Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-07-11

magyaroknak minden kincsünk ilyen mostoha sorsban részesül! Majd talán ez is másképen lesz a közel jövőben ! Hévizén még két sajátságos körülmény van, melyekről nem akarok megfeledkezni. Az egyik az, hogy a Héviz tava jó időmutató. Ugyanis 24 órával elébb, mint az eső, vagy egyéb rosz idő bekövetkezik, a korpa a vizszinére jön, s a kü lönben tiszta viz megzavarodik. Ez biztos jele az időváltozásnak. A másik a gyógytó eredeti tisztogatás módja. Mikor a forrásból a vizzel együtt kiömlő korpa annyira megszaporodik, hogy a vizet magasra emeli, akkor 40—50 bivalt a tóban körülhajtanak. Azok a korpát felkavarják, s az a levezető árkon a Balatonba folyik. E tisz­togatás 19 napig elég, azután ismételni kell. A fürdői életről mint irjak? Ez itt is olyan mint minden kisebb fürdőhelyen. Reggel fél 6­tól kezdődik a fürdés, s ki-ki izlése és egészsége szerént II óráig választhatja fürdő óráját. Dél­után fél 4-töI 8-ig. Az uri osztály fürdöháza a tó közepén épült fabódé, mely két részre van osztva. Egyik a nőké, másik a férfiaké. Van egy pár zártkabin nehéz betegeknek, a többi ajtóval zárható félig nyitott vetkőző hely. A bódé kö­zepén a tükörfürdő. Szinte elkülönítve a nőké és férfiaké. A két fürdőház közt van a közös vára­kozó terem, a kezdetlegesség első fokán. Ezután még két fürdő-bódé van a szegényebbek részére. Végül a szabad fürdő. A fürdőzésnél kellemes, egyúttal megnyugtató, hogy a tó vize lassú, de folytonos mozgásban van. Mint fenébb érintve volt, lefolyással bir a Balatonba, Igy vize, mely­ben naponta 100—150-en fürödnek, e közt nyilt sebü betegek, mindig tiszta marad. Arról, hogy az ember hűvös, szeles időben is fürödhessék, s a kijövés után a fürdőházban lepihenhessék, s ne kelljen a hosszú utat a fürdöházhoz vezető nyi­tott fahídon vissza lakásáig megtenni, még ma sincsen gondoskodva. Pedig ilyenkor a meghűlés majdnem kikerülhetlen. Héviz 8 házzal bir, melyeket az elhalt Fes­tetich grófépitetett. Ezek többé-kevésbé tűrhető kényelemmel vannak berendezve. A hetedik szá­mú házban van a fürdőorvos szobája, ki naponta kijár Keszthelyről. Itt van a posta. A távírót azonban még mindig nélkülözzük. Pedig Keszt­helyről idevezetni, s azt itt a helybeli postave­zetövel kezeltetni igen egyszerű volna. Az ura­dalomnak, annak felállítása vajmi kevésbe ke­rülne, a fürdővendégeknek pedig nagy kényelmet szerezne. A közlekedés meglehetős. A postakocsi na­•ponként kétszer megy és jön Keszthelyről. Fiak­kerek Keszthelyről szinte bármikor rendelhetők. A fürdő melletti hegyoldalban egy park­szerűen ültetett erdőcske van, mely kellemes üdülő hely volna, ha nem kedvelnék annyira a szúnyogok. A fürdőtől jobbra és balra úgyneve­zett sétahely van, mely nem áll másból, mint fák alatt vezető 3 útból. A fürdőnek meglehetős jó vendéglője van, Ennek ugy a fürdőnek jelen­legi bérlője Govorcsin, ki eléggé iparkodik ven­dégei igényét kielégíteni. Megvagyunk róla győződve miszerint Héviz tulajdonosa a fiatal Festetitch gróf, ki Keszthely városának emelésére már sok és szép áldozatot hozott s a mi által megmutatta, hogy bensejében minden nemes iránt meleg érzés van, Hévízről sem fog megfeledkezni, s azt a mai egyszerűsé­géből a korszülte igényeknek megfelelöleg világ­fürdővé teendi. Héviz erre páratlan gyógyerejü fürdőjénél és ritka szép fekvésénél fogva igényt tarthat. 