Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-04-17

Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koron kint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenietlen lev.hk, csak ismeri kezektől fogadtatnak cl. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK hivatalába - k o 11 ég i u m é p ü l e l) küldendők. ESlöilzetésí clxjalt. Egy évre 6 frt, — Félévre 3 fr. Negyed évre 1 frt. 50 krajczár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos felitsor térfogata után 3 kr, nyilttérbeu 25 krajczár, A dij előre fizetendő. Bélyegdíj'mindig külön számitiatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivat aláb a (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Szeget szeggel. Nagy magyar-gyűlöletről értesitenek a lapok. Csehország esehjei egy teljesen alárendelt politikai kérdés miatt, mert nem birták kivinni azt, hogy a dualismiis alapján álló monarchia papírpénzén a magyar és német szöveg mellett a cseh is reákerüljön, — reánk, a magyarokra agyarkodnak. Mig a kérdés politikai téren mozgott , nagyon természetesen nem volt hozzá semmi közünk. De most már a vitéz csehek áttették a kérdést a — társadalom terére. Agitálnak uni sono a legizgatóbb eszközökkel, hogy ne vegyen senki náluk többé — magyar lisztet. Az izgalom már-már tetőpontra hágott. — Egész egyletek, társulatok alakultak, melyek egy jeligére esküsznek: „Nem kell magyar liszt." Ha e kába felfogás tartóssá válik, s a kijózanodás későre jő, nem lehet tagadni, hogy érezhető hatása lesz, inely ellen — bár a kérdés merőben politikai volna — mégis politikailag semmit sem ehet tenni. Utóvégre a cseheknek mi magyarok nem parancsolhatunk, sem a kormány, sem a parliament által. De nekünk is lehet egy jelszavunk, mit a társadalomnak követendő jelszóként kiírhatunk, s ez az: „Szeget szeggel." Ha a cseheknek nem kell a magyar liszt, állj talpadra Te is édes magyarom és mond ki, hogy neked pedig nem kell Opocsna, Hohenmauth ezukra, nem kell Warnsdorf, Gruüch pamutszövete, s a reichenbergi áruk egyvelege. Mondd ki, hogy ha üveged eltörik, nem szorulsz Assig, meg Ellbogen üvegeire. Szóval: Szeget szeggel. Nem helyeseljük esnem óhajtjuk mi távolról sem e beteges állapotot. Nem is mi kezdtük! Mi csak védjük magunkat, ugy a hogy tudjuk, ós ha a magyar társadalom e jelszóra hallgat, tudjuk, hogy TARCZA. MULT, JELEN ÉS JÖVŐ. Végig, végig száll lelkem a mult felett, Látom fényben, gyászban e nagy nemzetet. Ezt a földet vér szerzetté s szenteli, Azért olyan kedves kincse az neki. Ott áll Sajó, ott Mohács egy temető, oRég veri már a m így art a teremt ö.» Gyakran jött rá pusztító vész, fájdalom, Sorvadt is a nehéz zsarnok Iánczokon. Szélyel tépték mind a zászlót, mely alatt, Babér várta a győzelmes hős hadat. S bús éneke mélyen, szivig elhatott: « Világostól hozom e nagy bánatot.* És azóta bút terem csak a jelen, Mintha átok feküdnék ez életen. Mintha sorsa nem lehetne jobb soha, Eltűnt kedve, elborult a homloka. S látja, érzi, hogy szomorú világa, tiSirva jön a magyar nóta világra.* De félre már mind e sötét képeket! A jövöhez remény fűzi keblemet. Feltámadást ül még e nép valaha, Nem lesz mindig, nem is lehet éjszaka. Élni foi itt élni számos ezredet, oArpád apánk ne féltsd ősi nemzeted.» a védelmi harcz csakis a mi javunkra 1 dőlhet cl, mert mi megtudunk lenni nél- j kiütik is. Van nekünk üvegff várunk elég; ! gyapot és posztó gyáraink is örömmel dolgoznának többet a felpezsdült keresletnek ! De olyan búzát. miut Árpád földje, olyant nem terem "Wencesláw talaja soha Bármint óhajtjuk is tehát, hogy e minden tekintetben sorvasztó helyzet egy s ugyanazon monarchiában élő nemzet közt megszűnjék, s bármint szerettük is volna, ha e kérdés megmaradt volna egyedül illetékes helyén a politikai téren; — de ha a cseheknek tetszett a harezot a társadalom terére átvinni, mi sem maradhatunk tétlen, hanem: „Szeget szejgel." A „jégbizíosiíási szövetség." — Vége. — Megengedem