Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-01-03

XIII. évfolyam. I. szám. Pápa, 1886. január 3. Megjelenik. Mindén vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérrntnietlen levelek, csak innert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok 7/em adatnak vissza. A lapnak ssdnt közlemények a lap SZERK hivataldba (ó * k ollég in m é p U let) küldendők. PAPAI LAPOKi Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. —r Félévre 3 frt. Negyed évre. I frt 50 krajczár. Egy szám ára 13 kr. HIRDETÉSEK I hasábos feíitsor térfogata fdán 5 kr, nyílttérien . 25 krajczár. A dij előre fizetendő. • Bélyegdijwindigküróiiszáimtlatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r e /', föisko l a n y omd új a) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye Olvasóinkhoz! Lapunk a mai számával már u Xlllik évfolyamába lép. Azon biztos reményben kezdjük meg ez új évet is, hogy munkatársaink fényes phalanxa mellett jó harezot barczolunk. Fegyverünk az igazság, melylyel csak győzni lehet. Feladatunk a köz­művelődés terjesztése, ezélunk a megyei és vá-! rosi igaz érdekek támogatása. — Miként eddig, úgy ezentúl sem kimélünk semmi áldozatot, la­puuk tartalmát mellékletek adásával fogjuk gaz- j dagiíani. A legkisebb a n y a gi haszon n é I­k ü I tartjuk fenn e lapot, mely — mint a hogy ezt legalább mi érezzük — szükséget pótol. Lapunk ára marad a régi: egész évre 6 frt, félévre 3 frt. A „PÁPAI LAPOK" szerk. és kiadó hivatala. Lapunk irói a múlt évben. Bizonyára nem kis érdekkel bírhat, közölni ez uj évben azon t. munkatársa­ink névsorát, kik a múlt évben nagyér­dekü közleményeikkel felkeresték lapun­kat. Biztos reménynyel hisszük, hogy őket, itt a mi kis körünkben újból vi­szontlátjuk. Álljon itt lapunk mult évi Íróinak nevei közleményeik megjelenési időrendje szerint: Dr. Bosnyák Zoltán egy komoly ta­nulmányával: „A birtok minimum jogi és erkölcsi szempontból." Gizella (Vértessy Józsefhé) lapunk legszorgalmasabb s bizonyára egyik leg­kedveltebb munkatársnője, ki már évek óta rendesen felkeresi szép rajzaival, be­szélykéivel lapunkat, hol azok oly méltó feltűnést keltettek, hogy azok közkiván­ságra összegyűjtve épen e napokban, di­gzes kiadásban jelentek meg díszére a kiváló szerzőnőnek és még nagyobb elég­tételére és örömére az első forrásnak: a Pápai Lapoknak. Csalomjay (Pajor István) a költő, ki egyenesen a Pápai Lapokat kereste fel nagyhatású szép dalaival, melyekre e perezben is méltó büszkeséggel tekint vissza Japunk. Reviczky Gyulától két izben hoztunk lendületterjes költeményeket. Lasz Samu, a fővárosi hírlapok is­mert munkatársa rendkívül érdekes cik­keivel járult lapunk tekintélyének eme­léséhez. Antal Géza lapunk volt belmunka­társa számos dalával. Soos Lajos lapunk rendes munka­társa tőle már megszokott szép költe­ményeivel. Tolnay Lajos, Balassa Béla, Noszlopy Tivadar, Gerő Károly. Bognár Endre lovászpatonai ev. lel­kész, komoly irányú czikkeiveL Marietta régebben hallgató munka­társnőnk • pár Heine-fordítással. A jövő évre igéretét bírjuk, hogy lapunkban nevével többször találkozunk. Tóth Lőrincz veterán irónk, az aka­démia és Kisfaludi társaság kiváló tagja (kir. curiai tanácselnök), ki kizárólag lapunk számára engedte át pár epi­grammját. Fiagra V. a fővárosi hírlapok munka­társa, ki