Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884

1884-10-19

Az adózó közönséghez. Felhivatnak mindazok a kik az 1884. évi Ill-ik negyedre országos adó, városi pótlék, bélyeg vagy jogilleték és hadmentességi díjjal hátralékban vannak, ebbeli tartozásaikat most már annál is inkább siesse­nek befizetni, mert ellenük a III-ad fokú végrehaj­tás a tek. kir. adófelügyeló'helyettes urnák ellenőr­zése mellett keresztül vezettetni fog. Pápán, 1884. október 18-án. A városi hatóság. KÜLÖNFÉLÉK. ~~ — Személyi hirek. Zsigmondy Vilmos jeles geológusunk, a pápai artézi kut tervezője, f. hó 2i-én a déli vonattal városunkba érkezik. Kiss István végzett jogász, városunk fiatalságá­nak egyik kiváló tagja, a budapesti kir. törvény­székhez díjas joggyakornokká neveztetett ki. — A pápa-keszthelyi vasút végrehajtó bizottsága holnapután, f. hó 2i-én d. e. g óra­kor városunkban, a városháza nagytermében, ülést tart, melyre az összes érdekeltség is meghíva van, ajánljuk az illetők kiváló figyelmébe. — Kir. Ő Felsége a vanyolai evang. egy­házközségnek ioo Irtot adományozott magán pénztárából. — Tűzoltó egyletünk működő tagjai ma egy hete d. u. 4 órakor tartották üunepélyes zárgyakorlatukat a főtéren, Teuffel Mihály főpa­rancsnok vezetése alatt. — A tűzoltók a város­háza előtt foglaltak állást, honnan a vészjelre imposans menetben, elismerésre méltó gyorsaság­gal siettek a próba helyéül kijelölt Castigüne­féle ház elé, hol leszerelvén, pár perez alatt meg­megszállták az épületet és három vizsugárt nagy gyorsasággal hoztak működésbe, s midőn a fő­parancsnok lefújatott, a mentő ponyva alkalma­zása mellett ismét összegyűlvén, a csapat szép rendben visszavonult a városháza elé, hol az egy­leti zászlót elhelyezték. Este sikerült tánczvigal­mat tartottak, hol az egylet tagjai azt bizonyí­tották be, hogy a tüzet nem csak eloltani, de azt tánczukkal az iíju szivekben lángragyujtani is képesek. — Jutalom játék. Abonyiné Kovács Ella asszonynak, színtársulatunk jeles primadonnájá­nak jutalomjátéka kedden f. hó 21-én leend, a »Kis Doctor« czimü kedves zenéjü operetté elő­adásával. Feleslegesnek látjuk közönségünkhöz buzdító szót intézni, mert megvagyunk győződve, hogy valamint a múltban megmutatta, ugy ez alkalommal is tudni fogja, miként adjon kifeje­zést azon méltó elismerésnek, mellyel a kiváló művésznő iránt Pápa város műértő közönsége tartozik. — Templomszentelés. A helybeli evang. gyülekezet uj templomának ünnepélyes felava­tása f. hó 26-án tartatik. A felavatási szertar­tást Karsay Sándor kir. tanácsos superintendens fogja végezni. Az ünnepély d. e. 9V0 órakor a templomba vonulással kezdődik, az ünnepély be­fejeztével ped% a „Griff" termében disz ebéd leend. — Pét-balatonfüred-tapolcai vasút. A bécsi Union-Bau-Gesellschaft, mely a pápa­keszthelyi vasút kiépítésére ajánlatot tett, most egy uj vonalat tanulmányoztat, mely a magyar nyugoti vasút péti megálló helyétől kiindulva, Kis-Kovácsi, Vörös-Berény és Balaton-Füreden keresztül Tapolcára vezetne és itt beleszakadna a pápa-keszthelyi vonalba. — A helyben működő színtársulat derék igazgatóját, Jakab Lajos urat és nejét Ko­hai Etel úrnőt súlyos gyászeset érte, 9 hónapos kis fiuknak Laczinak elhunytával. Temetése f. hó 14-én nagy részvét mellett ment végbe, a gyász szertartást — nt. Kis Gábor ref. lelkész ur végezte, a színházi énekkar pedig gyász-éneket zengett.— Az ég nyújtson vigaszt a kesergő szülök veszte­ségére ! — Somlyó hegyén a szüret holnap, folyó hó 20-an kezdetik meg. — Uj ásványvíz forrás. Puzdor Gyula ajkai földbirtokos ur birtokán Ajkán, uj ásvány- ! viz forrást fedeztek fel, mely a geologok véle­ménye szerint szép jövőt ígér, miután benne az ásvány tartalom oly mennyiségben és minőség­ben találtatott, hogy abból jelentékeny gyógy­hatányt várhatni. — Eljegyzés. Cseh Jolán kisasszonynyal a napokban váltott jegyet Szabó Alajos soólyi molnár mester ur. — A pápai veres kereszt egylet vá­lasztmánya tegnap délután ülést tartott, melyen felolvastatott a központi igazgatóság azon ér­tesítése, hogy a fiúk egylet azon határozata: miszerint továbbra is mint önálló városi vá­lasztmány kivan fennmaradni, tudomásul vétetett. — A színházból. A lefolyt héten tar­tott szini előadások látogatásából meggyőződ­hetett Jakab Lajos színigazgató ur, hogy a meny­nyit ő ad a közönségnek műélvezetben, annyit viszonoz ez is szinpártolásával. A színre hozott uj jeles darabok, az összevágó drámai előadások és főleg a társulatnak az uj, kiváló erőkkel ki­egészítése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a közönség minél tömegesebben látogassa a tá­vozni készülő színtársulat előadásait. A mult heti műsor a következő volt. — Vasárnap f. hó 12-én »Czigany Panna« Almási Tihamér uj nép színmüve adatott Abonyinéval a czimszerepben, ki mellett még Veres, Hevessy, Breznay, Ha vassy és Csetri arattak megérdemelt tapsokat. Hétfpn »Gasparone« operetté adatott másod­szor, Temesváriné jutalmául. — Kedden »Lili,« melyben Abonyiné (Lili), Breznay (Plinchard) és Havassy (Hipothése) kitűnően alakították sze­repeiket. — Szerdán Kissné Honti Mari jutal­mául a »Csokon szerzett völegeny« került szinre, melyben a jutalmazott megmutatta sokoldalúsá­gát Abrai Irén szerepével. A jutalmazott lábai­hoz a koszorúk és csokrok egész özöne hullott. — Csütörtökön adatott az »Utolso szerelem« Dóczi Lajostól. Az összevágó előadás és a szín­darab remek nyelvezete rendkívül élvezetes es­téket szerzett a közönségnek különösen kitűntek, Fenyvesi (Laczfi), Ivánffy (Cecco), Havassy (Lófö), Hevessy (Lajos). Törókné (Drugeth Mária), Ai­day Ida (Catharina) és Temesváryné (Erzsébet). — Pénteken Hunyady László halála czimü tra­gédiát láttuk Dobsa Lajostól Ivánffy Jenő juta­lomjátékául. A jutalmazottat egy viráglanttal és több koszorúval lepték meg tisztelői. Az előadás szintén sikerült tüzpróbája volt a társulat jeles drámai erőinek. Ivánffy (Hunyadi László), Feny­vesi (V. László), Hevessy (Gara), Breznay (Szi­lágyi), Töröknc (Ronov Ágnes), Ardai Ida (Má­ria) teljes joggal osztoznak a sikerben. — Szom­baton a »Furcsa háború« operetté adatott. — Abonyiné (Elza), Veresné (Violetta), Breznay (Boldizsár), Veres (Markeze), Bérczy (Szinola), ragadták el a közönséget énekükkel és játé­kukkal. — Folyó hó 12-én tartatott meg Szom­bathelyen az ág. hitv. evang. egyetemes gyám­intézet közgyűlése. A vendégek már a megelőző nap délutánján megérkeztek s a helybeli egyház elöljárósága által ünnepélyesen fogadtattak. Este a Sabaria vendéglőben ismerkedési összejövetel volt, mely jó zene mellett, fűszerezve élénk fel­köszöntökkel is, sokáig együtt tartá a szép számú társaságot. Vasárnap délelőtt az isteni tisztelet után, melyen tiszt. Zábrák Dénes soproni lelkész tartotta az alkalmi beszédet, a gyűlés tagjai a megye tisztelt alispánja által készséggel felajánlt megyeház nagytermébe vonultak tárgyalásra. A gyűlést főtiszt. Gzékus István elnök buzgó ima után nyitotta meg. Lelkesítve szólt a gyáminté­zet feladatáról, mely szegény gyülekezetek, tem­plomok, iskolák gyámolitását foglalja magában. Majd bemutatták jelentéseiket a kerületi elnökök a gyámintézet ez évi munkásságáról; s azután a gyűlés jövő teendőire nézve hozott több czél­szerü határozatot. A gyűlés végeztével a gyám­intézet tagj,ait, pártolóit, Radó Kálmán főispán ur hivta vendégszerető asztalához, mint magyar vendégtársaságban már ösi szokás, a felköszön­tések gazdag sorozatban követték egymást. — Színtársulatunk már csak négy elő­adást tart városunkban és pedig szinre kerül: vasárnap f. hó 19-én »Csicsone« népszínmű He­tényi Bélától; hétfőn »A mai nök« Moser víg­játéka, kedden, Abonyiné jutalomjátékául »Kis Doktor« Lecocqt operettéje, szerdán búcsú előa­dásul »Bukov a székelyek hóhéra-; történeti színmű Benkö Kálmántól. — Fel van-e esketve. A d i uradalomban borz-vadász ebek tartása rendeltet­vén el, ezek élelmezési költségeiről szóló felszá­mítás a pagony erdész által utalványozás végett az erdőőrök nyugtáival együttesen terjesztetett fel a föerdészi hivatalhoz, és a föerdész nem néz­vén a tartalmat, az ebtartási számlát is az erdö­örök dijjazásához hasonló utalványnyal látta el; azonban a gondos számvevőség az utalványt nemcsak számtételeire nézve, hanem jogi szem­pontból is vizsgálat alá vette, és az utalványt azon nyilatkozat végett küldötte vissza — a kép­zelhetöleg — elbámuló föerdésznek, hogy ezen sa­játságos uj crdöörök fel lettek-e szabályszerűen esketve ? — Kereszt felszentelés. A n. démi r. cath., templom tornyának keresztjét t. hó 13-án tették fel nagy számú közönség jelenlétében. Ft. Mórocz Antal plébános ur igen szép alkalmi beszédet tartott, hálásan emlékezvén meg a templom patrónusának és a község joltevöjének Szabadhegyi Kálmán földbirtokos urnák áldo­zatkészségéről is. — Savanyu Józsi bűntársa. Mint la­punkat értesitik, a letartóztatva levő Savanyu ózsi vallomása alapján a napokban Peieskén a csendörök elfogták Válint István volt s.-vásár­íelyi pandúr őrmestert. Ezen elfogatás által ugy hisszük azon talány is meg lesz fejtve, hogy miért nem voltak képesek a levitézlett pandú­rok a körözött betyárt elfogni? — Betöréses tolvajlás, Nagy-Démen Schwarcz Mózes mészárosnak üzleti helyiségét ismeretlen tettesek feltörték és 19 db. birkabőrt és 50 kr készpénzt eltolvajoltak. — Halálozás. Payr Sámuel ketegyáros, városunk derék polgára, fülrákja miatt orvosi műtétnek vetette A magát alá Bécsben, és a kli­nika kórházában a napokban elhunyt, és tévedés folytán evangélikus származása s vallása da­czára izr. szertartás szerint temettetett el. — Öngyilkosság. Horváth László, 22 éves, pápai illetőségű kanász f. hó 12-én a haj­nali órákban a n. hantái szöllöhegyben a hegy­pásztor által szöllö .lopáson éretett, miért a pász­tor megzálogolta, s reá félóra múlva egyik fára felakasztva találták meg. Öngyilkosságának oka alig ezen szöllö tolvajlás büntetésétől való féle­lem lehetett, hanem minden valószínűség szerint ö is egyik tettese volt a három szöllö hegység­ben legközelebb elkövetett betöréses tolvajlá­soknak is. — PereczBÜtóa Az 1884—85-ik évre a pereezsütési jogot Steiner Jakab helybeli pék­mester nyerte el. — Apró kérdések és feleletek. K. Mi­ért töltenek nálunk az utczai lámpákba oly ke­vés kőolajat, hogy éjfélig minden lámpa kialszik? F. Morális szempontból, azt tartván, jóravaló ember éjfélre haza megy, lumpoknak pedig nem érdemes világítani. — r K. Miért rakja ki némely kereskedő áruit a .gyalogjárdára, hogy szinte akadályozza az arra való közlekedést? F. Merő speculatióból, hogy akinek útjában áll, vegye meg. — K. Hát a járókelők feje felett lógó hir- * detési táblák miért vannak oly alacsonyan füg­gesztve ? F. Nyilván hazafiságból, nehogy valaki köcsög kalap viselésére vetemedjék. — K. Mi­ért nem terítik el az országútra a hosszú utcza gyalogjárdáin összehalmozott törmelék követ ? F. Tisztán takarékosságból, nehogy a kocsike­rekeitől elkopjék. — K. Miért látjuk oly gyak­ran üresen színházunk földszintjét, az ifjúság szi­vét s lelkét nemesítő drámai előadásokon ? F. Mert sokszor kerül nálunk szinre a ,,Koldus diák." K. Miért van az, hogy színházunkban oly gyakran alkalmaznak fele más oldalfalat és cse­rélik fel a baloldalit a jobboldalival ? F. Hát ezek azok az új diszletek, miket a színlapok hirdet­nek. — K. Mikor lesz tágas cs gondozott sétate­rünk ? F. Majd ha a városi magisztrátusnak arany­ere lesz. K. Mikor lesz artézi kutunk'! F. Majd ha sikerül olyan vermel találnunk, melybe elte­methetjük a város adósságát. — K. Mikor nyí­lik meg a pápa-keszthelyi vasúton a közlekedési F. Majd ha megnyitja erszényét a közlelkesedés' Kaktusz. — Meghívó. A pápai esp. ker. r. kath. tauitóegylete folyó évi október hó 23-án Pápán, a kath. föelemi tanodák III. osztálya helyisegé­ben fogja őszi ertekezletét tartani, melyre az egylet összes tagjai tisztelettel meghivatnak, •— Nyárid, 1884. évi okt. hó 10-én. Berky Ferencz egyl- jegyző. — Helyreigazítás. Lapunk előző szamá­ban »Vakmerő rablok« czim alatt közlött és egyik rendes levelezőnktől vett hírünkre vonatkozólag illetékes helyről vett czáfolat folytán kijelentjük, hogy a kérdéses alkalommal nem a devecseri kir. járásbiró ur, hanem Ányos Pál pápai aljárásbiró ur hált Padragon, a mely körülményben egyéb­iránt semmi különös nincs, — továbbá nem is rab­lás, hanem betöréses tolvajlás követtetett el az említett napon és helyen. — - Levelezőnk érdeké­ben kötelességünknek tartjuk azonban kijelenteni, hogy ö mint nem padragi lakos teljes jóhiszemű­séggel járt el közleményénél, és csupán hiányos információjának róható fel, hogy tévedett a birói személy megjelölésében és a tettesek nem részle­tezett eljárási módjának és igy a bűntény minősí­tésének meghatározásában. — Beküldetett. Arról, értesültem, hogy egy pápai intelligens (?) ember azzal gyanúsít en­gemet, hogy a tudori czimet bitorlóm, mert en­nek viselésére jogosítva nem vagyok. Más kö­rülmények között az illető egyént szóra sem méltatnám, jelen esetben azonban reputatiom megvédése czéljából kénytelen vagyok reá ref­lectálni, miért is kijelentem, hogy én a tudori czimet a rendes bölcsészeti tanfolyam elvégezése s az e szakbeli szabályszerű vizsga letétele után a budapesti tud. egyetemen nyertem el. Buda­pesten, 1884. október 15. Dr. Zsengeri Samu ov. tan. A földek értéke Franczia-országban A franczia közgazdasági minister által közzétett statistikai munka feltünteti a francia földek becs­értékét művelési ág és departement-ok szerint. Egész Francia-országra nézve az értékek követ­kezőleg vannak kimutatva: első osztályú szántó­oidek 3820, művelhető földek (terres labornables) 57,519, kaszáló-gyep 14,799, szöllö 6,887, el 'dö 6,256, pusztaság, legelő 1,394, különféle kultúrák 901 millió frank- Összes érték 91,585 millió frank, vagyis kerek szambán, kilencvenegy milliárd. — Furcsa népszámlálás. Egy zürichi újságban szóról-szora ezeket lehetett olvasni : ,Az idei július 9-iki népszámlálás szerint Aargaukantonban 71068 darab szarvasmarha volt • tehát 5544 darabbal tobb , mint a mult évben. — Brázay Kálmán sosborszesz hirdeté­sét különös figyelmébe ajánljuk t. olvasóinknak. Ez a legsikeresebb gyógyhatású hazai készítmény szembaj, fej- és gyomorgörcs, valamint rheuma­tikus bántalmak ellen, mit számtalan elismerő és hála-nyilatkozatok bizonyítanak. Kossuth Lajos nagy hazánkfia Brázay Kálmánhoz irt levelében sósborszeszét látereje megerösitöjeként magasz­talja. A szenvedők figyelmébe ajánljuk e gyógy­hatású szert. — Városunkban meghaltak október 11— 17-ig; Fábián József r. kath., 11 éves, biuilő. Luksa János gyermeke, r. kath., halva született. Horváth László r. kath,, 22 éves, öngyilkos. Jakab Lajos gyermeke, László, ref., 9 hónapos, agyhártyalob. Szabó Mihály gyermeke Ferencz, r. kath., 2 hóuapos, bél­hurut. Edvy Ferehczné, r. kath., 40 éves, tüdövész. Strikkeií Adolf gyjermeke izr., 1 íiaposj éretlen. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. —Emilnelí. Sürgős közlemény miatL a czikkek a jövő számokra tartatnak fenn. Üdvözlet. — <5r. JLi. lnlézked­tünk. L. F. K. (Bpesl) Köszönet. Nemo (Veszprém) A várt levél lapunk zártáig nem érkezeit jroeg. — Hz. I Köszönetünk. — Egy j elenvoltnali. A két nyi­latkozattal tekintsük az ügyet befejezettnek] kiki mit tett a 1,-patonai lüz oltásánál, ma már ne versengjünk azon, meg vaö a jutalom az édes öntudatban, HíyiU-tér. Köszönet nyilvánítás. Mindazok, kik felejthetlen férjem te­metésén megjelenni szívesek voltak és ez által is mély fájdalmamat enyhíteni töreked­tek, fogadják legforróbb köszönetemet. A legelső valódi nyáltolcló Hoffi János-fele maláta rrneleznJ^orlsiál leélt papírban vannak. Hoff János-féle maláta kivonat egészségi sör 1 palaczk 60 kr. Hoff János-féle kon centrált malátakivonatj 1 palaczk l frt 12 kr, kis] pal. 70 kr. Hoff János-féle maláta kivonat mellcukorkák 60 kr, 50 kr, 15 kr és 10 kr. Valódi csakis a kék zacskó­ban levő. Hoff János-féle maláta k. egészségi csokoládé fél kiló 1-stf 2 frt 40 kr.. II. 1 frt 60 kr. Negved kiló I 1 frt 30 kr., IÍ. 90 kr. A mell és gyomorbaj ellen* a hurutos bántalmak, zilia, köhögés,| rekedtség, étvágyhiány, sorvadás és! elgyengülés ellen. Még soha nem létezett oly készítmény, melyj oly általános közkedveltségnek örvendett volna mint a Hoff János-féle maláta készítmények. A naponta beérkező s a nyilvánosság elé való ho zalai végett valamennyi hírlapban közzétett gyógy jelentések a leghangosabban nyilvánuló hathatós íanubizonysági gyógy erejének, s a legbecsesebb biztosítást nyújtják a szenvedők bizalmáért. HOFF JA Hí OS urnák Bécs, Graben, Bräunerstrasse Nr. 8. a maláta készítmények feltalálója- és készí­tőjének, cs. k. udvari szállítója Európa legtöbb fejedelemségének. Nagy-Höflauy, 1882. október 20. Tekintetes ur! ma számos szerencsések sorába tartozom én is, kik az ön kitűnő Hoff János-féle malátakivonat készítményeinek használata által gyógyultak fel; mert már csaknem mindenről le­mondva, egy jóbarátom tanácsára fordultam aw ön Hoff János-féle maláta készítményeihez;, mire már S nap múlva tetemesen jobban éreztem magamat, s 36 frt ára Hoff János-féle malátakivonat egész­ségi sör és 4 zacskó malátakivonat mellczukorká­n.ak az elfogyasztása után, tökéletesen felgyó-j gyúltam. — Ezeket önnel hálám jeléül aa igaz­sághoz hüeu közölve, maradtam mélv tisztelettel ZÖCHMEISTER ALAJOS, mészáros, Nagy-Göilány. Ferdinandsdorf, 1882. april 20.1 Kérek 10 palaczk Hoff János-féle malátakivonatj egészségi sört utánvétel mellett cziuiemire meg­küldeni. Egyszersiniud nem mulaszthatom el, hogy azj ön Hoff Jáuos-féle malátakivonat egészségi söré-j ért legforróbb hálámat ki ne fejezzem, mely en­gemet mell és testi gyengeségemből már is auy­uyira felgyógyított, hogy hivatásomban eljárhatok Mély tisztelettel ENYÉDY IGNÁCZ, vegyeskereskedő Ferdiiiamhiilorf.p Hivatalos gyógyjelentés. (Kivonat.) Grácz, a cs. kir. katonai 7. sz. kórház Az ön Hoff János-féle maláta kivonat egész ségi söre, malátakivonat és maláta kivonat egészségi csokoládéja a váltólazas járványban: szenvedő betegeknél, az agy vérszegénység-j bői eredő delírium és álmatlanságnál valóban jótékony hatásúak. Grácz, 1878. november 25 Dr. ROBICSEK, fötörzsorvos, f^l l palaczkon felül Budapestre bérmentve házba szállíttatik) Hoff Jauo§ gyáií fóraktára Magyarország részére Budapest, ssibárus-utcsa 7. fA főposta átellenében.) 60 legfelsőbb kitüntetés. Alapítva 1847. Bécs] és Budapesten 1861. Főraktár Pápán Bermüller Alajosnál; Kis­Czellben Gayer Gyulánál; Szombathelyen Kele­men Nep. Rudolf Alajos gyógytárában; Veszprém­ben Wurda Manó fiánál. VM 7021. Tk. 1881. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Kopfstein Józsefné végrehaj­tatónak Kecskés Gábor végrehajtást szenvedő elleni 405 frt tőkekövetelés cs jár. iránti végrehajtási ügyé­ben a pápai kir. járásbíróság területén levő N,-Gyi­molh községben fekvő a n.-gyimóthi 213. számú házra az árverést 1550 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megje­lölt ingatlan az 1884. év október 31-ik napján d. e. 9 órakor N.-Gyimóth községházánál megtartandó nyilvános ár­verésen a megállapított kikiáltási áron alól nem fog eladatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 32 frtot készpénzben vagy az 1881. 60. t. cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-éu 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezé­hez letenni, avagy az 1881. 60. t. cz. 170. §-a ér­telmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges el­helyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Pápán, 1884. szeptember 12. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság* 42*

Next

/
Oldalképek
Tartalom