j dődött, szentírást nem hallgatják nagyobb Ii- j gyelemmel, mint az egész előadást. A néma J képnél bámulatában meg is állott a — függöny, t Se fel, se le, pedig a járás és a város összes i közigazgatása rángatta azt. A hangversenyrész j is kitűnően sikerült. De mégis legjobban a — { Griff estély, mely egész megváltoztatta jó Pá- ; pánkat. Mert például Baráth Eerenczre, Szilagyi Józsefre, Osváld Dánielre, Kovács Ist vaura, do még talán Horváth Károlyra se k-befc ráfogni, hogy a iánc.crt valami nagyon lelkesülnének : s íme még hajnalban is ott gyönyörködtették szemeiket a túnczoaokon. Hát még a többi! S a mi azután jött, mikor a ..szebbik" fele a társaságnak nyugodni tért, az volt aztán szobrászati remek. Szalúki odaállott a lioszszú asztal mellé, s mikor a sok magyar uőfa í után rákezdett ogy walztrt, ott keringték vé- j gig a Griff nagy termét azok, kik nappal a ; városház nagytermében a város ügyeit szabá- [ lyozzák. (A keringöhöz mintha jobban értenének.) Igv telt el a szobor hét. Tele érdekességgel. Ha az új év első hetét a többi is c»:ak valamennyire követi: — mához egy évre olt áll a lőtéren diadalmasan Pápa és a me.vyo • hatalmas szobra: — a honvédszobor. Jegyzőkönyv. Felvétetett Pápán, 1889. évi január hó 11-én a pápai járási gazdakör választmányi üléséről. Jelenlevők: Békássy Gyula elnök, Ihász Lajos alelnök, Szabadhegyi Kálmán, Koller János, Pencz József, Sckramek Ambrus, Perczel Sándor, Wachsmann Jáuos, Spiczer Ignácz, Berger Gábor, Wittmann Ignácz, Mihályi Géza, Jerffy Adolf, Osváld Dániel, Tarczy Dezső, Horváth Lajos, Hetessy Dáaiel vál. tagok és Oláh Géza jegyző. 1. Elnök az ülést megnyitván, fölhívja a választmányt a szakosztályok meghatározására és abba a tagoknak bejelentésére. Mire a szakosztályok száma négyben állapíttatott meg és ezen szakosztályokba részint személyes részint megbízott által való bejelentés alapján beírattak: az I. szakosztályba: (Pöldmivelés és erdészet) Perczel Sándor, Sckramek Ambrus, Berger Gábor, Jerffy Adolf, Wittmaun Ignácz és Jákóy Géza; a II. szakosztályba: (állattenyésztés) Szabadhegyi Kálmán, Mihályi Géza, Koller János, Szakonyi Miklós, Jerffy Adolf, Spiczer Ignácz, Spiczer Mór; a III. szakosztályba: (kertészet, borászat, méhészet és selymészet) Wachsmann János, Hetessy Dániel, Heykál Ede, Tarczy Dezső, Barthalos István és Horváth Lajos; a IV. szakosztályba: (ipar és gépészet) Hermann János, Wollrab János, Bánóczy Pál, Kosztka Lajos és Oláh Géza Az elnökség és titkár tagjai valamennyi szakosztálynak. Egyszersmind a kör összes tagjai a titkár által felhívatni rendelteinek, hogy arra nézve, hogy melyik szakosztályba kívánják magukat felvétetni záros határidő alatt nyilatkozzanak. 2. A kör a'apszabálytervezetének kidolgozására Békássy Gyula elnök, Ihász Lajos alelgök, Schramek Ambrus, Tarczy Dezső vál. tagok és Oláh Géza jegyző kiküldetnek, oly megbízással, hogy abba egy a választmány által választandó titkári állás szervezését is vegyék fel. 3. Inditványoztatott,, hogy az alapszabályok életbe lépte előtt is ideiglenes minőségben titkár választassék. — Mire id. titkárul Koller Kálmán egjdiangukg megválasztatott és fel kéretett, hogy hetenként egyszer (pénteken) a kör tagjaival való értekezhetés végett időt és hetyet kijelelni szíveskedjék. 