Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-03-25

JVJLesjelexiilc Minden vasárn a p. Közérdekű sürgős közlésekre ko-oukint rendkívüli s'.átnok is adatna'c ki. t Bérmenteilen levelek, csak ismert 5 kezektol fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Á lapnak szánt közlemények a l a p SZE ft K. h i v a fal á b. a l() - k o 11 é y i u m é p U (el) küldendők. Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. —'Félévre 3 frt. Negjel évre 1 frt50 krajezár. J.gy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK l hasábos feíitsor térfogata után 5 kr, iiyiltfcrben 30 krajezár. A dij előre fizetendő'. Bélyegdíj mindigkiilőn számíttatik Az előfizetési dijuk, s hirdetések a l a p KI A IJ Ú h i ?• a t a láb a (GOLDBEIP- GYULA papír'hereoh'c

vi'és?. l'oiér) küldendők Pápa város hatos á c a ÍÍ a k é s i ö li SJ pápai, s p á p a v i d c k i egyes ü ! e x n e k hivatalos közlöny e. Pápa, 1SSS. marcs. 22. Igazságügyi érdek, hogy végre valahára betöltve leg3

r

en a pápai kir. járásbíróságnál régóta üresedésben álló aljegyzői állás. A lehető legrosszabb takarékosság az, mely ott szünteti meg az eddig folyton szükségesnek ismert aljegyzői állást, hol annak fentartását egyenesen igazságügyi szempontok követelik. Legyen elég állitásimk igazolására csak a Ivüvetkezőket felhozni: A járásbíróság évenkinti ügyforgalma 21000—22000 szám között váltakőzik, — hogy mily nagy a munkaanyag, kitűnik abból, hogy a mult évben tárgyalás, tanúkihallgatás, eskü, vizsgálat és egyéb jogcselekmény ki volt tűzve 2603, melyből megszűnt 337, megtartatott 2266. — ezekben nem foglaltatnak benn a jegyzőkönyvileg fölvett, a bírónak sok idejét igénybe vevő számos szóbeli panasz. A birói teendők elvégzésére a járásbírón kivül van 4 aljárásbiró és 2 joggyakornok; e szerint 3 biró a segédet nélkülözi; — de a joggyakornok állandóan alkalmazottnak nem tekinthető, mert alig hogy elsajátította az ügykezelést, megszerezte a fogalmazásbani jártasságot, már is előléptetve lesz más bírósághoz, igaz — ha találkozik — 8—IC hét múlva jön helyette egy ujjoncz, kinek a betanítása az illető birónak sokszor nem előnyére, hanem hátrány ára van. Az aljegyzőnek rnellőzhetlenségét folyton érzi a járásbíróság, mert kénytelen egy biró a kisebb jelentőségű bünvizsgálatokkal is foglalkozni, holott ezekkel az aljegyzőt lehetne megbizni. Ilyen nagy személyzetű járásbíróságnál a járásbirótól valóban nem lehet igényelni, hogy aránylag annyi számot intézzen el, mint a többi biró, mert a fogházra (hol a kosárkötési iparág gyakoroltatik), a személyzetre, ügykezelésre naponkint utánanézni, a felügyeletet a legéberebben gyakorolni kell. a mit a reá nehezedő súlyos felelősség parancsol b. füredi járásbírósághoz egy biró, azirczi járásbírósághoz egy telekkönyvvezető minden évben innen rendeltetik ki helyettesül, tehát a biró 6, a telekkönyvvezető 4 héttel kevesebb időt tölt itt munkában. A ki ez indokokat figyelemmel elolvassa, s van érzéke az igazságügy követelményei iránt, befogja látni soraink élén kifejtett véleményünket. Reméljük megyénk orsz. képviselői oly irányban fogják az igazságügy minister urat informálni, kinek jó akaratában bízva, bizalommal nézünk a jövő elé. Néhány észrevétel Kis Ernő tanár ur „Páfa t'örténetcbőP tartott felolvasására. Engedje meg a t. tanár ur, hogy becses felolvasására apám és én néhány szerény megjegyzést tehessünk, a melyek a mü becséből levonni semmit sem fognak, de azt hisszük, itt-ott némileg kiegészitendik azt. Megjegyzéseink a következők: Schwarczenberget nem az 1597. aug. 20-iki ostromközben lőtték agyon, mert ő 159Sban tudvalevőleg Győr visszavételénél még parancsnokolt, hanem később, a vallon-lázzadáskor. A Sümeg és a Balaton felé vezető kapu nem a „tűz", illetőleg „tü/.es" kapu volt, hanem valósággal a „borsosgyőri kapu". A tüzes kapu régi képek tanúsága szerint a mai tüzesmalom táján, valószínűleg attól kifelé egy kis távolságra állott, mig a borsosgyőri kapu az u. n. Borsóház előtti utcának a kistérre torkoló részén, ott körülbelül, a hol most egy kis emeletes ház áll. Igy őrizték meg legalább a hagyományok, sőt e század első tizedeiben — Vár kapu már nem volt — azt a helyet úgy jelelték meg; a borsosgyöri kapunál. Ez vezetett Sümegfelé a devecseri utcán át. A Szt. László kapu a harmadik kapu volt. Kétségtelen, hogy Pápa csak másodrendű erőd vagy vár volt, azonban nem síkvidéki fekvésénél fogva. Mert a Pápa erősségét képező mocsarak és vizek azidöben, sőt később is, sok elsőrendű várnak voltak erősségei. Igy a Tisza mocsarai Szolnoknak, az Almás-Szigetvárnak. Végül — mint tudni tetszik — Imre diák naplója 1585. nov. 29-ig terjed. Es most engedje meg a t. szerkesztő ur, hogy Imre diákra nézve, — kire vonatkozólag több oldalról tettek hozzám kérdéseket, — némi bemutató adatokat írjak le. Sem családi hagyományaink, sem a köztudomású adatok nem mondják meg bizonyosan, hogy memoiriró ősünk Imre diák — ..Emericus litterátus de -Martonffalva" mint ő maga Írja, mikor és kiktől született. 1449-ben élt Martonfalvay Lukács, régi magyar kifejezés szerint Lacza, és ennek testvére Dénes, kinek egyik fia Bálint V'lt. Ettől és 'neje Véssey Margittól 1494-ben születettnek mondja Nagy Iván ..Magyarország családai

!:-ban és Nagy Imre is Imrét, de mint emlitém, sem a mi leveles ládáinkban, sem a sitkei Nagy-féle levéltárban, nincs rá kétségtelen adat. Lehet, de akkor is tévedésnek kell lenni a születési évben, mert Imre még 1591-ben élt, s igy közel száz évesnek kelle vala lennie. Mások 1500-ra teszik születési évét s ez valószínűbb. Tény, hogy késő vénséget ért, mert hisz 65 évig volt a Török-család főember szolgája, „primarius familiáris-1

, s igy élete legalább 85 — 90 évre kellett hogy terjedjen. Az emlékiratot, melyet, — akkor ritka — szép magyarságáért, minden ismertetője dicsér, 1865 nyarán Horváth Elek fedezte fel a sitkei levéltárban, és Nagy Imre ismertette először 1866-ban egy felolvasáson, mely a Századok 1867. évi folyamában jelent meg, maga az emlékirat pedig Szopori Nagy Imre által a M. T. Akadémia által kiadott Magyar történelmi Emlékek (Monumenta Hungáriáé Historica) 1881. évi II. osztály 31-dik kötetében adatott ki egész terjedelmében. A 60 negyedrét lapra terjedő és Szécsényben ifjúi hévvel megkezdett emlékirat Pápán, szent András havának 29-dik napján 15S5ben, reszkető kézzel, nehéz olvasatu írással nyert befejezést. Imre deák (a deák név éppen töliforgatásának és valószínűleg nem közönséges műveltségének jelzője) jóra való, hű ember volt, a ki testtel lélekkel szolgálta az enyingi Török-családot. Volt eset, hogy saját hajlamai ellen, mint pl. mikor a vele rokonos Lengyeleket kellett Szigligetből kivernie. Szerzett is — az egykorú adatok szerint nagy vagyont, egyiket másikat nem igen hálás gazdái a Törökök vették el tőle erőszakkal. Pedig az 1552-dik pozsonyi országgyűlésen, fent a királyi várban „gróf Mikola (Salm Miklós?) ebéd után állva és magyarul tolmácsolt német toastban köszönte rá poharat, elsorolva érdemeit és intve a Török-testvéreket, kik jelen voltak, hogy megveri az isten őket, ha valamikor elfelejtik szolgálatait. Hivatalai, melyeket viselt, a szigligeti, somogyvári, pápai várnagyság, és Vasmegye alispáni hivatala volt. Ott feküdtek ugyanis birtokai, s a föbirtok Martonfalva, (ma Martonfa) a melyeket 1721-ben felsöbüki Nagy István alnádor, M. Christina férje felkért és kir. adománynyal nyert. Igy került azután a családi levéltár nagy része és az emlékirat is a Nagyok birtokába. Ütt volt Imre az említett 1552-iki országgyűlésen is, ugylátszik sollicitatorkép a Törökök mellett, sőt járt T. János által küldve, és vadkant, s egyebeket szállítva Bécsben ..Szent Ferdinaudus- (I) királynál is, kitől több audientián urának szép ajándékokat és engedményeket nyert. Szó sincs róla, h-^gy Imre \díák, (a ki e sorok írójának egyenes ágon nyolezadik őse volt), országos jelentőségű ember lett volna. Kis körben működött, de mert elég baja, goudj^i, kalandja és hányatása volt, igen nagy érdeme, hogy feljegyezte kora eseményeit. E részben oly lelkiismeretes volt, hogy kortani s egyéb adatai, a történelmi eritika által más nevezetes emberekkel szemben is, nem egys2er döntőknek ismertettek el. (L. Nagy Imre számos jegyzetét a memoir mellett). A nemzet egy szerény napszámosa volt, ki kötelességét észszel, szívvel, tollal és karddal megtette. Hogy Rózsahegyen, a hol feldűlt, miért perhorrescálta a cseri barátok gyóntatási szándékát, annak oka az, hogy hitbuzgó kálvinista volt, sőt élezel is azonhelyen, mondván, ..tudom Oláh érsek (Oláh Miklós) fel nem vette volna (a feldülést) fél Magyarországért." Rokonával, az áttért, vagy katholikusnak maradt pécsváradi és Martonfalvai László pannonhalmi apáttal nem csak a maga részérő) vitt pert, de gazdái érdekében egyik-másik birtokából is kiverte azt. Mikor tért át a család mai vallására, nem tudjuk, tény, hogy 1640-ban már egy jezsuita: László volt közülük. Talán nem követtem el szerénytelenséget, hogy jóravaló ősapámról, ki negyedfélszázaddal ezelőtt e városban élt és működött, adott alkalomból a nyilvánosság előtt én is megemlékeztem. e£jj. ^íCatton^alvaiy &{cíi, = Meghívás. A „pápai állandó színházrészvény társaság f. 1888. évi mártius hó 25-én délelőtt 10 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését Pápán a városháza tanácstermében, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak". Tanácskozási tárgyak: 1. Az igazgatóság és felügyelő bizottság évi jelentése, az 1887-dik évi számadások és mérleg előterjesztése, s azok feletti határozat hozatal. 2. Egy igazgatósági tagnak 2 évre leendő választása. 8. A felügyelő bizottságnak egy évre leendő megválasztása. 4. Az igazgatóságnak a részvény társaság megszüntetése, s a színháznak a város tulajdonába leendő átadása iránti indítványa. 5. Egyéb inditványok tárgyalása. Pápa, 1888. márt. 4. Az igazgatóság. TARCZA. Óda *). Egyenlőség és szabadság — Cserépfedél s kunyhó alatt — Köztünk vagy. Má negyven éve, Gazdag, szegény, csak áldanak. Negyven éve ma annak is , Hogy e nemzet nagy dalnoka Lelkes kebelld. zengte el: „Talpra magyar, hí a haza". Bejárta e dal a hazát, S ébresztett benn uj életet: Erre születtek meg aztán A névtelen félistenek. S két óriás . . . . s egy árulás Letudta bár verni őket; De a történet könyvébe Bele irták hős tettüket. .... Hej világos I . . Sajó lettél, És olyan a minő Mohács . . . Vagy tán rosszabb, mert akkor, nem — Csinált akasztófát az ács . . . De a magyar nem halt bitón. Mert nagy eszme harc^olt vele: — Te védted meg egyenlőség, És szabadság szent Istene! S ha nem halt meg: Jövendőt kér! . . Szól a történet músája. Komoly intőn: ,ott negyveunyolez, Ki magyar vagy, tekints rája.' Egyenlőség és szabadság! Cserépfedél — kunyhó alatt, Mint áldást termő drága fák, Számunkra lombot hajtsanak . . . Legyen meg a testvériség ! . . . S fajharcz ne dúlja e hazát: — Rég zengi már magyar dalunk — „Ez éltet s majd nyugalmat ád." c)aᣠck-ti'á'M'. *) Szavaltatott f. hó 14-én az iparos ifjúság által 1848. mart. 15-nek negyven éves évfordulója alkalmával rendezett ünnepélyen. A n ti q u itás. Beszély. Itta : GIZIiLLA. Tirol fővárosában barangoltam, melynek minden nevezetességét eléggé megszemléltem, és már csak a boltokban tettem apró bevásárlásokat, fotograffiákat, Péterlongó híres fegyvereiből szép pisztolyt választva, — praktikus turista tárgyak közül is keresve mi utamhoz alkalmas volt, mig egy boltocska kirakatánál, régi molhos könyvek elárulák az Antiquárt. — Ide is betértem, hogy valami nem mindennapi olvasmányt zsebre tehessek. Néhány könyvet mutatott, de inkább tudományos és monograffikus nagyobb munkálatok voltak, én pedig csak kisebb, szórakoztató olvasmányt kerestem. Uraságod hova utazik? kérdé a tulajdonos, ki maga is beillett volna antiepritásnak. A.-ban fogok, időznij felelém. Ah akkor tessék e kis beszélyt megvenni, ez a mult században irt történet, ugyan más nevek alatt jelennek meg a szereplök, de érdekes lesz önre nézve, miután ép A.-ba megy, hol majd megtalálja uraságod azon „berezegi vadászlakot'" mely itt szintén szerepel, de jelenleg a legszebb hotel garni, A.-ban. Különben — tevé hozzá — e könyv annak idején el volt. tiltva, mert rnindenki ráismert az egyénekre, azonban néhány példány mégis csak megmaradt. — Az innsbruckinak ugy is ismerik az eseményt, de idegenekre nézve nem ép érdektelen. Kezembe vettem e sárga régi füzetet és miután még azon ajánlatot is tevé, — ha erre térek viszsza, féhVrban akár újra átveszi, mint már egyébkor,— nem sokat gondolkodtam., hanem kifizettem és siettem a vonatra, pár perez múlva elhagyva Innsbruckot. A.-ba érkezve, rögtön „Herczeglak" után tudakozódtam, hol pompás szobát kaptam. Ablakom egy regényesen szép tój-a nyilott, körül a legszebb szikla hegycsoport, melyet alig vártara, hogy megmászhassak. Annyira szórakoztatott e vadregényes szép vidék, hogy pár nap [ szinte megfeledkeztem „Antiqjiitásomról", — de beállott a zugó eső, sürü köd íodó el a kilátást, ekkor

1 elővettem olvasmányom. A czimlapon kivül, néhány lap bosszúságomra hiányzott, de azért az összefüggéjg megmaradt, ime leirom .. . * í * I Tkeróbolus nágyherczeg a szenvedélyes vadásznak, legnagyobb vadállománya A.-ban volt, hova fényes vendég sereg követte mindenkor. A szikla hegycsúcsai viszhangozjtaták a kürtök méla hangjait, kutyák csaholásait, I— a hajtók csoportjai, berezegek vadász öltönyeikbeü, a zsákmányul esett szarvasok, özek, vagy zergék, mindössze, festői képet nyújtottak e vadon vidéken. Vig lakoma fejezte be a fárasztó mulatságot, a „Herczegi vadászlak" termei megnyíltak, tornyain napokig lengtek a lobogók, színes ladikok siklottak a tavon, meljmek partján állott az épület, piros falával, apró tonryaival kaezérkodva a viz tükrében. — Ilyenkor a hegyi lakók közelről, távolról össze sereglettek, a nagy berezeg nem egy adományt juttatott kezeikhez és megengedé a különben elzárt épület berendezésének megtekintését, hol nem kis csodálattal szemlélték az agancs csillárokat, bútorokat, szines márványt, kitömött vadakat és egyéb számtalan látni valót. Hanem egyik nyáron hiába várták a vig vadász csoportot, csak nem érkeztek. A berezegi vadászlak ablakai zárva maradtak, elmúlt az ősz, el a tél, és csak nem jött kedvenez helyére a nagy kei*czeg. — Mi lehet az oka, hogy még oda sem megy, suttogták mindenhol? — beteg, kedélybeteg, volt a titkos válasz, miről senki nem mert hangosan beszélni és mégis mindenki tudta. — - Tehát mi idézhette elő? Oh mi? szerelmes! Azt hiszik egj' nagy berezeg nem lehet igazán szerelmes? — különösen ha olyan nőt kell elvennie, ki nálánál idősebb, meg nem is szép. És igy volt ez csakugyan. Therobohis maga sem vette észre, milyen mély szenvedély keletkezett szivében a szép Leükonoé, nejének udvarhölgye iránt. Annyi kellem, annyi báj ós szépséggel birt e fiatal nő, hogy mindenki csodálatát magára vonta. A nagy herezeg szivesen mulatozott vele, önkéntelenül is kitüntette, mi nem egy megjegyzésre adott okot. — Leükonoé mit sem vett észre, ártatlanságában nem gondolt semmire, bár a legszerényebben, de örömmel vevé a nagy berezeg figyelmeit, Ah pedig szive már ekkor fogva volt, mert hisz a sziv nem kérdez, nem ismer szabályt! IS