Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-09-27

szaállitása után a bécsi legfőbb törvényszéktől a magyar hétszemélyes táblához, mint tanács­elnök helyeztetett át, Midőn a septemviratus megszűnt, s a Curia felállíttatott, ő felsége leg­főbb itélöszéki tanácselnöknek nevezte ki. Mint lelkiismeretes, igazságszeretö és szigorú biró vi­selte e tisztet évek során át és érdemelte ki a legfelsőbb elismerést és kitüntetést, barátai és nagyszámú ismerősei őszinte tiszteletét és szere­tetét. Zsoldos azonban nemcsak mint biró, de mint iró is szép nevet vivott ki magának. Nép­nevelési munkáinak megjelenése után az acadé­mia 1837. szept. 17-én megválasztotta levelező és éppen egy évvel később a közbiztonságról irt nagyobb értekezései után 1838. szeptember 8-án rendes tagnak. Számos munkát irt. Munka­kedve agg napjaiban sem hagyta el. Azok kö­zül, miket utolsó éveiben irt, kétségtelenül a legérdekesebb több kötetre menő naplója. — Változások a megyei tisztikarban. A dr. Bezerédj Viktornak orsz. képviselővé lett megválasztatása folytán üresedésbejövő első al­jegyzöségre — mint örömmel értesülünk — dr. Purgly Sándor Il-od aljegyző egyhangúlag fog megválasztatni, kinek helyére jelöltül Végh Ist­ván zirczi szolgabírói segédet emlegetik; az ez által üresedésbe jövő zirczi szolgabiró segédi ál­lomásra — mint halljuk — Bélák Lajos III-ad aljegyző, és Soos Lajos közigazgatási gyakornok lapunk ismert munkatársa fognak pályázni. — A pápai gazdakör 25-iki rendkívüli gyűlését a tagok csekély száma miatt nem le­hetett megtartani, s igy az elnökség maga fe­lelte meg azon kérdő pontokat melyeket a me­zei rendőrségi törvény javaslat alkalmából a nmlt. Ministerium kiadott. — A magyar jogászgyülés, mely e héten tartotta Budapesten nagy gyűlését, meg­választotta állandó bizottságát. E bizottságba, melynek tagjai Pauler Tivadar minister, Szent­Györgyi Imre államtitkár, Csorda Bódog curiai tanácselnök, Csemeghy Károly, Hódosy Imre, Szi­lágyi Dezső, •— az összes dunántúli megyékből csak hárman lettek beválasztva, köztük lapunk szerkesztője, Fenyvessy Ferencz. — Devecserból írják lapunknak hogy De­vecser városa f. hó 20-án tartott ülésében, me­lyen a kerület orsz. képviselője is jelen volt, Steyer József városbíró indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy Véghely Dezső alispán urat kir. tanácsossá történt kineveztetése alkalmából feli­ratilag üdvözli. — Előleges szinházi értesités! Mélyen tisztelt közönség! Van szerencsém tudomásukra hozni, miszerint jól szervezett dráma, vígjáték, népszínmű, operetté színtársulatommal és saját zenetársulatommal becses körükben a müködhe­tési engedélyt megnyerni szerencsés voltam. Rö­vid itt időzésem csupán egy hóra terjed, ez egy hó leforgása alatt ugy a hazai valamint a kül­föld legkiválóbb s legújabb színi termékeit lesz szerencsém bemutatni. Bemutató előadásul szin­rekerülnek szombaton október hó 10-én a » Vas­gyáros, hírneves francia szinmü 4 felvonásban, irta Oímet György, fordította Fái J. Béla. Vasár­nap 1885.