4. Tekintettel arra, hogy elnök, alelnök és titkár nem tartózkodnak a kör székhelyén, Pápán, elhatároztatott, hogy a m. kir. postahivatal értesíttessék arró ! , hogy a gazdakör, az elnökség vagy titkárhoz czimzett leveleket a járási főszolgabírói hivatal veszi át, mely azokat rendeltetésére juttatni fogja. 5. Perczel Sándor vál. tag indítványozza, hogy a gazdakör közlönyéül a „Pápai Lapok' 1 választassék meg. Az indítvány egyliaugulag elfogadtatván, a nevezett lap szerkesztősége jegyzőkönyvi kivonat utján kikérni hatúroztatott, hogy a k<">r közleményeit lapjába felveuui szíveskedjék. (>. Elnök végűi a jegyzőkönyv hitelesítésére Tarczy Dezső és Horváth Lajos vál. tagokat kinevezvén, a vál. ülést bezárta. Őfáfi Öása, jegyző. KÜLÓÍFÉLBL " — A iionvodsaoborra lapunk szerIcss/.tőségenel újabban adakozott Bezerédj Lijos ur 1 friot. — Lapunk eddigi gyűjtése lehat 74 frt és 2 drb arany. — Vendégszerető főpap. Báró Hornig Károly megyés püspökről írják lapunknak: A veszprémi rezidentzia századok óta nem volt I oly élénk, mint mostanában. Nap nap mellett j megtelnek a tágas csarnokok ünnepies alakokI kai, kik az uj püspök látogatására jönnek, vagy ! asztalához hivatalosak, s mindannyian leköte; lező szívélyes fogadtatásban részesülnek. A f veszprémi intelligenczia, hogy ugy mondjuk, állandóan hivatalos a püspöknél annyira, hogy az instellátió óta kétszer ha volt a püspök asztala vendég nélkül. A veszprémi püspök e magyaros vendégszeretete, a veszprémi társas életben hasznos téuyező kezd lenni. — Lapunkat közelebb azon megtiszteltetés érte, hogy a pápai járási gazdakör közlönyévé választotta. — Fáczáu vadászat. Gróf Esterházy Móricz főispán úr által f. hó g-én ritka élvezetet nyujto vadászatot tartatott nórápi erdőségében fáczánra és nyúlra. — A vadászaton mind megjelentek a meghívottak és pedig Gróf Esterházy Ferencz, Gróf Esterházy Sándor, Ihász Lajos, Noszlopy Viktor, Osváld Dániel, Mikovinyi Ödön, Walla Gyula, Walla Géza, Hermán János, Mihályi Géza, Berger Gabor Barthalos István, Galamb József, Wachsmann János, Horváth Lajos és Jákóy Géza föerdész vezetése alatt az erdészeti személyzet. — Esett 27 darab fáczáu és 34 drb nyul. — A vadászatot kedélyes lakoma fejezte be a vadászházban. Az első felköszöntőt Osváld Dániel mondta éltetvén a szives háziurat, Esterházy Móric/, főispán grófot, utána Ihász Lajos a vadászatban résztvevő Esterházy Ferencz és Sándor grófokat, Barthalos István pedig ismét Esterházy Ferencz grófot mint a naphősét, ki a legtöbb fáczánt ejtette el, éltették. — A vöröskereszt egylet helybeli fiókja tegnap délután tartott vál. ülésén a fiók egylet nöelnökévé egyhangúlag Pencz jó'/sefné úrnőt választotta meg. — Az ihászi konvédeznlék javára f. hó 5-én rendezett előadás összes bevétele 247 frt 80 kr volt, melyhez felülfizetéseikkel járullak : Piacsek Gyula 2 frt, Mihályi Géza (Peíend) 1 frt, Báron Jakab 1 Gyurátz Ferenczne 1 ft, özv. Csillag Mátyásné i frt, D. 60 kr. Spiczer Mór 5o kr, Szalczer Hermán 50 kr és özv. Meilinger