jelenleg Bulgáriában a politi­kai lapok tudósítója, s ki ez álnévvel la­punkban irt először. Eleiké (Jókai Etelke) a nagynevű ko­szorús író rokona, városunk egyik ked­ves lakója, kit büszkén sorolunk lapunk rendes munkatársnői közé, s kinek ügyes tollából már legközelebb újból lesz sze­rencsénk közölhetni. Déri Gyula, a Budapesti Hirlap bei­munkatársa. Horváth János belmunkatár­sunk több csinos költeménynyel. P. Szabó Károly egyleti életünket tartotta nyilván lapunkban. Lóskay Bekény, kitől új évre újból közölni nem kis örömünkre fog szolgálni. Büttner Lina, Prém József. Homo novus (Bloch Ferencz) lapunk rendes munkatársa, ki lapunkat az or­szágos kiállításon képviselte s kinek á kiállításról irt czikksorozatai oly feltű­nést keltettek, hogy épen most van szó arról, hogy egy budapesti kiadóczég azo­kat külön kiadja. Ugyancsak tőle, mint városunk szülöttétől nem egy városi kér­désben beható vezérczikket is közöltünk. Jövő évre is rendes munkatársunk lesz. Vigil lapunk szorgalmas dolgozótársa-. Czikkeit mély ismeret, szakavatottság, s közérdek iránt való éber figyelem jel­leinzék. JvTem egy napi kérdésnél is hal­lata szavát, s a kik tudják, hogy ez ál­név alatt vidékünk egyik tekintélyes írója rejlik, azok kétszeres érdeklődéssel kisé­rik ezentúl is szép közleményeit. Szönyi Dömény Zoltán, Feledy Kornél, Benedek Aladár. Németh Péter egyik rendes munka­társunk nem egy érdeket keltett czik­kóvel. Baráik Ferencz, városunk köztiszte­letben álló derék, polgára, ki úgy álnév­vel, mint kezdő betűivel több kérdésben hallata szavát. Pár szép költeményét O jegy alatt irta. Mai számunkkal újból beállott rendes munkatársaink közé. Moldoványi Béla egy nagyobb tanul­mánynyal, melyet lapunk számára irt. Lakos István, Oroszlány Károly, Berky Ferencz lapunk rendes levelezői, kik vi­dékeik közéletének hü tolmácsolói vol­tak. Jövő évben is lapunk levelezői lesznek. Kapdebö Gyula, Zongor (Kolozsvár­ról), Hamid (helyben.) Rákosi Viktor a „Budapesti Hirlap" közkedveltségü Sipulusa, kitől egy szel­lemtől szikrázó pompás rajzot közöltünk a főispáni beiktatásról. Percnél ;Mór, az 1848-iki hadvezér, ki lapunk számára irt, más lapoktól is átvett pár fejezetet emlékeiből. Pap Gábor ev. ref. püspök lapunk­nak évek óta kiváló munkatársa, ki a jövő évben is díszéül fog szolgálni la­punknak. Néger Ágoston apát, varosunk ki: tünő plébánosa, kit évek óta mint ren­des munkatársunkat tisztelhetünk: „A munka erkölcsi értéke" czimü* szép ta­nulmányával. Legközelebb újból egy ko­moly tanulmányt közlünk 'tőle, melyet lapunk számára irt. Antal Gábor megyénket érdeklő mag­vas vezérczikkeivel járult lapunk tartal­mának gazdagításához. Jövő évre is ren­des munkatársunkul tisztelhetjük. Véghely Dezső alispán, Kólossváry Jó­zsef, ifj. Purgly Sándor, Bélák Lajos, kik megyei ügyekről voltak szívesek lapun­kat intormálni és értesíteni. Kiss László mint elismert szakférfiú gazdasági kérdésekben, Horváth Lajos szolgabíró városi megyei és járási-, Mé­száros Károly városi ügyekben mint te-, vékeny belmunkatársak voltak szíve­sek lapunkat támogatni, s kiknek mun­kásságát jövőre is szerencsések vagyunk * bírhatni. * .v Bacsa Béla rendes munkatársunk több szép költeményével. Mikszáth Kálmán, Balázs Sándor, Ozo­ray Árpád. Dr. Fischer Lajos, Kis Ernő pár érde­kes