Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-10-18
bari részesitéAzA^A,-dot, a drámai hőst, énekéért, Hetényi A.-át, az operetté, primadonnát, táncáért, Hosszút a jeles komikust ritkult parókájáért, Balog Alajosnét, a derék anyaszinésznöt, toiletjéért, Csetét. a kezdő színészt, szerepének szójátékaiért — és végül a női kart a rendkívül mulatságos ensembleért. No, ha még azt felemlítjük hogy az idő is bohózatot játszott velünk, mert a derült est után, eseruyö nélküli állapotunkban, jól megöntözött, — ugy hisszük — teljesen kimerítettük az est érdekességeit. \Kedden, f. hó 13-án a » Ttszturak a zárdában«. cimü ismert francia vígjátékot láttuk, túlzástól ment összevágó előadásban. Kár hogy nagyobb közönség nem gyönyörködött a Balog Árpád és Komjáthy által személyesített pajzán tiszturakban. Monori kedves jó Beaudeau abbéjában, és a helyes felfogással alakító Rúzsai Etel (D'Azon Louise) játékában. — Az előadás nem igen hagyott fenn kívánni valót, ugy hogy ha a kapusnö a közönségtől is megkérdezte volna hogy »mit kivannak még?« e siker után a tiszturakkal együtt bizonyára mi is azt feleltük volna, hogy »épen semmit«! Szerdán f. hó 14-én a »Komevilli harangok* Cíairville és Gäbet operettéje adatott kis közönség előtt. A végzet ugy akarta, hogy a jeles operettéből a közönség műélvezetére csak a drámai rész maradjon meg. — A társulat baritonistája, Komjáthy — mint haljuk — az előadás előtti napon berekedt és ismét a társulat igazán ^szellemi omnibusz«-ának, Balog Árpád igazgatónak kellett helyt állani, akár rendelkezik a megkívántató hanganyaggal, akár nem. — Egyébként Balog Árpád (Hanny) a hajóskapitányt szépen alakította, — jó volt a zene és énekkar is. Hetényi Antonia (Szerpolette) szép énekével és kifogástalan játékával sok tapsra ragadta a közönséget, Szabó József (Greniső) jó alakkal és szép tenorhanggal bir, Hosszú (Biró) ma is jól mulattatta a közönséget, és főleg Monori (Gáspár apó) kiről ez alkalommal első helyen kellett volna megemlékeznünk, valóban művészi alakítást mutatott be. Csütörtökön f. hó 15-én Rákossy Jenő bohózatos vígjátékát a „Szélháziak"-at mutatta be színtársulatunk. A nap hősnője, bocsánat, — hőse Hetényi Antonia volt, ki Cseresnyey Alfrédet a szerelmes jogászt oly közvetlen hűséggel személyesítette, hogy folyton derültségben tartá a közönséget. — Rúzsai Etel jól megállta helyét a nem épen hajlamainak megfelelő szerepben is, Hosszú (Jabluncza Péter) a szélhámos francianyelvmestert élénk humorral alakította, s coupléit egész a kimerülésig forcirozta a tapsoló kedvében levő közönség. Komjáthy (Doroghy) Báródiné (Felvidéki Rozália) Markó Emilia (Tinka) és Monori (Bethelen Ignácz) nagyban hozzá járultak a sikerhez, — de Boczkó Dóra, bár szép színpadi alak, túlzásával egészen elejtette a művészi hivatottságot szenvelgő menyecske hálás szerepét. Közönség kis számmal volt, de bízunk a bérlet jó eredményében. Ugy legyen ! f SlTÍMM MPTM. Rovatvezető: TIPOLD ÖZSÉB. Október 18. — 124Í. Géza alatt az egyesült tó'^ökaegyplomi sereg a keresztény lovagokat megveri, 1748. Aachenben békekötés Francziaország, Spanyolország. Sardinia, a némelalföldi államok, a modenai herceg, a yei.uai köztársaság és Mária Terézia királynőnk közt. Október 10. — 1514. Majnái Frankfurt közelében, Sachsenhausenben, a Majna balpartján, Osztiák Szép Frigyes 4 szavazattal nemét császárrá vála.nlatik. ±519. Frangepán Kristóf, hires magyar hős, Majlandból a fogságból megszökik. Október 20. — 1827. — Navarinonál a török és a vele egyesült aegyptomi flollál az egyesült angol, francia és orosz flotta szétveri. Október 21. — ±805. Trafalgarnél Nilson Ilorace angol admirál az egyesült francia-spamjol hajóhadak fölölt fényes győzelmet viv ki, életéi azonban elveszti i806. Berlinben békekötés Porosz és Szászország közt, melyben az utóbbi 10 millió tallér fizetésre kötelezi magát Porosz ország irányában. \686. Pécsei Lajos badeni őrgróf és császári vezér a törököktől véglegesen visszafoglalja. \792. Majnái Frankfurt a franciák által elfoglaltatván, ±500.000 frank fizetésre kényszeríttetik. Október 25. — 526. Boethius Anicius Manlius Severinus hires jogtudós, bölcsész és költő 1 Nagy T/teodorik keleti gót király pnrancsára Páviában, a börtönben, kivégeztetik. ±575. Fogaras várát okt. 4—23-ig Bánffy György, Bátory István erdélyi fejedelem vezére, Békés Gáspártól kioslromolja. Október 24. — ±648. Münsterben (és Osnabrückben) a hires weslfáliai békekötés, mely a 50 éves németországi vallásháborúnak véget vet, létesül. ±85i. Winchesterben (Angliában) Kossuth Lajos, nagy magyar menekült, ünnepélyesen fogadtatik. KÜLÖNFÉLÉK. — Veszprém megye székháza építésének vezetésével megbízott küldöttség e hó 15-én Veszprémben ülést tartott. Jelen voltak elnöklő alispánon kivül Kovács Imre polgármester, Kenessey Károly m. ügyész, Kenessey Pongrácz, Szabó Imre és Fenyvessy Ferencz. Jegyző Furgly Sándor. Elnök jelenti, hogy 12 pályázó adta be záros határidő alatt pályázatát. És pedig a Schlickféle vasöntöde társaság a vasmunkára pályáz 27,489 forint 31 krajezárértj — Kiss István és társai vas munkákra(az öntött és kovácsolt vasmunkákra) 8912 frt 82 kr; — Horváth Sándor építő mester föld és kőműves elhelyezési munkákra, vállalati főösszeg a kömüvesi és kézművesi munkákra 234,149 frt 11 kr; — ifj. Rapoch Sándor kályhákért 1003 frt 65 kr; — Hollesch Ferenc ácsmunkákra 29,503 frt 19 kr; — Fenek József márvány kőfaragó munkákra 9520 frt 33 kr; — Kéler Napoleon föld, kőműves, ács, vas, elhelyezés, kőfaragó 229,928 frt 81 kr; — Pick Henrik ács és mellékelt famunkákra 31,000 frtért az összes vas munkákra kályhákkal 26,081 frtért; — Ötl Antal vasmunkákra, a tüzszerek és kályhák nélkül 255892 frt 51 kr; — Havranek Antal összes kőfaragó munkákra 21,107 frt 01 kr; — ifj. Schey Ferenc ácsmunkákra 23,930 frt 70 kr; — Velti Ferenc vörös kőfaragó munkákra 2714 frt 39 kr. A pályázatok kiadatnak a megyei számvevőséghez a tételek számadásainak átnézéseért, mely után a műépítész Kiss István fogja beadni véleményes jelentését. A végleges eldöntés a jövő ülésen okt. 29-én d. u. 2 órakor fog megtörténni. — Restauratio. A deczemberi megyei közgyűlésen alkalmasint egy kis — restauratióban lesz részünk. Ekkor lesz ugyanis betöltve a megüresedett első aljegyzői állás, melyre eddig nincs is más pályázó, mint Dr. Purgly Sándor megyei Il-od aljegyző, ki bizonyára egyhangúlag lesz első aljegyzőnek megválasztva. Az ekként megüresedett másod aljegyzöségre már többen pályáznak. Igy Bélák Lajos III-ad aljegyző, Huszár József tiszt, aljegyző, Végh István jelenlegi zirczi segédszolgabiró. — Bírói állás üresedése. A veszprémi kir. törvényszéknél Horváth Kálmán kir. táblai pótbiróvá történt kineveztetése folytán megürült bírói állásra többen pályáznak, köztük Sült József pápai kir. albiró, (bírói karunk ez egyik jelese) Fodor I. szentendrei albiró; Strausz B. tapolczai albiró. — Lelkészválasztás. A veszprémi ref. egyház üresedésben levő lelkészi állomására — mint lapunkat értesitik — Somogyi Gyula urat, az egyházas rádóczi eklézsia derék lelkészét fogják megválasztani. — Társas utazás az orsz. kiállításra A városi tanács felhívást intéz a városi közönséghez, hogy mindazok, kik az országos kiállításra rendkívüli kedvezmények mellett lerándulni szándékoznak, — e végből a negyedmesterek kezeinél lévő ivekre magukat bejegyezzék. Tekintettel arra, hogy ezen rendkívüli kedvezményes menetár, a vasúti igazgatóságok részéről, csakis azon esetben adatik meg, ha legalább kétszáz résztvevő jelentkezik, — felhívjuk ugy a városi, mint a járási közönséget, hogy azok, kik ezt igénybe venni óhajtják, szolgabírói, illetve kapitányi, vagy polgármesteri hivatalban legkésőbb f. hó 21 -ík napjáig jelentkezzenek. — Bezerédj Miklós püspök — mint lapunkat értesitik —- veszélyesen megbetegedett. A szegények, s a jótékony czélú egyletek bizonyára közönböseu veszik e hirt. — Egyetemes konvent. A református egyház egyetemes konventje november hó 17-én ül össze, még pedig az előrehaladó öszi időszak miatt több oldalról nyilvánított kívánságra nem Pápán, hanem Budapesten, mivel a pápai ref. egyház is beleegyezett abba, hogy vendégszeretetét más alkalommal gyakorolhassa. — A dunántúli ref. egyházkerület főhatósága alatti pápai fögymnáziüm meglátogatására és azokban az állami felügyelet gyakorlására, illetve jelentés-tételre, az 1884—86-ik tanév tartamára a vallás- és közoktatás-ügyi miniszter dr. Németh Antal, győri tankerületi főigazgatót küldte ki. — A központi választmány okt. 15diki ülésén Véghely Dezső alispán mint elnök panaszlólag emlité fel, hogy az üléseket alig lehetett kellő időben megtartani a tagok meg nem jelenése miatt. A jelenlegi ülés is csak mert a vidéki tagokból is megjelentek, volt megtartható. Az ülés a jelen voltak — Kenessey Károly, m. ügyész, Kovács Imre veszprémi polgármester, Kleczár Ferenc szolgabiró, Tóth József, Lévay Imre, Szabó Imre és Fenyvessy Ferencz. Napirenden az egyes felszólamlások voltak. Ezúttal az összes választói névjegyzékek beérkeztek a központhoz. — Az országos lókiállitáson megyénkből jutalmakat nyertek, és pedig 100 frankot aranyban Pap József (Enying) névtelen kanczáért, Paka Pál (M.-Szt.-György) »Castor« nevü kanczáért, — kiállítási nagy érmet pedig Eötvös Dénes (Enying) névtelen kanczáért és Varga Mártonné (Sikátor) »Csillag« nevü kanczáért. — Kinevezés. Maradics István ur, helybeli m. kir. adóhivatali tiszt a muraszombati m. kir. adóhivatalhoz elleönrré neveztetett ki. — Jutalom életmentésért. Említettük annak idején, hogy a vanyolai tüzeset alkalmán val a helyszínén megjelent jár. szolgabiró oldal katonája Pék János, Gyukli Imre csendőr társaságában egy eszmélet nélküli beteg asszonyt és egy kis gyermeket hoztak ki egy -égő házból — saját életük koczkáztatásával. — Most a belügy ministerinm Pék János megyei tiszti katonának 52 frtnyi jutalom dijat utalványozott; — a csendőr jutalmazásáról azonban még nem kaptunk értesítést. — Hymen. Bonyhádi Perczel György ur Perczel Mór 1848/49-iki honvéd tábornok fia eljegyezte néhai Pápay Miklós veszprémi kir. törvényszéki biró leányát Pápay Mariska kisasszonyt. — A pályázók. Mai számunkban hozzuk azon pályázók neveit, kik a megyei székház épitési munkálatainak résztvevésében pályázatukat beadták. A pályázat eredményéről lapunk egy szakértő munkatársa íog még az eldöntés előtt jövő számunkban nyilatkozni. De már addig is, meg nem állhatjuk, emlékezetbe ne hozzuk azt a régi, s igaz közmondást, ho^y: »nem mind arany, a mi fenylik.« Van a pályázók közül egy (Kéler Napoleon) ki mesés olcsó áron igér füt-íát. — A minden tekintetben reális és megbizható helybeli épitész ellenében, ki töviről hegyire ismeri a viszonyokat, igazán félelmesen olcsóra szabta nevezatt K. úr ajánlatát. De félni lehet, hogy ajánlatára vonatkozhatik a fent idézett közmondás, mert— a mint halljuk— K. úrnak építészeti múltja nem mindig aratott babérokat. Az új országházat is ö 600,000 frttal igérte olcsóbban felépíteni, mint valamennyi többi versenytársa. Nemrég a kereskedelmi ministerium építendő palotáját is mesés olcsóságra szabta a »papiroson,« nem is említve a »Ferencziek bazár«-jának szomorú históriáját, — s mégis az illető nagyszabású építkezések vezetésével megbízott küldöttség sem az országháznak, sem a kereskedelmi ministerium palotájának építését nem bízta K. úrra. Székházunk építésével megyénk vezérférfiainak oly kitűnőségei vannak megbízva, kik remélhetőleg megyénk közérdekében nem fogják magukat elvakitaini engedni az >olcsó« de épen ezért »drága« számok által! — Öngyilkosság. Böröcz János pápai lakosnak 12 éves fia, ki a pélházi majorban mint gulyás volt alkalmazva, mult szerdán ismeretlen okból egy fára felakasztotta magát. A szülök fájdalma leírhatatlan. — Hogyan vesz el a levél? Lapunk egy barátja érdekes felvilágosítással szolgál e kérdésre. A vasúton utazva, látta, a mint Herendnél, mikor a vonat már elhagyta az indóházat dobálta ki a postavezetö a herendi postaküldeményt, a levelek összevissza hullva a földön. Ez aztán a rend! — A somlói szüret javában folyt e héten, s eltart az egész jövő héten. Van vígság, zene, mert jó barátunk a Somló szépen viselte magát. Kedélyes társaság gyűlt egybe Lázár Benőnél, Néger apátnál, Hanaueréknál stb. — Körmendy József a veszprémi székesegyház hegedűse igen szép búsmagyart szerzett, mely Bpesten Rózsavölgyi kiadásában fog megjelenni. — A P. Teszér községben a marha állományban felmerült száj és körömfájás járvány a megfigyelési idö lejárta után hivatalosan megszűntnek nyilváníttatott; tehát most már a pápai járás egész területe járványmentes. — Tüz. Spitzér Ignácz mezölaki haszonbérlő gazdaságához tartozó tóti pusztán egyik pajta f. hó 10-én éjjel ismeretlen okból kigyuladt és 10.000 frt értékű takarmány elégett. — Mint halljuk biztosítva volt. — Törley-pezsgő. Az orsz. kiállításnak többek közt egy jó dolgot köszönhetünk. Megnyitotta az ajtót a — magyar pezsgőnek. Eddig mindig panaszkodtunk, s méltán a magyar úgynevezett pezsgők ellen; nem is találták azt fel eddig sehol sem. De Törley megmentette a magyar pezsgők becsületét! Ma már a nemzeti uri casinoban is (hol bizony értik, mi a jó!) rendesen a Törley pezsgőt fogyasztják. Sok föuri családnál is ez lett bevéve, s igy a Törley pezsgő — sálon képes lett. — A győri ügyvédi kamarának f. hó 25-én tartandó közgyűlésén töltetik be a Kiss Ferencz ügyvédnek Györ sz. kir. város főjegyzőjére történt megválasztása folytán üresedésbe jött titkári állomás, melyre jelöltekül: Csepy Pál, Barcza Gyula és Erdős Kálmán ügyvédeket emlegetik. — Tolvajlás. Esztergomi Ágnes l.-patonai illetőségű 18 éves nö, ki a komáromi kir. törvényszék fogházában 3'/ 2 hónapig lopás vádja miatt letartóztatva volt, onnét f. évi szeptember hó 24-én elbocsájtatott, s L.-Patonára menvén, ott Esztergomi János leánya kárára többféle ruhanemüek eltolvajlása miatt ismét köröztetik. — Ellenőrzési szemlék városunkban a cs. kir. közös hadsereg legénységére nézve a mult hét folytán tartattak meg, — a honvédség részéről pedig ugyan ezek Pápa városra nézve f. hó 24-én, a pápai járás pápavidéki közönségére 26. és 27-én Pápán, a pápateszéri vidékbeliekre nézve pedig f. hó 29-én P.-Teszéren fognak megtartatni. — Am. közigazgatási bizottság Stern Adolf marczaltöi izr. népiskolai tanítót állásától elmozdította, mert tanképesitését a ministerium által engedélyezett határidő alatt sem szerezte meg. — Sopron megye közgyűlésén a Wimmer Imre lemondása folytán üresedésbe jött árvaszéki elnökségre Fűzi Károly árvaszéki ülnök választatott meg. — Uj gyógyszertár. Ma holnap tele lesz megyénk — gyógyszertárral. — Legújabban már SzentGál községben is patikát akarnak nyitni. A merész vállalkozót Czira Miksának hívják. — Ajkán, Reé Jenönéi tüz volt, mi 584 frt kárt okozott. — Esküvő. Dienes Miklós ur, járásbirósági hivatalnok mult kedden esküdött örök hűséget Poltz Gizella kisasszonynak. — Az országos kiállítási sorsjegyek lapunk kiadóhivatalában is kaphatók, darabonkint 1 frtért. — Új nyomda Veszprémben. — »Petöfi nyomda« cím alatt egy új nyomda kezdte meg működését Veszprémben Kompolthy Tivadar tulajdonában. Volt alkalmunk látni az új nyomdát, melynek kitűnő berendezése méltán dicséretet és — munkát érdemel. — Mérgezés. Kasztl helybeli kenyérsütőnek tíz éves fia mult csütörtökön gyufaoldatot ivott állítólag azért, — mert atyja őt rosz magaviseletért megbüntette. A gyorsan alkalmazott orvosi segély folytán most már veszélyen kivül van a fiatal bűnös. — A pápai »theologiai önképzőkör,« mely nt. Németh István tanár elnök ur buzgó fáradozásai folytán az utóbbi években oly szép elöhaladást tüntetett fel mind anyagilag, mind a szellemi munkásság terén, újból megalakult. — Megválasztott tisztviselői a következők: alelnök Gyalókay László IV. é. p. n.; Bakó József IV. p. n.; könyvtárnok Czike Lajos III. é. p. n.; aljegyző Neupor Béla IV. é. p. n. — Találó válasz. »Mi lesz a veszprémi hölgyeknek a jövő télre a programmjuk ? — kérdé a veszprémi farsang iránt érdeklődő egyik vidéki úr egy veszprémi társaságban. — »Meiegebben fognak öltözködni, mint a nyáron« — volt a találó válasz. — Gyászjelentés. Ihász János és neje szül. Nagy Róza, Ihász Sándor és Dániel szomorodott szívvel jelentik felejthetetlen leányuk-, illetve növéröknek Ihász Rózsának f. hó 10-én éjjeli 1 1/ „ órakor, hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. A felejthetlen halott földi maradványai f. évi október hó 1 i-én d. u. 4 órakor fognak az ágost evang. hitvallás szertartásai szerint Győrben, a Teleky-utca GiíTíng-féle házból a belvárosi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Györ, 1885. október 10. Béke lengjen porai felett! — Fegyelmi Ügy. A péterdi körjegyző ellen a zirczi szolgabiró már beadta vizsgálati jegyzőkönyvét. E szerint, a jegyző maga beismerte, hogy a községi pótlék kivetést hibásan (!) készitette el. Beismerte (!) továbbá azt is, hogy a saját adóját két évben a rendesnél kevesebb összegben irta elő, még pedig, mint ön maga nyilatkozott: »sajat érdekében.« Beismerte azt is, hogy illetőségi bizonyítványokat a biró aláírása nélkül adott ki. Beismerte, hogy más embernek nevét ö maga irta egy bizonyítvány alá. Ezen és még számos önbeismerésen kivül egész serege a fegyelmi vétkeknek soroltattak elő tanuk és panaszlók által nevezett jegyző ellen. Tanuk állítják, hogy Karsai jegyző adóslevelet önkényüleg széttépett',—hogy pénzeket vett fel olyan dolgokért, melyeket soha nem teljesített ; — hogy bélyegjegyeket, miket néki az illetők megfizettek nem ragasztott fel, a miért aztán az illetőknek tetemes bírságot kellet fizetni ; — hogy munkadíjakat kétszer is felszámított és felvett; stb. stb. Végül maga a vizsgálatot teljesítő szolgabíró megjegyezte, hogy az adófökönyvek elrongyolt állapotban (!) több vakarás (!!) és törléssel (!!) találtattak. — Mindezen panaszok után, melyek számra épen 32 — tételt tartalmaznak a fegyelmi eljárás nevezett jegyző ellen kétségkívül meglesz indítva, s reméljük, az érdekelt községek érdekében, mihamarább befejezve. — Nagy Út. Megyénkből Stampfer Simon szentistváni lakos egész családjával Palesztinába utazik. Szerencsés utat! — Találtatott egy kulcs a hosszú utcában. Tulajdonosa a rendörkapitányi hivatalban átveheti. — Tisztul a város. A rendörkapitányi hivatal mult héten csavargás és koldulás miatt Horváth József szt. kereszti, és Kropák Márton skebeli illetőségű egyéneket eltoloncoltatta. — Meghívó. A pápai esp.' kerületi rom. kath. tanitóegylet f. évi október hó 22-én Pápán a kath. tanodák III. osztálya helyiségében tartja öszi értekezletét, melyre az egylet tagjai tisztelettel meghivatnak. Nyárád, 1885. évi október 12-én. Berky Ferencz egyl. jegyző. — Elgázolás. Csébi Ignácz takácsi lakos mult pénteken kocsijába fogott két fiatal tüzes vérű csikón a szél-utczából a Főtérre szándékozott jutni, útközben azonban lovai megijedtek, s a gyeplüszárakat hanyagul tartó Csébi Ignáczot kocsijával elragadták. A Főtéren Tax Józsefné szül. Preger Lizi jákói lakos a lovak alá került, s oly erős sérüléseket szenvedett, hogy életéhez kevés a remény. A rendőrség kórházba szállíttatta a szerencsétlent, Csébi ellen pedig megindította a vizsgálatot. — A JÖVŐ évi városi költségvetés, a városi tanács tegnapi ülésében vétetett elö. — A költségvetés j a jegyzőkönyvi kivonattal együtt a képviselőtestülethez terjesztetett fel. — A menyecskék harca. A Pordányban történt. Két csinos fiatal menyecske mult csütörtökön azon vitatkozott, hogy melyiküknek van tüzesebb szeme. A vitának az lett a vége, hogy 23 cserépedényt vagdaltak egymás fejé 42*