-október hó 11-én a »Nő e mancipatio^ legújabb eredeti énekes népszínmű 3 felvonás­ban irta Szigethy József, zenéjét szerzé Serly Lajos. Ezt követik mindazon újdonságok, melyek jelenleg a fővárosi színházak műsorát képezik. Mi színtársulatom műsorát illeti, azok hazánk minden szinpadán legnagyobb tetszésben része­sültek, s hiszem hogy Pápa város és vidéke mű­pártoló közönségének azok kerekded előadásával élvezetes estéket szerzendek. Rövid itt idözésemre a n. é. közönség becses pártfogását előlegesen is felkérve maradtam Pápán 1885. évi szeptember hó 22-én, hódoló tisztelettel Balog Árpád a kecs­keméti szinház igazgatója. — Lipovecz Antal b.-szent-lászlói kör­jegyző, megyei jegyzőink egyik jeles tagja — mint örömmel értesülünk — Gyiróth község ma­gyarosításán fárad. A község derék lakóival már alá is irattá a veszprémi püspökhöz intézendő kérvényt magyar szent beszédek tarthatása vé­gett. Éljen! Kiss István budapesti építész a fiatal szak­erők egyik kitűnősége, ki vármegyénk székhá­zának épitésével van megbízva, mint az első pályadijat nyert pályázó, szép munkát irt Észak­nyugati Európa építészetéről. A jeles szerző e munkából lapunk számára érdekes kivonatot kül­dött be, melyet közölni fogunk. — Mély sajnálkozással vette városunk közönsége a hirt, hogy a magyar nyugoti vasut október i-től beszüntte az éjjeli, s a hajnali vo­natokat. Ezentúl tehát minden veszprémi ut is­métt károm napba fog kerülni. E tárgyról la­punk más helyén külön czikkben emlékezünk meg, felhiva rá a figyelmet. — A gyimótiak kiknél szerencsétlen tüz pusztított, úgy hogy a kár több ezer frtra rug, mint halljuk, könyöradományok gyűjtése végett a megyei közgyűléshez fognak fordulni. Részünk­ről pártolólag szólunk fel mellettük. — Győr város főjegyzője Kiss Ferencz ügyvéd lett. Meglett választva közig, joggya­kornoknak Szávay Gyula is, a »Garabonczias Diák« szerkesztője. — Péterdról csak hangzik szünet nél­kül a panasz az ottani jegyző, Karsai ellen. Alig van hét, hogy ne érkeznék lapunkhoz, tekinté­lyes, szavahihető férfiaktól panaszlevél. Volt már deputáció is az alispánnál, s mégis — hiába. Azt a bizonyos gépezetet, mit »fegyelmi eljárásá­nak neveznek, csak lassan tudják némelyek moz­gásba hozni. Pedig ha a jelek nem csalnak, még a végletekig képes elmenni a nép, csakhogy meg­szabaduljon már egyszer tehetetlen jegyzőjétől. — A rendőrség a napokban elfogta Kopacsek Francziska csavargónöt, kit a komá­romi kir. törvényszék köröztetett, és pár héttel ezelőtt a csendörök elöl megszökött. — Érdekes abnormitá9. Csákvárról írja levelezőnk, hogy a napokban Esterházy Miklós Móricz gróf, csakvárvidéki erdejében egy ritka szép és erös özbakot lött, melynek agancsa a koponyánál mintegy 20 centiméter vastag, s a mi ritkaság, az egész agancs egész végig gyö­nyörű szép barkás, jobban mondva rügyes. Hohl­feld Henrik föerdömester a ritka szép szarvat — a koponyával együtt — le is fényképeztette. — Jókor! A »Közsegi közlöny« e külön­ben derék szaklap szeptember 20-ikí szamában hirdette, hogy Nagyszöllösön szept. 