3. % KÜLÖNFÉLÉI — Hétfőn, e hó 12-én tartja meg me­gyénk rendkiviili ülését, a megyei székház épí­tése ügyében. E gyűlés íogja zárkövét képezni a székház építése sokat hányatott s ezúttal be­fejezésnek induló ügyének. Az ülés fontosságát tehát felesleges e helyen városunk és vidéke de­rék megyei biz. tagjainak különösen figyelmébe ajánlani. A múltkori megyegyülésben is Pápa és vidéke jelent meg impozáns számban, tömör erővel. S ez igy van jól. Viribus unitis. A rend­kívüli ülésben maga a főispán gróf úr fog elnö­kölni, ki e czélból Ischlböl e hó 10-én Vesz­prémbe érkezik. — Városi közgyűlés tartatott f. hó 8-án, melyen a polgármesteri nagyérdekü jelentés, mely 50 évre visszatekintve tünteti fel a neve­zetesebb adatokat városunk történetéből, 300 példányban kinyomatni rendeltetett. Nagy meg­meghatottságot keltet Woita József polgármes­ternek hivataláról való lemondása, a mi először nem is fogadtatott el, hanem Antal Gábor, Kiss László, dr. Koritschoner Lipót, Kovács István és Lukonits Pál képviselők kiküldettek, hogy öt a lemondás visszavonására kérjék fel és csak mi­után korára való hivatkozással a lemondáshoz ragaszkodását kijelentette, fogadta el a közgyű­lés lemondását, de érdemeit jegyzőkönyvileg megörökíteni és arczképét a tanácsterem szá­mára lefesteni határozta el. — Ideiglenes polgár­mesterré egyhangúlag Osváld Dániel árvaszéki ül­nök rendeltetett ki, — a választás kitűzése iránt pedig az alispáni hivatalhoz felterjesztés intéztetett. — Mai számunkban hozzuk a szakértők véleményes jelentését a megyei székház ügyé­ben. A jelentés nagy terjedelmet foglalván el la­punkban, mellékletet adtunk, — mert ezt egészen közölni a közérdekért jónak találtuk. E jelentés lapunk álláspontjának mindenben igazat ád, mit itt e helyen megelégedéssel constatálunk. — A Balaton egylet igazgatósága Feny­vessy Ferencz elnöklete alatt e napokban B.-Fü­reden több órán át tartó ülést tartott, melyben nagyfontosságú határozatok hozattak. Balaton és vidéke érdekében ugyanis egy memorandum fog beadatni Vaszari Kolos pannonhalmi főapát úr­hoz és a tihanyi apáthoz. Kérvény fog intéztetni Füred és az arácsi völgyhöz vezető ut befásítása iránt. A tihanyi feljáró befásítása iránt is a kellő intézkedés megtétetett. A Garay-gunyhó telké­nek bérbe vétele 5 évre elhatároztatott; a szer­ződés arra meg is köttetett. A hátralevő tag­dijak ügyvéd utján behajtattak, az egylet nagy­érdekü évkönyvére nézve is hozatott határo­zat stb. — A kolera. E borzasztó ragály beszél­tet magáról. Megyénk kitűnő alispánja nála meg­szokott erélylyel adott ki az óvintézkedésekre vonatkozó rendeleteket és egyúttal különösen figyelmükbe ajánlotta a közigazgatási bizottság minden tagjának, hogy bárhol valami rendellenes dolgot tapasztalnának, tennének azonnal jelentést. — A belügyminiszter leiratot intézett — mint értesülünk — a megye közönségéhez, melyben mig egy részről helyben hagyja a szék­ház-ügyben minap hozott megyegyűlési határo­zatokat, más részről pikáns megjegyzést tesz a megyegyülés azon felfogására, hogy a székház építése ügyében a már épen általa elfogadott és helyeselt terveken, miket már a minister is hely­ben hagyott, a helybenhagyás után akar változ­tatni ! — Lapunk még júniusi egyik számának ez ügyben irt czikke tehát jól megjósolta, mit fog mondani a felsőbb fórum az »elkesve« hozott végzésekhez. Reméljük és megyénk érdekében kívánjuk, hogy ez legyen az utolsó eset, mely­ben a késő bánat bánatpénzét kell megyénknek fizetnie! — Az idei Anna-bál B.-Füreden három vármegye fiatalságának bálja lesz. Zala- Vesz­prém- és Somogy megyék fiatalsága ugyanis nagy lelkesedés közt elhatározta, hogy azon kitűnő érdemek viszonzásául, miket a Balatonegylet a Balatonvidékének oly nagy buzgósággal hoz, — az idei Anna-bált, mely attgusztus hó i-én tartatik meg, ők fogják rendezni. E czélból e napokban B.