Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-09-13

s nem szabad felednünk, hogy a feladat megol­dása , minél tovább halogatjuk, annál nehezebb lesz. Ideje, hogy a magyar társadalom egyesitett részvétével mentő kart nyújtson azon testvérek felé, kik más nemzetiségek közé beékelve, a be­olvadás veszélyének vannak kitéve; ideje, hogy hazafias irányú közmivelödés terjesztésével leszo­rítsa a térről a nemzetiségi izgatókat, hogy kis­ded óvodát, magyar szellemű népiskolák támo­gatásával, valamint megfelelő népies irodalmi munkák kiadásával élessze a nemzetiségek közt nyelvünk ismeretét és a nyilt ragaszkodást a magyar hazához. Veszprém vármegye közgyűlése. Veszprém vármegye e hó 7-én tartotta ren­des évnegyedi közgyűlését, ifj. Esterházy Móricz gróf elnöklete alatt. Elnök gróf üdvözölvén a törvényhatósági közgyűlést, az ülést megnyitottnak nyilvánitá. A napirend előtt a főispán emelt szót. Hivatalos tudomására hozta a közgyűlésnek azon királyi kitüntetést, mely szeretve tisztelt alispánunkat érte. Szép szavakkal emlékezik meg azon érde­mekről, melyek Véghely Dezsőt mint alispánt és a közügy emberét diszesitik. Kedves köteles­séget teljesít, mikor Veszprém megye kitűnő al­ispánját, mint kir. tanácsost szivböl üdvözli. A főispán gróf szép megemlékezését nagy éljenzés fogadta, mire a törvényhatósági közgyű­lés nevében Ihász Lajos üdvözlé a kitüntetett alispánt egy szépen átgondolt rövid beszéddel. Az alispán meghatottan köszönte meg elnöklő főispán és a közgyűlés figyelmét. Elnöklő főispán jelenti, hogy e hó 5-én a számonkérősztk ülésén elnökölt, s megvizsgálta a tis/.ti kai n ükndé.^ t, melyről csak orvende- J .esi jc^nhri. — Elnöklő főispán bejelenti, ki­I.Í. t nevezett !<i egyeá állásokra. (Lásd ujdonsági 1 uvaíunkaí.. A napirendre két indítvány jött tárgyalás alá. Ifj. l;r. Purgly Sándor lapunk más helyén közölt r.Liüi'.Vü'.iya az érdi.felügyelőnek Győrből Vesz­prémbe való áthelyezése érdekében tett indítvá­nyát, melyet indítványozó okosan indokolt, a köz­gyűlés egyhangúlag elfogadta. Horváth Lajosnak a közgyűlés napirendjének közzétételére vonat­kozó indítványa, mely szerint a tárgysorozat közlése tekintetében a régibb gyakorlatot java­solja alkalmaztatni, Cserna Vincze azon módo­sításával, hogy a tárgysorozat ismert tételei a teljes tárgysorozatnak a közgyűlésben leendő ki­osztása mellett már előzőleg a meghívással egy­idejűleg is jeleztessenek, egyhangúlag elfogad­tatott. Alispáii referál a pénztár állapotáról, mely tudomásul vétetik. A közgyűlés tárgyai közül kiemeljük a me­gyei székház építő bizottságnak előterjesztését, mely szerint az újonnan épitendö székházra vo­natkozólag az árlejtés f. é. október hó közepén megtartható lesz; a főispáni lak átalakítási ügye folyamatban van. A szomszédtól. — Tárcza levél. — Veszprém, szeptember 11. Megyénk két nagyobb váró sa Veszprém és Pápa szomszédok volnának, ha — vasúti összeköt­tetés nem léteznék közöttük. Igy azonban a ki Pápáról jön, előbb a szomszéd vármegyébe rán­dul ebédelni, mielőtt hozzánk érkezik. A napok­ban e viszásnak látszó körülményt valaki annak tulajdonította, hogy a vasút épitök annak ide­jén már i. c merték a veszprémi Koronát, s az ottani viszonyokat, nem csuda hát ha a Pápáról jövőket csupa irgalmasságból előbb Kis-Czellben megebédelteiik, s csak azután engedik át sorsuknak. Persze az ismert hotelier ezzel mit sem tö­rődik, neki megvannak a maga stammagast-jal, kik évek hosszú során elsajátították a legnagyobb polgári erényeket: ^hallgatni és fizetni.« A többi vendég pedig maradjon otthon! Otthon is ma­radnak rendszerint, az esteli harangszó minden veszprémit otthon talál; kivételek csupán az olyan napokon esnek, mint a hétfőn tartott me­gyei közgyűlés, s az azt követő díszebéd, melyet köztisztelet és szeretetben részesülő megyei alis­pánunk tiszteletére rendeztek. Ezek voltak a hét nevezetesebb eseményei, s ha nem csalódom, sokáig egyéb esemény alig fogja azok emlékezetét kiszoritni. A közgyűlésről szóló hivatalos értesítés fen­tebb bizonyára olvasható, s a diszebédröl azt hiszem »Nemo« ur nem fog megfeledkezni. Kí­vüle még három helyi hirlap fogja apróra meg­beszélni azok minden mozzanatát. Elmondják mi tetszett ott, s mi nem tetszett itt nekik. E sorok írójának is tetszett ott a főispán daliás alakja magyar diszöltönyben, s a türelem, mivel a száraz közigazgatási — technicai — bu­reaui tárgyhalmazon végig vezérelte azokat, kik a bizottsági tagok közül mindjárt kezdetben meg nem szöktek, s ez az a mi viszont nekem nem tetszett, de azt hiszem másnak sem. A megyei ügyek iránt hova tovább kevesebb lesz az érdek­lődés, s egy szép napon, »a nyul maga kéri a vadászt, hogy terítse le valahara,« — vagyis a megyék magok fogják kikérni a jól megérdem­lett örök nyugodalmat. Vérmes remény ez ? — Lehet, de ha jól megfontoljuk, logikailag helyes, Brandt Vilmos müncheni vegyész ajánlatot tett a tvhatóságnak, melyben tűzoltó anyaga tit­kát megvásárlás végett 1000 frt összegért a me­gye területére felajánlja; miutáu az előző napon megtartott kísérletek fényesen beigazolták a fel­ajánlott tűzoltó anyag sikeres hatását, — a me­gye alispánja s a veszprémi tűzoltó-egylet fő­parancsnoka az ajánlettevövel leendő érintkezés s a szerződés megkötése végett kiküldetnek. A megye alispánja előterjesztést tett a phyl­loxera vész által sújtott balatonparti vidék szo­morú helyzetének javítása, illetve megfelelő vé­dekezés iránt — az előterjesztés s nevezetesen hogy a Balatonpart a törvényhatóság által fenn­tartandó útvonallal hálóztassék be, továbbá, hogy a phylloxera elleni védekezés végett a kormány kéressék fel a gyéritö eljárás alkalmazása s a Balaton vidéken egy kisérleti — amerikai szölö­vesszö-telep felállítása végett — elfogadtatott. Lovász-Patonán egy gyógyszertár felállítá­sát a megye nem ellenzi. Az erdőfelügyelö székhelye kérdéséhez. Vármegyénk e negyedévi közgyűlése ifj. Purgly Sándor megyei biz. tag helyesen indokolt indítványát fogadta el az erdöfelügyelö székhe­lyének kérdésében. A már elfogadott indítványt szó szerint itt adjuk. Két évvel ezelőtt az erdöfelügyelöi hivatal­nak 16-ra történt emelése alkalmával, — midőn a szombathelyi királyi erdöfelügyelöség területé­ből egy uj erdöfelügyelöi hivatal hasittatott ki joggal reméltük, hogy az újonnan alkotott erdő­felügyelőség székhelyéül városunk fog kiszemel­tetni, azonban annak daczára, hogy Győr megye 20 ezer, Komárom megye 60 ezer, Mosón megye 18 ezer, vármegyénk pedig 192 ezer hold erdő­területtel bir s igy az Összes erdőterületnek 61 75%-a Veszprém megyében fekszik, az erdő­felügyelőség Györ városában állíttatott fel. Még nagyobb az eltérés, ha az erdőket azon szem­pontból vizsgáljuk, hogy mennyiben tartoznak azok azg 1879. XXXI. t. cz. 17 § alá, mert az ezen szakasz alá tartozó erdők az összes erdő­területnek törvényhatóságunk területén 75%-t képezik s a többi 3 törvényhatóság területén ily erdőkből csupán 25% fekszik. Ha most ezen adatok mellett tekintetbe vesszük, hogy az erdöfelügyelőségnek törvény­hatóságunk területén van legtöbb teendője, — s ellenőrzésre az erdő törvény alapján eszközlendö okszerű erdömivelés kifejtésére nálunk kínálkozik legnagyobb tér, mely az erdöfelügyelöi személy­zetnek minél gyakoribb jelentését teszi szüksé­gessé, az elöadatokból indokoltan kitűnik, hogy a győri királyi erdöfelügyelőségnek városunkba leendő áthelyezése közérdekből felette kivánatos. Bátorkodom azért a törvényhatósági bi­zottság tekintetes közgyűlése elé azon inditvány­nyal lépni, hogy a fentebb kifejtett okoknál fogva a győri királyi erdöfelügyelőségnek városunkba leendő áthelyezése iránt a nagyméltóságú ma­gyar királyi földművelés ipar és kereskedelem ügyi ministeriumhoz felterjesztést intézni méltóz­tassék. ha csak a vadász jó szántából máskép nem ha­tároz. Tetszettek a talpra esett felköszöntök, az emelkedett hangulat, szóval az ünnepély szelleme, a Véghely-lakomán, a kopott színpad a háttér­ben, az uralgó hőség, ízléstelen menu, s imperti­nens rosz szolgálat váljon ki a manónak tetszet­tek volna ?! Valóban egy jóravaló vendéglő megbecsül­hetetlen egy kis városban. Piát ha még színhá­zunk volna! Olyan társulat mint a melyik most itt van, modernebb keretbe illenék .' Gerőfiné a veszprémiek régi kedvencze játszik majd minden nap, de azért a kis terem sem telik meg egé­szen, mert hát az egészség az első, s a koronái színházban már sokak szereztek meghűlésből szár­mázó bajokat, mert ott a hőség, az atmosphaera . . . szelíden szólva — rettenetes. Egy állandó kis színház ott a lövöldéi sé­tányon, ez a veszprémiek leghőbb óhajtása, ha­nem soká — nagyon soká lesz jámbor óhajtás. Most megyehár, városház, főispán lak épül, ezekre még nagyobb a szükség ez idő szerint. Ott az idő! A törvényszüuetnek vége, a fürdőző tisztviselők megérkeztek a hivatalos gép­kerék óriási lendülettel fogott hozzá a Sisiphus meg nem fogyó munkájához. Rendelet, végzés és itéletseregek repkednek szét mindenfelé, s a Balaton partról jövő hűvös szél elővarázsolja a tisztes felöltöket, Hej! A Balaton partról nagyobb veszély is fenyeget, — a philloxera ! Mély csendben hall­gattuk az ijesztő leírást, melyet a jövő Balaton partjáról olyan látnokszerüen elmondott derék alispánunk a közgyűlésen. Hogyan ? Hát semmi bor sem lett! Úristen mit isznak hát még ezen­túl a Koronában? Mint mondám mi a hivatalnok sereg szapo­rodásából, no meg a fecskék eltűnéséből vettük észre, hogy itt az öszés önök ? — Mikor mind­két casinó-kert ott a „^'"-partján elveszti láto­gatóit, sárguló levelek hullanak egy-egy mak.acs vendég poharába, — s az egész környéket vala­mi átható, édes, hazai illat lengi át, — a véres­és foghagyma szelíd illata . . , oh mint vágyó­dom néha utánna . . . r. L Veszprém megye gazdasági egylete. Jegyzőkönyv. Felvétetett Veszprémben, 1885. évi szeptember hó 6-án a Veszprém megyei gaz­dasági egyesület rendes igazgató választmányi ülése alkalmával. Jelenvoltak: Gróf Esterházy Móricz ö méltósága elnöklete alatt, Pöschl Ká­roly és Kiss László alelnökök, Dr. Bezerédy Viktor, Reéjenö, Purgly Sándor, Günther Adolf, Hegedűs József, Simor -János, Szalay Ferencz, Kenessey Miklós, Lakat Mihály, Lakat János, Tóth Ede választmányi tagok, Hets Ferencz pénztárnok, Nagy Iván titkár, s szépszámú hall­gatóság. Gróf elnök ur ő méltósága üdvözölvén a megjelenteket, örömének ad kifejezést, egye­sületünk iránti fokozatos érdeklődésnek ily szép számbani nyilvánulása felett, s midőn ezen ér­deklődést továbbra is és mindenkor nem csak fenntartatni, hanem azt mindinkább fokoztatni is kéri, az ülést megnyitja. 1. Titkár értesiti a választmányt, hogy a mult ülés jkönyve az egyesület lapjában egész terjedelmében az összes tagokkal közölve lett, s az ellen észrevétel nem tétetett: Tudomásul szolgál, a mult ülés jegyzö­könyve hitelesítettnek jelentetik ki. 2. Titkár jelenti, hogy Szalatkay Istvánnak, a vásárlandó s elárverezendő tenyész állatok be­szerzése iránt tett indítványára, ugy az eljárás módozalaira nézve, az egyesület által erre vonat­kozólag felkért szakértőktől az észrevételek s véleményes javaslatok beérkeztek, melyek ösz­szegezésükben a tenyész anyagok vásárlását s leendő elárverezését mindnyájan létesítendőnek s hasznosnak tartják, mindazon által azonban, kü­lönösen az első kísérletek alkalmával óvatosságot ajánlanak, nehogy az egyesület pénztára a beáll­ható tetemes veszteségek pótlásával tönkre té­tessék, miért különösen az első kísérlet, néhány darab egy, de legföllebb két vaggon szállitmány­nyal volna megpróbálandó: A tett előterjesztés tudomásul vétetik, a tenyész anyagok leendő vásárlása s elárverezése a választmány által is szarvasmarha tenyészté­sünk kiváló fejlödhetésére czélirányosnak s hasz­nosnak tartatik. Tekintettel azonban az ez év folytán már megkezdett amerikai szölötelep be­rendezésére igényelt tetemes költségekre, melyek egyesületünk pénztárában rendelkezésre állott összeget egészen igénybe vette, a tenyész álla­tok bevásárlása kedvezőbb időkre elhalasztatni határoztatott. 3. Olvastatott a földmivelési minisztérium leirata, az alkotandó uj mezörendörségi törvényre vonatkozólag adott kérdő pontokra nézve: Tudomásul szolgálván, a kérdő pontok a gazdaköröknek kiadatni határoztatnak oly felhí­vással, hogy az azokra tett érdemleges feleletei­ket, s észrevételeiket a titkári hivatalhoz minél előbb beterjeszszék. . 4. Titkár előterjeszti a sopron megyei gaz­dasági egyesületnek Báró Berg Gusztávnak az 1885. évi Martiusi vám novellára vonatkozólag kidolgozott jelentésére tett intézkedéseit, s azt az egyesület figyelmébe, s pártolásába ajánlja: Tudomásul vétetett. 5. Simor János azon indítványára, mely sze­rint a kötelező tagosításnak törvényhozás utján leendő szabályozása iránt, illetékes helyekre feli­rat, valamint a megye törvényhatósága utján, az összes hazai törvényhatóságokhoz, hasonló érte­lembeni felirat intézése végett megkeresés intéz­tessék, határoztatott: A kötelező tagosításnak törvényhozás utján leendő szabályozása iránt az igazságügyminiszte­riumhoz felirat, ugy ezen értelemben a megye törvényhatóságához, ez utján pedig az összes ha­zai törvényhatóságokhoz, átirat intéztetni hatá­roztatott. 6. Olvastatott Hegedűs József és társainak, s ezzel kapcsolatosan a veszprémi gazdakörnek, egy a megye területén felállítandó alsóbb fokú föld­míves iskola létesítése iránt beadott indítványa: A gazdasági egyesület választmánya, egy a megye területén felállítandó alsóbb fokú föld­míves iskola létesítésének eszméjét örömmel üd­vözli, de miután ezen ügynek tárgyalása hosszabb s behatóbb előmunkálatokat és tervezeteket igé­nyel, annak eszközlésével, Pöschl Károly alelnök elnöklete alatt Dr. Bezerédy Viktor, Hegedűs József. Lévay Imre, Lakat Mihály és Nagy Iván titkárból alakított bizottság bizatik meg, és fel­kéretik oly megjegyzéssel, miszerint az egyesület ezen mozgalmáról tudomás s leendő figyelembe vétel végett, a földmivelési minisztérium felirat utján értesítendő. 7. Olvastatott a budapesti általános kiállí­tás országos bizottságának a kiállítás látogatása iránt, az egyesülethez intézett 18094. sz. leirata, melyre vonatkozólag titkár értesiti a választ­mányt, hogy midőn ezen leirat illetőleg felhívás kezeihez érkezett, az elnökség nevében, a megyei egyes lapokban, azonnal felhívást intézett a me­gye közönségéhez a végből, hogy az egyesület által, az országos kiállítás látogatása czéljából f. évi október 2-án rendezendő társas utazásbani részvételre mentül tömegesebben jelentkezni szí­veskedjenek, a jelentkezés végső idejét szeptem. ber 15-ik napjára tűzte ki azon okból, hogy az egyesületnek elég ideje legyen a szükséglendö intézkedések kellő foganatosítására: A tett előterjesztés s intézkedés helyben­hagyólag tudomásul vétetik, a jelenlevő választ­mányi tagok és hallgatóság egyúttal felkéretnek, hogy a közönséget ezen utazásban minél töme­gesebb részvételre buzdítani s megnyerni szíves­kedjenek. 8. Titkár a legutóbbi közgyűlés határoza­tához képest bemutatja, egy az egyesület kelt­jében épitendö minta méhház tervezetét és költ­ségvetését, megjegyezvén, miszerint előbb már egy olcsóbb költségvetést készíttetett, de a méhészkor által alkalmasnak nem találtatott, miért is azok javaslata, s útmutatásához képest készíttette ezen ujabb tervezetet és költségvetést, melynek kivitele azonban oly költséges, hogy tekintettel az egyesület jelenlegi pénztári álla­potára is, annak jelenlegi kivitelét nem javasol­hatja. A választmány által bemutatott tervezet, annak költséges kivitelénél fogva el nem fo­gadtatik és egyúttal tekintettel az egyesület pénztárának az amerikai szőlő telep folyamatban levő berendezésével járó folytonos megterhelte­tésére a minta méhes építése kedvezőbb alka­lomra és időre halasztatni határoztatott, titkár egyúttal utasíttatott, hogy azon időre egy ol­csóbb de megfelelő költség előirányzatot és ter­vet készíttessen. Jelenben több tárgy nem levén, gróf elnök ur ö méltósága a jelenvoltak érdeklődését, s szí­ves közreműködését megköszönve, az ülést be­zárja. Veszprém megye közig, bizottsága. Veszprém megye közigazgatási bizottsá­gának szeptember havi rendes ülésében ifj. Ester­házy Móricz gróf főispán elnökölt. A választott tagok közül jelen voltak Ányos László, Fenyvessy Ferencz, id. Purgly Sándor, Tóth Lajos, Szabó Imre. Az egyes szakok jelentéséből kiemeljük a következőket, A kir. tanfelügyelő jelenti, hogy — azon kerek-teleki iskola ügyben, melynek bot­rányos voltáról épen lapunk hozott először va­lóban szégyenitö híreket — a kir. tanfelügyelő kért ugyan államsegélyt, de nem kapott azon indokolás miatt, mert az iskolaépületek és tanitó­lak építése és fentartása a községet illeti. Pa­naszlólag említi fel, hogy bár a kerek-teleki is­kolaszéket már két izben is (!) felhívta a költség­vetés elkészítésére, mégis az iskolaszék e két­szeres felhívásnak sem tett eleget. A bizottság egyik tagja sajnálatosnak jelzi, hogy a kir. tan­felügyelő ily botrányos ügyben nem a kellő erélyt fejti ki, s annyi idő után is, semmiféle erélyes inditványnyal fel nem lép. Véghely alispán sze­rint a kerek-teleki iskolaszék igen lazán végzi teendőit, de az illető szolgabiró ez ügyben kellő erélylyel sokat tehetne. Indítványozza, hogy egy­részről államsegély érdekében a miniszterhez feli­rat intéztessék, s más részről a zirczi szolgabiró utasittassék, hogy 8 nap alatt az egész ügyről személyes felelősség és fegyelmi eljárás terhe alatt részletes jelentést tegyen, az ügynek sze­mélyes megvizsgálása alapján. A megyei főorvosi jelentés szerint a köz­egészségügy augusztus hóban oly kedvező volt, mint mult hóban. Az észlelt betegségek között a gyomor és bélhurutos betegedések fordultak elő. A kolera járvány irányában a rendőri intéz­kedések foganatosítása szorgosan ellenőriztetett, öngyilkosság volt egy, gyufáról leároztt phos­phorral. A hasznos házi állatok egészségi állapota áltálában kielégítő volt. Takácsiban a szarvas marhák között a lépfene szórványosan fellépett és aug. hó 4—27-ig hat udvarban 8 darab szarvas marha hullott el. Pápateszéren öt udvarban 9 betegedett meg száj és köröm fájásban. A serté­sek közül orbánezban Vanyolán elhullt 19, De­reskén 41 drb. A zirczi járásban Bíró Pésáu Já­nos puszta giczi marha állományában 6 drb gu­lyabeli tinó lépfenében elhullt. A lóállományból takonykór miatt kiirtatott Ajkán egy ló. A kir. ügyész jelentése szerint a felügye­lete alatti börtönben 3 fekvő és 18 fenálló beteg van, a pápát fogházban a házi munka után be­folyt 2 frt 40 kr. Az ülés elhatározta továbbá Fenyvessy Ferencz biz. tag indítványára, hogy felír az ille­tékes vasút igazgatóságához az iránt, hogy a Pápa-Veszprémi vasúti éjjeli menetrend a köz­ügyek érdekében továbbra is fentartassék. I Az ülés többi részét az adófelügyelöség I ügyei töltötték be. f ÜETÍSMÍ NAPTÁR. Rovatvezető: TIPOLD ÖZSÉB. — Szeptember 13.1813. Eötvös József, hires magyar költő publicista és bölcsész 1848-ban és 1867. Febr* 17-től haláláig l. i. 1872 február 2-ig közoktatásügyi magyar királyi minister, születik Budapesten. Szeptember 14. — 1717. //. Rákóczy Ferencz néhai erdélyi fejedelem, Marseillest (Franciaországban) titkon elhagyja és Törökországba vitorláz. Szeptember 13. — 1778. Vériére Jakab Rodrigo, ki a sikelnémák oktatását Franciaországba behozta, meghall Parisban. Szeptember 16, — 1812. Rostopcsin orosz gróf, hogy a franciákat távozásra birja, Moszkvát Ötszáz helyen felgyújt] ff­Szeptember 17. — 1156. Barbarossa /. Frigyes"német császár Ausztriát hercegségre emeli. Szeptember 18. — 1848. Az oláhok vagy ha úgy tet­szik románok Bukarestben az orosz törvénykönyvehet gyász­szertartással elégetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom