Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-12-13
pás ebédet állított elő. Az ebéd utáni „tischlizés" eltartott volna akár estig is, de a házi úr főispán fél négykor újra ülésre ment a közigazgatási bizottságba. — A megyei közigazgatási bizottságból kilépett tagok helyett a választás titkos szavazás utján a deczemberi évnegyedes közgyűlésen ejtetett meg. Beadatott 92 szavazat, ebből a legtöbbet 89-et kapott dr. Fenyvessy Ferencz, utána legtöbbet br. Fiáih Pál, Ányos László, Szabó Imre és végül 71 szavazatot dr. Bezerédj Viktor. — A párbér kérdése, melyet tavai az országgyűlésen Fenyvessy Ferencz képviselő hozott elő, s mely azóta egyik megyei laptársunknál ugy, mint a fővárosi politikai megbeszélésnek lett tág anyaga, — jogi megoldást talált legközelebb a kir. Curia ítéletében. A kir. Curia azon álláspontot fogadta el, melyet a képviselő há?,ba.nFenyvessy fejtett ki. — Véghely Dezső alispánnál mult vasárnap a megyegyülés alkalmából szép társaság volt meghiva ebédre. Az első felköszöntöt gróf Esterházy Móricz főispán mondta a bájos háziaszszonyra és családjára. Néger Ágoston a házi urat és Ihász Lajos a főispánt éltette. — A győri színtársulat derék és buzgó igazgatója, mint már korábban is jeleztük, legközelebb megkezdi előadásait állandó színházunkban. A társulat minden héten két egymásután való napon tart előadást, hogy melyek lesznek ezen napok, azt most még nem tudjuk, — valószínű azonban, hogy szombat és vasárnapot tartotta fonn számunkra az igazgató. A győri színtársulat igazgatójának ezen elismerésre méltó elhatározását örömmel vess/ük tudomásul s meg vagyunk győződve, hogy műpártoló közönségünk tömegesen fogja látogatni a színházat most, midőn ilyen minden tekintetben jeles színtársulat keres fel bennünket. A két első előadás két operetté lesz. — Mint értesülünk a jövő farsangot január hó 10-én a nőegylet fogja thea-estélyével megkezdeni, — utána még azon hóban a főiskola, ifjúság tartja balját. Bizonyára a „Veres Kereszf'-egylet is felfogja használni a hosszú farsangot, hogy ismét valamely kedves meglepetéssel növelje pénztárát. — A megye gyűlésről szóló részletes tudósításunk Veszprémből lapunk zártáig nem érkezett meg, azt egész terjedelmében lapunk jövő számában adjuk. — Gróf Esterházy Móricz főispán ur 0 méltósága folyó ho 21-én ugy, mint a mult évben, pápai és pálházi térületén nagy hajtó vadászatot fog tartatni. — Értesítés. A győri szintársulat igazgagatójának azon elhatározása, hogy állandó színházunkban hetenként két előadást tart, — a színházi bizottságot azon elhatározásra indította, hogy mindazok, kik az egész évad alatt a színházban állandó helyet maguk számára fenntartani óhajtanak, ebbeli szándékukat jövő vasárnapiga »PapaiLapok« szerkesztőségénél jelentsék be. — Kiss István pestvidéki kir. törvényszéki joggyakornok — Kiss László uradalmi jószágfelügyelö urnák jeles tehetségű fia legközezelebb jogtudorrá avattatott. Gratulálunk ! — Főorvos változás. Dr. Csáky Tivadar az irgalmas rend pápai főorvosa, s a miháiyházi kör volt orvosa Budapestre, dr. Nyikora József pedig Temesvárról Pápára helyeztetett át. — Párbaj. Folyó hó 8-án, a Griff vendéglő 8-ik számu szobájában P. S. és R. J. urak között kardpárbaj folyt le, melyben mindkét fél könnyű sebet kapott. — Äs ismeretterjesztő egylet ma d. e. 11 órakor, a városházánál gyűlést tart. Valóban már azt hittük, hogy az idén nem is ébred fel álmaiból. — Bokor József szin és ének társulata által tartott hat előadás után a színháznak 60 frt bevétele volt. — Szabó Antal úrra vonatkozó közleményünk téves értesülésből származván, sietünk azt visszavonni. — ^Eljegyzések. Dr. Halasi Vilmos veszprémi ismert orvos bájos leányát Halasi Liszka úrhölgyet f. hó 8-án jegyezte el Dr. Visontai Soma fővárosi ügyvéd és ismert nevü bűnügyi védő. — Volf Pál várpalotai bérlő ur pedig Deutsh Simon birtokos szép leányával Laura kisasszonynyal váltott jegyet Budapesten. Sok szerencsét kívánunk a szép frigyekhez. — Ä korcsolya-kedvelőknek kedvez az idő. A jégpályán jpaholnap megkezdhetik a kedves és edző mulatságot. — A pápai kertészeti társulatnak nov. 22-én tartott közgyűlésében következők választattak a társulat tisztviselőivé: elnök : Jády József, alelnökök: Heykál Ede, Wachsman János és Puzdor Gyula, titkár: P. Szabó Károk pénztáros : Geböck Gyula, vál. tagok : Hanauer Béla, Kiss László, Matus György, Orbán Antal, Supka Dezső, Szvoboda Vencel, Tarczy Dezső, Woita' József. Vizbefult. Nagy István 60 éves, ihászi pusztai kanász tegnapelőtt este Mezőlakra szándékozván menni, a mezölaki határban levő egyik patakon áthaladni nem tudván, bele fult. — A korcaolya-egylet a folyó évadra a tagsági ivet kibocsátotta. Aláírható dr. Mányoky Gyula egyleti titkárnál. Kívánatra házhoz küldetik. Tagsági dij két forint. Kedvező idő esetén a pálya azonnal meg fog nyittatni. — Gyászlapot vettünk, mely Lapossá Dániel vörös-berényi ev. ref. lelkésznek folyó hó 10-én 57 éves korában történt elhunytát jelenti. Béke hamvaira! — A helybeli «Malbisch Arumim» (izr. krajcár) egylet ma délután tartja meg szokásos lábbeli kiosztását a szegény gyermekek közt. — Utóhangok a pápai népbank történehez. — Stampfl Gusztáv volt pápai népbanki könyvvivö ellen a veszprémi törvényszék 2804 frt rabtartási költség erejéig végrehajtást rendelt el. — „Köszönet." A helybeli iparos ifjúság könyvtára javára adakoztak: özv. Graf Jánosné 1 frt 20 kr, Heim Ignácz 40 kr, N. N. 25 kr, Moravek Tános 20 kr, mely kegyes adományokért hálás köszönetét nyilvánítja az iparos ifjúság nevében Supka János alelnök. — Fiatal gonosztevő. Rechnitzer Fülöp pápai lakos mult pénteken egy ludat adott át bizonyos Vince István nevü tizenhárom éves gyermeknek, hogy ezt vigye el lakására. A gyermek azonban a helyett, hogy a ludat megbízójának lakására vitte volna, — eladta 1 frt 60 krért egy vidéki embernek, a kapott pénzt pedig cukorkák vásárlására fordította. — Egy dobozban térképeket vesztett el f. hó 12-én délután a tapolcafői országúton egy valaki. A találó felkéretik, hogy azt a helybeli szolgabírói hivatalnál téteményezze le, hol illó játalomban fog részesülni. — A »Nemzeti Hirlap« czimü politikai és vegyes tartalmú heti lapot, melynek mutatvány .száma előző lapunkhoz volt mellékelve, és a melyből bizonyára meggyőződtek t. olvasóink a lap életrevalóságáról, — ajánljuk szives pártfogásba. Előfizetési ára egész évre 4 frt. — Városunkban meghaltak dec. 5—H-ig'Budis András gyermeke Anna, róm. kaíh., 4 éves agyhártyalob. — Tóth József gyermeke István, róm. kath., 4 hónapos, megégett. — TÜth Erzsébet, ref., 75 éves, gutaütés. — ílakl Károly gyermeke, róm. kath., halvaszületett. — Németh Róza gyermeke Lajos, róm. kath., 3 hónapos, ránggörcs. - Szórádi Mihály gyermeke Anna, róm. kath., 4 éves, agyhártyalob. — Ambrus István gyermeke Mári, ref., 1 napos, veleszületett gyengeség. — Molnár Lajos, ref., 45 éves, tüdővész. VESZPHÉMBŐL. — Felolvasás. Vasárnap este a »Korona« nagy termében a polgári társas kör javára rendezett felolvasás és az utáuna következett tánc/mulatság fényesen sikerült. Dr. Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő ur az „Emberiség tragikomoediájáról" tartott oly szellemes előadást, mely valóban elragadta a közönséget. Az éljenzés és taps alig akart elcsilIapulni, és az érezte magát boldogabbnak, ki előbb szoríthatott kezet a méltán ünnepelt férfiúval. — Oltárszentelés. Folyó hó 8-án a szent Ferencziek templomában egy magasztos és nagy jelentőségű ünnepély tartatott. Ezen a napon lett ugyanis felszentelve ama remek és nagy kivitelű lourdi szűz Mária szobor, melynek szépsége valóban megható és ájtatosságra buzdító a lourdi grottához hasonló sziklaépiívénynyel együtt, melybe a szobor oltárkép gyanánt lett elhelyezve a szep'ó'ílen szűz Mária buzgó tisztelőinek lelki örömére. A derék házfőnök, ló'íiszt. Tamaskó Aulai ur ugylátszik, nem kiméit sem fáradságot, sem költséget, hogy a helyiség méltó legyen a szent. Szűzhöz, kinek pártfogására es Isten előtti közbenjárására minden buzgó keresztény katholikus hívőnek szüksége van. A szent ténykedést nagyságos cs főtiszt, vépi Vogronics Antal székesegyházi apát-kanonok ur s a zárda apostoli syndicusa végezte fényes segédlettel. Az ünnepélyes felszentelés után, ugyan ő nagysága mondotta az első ünnepélyes szent misét, s niiratta be a vcrnélküli áldozatot a Mindenhatónak az oltár alapítójának szándékára. Ugyanis ezelőtt 30 évvel özv. Tallián Pálné asszonyság alapította ezt az oltárt a szeplőtlen szűz Mária tiszteletére; de az idő viszontagságai és a runlves helyiség miatt az olajfestményü kép elrongyolt, s ig}' megújítás alkalmával lourdi szűz Mária szoborral lett feldíszítve.— A lélekemelő ünnepélyen a templom zsúfolásig meg volt telve ájlatoskodókkal s mindegyik arczárói a lelki öröm sugárzott le. Az ünnepély végeztével Brenner Lőrincz ur vezetése alatt egy deputatio ment a zárda főnök úrhoz köszönetet mondani a városi r. kath. közönség nevében, hogy a híveknek oly nagy Iclkiörömet szerzett. — Szép ajándék. Főtiszt. Tamaskó Antal szt. Ferenczrendi házfőnök ur saját költségen a helybeli rabok kápolnájának három darab különféle színű miseruhát £casulaf) készíttetett és ajándékozott. — Mire jó a név változtatás ? Benedik Ede nevü nagyvázsonyi férfi-szabó erezte bekövetkezendő bukását, hogy e bukás ne kárára, hanem hasznára történjek, megváltoztatta nevét — „Feketére." Nejét Karolinának hívják, erre irattá át üzletét cs igy most már Fekete K. czégre nagy ineitynyiségü kelmét rendelt meg, mit könnyen megtehetett, mert van Veszprémben egy jó módnak örvendő Fekete Károly szabó-mester és kereskedő.. De lépre került a talmi Fekete, mert napfényre jött a csalás és a csalót nejével együtt hűsre ültettek, hol elmélkedhetnek a remélt nagy „rebach" fölött. — Iparos-iskola könyvtára. A helybeli iparos-iskola könyvtára több jótevők ajándékozása folytán c-ak hamar szép lendületnek örvend.— Alig hangzott el a szép eszme indítványa, már eddig 75 darab válogatott müvet foglal magában a könyvtár. A tanulók minden vasárnap délután seregesen jelentkeznek a könyvtárnál, hogy kaphassanak valami jó olvasni való könyvet, melylyel eltölthessék üres idejüket. E szép eszme ajánlható minden iparos-iskolának, mert ezáltal élvonalnak az inasok a haszontalan csavargástól; gyakorolják magukat az olvasásban, s kikilszöböltetik a ponyva-irodalom, mely annyim el van terjedve a nép között, s megmételyezi a gyenge sziveket. — Időjárásunk a sok nedves idő után jó télire fordult; erősen fagyott, s 10-én szépen havazott. Talán megembereli ! magát az idő , s lesz olyan, minőnek kell lennie. ' Nemo. Közgazdaság. A soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. 6108. , „. , , , 1885-szam. Hirdetmény. Keilő tudomás vétel végett értesítjük az érdekelt köröket, hogy, ő nagyméltósága a magy. kir. pénzügyminiszter úr „a magyar állam közigazgatási térképe" czimű földabrosz (érszinrajz nélküli példányainak árát tiz forintban állapította meg. Kelt Sopronban, 1885. deczemher havában. A kerületi kereskedelmi s iparkamara. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — Gizella fS/. Fehérvár.) A köszönetlel veit szives jó kivánatoknt őszinle szívvel viszonozzuk. — Emil. Semmi egyéb «dat nem érkezett — B. S. f Dabrony.) A kérdéses közlemény npm pilott kezeinkhez, — Li eti (Helyben.) „Nyisd fel ajfúd! ' . . . Folnyiiottuk 2 papírkosárét. Hifyill-tér. Rászedni a vevő közönséget igen gyakran megkísértik oly áruknál, a melyek jó tulajdonságaiknál fogva nagy kelendőségnek örvendenek. Igy tünedeznek tel egy idő óta különböző labdacsok ÍH, melyek egészen hasonlóan mint az egyedül valódi s az emésztési bajokban oly nagy hatású Brandt R. gyógyszerészfele svájezi labdacsok vannak becsomagolva s olcsóbb árak és egyéb állítólagos előnyök mellett akarják a közönséget félre veztni. Ezért a vételnél goddosau figyelni kell, hogy a Brandt R.-féle svájezi labdacsok mindi n dobozán meg van-e a valódi czégjegy: a feherkereszt vörös mezőben s Brandt R. névaláírása. 9562. tk. 1885. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hngy a veszprémi takarékpénztár végrehajtatónak Szelcstcy Lajos és neje végrehajtást szenvedő elleni 600 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében, a pápai kir. jbiróság területen levő, '"apán és Dobán fekvő, i; pápai 139. sz, tjkv.ben f 1. és 2. sorsz. a. ingatlanokra 1000 frtban, továbbá a dibai 299. sz. tjkvben "f 1. sorsz. a birtokra 344 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt pápai ingatlanok az 1S86. éoi január hó 30. napján d. e. 9 órakor a pápai kir. tkvi hatóság hiv. helyiségében, a dobai ingatlan pedig 1886. évi február hó 1-én délelőtt 9 órakorDoha községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°! 0-át készpénzben vagy az 1881. LX. t. cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyiiiitiiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 18S1. LX. t. cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállítóit szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Pápán 1885. nov. 18. A kir. járásbíróság mint telekkönyvi halóság 9259. Tk. 1885. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Stern Ármin vegrehajtatónak, Sós Antal végrehajtást szenvedő elleni 450*'frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a pápai kir. jbiróság területén levő Szűcs községben fekvő a szűcsi 106. sz. tjkvben -j- I. sorsz. a. birtokra 400 frtban, -f 2. sorsz. a. birtokra 76 frtban, -j- 3. sorsz. birtokra 80 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1886. éoi jan. hó 29. napján d. e. 9 órakor Szűcs községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/ 0-át készpénzben, vagy az 1881, LX. t. cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 18S1. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt iganságügyminiszteri rendelet 8. g-ában kijelölt ovapékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. cz. 107. íj-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál való előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Pápa, 1885. nov. hó 14-ik napján. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 8403. Tk. 1885. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Pollák Sámuel végrehajtatónak Erdőé' Józsefné végrehajtást szenvedő elleni 52 Irt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pápai kir. jbiróság területén levő Ugod községben fekvő, az ugodi 162. sz. tjkvben I. 1. sorsz. aí 469. sz. tjkvben I. 1. sorsz. a, mégis az ugodi 472. sz. tjkvbeni -j- 1. sorsz. alatti birtokokra és az ugodi 513. sz. tjkvbeni í 1-6. sorsz. a. birtoktest 2/6-od részére 142 frt, 160 frt, 144 frt. és 264 frtban ezeunol megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a tennebb megjelölt ingatlanok az 1886. évi jan. hó 23J-Í7Í napján d. e. 9 órakor Ugod községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t. cz. 42-dik §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Pápa, 1885. évi nov. hó 6-ik napján. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 6491. tk. 1885. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Márhoffer Marton és neje vegrehajtatónak özv. Schwarcz Jánosné s társai végrehajtást szenvedő elleni 27 frt 12 kr tőkekövetelés s jár. iránti végrehajtási ügyében a veszprémi kir. törvényszék, a devecseri kir. jbiióság területen levő Ajka-Rendek községben fekvő, az ajkareudeki 1-ső sz, tjkvben I. 2—9. sorsz. a. Schvarez János nevére felvett ingatlanra az árverést 817 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1885. évi decz. hó 28. napján d. e. 9 órakor Ajkarendek községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is elavatni fog. Árverezni szándékozok tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 81 frt 70 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. cz. 42. §-ábau jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságögyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabálysserü elismervényt átszolgáltatni. Kelt Pápán, 1885. évi okt. 1-ső napján. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 2627. tkv. 1885. r Árverési hirdetmény. A zirczi kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Wolf Joel fiai bej. keresk. czég győri lakos vógrchajlalókiiak Brunner Salamon mint néhai Brunner Fáni örököse banki lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében 175 frt 43 kr töke, ennek és pedig 93 frt 94 kr után 1883. .évi deczember hó 15-től és 81 frt 49 kr után 1884. július 15-től járó 67. kamatai, 14 frt 40 kr peri, 12 frt 73 kr végrehajtási s ezúttal 8 frt 50 krban megállapított árverés kérvényi költség iránti követelése behajtása végeit a veszprémi Kir. trvszék s a zirczi kir. járásbíróság területén levő Bánk község 152. sz. tjkvben -j- 1. sorsz. a. felvett 73. sz. udvartérrel bíró házból álló s Brunner Salamonná szül. Lővenstein Fáni és Kovács Mihály és neje szül. Kántor Veronika tulajdonát képező 320 frt becsértékü birtoktest az 1881. évi 60. t. cz. 156. §. d} pontja értelmében egészben a birtok becse mint megállapított kikiáltási áron 1886. évi fan. hó 29-ik napjának d.e 10 órakor Bánkon a községházánál megtartandó nyiványos árverésen a kikiáltási áron alól is a legtöbbet Ígérőnek eladatik. A venni szándékozók részéről az árverés megkezdése előtt a kikiáltási ár tizedrészének megíelelő összeg bánatpénzül a kiküldött kezeihez leteendő. Zirczen, 1885. évi október hó 22. A kir. járásbíróság, mint telekköfiyvi hatóság. 4151. Tk. 1885. r Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Schleiffelder Sándor keszthelyi lakos végrehaj tatónak Kovács József hegyesdi lakos végrehajtást szenvedő elleni 629 frt 24 kr tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a devecseri kir. járásbíróság területén levő Kis-Jenő községben fekvő a kis-jenői 192. sz. tjkvben f 1. sorsz. a. felvett ingatlanra 462 frt, a -j- 2. sorsz. alatttira az árverést 512 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt, ingatlanok az 1886. évi jan. hó 19-ik napján d. e. 9 órakor Kis-Jenő község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 46frt 20 krt, 51 frt 20 krt készpénzben, vagy az 1881.60. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. 60. t. cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Pápán, 1885. október 1. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 9041. tk. 885. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbróság mint tkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Varga Dániel vegrehajtatónak, Varga András és társa végrehajtást szenvedő elleni 1018 frt 50 kr tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a pápai kir. járásbíróság területén levő, Nyarad községben fekvő, a nyárádi 94. sz. tjkvben I. 1—10. sorszám alatti birtoktestuek felére 1404 frtban megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1&86. évi jan, hó 26-ik napján d. e. 9 órakor Nyárád községben megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 107 0-át készpénzben, vagy az 1881 évi 60. t. cz. 43 §-ábah jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333- «2- a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ábati kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. 60. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál való előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatui. Pápán, 1885. nov. hó 6-án. A kir. járásbíróság, mini telekkönyvi hatóság.