Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887
1887-01-01
XIV. évfolyam Miegj eleiiilc Minden vasárn a p. . Közérdekű sürgős közlésekre komnkiut rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmcnieíleii lev. lek. csak ismert keséktől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak sz-á/d közlemények a lap SZERK. hivatalába (Ó - k o 11 ég i u m é p a let)' küldendők. I. szám. •g-t. Pápa, 1887. januári. - . l i PÁPAI LÄPOIL Előfizetési dijait, " Egy évre 6 frt. —Félévre 5 A egy ed évre 1 frt 50 krajczán ' f Egfszám ára iß kr, - •; HIRDETÉSEK 1 hasábos felitsor térfogata után • * ; £ kr, 11yitt'térben 25 kfajcsár, , A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijait^ s hirdetések a i a p KI A D Ó h ivat a láb a (ré'f. főiskola ny 0mdtíja) küldendők. Pápa város hatóságánál és több pápai, s pap-a vidéki egyesület.nek hivatalosközlönye. A modern társadalom. A. mult hetekben a budapesti törvén3 r szék egy oyszág általános érdeklődése mellett tárgyalta a társadalom rák : fenéjének — az uzsorának rombolásait. Sebeket és rothasztó fekélyeket dobott közszemlére, hogy az iszonyatot felkeltse azoknál, kik a családiasán csendes és nyugalmas élet értékét a csábos fényei-' gés hullám magaslatain lengő élvekkel még nem mérlegelték, s a megdöbbenést azoknál, kik I gőzerővel vitorláznak a korszellem kifeszitett zászlója alatt a pusztulás örvényébe. — Azt hiszem, czélját egyik irányban sem érte el de elérte azon dicsőséget, melyet elér a festő, midőn mázolt sebei szemléleténél a rottliadt szag felriadt képzelete önkénytelenül a zsebkendőnél keres menedéket. — A mit a törvény a közpiaczra hozott, az már rég ott lappang, mint ezereknek régi ismerőse, mint ezereknek régi hóhéra. S ott vergődnek régen az áldozatok is kétségbeeséssel szivökben s hoszszura eresztett hurokkal nyakukon, mint a lapok sötét rovatainak megszámozott anyagai s biztos készletei. A közönség tapsolt a kifüstölt róka hajszájához, mert vörös frakk nélkül is érezte a veszély ösztönszerüségét, mely a társadalom házi békéje körül szimatol a felriasztott vad minden egyes példányában; '— de hogy e nyilvános leleplezés az uzsora romboló árjának gátot vessen? . . kétlem! Sőt el merem mondani, hogy mig az egyik vén bűnöst nyaggatták, száz hasonló ott markába nevetett ama kínos vergődés felett, melybe a törvény betűje a károsultak szégyenérzetét kergette s őket a nyilvánosság előtt oly vallomás tételekre kény szeritette, melyek ily fásult, embervéren hizott bűnösök büntetésével arányba nem hozhatók. Csak az útszéli koldus lebbenti szét rongyait, hogy az átmenőket könyörületre indítsa sebeinek szemlélete; mig az önérzetes ember egyéni fájdalmának orvoslatát- nem a piaczra terelt közvélevalaki menekülését, — itt oly betegséggel állunk szemközt, melyet legtalálóbban társadalmi kolerának nevezhetünk, mény muló feljajdulásában fogja keresni. | s minden kuruzslás daczára is elkeli benne Ez midőn ily kálváriái' vezeklésre szánja magát, a társadalom érdekében mutatja töviskoszoruját.s ezen nemes szenvedéseiért jogosan elvárhatja a társadalom kíméletét. Hiszem, kogy jövőre ily előzmények után nem a panaszosok szaporodnak, hanem az uzsorások; mert meggyőződtek,, hogy ezen a réven nemcsak a ló,' hanem a várakozásban tartott kötőfék is elveszhet. — A törvény legyen kard, melynek irányát ne a reá vésett szellemes ötlet, hanem az ügyesen begyakorolt kéz és bátor sziv jelelje. Ez is egyik sebe a modern társadalomnak, hogy nem a sziv és ész igaz meggyőződésének enyhítő balzsamát, hanem a furfang holt betűjét rakják a megkínzott élet nyílt sebeibe. — Csak a lobogó lengjen a kultúra ormán, ha 27 krajczár is az alatta nyitott bolti áruk értéke! . . . De hát tulaj donképen ki is a két fél közül az ártatlan ? Egyik sem. A .különbség csak azfi hogy mig az egyik eléggé nem bűi \ 1 lető, a másik talán eléggé nem sajh 1 itó. Midőn a szegény falusi paraszt aszszony első váltóadóssága végrehajtása alkalmával így jajdult fel: „Ütötte volna meg a menykő a "mestert, midőn a tollat először kezembe adta az iskolában" — ezt értem, mert a n3-0m0ru.lt együgyű tudatlanság nem tudta, hogy azon a tolllon az ő egész gazdasága elröpülhet; de •midőn képzett művelt és tudós urak nem akarják tudni, hogy mit írnak alá, azt engedjük meg: igen nehéz megérteni.— Az egész ország tele van hitelszövetkezetekkel, takarékpénztárakkal, bankokkal, a hová csak épen annyi fáradságba kerül az ellátogatás, mint az uzsoráshoz és ha mégis e sötét útvesztőben keresi pusztulni, a modern társadalomnak, ha csak a régi biztos alapjaira vissza nem helyezkedik. Ma már van adóssága a férjnek; melyről mitsem szabad sejteni a nőnek, viszont elmerül a nő a nélkül, hogy a hogyant tudná a férj, s a mi mindennél szomorúbb, van már adóssága a fiúnak is, melyről sem az apa, sem az anya eleve tudomással nem birt. — E tiltott utak járdáján kialszik lassankint a becsületérzés lámpája s csak idő kérdése, hogy a bolyongás e sötétségben mikor vezet el a reménytelenség zsákutezájába?! A revolver villámfénye adja meg a bevezetést a menykőcsapás drámájához!.. Mig könnyelmű emberek lesznek, lesznek uzsorások is. — E betegséget csak a társadalom orvosolhatja, ha nevelési rendszerébe a családi erkölcsök fejlesztésének nagyobb tért jelel ki, mint a korszellem hangzatos firma alá rejtett üres léhaságainak. |— A nyilvános tárgyalások csak azqn közönség mulattatására szolgálnak, mely még a kivégzések alkalmával is, nem a szomorú példát, hanem a frivol szórakozást keresi; de hogy gyógyítsanak is, — e hitbe vetett reményt a legújabb tapasztalás titán — ugy hiszem — minden komolyan g-ondolkozó emberbarát feladta! ... Az artézi kut Pápán. Az 1887-iki január 22-ére kitűzött közgyűlés főtárgyát j egy artézi kut furatása, s evvel kapcsolatban I a szükséges számú közkutak felállítása képezvén, jó szolgálatot vélünk tenni a t. közönségnek, ha mai számunkban közöljük a bizottság által elfogadott tervezet alapjául szolgáló következő »Emlekiratot.« Emlékirat Páfa városátiak egészséges ivóvízzel való ellátása tárgyában. , Zsiginondy Vilmos ur európai liirü geológusunk az 1884 évi augusztus hóban benyújtott emlékiratában oly határozottsággal nyilatkozik- a tervbe vett artézi kut maximalis mélysége, vizbősége és a viz feszerejére nézve,' liogy ezen becses adatokat bízvást alapul, illetve kiindulási pontul vehetem. Szakértő ur azon kijelentése, hogy a kut semmi körülmények közt sem lesz mélyebb 200 méternél — annál örvendetesebb a város közönségére nézve mert ennek költségét nagyobb terheltetés nélkül megbírja. A vizbösége megengedi, hogy 390 m/m külső átmérőjű csővel kezdve a fúrást oly mennyiségű vizet nyerhetünk, hogy azt — a városban több helyen felállítandó kifolyó kutak alimentátiójára felhasználhatjuk ; és ha a viz a liivatkozota^.agy fészere-' jén kivül még a főtérről a kifolyó ki /" .c mindegyike felé a terep tekintélyes esését is fig' ^4mbe vesszük, akkor bizonyára nem mondható eei^rvezet problematikusnak. Az artézi, valamint a kifolyó kutak felesleges, — el nem használt — vizeit egyúttal a Czincza árok öblítésére lehet, sőt kell felhasználni, e végből azonban szükséges az oly rég óhajtott czincza szabályozást keresztül vinni, a mi egyszerűen és legolcsóbban hydraulikus mészhabarezban élére állított teknő alakú téglaburkolatnak egyenletes esésbe fektetése által eszközölhető; hogy a czincza árok a szabályozás után, torkolatánál a Tapolczába ömöljék-e, vagy nem, annak elhatározása csak bővebb helyszíni szemle után történhetik. Feltévej hogy a város alatti nagy vizmedencze közlekedésben áll a tapolczafői források vizével, akkor a főpiaezon felül legalább oly magasra szökellenék fel az artézi kufcl vize. mint a főtemplom homlokzatán levő kapufeletti nagy ablak közepe; ez esetben az artézi kut vizét nem csak a városban szétosztott kifolyó kutak táplálására, hanem még oly utczák öntözésére, illetve vízcsatornái tisztítására is lehetne felhasználni, — a melyek alatt csővezetések lennének. •. Ezen intézkedések életbeléptetése által közegészségünk tekintetében elérnénk mindazt, a mit — szerencse előnyös helyzetünknek — az adott viszonyok közt csak elérni lehet. ; A mi ezen tervezet kiviteli módját illeti, azt következőkép ajánlanám: tekintve, hogy az artézi 'kut csak bizonyos I mennyiségű vizet szolgáltat, — ma még nem javaí solhatnám több mint hat kifolyó kut felállításának TARCZA. A SZERELEM HIMNUSZA. Egy a nevünk, egy vér foly ereinkben, Együtt játszottunk már mint kis gyermekek; Nekem is kedves, áldott, drága minden, Mi boldog emlék, szentelt fold neked, Hol könnyű szívvel daloltál, örültél, Ott jártam én is gond nélkül, vígan, S a temetőben, hol zokogva ültél, Anyád sirhalmán, kisírtam magam. Oh szép frigy ez, mely lelkünk összefűzte! Ugy kezdődött, mint a nagy folyamok: A kicsi forrás a magas fenyüsbe' Szirtböi fakadva cseppekbe ragyog, Elrejti útját, mély erdők homálya, . A völgy felé fris lejtéssel csörög, S mikor .kiér a fönséges lapályra, Hatalmas hullámokban hömpölyög. / Az ősi házban titkon, észrevétlen', Virág nyitáskor kezdődött regénk; Rokoni csókban, gyermek ölelésben Áradt az első érzelem belénk: Félénk barátság szűz ábrándja volt az, Merengő, néma, boldog áhítat; Te nem vágyódtál rá, hogy átkarolhass, S én nem kívántam forró ajkadat. Csak álmodoztunk együtt, összebújva, . ' Agyunkat nem porzsolté szenvedély.^ Szép és szelíd volt lelkünk üdve, búj$, Mint a világos, holdas nyári éj. í Alig sejtettük, hogy szeretsz s szeretlek, $ talán nem is volt még az szerelem,! Csak ködkép-tükre méla képzeletnek, Multat s jövőt nem ismerő jelen. Egy-egy vágy pereznyi foli ngolása, Egy ellesett tekintet, egy sóhaj, — • Ez volt szerelmünk első támadása, Mint csemetén az első zsenge gally. Valami mondha.tlan előérzet, Valami végzetes odaadás, Mint midőn tavasszal a termési/efe'.j.Q,, n r „^ T /.y^Bübáját kelti láthatlan varázs, lzhlaLAi'-uDilAL.^ Sötét, szilaj, sorsingató viharban r—•* Tudtuk meg legelőször, hogy mi az, Mi méz gyanánt gyük a szivünkbe" halkan, S kitört ajkunkon, mint közös panasz. Az ég, kis árvám, elborult feletted, 5 élő szülök közt ár\ra lettem én; De mert az Isten egymásnak teremtett, Egygyé fort lelkünk a bánat tüzén. Mikor a hó kiált. — Beszély. An20lb.il fordilolla: B01IN GYULÁKÉ. Hiram", szólt az egyik És jöttek a nagy megpróbáltatások. Időnk szeretkezésre nem maradt, Csak sirni volt okunk, a rózsa-álmot Mind elveré egy átkos pillanat. Csalódás megtört, csábított kísértés, Mindenki vádolt, bántott, elhagyott; De uj erőnk lett mindig az az érzés, Hogy az enyém vagy s a tied vagyok! S nem csüggedénk el, meg nem tántorodtunk, Szerelmünk győzött sorson és időn ! Kéjből, reményből nem lehet kifogynunk, Szivünk gazdag lesz tűrve, szenvedőn; Hitünkben meg nem ingat soha semmi Üldözhet átok, gond és gyötrelem : Edes szeretni és szeretve lenni S csak egy boldogság van; a szerelem! Halljátok a hó kiáltást? Hangosan s szomorúan | hallatszik. Halljátok? s