-Füreden Fenyvessy Ferencz elnök­lete alatt értekezletet tartottak és elhatározták, hogy az Anna-bált a Balatonegylet javára ad­ják. A bál elnökéül Fenyvessy Ferenczet az egylet elnökét kérték fel. A bálnak három al­elnöke lesz, hogy mind a három megye képvi­selve legyen, — A bál sikerét sejteti, hogy mi­helyt híre ment e bálnak, Jenő főherczeg 0 Fnusége azonnal megígérte megjelenését! — A Pápa vidéki közmivelödési egylet szervező bizottságánál ujabban tagokul jelentkez­tek: a veszprémi takarékpénztár, alapitó 10 frt o. é.; a pápai izr. ifjúság ajándékozó 19 frt 17 kr. A jelentkezések és beküldött összegek véte­lét a szervező bizottság nevében elismeri és nyugtatja Antal Gábor. — Végre ! Emlékezhetnek olvasóink, hogy lapunk volt az első, mely erélylyel felszólalt a kerekteleki iskola botrányos állapota felöl. De­rék tanfelügyelőnk, a közigazgatási bizottság elé vitte az ügyet, melyben ismételve kellett fel­szóllalnunk. Végre a sok erélyes feszólalás­nak meglett azon eredménye, hogy a község elhatározta iskolájának felépítését s az iskola­széki elnök már be is terjesztette az épitési tervet. — Posta-takarékpénztári közvetítő te­endők ellátásával f. hó 15-töl kezdve megyénk­ben ujabban következő postahivatalok bízattak meg: Dégh, Kenése, Lókut, N.-Vázsony, Nosz­lop, Pap-Keszi, Szt.-Gál, Tót-Vázsony, Ugod és Vaszar. — Halálozás. Szlukon Antal volt pápai kávés e hó 7-én Győrött elhunyt. — 2>Az új megyeház« czimmel jelent meg lapunk június 27-diki számában egy czikk, mely kritikailag bírálta a székház építése ügyé­ben »megtakarítás* céljából kiküldött ötös bi­zottság jelentését. Olvasóink jól tudják, hogy mi akkor, mikor annak egyedül és kizárólag helye volt, elmondtuk nézetünket őszintén a székház építése kérdésében. Még mult évben, ,tehát még 1885. évben május hóban ezt irtuk szóról szóra: »foutos nagyhorderejű kérdés ez, mely nagy áldo­zatokba fog úgy is kerülni. Vigyázni kell tehát, nehogy a dolgot el/iamarkodjuk.n Mi hehát kellő időben résen voltunk. Akik elkéstek, s csak most mikor már minden helyben van hagyva, akarnak megtakarításokat elérni, befogják látni előbb­utóbb, hogy hiába, elkésve fáradtak.— Szomorú elégtételül jelezzük itt, hogy múlt hóban irt cik­künknek illetékes fórumok adtak e napokban iga­zat. Igy p. o. emiitett czikkünkben megirtuk többek közt, hogy az ötös bizottság azon indít­ványa, hogy a vállalkozónak haladéktalanul til­tassák meg az oldalszárnyak és a II-ik emelet­nek kiépítése, és hogy erre nézve perre utasít­tassák, — a legnagyobb absurdum, mert szemben a végérvényes szerződéssel, egyszerűen kivihetet­len l E nézetünknek mindenben igazat adott az együttes nagy bizottság, mely — miként mai számunkban közlött jegyzőkönyvből láthatják olvasóink — szintén kimondotta, hogy ez indít­ványt elfogadni nlehetőnek nem tartja,* S végül a legfelsőbb fórum, a belügyminister is fent idé­zett cikkünknek adott igazat megyénkhez e na­pokban leküldött leiratában, melyről más helyen emlékezünk meg. — A Balaton egylet ez idei kirándu­lásai szép kis jövedelemmel jártak, pedig az ily­nemű kirándulásoknak nem is czélja a jövedelem gyűjtés , mert mihelyt drágává tétetik a kirán­dulási részvétdij, abban senki sem vesz részt. Botrányos baj, hogy maga a vidék legnagyobb közönyt tanusit! Az egylet első kirándulásán 40 tagot és egy alapitót szerzettek az egylet derék tisztviselői, de ezek mind — néma vi­dékből valók ! — A rendőrség mult héten több zsák éretlen gyümölcsöt koboztatott el. — A pápai izr. ifjúság által a pápavidéki közművelődési egyesület javára rendezett juniá­lis jövedelmét Paiss Andor ur utólagosan még egy forinttal volt szives gyarapítani, mely ösz­szeget rendeltetése helyére juttattam s értté a rendezőség nevében hálás köszönetemet nyilvá­nítom. Pápán 1886. július 8-án Kemény Béla. — Olaszfalun és Tésen nagy mérvben hullanak a sertések, mely körülményt Ányos László