17-én lesz a körjegyzői választás, s hógy a kik erre pá­lyázni akarnak, szeptember 13-ikáig nyújtsák be kérvényüket Noszlopy szolgabíróhoz, — Körözött szökevény. Krausz Samu pápai vendéglőst, ki legutóbb Németh Jánosnak a ,,Zöldfá"-hoz czimzett vendéglőjét vette át. csütörtökön délután rendőrségünk letartóztatta. Krausz legutóbb Nagy-Bajomban később Mar­caliban volt vendéglős, innen azonban több rend­beli lopás és sikkasztás elkövetése után megszö­kött, miért a marcali jbiróság nevezettnek or­szágszerte leendő köröztetését elrendelte. A kö­rözvény a „Rendőri közlöny" 212. számában lett közölve, az ebben közólt személyleirás után fogta el rendőrségünk, vagyonát pedig fenyítő zár alá vette. Krausz tegnap kisértetett fedezet alatt a veszprémi kir. ügyészséghez. — A New Yorkban megjelenő »Ameri­kai Nemzetőr* cimü derék magyar hirlap szerkesz­tőjének Percei Lajosnak lapunk szerkesztőjéhez irt magánleveléből vesszük át a következőket: > Nekünk — amerikai magyaroknak is van újsá­gunk — az »Amerikai Nemzetör« — híréből is­merhetik a pápaiak, de meg küldtem azt a »Pá­pai Lapok«-nak is. Ez amerikai magyar lapnak én vagyok szerkesztője, küzdünk itt a magyarság javára, elkövetünk mindent, hogy a magyar itt is magyar maradjon. De az igazat megvallva a ren­geteg sok magyarországi között, itt nagyon ke­vés a magyar, — nagyon kevesen bírják a haza nyelvét, s igy oda kell iparkodnunk, hogy lapunk a magyar nemzetiségi ügy érdekében fenntartható legyen — Magyarországon lehetőleg elterjedjen. Tagadhatatlan, hogy ugy hazai lapjaink, mint az olvasó közönség is érdeklődéssel fogadta lapunkat — s akadt egy ember ifj. Széchenyi Imre gróf, ki tekintélyes összeget küldött a lap fentartására — József főherczeg, Kovács Zsigmond, a veszprémi püspök és többen főuraink közül előfizetőnk, a kormány körrendeletet bocsátott ki a törvény­hatóságokhoz, lapunk érdekében, — fájdalom — ennek nem volt eredménye, most megerőlteté­sünkkel az eddig havonkint kétszer megjelenő lapból heti lapot csináltunk — áremelés nélkül azon reményben, hogy igy nagyobb mérvű pár­tolásra számithatunk — no ez majd már elvalik.« — E szavakhoz részünkről nincs sok hozzátenni valónk. Az »Amerikai Nemzetör« hazafias dol­got művel, s ki azt pártolja, hazafiasán cseleke­dik. Felhívjuk rá olvasóink figyelmét. A lap meg­tekintés végett szerkesztőségi irodánkban van letéve. — A vadász világból. Gróf Nádasdy Ferencz bakonyi erdőségeiben az idén már 25 agancsárt s köztük egy igen jót, — fia Tamás gróf pedig egy napon 5 agancsárt s köztük egy ritka abnormit agancsut hozott teritékre. — Gróf Esterházy Bélánál Gézaházán (a Bakonyban) Es­terházy Andor és Zichy Kázmér grófok 2 napi cserkészeten egy 8-as agancsárt és 2 özbakot ejtettek. — A magyar demokrácia lapja ez idő szerinl a szó legigazibb értelmében a „Pesti Hirlap," mely kormánytól és pártoktól egyaránt függetlenül, erélylyel és igazsággal szolgálja a nemzeti politika, a szabadelvű haladás és a magyar demokrácia érdekeit. S amellett jólértesüllség, élénk­ség, a tartalom gazdagsága és választékossága tekintetében égy más lap sem múlja fölül. Mindéhez járul már a közel hetekben az a nagy előny, hogy a lap — uj lökéletesbített nyomdagép beszerzése folytán — mindennap két egész íven (16 oldali fog megjelenni^ s már fölvágva jul az olvasó kezei közé, fölülmúlva ezzel valamennyi bécsi lapot is, A legjelesebb publicistikai erők, a legkitűnőbb tárcaírók foglalnak helyet a „Pesti Hirlap' 1 mun­katársainak diszes sorozatában, kik közül legyen elég fölemlí­teni Pulszky Ferencet, Törs Kálmánt, Beksics Gusztávot, Pesty Frigyest, Borostyám Nándort, dr. Kenődi Gézát, (a felelős szer­kesztőt;. Mikszáth Kálmánt, Bartók Lajost, Ágai Adolfot, Tolh Bélát stb. Specialitásait képezik a Pesti Hírlapnak: ,,Tisztelt Házból" cimü országgyűlési karcolatok (Mikszáth Kálmán tollá­ból), zeneinelléklet minden héten egy vagy kél szcrzeménynyel mulattató apróbb közlemények, (karcolatok, párisi apróságok, vegyesek, adomák), szerkesztői üzenetek oly számmal, mint egy más lapban sem. S e gazdag tartalmú lap ára mégis csak 5 frt 50 kr negyedévre, 1 Irt 20 kr egy hóra. Előfizetés minden na­pon kezdhető, s az előfizetési díjak a Pesti Hirlap kiadóhivata­lába (Budapest, nádor-utca 7. sz.; küldendők, honnét levelező lapon kifejezeti óhajra mutatványszámokat is küldenek egy hétig ingyen. — Sikerült fogoly-vadászatok voltak a mult héten gróf Cziráky Bélánál Dénesfán és Kenyériben, úgyszintén gróf Cziráky Jánosnál Rumban és Koltán. Hat nap alatt ugyanis 1095 drb fogoly került aggatékra. A vadászatokon Al­mássy Dénes és Imre, Cziráky Béla, Esterházy An­dor és László grófok, dr. Fekete Izidor és Förster Otto vettek részt. Ifj. Ruszton JózsejnélMarcaltőn is sikerült fogolyvadászat volt, melyen 14 puskás 140 drb foglyot fűzött aggatékra. Remann József és Sághy Gyula szanyi bérlett vadászterületén mult hóban 8 puspás 126 foglyot és két nyulat hozott teritékre. Ugyancsak mult hó végén Wohl­rab János mátyusházi pusztáján is vadásztak fog­lyokra, s 8 puskás 76 drbot fűzött aggatékra. Abnormis csŐrképzödésü foglyot lött Remann Jó­zsef erdömester a szanyi határban. A fogoly-ka­kas felső csőre ugyanis 3 cm. hosszú és egye­nes, alsó csőre pedig 2 cm. hosszú és szintén egyenes, (mint a szalonkáké). A madár külön­ben igen jól ki volt fejlődve és jó húsban volt. — A Ti k. fiúiskola tanulói közül az idén sokan nyertek könyvsegélyt. Több mint 22 frt lett könyvekre kiadva s körülbelül 40-re tehető azok száma, kik könyvekkel láttattak el. E helyen méltó dicséret illeti Vajdits könyvkereskedő urat is, ki a szegény tanulók iránt való tekintetből a köny­veknél igen sf.ép percentet engedett. — A magyar nyugoti vasut vezér­igazgatósága értesíti lapunkat, hogy a budapesti általános országos kiállítás alkalmából 50%-kal mérsékelt menet- és tértijegyek ezentúl he­tenkint háromszor és pedig hétfőn, szerdán és szombaton illetőleg az 1-számú vonathoz Grácz­Sárvár vonal állomásairól a megelőző napon fog­nak kiadatni. — Városunkban meghaltak szep. ip—25-ig. Anczmati Térés gyermeke, János róm. kath., 2 hetes veleszületett gyengeség. — Csuü József gyermeke, róm. kath., halva született.