vezérczikkével. Voyta Adolf közérdekű közlemé­nyeivel. Tenffel Mihály tűzoltó ügyekről. Pereszlényi János tartalmas irány-cik­keivel. Horváth Boldizsár a nagynevű állam­férfi, ki azon kitüntetésben részesíté la­punkat, hogy kizárólag lapunknak küldó be egy pár gyönyörű költeményét, me­lyet aztán lapunk után a fővárosi hír­lapok is közöltek. Bizonyára nem csekély örömet szerzünk olvasóinknak, ha e he­lyen már előre is jelezzük, hogy lapun­kat a jövő évben is érni fogja azon szerencse, hogy a nagynevű írótól még eddig sehol meg nem jelent költeményt TÁRCZA. BLANKA. — Beszély. — Irta : OLSAVSZKY LAJOS. Előhozzák a nagyjából összeácsolt, alul csa­póajtóval ellátott és feketére mázolt, szennyes, közös koporsót; a halottat ruha nélkül, egyetlen lepedőbe burkolva belehelyezik, a pap odaáll a fejéhez, rövid imát mond, és eltávozik. Erre az­tán megindul a menet: négy börtönőr és négy halottvivő rab, pap nélkül. A fegyháztól pár száz lépésre van a rabok temetője, mély árokkal s tövis-sövénynyel gondo­san különválasztva a becsületes emberek teme­tőjétől.. A készenlevő sirhoz érve a menet megáll, a négy rab leteszi a siron levő két dorongra a koporsót. Erre az egyik börtönőr megnyom egy csapot, a csapó-ajtó kinyilik s az a test, mely ggykoron annyi szenvedélynek, néha talán forró érzésnek, is volt tanyája, tehetetlenül esik bele a sirba; tompa döngés által is tudatva a felül ál­lókkal, hogy a fenekére ért. A test esés közben néha arccal fordul lefelé, máskor kibomlik leplé­ből s ugy hull le. Ki törődnék azzal? Bekapar­ják s a tiégy rab újra felvéve a koporsót, fegy­veres kiséret mellett visszaviszi azt a fegyinté­zetbe, ahol mindannyi ismét munkához lát. így is sok időt vesztegettek el, majdnem egy egész •forintot érő időt s ezt be kell hozni, mert az áU Jam nem károsodhatik Minden rabnak kézi munkával kell megke­resni legalább annyit, a mennyibe az államnak az ő gondozása és ellátása kerül. A temetés nincs felvéve a napi munkarendbe; az ilyenekre fordi tott óra elfecsérelt időt képér. A mint a négy rab visszatért, az egyik bör­tönőr felmegy az intézeti ellenőrhöz jelenteni, hogy a temetés megtörtént. Az ellenőr előveszi a rabokról vezetett rop­pant nagyságú létszám-feljegyzési könyvet, ki­keresi a Rémeaux Blanka nevet, s utána irja a megjegyzés rovatba: »meghalt és eltemettetett*. Mert nem mindenik rabot temetik el. Az érdekesebb példányokat boncoló asztalra adják s azután a koponyát elküldik valamely múze­umnak ritkaságul, a csontvázat másik taninté­zetnek, a többi pedig ki tudja hova kerül. Az ellenőr aláírja még azután az élelmezés a ruházás, a lakás, az őrizet és a gyógykezelés megszüntetéséről beterjesztett jegyzékeket és ez­zel rendbe van hozva minden. A megüresedett helyre jöhet másik. Mintegy öt-hat éve, egy zord téli éjszakán Muki gróf jó prémes felöltőbe burkolódzva kivé­telesen gyalog indult haza a klubból. • Lakásától nem messzire két női alakot vett észre a földön; az egyik szótalanul terült el a fagyos kövezeten, a másik pedig a földön heve­rőre borulva, keservesen zokogott. A gróf sohasem volt valami nagyon érzé­keny s túlságosan jószivö ember, de azért hoz­zájok lépett, s figyelmes megszemlélés után meg­szólitá a sirót. Mi bajod gyermekem? — Mindjárt meghal az édes anyám. A gróf műértő szemekkel nézegette ismét