Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-03-01

A sport minden neméhez értett. Ha kellett nyeregbe ülni, nyeregbe ült. És akkor nem ismert akadályt; mint madár repült a szilaj mén hátán. Ha kellett nemes vadat üldözni, fegyvert fogott, és jaj volt annak a vadnak, mely a puska csöve elé került. Minden kitellett az ö házától, s mindenkinek otthona volt az ő háza. Soha a vendégbarátság nem volt fárasztó reá nézve és a vendég feszélyezve soha nem érezte magát házánál. Mindig volt új meg új tárgya, mindenkihez volt megnyerő szava. Kedvesség volt az egész ember, kit mindenki szeretett s ki megneheztelni engesztelhetlenül senkire sem tudott. — Még a fii, fa, erdő, berek, nádak, tavak is szerették; mert minden talpalatnyi föld nagybirtoka határában ismerte lábnyomát. O volt az első fölkelő és az utolsó lefekvő különösen ifjabb éveiben. — Mikor nem tudták, hogy hol van, akkor is gazdasága után látott. Tervezett, próbált, instruált mindenben, minden volt, csak hogy a jó gazda nevére szert tegyen. Nemes ambíciója legfőkép abból állott, hogy magát mindentől függetlenítse; ezért a vagyonszerzés nehéz mesterségét kora ifjúságától tanulmánya tárgyává tenni el nem muiasztá! — S ez sikerült is neki a takarékosság nemes erényével, mihez ma, — ugy látszik — oly kevesen értenek. Különben ő volt a n.-démi Ihász családnak első hajtása. Nevezetes e család élethistoriája vidékünkön, N.-Démen, a honnan 1803 sept. 9dikén származott. E család adott a hazának, a társadalomnak nem egy jeles fiat. Ott volt Dániel, a jeles strategéta, a hős vitéz, a leghívebb barát, kihez fogható csak egy Mikes lehetett a hires Rákóczy időkből. Colegno al Baraccone magánya, s a nagy Kossuth tudna róla többet, igen sokat mondani. János a másik testvér olyan, mint a falat kenyér, avagy legédesebb méz. Senkinek baja nem lehetett, hogy saját bajává ne tette volna. Ilyen volt: Lajos, József és Sándor és az egyetlen nővér: Erzsébetit, férjezett Lepossa Józsefné. A mit ezek egyenkint gyakoroltak, azt Imre a legidősebb fivér, mind magába fölölelte. Igaz jószívűségének nem egyszer áldozatul esett. Mert sokan voltak, még ma is vannak, kik hozzá folyamodtak, és a kiken ö mindig segített, — jaj! de nem egyszer hálátlansággal fizettek. A szegény környékbeli nép vele tartott tanácsot. Ha éhezett, csak hozzá folyamodott, ha nem volt hitele, csak neki panaszkodott. És lett kenyér; lett hitel; lett vetőmag, annyi a mennyi kellett. Nyugodjék a nemes öreg békével! Aludja siri álmát csöndesen 82 év után. A derék örökös pedig éljen sokáig szeretetünk és tiszteletünk dajkáló karjain közöttünk! Ültessünk fákat! Mily kopár és kietlen azon tájék, melyen nincs fa, nincs erdő! Hiába mosolyog a tavaszi nap az égen, nem csalja az oly vidékre a szépszavu énekesmadarat; a nyári nap égető sugara rokkal is. Selyem ruha, atlasz czipő, redötlen frakk, sarkatlan lakk és éktelen kurjongatás, hogy mint illik össze, — megfoghatatlan. — Ki nem mozdul helyéből s le nem teszi tánczosnöjét, mig tudja kiáltani »hogy yolt«, s mig tud eleget tenni ennek a czigány. Soknak csak akkor jő kedve igazán, ha fülébe harsog a klarinét. Ekkor rázza feltartott kezében szines zsebkendőjét, hajlong derékban jobbra-balra, s veri ki dobogva lábával a taktust. Kinek nem jutott kedvére való tánezosnő, kapja magát, felül a czimbalom mellé s ugy valósítja a »látni és lattatni« elvét. Huzd rá! Három a táncz! és nem is szupécsárdás, ha nem tart legalább két óra hosszant. Igy vesz el a mulatság ünnepélyessége és elegancziája, a tisztes ősi mezből gyökeresen kiforgatott modern csárdás orgiájában. A zene kedvderitő akkordjaiba be-bevegyül a távozó fogatok bál végét jelező szomorú robogása. Távozik a közönség. A >még csak egy kiesit« tánezolókat is türelmetlenül sürgetik az önfeláldozó, kimerült mamák. Élénkség, sürgésforgás az öltözőben. A lenge könyü öltözékek eltűnnek az óvó kabátok és kendők alatt. A »belépő«t hazamenő váltja fel. »A hintó előállott,* — jelenti a hü lovag. — Kar karban. A lejárókon még élvezheted pár perezre dallamos hangja ezüst csengését, hevülhetsz szemei ragyogó tüzén, érezheted közelléte bájos varázsát; azután egy könnyű szökellés, becsapódik a kocsiajtó, felhangzik »viszontlátásra a pikniken«, tova gördül a batár, és reád nézve le ment a nap. A terem rideg, a társaság unalmas, theád ízetlen, a szivar skandál, a czigány legszomorúbb nótája sem elég bánatos, mig meg nem vigasztal a somlai. Viszontlátásra a pikniken? Igen, a revans piknikre, most böjtben. Ha el nem merül a szinészek ittléte — s a veres-kereszt hangversenyében. Az elnöknö a megmondhatója. ellen hiába keressz üde árnyékot, hova menekülj; ősszel nincs édes gyümölcs; télen nincs gát, mely a lecsapott felszél erejét megtörné! Mily gyönyörűség ellenben oly vidéket látni, a melyen a helységek körül szép keritésü gyümölcsösök díszlenek; melyen azutszéleket kimért fasorok szegélyezik; a távol láthatárt pedig magas erdők koszorúzzák! Igen sok ember hagyja a kertészet ez ágat semmivé lenni körülötte, megunván az örökös gyümölcs-tolvajlások miatt boszankodni. S a baj föokát a'legtöbb esetben a népnevelés hiányos állapotára hárítják — annak javítása után sóvárognak, s addig, mig az irányt nem ad a tömeg hajlamainak, azt hiszik, hogy nem is lehet tenni semmit, nem érdemes kárhozkodni. Én nem a népnevelésben látom a föhibát, hanem abban, hogy a községek faiskoláiban a legtöbb helyen még mai nap is, vagy kevés, vagy épen semmi kiültetni való fa sincs. Ily körülmények közt aztán nem csoda, ha a község lakosa nem ülteti be üres háztereit fával. Nem csoda az sem, ha a gyümölcs tolvajok száma napról-napra szaporodnak ! Vagy az, hogy egyes családok inkább nélkülöznek néhány véka eleséget csak azért, hogy saját, valamint gyermekei részére más megyéből, vagy tudj' Isten honnét behozott gyümölcsárustól vásároljon inye kielégítésére. Ezen, s más ilynemű kiadásoktól csak ugy lehet megóvni a községek lakóit, ha minden lehető erőfeszítéssel, szorgalommal hozzá fogunk a gyümölcsfa tenyésztéshez. Ha ma van elég gyümölcs, élvezi azt mindenki, nem kénytelen félteni kertjét, szölölábját a gazda. Hol igy áll a dolog, hol bőség van a kérdéses czikkekben, önként szűnik meg a fent érintett lényeges akadálya a gyümölcs-tenyésztésnek, vagv nem is szűnik biz az, hanem nem is létezik. Adja hát az ég, hogy mielőbb minden ház udvara, kertje bővelkedjék gyümölcsfákban, legyen az szilva, cseresznye, baraczk, vagy körte vagy csak szentiványi alma, mindegy, csak gyümölcs legyen, — élvezhető gyümölcs; — szintén gyümölcsfák, dió, vagy szeder szegjék be a falu utczáit, a külső telkek mesgyéit, a legelőkön s mindenhol egy fa haszonnal elhelyezhető! Mindezek kivitelére a községi faiskolák által segíthetni leggyökeresebben. De a fa és erdő nem csak szép, hanem kiszámíthatatlan nagy hasznunkra is van ! Nézzünk magunk körül, a fedél, mely alatt lakunk a padozat, melyen lábunk nyugszik, a szék, melyen ülünk, az asztal, mely előttünk áll, mind, mind ez fákából készült! nem csak, házaink és bútoraink, a földmivelök és iparosok szerszámai is legnagyobbrészt fából készülnek. A fa melegével főzzük ételeinket, fűtjük szobáinkat, a fa melege hajtja a gőzgépek és vasúti mozdonyok kerekeit. A fa háncsából köteleket fonnak, a fa kérgét a nyers állati bőrök cszerzésére használják vagy dugaszokat stb. mást készítenek belőle, a fák levelei, lombja, takarmányul, alomul és trágyául szolgálnak, a fák virágaiból a méhek mézet gyűjtenek; de hát még a fák különféle gyümölcsei ? Ezek a legízletesebb, legegészségesebb eledelekhez tartoznak: örvendeztetik a gyermekeket, üdítik a betegeket, táplálják az öregeket! Kietlen kényelmetlen lenne az egész emberi élet, ha fákat nélkülöznünk kellene. De az ember nemcsak életében még halála után is szorul rájuk. Fából volt a bölcső , melyben ringattak, fából lesz azon kis lakház, melyben örök álmainkat alusszuk. Ennyi szép és ennyi jó nem érdemli-e meg, hogy a fákat becsüljük, kíméljük, ápoljuk és szaporítsuk ? Oh igen, ültessünk fákat házunk körül és udvarunkra, ültessünk fákat utczáink és szántóföldeink szélérc, ültessünk fákat mindenhová, hol számukra alkalmas hely nyílik! Az olyanokat pedig, kik elég durvák vagy rosz szivüek lennének a fákat ok nélkül rongálni, akadályoztassuk meg ebben (van rá törvény) vagy vessük meg mint a közvagyon és közjó büntetésre méltó ellenségeit. cTw/tipaw cfáno>, tanító. Ihász Imre temetése. Ihászi Ihass Imre temetését nagy fénynyel tartotta meg a boldogult fia, Ihász Lajos, kinek gyászában megyénk széles körben vett részt. A temetés a győri Arrabona temetkezési vállalatra volt bizva, semmi költséget nem kiméivé. Gyönyörű hat lóval húzott szép, diszes gyászkocsi vitte, három gyász-diszbe öltözött fullajtár által vezetve, a koszorúkkal elhalmozott drága érc-koporsót. Koszorúkat adtak: „szerető fia —. felejthetetlen atyjának"; — „Perczel Erzsébet — a legjobb apósnak"; — „Bonyhádi Perczel Sándor — szeretett jóakarómnak" ; — „Gyomoréi Károlyné szül. Haun Karolin — felejthetetlen jó Imre bácsinak"; — „Ihász Imrének — Fenyvessy Ferencz"; — Tarczy Dezső és családja, — Schöpf Gyula és családja stb. — A temetési szertartást Tatay Sámuel b.-tamási ev. esperes, Gyurátz Ferenc, és Bognár Edre ev. lelkészekkel együtt végezte. Tatay megható gyászbeszédet mondott: — »A mire már hónapok óta^reszketve gondoltunk — kezdé beszédjét — a mitől előre féltünk és a minek gyors szárnyakon haladott hire már kétszer döbbentett meg bennünket, ime szomorúan bekövetkezett. Ihász Imre nagybirtokos a b.-tamási gyülekezet több mint 3 évtized óta felügyelője, a szerző fáradhatatlan gazda, a nyájas barát, a rokon, a testvér, az apa nincs többé azélök között. 82 ik évében végezte be földi pályafutását. Lelkének porhüvelye ott nyugszik az érc-koporsóban s nekem jutott a szomorú kötelesség, hogy gyászbeszédet mondjak fölötte, kivel 37 év óta bizalmas barátságban állottam. Nem csuda tehát, ha szivem elszorul és erőt vesz rajtam a fájdalom árja, midőn hallgatóim között egy negyed év óta, a harmadikat, de egyszersmind az utolsót kisértem az örök nyugalom helyére azok közül, kiknek az emberi élet nyolcvanas kegyelem évei jutottak osztályrészül. Méltán mondhattam el tehát a panaszt, „Vénei hullatok az Ur templomának, kik a szent hajléknak díszei valának, imádkozva." Igaz, hogy a boldogultnak hosszan tartott szenvedése előkészített bennünket a jelen gyászesetre mert hónapok óta fogva tartotta öt már az enyészet szelleme csont kezével, az utóbbi időben pedig hetek óta reszkettünk a pillanattól mikor a hosszan, de keresztyéni béketűréssel szenvedő életfáklyája vég lobbot vet. És mégis szép, csendes volt az ö halála, mert alig hogy felbocsátottuk a haldokló ágyánál lelke üdveért imánkat az egek Urához, azonnal lefoghattam szemeit, mert örök álomba szenderült. És igy: a mely áldó karjain ringatta öt a gondviselés ura 8 évtizedet meghaladott életében, azon áldó karokkal ölelte is öt magához. Bátran elmondhatjuk tehát róla a jelenések könyvéből a léleknek ezen szavait: »Boldogok a halottak, kik az Urban /árnynak el, mert megnyugosznak fáradalmaiktól és az ő cselekedeteiknek jutalma követi ó'ket.a Majd áttért a jutalmak felsorolására. Az első jutalom: Az ő tevékeny szorgalmának az S örökösére maradó áldása. A második jutalom: Az 5 áldásban maradt hálás emléke. És a harmadik jutalom, mely az Urban elhüuytaknak cselekedeteit követi: Boldogság Istennél. »Elvetted te is, — igy végződött a beszéd — az Urban elnyugodottnak hallhatatlan lelke cselekedeteid jutalmát szent hited által, a boldogságot Istenednél. Földi szép pályafutásod utolsó kegyelem évét hosszan tartott szenvedéssel nehezítette ugyan meg az Ur, de ezen szenvedések is csak arra szolgáltak, hogy kimutathasd hited erejét a keresztyéni béketűrésben és nyugodtabb lehess végórádban a mikor hallhatatlan lelked e mulandóságból átköltözött a boldog örökkévalóságba. Menj tehát békével áldott jó lélek, itt maradt porhullád pedig pihenje csendesen halotti álmát, a családi sírboltban, 8 évvel ez előtt elköltözött szeretett nőd földi maradványai mellett. Porhüvelyedtől megvált lelked pedig nyerjen üdvét ott, a hol boldogok a halottak, kik az Urban hunynak el. Egyetlen fia, menye, két élő testvére, kik mellől az ősi fa kidőlt, közelebbi és távolabbi uri rokonság, ti »z ö végelgyengülésbeni hü ápolói, számos barátai, ismerősei, kikkel szive melegét ifjúi nyájassággal érezteté, fogadjátok szent megadással az üröm poharat Isten kezéből, hiszen kegyesen bánt ö veletek, elkészítvén benneteket a lassan közeledő enyészet, által, e nagy gyászra. Ti is számos cselédei, kik részben nála öszültetetek meg, köztük Fekete Ignácz, ki negyven évet töltöttél hü szolgálatában, kik boldogult uratokban nem a szigorú uraságot, hanem a nyájas , leereszkedő, jószivü embert szerettétek , mondjatok áldást poraira. Tegye a jó Isten boldoggá földi pályafutástokat. Ti is a b.-tamási ev. gyülekezetnek zokogó nyája, kik felügyelőnket elvesztve kesergünk a felett, hogy leesett a mi fejünknek koronája, vegyétek az ö áldását és mondjatok ti is áldást szeretve tisztelt felügyelőnk poraira ! Most már, halandóságunk mély érzetével, i kísérjük öt nyugvó helyére és kérjük mindnyájan Istenünket, engedjen oly pályát futnunk, hogy mi is az Urban hunyhassunk el és cselekedeteinknek jutalma kövessen bennünket, hogy igy pályafutásunk végeztekor méltán hangozzék koporsónk felett a léleknek ez a mondása: »Boldogok a halottak, kik az Urban hunynak el, mert megnyugosznak fáradalmaiktól és az ö cselekedeteiknek jutalma követi őket. Amen.« A gyászbeszéd, s a gyászének elhangzása után Bognár Endre mondott egy igen szép imát, mire újra felhangzott a gyászdal, mely a boldogultat sírjáig kisérte, hol Gyurátz Ferencz mondta el gyönyörű búcsúbeszédét, ismert ékesszólásával. A temetésen a vidék nagy számmal jelent meg; a gyászoló rokonság mellett képviselve volt a pápai grófi uradalom, a giczi, lovászpatonai uradalmak tisztikara, megjelentek a kerület orsz. kép j, a járás szolgabirája gyvédi kar jelesei, a viselője Fenyvessy Ferenczj Horváth Lajos, a pápai üj_ j , _ pápai ref. lelkész, a románeji kath. esperes, majd Győrből Kiss Sándor, Hangyás László, Barcza Géza; — a vidékről a Hunjkár, Ányos, Békeffy család egy-egy tagja stb. A végtisztességnek verőfényes nap kedvezett, mjintha csak jelképezte volna a boldogultnak "sok 1 örömet tartalmazott egész életét.' |_ I A f. hő 2-án kezdődő megyei rendes közgyűlés tárgysorozata. 1. A honvédelmi minister ur rendelete a lóavató bizottságok megalakítása iránt. 2. A közmunka és közlekedési minister ur felhívása a Sió és Sárviz csatornák hidjaira vonatkozólag megállapított szabályrendelet felterjesztése iránt. 3. Baranya vármegye közönségének a megyei önkormányzat fentartását célzó felirata. 4. Versec város közönségének az 1868 évi földadó törvények és szabályok jelenleg is érvényben levő 71 S-ának módosítását célzó felirata. 5. Nógrád megye közönségének felirata a földtulajdonosoknak, a földbirtok belsejében találtató ásványok és különösen a kőszén tulajdon joga biztosítása tekintetéből szükségesnek mutatkozó törvényhozási intézkedések megtétele végett. 6. Az országos magyar gazdasági egyesület átirata az iskolai takarékpénztárakat kezelő néptanítók jutalmazása iránt. 7. Sopron vármegye alispánjának átirata, az árviz által sújtott Sobor község segélyezése tárgyában. 8. Budapest főváros közönségének átirata, melylyel a szabadságharc-szobor alaptőkéje javára megszavazott 300 frtért köszönetet mond. 9. A veszprémi ipariskola bizottság felirata, melyben a nevelési alapból megszavazott 100 frtért köszönetet szavaz. 10. Selmecz s Bélabánya sz. kir. városok közönségének megkeresése a felvidéki magyar közművelődési -egyesület támogatása céljából. 11. Brassó vármegye közönségének az országgyűlés képviselő házához intézett felirata, melyben az 1883 1.1. cz. 6 §-át oda módosíttatni kéri, miszerint a tanképezdét végzett egyének is jegyzői szigorlatra bocsáttassanak. 12. A temesvári magyarnyelv terjesztő egyesület megkeresése, melyben kéri, hogy vármegyénk közönsége az egyesületbe örökös, vagy alapító tagul belépjen s esetleg gyűjtéseket is rendezzen. 13. A megyei árvaszék előterjesztése, az árvák épületeinek tömeges biztosítása tárgyában. 14. A nyilvános betegápolási alapról vezetett 1881. 1882. és 1883 évekről szóló számadások újból tárgyalása. 15 Az utfentartási alapról vezetett 188J, 1882 és 1883 évekről szóló számadások újbóli tárgyalása. 16. A megyei magánpénztárokra ügyelő választmánynak az oiszágos ipartegyesület elnökségétől érkezett s ösztöndijak alapítását célzó megkeresésre vonatkozó véleménye. 17. Alispáni előterjesztés az enyingi járás területén üresedésbe jött faiskola felügyelői állás betöltése tárgyában. 18. Ügyészi előterjesztés a törvényhatóság tulajdonát képező főispáni kert, tornakert, lövölde sétány és azzal kapcsolatos területnek Veszprém r. t. város által leendő megvétele tárgyában. 19. Siófok község kérvénye, melyben 12000 frt kölcsönnek felvevéséhez törvényhatósági engedélyért folyamodik. 20. Ügyészi előterjesztés az Eöcs község tulajdonát képező jegyzői lak eladása tárgyában. 21. Ügyészi előterjesztés Padrag község 1872- 1874 évekről szóló számadásainak újból való fölülvizsgálata tárgyában. 22. Megyei alispán jelenti, hogy Horváth Sándor vállalkozó épitö mester részére a pápajánosházi oiszáguton 17. 24. 27. •— a devecserijánosházi országúton 72. 73. számok alatt épített fahidak, mégis a veszprém-devecseri országúton újból épített 22 számú köhidért 1797 frt 49 krt a vármegye utfentartási alapjából kiutalt. 23. Megyei alispán jelentése, a városlöd — devecseri országúton az árviz által megrongált 24 számú köhid helyre állítása tárgyában. 24. Alispáni előterjesztés, a karakói vámtöltésen levő hidak helyre állítása tárgyában. 25. Alispáni előterjesztés a veszprém-győri országúton a keresztúri réten levő maloméri 38 számú, továbbá a b.-szt.-király-szápári útszakaszon az oszlopi határbeli Tücsök éren levő hidak, — végre a Pápa-kisbéri országúton levő 44 és 45 számú kőhidak helyreállítása tárgyában. 26. Több község költségvetési elöiiányzata* Rovatvezető: TIPOLD ÖZSÉB. Március 1. — 1739. Maitland kapitány Suratét elfoglalván, alapját veti meg az angol .uralomnak fíindostanban. Martius 2, — \8S5. Mencsikoff orosi herceg és cári követ a háborúra mindenkép okot keresvén, a török divatba utazó ráhában állit be. Március 3, — 1797. WascMngton György, az éiszakamerikai tüggetlenség kivivója s az éjszakamerikai unió első elnöke, hivatalából kilép. Március 4. — 1789\Vaschington György, as éjsznkamerikai unió első elnöke, a* éjszakamerikai első congressusl NewYorkban megnyitja. Március S. — 1687: A kivégeztetéseket Eperjesen a gyászemlékü Karaffa-féle vértörvényszék megkezdi. Márczius 6. — \707. Anglia és Skócia egyesülése (unió) kimondatik. • Március 7. — 1593. Zsigmond királyunk a törökök ellen menvén, Brassónál táboroz, hol is Mircse havasalföldi (oláh) vajdát Fogaras hercegévé és macsói bánná nevén ki. (A macsói bánság volt hajdan Szerbia nijugoli része, vagyis a Drina,is Morava folyók köz(i terület,)