azt, hogy akad egy két társaság, hogy mindenesetre anyagi áldozatok árán kezdetben s az első évben olcsóbb díjtételeket fog kilátásba helyezni, s talán meg, is adni, de ebből azután elkerülhetetlenül azon körülmény fog előáilani, hogy a még olcsóbb díjtételek mellett, még ugy sem élhetvén meg, jövőre díjtételeit felemelni lesz kénytelen, mert nem tudok elképzelni magamnak oly társulatot, amely saját vagyonát, amúgy hirdetett hazafiságból egészen feláldozná, s magát tönkre tegye, mások érdekeiért. — Ha valamely társulat sokat igér adni, többet mmt más, nála talán némileg erősebb társulat, én rendesen azt szoktam nézni, hopy az illető társulatnak miként állanak részvényei. — Ha ezt tudom, nem kell több, abból a társulat gavautiájának minőségére bizton következtethetek, mert azok soha nem csalnak. — Épen azért, a szövetség tagjai ne is számítsanak arra, hogy a szövetségbe való belépés által elfognak üttetni egy későbbi talán olcsóbb s kedvezőbb díjtételek tői. — Ez meg nem történhetik. — Felmerült ugyan pillanatnyilag, de életképes - - tartós nem lehet, márcsak czikk iró urnák állítása miatt sem, mert a szövetségnek a tudvalevő díjtételek mellett is veszteséget jósol. Tegyük fel azonban azt is, hogy e mellett is lesz veszteség, a szövetségi tag itt is tisztában lehet magával és megnyugodva, mert tudja azt, hogy veszteség esetén őt csak egy évi dij összege kötelezi, több nem, s a 12 évi idő tartam alatt a dijak nem lesznek felemelFogadásból. Elbeszélés." Irta: Gizella. Egyik délutáni látogatásom alkalmával vig társaságba jutottam, a háziasszony szívélyes marasztalása folytán én is hosszabb időt töltöttem ott, mint szándékoztam. Zongoráz bak, vitáztak, nevetgéltek; hisz ott volt Loránd ur is, a szellemes humorista, irodalmár, ki állitá, hogy nem tud soha szomorú lenni, inire én megjegyeztem — majd eljő még az ő ideje is erre! A thea finom illata elpárolgott, a sütemény maradékot félretették, midőn közkívánatra Loránd ur a „Sakkingeni trombitásból énekeié „Yerner" bucsudalát, a szép és ünnepelt Paula zongora kíséretével. Alig hangzott el az utolsó refrain „Oh mi szép lett volna", ijedten nézek órámra: már hat óra elmúlt, sietve kezdek bucsut venni a társaságtól; mert hisz mi is operába megyünk ma, miről szinte inegfeledkezék, ép a Sakkingeni trombitást meghallgatni, úgyis késtem, nyugtalankodék. Loránd ur elembe áll és komolyan mondja: ne siessen asszonyom, ma ugy sem fogja már hallani a Sakkingeni trombitást. Iliiért ne hallanám ? hét órára az operában leszek. Mibe fogadunk hogy nem lesz? folytatá incselkedve Loránd ur. Ah Istenem, csak nem akar ön akadályt gördíteni utamba? Hisz, vagy fogad? Jó, legyen fogadok — itt kezem, a tétel discrétió, de bocsássanak hogy menjek. Ép már az ajtóhoz közeledek, midőn levelet hoznak számomra. — Némi balsejtelemmel szakitám fel és olvasám: „Édesem ne. siess haza, érted megyek, miután ma ugy sem megyünk operába, X. betegsége miatt az előadás elmaradt. — Pillantásom Loránd úr gúnyos mosolyával találkozott, ki nevetve monda: Asszonyom kár volt fogadni, jobb lett volna hinni és most diserstio lévéa & tétel — azt hiszem, az egész társaság hetők, — mert arra nézve kötelezővel, olyan okirattal van biztosítva, melynek valódi és biztosított értékét ma már kétségbe vonni nem lehet. Hogy a társulat magának kezelési czirnon 5°/

0-et követel és köt ki, az nagyon természetes és méltányos eljárás akkor, midőn a társulat apparátusa teljesiti a szövetség ügyeit, s a társulat visz és viseli a koczkázatot, melyek őt a netaláni veszteségeknél érni fogják. De ezen czikk iró által kifogásolt 5"/

