Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888
1888-02-26
XV. évfolyam 9. szám. Pápa, 1888. február 26 Mi o (1 e íi v a s á r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Dérmeuletlen levelek, csak ismer* kezckiú-l'fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak v.issza. A lapnak szánt közlemények a l ap S%ERK. h ic a ia lába [{) - k o 11 ég i a m ép ü t e tj küldendők. . Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár' Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSEK I hasábos petit-sor térfogata után j kr, nyilttérben 50 krajezár. A dij előre fizetendő. B'ély'egdíj'mindigkülön számíttatik Az előfizetési dijak ^ s hirdetések a lap KIADÓ hivat a láb a (GOLDBERG GYULA papírkereskedése, Fölérj küldendők Pápa város hatóságának és több pápai, spápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Á pápai takarékpénztár jubileumához. Nem minden jelentőség nélküli az a jubileum, melyet fenállása 25 éves fordulója alkalmából a pápai takarékpénztár e héten tartott. Egy város közéletében mindig első rendű szerepet van hivatva viselni egy tisztességes kezekben lévő takarékpénztár. S azért az nemcsak közéleti emeltyű, de egyenesen közgazdasági tényező, sőt j ölte vő. Egy egész város és vidékének forgalmi életerejét tartják kezükben a jól szervezett takarékpénztárak, melyek ha nemes czéluknak és hivatásuknak nemesen felelnek meg, — áldássá válnak; ellenkező esetben átokká. Hiszen tőlük függ a hitelnek hatása, mely nem képes ugyan közvetlenül s minden esetben új tőkéket teremteni, ép úgy nem, mint a hogy a munka megoszlás nem szerez új munkásokat, mert a hitelező minden követelésének a másik oldalon a,z adós tartozása felel meg. „Tout credit est un emprunt" mondta Turgot. De eléggé inegbecsülhétlen ott, hol az adós a hitelbe vett tőkét productive tudja forgatni; megbecsülhetien ott. hol a földbirtokosnak, iparosnak, kereskedőnek értókét képviselő áruezikk eladására kell várnia, s addig is, mig ez idő bekövetkezik, olcsó pénzt kaphat, S igy a hitel egyáltalában —jól irja Schafűe,— mint a jelen értéknek a valószínű jövőért való cserébe adása, legfőbb eszköz a közgazdaság idői egyetemlegességének támogatására. A hitel hatását semmi sem jellemzi jobban, mint azon körülmény, hogy a szegényeknél, például szegénységük okát legtöbb esetben a hitel hiánya okozza. A takarékpénztárak vannak hivatva a hitel hatásait a közéletben helyes me derbe terelni. Sem visszaélni vele, sem fukarkodni vele nem szabad. A tőke gyűjtésre való serkentés tisztességes kamat ós könnyű felmondási módozat mellet ma már nem is főczélja a takarékpénztáraknak. Hiszen a tőkéknek állampapírokba való elhelyezése biztosabb ós jobb módja a takarításnak, feltéve, hogy a tőkének főleg takarítási és nem felélési, használati czólja van. Ma-már a takarékpénztárak mint hileibankok tehetnek legtöbb hasznot. S e szempontból kell-néznünk mai napság minden takarékpénztárt. S e tekintetben az ország sok helyén általános apanázs azon nagy kamatok, — s a köicsönvé> ( tel drága módozata miatt, melyet a taka s rókpénztárak az adóssal szemben alkalmaznak- Csak aíf Imént lefolyt országgyűlési vitákban is az országház gazetái feljajdultak a takarékpénztárak uzsorás viselkedései ellen. Az is igaz, hogy a kereskedő sokszor egész értéke erejéig kap kölcsönt, mig a földbirtokos vagyonának csak felét tudja elzálogosítani. De ez csak a viszonyok és a személyi hitel természetében fekszik. llészünkről örömmel constatálhatjuk, a pápai takarékpénztár 25 éves jubileuma alkalmából, hogy e derék intézet ellen 25 év leforgása alatt a közönség részéről semmi feljajdulás, vagy jogos panasz nem történt Inkább a túl lelkiismeretesség volt hibája, mint a lazaság és könnyelműség. Eleget áldozott (s biszszük, jövőre még többet fogj) a jótékonyság terén, melynél első sorban mindig városunkra gondolt, A tisztességgel megfutott pálya iránti bizalom az, mely egy másik ifjú takarékpénztárt is megéltet városunkban, mely bizonyára szintén megfogja ünnepelni jubileumát. Mi. mint a köz vélem ón} r orgánuma elismerésünkkel üdvözöljük a pápai takarékpénztárt jubileuma alkalmából. Legyen jelszava továbbra is, megtartani és megfelelni, hűen és humánusan azon nagy és fontos hivatásnak, mely ő reá is városunk és vidéke közgazdasági életében ruházva van. Adatok a pápai takarékpénztár múltjából. A takarékpénztárak elé a nemzetgazdaságban általában azon fontos feladat megoldását szokták a szakférfiak kitűzni, hogy azon tőkéket, a melyek vagy annálfogva, mert kicsinyek, vagy annálfogva, mert tulajdonosaik rövid ideig nélkülözhetik csak felhasználású- | kat: gyümölcsözővé tegyék, s ez által 1 ugy tulajdonosaikra nézve, valamint a nemzetgazdászat organizmusában hasznosítsák. Kétségtelen, hogy ezen tőkék a takarékpénztárak hiányában vagy elköl- \ tetnének tulajdonosaik által, vagy a meny- j nyiben nagyobbak, a tulajdonosok székre- j 11 veiben gvümölcsözetlenül hevernének. Azonban nálunk Magyarországon a j takarékpénztáraknak első megalapítások óta, nemcsak ezen kijelelt szerep jutott, j hanem sokkal több oldala és kiterjedtebb működési körben foglalkoztak ós ! foglalkoznak. Nekünk midőn a negyvenos években első takarókpénztáraink alakultak, nem volt jegybankunk, nem volt földhitelintézetünk; a bankár üzlet pedig még mai napig sem fejlődött ki nálunk oly értelemben, mint ez a nyugoti czivilizáltabb s iparosabb államokban virágzásban van. A takarékpénztárak pótolták tehát és pótolják nagy részben ma is a pénzüzlet terén mindezen intézeteket. Innét van az. hogy a ki a mi takarékpénztárainkat a nemzetgazdászati irodalomban lefektetett általános elvek alapján akarja bírálat alá venni, azoknak működésében sok szabályellenességet fog találni: de a ki a hazai viszonyok tekintetbe vételével vizsgálja csak élet mőködésót, kénvtelen azok eliárását helyeselni, sőt alkalmazkodási képességűkért lehetetlen irántuk elismeréssel nem adózni. A viszonyokkal nem ismerős külföldi nemzetgazdák előtt csaknem képtelenségnek látszik, hogy meg ne bukjék oly intézet, a mely rövid időre felmondható betéteit egészben jelzálogkölcsönbe fekteti vagy épen évtizedek alatt törlesztendő amortizationalis kölcsönkap adja ki és nálunk ily kölcsönzési mód mellett is virágoznak egyes takarékpénztárak. (Veszprémi takarékpénztár.) A pápai takarékpénztár a régebbi takarékpénztárak mintájára alapíttatott 1863-ban. mikor a gründolás még nem volt nagyon elterjedve s különösen nem volt az alapítók önző érdekének előmozdítására ugy kihasználva, mint az a, későbben alapított takarékpénztáraknál történt.' Kitetszik ez abból, hogy az alapítók nemcsak hogy semmi előnyt magoknak az alapitásnál ki nem kötöttek, de az intézet egész vezetése az igazgatóság részéről hosszú időn keresztül egész ingyenesen, minden tiszteletdíj és tantieme nélkül történt, aminek következése lett, hogy az intézet fokozatosan és gyorsan gyarapodott. A betét az alapítás utáni 4-ik évben érte el a százezer forintot, 7-ik évben az ötszázezer forintot, 15-ik évben az egy millió forintot s jelenleg* egy millió hétszázhatvanezer forinton áll. Az intézet összes pénzforgalma a 25 év alatt 98.5 milliót tett, s a tiszta nyeremény 290000 frt körül volt, melyből a részvényesek minden száz frtos névértékű részvény után 886 frt 25 kr. osztalékot kaptak. Ezen kivül ezen 25 óv alatt gyűjtött a takarékpénztár 30000 frt alaptőkéjón kivül 55 ezer frt tartaléktőkét, 20672 frt 39 krt rakott össze tisztviselői nyugdíjalapkópen s jótékony czélokra kifizetett ez idő alatt 10458 frt 78 krt, melyből a jelentékenyebb összegek a helybeli polgári leányiskolára és óvodára estek. A kikölcsönzések kezdetben legnagyobb részben váltókra történtek s a váltó kölcsön legnagyobb emelkedését 1872-ben érte el 703 ezer írttal, ez idő óta a váltó leszámítolás folytonosan apad, ugy, hogy a mult óv végén a pápai takarékpénztár váltó követelése 455600 frtot tett. Ellenben a jelzálog kölcsön, mely az első 10 évben csak 107000 frtra emelkedett, az 1873-ik évtől fogva rohamosan gyarapodott s a legközelebbi év végén 1291352 frt 68 krt tett. A jelzálog kölcsön nagyobb TÁRCZA. NÉPDAL. A rózsám ablaka ki- a kertre nyílik. Alatta fogadta, hogy hü lesz a sírig. Alatta fogadta, de meg nem tartotta. Hejh! az én életem de meg is rontotta. Csendes volt a szivem, mint az alvó gyermek, A kire álmában angyalok nevetnek; Azóta meg olyan, mint az elborult ég. Ugy szorul, hogy szinte keservesen sírnék. De azért én téged nem vádollak érte, Sem azt a nagy Istent, a ki ezt rám mérte, Tudta, hogy mért tette, tudom hogy jól tette. Hisz a zord télnek is jö még kikeletje. Legyetek herczegek. — Elbeszélés — Irta OLSAVSZKY LAJOS. Erdőkoszöruzott hegyek által képezett völgyben, gyorsan siető patak partján, magányosan álló házban lakik a vén erdőmester: Onufri és hajadon leánya: a gyönyörű Anasztázia, vagy mint bizalmasan nevezni szokás: Neszte. Már napok óta megjött a hír, hogy a közeli városba magas állású, fényes urak jönnek. Onufri tehát már kora hajnal óta künn vau .az erdőben kerületét járni, hogy ha a czár embereinek kedvök kerekedik vadászatra indulni, rendben találjanak mindent. Ne érje szégyen a vén Onufri ősz fejét. A szép leány egyedül van odahaza Febroniaval, öreg cselédével — Magadra hagylak öregem; — szól Anasztázia a cselédhez; — te csak süss és főzz tovább is; én kimegyek a lugasba és ott várom be az én Péteremet. — Tegnapelőtt és tegnap is vártuk, csak nem jött el, ma sem jön meg. Kárba vész a sok drága jó étel. — Te csak végezd a dolgodat és ne zsémbelj. — Hiszen végzem. — A dobogó szivem mondja, hogy ma nem várunk hiába; ma bizonyosan megjön. — A sziv a leghazugabb portéka a világon, a mikor leginkább bízunk benne, akkor csal meg legjobban; — válaszol Febronia. Anasztázia nem hallgat rá, hanem betérve á szobájába, gyorsan átöltözik és elhagyja a házat. A házhoz vezető útra tér, a melyen mintegy tíz percznyi haladás után dombra ér. A dombon folyókával, dólignyilóval és borostyánnal befutott lugas áll, pompás kilátást nyújtva az útra és vidékére. Ide vonul be Anasztázia, a honnan leghamarább megláthatja várva-várt vendége érkezését, — A nap már alkonyra hajlik, ha jön, már nem sokáig kell várnom; — biztatja a leány önmagát s az egáljához közeledő napnak a sugarai ellen szép fehér kezét ernyőül a szeme elé tartva, figyelmesen tekint végig az uton. Csakugyan nem sokáig várakozott; az utkanyarodónál lovas alakja tűnik elő. A lovas észrevéve a várakozó hölgyet, vágtatásra sarkantyúzza paripáját s csakhamar a lugas mellett terem és megáll. Nem száll le a nyeregből, hanem elereszti a kantárt és az üdvözlésére nyújtott kezecskéket baljával elkapva s jobb karját a leány dereka körül fonva, magához emeli őt a nyeregbe. Az okos, nemes paripa nem ijed meg a kettős tehertől, hanem lassú, .óvatos lépésekkel indul meg. Tudja ő jól, hová kell mennie, s a házhoz már büszke, kényes járással érkezik meg és hogy fogadásukra senki sem jön, hivó nyerítést hallat. Itt kényeztetik őt a legjobban: puha szénával, ropogós abrakkal, és ezukros édességgel. A csinos ház ajtaja elé érve, magától megáll. Előbb a leány száll le, azután a férfi, a paripa pedig magára marad. Oda talál ő a jászolhoz magától is; Febronia majd kijön leszedni a nyerget és a kantárt. A lóról leszállva, a leány oda borul a férfi kebelére s nem bir szóhoz jutni a zokogástól; nagy örömének csak könyei vannak. A férfi, ölbe kapja hölgyét s mint valami gyermeket, karjain, viszi be az egyik szobába, a hol gyöngéden elhelyezve őt a medvebőrrel leterített pamlagon, maga is mellé ül. A két szerelmes ezután kikérdezi egymást a távollét idejében történtekről. Néha még a válasz meg sincs adva az egyik kérdésre, már ujabb kérdés történik, melyi'e a felelet bizonyára kívánatosabb ós sürgősebb, mint az előzőre. Előbb a leány kérdez. Hol jártál? Mit müveitél ? Voltál-e csatában ? Nem sebesültél meg ? Nem hagytál-e sebeket a táborozás alatt szép leányok szivében ? Nem ölelgetted-e meg m_ásoknak az asszonyait? Majd a férfi áll elő. Nem néztél-e más legénynek a szemeibe ? Nem udvarolt-e, nem járt-e utánad más ? Eivántál-e másoknak is tetszeni ? Adtál-e csókot másnak? Nem loptak-e tőled? Es a mikor ezekkel és ezernyi hasonló kérdéssel tisztába jönnek, beszélnek virágról, galambokról, esti szellőről, boldog ábrándokról, édes álmokról és számtalan más hiábavaló, .kedves semmiségről. Néha perczekig nem szólanak semmit, csak nézik egymást gyönyörrel s mosolyognak egymásra, a hogy az már szerelmesek szokása és akkor mondanak egymásnak a legtöbbet. A nap leszállott s noha visszaverődő fénye még bíborral szegélyezi a nyugati szemhatárt, benn a szobában már beállott az alkonyszürkület. — Esteledik, kedves Nesztém, nemsokára mennem kell és te még azt sem kérdezted tőlem, hogy a messze útról hoztam-e neked valami szép vásárfiát? Vagy nem kedves az neked, a mit én hozok? — Nagyon kedves. — Még sem kérdezed ? — Anasztázia hallgat, de fürkészően, erősen a szemébe néz Péternek. — Nem kivánsz tőlem semmit? — Csókot. A leány sokszorosan megkapja, a mit kivánt, de a férfi csak újra rákezdi a kérdezést. — Nagy útról, nagysíetve jöttem, hogy mielőbb nálad legyek, s ezúttal üres kézzel jövök. A klárist elveszítettem az uton, a gyémántos karkötő a legközelebbi városban maradt el, a hol a czár kísérete megállott, ott van a nyeregáltalvetömben. Mikor észrevettem, hogy jöhetek, sietve nyergeltem meg a lovamat s a karkötőt ott felejtettem. Nagyon szégyenlem, hogy még bokrétát sem hoztam a te kedveuez virágaidból. — Menj ki a kis kertbe, szjakits le egy szál virágot, de csak egyet és hozd nekem. A kik igazán szeretik egymást, nem bokréta számra kedveskednek egymásnak virággal, hanem szálanként. Nézd ezt, — szól a leány, kis szekrényt nyitva fel,. — a szálanként kapott virágokat mind eltettem, mert azoknak jelentőségűk van, azok beszélnek. Ha távol vagy, alig várom, hogy eljöjjön az este, a mikor elvégezve dolgaimat, bezárkózhatom szobámba, beszélni virágaimmal .... te rólad. A férfi áhítatosan figyel a beszédes szamóczaajakra, mely ann yi gyönyörűséget, annyi boldogsá got tár elé s csak akkor szólal meg, mikor N e szte elhallgat. — Folytasd kedvesem, olyan édes örömmel hallgatom ábrándos beszédedet. — Ez az ákácz virág azt kérdezi: mikor latjukegymást? A gyöngyvirág elárulja^ hogy titkon" ínár régen szerettél. A valeriána azt kérdezi, a mit az ákáczvirág s én nem tudok rá válaszolni, hanem a szivem, az tud: a szivemben kitörülhetetlénülbenne van a képed és én mindig látlak. Az 'örökzöld,.ké^ , reimet tolmácsol: „maradj jó 'indulatú, irántam j JÍ-.