—Róth Bernáth fia, Adolf izr., 15 éves, tüdó'vész. — Schiller Jónás izr., 85 éves, aggkór. — Dunyi Ferencz gyermeke, Teréz róm. kath., l'A éves, bélhurut. — Farkas József gyermeke, Jánus, róm. kath., 11 hónapos, bélhurut. VESZPRÉMBŐL. — Ordinatio. Kovács Zsigmond megyés püspök ur ö excellentiája f. hó 25-én pappá szentelte Hertelendy István alszerpapot s vég­zett theologust. — Kinevezés. Nemes Dénes Veszprém városi kar-káplán ur a megüresedett succentoii állomásra neveztetett ki. Szivünkből örülünk e szép kitüntetésnek s kívánjuk hogy „ad multos annos vívat" ! — Synodale. Folyó hó 22-én tartatott meg az egyházmegyében az öszi zsinati-vizsgá­lat, melyre két egyházmegyei káplán és egy ke­gyesrendi áldozár jelent meg. A megjelentek: Orbán András, mernyei, Perlaki József taszári káplán urak voltak. Bolgár Mihály kegyes rendi áldciár s tanár ur pedig jurisdictiot nyert. — Uj városháza. Már nem soká marad a városi hivatal a régi, valóban hivatalnak meg nem felelő városházban. Az uj városházat (Ka­puváry féle ház) megvizsgálta a városházi bi­zottság s megállapította, hogy minő átalakítások szükségeltetnek. Valószínű, hogy a jövő tavasz­szal már áttétetnek a városi hivatalok, hol a czélnak teljesen megfelelő helyiséget kapnak. — Jegyző választás. A nagy-szőllösí körjegyzői állomásra folyó hó 16-án Lachmann Otto rátóthi jegyző választatott meg. — Méltó büntetésöket elnyerték. A veszprémi kir. törvényszék f. hó 19-én négy de­vecseri legényt ítélt el, kik egy borszörcsöki le­ányon legállatiasabb eröszakot körettek el. A brutális bűntény elkövetői kikre az ítélet kimon­datott a következők voltak: Orbán Sándor 4 évi fegyházra és 5 évi hivatalvesztésre, Oláh Já­nos, Bors János és Somogyi Károly legények 3 évi fegyház és 5 évi hivatal vesztésrere ítél­tettek. — Oláh Cigányok. Vidékünket .megint oláh cigányrablóbanda rettegteti. Mult héten Tót és Nagy-Vázsonyban garázdálkodtak. Elloptak 3 lovat; de csak hamar rajta vesztettek, mert a nagy-vázsonyi csendőrök azonnal nyomukban let­tek s elfogták őket. A rablóbanda 43 oláh ci­gányból állott, kiket hűsre ültettek. — Hohvédeink e hó 21-én érkeztek haza a nagy hadgyakorlatokról. A tűzoltói zenekar ment ki eléjök, s kisérte be a városba a jól ki­fáradt harcosainkat, kiknek jól esik most egy kis pihenés, s nyugodhatnak a nyert dicsőség fölött. — Szüret. Szöllőhegyeiukben általánosan megkezdődött a szüret, melyre az idö igen ked­vező. A termés mind minőségre mind pedig mennyiségre nézve igen jónak mutatkozik. Nemo. SZERKESZTŐI ÜZENET. — IPeiT.zel Lajos. (New-York.) Vettük soraidat. Magán levél megy. — 13. TLi. (Helyben.^ Az egész világon az a szokás, hogy minden közintézet, melynek valami tudatni valója van a közönséggel, maga intézkedik, hogy a sajtó tudomást vegyen róla! — A^igil Köszönet. A másikat is besoroztuk közlendő­ink közé. — Ii« 13. (Veszprém.J NézelünK szerint a főrendi­ház nem főrendül tagjait nem illeti meg a ,,méltóságos" czim, meri azok kik a főrendiházba, melynek czime csak traditióból tartatolt meg, felsőház elnevezés helyett, kilellek nevezve, nem lesznek a kinevezés által »főrendüek,<c hanem egyszerűen csak tagjai egy főrendiháznak czimzett felsőháznak. Mig ellenben az 9 főrendü, ki megszűnt is tagja lenni a »íőrendiház<r-nak, meg­maradt »méltóságbs« úrnak. Vagyis nem a főrendiházi tagság adja a smóltóságos* czimet. — BLarsay jegyző. (Péterd.) Lapunk liszteleipéldányát pem Önnek küldjük, hanem a miul a czim­szalag mutatja, a község elöljáróságának. Méltóztassék tehát a mint kell is meg illik is, a lapot az elöljáróságnak adni. — H. K.. (Helyben.^ A IŐvészegyleti ludósilást technikai aka­dályok miatt jövőre kellett hagyni. — Hallgató. (Devecser.) Későn érkezvén, kivonatban volt csak közölhető. — Emilnek. Üdvözletünk 1 ATyilt-tér. A nagyérdemű közönségtől ezennel bucsut ve­szek éa egyúttal köszönetem fejezem ki az eddigi bizalmukért, s kérem tartsanak meg becses emlé­kükben és ha valakinek a női betegségek felett bármi tanácsadással segíthetek, forduljanak hozzám jövőre Fiúméba. Edeiényi Janka szülésznő. TT "ti jegyek A111 erikába 22 kaphatók REIF ARNOLDNÁL BÉCS, 1. Pestalozzi utcza 1. Felvilágosítás ingyen, E szakmában a legidősebb czég. Legjobb és legolcs© bevásárlási forrás ECávé — Thea. ETTLINGER és TÁRSA hamburgi világposta szállítása ajánlja, mint ismeretes finom zamatu áruit postán bérmentve, csomagolással, utánvét vagy előre fizetés mellett. 18—17 — E> Itilós zsáltoosliáls/baix. — Közönséges kávé, jó ízű . . . . . 3.15 Rio, finom, erös 3.45 Santos, szapora, tiszta 3.75 Guba, zöld, erös, briliáns . . . 4.15 Gyöngy-Mocca afr. valódi tüzes 4.25 Domingo, nagyon finom, gyengéd . 4.70 Campinas, legfinomabb, szapora . 4.90 Ceylon, kékeszöld, erős 4.95 Jáva zöld, erös, csemege . . . . 5.— Arany jáva, nagyon finom, gyengéd 5.15 Porloriko, zamatos, erös 5.25 Gyöngy kávé, nagyon finom, zöld . . 5.55 Jáva, öreg szemű, finom, csemege . 5.95 Plantage, zamatos, briliáns .... 6.20 Menado, legfinomabb, barna . . . 6.30 Arab mokka, nemes, tüzes .... 7.20 Cilin, thea, legfinomabb, kilója . . 1.70 Congo, igen finom, kilója .... 2.60 \Souchong, igen finom 3.70 \Pecco-Souchong, igen finom .... 4.90 Császár-Mclange thea la .... 4.20 Táblarizs, 5 kilo 1.40 I Jamaika-Rum la, 4 liter .... 4.20 r^aviar la ) 2 kilo tartalom . 4.1S gy' en S- s <ís ) V2 " 0 .1.65 M atjes-hering ) 5 kilo 2.05 uj csemege ) hordókban . . . 2.60 I Részletes árjegyzék ingyen és bérmentve. amitíiiiiuú Nincs többé buzaüszög! Dupuy Hí. féle inagpácz. Számos egyesület és kiváló gazdák által kitüntetett és ajánlott buzaüszög elleni gyökeres és legegyszerűbb pá­czolási módszer. — Magyarország összes városainak majd minden vas-, festék-, anyag és vegyes kereskedéseiben 100 és 200 liter maghoz szükséges mennyiségű csomagokban kapható. Hogy a gazda urakat utáncsinálások és hamisítványok­tól óvjuk, felkérjük miszerint olyat vá­sároljanak csak amelyen védjegyem, ne­vem és czimem foglaltatik. Felvilágosítást ingyen és bérmentve nyújt: Duyiiy IV. vegy-laboratoriuma Bécs VI. ker. Windmühlgasse 33. Raktár Pápán: Hanauer Béía és Ber­müller Alajos uraknál. 5—4 km bérboaiás. a p a n az urasági „volt serháznál" egy jégverem f. é. október 1-töl kezdve bérbe adatik. Pápa Í885. sept.' 20. 2—1 Urad. felügyelőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom