Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-09-13
jYiegJ elexiilt Mi n d e n vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektol fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába 'Ó-kollégium ép il l e () küldendők. Pápa város Előfizetési clajah:. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt. • Negyed évre 1 frt $0 krajczár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos jietitsor téifogata után S kr, nyilttérben 25 krajczár. A díj előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. hatóságának éstöbb pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalosközlönye. Földmives iskolát Veszprém megyének! Magyarországban a statisztikai, de a telekkönyvi kimutatások szerint is körülbelül 26 millió hold földterületen úgynevezett parasztgazdák, vagy is kisbirtokosok gazdálkodnak, a kik okszerű szakismeret hiányában saját hibájukon s mulasztásukon kivül célszerűtlenül mivelik gazdaságukat, s igy fáradságuknak eredményét csupán a bizonytalan kedvező eljárásra bizzák. Hasonlóan a mezei gazdálkodás leghatásosabb sarkkövének az állattenyésztés üzésében mindinkább tapasztalható czéliránytalanságok s ferde megrögzött szokások azon szomorú tapasztalatra utalják a figyelmes érdeklődőt, hogy ezen czéliránytalanságokat egyedül csak is kisbirtokosaink szellemi képességének hátramaradottságában keressél Ezen körülménynek tulajdonítandó leginkább, hogy különösen kisbirtokosainknál a mezei gazdálkodás a társadalom sokféle igényeinek kielégítésére elegendő jövedelmet ma már nem, vagy csak is ritkán képes nyújtani. Ha tehát elmultak az elődök által élvezett azon boldog idők, midőn csekélyebb társadalmi igények fedezésére elegendő jövedelmet nyújtott az eddigi gazdálkodási mód, Ugy a körülmények változtával, s az igények szaporodásával, — hogy ezeknek is elég tétessék — megfelelő gazdálkodási rendszer életbeléptetése s felkarolása vált szükségessé. Ezt ugyhiszem senki sem tagadhatja. Ha tehát e tekintetben az idők változtak, nekünk gazdáknak is és mindennek változni kell abban, ez pedig csak ugy és akkor történhetik meg, ha a kisbirtokos osztálynak is alkalmat és módot nyújtunk a ma már igényelt gazdasági szakismeretek elsajátítására. Ez pedig szerény véleményem szerint legkönnyebben ugy lesz megyénkben elérhető, ha a „Veszprém megyei gazdasági egyesület" hivatásához képest sokoldalú tevékenységét arra is irányozza, hogy a megye területén egy alsóbb fokú földmives iskola létesíttessék, a melynek kivitelére közreműködnének a magas kormány ugy, mint a megye, a gazdasági egyesület, a járási gazdakörök ugy, mint egyesek. Hogy miként és hol? ennek fejtegetésétől most még tartózkodunk, erre azonban tüzetesebben megfelelni és ezt kidolgozni, a gazdasági egyesület által megválasztott, s több szakismerettel biró küldöttség lenne hivatva. Nincs szándékom jelenleg az alsóbb fokú földmivesiskolák felállításának módozata, az azt látogatni kötelezettek kijelelése, ugy a látogatottság biztosítására s az alkalmazandó tantárgyak kijelelése felől tüzetesebben s hosszabban nyilatkozni, mert ez ismét az ez érdemben alakított szakbizottság feladata lesz, csupán csak kiváló figyelmét akartam a minden jóra, szépre és hasznosra törekvő „Yeszprémmegyei gazdasági egyesületnek ez irányban is feléleszteni, mert meggyőződésem az, hogy ha egy ilyen gazdaképző földmives iskola, a hol az úgynevezett földmivesgazdák gyermekei az okszerűbb gazdálkodás módszerével megismertetnének, egyes jóltevők alapítványán kivül, s törvény utján az öszszes megyei községek s más nemes érdeklődők közreműködése folytán felállitatnék , az azt látogatni kijeleltek az esetleges ösztöndíjakon kivül legalább 2 évig igénybe venni köteleztetnének, s ott a mezőgazdasági szaktanokat, talajisme, gazdasági növénytermelés, állattenyésztés , tejgazdaság, gyümölcstenyésztés, konyhakertészet, erdei fatenyésztés, mezei rendőrség, szőlömivelés s a borkezelés szabályait stb. megtanulnák s elsajátítanák, ily földmives iskolában nem csak pótolhatatlan kincset birna társadalmunk s megyénk, de ezzel megyei agriculturánk is minden irányban hamarosan virágzásnak indulna s megszilárdulna. Nem mondunk uj eszmét, ennek szükségességével több megyék gazdaközönsége már régebben foglalkozik, sőt azt már több helyen valósították is. Ajánljuk mi is ezt megyei gazdaközönségünknek különösen életrevalónak bizonyult gazdasági egyesületünk figyelmébe. Vegye kezébe ezen ügyet, tapasztalt s közgazdászatunk fejlődésére irányuló erős következetességével hasson oda és tegye lehetővé, hogy megyénkben mihamarabb egy földmives iskola létesüljön, biztos lehet arról, hogy különösen ezen alkotásával is Veszprém megye gazdaközönségének mindenkori háláját mamagának örökre biztositani fogja. A magyar-nyelv és közmivelödés terjesztése hazánkban. Irta: GYURÁTZ FERENCZ. I. Hazánkban az államalkotó magyar fajt sok idegen nyelvű nemzetiségek környezik. Legelső királyunk: I. István azt tartotta, hogy az egy nyelvű ország gyönge, azért minden módon előmozdította az idegen fajok bevándorlását. Nem akarjuk ez úttal vitatni, mennyiben indokolták ezen elvét az akkori viszonyok, de tény, hogy példáját követték utódai is. Es mig más országok történetében azt találjuk, hogy az uralkodó nemzet, ha máskép nem ment, vérrel irta meg azon rendszabályokat, a melyek kényszeriték a más nyelvű törzseket beleolvadni, s igy megteremték a nemzeti egységet; elődeink mondhatjuk példátlan türelmet tanúsítottak az itt lakó idegen fajok nyelve iránt. »A magyar nemes nem hogy nem kényszeritette oláh, tót, német jobbágyait a maga nyelvének elsajátitására, söt inkább ö tanulta meg azoknak nyelvét. Nem hogy elnyomva lettek volna a más nyelvű honfitársak, söt inkább igen gyakran ök nyertek privilégiumot a magyarok rovására. Igy például voltak német lakosságú városaink, melyekben a magyar nemes nem szerezhetett ingatlan vagyont tulajdon joggal. Ekkép a magyar a vele vegyest lakó szláv, német, román nyelvű lakosok beolvasztásával nem gyarapodott. Másrészről pedig miután ö tömegesen jobban a sikföldet lakta, mely leginkább ki volt téve a keleti hódítók vad támadásainak, mire a török világ véget ért, számban, erőben legtöbbet vesztett épen a magyar s veszteségeit a kipusztult vidékeken az uj telepitvényesek nem pótolák, mert ezek legnagyobb részt ismét németek, szlávok és oláhok valának. Vegyük mindéhez még a mult század elnemzetlenitö irányát, melynek hatása odáig terjedt, hogy Mária Therézia uralkodásának vége felé hazánkban az intelligens osztályoknál egy részről a latin, másrészről a német és franczia nyelv uralkodott, s magyarul már már csak a szegényebb sorsú köznép beszélt. De végre eljött itt is az ébredés órája. A mult dicsőségének emlékitöl ihletett költők apostolaivá leltek a magyar nyelvnek; az általuk megteremtett irodalom bár lassan, de vére még is kivívta ennek természetes jogait mind az iskolai nevelés terén mind a társadalom felsőbb köreiben. A mozgalom azonban itt sem állhatott meg; mind jobban elodázhatlan szükségnek bizonyult a magyar nyelv ismeretének tovább terjesztése az idegen ajkú lakosok között is. Belátta végre a nemzet, hogy a hon újra felvirágozása feltételezi az akarat s erő egyesülését: a közszellemet, de ennek megalkotására ismét nagy hatást gyakorol a nyelv. A közösen megértett nyelv egy összekötő kapocs a hon lakosai között; ez éleszti az öszszetartozás, a testvériség érzetét, ez érteti meg velük legkönnyebben, hogy a haza közös anyjuk, kinek intő szavára, ha veszély fenyeget, dicső hivatásuk egy sorban küzdve éltet, vért áldozni. A haza épen mint a szülőházon fiaira támaszkod hátik legbiztosabban, a kik értik nyelzét. Hol az állam területén teljesen ismeretlen valami az állam nyelve, ott a nép igen ki van téve a bujtogatásoknak, ott az államnak magának is mindig figyelő állást kell elfoglalnia, nehogy a sivár ábrándok által elvakított nemzetiség kül ellenségek utegyengetöjévé szegődjék. Az állam megteszi a magáét a magyar nyelv érdekében, midőn ennek tekintélyét a hivatalos téren határozottan fentartja; azonban a magyar hazafiságnak terjesztése, a magyar nyelv ismeretének s a testvériség érzetének ápolása honunk különböző ajkú lakosai között, nem annyira az államnak, mint inkább a magyar társadalomnak hivatása. E téren eddig is sokat mulasztottunk TÁRCR MEGNYUGVÁS, — Nem vágyom én szeretni többé: Elég nekem a mult siráma. Szelid emlékezet te födj bé; Mint pelyhesit az anya szárnya . . S aztán — ha hull is néha könyem ; Takarja el e néma fátyol: Melyben a bánat Golgotháján Fájó szivem miattad gyászol. S nem zúgolódik sorsa ellen, Ez össze sebzett ifjú lélek; Habár — egetverő szerelmem Szárnyaszegetten — semmivé lett . . Ha kinja közben felsóhajt is: Nem száll el hozzád soha átok — — Emlékedet csókkal fürösztöm, Légy boldog óh! én megbocsátok. A fájdalom kálváriáján Tán már az ut végéhez érek; S lerázza a kínok bilincsét Ez össze sebzett ifjú lélek: Mily édes lesz majd elpihenni! Megszakadván e fájó lant is Lelkem kitépett gyöngy virága Álmodva rólad — ott alant is . . . Lengyelország múltjából. Most, hogy két régi lengyel város képviselői látogatták meg hazánkat, érdekes lesz pár lapot feleleveniteni Lengyelország múltjából: Magyarország régóta és gyakran volt szoros öszszeköttetésben Lengyelországgal; a magyar korona lengyel s a lengyel korona magyar főt díszített a középkorban s másrészt is sokszorosan érintkezett a lengyel és a magyar nép egymással. A számtalan harczokon egymásnak nyújtott segély, a szabadság kölcsönös védelme erösitette meg a rokonszenvet a lengyelek iránt a magyar nemzetben. Lengyelország elpusztulása mindig fájt a magyar nemzetnek s vele együtt reméli folyvást a rombadölt ország ujjáépülését. Idézzünk föl néhány gyászos lapot Lengyelország közel múltjából, melyek erősítsék meg a szivünkben lakozó szánalmat és a lengyele.k iránti rokonszenvet. Persze most a szabad lengyelek jönnek hozzánk, a kiktől nem vették el nyelvüket, a kik megtartották kiváltságaikat Ausztriában, de ezeknek szive is együtt dobog az Oroszországban nyelvéért küzdő testvérekkel. Valóban nagy tragikum van egy ilyen nagy nemzet hanyatlásában, mely oly jelentékeny szerepet játszott egykor a történelemben. Hanem az igaz, hogy e bukást önmaga okozta, a nagyok önzése és visszavonása, mely Magyarországot is a sir szélére juttatta, csakhogy Magyarországnak volt mentő angyala, mely kiragadta a biztos halálból, a lengyelnek ellenben nem volt szabadulása. Katalin orosz czárné alatt, mikor is Lengyelország első felosztása megtörtént, már teljesen az orosz hatalom uralkodott Varsóban, a fövárosban, 1791-ben Szaniszló Ágost király alatt még egyszer megkisérlették uj alkotmánynyal életre kelteni az országot. De az alkotmánynak ellenségei az oroszokat hivták segítségül. Poroszország, melyet már megnyert Katalin, s mely maga is osztozni akart a konczon, nem segítette Szaniszló Ágost királyt a betolakodott orosz csapatok ellen. Ekkor Szaniszló népfölkelést hirdetett. Koszcziuszko volt a népsereg vezére, a ki elöl hátrálni volt kénytelen az orosz sereg. De Katalin parancsára Szaniszló feloszlatta a népsereget s ekképen kiszolgáltatta az országot a rossz hazafiaknak, ezek által pedig az oroszoknak. Varsót orosz katonaság szállta meg; az ország nem is mukkanhatott. 1793-ban bevonult a porosz sereg a Poroszországgal határos tartományokba s 1793. január 23-án megtörtént Lengyelország másodszori felosztása Oroszország és Poroszország közt, melyet hosszas tárgyalások után a kényszeritett országgyűlés ez év szeptember 23-án szentesitett. Az orosz diktálta a föltételeket Lengyelországnak, a többi közt azt is, hogy a czár beleegyezése nélkül nem változtathatja meg alkotmányát. Az elégedetlenség nöttön nőtt. S mikor Katalin a már úgyis megfelezett lengyel sereget újra felére le akarta szállítani, 1794. elején kitört a felkelés. Koszcziuszko, a ki a külföldről haza sietett, élére állt a seregnek. Részint a régi lengyel csapatokból, részint pedig a kaszás parasztokból alakult a fölkelő sereg. Raklaviczénél győzött; de a győzelem még nem volt nagy fontosságú, mert Varsó még nem állt talpra, április 17-én kitört Varsóban is a szabadságharcz. Igelström orosz hadparancsnok mégszabadult és a poroszoknál keresett seregének maradékával menedéket. Varsó tehát a lengyelek kezében volt s pár nap mnlva Vilna is birtokukba került. De a nemesség gonoszul magára hagyta Koszcziuszkót, a kinek serege csak lassan növekedett. Májusban Poroszország Oroszország felszólítására : 50000 embert indított Lengyelország ellen , hogy segédkezzék a fölkelés leverésében. Ravkánál a 'poroszok megverték a rendezetlen lengyel fölkelö-sereget. De Koszcziuszko nem csüggedt. Varsóba a hol a csőcselék ragadta az uralmat a kezébe, elküldte Potocki grófot Kollantai barátjavai, hogy ott rendezett kormányzatot teremtsen. A varsóiak, meghallván a ravkai szerencsétlen ütközet hirét, az oroszokkal rokonszenvező lengyel nemeseket Potocki ellenvetése daczára is felakasztották. Koszcziuszko erre megjelent Varsóban és a gyilkosok közül ötöt kivégeztetett. De ekkor meg a néppárt egy része elpártolt tőle. Mind a mellett a közös veszély összetartásra serkentette a lengyeleket s csakhamar 38000 ember gyűlt össze Varsóban. A poroszok július 13-án Varsó alá értek s megkezdték az ostromot. De Katalin ez alatt kibékült a törökökkel s módot talált arra, hogy a porosz sereg, melyre féltékeny volt, visszavonuljon. A porosz király zúgolódva vonta vissza seregeit Varsó alól. Ekkor Szuvarov Sándor gróf vette át az orosz sereg főparancsnokságát. Miután Szirakovszki lengyel tábornokot Breszcznél véresen megverte, Koszcziuszko ellen indult. Hetekig csalogatta Koszcsiuszko, mig Macziejovicze mellett szembe kerültek. 1794. október 10-én ütköztek meg, a lengyelek kétségbeesetten küzdöttek, de hiába. Koszcziuszko súlyosan megsebesült, az oroszok elfogták és Kievbe vitték. Lengyelország sorsa ezzel el volt döntve. Még állt ugyan Varsó, a hol elszántan akarták a lengyelek a harczot folytatni, de Szuvarov november 3-án iszonyú ágyútűz után megostromolta Prágát, Varsó erődjét. Borzasztó öldöklés következett, még az aszszonyokat és gyermekeket sem kíméltek. Lengyelország meg volt törve. Varsó is megadta magát négy nap múlva. A fölkelés leverését követte Lengyelország harmadik felosztása. Oroszország, Poroszország és Ausztria 1795. január 3-án megegyeztek a feldarabolt országon; a végleges szerződést ez év október 24-én irták alá. A csonka Lengyelországot kitörölték az államok sorából. Szaniszló királynak évi pénzt rendeltek, melyet Pétervárott kapott 1798-ig, a mikor befejezte hányatott életét. Lengyelország azonban nem halt meg. Irodalma és műveltsége hirdeti fennállását. Meg varinak történeti emlékei, a legtöbb Krakkóban, némán hirdetve: nincs még veszve Lengyelország! éK. (So. £.