közigazg. biz. tag elé is hozta a közigazg, bizottság utolsó ülésén. A kellő intézkedések megtétele elrendeltetett. — Állatkínzás. Zsacsek István pápai la­kos kocsist a rendörkapitányi hivatal folyó hó 8-án állatkínzás miatt több napi elzárásra ítélte el. — Devecserből a következő sorokat vettük: Tekintetes szerkesztő ur! Fogadja be­cses lapjába következő soraimat: Mult június hó 27-én borult volt az égbolt s mégis a nyugoti részen egy gyönyörű csillagzat volt látható ná­lunk, melynek fénye mintha tó hullámai közt játszott volna, ugy tükröződött szemünkbe. Ezen meglepő látvány nagy közönséget csalt a város­ból a polgári lövöldébe, ahol egy tündér ország­nak sikerült utánzása pompázott: az árnyas fák között sűrűn elhelyezett különféle szinü lampionok világítottak, belülről pedig a magyar zenének kellemes csengése csapta meg füleinket. Csakha­mar megtellett az egész helyiség, melyben a »de­vecseri önk. tűzoltó egyesület« táncmulatságot rendezett. Ennek sikeréről tanúskodik az, hogy a kiadások levonásával 80 (nyolezvan) forint tiszta jöoedelem maradt, mely összeg az egye­sület saját pénztárában lesz elhelyezve. A »de­vecseri önk. tűzoltó egyesület« Auerhammer Fe­rencz elnöklete és Vargha Mihály alelnöklete alatt áldásosán működik s hogy ezt mennyire méltányolta Devecser közönsége kitűnik a felül­fizetök hosszú sorából, kik a következők: Steuer József 2 frt 50 kr, Czerhák Betti 1 frt 50 kr, Auerhammer F., Kellner Ignácz, Stern N. (Papa) I—I frt, Derdák Lörincz, Eben János,. Frászt János, Gerschner J., Kellner József, Lakics N.Já­nos, Mentler Lajos, dr. Pollak JUZÍCI, Rózsahe­gyi N., Rumpold A.,'Szelestey Lajos, Schultheisz M.-né, Schvarcz Sámuel, Tima Lajos, Vimmer N,, Zalai Ignácz, egyenként 50 kr=8 írt, Fleisch­man D. (Pápa) Kellner Simon egyenként 30 kr_ 60 kr. Grosz J. 25 kr, Fleischman E., Torma J., egyenként 20 kr,_40 kr, Veiner D., Mauthner H., Villich J. egyenként 10 kr_30 kr. Összesen 16 frt 55 kr. Méltán megérdemlik az egyesület elnökei és közremüküdö tagjai az elismerést azon buzgalomért ezen alkalommal, mellyel a mulat­ság szép és kellemessé tételére törekedtek. — A felüfizetök pedig fogadják az egyesületnek kö­szönetét azon szives pártfogásért, a melylyel en­nek jobb ügye iránt érdeklődni kegyeskedtek. Devecser 1886. Julius hó 8-án. Bognár Mátyás. — Baleset. A marczaltöi uradalomhoz tar­tozó Zsigaházi pusztán Varga István nevü béres f. hó 8-án hengerezés közben ülőhelyéről leesett és a vashenger testén keresztül menve, agyon nyomta. — Apróságok. Tanitó. Megtudnád-e mondani kedves fiam, hogy kimondotta a követ­kező hires szavakat: »Az aranjuezi szép napok­nak vége van»! Tanuló. Az én édes apám mondotta ezt akkor, mikor kedves anyám a tárcsái fürdőből hazaérkezett. — Két csavargó áll a törvényszék előtt. Hol lakik ön? — kérdé az elnök az egyiktől. — A szabad ég alatt. — S ön ? — Egy emelettel lejebb. — I Tanuló. Volt-e szerencséd a vizsgán! II. Tanuló. Volt, de csak a kérdéseknél, — a feleletekben iszonyú »pech«-em volt. — A pápai iparos iJjuság betegsegélyzö alapja javára utólag felülfizetett Hock Károly dákai jegyző ur, mit ezennel köszönettel nyugtat az elnökség. — Következő sorokat vettük: Becses lapja legutóbbi számában a Devecser vidéki gaz­dakör mulatságáról beküldött tudósításomban több hiba csúszott be, melyek kiigazítását ké­rem a legközelebbi számban, i-ször a mulatság nem január 29-én hanem június 29-én rendezte­tett. 2-or a jelenvolt hölgykoszoruból kimaradt Juraszekné ő nagysága bájos leányaival Margit és Lóra kisasszonyokkal. 