Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888
1888-08-19
Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli: számok is adatna'c ki. Bérmentetlen levelek, csak ismeri keséktől fogadta t?iak el. Késiratuk nem adatnak risssa. A lapnak szánt közlemény ah a lap SZERK hiva f-a lü b a (0 - k o 11 ég in m é p ii l e l) küldendők. Előfizetési díjak; Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt• Negyed évre i- frt 50 krajezár. * Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyegdijmindigkülön számíttatik Az előfizetési dijak, sliirdetések a lap KIADÓ hivatalába (GOLDBERG GYULA papírkereskedése, Főtér) küldendők. Pápa város haíóság ánakéstöbb pápai, spápavid é k i egyesületnek h i v a í a I o s k ö z I ö n y e. Pápa, 1888. aug. 19. (ÍU) Holnap üli meg a magyar nemzet legnagyobb ünnepét, Szt. István első apostoli királyának dicső emlékezetét. A Kárpátoktól az Adriáig s mindenütt, hová a magyar szent korona elévülhetlen jogainak sugarai áradnak, vallásos ihlettség szállja meg a kebleket e napon, melyhez majdnem ezer éves mult s ann3 T i közös öröm és bánat emléke van fűzve. - Hogy ki volt nekünk magyaroknak István király, azt talán többé nem is szükséges mondanunk. Szól helyettünk eme fejedelmünk királyi czimet emelő apostoli nevezet, az országunk czimeróben tündöklő, kettős kereszt s a szent korona, melyekkel Róma első királyunk hittérítői érdemeit jutalmazni akarta; szólnak az Ur nyája kormányzására alapított, most is fönálló püspökségek, a bálványok romjain az igaz Isten tiszteletére emelt templomok, — a magyar nemzet csodás átalakulása, mely a minden nagyra, szépre, jóra és nemesre kópzékeny fajunknak az európai kereszténység s műveltség szentélyébe történt beavatásával vette kezdetét és minket még ma is a polgárosodás s a széllem legyőzhetlen hatalmával tart szoros szövetségben. Méltán nevezhető tehát a holnapi nap a nemzet születése évnapjának; mert bár eredetét a mult homálya borítja, mégis leghitelesb keresztelőlevelét" ezen ünnep emlékében bírja, azon nemzetközi elismerésről, melylyel az európai népcsaládok kebelébe egyenjogú szavazattal felvétetett. Éljen tehát közöttünk első apostoli királyunk dicső emlékezete; éljen minden magyar szívben az ő méltó tisztelete; zengjen ajkainkon, zengjen hálás szivünkben halhatatlan nevének s érdemeinek dicsérete! Szivják létünk gyökerei a hazaszeretet kimerithetlen forrásaiból az éltető s tápláló nedvet! Ha eddig hidegek voh tunk a haza szt. ügye iránt, gyújtsa fel keblünkben a hazaszeretet nemes tüzét Szt. István emlékezete. Ha eddig a ka^, szonvágy s nagyravágyás vezérelte léptünket: legyen ezután előttünk szent a közjó, a haza jóléte, nemzetünk élete és dicsősége. Szent meggyőződésünk, hogy élni fog a magyar, mert múltját és annak tanulságait ismeri, jelenét felfogja és jövőt akar. Eorró óhajuük, hogy a magyar nemzet- hitben, reményben, szeretetben s minden jóban gyarapodva örök időkig éljen!!! = A pozsony- mosony- C9orna- pápai vasút létesítése tárgyában városunkban tartandó conferentiára Martonfalvay Elek polgármesteri helyettes a következő meghívást intézte az érdekeltséghez : Tisztelt uram! Méltóztatik tudomásul birni azon mozgalomról, melyet egy nagy és előkelő vidék a mozsony-csornai, már engedélyezett vasút vonalnak Pápa városáig leendő folytatása érdekében, illetőleg oly irányban kezdeményezett, hogy ezen föntemlitett vasútvonal a magyar nyugoti vasúthoz Pápán csatlakozzék. A rábaközi érdekeltség részéről jött szives megkeresés folytán csak a mult napokban itt Pápán megtartott, — bár szük körű — értekezlet; lelkesülten fogadván a vasút eszméjét, elhatározta,hogy a tágabb körű megbeszélés és külreható mozgalom megindítása és szervezése czéljából, itt Pápán értekezletet fog tartani, a melyen a t. érdekeltség lehetőleg teljes számú részvételét óhajtaná. Nem kell ön előtt tisztelt uram, ecsetelnem e tervbe vett vasútvonal fontosságát, melylyel közgazdasági- forgalmi- politikai, sőt tán még hadászati szempontból is bir, mert azt hiszem ép ugy, mint az érdekeltség minden tagja, meg van arról győződve, hogy a közszükségletnek, a természetes forgalmi iránynak, s igy egy nagy vidék közérdekének megfelelőbb vasut-irány mint ez, csak kevés létezik hazánkban. S ha tán arra, hogy világforgalmi pálya legyen, nincs is egyelőre kilátás, az általa átszelendő, és összekötendő vidékre minden valószínűség szerint kiható áldásos eredmények magukban eléggé jogosulttá teszik a megindult mozgalmat, s a törekvést, hogy az ige mieléhb testet öltsön. Nekem, mint Pápa város ezidő szerint helyettes polgármesterének jutott a szerencse; hogy felkérés folytán az érdekeltséget a Pápán folyó évi szeptember hó 3-ik napján, de 10 órakor a városház termében megtartandó értekezletre meghivjam, s midőn ebbeli kérésemet ezen sorokban Uraságodhoz eljuttatom, élénk reményt táplálok aziránt, hogy ez értekezleten megjelenni, s az eszmét hathatós támogatásával a kivitelhez segíteni szíves leend. Pápán, 1888. aug. 17-én. Hazafias tisztelettel h. polgármester. Szent István napja. E napon ünnepli a nemzet első apostoli királyunk emlékét. Sokan zarándokolnak ez alkalommal ős Buda várába az ország különböző részeiből a késő unokák, hogy megvigyék a tisztelet és hála adóját a szentnek, ki szerette Istenét, és a királynak, ki j>zerette hazáját; az apostolnak ki a kereszténység fáját ülteté az apáink vérén szerzett szép magyar földbe, s ez által nemzeti létünknek biztos alapját megveté, és a hazafinak, ki nemes erényei által élő tanítója lett az áldozatra kész honszeretetnék. Es ez jól van igy. Nemes kebel tulajdona a hála. Bár minél többen mennének oda vallásosságot és polgári erényeket tanulni, mert fajdalom, e kettő társadalmunkból már kiveszőben van. Szt. István Istent imádott; napjainkban a pénzt imádják, s hogy minél többet szerezhessenek halványukból, az emberiség zöme mindenre képes. Még a hazaföldet is, melyen bölcsője ringott, kész oda hagyni a kincsek reményében. A polgári erények, a hazáért hozott áldozatok ismeretlenek a mai nemzedékben. Inkább találni olyanokat, kik a hazától remélnek vagy erőszakkal vesznek hasznot, mint olyanokat, kik. a haza érdekében készek jönhasznukról lemondani. Pedig a történelem tanúsága szerint csak az a nemzet lehet nagygyá, mely hü Istenéhez, mely kebelében ápolja a vallást, s gyermekeit arra neveli, hogy szeresse Istenét, mert akkor szeretni fogja hónát is, melyet a gondviselés számára kijelölt' mely bölcsője, majdan sirja, mely ápolja s egykor eltakarja. TARCZA. Egy fűzfapoéta meltatlankodása. (Satyra.) Igazságtalanság, ami történt vélem, Megint elvetették, eldobták a müvem. Azt a müvet — mely a keblemből kiáradt, A melyért elrágtam tizenkét tollszárat; Azt a müvet — melyben, migrimet kapartam, összekuszáltam és majd kitéptem hajam; Azt a müvet — melyben az eszmeszárnyalás Oly magas volt, mínjt egy igen nagy farakás. Azt a— nó de hagyjuk, mert utóbb azt hiszik, Hogy dicsérem magam, pedig az már nem schicc; Távol legyen tőlem az ilyen akarat, Pedig megteszik ezt, tudok akárhányat. De h°ßY ez eseményt egészen megértsük, Kérem meghallgatni, de itt legyen eszük! Mert sok ügy* tesz, mintha annyira fülelne, Aztán rá se hallgat, akár ott se lenne. Pályázatot hirdet az Akadémia, Hogy, a ki májusra egy jó drámát irna: Az kap kerekszámban háromszáz aranyat. Gondolám magamba', nekem való falat. Fölnyergelem tehát tüzes Pegazusom, Sarkantyú nélkül a magasba hajszolom, Aztán le a földre, mint szükség kívánja, Könnyű dolog nékem, kezemben zabiája. És egy olyan művet, mint soha, teremték Tanúm erre minden : föld, viz, és a kék ég. Magam, midőn írtam, könnyeket huliaték, Keblemet, azt hittem széttépik az eszmék. Nem olvasott soha, senki ilyen drámát, Én mondom ezt, pedig ismerem mindnyáját. Mind érzésnélküli, tartalmatlan semmi, Ördög bújj - belém, ha meg akarnám venni. Az enyimben: érzés, tragikai fenség, Drámai ütközés, kezdet, közép és vég, t Minden megvolt; aztán nagyszerű jellemek, Aminők a földön sohasem festettek. Három gyilkolás és öt összeesküvés Tizenöt kardvas és harminchat aczélkés; Két király, nyolez herczeg, huszonegy miniszter Három rablóvezér és százegy philister. S folyjatok könnyűim, e dráma úgy bukott, Hogy senkinek .még csak eszébe sem jutott, Említést tenni, vagy szólni az iróról, Ho<7y tehetséges ö, kezébe való toll. Katona szelleme, úgy jártam épp' mint te Nem értik e müberi, mi van kifejezve. Csak a későbbi kor érté, mit teremtél, Számomra is náluk a zöld babérlevél. En ís úgy vagyok, mint akkor te voltál, Majd, ha már learat, lekaszál a halál Akkor keresnek majd gyűjtenek adatot, Ki volt apám, milyen s mivel foglalkozott; A jövő nemzedék fog imádni engem, Es nem most, mikor még élek és lélegzem, Majd akkor lesz szobor, mikor már élporlom, Majd akkor övezik babérral homlokom. A képzelet szekerén vagy PÁPÁTÓL PÁRIZSIG ÉS VISSZA Sajátságos működése az az emberi agynak, hogy mig a közelebb történtek sokszor egészen elmosódnak emlékünkből, addig egyes gyermekkori benyomások egész a késő öreg korig elfeledhetlenül élnek lelkünkben. Mintha most történt volna, oly világos képben áll a következő esemény előttem. A t—i szolgahirótól kaptam ajándékban egy kis arasznyi nagyságú, teljes fegyverzettel ellátott huszárt. Nagy örömem volt benne aha nem játszottam vele, mindig az üveges almáriom tetején parádézott. 1848-ban június végén hirtelen meglepte falunkat egy osztrák csapat. A vezénylő tábornok hozzánk, az uradalmi tiszti lakba szállásolta be magát. Alighogy megpillantotta az én kis huszáromat, kihúzta dühösen a kardját s e szavakkal: „du Kossuthhund" ketté vágta. Elképedve álltam e vitéz cselekedet előtt s félelmemben bennem szorult a sírás is. Mennyire haragudhatott ez a hős tábornok a magyar huszárokra! Bizonyosan az én kis huszárom volt az egyetlen, a kin személyesen kionthatta dühét. Szeretett engemet az a szolgabíró bácsi s ha eljött hozzánk, mindig meglovagoltatott a térdén igy szólva közbe : esett Pápára! Hogyan • álmodhattam volna meg én akkor, hogy később az életben majd annyiszor fogom mondani a kocsisomnak: esett Pápára! ! A térden-lovaglás óta csak egyszer próbáltam rheg az életben igazán is lovagolni. Akkor is csaknem ugy jártam mint „der schöne Mayer" a városligetben, de menni, kocsizni, utazni mindig szerettem. Utazni, utazni,1 könnyű azt mondani! Plautus nemcsak classicus iró, hanem okos, practikus ember is volt mikor azt irta „sine pennis volare haud facíle est." Az utazáshoz szükséges először is, másodszor is, harmadszor is péüz. Pedig Pénz Ő Pelsége soha sem volt hozzám oly kegyes, hogy csak egyszer is mégengedte volna, hogy belemarkolhassak a kasszájába. * „Volt énnekem, volt nekem egy virágom" de nem olyan, a milyent Linné, Decandolle, avagy a kertészeknek extra füvészkönyvében fedeztem föl. A szivemben élt ez a virág. Én tápláltam, ő éltetett. A remény! — a "remény, hogy. nyerni fogok akár a kis, akár a nagy lutrin, -— hogy lesz .pénzem, craantum sa'tis és én .utazhatok gustűsom szerint. Csakhogy elvirágzott biz ez a drága virág annólkül, hogy magot hozott volna! Egész guodlibetet csinálhatnék a rescontók, promessek és levitézlett sorsjegyekből, hajótört reményeim eme roncsaiból. Pedig egyszer egész biztosra fogtam a nyereséget. 850 éve már, hogy a nagy király elköltőzött e földről, de neve, emléke él, míg keresztény és magyar él. Érdemeit elismerte Isten, mert jobb kezét melylyel annyi jót tett épen föntartotta; elismerte az egyház, mert oltárára helyezte; elismerte a nemzet zöme, mert oda zarándokol polgári erényeket tanulni, hol a nemes kebel megszűnt dobogni. Akartok hü unokái lenni szt. Istvánnak, akarjátok őt igazán tisztelni ?. Legyetek Istent félők, terjeszszétek a vallásosságot, s vigyetek áldozatot a haza oltárára. Ekkor tisztelitek igazán szt. Istvánt, s ekkor a haza virágozni fog, s a hon napja fényre derül. Az italmérési jog megváltása. Lapunkban a regale jogról s annak országos megváltásáról már több izben szóltunk általánosságban, de most, midőn a ministerelnök és pénzügyminister által összehívott szaktanácskozmány tárgyalta az ez ügyben kidolgozott ministeri javaslatot: városunk és vidéke érdekében a regale megváltásáról, mint anyagi érdekeinket s jogainkat mélyen érintőről, szólnunk, s a .javaslatot bírálat alá vennünk különös kötelességünk. A budapesti lapok ismertetései szerint az italmérési regale jog megváltása olyként van tervben, hogy az állam kártalanítaná azokat, kiknek italmérési regale joga földesúri jogon, törvényen vagy kiváltságon alapul. Kártalanítás adatik csak a jogért, az épületért csak az esetre, ha azt az állam mint az italmérés gyakorlásához nélkülözhetlent kisajátítja. A kártalanításnak, és az öszszeg megállapításának is, alapja lenne a jog után járadék adó alapján az 1882. január 1-től öt évig felvett jövödelem öszszege husszorosan számítva, 20% kezelésihányad levonásával. A javaslatnak ezek a legnagyobb figyelmet érdemlő pontjai, azért vegyük ezeket fontolóra. Városirnkban például van regale jog tényleges gyakorlatban olykép, hogy a belvárosban egyrészről a földes ur bir italmérési regale jogot az ő belvárosi vendéglőiben, de másrészről a belvárosi összes polgári és nemesi házak is italmérési joggal birnak. A külvárosban pedig egyes meghatározott vendéglőkben regale jogot gyakorol külön a földes ur, egyes vendéglőkben pedig a város is. Végre annál fogva, mert régebbi időben a városi országos vásárok is a belvárosban tartattak, idő folytán azonban közegészségi és forgalmi szempontból kihelyeztettek a külvárosrészre, gyakorol városunk a vásártéren • is italmérési regale jogot, mint *a belvárosi italmérési jog gyakorlat folyományát. Egyik jó barátom — a ki hetedik gyerek ... de épen olyan pechvogel, mint én — szövetkezett társul s épen apropos bolondok napján, april 1-én volt a húzásunk. Mégse mi lettünk azok a bolondok, a kikre kisütött a nap. A ki garasra születik, sohase lesz annak forintja. Végre is prózai észszel azt határoztam, hogy eladom a lovaimat, kocsimat. Mig utazom, úgy sincs szükségem rajok, ha pedig visszatérek, veszek egy szamarat — Veszprémben van elég — meg egy kordét, ezen, ha lassabban is, de biztosabban haladhatók hegyes, köves utainkon — a miket úgy is csak az Ur Isten tataroz •— s talán a jó legelőn kedvező időjárással kinövi még magát .az» a szamár lóvá is s a status quo ismét az előbbi lesz. * * * Dictum, factum! Ugy tettem, a mint határoztam s 300 floressel a zsebemben, a pápai, reggeli 6 órai villámyon&ttal megindultam a nagy világba. De ugyan hova ? Valami kormánypárti „gut gesinnt" ember azt felelné rá: Hát hova máshova, miut a mi hű szövetségesünk országába, Berlinbe. Már pedig én, ha Széchenyi ő excellentiája a kaposvári dutyiba, zárat is, nyíltan kimondom, hogy nem Berlinbe, hanem —- Parisba! Keresse, szeresse a németet a ki akarja, már ón csak Bercsényivel tartok: Bátya ne higyj a németnek, Akármivel hitegetnek; Mert, ha ád is nagy levelet •Mint a kerek köpeny eged Pecsétet üt olyant rája, Mint a holdnak karimája. Nincsen abban semmi virtus Verje meg a Jézus Krisztus ! (GsittvM krónika). Faluhelyen a bakter már elkiáltotta az esti 9 órát, mikor az „Elisabeth-Bahnhof"-ban elindultunk' Bécsből, hol csak azért állapodtam meg, hogy pénzemet aranyokra váltsam föl. A sötét éjszakán addig küzdött rajtam az izgatottság az. álommal^ mig