a körölbelül 10—11 éves siró leányka bánatos, de feltűnően szép vonásait. Gondolkodni látszott s mint a kinek hirtelen jó ötlete támad, meg­hagyta a lánykának, hogy várja meg visszatéré­sét és elsietett. Csakhamar vissza is tért, még pedig kejcsin. A mint az anyját a kocsis fel akarta emelni, a meglepetés hangján kiáltotta, hogy az már meghalt. — Annál jobb, — válaszolt a gróf, — majd mintha megbánta volna szavait, hozzátette: a halottra nézve. A kis leány a grófhoz, az anya pedig a kórházba került, a honnan másnap eltemették. A temetés költségeit nagylelkűen a gróf viselte. A kis Blanka, — ez volt a leányka neve — eleintén nem igen találta magát a fényes palo­tában, és igen gyakran kérdezősködött a mama felől; későbben már gyérebben s végül egészen hozzászokott ahhoz, hogy a gróf az egyedüli gondviselője. Gyermeki bizalommal ragaszkodott pártfogójához, a ki olyan jó, olyan kegyes volt iránta mindenkor. A gyermek néhány hónapot töltött a pa­lotában, azután elkerült onnan egy bizalomger­jesztő öreg asszonysághoz, a hova pártfogója vitte, tudatva vele, hogy gyakran megfogja lá­togatni. A galambősz, öreg asszonyság vette át a kis leány nevelését, de szigorúan a gróf utasitásai szerint. Néhány! év telt, el és ez az idő elég volt arra, hogy a lányka megnőjön és tökéletesen ki­fejlődjék. A csenevész kis virágból gyönyörű ró­zsa lett. I A gróf hosszabb időt igénylő utazásra in­dult, s a mint visszatért, egészen elbűvölte őt ez a rózsaszál elragadó szépségével. Elhatározta, hogy leszakítja. Blankának a bájairól sejtelemmel is alig biró egyszerű, őszinte és igénytelen teremtésnek egész valóját képezte az a kis ház, a melyben az öreg asszonysággal lakott. Nem járt sehová, hozzájok sem jött senki, csak a gróf. Blanka mindennap szoronkodva, félve várta jöveteiét. Remegett a 1 gondolattól is, hogy" valami szeren­csétlenség érhetné és elmaradna. Szerette őt szive minden dobbanásával, egész lelkével és boldog volt, tudva, hogy Muki is szereti. Egy év multán boldogsága megkétszerező­dött, noha szerelme megoszlott Muki és ä böl­csőben hánykódó kis apróság között. Gyakran emiitette az öreg asszonyságnak, hogy most már nincsen semmi vágya, semmi kí­vánsága; boldogsága teljesebb, nagyobb már nem lehet. Mindennapi imádságában nem is kért egye­bet az egek urától, minthogy ezt a boldogságát tartsa meg. Csakhogy az a mindennapi imádság nem volt olyan jó imádság, nem volt elég forró, nem volt eléggé buzgó. A míg a szép hölgy piros ajkai könyörgést re­beglek, gondolatai másutt jártak; mig ö fohászát a magasba küldötte, szive, az érzéseknek ez a kebeldobogtató forrása, itt maradt lent a földön. És az a lángoló sziv is megoszlott; nem a parányi bölcső lakónak jutott annak egész melege. Pár hónap alatt a bölcső megüresedett, a gagyogó kis apróság, a szőke angyal a földbe költözött. Az anyát ágyba döntötte ez a csapás, ez a roppant veszteség. El is temették a kis halot­tat anélkül, hogy az anya jelen lehetett volna a gyász-szertartáson. Muki gróf egy izben előjött megnézni a be­teget, s elmondotta neki, hogy ékes vaskerítés­sel vétette körül a gyermek parányi nyugvó he­lyét s leborittatta nagy márványtáblával, a mire ragyogó aranybetükkel van rávésve az elköltö­zött angyal neve. (Vége kóv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom