Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-04-29

oVLegj eletxtlc Mi n d e n va a á r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert ke-éktőlfogadtatnak el. Kési rátok nem adatnak vissza. a A lapnak szánt közlemények lap SZERK. kivat alá b a [() - k o 11 eg i u m é p ii l e t) küldendők. Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos fetitsor térfogata után j kr, nyilttérbeu jo krajczár. A díj előre fizetendő. B'élyegdíj mindigkülönszámitiaiik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (GOLDBERG GYULA papírkereskedése, Fölér) küldendők, Pápa város hatóságának éstöbb pápai, s pápavidéki egyes ii létnek hivatalosközlönye. Pápa, 1SS8. apr. 28. i Mind szélesebb körök kezdik nap- j jainkban fölismerni a mobil tőke nagy jelentőségét. Napról-napra növekszik azok j száma, a kik szorgalmuk és takarékos- i ságuk gyümölcsét értékpapírokba fektetik be. Elmondhatni, hogy a tőke eg3

7

re j fejlődő szerepkörével együtt halad annak I democratizálása is és ez leginkább kife- 1 1 jozést nyer mindazon értékek élénk föl- j karolásában, melyek a kis emberek igé- I nyeinck hivatvák eleget tenni. Hivatkőzzünk csak ama rendkívüli sikerre, mely a legutóbbi években kibocsátott egészen kicsiny, pl. a vöröskereszt, a Bazilika stb. sorsjegyek emissióját követte s a mel}

7 emez olcsó papíroknak aránylag igen jelentékeny áremelkedésébon nyilvánul. A modern üzleti élet általános jellemvonásának felel meg e tapasztalat. Valamint ma a gyáripar tömeges és olcsó termelése által az áraknak az eddiginél jóval tágasabb fogyasztási terület biztosíttatik, ug}

r konstatálható, hogy az olcsóbb értékek alkotásával jelentékenyen bővül az értékek piacza általában. Az apró, de tömeges értékek öszszege túlsúlyra fog vergődni az egyenként nagyobb értéket képviselő, deíép ez oknál fogva csak szűkebb körre számitható tőkemennyiségek fölött. Az állami járadékok czéljának is a legtökéletesebben felelne meg az az állapot, ha a lakosság mind szélesebb rétegeiben nyernének a czimletek elhelyezést. Az államhitel bizonyára sokkal szilárdabb alapon nyugszik, ha a kötvények itthon és minél számosabb tulajdonos közt oszlanak meg, a midőn tehát az államnak saját polgárai hiteleznek és pedig annyian, hogy igazán a nemzet zömét képezzék s ki van zárva az az eset, midőn az állampapírok egyes nagy üzérkedők szeszélye szerint dobatnak piaczra, vagy vonatnak ki onnan. A járadék legyen valóságos járadék és ne speculationalis papír. Hogy nálunk az állami járadék még nem vált azon általános tőkebefektetési papírrá, a minővé a külföld előhaladottab államaiban kifejlődött, annak oka kétségkívül abban keresendő, hogy népszerűsítésének még számos előfeltételei hiányzanak. Ez előfeltételek sorából sajnosán nélkülözzük a kis czimletek et, pedig ezek volnának leginkább hivatva, hogy a járadéknak a nagy közönség körében való elterjedését előmozdítsák. Minél könnyebb módja n.ilik a járadék megszerezhetésének, annál nagyobb lesz a vásárló közönség és a terület, mely az értékek felszívására alkalmassá tehető. Felhozzák ugyan, hogy hisz c czimletek olykép osztattak be, hogy a tőkepénzes közönség minden rendű osztályának igényei kielégítést nyerhetnek s a csekélyebb töke felett rendelkezők számára készültek épen a 100 frtos névértékű, mint legkisebb czimletek. Csakhogj

7 ez a 100 írtos czimlet bármily kis összegnek lássék is, tulmagas nekünk. Akár valuta-viszonyainkat, akár tőkeszegénységünket tekintsük — egyaránt rá vagyunk utalva arra, hogy oly járadékértékeket létesítsünk, a melyek az eddiginél olcsóbbak s a melyek a kis embereknek is lehetővé teszik, hogy aránylag csekélyebb tőke birtokában máris az állami járadék, kedvező kamatoztatásában részesülhessenek. Nálunk a tőkeelhelyezésnek külföldön szokásos módja, t. i. az értékpapírokban való elhelyezés még úgyis annjára el van hanyagolva, hogy az államnak, mely a takarókosság fejlesztésére és a legkisebb tőkéknek az elkallódástól való megmentésére fölállitá a postatakarókpénztárt — nem szabad elzárkóznia a kötelezettség elől sem, hogy a népet nevelje és rászoktassa a mobil tőke megbecsülésére és annak szolid gyüm ölcsöztetésére, Ezzel az állam legsajátosabb érdekeit mozdítaná elő. Hogy a kis czimletek mennyire kelendősek, bizonyítja az TARCZA. MEGTÖRT REMÉNY CSALÓDOTT SZERELEM, — És el feledve minden földi gondot; A sírhalmok közt egyedül bolyongok. Lépteimen megzörren a haraszt, S egy ismeretlen érzés köt, maraszt. Önkénytelen —• pilláimat lezárom ; S karjára vesz — vezet egy éber álom: Előttem áll egy csodás tünemény . . Ki vagy te? szólj: Én a megtört remény S alig lépek tovább e tömkelegben; Elém ismét uj árny alakja lebben : Mond, hogy neveznek ? mit akarsz velem: — Én vagyok a — csalódott szerelem. És közre fognak eme szellem árnyak: — Jer csak közelb, hisz itt testvérid várnak; Hogy ránk ne ismerj — nem hivénk vala: Hisz — anyit zenge lantod bús dala — Megosztva birjuk szived lüktetésit; Csak azt csodáljuk — megszakadni késik . . Körünkben készen vár már a helyed; A viszont látásig . . Isten veled! Az iszlám és a keresztény kultúra. (Folytatás.) A szellemileg óriási mérvben felemelkedett moszlim világ, nem maradhatott meg a próféta korlátolt látó körében; az emberi ész, lélek természetével ellentétben lett volna, ha azok, kik a csillagászatban oly utakat építettek, a melyeken Kepler elindulva, saját nagyságához jutott; ha azok, a kik vegytan alapjait megvetették, amely alapokat'a mai tudomány is fenntart, hogy azok egyszerűen meghajoljanak a korán minden betűje előtt és megadással tűrjék annak abszurd tanításait. Nem lehetett kívánni, hogy a felébredt szellem vakon kövesse, nem csak a korán parancsait, de a theologusok által azokból levont következtetéseket is. Mohammed sivár tana az istenről, a ki maga a a legfőbb igazság, de azért igazságtalanul bánik az emberrel, nem nyújthatott megnyugvást a kutató észnek. A feltétlen és akarat nélküli megadás, melyet a korán követel, s mely következményeiben az emberi szabad akarat tagadásához vezetett, szint olyannak tűnt fel, mely nem férhet össze az ember méltóságával, Nem volt azonban elég, hogy a korán máimaga is ily ész ellenes tanokat hirdetett, hanem az iszlám theológusai is, addig tüzesitették, kegyesitették, élesítették azokat, a mig minden józan gondolkodású ember felháborodott ellenük. A theologusok persze körömszakadtig kardoskodtak tanításuk mellett; állítottak a 12 síita imám csalhatatlanságát, hogy allah bizonyos seichekkel minden nap kenyeret és foghagymát vacsorál; hogy Mohammed szintén igen bizalmas lábon állott alahhal, s hogy nemcsak kéz érintését érezte egykor vállán, hanem hogy Gábor angyal által felvitette magához, s vele nyolczvanezer szót váltott; a midőn pedig a rövid társalgás befejezése után Gábor angyal ismét agyába helyezte volna vissza, a próféta ágya még egészen meleg volt, s abból az edényből, mely ag3'ából való kiemeltetése alkalmával feldöntetett, a víz még ki sem folyt. Tudnunk kell pedig, hogy mohammedánoknak hét egük van, minden ég ötszáz évi járó földre van egymástól, s minden ég ép oly magas minta menynyi egyik és másik között a távolság, s hogy allah a 7-ík égben trónol. Ezt az utat, megtenni tehát nem kevesebb mint 7000 évre lett volna szükség. a tény is, hogy pl. az aranyjáradéknál a kisebb czimletekért szivesen fizetnek olykor igen jelentékeny felpénzt; sőt gyakran halljuk, hogy az a nagy pénzcsoport, mely a magyar állam pénzügyi műveleteit szokta keresztülvinni, a nyomtatási költségek megtérítése mellett siet kicserélni nagy czimleteit kicsinyekkel. E példák világosan mutatják azon irányzatot, metyet az üzleti élet követ s a melyet éber pénzügyi kormány teljesen figyelmen kivül alig hagyhat. Nálunk, | a hol az u. n. államadóssági könyvek 1 intézménye fenn nem áll. kétszeres kötelessége lenne az államnak, a kis tőkepénzesekről egészen csekély, pl. 50 frtos, 25 frtos névértékű kötvények kibocsátása által gondoskodni, s meggyőződésünk, hogy ebbeli kezdeményezését fényes siker koronázná. Hisz a postatakarókpénztárban máris bir egy olyan hatalmas institutiót, a melynek segélyével járadékainak a legkisebb tőkék sorában is utat törhet. Nincs elegendő terünk, hogy részletezzük, mily apróra szabott czimletek kibocsátásával igyekeztek más államok járadékaik popularisatióját elősegíteni; elég e tény contatálása mellett egyszersmind a vele járt teljes sikerre rámutatni. Nálunk is a közönség figyelme mind élénkebben fordul a járadék felé, hisz látjuk, mennyivel könnyebben sikerül a magyar pénzügyministernek hitelszükségleteit a papirjáradék utján kielégíteni. S a bizalmat, melyet a közönség ez uralkodó papírunk iránt tanúsít, nem hálálhatja meg jobban az állam, mint ha gyöngéd gonddal van a tőkéjót elhelyezni kivánó közönség mindennemű igényeire. Ép azért tartjuk szükségesnek, hogy a kis czimletek kérdését kormányunk tegye megfontolás tárgyává; s azoknak létesítésével rég érzett és sok oldalról hangoztatott óhajnak tegyen immár eleget. Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Úr! Engedje meg, miszerint e becses lapok hasábjain, mint a legilletékesebb helyen feleljünk azoknak, kik a helybeli leányegylet elveit nem ismerve, azon véleményben vannak, hogy társulatunk valami hiú, könnyelmű tánczvigalniakat~ rendezni szándékozó egylet vagy az amerikai nők módjára az emanczipacziót, a férfiakkal való egyenlőséget és versenyt irta zászlajára; miért is félreitélik, kárhoztatják, gúnyolják az egyletet. Mi tehát a pápai leányegylet czélja? Mi módon akarja czélját elérni? Megkísértjük röviden elmondani. A pápai leányegylet czélja: a nőt magasztos hivatásával megismertetni és azt vele megkedveltetni; továbbá a nőt a legnagyobb szélsőségbe esett divat rabszolgaságából kiszabadítani és ama , egész nemzedékekre kiható és az ország legkitűnőbb férfiai által oly sokszor ostorozott káros, ferde, divatos nevelési befolyásnak elejét akarja venni, a midőn komoly és nemes dolgokkal foglalkoztatva minden szépre és jóra akarja szoktatni serdülő leányainkat. Mert, mint Dóczy mondja: „Mindenre szoktattatnunk kell, még nemesen érezni és gondolni is." Sajnos, hogy még nálunk annyira ragaszkodik a közönség nagy része ama téves és elavult nézethez, hogy a nőnek nincs szüksége műveltségre, jinert a nőnek a ház, a család a működési köre és hogy a müveit nők házi kötelességeiket, férjöket, gyermekeiket szükségkép elhanyagolják. Ezt valósággal absurd állitásnak kell tartanunk, ha meggondoljuk, hogy az ember, minél műveltebb, annál élénkebb benne a kötelességérzet, annál pontosabban ismeri, hívebben és ügyesebben teljesiti kötelességeit. Mi gr. Széchenyi, Eötvös, Legouvé, dr. Gyulai Béla s több ily magasztos gondolkodású férfi nézetét fogadjuk el, kik azt állítják, hogy a nőnek bár kevesebb tudományra, de még több műveltségre van szüksége, mint a férfinak Nem szándékunk a nőnevelésről irni, hanem azt akarjuk bebizonyítani, hogy bármily jól rendezett intézetek mellett is égető szükség az önképző leányegylet, mely a serdülő leányoknek legfö nevelő és képző-intézete, (melybe minden áldozat nélkül juthat a legszegényebb, tisztességes leány is), szellemi gyakorló műhelye, erkölcsi bíráló széke, társalgó terme, a heti fáradságos munka után szellemi üdítő helye, szóval egész világa. Es erre leginkább akkor van szükségük, midőn már a polgári iskolát elhagyták, hogy ne legyenek kénytelenek azt a keveset is elfeledni, Görcsösen ragaszkodtak továbbá a theologusok a korán minden szavához, betűjéhez; szentté jelentetett ki, nem csak a betű, mely abban foglaltatik, hanem a könyv táblája és kötése is. Ily körülmények között nagyon természetesnek kell találnunk, ha a szabadabban gondolkodók megunva a korán lidércz nj^omását, arra törekedtek, hogy a korán és ész egyhangzásba hozassanak. A kadariták, a szabad akarat hirdetői, kik kétségbe vonták, hogy a korán az emberi tudás öszszeségét magában foglalja, rostálni kezdek annak tételeit és mindazt, mi a szabad gondolkozásnak nem tetszett, kiküszöbölik a vallás tételei közül. A magasabb körök örömmel csatlakoztak az újításhoz, mert nem csak észszerűséget találták az újításban, hanem egyszersmind szabadabb mozgást is engedett ez nekik, mint a korán rideg, sokféleképen alkalmatlan parancsa. A hitujitók megelégedve azzal, hogy az udvar, a magasabb körök, s a szellemi aristokratia párjukra állott, elmulasztották a nép rétegeit is megvilágosítani, tanaiknak megnyerni. Tudnunk kell, hogy a civilizáció, mit az arab szellem teremtett, sokkal fiatalabb volt még, hogy sem a nagy tömegekbe is utat találhatott volna magának ; a nép tömör rétegei megmaradtak ama sötétségben, melyben Mohammed találta, természetesen ama különbséggel, hogy előtte bálványimádók, utánna pedig az ő követői lettek. Tudnunk kell azt is, hogv minden műveletlen, nyers tömeg, inkább hajlik a babona és fanatizmus felé, mint a világossághoz. Mindezeket tudva, nem csodálkozhatunk azon, hogy a nép nagytömege, a melyet a hitujitók meg sem kíséreltek részükre hódítani, az ragaszkodott a régi szigorúan korán szerinti vallásossághoz, mi által az iszlám két nagy táborra oszlott u. m. a szabadgondolkozásuak és orthodoxok táborára. Kezdetben e szakadásnak nem mutatkoztak hátrányai, mert maguk az újitók is óvatosak voltak; nem megdönteni akarták Mohammed vallását, hanem megjavítani, nem ingerelték fel tehát a tömeg érzékenységét maguk ellen. Ez irány azonban csakhamar túlzásokba engedte magát ragadtatni: eltekintve attól, hogy a szigorú mohammedán erkölcsöket sarokba dobták, az iszlám alaptörvényeit támadtak meg, sőt Mohammed isteni küldetését is határozottan tagadásba vették. E merész támadás a korán ellen nem maradhatott megtorlás nélkül. Az orthodoxok látva, hogy életük ellen törnek, kezdették magukat megemberelni, s sorompóba léptek az igaz hit megvédése miatt. Egy bagdadi korán tanitó, Ghazzali, állott élére az orthodoxoknak ; nagy tudomány, erős logika, s a dialektika művészetének terjes birtokában, támogatva a nagy tömeg által, oly hatalmas akciót kezdett a hitujitók ellen, hogy ezek csakhamar vereségről vereségre ébredtek, s mindinkább szűkebb körre szoritattak. Az abbaszidák dinasztiájának ötödik kalifája, Manszur, már kényszerítve látta magát annyira engedni az orthodox követeléselmek, hogy törvényt hozott, a mely kimondja, hogy a korán nem iratolt hanem teremtve lett, és hogy mindazok, kik e törvény ellen vétenek, halállal lakolnak. E törvény által az orthodoxok ügye teljes győzelmet aratott; nem volt szabad többé a korán tételei felett vitatkozni, hanem vakon kellett azokban hinni, mindazoknak, a kik nem tartották fejüket nélkülözhető testrészuek. A kálifák, Iák kezdetben a hitújitókkal rokon neveztek, kezdték belátni, hogy az orthodox irány az ő malmukra hajtja a vizet; a szigorú ragaszkodás a koránhoz, a feltótlen megadás, megnyugvás a sorsban, mindoly tulajdonok voltak, amelyek aa„ önkényű uralkodónak csak megerősítették lu-ahnát^ el is követtek tehát mindent az ínyük szerint való tan kizárólagos érvényre jutása érdekében. De bár mily erélyt fejtettek légyen is lá azr orthodoxokj nem akadályozhatták meg számtalan szék-