0 megteremtése is fog szolgálni egy egészséges tartalékalapnak, melylyel minden életképes s jóravaló vállalatnak bírnia kell. Hogy az első magyar általános biztosító társulat miért nem igyekszik jelenleg a tüzkárbiztositást is a szövetkezeti alapra fektetni, arról most nem szólok, noha tudom, hogy ennek megvalósulása is csak már rövid idő kérdése, hanem igenis már előre kíváncsi vagyok, az azon időben felhozandó támadásokra azoktól, kik a jégszövétséget csak is azért igyekeztek megtámadni eddig, mert az a tűzbiztosítás lói elkülönítve létesíttetett. Midőn ezeket czikk iró urnák egész tisztelettel elmondani megkisérlettem, egyúttal egész általánosságban kifejezést adhatok, ismételve, azon meggyőződésemnek, hogy a jégszövetséget a mai jégbiztositási eljárások és módozatok mellett a magyar gazdákra nézve legelőnyösebbnek s leghasznosabbnak tartom, mert azzal a gazdaközönség azon előnyben részesül, hogy 12 évre magát egy biztos alaphoz s fizetéshez biztosítja, e mellett még esetleg nyereményben is osztozhatik; de előnyösnek tartom még azon esetre is, ha a gazda a lekötött egy évi dij összegét veszteségekre be is fizetné, mert még az esetben is, és pedig 12 évig olcsóbban biztosit, mint máshol akárhol. — Az ügyszabályzat garantiával bir arra nézve, hog}' 12 év alatt a törzsdijak fel nem emelhetők, ez pedig minden esetre — a szövetség előnyére van, mert ilyent más társulat eddig nem nyújtott, de nem is biztosithat. Végül az ellenőrzés gyakorlására az ügy élén oly tekintélyes egyének és gazdák állanak, a kik nem csak a szövetkezetet fogják egyesek túlkapásai ellen megoltalmazni, de a károsult fél részére a kár felvétel alkalmával részrehajlatlan megállapodást is biztosítani fognak. Ha még ezen — más társulatoknál egyáltalán eddig még nem létező tényezőkhöz hozzávesszük azon körülményt is, hogyha valakinek birtokviszonyai időközben változnak, az esetben a törzs bevallásban kikötött 12, vagy a még abból hátralevő évek köteezettségei, azok folytatása s betartása, a biztosító fél birtokutódját vagy bérlőjét nem kötelezik, s az esetben a kötelezettségek azonnal megszüntethetök; minden más egyéb biztosító társulatok felett az első magyar általános biztosító társaság által kezdeményezett, s már létesült „magyar gazdák jógbiztositási szövetsége" a legelőnyösebb, legolcsóbb és legbiztosabb alapokon áll, miért is az abba való belépés minden magyar gazdára nézve ez idő szerint még leginkább ajánlható. A NŐ Göthe FausztjáToan és Madách Ember tragédiájában. HARMOS ZOLTÁNTÓL. (Folytatás.) A tudós urak redszerint furcsa bogarai az istennek: rövidlátók a vakságig, elfogultak a nevetségességig. Tudjuk, hogy Fultont bolondnak jelentették ki gőzhajója miatt, Stefenzont szintén őrültnek nyilvánították, s miért? egyszerűen azért, mert a tudós urak előtt képtelenségnek tetsző dolgokat találtak fel, no meg azért is, mert egyikük sem volt akadémikus, A magyar akadémia, nehogy hátra maradjon a francziák és angolok mögött, az is cselekedett a legújabb időben egy világra szóló bírálatot, a melynek alapján az egyik miitől azért tagadta meg a jutalmat, mert a történethez hü maradt, a másik müvet pedig azért nem jutalmazta meg, mert a történettől eltért. Persze sem egyik, sem másik szerző nem akademicus, hanem a biráló Gyulai Pál volt, kit eddig még senki sem gyanúsított azzal, hogy elfogulatlan volna; az akadémia egyet bólintott Gyulai bírálatára, mert habár az akadémia nagy is, azért Gyulai az ő prófétája; levén pedig az akadémiának ilyen prófétái szépségesen eljátszotta tekintélyét a nemzet előtt. Az előbb felsorolt példákat csak azért emiitettem, hogy kimutassam, mennyire ingó alapra szokták a tudós urak ítéleteik épületeit lerakni, s hogy tájékozhassuk magunkat vajon hihetünk-e nekik vakon. Én azt hiszem: nem. Mindenki, kinek ép 'érzéke van, ki fogékony~a nagy, nemes és szép iránt, tájékozhatja magát valamely mű becséről, a nélkül, hogy gondolatait akadémiai sablonok bilincseibe verné. Az elmondott átaláuosságok után áttérek a részletekre; Margitot emlitettem első sorban, tehát vele fogok először foglalkozni. Margit egyszerű polgárleány, ki meggyónva és áldozva hagyja el a templomot, hogy haza térjen. Útközben látja őt meg Pauszt, ki elragadtatva a leány bájaitól belé szeret, s kisérőjéül ajánlkozik. Margit felháborodással utasítja vissza a tolakodót s egyedül tér otthonába. Pauszt azonban nem riad vissza a hideg fogadveleni egyez, ha arra kérjük, miszerint büntetésül egy vígjátékot ir számunkra, mit mi aztán eljátszunk. Igen, igen, ujongtak körülöttem, ez pompás, írni fogsz ugy-e ? Nein tagadom, bántott az uj opera előadásának elmaradása, mikor annyira szerettem volna hallani, — bántott sietve kötött fogadásom, gondolhattam volna, hogy Loránd urnák biztos oka lehetett nekem fogadást ajánlani, ö tudta a darab elmaradását, és most én színdarabot irjak? — Nem! nem? — tiltakozám, — ezt nem tudok, én csak apróságok írására válalkozhatom, mi egy tárcza keretébe elég, de többre nem — ez határozatom, mondám egész komolyan. Sajnálattal mondunk hát le, felelók, de a tárczát kérjük, még pobjg két hét múlva, itt nálunk olvassuk fel. Mit volt mit tennem, engednem kelle. De mert Loránd ur, mondáin, öka, hogy nekem most irni kell, ugy bőszülöm meg magainat, hogy neve fog beszé. lyemben szerepelni, még pedig igen tragikus sors vár reá! Ugy, ugy, neveitek a többiek, úgyis mindig csak incselkedni tud, Wenvedtesse meg érte! Másnap íróasztalomhoz ültem, gondolkodtam, mit is irjak, — az a tudat, hogy kell irnoni, oly nyomasztólag hatott valómra, holott máskor tollam repült, ha egy eszme (megkapott. Többféle feliratot, bekezdést törültem, végre is abba hagytam munkámat. — Két hét multával meg volt kis beszélyem, mi itt következik. NAPLÓTÖREDÉK. Ma ismét borzasztó napom van, nem tudok menekülni a mult szomcjru emlékeitől, melyek újra és újra hatalmukba veszik énemet. Nem csoda, mikor most hat éve kezdődött boldogságom és ah, menynyire tönkre vagyok téve! A reményt orzó kéz leszaggatá; kitépé gyököstől szivemből, •— elveszett reám nézve minden, ininden! — Pedig akkor beteg •voltam* az orvosok Nizzába küldtök

t féltettek, — Nevetem tudományukat, most betegebb vagyok mint akkor és mégis élek! Ha valaki átlapozná naplómat, látná mennyi ismétlésbe esem itt — de miért ne könnyitenék lelkületemen, miért ne irjam le fájdalmas érzelmeimet, emlékeimet, mikor az pereznyi könynyebbségemre szolgál. Ne ítéljetek soha — ha nem tudjátok a tényállállásokat, a szivekbe pillantani nem lehet; nálam rombolás, vész honol ott, fáradt lelkem magával vonszolja testemet, fáradt testem még magában hordjabeteg lelkemet! És mi másként lehetett volna! — Gilda, Gilda! feljajdul, fellázad egész valóm elvesztésedórt! Az enyészet megfosztott minden bájaidtól, pedig mi kedves, mi szép ós nemes voltál! Látlak, lelki szemeimmel folyton látlak, s hogy ne feledhessem drága vonásaidat: itt van arczképed asztalom felett, itt nnnt eszményikép, mint megjelenő szellem, mert Poé Edgár „holló"ját művész kéz által megfestettem magamnak, ott vagyok én megtörve a bánattól, ott vagy te, mint túlvilági szellem, dicsfénynyel körözve, tekinteted reám oly szelid, oly bánatos, — de ott van a holló fis, mely kérlelhetlenül azt mondja soha, soha, sohasem!! Ép ily szép tavasz volt 6 év előtt — a jáz

: min és rózsa illat kábitóan tölte be a levegőt, a természet újjáébredését a madárkák dala üdvözlő, oly nyugalom honolt lelkemben, éreztem testi erősbödósemet, kedélyem olyan volt, mint tó sima tükre, mit a vihar zajló hullámai még fel nem korbácsoltak. —Egyik sétám alkalmával, lágy dalira lettem figyelmes, mi emeleti nyitott ablakból hangzott, melyen a leeresztett csipke függönyöket és a számtalan nyiló virágot szellő lengeti titokzatosan. Mig az ének tar -. tott, ott sétáltam, s naponta ez időben újra ott voltam. Kíváncsivá lettem ki lehet, ki oly bajosan, szívhez szólóan tud énekelni? A hang még fiatal üde, e nőnek szépnek kell lennie, nekem meg kell őt ismerném. Folyton e lak köröl tevém sétáimat — hol. könyv, hol .hírlap kezemben, oly helyen pihenve, honnan oda láthattam. Nem kelle soká várnom — szivem' megdobbant a mint két hölg^y jött azoa ut feléj ÍJtoj; ea