ha van eszetek, hasznát ve| szitek ez intő jelnek!" így szólt Hiram Pell, egy az éjszak-nyugoti prairiekbaiv élő öreg vadász három fiatal egyénhez, leikkel véletlenül egy keskenj^ öböl partján találkozott. A három személy egjolce, egy fiatal hölgy, Stewart Metella, Stewart ezredes, egy jól felszerelt farm tulajdonosának tizennyolez éves leánya, a másik kettő pedig a lánynál nem sokkal idősebb fiatal ember volt. „Nem kételkelünk állításának igazságán, ifjú 1 ; „de szeretnénk tudni, hogy mit jelentenek tulajdonképen szavai? Elérem, magyarázza meg nekünk, mi az a hó kiáltása — „Mikor a hó kaált" — felelte a sivatag \'adásza, „az eg3 r borzasztó hózivatarnak előjele. Nem hallani gyakran, s kevesen tudják jelentőségét. Öreg ember vagyok, de csak jkáromszor hallottam életemben e jelt, de soha sein csalt meg." — „Ezen hang tehát rendkívüli hideg időt jósol?" kérdezte Metella, kire az öreg vadásznak durva ünnepélyességgel kiejtet; szavai akaratja ellenére is benyomást tettek. . — „Sokkal rosszabbat jelent, kisasszony". Midőn a hókiáltás a síkságon hallatszik, azok, kik szeretik életüket, nem maradnak a. szabadban. Az indusok hajlékaikat déliesebb fekvő helyekre teszik át s a mennyire lehet a széltől ment völgyekben keresnek oltalmat. A mi a •gyarmatosokat illeti, ezek a közelfekvő városokba sietnek, és a visszamaradtakat végzetüknek átengedve, mindent ott hagynak. Ha az ezredes helyében volnék, egy vagy két .hétre elmennék Grantville .Sparta, vagy akár Troyba." — „Elszöknék a hó elől!" kiáltott Metella vig nevetéssel, melyet nem tudott legyőzni, és társai szintén elnevetek magokat. f { — sarjon kisasszony,meglátni Cog|» 2 mitjV lent a hó. Azt hiszem, akkor alig le'sz kedve nevetni." viszonzá a vadász sértett hangon. „Megyek a népet figyelmeztetni s tudják mindenfelé, hog3 r az öreg Hiram nem gyáva lelkű. Talán még óhajtani fogja, hogy jobban hallgatott volna egy öreg ember intő szavára, ki sokszor küzdött le nem egy vadállatot, mielőtt még édes apja telepén egy kapasziuás lett téve. — Jó reggelt kívánok önuek kisasszony: fontolja meg a mit mondtam és kérje az ezredest, hog3' hagyja el gyarmatát egy időre."- így szólva köszönt s a város felé vezető uton haladt előre. — „Milyen furcsa egy öreg ember ez!" mondta az egyik ifjú, kit Parnellnak hívtak. „Ugy látszik, ő remete életet él, gyökerekkel és vadászzsákmányaival táplálkozik, olykor talán egy indus ügynököt kalauzol a sivatagon keresztül. A mint tudom, az ezredes sok jót tett vele, és nem kétlem, hogy intése jó szívből eredt, habár nem adok teljes hitelt szavainak; a hózivatart illetőleg mindenesetre túlozza a a veszély lehetőségét. De azért elmondhatjuk a hallottat otthon, meglehet, hogy e szél csakugyan rossz időt jövendöl." Az ezredes sem az öreg vadász intő szavainak sem a hó kiáltásoknak nem tulajdonított vajmi nagy fontosságot. „Ha jön is valami nagy hideg, az nem fog. bennünket megsemmisíteni, szólt jó kedvűén; „mulfc télen inkább örültünk a hónak, mely alkalmat adott nekünk a legkellemesebb szánkázásra, míg a fagy tartott. Szép gj r armatos volnék, ha minden babonás vén embernek hitelt adtam volna, ki azt jósolta, hogy a sáskák, a szárazság és az indián csapatok el fognak űzni. házamból s a vidéki-ől, hogyha hajlékomat nyugot felé merem építeni. Hirom Teli a maga nemében igen jóravaló ember, de ő büszke tapasztalt vadászmesterségére, s én sohasem ismertem babonásabb embert nálánál." T— Az erre következő napon, Parnell, ki körülbelül egy mértföldnyi távolságra, lakott a Troy túlsó oldalán, elutazni készült; távolléte.>:alószinüleg I hossaú. lesz, miután nem volt kiz&"va a lehetőség