Károlyné 20 kr. A kiadásokról szólló számlak még mind nem adatván be, a részletes számadást jovö számunkban közlendjük. — A nőegyleti bálra készülő úrhölgyeket figyel mezteljük, hogy a nőegylet elnöksége a karlonbálra való kelme megrendelését f. ho 15-ig elhalasztotta, — siessenek tehát a kelmére vonatkozó megrendeléseiket még az irt időn belől bejelenteni. — Meugebauer Oítomár posta távírda kezelő a közlekedési miniszter által posta és távírda segédtisztté lett kinevezve. A korcsolya bál iránt igen nagy az érdeklődés és zsúfolt termet válhatunk. Bátran állithatjuk, hogy korcsolya bálunk az idei bnlok között a legfényesebb leend. A ívndezői jelvények és tánezrendek mind kiállítási csin, mind vonzó egyszerűség által eisö tekintetre lekötik a szemlélő figyelmét. — Ä kÖ2Ígas-gaíási bizottság a varos azon felterjesztésére, hogy a városi pénztárak a helyiségek szűk volta miatt azonnal nem egyesíthet6k a?,on határozatot hozta, — hogy á. varosnál tervezett építkezések befejezéséig a pénzkezelés az eddigi rendszer szerint meghagyható. Az épületek átalakítása azonban rnég ezeu évben keresztül viendí. — Az irgalmas nővéreknél a szegény gyermekek 1 észére kiosztás végett ujabban adako/tik : Klein Mor ur 24 röf ruha kelmér, Alstädter Jakab ur 3 pír c/.ipöt, Bermüller Alajos ur különféle csemegét. Karácsony és ujev alkalmából ruhában részesült 121 leánv es 18 fiu. A kegyes de hiába csak a mi életünkben nem pezsdül újra tavasz s mig miuden Sugárban fördik, szeret, hisz, remél: . . . álmainknak tündér erdejében Zizeg a lomb és — hull a falevél. Nézd ama íéuyes röppentyűt, mely oly merészen, vakmerően tör ti magas égbolt felé: hű képe ez a nagy szelleműek, mely midőn ragyogásának tetőpontját elérte, számtalan apró fénycsillagokra oszolva hinti ragy.-.gő eszméit e átörökíti méltó utódaira, hogy t/ck a fénycsiliagok ragyogásánál megtalálják az igaz ösvényt, melyen egykor, ha magasabbra nem is, legalább odajussanak, honnét e fénysugarak kiömöltek. Az emberiség ily nagy r jílemek nélkül nem lehet, mert valamint e fenséges esti tüneménynél, rnel;- oly szépen egyesíti magában az értelmi s kedélyi részt, mélyen érezzük a költő szavainak igazságát: Mi mélyebb mint a, tengerek. És benne gyöngyök termeuek; Melynek van csöndé vészei, Szent tárgyai, szent érzeti ? ... A sziv, a sziv, a szív ! úgy érezzük szükségét oly szellemeknek is, kik fényes ragyogásukkal megvilágítsák az ész utait, hogy annál könnyebben meglelhessük azon magasztos eszméket, melyek képesek lecsillapítani az ész s a sziv felzavart hullámait De im a hold az égen elsötétül s rá gyászlepelt a felhők serge von, isten veled lo szép kor, tündér álmák isten velotek ; szállj, szállj ol oh szép emlékezet! bár ..válni, válni az fáj! ;> Tudományos búvárkodásaim. Ha három, négy jó barát összevetődik társaságba igy szólnak: vegyük elő azt i kártyát, üssünk egyet, hogy u ördög henyélve ne találjon bennünket. Ku rituan jutok ilyen szerencséhez. Időm csak akadna valahogy akar a téli hosszú esteken, akár a nyári meleg napokon, de hiányzanak a társak. Ha Jupiternek az Oíymp tettjen csak ilyen compániája volna, mmt nekem, unalmában vagy szenteket faragna, vagy beszegődnék falusi bakternak valami sv.tb községbe, hol a befüggönyozetleo ablakokon át különféle idylltkben gyönyörködhetnék. Egysztr egy olyan regi ismerősömet látogattam meg, l.iuek a szeiencne magasra vitle fol a sorsat, — kivételképen érdemei folytán, inert olykor is megtörténik a mai világban. Este. gyerlyagyujtatkor elővett cg}' pakli kártyát s így szolt hoznám. Mutatok önnek valamit Diego barátom! a minek otthon hasznát veheti. Eljátszva előttem két parthte patiencet; kérdé: megtanulta-e? Nem tanulom én ezt meg Méltóságos Uram! soha. Inkább beállok statistikusnak s összeszámítom hány kóbor c/.igány, hány cseh, morva, német vándorló fordul meg éven át a portámon, — épen tegnap előtt egy ilyen kullurhös fol akarta képelni a szolgálómat, hogy miért nem tanul meg németül, engemet pedig, mint iskolaszéki tagot, Bismarkkal fenyegetett, a miért az iskolában magyarul is tannlnak a gyermekek. Alkalmasint a mi cultusministerünknek a német nyelv tárgyában kibocsátott, a a magyaroknak új évi üdvözletül szánt körrendeletét olvasta a kúpé, — vagy pedig összeszámlálom a lapokból, hány táncmulatság, majális tartatik Magyarországon s kiszámítom, hogy egy élelmes pénzügyminister, ha a belépti jegyekre harmincz, ötven krajezáros *) bélyegeket ragasztatna, háoy százezer forint *) Hol roilytu nob«l 1 multtitg, igazán luxusadot tudna összeteremteni kozmivelödési czélokra! De bizony erre sem jött kedvem s hogy valamtképcii bo'.cs Seueca az én fejemre ne olvassa ezen szavait: «maxirr<a pars vit ie hum nvie transit nihil agendo» vagyis az emberi élet legnagyobb része i semmittevésben telik el, elhatároztam, hogy I a tudományokra vetem a fejemet, — úgy J titokban, nehogy a mngyat akadémia tagul válasszon meg, — ámbátor politikai es hitvallási állapotom miatt ettől úgy sem igen tarthattam. De hát melyik tudományt válasszam? Legalaposabb, iegcsaihatallaoabb a kétszer ketlő négy tudománya, a mennyiségtan, algebra. De még mo.st. is hdé:elnyomás száll meg, ha yisszaalmodom diákságomat s az egyenletek, képletek logarithmusok jelennek meg előttem. Erre nem szánom magamat. Különben is az.t tapasztalom, hogy legújabb időkben, legalább Magyarországon, a számtan sem nyugszik egész biztos alapon. így például a kaposvári kormánypárti szavazatok összeszámításánál igy számítottak: kétszer kettő~öt! Ex persze felsőbb mathesis lehet, a mit demokratikus észszel nem lehet követni, ép úgy, mint a honvédelmi minister szerint a katonai dolgokat csak osztrák katonai észszel lehet fölfogni, nem pedig közönséges polgári észszel. Államtudomány, politika. Ez a legdivatosabb, leghasznosabb tudomány. Ha valakit — a ki az ánal úszik — ez galléron ragad, viszi magával, mint a boszorkányszél föl a magasba — ha előbb le nem pottyanik — egész a ministerségig. Pedig ez jó dolog!*) Mikor még ministerek nem *) Különösön Magyaroméban, hol a rainisletek httkbiUUiBok, léteztek, csak a püspökségekről mondtak: j «qui episcopatum desiderar, bonum opus desiderat.» Hajdanában a Megváltó az.t hirdette, a ki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fol keresztjét s úgy kövessen engeme'.» Jutalmul örökéletet igéit, még:s alig akadt hetvenkét tanítványa. Ma a mfüisterelnök is igy szól, a ki utánam akar jönni, mgadja még magát, tekintse keresztjeimet, s kövessen engemet! S bizony mondom, hogy csak ugy bomlik utánna a világ. A földi jutalom csábos s a minister keresztjei sokkal szebben ragyognak,' mint a távoli ég csillagai. De én még sem álltam be politikusnak. Ábécé rendbeu az államtudomány után következik a bölcsészettudomány. Ehhez úgy hi.-.zem volna egy kis hajlandóságom, mert pipaszó mellett óraszámra eltudok gondolkodni a semmiről. Vázlatban már föl is állítottam egy bölcseimi rendszert, a milyent még eddig senki sem gondolt ki, pedig vdlahány bölcsész akadt, mindegyik mást állitott, s egyik sem bírta fölfogni a másikat, de még jókor eszembe jutott, hogy a philosophiát az ujabb korban kiválólag a németek müvelik, azt gondoltam magamban, hogy hadd okoskodjanak a sógorok a semmiről, majd keresek én magamnak más tudományt. Diák koromban legjobban szerettem tanulni a történelmet, az „életmesterét". Nagyszerű album ez. Mindenki megtalálhatja benne a saját egyéniségét rég elavult kiadásban. Csakhogy sokféleképen tanítják a történelmet. A gibernyuzi kovács a maga fogtechnikájával különben elbánik a patiensével, mint a hogy a.magyar történelemmel elbánnak az osztrák katonai akadémiák történet irói. Sok dolgot chlucni köd takar adományokért hálás köszönetét nyilvánítja Gábriel Erzsébet főnöknő. — Köszönet nyilvánítás. Az ihászii honvédemlék javára f. hó 5-én rendezett előadáson való szives közreműködésükért Baráth Ilona, D. Jády Ilona, Kis Mari, Kis Luiza, Olah Ilona és Oláh Jolán úrhölgyeknek, továbbá Ajkay Zoltán, Dóczy Endre, Dugovits István, Kérszt Frigyes. Kis Ödön, Kis Tivadar, Körrnendy Béla, Nagysallay G. István, Magyar János, Szeglethy György, Szily János és Tóth Eleméiuraknak, valamint dr. Kövi'József urnak kedves kisleányainak az élőképben való részvételükért, dr. Rechnitz Ede urnák a zongora, — és Schwarcz Bernát urnák a bútorok kölcsönzéséért, úgyszintén a t. feiiilfizetöknek és a n. é. közönségnek a hazafias ügy szives pártolásáért hálás köszönetét nyilvánítja a szoborbizottság elnöksége. — A pesti jurista báit tegnap este tartották meg. Megyénk arany fiatalságának több tagja benne van a bál-rendezésben. Megyebeli képviselőnk közül Fenyvessy Ferencz az elnök; Bezerédj Viktor, Kopácsy Árpád biz. tagok. A zene rendezést Tóth Elemérre biztak. A bizottság egyik jegyzője Szenté Gyula. A bál kétségtelenül gyönyörűen fog sikerülni. Mcnaszterly és Kusmik a Fővárosi Lapokban azt irták, hogy io év óta nem csináltak egy bálra sem annyi női báli ruhát, mint a jurista bálra. Az előkelő szállodák mar hetekkel ezelőtt le leltek e napra foglalva a vidékiek részéről. — A dunántúli ev. ref. egyházkerület f. ho 17-én Székes Fehérvárott rendkiviili közgyűlést vart, melyre városunkból is megjelennek a közgyűlés tagjpi. — Állandó színházunkat a jövő héten megkezdendő előadásokra a Hubay Gusztáv és Hetessy Lajos igazgatás-j alatti jól szervezett és jeles erőkből álló operett színtársulat kapta meg, mely jelenleg a szombathelyi állandó színházban a kritika teljes elismerése mellet tart előadásokat. A szJntársulat 40 tagból áll és onállo zenekarral bir. — A véderőtörvényjavaslat tájgyalását megkezdték az országgyűlésen. Társadalmunkat illetőleg súlyos intézkedések vannak benne, töleg a?, egy éves önkénytesekre nézve. — A honvédszoborra vonatkozó gyűjtő iveket a jövő héten bocsájtja ki a 1 oo-as bizottság. —- Tüzesetek. Krausz Mórnak a korona-utc.íban lévő 778. számú házához ragasztott, szalmatetőre épült műhelye, folyó hó S án esti 10 óra tájban eddigelé ismeretlen okból kigyu'.adt és csakhamar leégett. Az épület azon része, mely cseréptetőre épült sértetlen maradt. A mentési munkalatokat a vízhiány nagyban megakadályozta. Szerencse, hogy szélcsend volt, mert különben az egész útca, mely valóságos tűzfészek, a lángok martaléka lehetett volna. Tegnapelőtt pedig Gyenese Mihálynak az újváros-utcában lévő 1072-ik népsorszámú házánál épült szalmatetös pajtája d. u. 5 ora tájban kigyuladt és csakhamar lángokban állott. A pajfcabnn sok takarmánykészlet volí. Elégett ezenkívül Gyenese Mihály udvarán két, Szóllősy Miklós kertjében pedig egy kazal szalma. A tűzoltók önfeláldozó működése valóban dicséretet érdemel, mert a tü/. localisálása a legnagyobb nehézségekbe ütközött, mert minden oldalról szalmakazal és szalmatetőre épült házak vannak és a tuz. lefolyása közben oly erős forgó s/.cl támadt, hogy az egész alsó vávosrész komolyan veszélyeztetve volt. Erdélyi József tűzoltó egy ház tetejéről íezutoskodá.-, de la.án eloszlik a kod, helyes világításba hoz a pártatlanság majd — a legújabb korban. Addig tanulmányozzuk az. ó kort, a régészetet. E.-c is divat. Egészen meglepett, mikor évekkel ezelőtt oivastam, hogy Veszprémben régészeti muzeumot állítanak s egy nagyságos ur, ki teljes életében soha egy garast sem adott ko/cz.élra, 100 forintot drukkolt ki. Er, nekem is anin)ót adott, beálltam régésznek. Fölkutattam a vidéken minden régi, repedt harangot, kiadtam az utasítást, hogy minden ócska, talált,, kiszántott portékát megveszek. Halomszámra érkezett minden s egy gyönyörű gyűjteményt állítottam össze rozsdás lópatkókból, töredezett sarkantyúkból, eltompult dárdahegyekböl, repedt fazekakból, sima köbaltákból, zöldülő bronz íibulákból s lyukas rézpénzekböl. L'appetit vieut en mangent. Szenvedélyem nöttön nőtt. Összeköttetésbe léptem a Babylon romjai között kutató angolokkal s Uram bocsa! még a Trója falait turkáló német Schliemannal is csereszerződést kötöttem- Az angoloktól kaptam egy kővé vált csipetke" gombát Semiramis függő kertjeiből s egy darab brüsszeli csipkét Cleopatra hálóréklijéröl, fölismertetve ama bizonyos boupuetröl, melyet ö nagysága használt. A német küldött egy patkót a falö hátulsó bal lábáról s egy üvegcsét szép Heléna három köny cseppje vei, azon megjegyzéssel, hogy azt nem sikerült megtudnia, vájjon fájdalmában, vagy örömében hullatta a bájos deluő, mikor őt Párizs elrabolta. -- A szentiván énekének is van vége, az én régészeti szenvedélyemnek is vége szakadt. Összepakkoltam nagybecsű gyűjteményemet s elküldtem Veszprémbe, hol üveg alatt őriztetik. Más tudomány után néztem, A ter*