3-or a tudósítás végén »Eljen Nagy Antal gazdaköri jegyző ur« helyett szedendő Szabó Antal. Devecser, 1886. július 8. teljes tisztelettel Szauter Ignácz. — A székesfehérvári kereskedelmi akadémia értesítője lapunk mai számához van mellékelve, mit olvasóink figyelmébe ajánlunk. — Olcsó gyógyszer. Gyomorbajban szen­vedőknek ajánltatik használatra Moll valódi Seidlitz pora, mely csekély költséggel is a legtartósabb gyógyeredményt biztosítja. Doboz utasítással egy 0. é. frt. Szétküldés naponta utánvétellel A. Moll cs. k. udv. szállító, gyógyszerész* által Bécsben Tuch­lauben 9. A vidéken minden gyógyszertárban és fú­szerkereskedésben, határozottan Moll készítménye en­nek gyári jelvényével és aláírásával kérendő. — Városunkban meghaltak július ^—y-tg: Német Mári gyermeke Böske, ref., 2 hónapos, bél­hurut. — Orbán Istvánné, róm. kath., 48 éves, gége­sorvadás. — Polgár Erzsébet gyermeke Anna, róm. kath., 1 hónapos bélhurut. — Spitzer Henrik gyer­meke Sarolta, izr., 5 hetes, görcsök. — Tatai Já­nosné, ref., 58 éves, tüdővész. — Pál Ignácz gyer­meke Anna, róm. kath., l 3 / 4 éves, bélhurut. — Hor­váth Ferencz, róm. kath., 85 éves, gerinczagysorva­dás. — Donenherg Lazámé, izr., 98 éves, aggkór.— Gergye János gyermeke Ferencz, róm. kath., 2 na­pos, tüdó'lob. — Viola Katalin gyermeke Mariska, róm. kath., 1éves, gyermekaszály. — Pados János gyermeke Katalin, róm. kath,, 7 éves, tüdó'vész. — Dezső Lajos gyermeke ev., halvaszületett. — Far­kasdi István gyermeke József, róm. kath., 2 hónapos, yeleszületett gyengeség. üíyilt-tér. Csak az orvosok Ítélete irányadó arra nézve, hogy valamely gyógyszer bizo­nyos betegségken hasznos-e vagy nem. Az általános használatba vett Brandt IL. gyógyszerész svájezi labdacsait illetőleg számos egyetemi tanár nyilatko­zataira utalunk. E labdacsok megnyerték az orvosok egybehangzó dicséretét, s kétségtelen, hogy ennek köszönhetik ama roppant nagy elterjedésöket, a mely­ben manapság mint kellemes, biztos és ártalmatlan hashajtó szer részesülnek. 3495. tk. 1886. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság köz­hírré teszi, hogy Schmidt Mária és társai végrehaj­tatóknak Berger Kálmán végrehajtást szenvedő elleni 8 írt költség követelés és járulékai iránti végrehaj­tási ügyében a pápai kir. jbiróság területén levő Jákó községben fekvő, a jákói 620. sz. tjkvben -f. 1. sorsz. a. birtoknak Berger Kálmánt illető'12/730-ad részére 208 frtban, továbbá a jákói 801. sz. tjkvben A. 1. sorszám alatti birtokra 400 frtban, és a -}-. 2. sorsz. a. birtokra 160 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a lennebb megjelölt ingatlanok az 1886. évi aug. hó 31-ik napján d. e. 9 órakor Jákó községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság­ügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes érték papírba 11 a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. cz. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiál­lított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Pápa, 1886. évi május hó22-ik napján. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Tánczkedvelök figyelmébe! Tudatom a t. szülőkkel, kik gyer­mekeiket a tánezban oktattatni, s a mind­két nembeli ifjúsággal, kik tánezoktatást venni szándékoznak, hogy az iskolai szün­idők alkalmából f. hő 11-én vasárnap tanfolyamot kezdendek meg, a melyre beiratkozni minden órában lehet. Mielőbbi jelentkezésért esedezik Kemény Gyula táncz- és illemtani tó. Táncziskola: Szt.-László utcza 245. sz TT "ti jegyek \ m erikába 50—49 kaphatók REIF ARNOLDNÁL BÉCS, I. Pestalozzi utcza 1. Felvilágosítás Ingyen, E szakmában a legidősebb czég. Egy belvárosi egész ház, mely két utczai és egy udvari szo­bát, tágas konyhát a szükséges mel­léképületekkel foglal magában, folyó évi Szt.-Mihály naptól kiadó. Bővebb értesítést ad a kiadóhivatal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom