Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-10-25

Mlegj elenllc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkivüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (Ó - kollégium épület) küldendők. Előfizetési dxjalc. .Egy évre 6 frt. •— Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt ßo krajezár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos fetitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r ef. főiskola ny omd áj a) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Igazságügyi törvényhozásunk. Mint a felhő termékeny eső nélkül, annyit ér igazságügyi szemponthói az országgyűlési múlt évi ülésszak. Pedig mennyi volna épen e téren még a tenni való! Pedig nem állhat elő e kormányzati szak vezetője le nem győzhető akadályok kifogásával. Sem „nemzetközi viszonyok" , sem „dualismusi állásunk", sem európai „opportunitási tekintetek" nem állottak és nem állanak útban. A magyar igazságügyminiszternek ofyan a helyzete, .mint a szobrászé, a ki kényekedve szerint alkothatja az anyagból műveit, csak tehetsége és akarata legyen hozzá. És ez első ülésszak e tehetségről és akaratról édes keveset produkál. Csupa módositás, kiegészítés, pótlás. És semmi az öntudatos, tervszerű reform politikából. Élősködés és nem élet a mi igazságügyi kormányzatunk. A beterjesztett 9 törvényjavaslatból elfogadott öt javaslat közül csak a polgárosított magyar határőrvidéken fennálló házközösségi intézmény megszüntetéséről szóló törvényjavaslat jön legfeljebb „ember számba". A többi négyet a legjobb akarat sem nevezheti alkotásnak. Az 1875. évi 36. törv. czikknek módosításáról, s a kirjárásbíróságok csekély szaporításáról, majd az 1881. LLX. törv. czikk 101. íjának módosításáról, a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. XX. törv. czikk módosítása és pótlásáról és végül a tenger alatti kábelek védelme iránt kötött egyezményről szóló dicsőséges törvények bizony nem adhatnak egy levelet sem a babérkoszorúhoz! Ha méltatjuk röviden az igazságügyi kormányzás ez évi törvényhozási alkotásait, az eredmény csekélysége nyilvánvaló lesz. Egy garral hirdetett alkotás az, mely a semrnitőszéket magát megsemmisítette és a kir. Curiának két osztályát egyesitette. De aki belátott a kulisszák mögé, az jól tudja, hogy az egész törvényjavaslatot sem a praktikus élet, sem a jogászi közvélemény nem követelte. Az országbírói méltóság külön választása az ország legfőbb bíróságának elnökségétől épen rovására esett a magyar igazságügy tekintélyének! Nincs egyetlen egy jogi érv sem, mely az országbírói méltóságnak történetünk által szentesitett és századokon át birt jellegéből való kivetkeztetését igazolta volna. Az igazságszolgáltatás iránti tisztelet volt abban mindig kifejezve, hogy az aki a magyar igazságszolgáltatás élén áll az egy közjogi országos nagy méltóságot representál. Az igazságügynek igaz érdeke nem kívánta, hogy a magyar biróság meg legyen fosztva egykori fényes díszétől. De a kulisszák még sem takarhatták a valódi indokot, mi kormányunkat e lépésre vitte. Ma már teljesen bizonyosnak állíthatni, hogy a fent idézett egész törvényhozási actiónak nem igazságügyi érdek, de egyes egyedüli személyi indok volt rugója. Elég utalnunk a főrendiház uj elnökének Senyey Pál bárónak országbíróvá való kinevezésére. Az idézett törvény ezen felül nem gondoskodott a Curia birái szaporításáról, mi szintén nagy hiba. Az országházban indítvány tétetett, hogy a 62 rendes biró helyett 64 tétessék,-"- de ez indítvány nem fogadtatott el. Pedig e csekély szaporítással is legalább valami praktikus intézkedést foglalt volna magában a törvény. A kir. Curiánál különben is körülbelül 25.500-ra megy az 'érdemleges ügyek száma s igy a kir. Curiának többnyire már idős tagjaira átlag mikor 350 —380 érdemleges ügy esik: — ez tagadhatatlanul oly nagy szám, melynek tapasztását egyenesen igazságügyi érdek követelné. Az igazságyügyminiszter ur a szakbizottságban egyébiránt ünepélyesen kijelenté, hogy mihelyt (!) a birói létszám szaporítása szükségesnek mutatkoznék az ez iránt szükséges előterjesztést meg fogja tenni. A jogászi kar várva-várja a „mihelyt" szó értelmének magyarázatát. Nagyobb jelentőségű azon törvény, mely a gyámsági és gondnoksági ügyekről szóló 1877. XX. t. cz. módosítását és pótlását tárgyalja. Az akkori törvény alkalmazása körül ugyanis több hiány tünt fel, melyeknek pótlása elodázhatlannak mutatkozott. Négy csoportra oszthatók e pótlások és módosítások. Az első rész vonatkozik az elmebetegek, vagy a jelekkel magukat megértetni nem tudó siketnémák gondnokságára; a második arra vonatkozik, hogy a vagyonkezelésre képtelenség vagy tékozlás esetében gondnokság alá helyezés kérelmezésének joga a háztartásra is kiterjesztessék; a harmadik rész vonatkozik az előleges zárlat alkalmazására és végül a negyedik csoportban azon intézkedések vannak, melyek a távollevő kiskorú leszármazottak eltartására, nevelésére és ellátására vonatkoznak. Kár, hogy itt is nem valami nagyobb szabású reformról szólhatunk. Toldás ez is, mi távolról sem válik dicsőségére magának az eredeti alaptörvénynek. Ugy látni, a kelme is, miből a ruha akkor készült, meg a szabó is, ki azt készítette, aligha való lett volna a — kiállításra. A harmadik törvény, mi szentesítve lett, az idei országgyűlésünk első évi ülésszakában, ismét kevés értékű. Ez az a hires törvén}*-, melyet kétszer főzött meg a bizottság, kétszer sütött meg a miniszter s kétszer tálalt fel az alsóház, mig végre evésre került a dolog. Értjük a Jászberény-Karczag-Szolnok törvényszékének kérdését, mely a mult országgyűlésnél csak 3 szónyi többséggel ment keresztül és a harmadik felolvasásnál 48 szótöbbséggel elvettetett. Magának a törvénynek alakja is hibás, mert három egészen különböző tárgyra vonatkozik. Első tárgya, hogy a miniszter az általános szervezet behozatalára 4 évi halasztást vesz igénybe; második tárgya, hogy a járásbíróságok szaporittatnak, de mi nagy hiba, a székhelyek megnevezése nélkül; s a harmadik tárgy, hogy ugyanakkor két törvényszéket (a jászberényit és karczagit) megszünteti és egy uj helyen, Szolnokon állit ilyent fel. Helytelenítenünk kell, hogy már az általános rendezés előtt két olyan helyen, mely — mióta csak a történelemben visszapillanthatunk — mindig birt törvényszókkel, ezeket egj^zerüen eltörülik. Valóban nagyfontosságunak kellett volna lenni erre annak az érvnek, melylyel egy ilyen praecipitált lépésnek gyors keresztülvitelétigazán indokolhatta volna. Minden más törvényszékre nézve négy évi határidőt kért a rendezésre a miniszter, de a szóban levő s két századig fennálló törvényszékekre nézve, nem akart pardont ismerni. E körülmény újból figyelmeztet arra az óriási mulasztásra, melyet a törvényszékek székhelyeinek végleges rendezése és helyes beosztása körül még mindig szenvedünk. Ma is még 16 megyeszékhely van, hol nincs törvényszék, nem is beszélve azon szerencsétlen beosztásról, elhelyezésről, mely igazságyügyi kormánjT-zatunk nem nagy dicsőségére még ma is fennáll. Ebből állott az idei országgyűlésnek eredménye. Mintha nem is lett volna egyéb teendő ! Mintha nem is sóvárognék a közvélemény igazi reformok iránt. Év év után halad, csak igazságügyünk marad a régiben. És sivárnak látszik a jövő is. Egyik ülésszak után a másikat temeti el a „tisztelt Ház", — de igazságügyi reformról nem szól az elnöki jelentés. Még a fű töve is, — gázolják bár le virágját, ölje meg a fagy zöldjét, mégis uj tavaszra újra kihajt. Csak Magyarország igazságszolgáltatása várja hiába a reformok gyümölcsöt hozó szép tavaszát ! t£j TÁRCZA. Mi bennünket ketté választ, Végtelen nagy az a tér, Csüggedt lesz a szellő szárnya, Mire onnan ide ér. S mégis mikor szemtől szembe Bámulhattam arcodat : Közelebb akkor se' voltál És — most se' vagy távolabb. H. Itt egy nap olyan, mint a másik, — Nincs bennük semmi változat. Hideg, kimért nagyon az élet, Számított minden pillanat. Az égbolt is egyforma mindég, Ködös, borongós szüntelen. S nálam is minden virradattal A bú pontosan megjelen. A hold meséje. -• (Rajz, írta Gizella.} Az esti homály lassankint betölti azt a nagy szobát is, melynek magas ablakain a nehéz kárpitokat alig lengeti a szellő. Az ólomszinü felhők lassankint szétválnak az égen, áttör egy fénylő test, melynek finom.- szálai behatolnak a homályba, s érintik Fernandot, ki nyöszörögve, halaványan, piheg fekhelyén. Nem! kiáltja, azt nem hiszem, mit itt sutfogsz. — Jöjj hát velem, nekem is van hatalmam, ha akarom, látni fogod, mit én idézek elő. — Ilyenkor van élet, a sirok mind feltárulnak, a szellemek is tudnak gyűlölni, szeretni, örülni és mulatni. Az anya feltalálja gyermekét, édelg vele, nincs hatalom, mely most elragadja tőle, a szerető pár szelleme találkozik, egybe olvad, mint semmiség. Ellenség ellenségét itt is üldözi, itt sem nyugodhatik, a könnyelmű itt is mulat, mi sem zavarja, igy tovább, csak jöjj, látni fogod a vigadást, örömöt, vad hahotát, mit a sirok lakói véghez visznek! Nem, én fázom, fogam vacog, ne suttogj, mert borzadok, .... Te nem akarsz jönni? tudom, mit most hallasz, még kérni fogsz vezesselek. Csalfa hold, nem hiszek neked. Pedig én sokat tudok, mit gyarló ember titoknak hisz, kifürkészem csendesen, s árulója vagyok. Igy Lizád is azt hiszi, senki nem tudja, mig te beteg vagy, hogy ö elhagyott. Naponta ott a lúgosba vonulva . . . Nem igaz, kiált Fernando, hazudsz — és ugy reá csap a mellette álló asztalkára, hogy az üvegek csörömpölve hullanak le. Nem igaz? jöjj, ne félj, én vezetlek, megmutatom, most is ott van Lizád, a hütelen, bizd rám magad, de ne szólj, mert elvesztél. ' Megyek, vezess, látni akarom kedvesem hütelen-e vagy csak rút meséddel akarsz ámítani, magadhoz vonni. S kiszáll ágyából, fehér leplében erkélyre lép innen ablakpárkányára, honnan feljebb és tovább. — Homlokán verejték gyöngyöz, de a hold mosolylyal vezeti, sugarai mind erösebben veszik körül, ugy érzi mintha szellem szárnyai lennének, s már nem ember, a föld pora messze tőle. — De im, megvilágítva egy kis éden, az ö édene, Liza otthona. — Itt van ö — szive bálványa, itt a kis lúgos, hol neki esküdte, csak őt szeretni, senkit, senkit! Megáll, merően tekint le, igaz-e mit a hold suttogott, szive táján még érez, vad fájdalom tépi a gondolatnál, hogy elhagyta kedvese, arája, kit imád a szerelem minden kínjával, minden gyönyörével. — Levél rezzen, s fehér alak lép ki a lúgosból, kezét szeméhez emeli, a hold fénye vakítja. Hisz ez ö — karjait kitárja, nevén szóllitani akarja, de megvan fékezve. S im egy férfi lép Lizához, átkarolja, ki rá borul, suttogja — igen csak téged szeretlek és csók borítja arczát, ő türí, kar karban öltve, a lombok között eltűnnek. Nehéz felhők úsznak ismét az égen, lassan lassan elfedik a holdat, megvonják büvszálai erejét — sötét lesz. Fernando a kétségbeesés vad hangján felkiált — Liza Liza megcsaltál! s a mélység elnyeli. Orvos ur, orvos ur, az égre kérem, nagyon roszul van Fernando! Vigasztalódjék gyermekem, ez volt a krízis, láza igen erős, azonban már csökken. Fántásiájában is csak magát emlegeti. Ez sajátsága az idegláz betegeknek, hogy folyton menni akarnak, már kétszer alig bírtuk visszatartani. — De nézze csak, homloka gyöngyöz, most mély álom következik, ez jó jel. Türelem gyermekem, nem szabad kétségbe esnünk. Ott virraszt ápol Liza, a hü jegyes, már maga is alig lézeng, bánata, fájdalma kimeríti. Azonban hónapok múlva boldogan élvezik a szép estét, Fernando öleli Lizáját, hisz nem sokára övé lesz, súlyos betegségét kiállta — s mit sem tud fántásiájábói a — hold meséjéről. Deliia bűnhődése. — Beszély. — Irta OLSÁVSZKI L/UOS. (Vége.) Elfelejti veszélyes helyzetét, a robogó vonatot, a tátongó ürt, a mi közötte és a bájos hölgy között van; elfelejti, hogy egy nagyobb zökkenés kell csak és ö lebukva a vonatról, összezúzva marad el. Fékvesztett indulattal csak azt érzi, hogy ha ö most csókot nem kap arról a mosolygó ajakról, ugy ö meghal és ha kapott, akkor is meghalhat. A haszontalan a reménytelen élet az imádott teremtés csókjáért ? Nem sok érte; nem drága vásár. A következő pillanatban az ifjú merész elhatározással a grófnő nyaka körül fonva két karját, levonja az angyalföt magához és csókot nyom az annyira megkívánt ajakra, kettőt, tizet, számtalant. Nem ellenzik. Most már jöhet a halál; ennyi üdvösségért az élet csakugyan nem sok, nem nagy ár. A nagymama, — a ki nem hall, de igen jól lát, — hirtelen unokáját szólítja, a ki ijedten vonja be magát az ablakból. Egy hó múlva Sofie ismét otthon van és bálba készül. Komornája nagyon ügyetlen ezen az estén s mindent viszásan végez. Az arcza szomorú s szeme mintha ki lenne sirva. — Mi leit téged, — kérdé a türelmetlenkedő grófnő, — hogy olyan szórakozott vagy ? — Temetés volt ma a házban az hatott meg nagyon. -Ugy?!