Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-03-22

Älegj elenilt Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkirit -rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenteilen levt lek, csak ismer? kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adaüiak vissza. A lapnak szánt közien/entjék a lap SZERK. hivatalába ib- kollégium épület) küldendők: PÁPAI LAPOK Előfizetési d.xjalc. Egy évre 6 frt. *— Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt jo krajezár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK • 1 hasábos fetiisor tét-fogata után .5 kr, iiyiltiérben 25 krajczárral számitatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési díjak*, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r e f. fő i sk 0 la n y 0 m d áj a) • küldendők. P á p a. váró $< hatóságának és több pápa i, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Pápa, 1885. márczius 21. A véderőről szóló 1868: XL. törvényezikk 17. §-ának 1. pontja értelmében a hadseregbe, hadi tengerészetbe, vagy a honvédségbe való belépés kötelezettsége alól ideiglen mentes: „a keresetképtelen apának, vagy özvegy anyának egyetlen fia, vagy ennek nem létében, egyetlen veje.

11 Az egyetlen vőnek tehát megadatik a mentességi igény, ha ipa keresetkóptelen. A törvény eme rendelkezése egyszerű és világos; különbséget egyátalán nem tesz arra nézve, vájjon a keresetképtelensógnek a vö nősülése után, vagy nősülóse előtt kellett • légyen beállania; a hol a törvény nem különböztet, ott nekünk sem szabad különböztetni: "mert a különböztetés önkényes magyarázatokra és visszaélésekre adhatna okot. Igazolja ezt a honvédelmi minisztérium téves magyarázata s ennek alapján kiadott törvénytelen rendelete, melynek értelmében „az egyetlen vő csakis akkor mentetik fel, ha szabályszerüleg igazolja, hogy ipának munkaképtelensége — illetőleg anyósának özvegysége, — vagyis átalában a fölmentés czime az ő nősülésének ideje után keletkezett." Ezen miniszteri rendelet egyenesen a törvénybe ütközik; nemcsak azért, mivel különböztetni kivan ott, hol a törvény nem tűr, hanem főleg azért, mert szem elől téveszti a méltányosságnak a törvény által parancsolólag rendelt tekintetbe vételét. A törvényhozó ugyanis a gyámolitás szükségességét nem a vő nősülésónek idejétől , hanem az ip keresetképtelenségének tényleges és valóságos beálltától, létezésétől állapította meg! A honvédelmi minisztérium azzal látszik indokolni sérelmes rendeletét, hogy általa a vők visszaélésének eleje vétessék, miután a hadköteles egyén több esetben csak azért vette el a keresetképtelen apának leányát, hogy mint egyetlen „vő", jogezimet szerezzen felmentésére. Ezen indok azonban oly jelentéktelen és kicsinyes, hogy azí" a törvényhozás és a minisztérium méltóságával össze nem fór; de különben már maga az indokban foglalt eme feltevés is alap nélküli és igazolhatlan; mert ki bizonyíthatja be azt, hogy egyik-másik vő nem saját szive sugallata szerint, hanem esetleg más okból vette el a keresetképtelen apának leányát? Ejl lát a szivek érzelmébe, sugallatába? A házasság egy egész életre szóló komoly és fontos lépés; nem tehető fel tehát, hogy a hadköteles egyén ily fontos lépésre csak azon kicsinyes okból határozza el magát, hogy a hadkötelezettség alól egykét évre ideiglen felmentessék; s ha némely esetben gyanú merülne is fel, ki igazolhatja be ellene ezen szándók valóságos létezését? Ha pedig ily szándék beigazolása mégis lehetséges volná egyes esetekben, — ezek visszaélése miatt a többi jóhiszemű hadköteles is lakoljon? De hát lehetséges-e a vöknek a törvény kedvezményével visszaélni egyáltalán ? Semmi esetre sem! Mert a mentességi igény nem a vő, hanem az ip érdekében, ennek javára adatik meg; kedvezményben nem a vő, hanem ipa részesül; ha az ip visszanyeri keresetképessógét, vagy elhal, megszűnik a vő mentességi igénye. A vö e szerint nem is részesül kedvezményben, azzal tehát vissza sem élhet. Nyilvánvaló ezekből, hogy a kérdéses miniszteri magyarázat s az ennek alapján kiadott törvénytelen rendelet, mig egyrészről azokat, kik a méltányossággal állitólag visszaélnek, sújtani kivánta, másrészről a tényleg és valósággal gyámoltalanokat egyetlen gyámohtójuktól — a vőtől fosztja meg, mi által a hadkötelezettség alóli felmentés intézményének alapját és létokát felforgatván, — magával a törvónynyel jő ellen'mondásba.. A magyar törvény intézkedése sokkal inkább megfelelvén a mai előhaladott kor józan, méltányos és alkotmányos felfogásának, mint az osztrák törvény megfelelő rendelkezése: semmi ok sincs arra, hogy e tekintetben is az osztrák nézet legyen mérvadó Magyarországon. Ezek alapján ki kellene mondani a törvényhozásnak, hogy a véderőről szóló 1868: XL. törvónyezikk 17. §-ának az egyetlen- vőre vonatkozó rendelkezését akként értelmezi, hogy a vő mentességi igénye akkor is fennáll, ha ipának keresetképtelensége — illetőleg anyósának özvegysége—, vagyis átalában a felmentés czime az" ő nősülésének ideje előtt. keletkezett! Dr. Kunhaeth József. Felhívás. Vanyola községnek az utóbbi évtizedek alatt sokfélekép sújtott lakosságát ujabb megrendítő csapás érte. Nem elég, hogy évenkint fagy, aszály, jégeső s más elemi csapásokkal kell megküzdeni,— nem elég, hogy Vanyola község a közei mult időben, nem számítva az apróbb s gyakorta előforduló tüz eseteket, — két izben lett a lángok martalékává, —' nem elég a csapásoknak egész sorozata, •— ujabb veszedelmeknek is kellett jönnie, hogy az amúgy se vagyonos, földmivelésböl élő lakosság végkép elcsüggedjen s koldusbotot nyerjen osztályrészül. Mult hó 16-án és 18-án 22 ház égett le a hozzá tartozó gazdasági épületekkel s felszerelvényekkel együtt. Leégett a róm. katholikusok szentegyháza, a harangok leolvadtak s iskolájuk elpusztult. & Bele se kezdhettek még a szerencsétlen tüzkárosultak romban lévő hajlékaik felépítésébe, — a rémület még folyvást tartott, — midőn'az iszonyúan romboló elemek által, néhány cserépé tetőre épitett ház kivételével, a falu másik része is elpusztult. — 60 ház égett le folyó hó 10-én minden hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt, s most már alig van hely, hova fejüket lehajtsák a kárvallottak és az év leginostohábbHüiszakáb an, midőn a földmivelö nép különben se igen tud miből pénzt bevenni, vető mag s élelem nélkül maradtak valamennyien. De a legnagyobb nyomorúság idejében is közel szokott lenni a segítség s ez ad erőt, kitartást a súlyos megpróbáltatások elviselésére. Ne hagyjuk' mi se csüggedni a károsultakat, töröljük le a szenvedők könyeit, segítsünk a szűkölködőkön s rakjuk össze filléreinket, hogy megmentsük a végpusztulástól a csapásokkal sújtott lakosságot. Bizalommal fordulok vármegyém minden lakosához s óhajtom: bár felhívásom ne legyen kiáltó szó a pusztában. Bizalommal fordulok különösen a vagyonosabb osztályhoz s kérem, hogy könyöradományukkal a nyomor, szenvedés s inség enyhítésére siessenek; mert „kétszer ád ki gyorsan ád" s Vanyola községnek nagy szüksége van a mielőbbi gyors segélyre. Lelkükre kötöm a községi elöljáróknak is, — bizva eljárásuk buzgóságának teljes sikerében, hogy a befolyt könyöradományokat hozzám mielőbb küldjék be; megjegyeztetvén, hogy azok hirlapilag fognak nyugtáztatni. De a gyűjtő ivek a könyör adományokkal együtt hozzám folyó évi májushó közepéig okvetlenül felterjesztendök. Veszprém, 1885 évi márcziushó 15-én. alispán. Á "berlini hébék és szodaliszkok. lria: dr.-KOHUT ADOLF. Óh boldog- Berlin! Te nemcsak a nemei, birodalom, hanem a sör fővárosa is vagy! Tiszteljük becsüljük a bajorok óriási szomját; hódolattal emelek mindig kalapot bármely müncheni sógor eló'U, ki élő' sörös hordóhoz hasonlít, inert olyankor mfndig arra az iszonyú tömeg bajor sörre gondolok, melyet Bajorország fővárosában naponkint elpusztítanak, — hanem a berlini még a délnémeten s általában valamennyi germánon túltesz. A sör fithidalta a majoai vonalat és minden nemzeti és taitományi különbséget kiegyeuTARCZA. DIONIE ALBUMÁBA. L Hogy ha majd a koporsómat Síromba bocsájtják,, Elhantolják, s oda teszik Sirhantom fejfáját: Ne sirass meg, koszorút se Tegyél a fejfámra, Ne gyötörjön soha belső Szemrehányás vádja! Boldogságom a csalódás Kínjait megérte Mind a kettőt Te okoztad Áldjon Isten érte. II. Imádkozni szeretnék, de Nincs szivemnek vágya, A mely azt á nagy utat az Istenhez megjárja. Egy vágyam van, az is olyan Magával tehetlen, S ki tudja tán, meg se halina A jóságos Isten. Egy vágyam van, megpihenni Oda. lenn a sírban .... S mégis, mégis élni vágyom. Hogy magam kisírjam. Képed látva, hogy sirassam Elmúlt boldogságom, Nem kell nekem még a sir se, Mert képed nem látom. GUADALUPE« Biller Klára után: ETELKE. Megtörténik az néha, hogy valamely növény mag egy halmaz szemét söpredékre hull, s ott tápot lelve épen úgy kicsírázik, levelet hajt és kitárja virágkelyhét a nap sugarának, mintha diszes kert közepén, gondos kezek által ápolva fejlődött volna olyanná. Az emberiségnek ilyen szemét söpredékén növekedett fel a kis ,Lu. Ha valamely gyermekkel a sors, a hogy mondani szokás — mostohán bánt: úgy ö bizonyára egyike volt azoknak. És még is, virulóvá fejlődött 1 vidám ifjú arczával, élénk tekintetű szemeivel mosolygott a nap sugaraira. Az öreg Mateos Jósé volt az atyja. Szegény kis Lu finom érzésével, melyet bizonyosan korán el halt anyjától örökölt (szegényke, születésekor elvesztette őt) nem csak el tudta tűrni apjának minden durvaságát, de sőt a legjobb világításba tudta őt ismerősei előtt helyezni, nem csupán mert hozzá volt szokva; oh nem! de azért: mivel szerette őt. Talán még kedves Concha barátnéjának atyjával sem cserélte volna el; pedig az híres, keresett szabó mester volt. Segovia előkelősége nála dolgoztatott, saját szép házában lakott, s az igazi jó atyák példányképe volt: leányának minden kívánságát teljesítette. Lu mind ezt nem irigyelte, büszke természetű volt s valahányszor Concha az apját dicsérte előtte, azt ugy vette, mintha azzal az övét akarta volna kisebbíteni, s védelmezte őt. »Az én apám az igaz egy kissé nyers modorú, de hát ez nagyon természetes, ö nem szabó, hanem katona viselt ember. Hazájának vérével áldozott, s bár ezzel nagy szolgálatot tett, hazája áldozatáért hálátlansággal fizetett; ez a hálátlanság természetesen elkeserítette. Ha érdeme szerint bántak volna vele, akkor ö most gazdag ember, volna s lehetnének nekem is olyan szép ruháim, mint a tieid Concha.« Ilyen világításba helyezve, az öreg Mateost csakugyan nem is lehetett olyan igen rossznak tartani. De hát természetesen mások nem a leánya szemeivel nézték s világosan kimutatták, példákkal bizonyították, hogy:

1 az öreg egy goromba, faragatlan, részeges tömlő, a ki már régen a nyomorban fetrengene, ha a sors leányában védangyalt nem rendelt volna mellé. Sok minden félébe bele kezdett; — egészen ostoba ugyan nem volt — hanem mindenben oly hanyagul járt el, hogy semmikép se tudott zöldágra vergődni. A Karlistákhoz is fel csapott, — ez volt az ö »hadviselt«sége, a mire a szegény Lu hivatkozott, midőn védelmére kelt. Természetesen nem a meggyőződés vitte öt oda, hanem azt képzelte, hogy ott majd valami zsákmányra tesz szert, a helyett azonban, hogy ott valamit szerzett volna, inkább ö fizetett; nevezetesen: jobb kezének három ujját hagyta ott. Olyan embernek, a ki keze munkája után kénytelen élni, ez igen nagy veszteség lett volna, ő azonban, erre nem gondolt, azzal biztatta magát inkább, hogy majd a hálás Karlisták, a miért ö oly hiven szolgálta szent ügyüket, szép nyugdíjjal fogják jutalmazni, a mivel neki tiszteletre méltó henye életet biztosítanak. Hanem hát' a Karlistáknak sokkal magasabb czélokra kellett fordítani i a pénzüket, minthogy a harezosaik össze roncsolt tagjait megaranyozzák. Három hónapig ingyen kezelték és tartották a kórházban, midőn felgyógyult, adtak neki egy olyan elbocsátó levelet, a mely azokat az egyénekét megilleti, a kik jobb kezüket nem használhatják s azzal: punktum. Ilyen formán Mateos és szegény kis leánya arra lettek volna utalva, hogy koldulással tartsák fenn magukat, ha egy vagyonos don Karlós barát nincsen, kinek Segoviában egy híres régi kastélya volt — valódi remeke az építészetnek. — Ez az ur véletlenül hallott Mateos esetéről, magához hivatta; Mateos kis leányával karján jelent meg nála; a kis Lut nem lehetett szépnek mondani, de volt a tekintetében valami megnyerő nyíltság, részvétet keltő szelídség, mely öt rokonszenvessé tette, s így az a bizalmatlanság, melyet apja külseje keltett — a kis leány iránti részvétté változott. Az említett régi kastélynak a felügyelője nem rég halt meg, s miután e hivatal teendőit fél kézzel is el lehet végezni, a jószivü uraság Mateost tette felügyelővé. Igen nagy szerencse volt ez rá nézve, de csodálatos módon ez a szerencse csaknem káros hatásúvá lett egész életére. Mint majd minden spanyol, kinél a magasabb szellemi műveltség' hiányzik,— szenvedélyes lutri játékos volt; azt űzte testtel-lélekkel. Jóltevöje adott neki némi kis előleget, a mivel a legszükségesebbeket beszerezhesse a házhoz, azonban ö másra fordította pénzét, erős hite levén, hogy á legközelebbi húzáskor ö rá esik a főnyeremény; s akkor azután majd ki lehet mindent egyenlíteni: lutrira tette a kapott összeg legnagyobb részét. Csakugyan ki is jött a száma s 100 darab peso — 1 peso 2 frt 40 kr — a legjobb sulyu aranyban lett neki kifizetve. Ez a nagy — előtte csodálatosan nagy — nyereség s a jóbarátok társaságában elköltött hazai borok élvezése, olyan mámorba hozták az öreget, hogy egy igen különös üzletbe hagy fa magát bele biztatni. Egy hajdani katonaviselt barátja ugyan is — kinek a jó sors nem adott pártfogót mint neki — s ennélfogva maga erejére volt utalva, azón tervezgetett, hogy Havanában szeretne ki vándorolni, a spanyol proletárok Eldorádójába! Ez a terv azonban mindig csak el lett halasztva, mert még mindég nem akadt egy olyan bolondra, a ki ehez az úthoz szükséges pénzösszeget neki kölcsönözte volna. Canelo Pepe, így hivták a kivándorolni vágyót — most az aranynyal megáldott Mateosban vélte föltalálni a jóhiszemű hitelezőt. Midőn egy pár pohár kiürítésével. bátorságot merített, elő is adta kedves barátjának azon óhajtását, miszerint ő igen szeretné, ha Mateos a nyereményét néki oda adná kamatra. Majd azután azokat a kincseket, melyeket ő tiz év 12