Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884
1884-03-09
Melléklet a „Pápai Lapok" 1884-ik évi lö-ik számához. 49 fit* ÄMSÄ&ütau " . • Tekintetes Szerkesztő ur! Már rég tudósítottam volna szülőföldünkön a ,>Pápai Lapokban" azokat, kik irániunk érdeklődéssel viseltetnek, de nem tehettem, mért Folyton utöh vágyunk és igy netrí riyilt alkalom árra, hogy égy levélírással köhnyithétterri vólnk rhagäfriön, — mert a honvágy hiába nálam úgy mint társaimnál mindérikor előtérbe lép. — Jelenleg New-Yorkban vagyunk első helyünkön, a hol részint konzérteket adunk helyben, részint pedig kiadnak bennünket privát házakhoz, a hol az egybegyűlt vendégek mulattatása kötelességünk. rUgylátszik igen sokat jövedelmezünk a vállalkozónak. — Mi attól kapjuk hetenkint .400 dollár fizetésünket, ő pedig aztán kereskedik velünk és alig van ház a hol annak egy estére legalább 200 dollárt ne adnának játékunkért. Ha ezt mi tudtuk vohla$ akkor igen boldogok lehetnénk, nó de igy sincs semmi bajunk, hála az egek urának meg vagyunk elégedve. Bitinger ufnak is sokat köszörihetünk, .mindént elkövet jólétünkért, — persze a maga hasznáért is, — de azért tiszteiét becsület neki, — mert sokat fáradozik érettünk. Most áttérek egy kis farsangi mulatságra, mely nagyban különbözik a mi mulatságainktól. Itt két amerikai banda játszott a teremben, mi képeztük a harmadikat. Az európaiaknak fogalmuk sincs egy itteni bálról. Ebben a melyikben mi voltunk, körülbelül 10—12 ezer ember gyűlt össze és pedig belépti dij nélkül. Az fizetett csak belépti dijat, a ki a kalapját vagy másféle ruháját letettej azért egy dollárt szedtek. Egy páholy 20—30 dolláiba került. Ebben a bálban csupán csak kalapjövedelemből 9632 dollár jött be. Hát még az ital! Itt mást nem ismernek mint pezsgőt. 4700 pezsgő fogyott itt el, lelkemre mondom t. szerkesztő ur, hogy ném nagyitok semmit, még csak egyet sem tettem hozzá. Ez a legnagyobb terem New-Yorkban. Negyvenezer ember fér el benne, melynek rajzát ide is mellékelem levelemhez, hogy legyen meggyőződve, arról, hogy igazat írok. - Most más újságot nem irhatok, mint azt, hogy a zénetársulat minden tagja meg van jó friss egészségben és kivan Pápa város minden polgárának sök szerencsét, jó egészséget a viszontlátásig* Ä zenetársulat névében N.-York 1884. feb. 15. tisztelettel sípos. Rovatvezető: T1B0LD ÖZSÉB. Alározlixs lió. Márczius 1. — 1779. Ruszék József, magyar bölcsészetire születik Pápán. Márczius 2. — J689. A /randák Heidelberger kifosztják és felgyújtják. Márczius 5, — 521. Nagy Comtanlin római császár a msarrittpok mcgmmeptését egész birodalmában elrendeli. ,, Márczius 4. — 12Í8. A kölni dorn építése megkezdetik. Márczius 5. — Kr. sz. e. 324. Lucius Papirius Cur sor római dktator meggyőzi a samnitákat. Márczius &. — Rfiraffa Antal, kegyetlenkedéseiről elhírhedt 'csásiári vezér, ki eperjesi néróskodásairol is nevezetes a magyar történelemből, mint tábornagy, császári valóságos belső titkos tanácsos, Felső-Magyarország várainak volt igazgatójttr-s ai aranygyapjas lovagrend Vitéze, meghal 1G9S-bun Bécsben. Márczius 7. — 13&8. tíibars saltán elfoglalja Jajfái vagy Joppét s várát lerontván köveibűi Kairóban mecsetet épil, Márciius 8. — Í7G2, lírabovszky György, magyar vallásos és irodalom történeti irri szüleiik Homok-Bödögén, Veszpfém vármegyében. Márcűus 9 1451. — Ainerigó Vespttcei tengerész, ki 1497-ben tehát Colombús Kristóf után, utazott Amerika szárazföldjére, születik Flórén zben. Márczius — 10. Kr, sz. e. 241. Lulalias Catultts római eonzul karthágói hajóhadat Árgusánál, az Acgoti szigetek egyikénél, megsemnili. — "Vörös rnärty IVUliály összes műveire, előfizetési felhívást bocsíytqtl kl Mehner Vilmos. Régen érzett hő vágyam van teljesülőben úgymond, midőn hazafias örömmel Jelenthetem Magyarország művelt közönségének, hogy Vörösmarty Mihály összes müveit már legközelebb kiadom. A magyar költészet egének örökké fénysugarakat oszló üstököse volt a „Hazádnak rendületlenül'' lánglelkü irója. De Vörösmarty nem csak korának volt legmagasabb kÖllo/e a Károm bérc alján s a négy folyó mentén. Alkotásai örőkbeesüek maradnak neiíi csak azérl, flierl átmenetet képeznek a szigorúan vett ó-klassziezilásböí a modern köItéSzet gáTdag mezejére, nem csak azért, mert epikai müveiben, irielyek a múltat tükrözik, a nemzeti eszmék leghatalmasabb prófétájául tühilc elő, hanem azért is, mert forma • és lényeg dolgában egyetlen műve sincs a halhatatlannak, melyen meg ne vöfna a nagy sziv, nagy elrne igazi zománca. Vörösmarty, 'AcahjV PctSti^ *Tómpa, — ez a négy név az, melyeket hálával, bámulattal, rajongással követ minden magyar honfi £ honleány; és a kik $ 'nemzetre való hatásuknál fogva mim hlilník mág soh3, níig ii>agy°ar'él % főidőn. Vörösmarty összes művei nincsenek kiadva. Volt ágy héza'góS kiadás dc az is elfogyott s i kőnyvpiaezon már tiz évnél több, hogy nem* kapható. Midőn a haza közönségét előfizetésre hívom ezúttal "fel, menfaen fel engem ama körülmény fejtegetésétől: hogy miért nélkülözte frly sokáig Vörösmarty teljes kiadású Assz.es müveitl Árról, azonban bízTpsitőm* a közönséget, hogy sem rfckfj-%éró *a ^fiágy kblfő ^őVök'ösein'éfc.-nincs része c mulasztásban. Sikerült nekem á törvényes örökösöktől legközelebb a Jl ÍSacjáíí iögotf mígííeíkSJBA r Ís én $é)ck azí éfvénjesifeni. Krafáíiámin ^oíbímlkj; 5l|&|íy' összes/művei < fo|tiak mégje«) E rovatban emliíótt-kiadások raegrondeluetők Wajd i tít.kÖQyTkereskedé.tben Pipin. lenni, tehát azok is, toeiyek az utolsó kiadáskor egy pölkölélben Ígérteitek, de soha meg nem jelentek, melyek a halhatatlan költő halála után, mint kéziratok, találtattak s eddig kiadva soha és sehol nem voltak. A kiadás rendezését legilletékesebb írónk, Gyulai t»ál" volt szivés magara vállalni nemcsak, hanem ugyan ő fogja az egyes műveket jegyzetekkel kísérni, ä mi a kiadás becsét kétségen kívül emelni fogja. Az egész mű nyolez kötetben jelen meg és pedig úgy, hogy f. évi május havától kezdve minden kél hónapban jelen meg egy kötet A nyolez vaskos kötet ára: fűzve 2o frt, pompás diszkötésben, aranymetszéssel és vágással 80 frt. Előfizetési árul 5 frt. küldendő' be, mely összeg az uiolsó két kötet szállításánál levonásba fog hozatni. A szállítás kötetenként, bérmentve, utánvétellel fog történni. A mi n kiállítási illeti, az a lehető legpompásabb lesz, szép, nehéz papiroson, a legszebb betűkkel. Erre való törekvésemben hálámnak ís kifejezést akarok adui .hazám iránt. Midőn ezeket egyszerű szavakkal elmondtam, újból kérem a haza nagy közönségét, hogy szerezze meg a kincset, melyhez épen azért lehet előfizetés útján aránylag olcsón jutni, mivel tömeges megrendelésre bizton számitok. A könyvpiac bolti ára, igen természetesen, /'övál nagyobb lesz Az egyúttal nemzeti ügyet ajánlva mindazoknak, kik a „Nyelvében él a nemzet" jelszó igazságát elismerik, vagyok hazafias tisztelettel Méhnér Vilmos, Vörösmarty Mihály összes műveinek egyedüli és kizárólagosan jogosított kiadója. — INepcLalalxilc legnag5 r obb gyüjteaxényébőí, a „Magyar Ual-Album"-bÓl ez év folyamán jelenik meg az V. kötet, 80l—1Ö00 számú dallamokkal, és pedig 10 havi füzetekben, füzetenkint 20, tehát In füzetben összesen 200 dallammal zongorára alkalmazva. — ötödik évfolyam előfizetési ára bérmentes szétküldéssel: 10 füzetre 1 frt. 80 kr, 5 füzetre 90 kr egyes füzet ára 25 kr. Előfizetések postautalványon a ..Magyar Dal-Album" kiadóhivatalához Győrbe intézendők. KÜLÖNFÉLÉK. — A megye és a kataszteri botrány Örvendetes tudomásul vette megyénk közgyűlése azon figyelmet, melyben Véghely Dezső alispán a pápai és devecseri járás kataszteri botrányával szemben járásaink ügyét részeltette. A közgyűlés elején, — senkitől fel nem szólítva, vagy interpellálva —.önmagától előhozta ez ügyet és a közgyűlésen jelenvolt érdekeltek teljes megelégedésére állott elő indítványával. — Utaljuk olvasóinkat a megyei közgyűlésről szóló tudósításunkra I — A Pápa városi jótékony nőegylet saját pénztára gyarapítására Pápán az »AränyGriff« vendéglő nagytermében 1884-ik évi niárc. hó 22-ikén tánccal egybekötött thea-estélyt rendez. Beléptidíj személyenként 1 frt; egy adag thea ára hideg hus étel melléklettel vagy süteménynyel 50 kr o. érték. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. — Gyújtás. Kanitz Ignácz a mult hétfőn vásárra készült. Midőn a Szemetes-téren korán reggel kocsijára várakozott, észrevette, hogy a 499. számú ház tetőzete kigyuladt és ugyanakkor onnan 'egy ember, kinek a sötétség miatt sem arczát, sem ruházatát kivenni nem tudta, elszaladt. Ekkor tüzet kiáltott és a kiáltásra ott termett emberek segélyével a tüzet szerencsésen eloltották. A rendőrség mostanáig sem tudott a tettesnek nyomára jutni. — Lopás. Mult hó 28-29-ike közötti éjjelen, a ns. szalóki ref. templom ajtaját ismeretlen tettesek álkulcs segélyével kinyitották és onnan egy nagy fenyőládát, melyben körülbelül 10 frt. készpénz volt elloptak. A kulcs egy része a zárban ketté törött. A nyomozás eddigelé nem vezetett eredményre. — Oroaz földadó- Az orosz birodalmi tanács helybenhagyta az új földadótörvényt, melynek következtében a földadó \\% millió rubellel növekedett. Az adóemelés nem egyforma minden kormányzóságban; vannak kormányzóságok a hol 1 kopek a deszjatina földadója, (deszjatinä körülbelül egy hold. Egy kopek i.% 0 krajcárnak fejéí meg;) más helyütt ío-12 kopekre ís rámegy, "fanulhatnának ebből a mi becslöbiztosaink is. — A pápai összes iparosok kérvényét az ipartörvény tárgyában c napokban nyújtotta be az országházba Fenyvessy Ferencz orsz. képv. A kérvényt a ház az illető bizottsághoz rendelte áttenni. — „Menjünk odébb!" Szeretve tisztelt alispánunknak ismert buzdító jelmondata ez. Mikor a megyei állandó választmány ugyanis elelvégez egy tárgyat, közbeszól az elnöklő alispán buzditólag: »Menjüttk odébb!« A mult heti állandó választmányi ülésben e jelmondat érdekes intermézzóra adott alkalmat. Épén nyilrk az ajtó, hogy azon megyérik egyik kedvélt járásbirája jöjjön* bé, — mikor felhangzik alispánunk erős szava: »Menjünk odébb.* — Persze, hogy a járásbiró frissen becsukta — az ajtót. — Á szabad ipar. Mint értesülünk a veszprémi honvédlaktanya átigazitásinak kiépítési munkálatait a kormány nem Horváth Sándorra, e régen és általánosan ismert építészre bízta, —< hanem egy nem szakértő vállalkozóra. Éljen a •szabad ipar.« — A négy hitfélékezet elemi iskolájának szé'génysórsú növendékei javára évehkint rendezni szökött hangverseny ez éVben is meg fog tartatni äzzäl !: ä változatossággal, hogy a néhány számból álló hangversenyt, — színi előa'dás fogja követni, Az értekézlet e tárgyban múlt szerdán tartatöít meg. Kilátásba van helyezve, hpgy a nemzeti színház kitűnő művésze Náday ur is a közreműködők között leend. _ Bakos Sándor ilonkai kasznár ur a veres-kereszt egyletnek 5 frtot ajándékozván, az egylet elnökségé ezért hálás köszönetét nyilvánítja. —- JÖVŐ vasárnap, folyó hó i€kán az ismeretterjesztő egylet gyűlésén felolvasást tart íús Ernő, Tárgya: ,,Nagy Lajos király és udvara, Arany »Toldi szerelmé«~ben <f ; szaval: Antal Géza »Reszlet« Arany »Toldi szerelmé«-böl. — Brutális tett. Farsang utolsó napján lakodalmat tartottak Ugodban. A mulatók egyike megnevettetni akarta társait. Üldözőbe vette az udvaron összecsődült gyermekeket, s midőn egy 7 éves kis leányt elért, azt felkapta, s a magas kapun keresztül az utczára dobta. A szegény kis leány az esés következtében karját törte, s valószínűleg egész életére nyomorék lesz. A hős legény a bíróságnál várja megbüntetését, mely mindenesetre tudni fogja, hogy élitéltétésénél mi a súlyosító körülmény. . — Uj aljárásbirói állás Pápán. Az igazságügyminister — mint lapunk illetékes forrásból értesül — el van határozva a pápai járásbíróságnál, a felhalmozódó teendők nagy száma miatt egy új albirói állást rendszeresiteni. Városunk és vidékének jogkereső közönsége rég óta várja már e rendszeresítést; hónapok előtt tétettek már ez iránt lépések, s igy csak jogos követelménynek lesz végre elég téve a feltétlenül szükséges rendszeresitéssel. Megjegyezzük azonban már előre is, hogy e rendszeresítés csupán azon esetben fog a kívánt hatással járni, ha járásbíróságunk eddigi létszámában semmi változás nem történik, mi egyenesen a közérdeket sértené! — A Wahrman egylet köszönetet mond Schlesinger Jakab úrnak 4 frt adományáért. Az elnökség, — A veszprém-jutasi vasút a vállalkozók terve szerint már ez évben augusztus havában átadatnék a forgalomnak. Lapunk volt az első, mely a veszprém-jutasi vasút új vállalkozóiról értesült, s értesülése csakhamar megvalósult. Bár lennénk úgy e hírünkkel is! — Szökött katonák. Keyr Ferencz és Gers Alajos dragonyos közemberek soproni állomásukról megszöktek. F. hó i-én Vaszaron a községi bíróhoz beállít a két szökevény és szállást kértek tőle. Azonban a biró gyanitá azt, hogy a szállástkérök szökött katonák, letartóztatta és a pápai szolgabirói hivatalhoz bekisértette azokat. A szökevények Cseh-országiak, magyarul nem beszélnek és vallomásuk szerint égy hétig kóboroltak már a vidéken. A csendőrség a győri hadkiegészítő parancsnoksághoz kisérte be a kéjutazókat. — Állami költségvetésről szóló törvényezikk szövegét közié mostanában a hivatalos lap. E szerint Magyarország ez évi államtartására 298.157, 392 frt. van előirányozva. — Gyógyszer főfájás ellen. A főfájás ellen kitűnő szernek bizonyult a majoránna. Ezt meg kell főzni és a főzettél a fejet mosogatni. Fehér borban megfőzve, hasznos szer a sorvadás és vizi betegségek ellen, különben hathatós gyomorerősítő. — Schenk Hugó a hírhedt azszonygyilkos és társainak bünperében a végtárgyalás e hó 13, 14. és 15-én fog megtartatni. Sckenk Hugót hét különböző bűntény vádja terheli. Meggyilkolta nevezeteseit Tirnol Kettcrl és Ferenczy nevű leányokat; rablási kísérletet követett el egy molnár-legényen és egy postáson; végül Éder cselédet reábirta, hogy lopjon. Schlossareket a két rablási kísérlettel, a Timol és Ferenczy leányok meggyilkolásában való rész ve véssél, Schenk Károlyt pedig három bűnténnyel vádolják. A tárgyalás iránt az érdeklődés igen nagy. — Pályásat. A kvvathi postamesteri állomásra pályázat nyittatott. — Óvszer a falak nedvessége ellen. Falaknak a nedvesség ellen való megvédésérc egy mázoló anyagot ajánlanak mely következőkép készül: Veszünk 50 rész szurkot, 30 rész gyantáig ű rész vörös vasércet (Englisch róth) és 12 rész téglaport (lisztfinom) és ezen anyagot olvadásig felhevítjük jól Összekeverjük és azután az egész tömeg mintegy 4-ed részének megfelelő terpentin olajat adunk hozzá, azaz annyit, hogy folyékony és pamattal a falakra mázolható legyen. E keverék a falak nedvesedését kiválóan meggátolja. — Megkerült. Zdravecz Antalné a. mult hét elején kidoboltatta, hogy 15 éves fia nyomtalanul eltűnt, a k ; tud valamit hollétéről, az' adja tudtára a kesergő anyának. Három teljes napon át siratta a kétségbe esett anya elveszett gyermekét, mig végre tegnapelőtt délben megkerült. — Győr várost szerettük volna látni, — úgymond, —- s ezen kíváncsiságnak tovább elIentállni nem tudván, útra keltem gyalog egy pajtásommal Győr felé. Miután a várost jól megtekintettük -és már az éhség is kezdett bennüngyötörni,— felszedtük sátorfánkat és haza jöttünk. Az anya egy mogyorófa pálezát utaztatott meg a gyermek hátán. — Talált arany gyürü van a kapitánysági hivatalban letéve, melyet a jogos tulajdonos ott mindenkor átvehet. — Alkalom szüli a tolvajt. K. S. jó módú paraszt legény Gecsén e hó i-én este be ment a boltba szivart venni. A boltban azonban senki sem lévén, a legény azt gondolta, hogy egy szivarért nem lesz érdemes a házbelieket fárasztani. E helyett tehát Összeszedett "hamarjában a boltban ezukrot, czérnát s egyéb apróságot, azután szépen eltávozott. De mivel nem volt e mesterség gyakorlatában, a ezukrot másnap kiosztotta a falubeli gyermekek között. Igy került szegény K. S. a bíróság elé, hol váltig mentegette magát, hogyha a boltost az üzletben találja, nem lopott volna. El is hitték neki. — Kovácsiban a községi bírói hivatalra két jelölt pályázott. Egy r. kath. és egy ref. ember. A szavazatok összeolvastatván, — felét az egyik másik felét a másik jelölt nyerte el. Ilyen esetben a szolgabíró szavazata döntő. Horváth Lajos j. szolgabíró azonban nem élt ezen jogával, hanem annak eldöntését igen tapintatosan a sorsra bízta. Két czédulára felírta a két jelölt nevét, kalapba dobta azokat és az ottani lelkészt kérte fel, hogy húzza ki abból a leendő biró nevét. A lelkész a ref. emberét húzta ki és a község örömmel fogadta és éljenezte meg a sors által nekik rendelt uj birót. — Dr. Csáky Tivadar egy vánkost, Dreisziger Károly pedig egy asztalteritöt nyert, — melyet Szlabon Anna sorsoltatott ki a Szlukon kávéházban. — Két ternó egymásután. Oláh Pál, a Bódai-Oláh zenekar jól ismert prímása ritka szerencsés ember. Nem régen, — vitte haza csinos kis feleségét, s íme! a napokban a*kis menyecske valóságos, 480 frtos ternót csinált. — Mondja valaki, hogy a szerencsének nem kiválasztott s kegyelt gyermekei-e ők. • — A budapesti kiállitás építő-ipari országos szakbizottsága a bejelentési határidő lejártának közeledtével ismételten felkéri a hazai építészeket és építőiparosokat (nevezetesen kőbánya- tégla és czementgyártulajdonosokat, épület-lakatosokat, ácsokat s egyéb épitö-iparágakkal foglalkozókat) hogy az országos kiállításon közérdekű építkezésekre vonatkozó tervmüveikkel, illetőleg termékeikkel, gyártmányaikkal és készítményeikkel minél tömegesebben részt venni s ez által a hazai épitő-ipart a kiállításon mai fejlettségéhez méltóan bemutatni szíveskedjenek. A bejelentések az épitö-ipari országos-kiállítási bizottsághoz (Budapest Papnöveldeutcza 10. sz. a.) küldendők, mely bizottság a kiállításra vonatkozólag akár szóbeli, akár írásbeli felvilágosításokkal, úgyszintén bejelentő-ivekkel szivesen szolgál. — A pápai honvéd-laktanya építését Pick Henrik k,-czelli-vállalkozó nyerte el. — A győri kir. kath. tanitóképezdében a tavaszi tanképességi vizsgálatok april hó iö-ik napján veszik kezdetüket. Az igazgatóság. — Uj kösjegyaőség megyénkben. Megbízható forrásból írják lapunknak, hogy az igazságügyminister a megyei orsz. képviselők informátiói alapján egy új közjegyzői állomást rendszeresít megyénkben. ' Az új közjegyzöségnek székhelye — az eddigi terv szerint, mely azonban még korántsem végleges — Enyingen lenne. — A veszprémi kir. jarásbirói állásra, mely Cseresnyés Nándor eddigi járásbiró nyugdíjazása folytán megüresedett, — mint halljuk— Bohnnicsky Ödön veszprémi albiró volna kiszemelve. Bohuniczkyban kitűnő birót, erélyes rendszerető, s szorgalmas főnököt nyerne a veszprémi járásbíróság! — Hymen. Reinitz Gyula simonytornyai kereskedő jegyet váltott Hoffmann Mór zirczi kereskedő leányával: Katiczával. -— Kinevezés. A m. kir. igazsárni^ymiuister Vanka Dezső kaposvári kir. törvényszék* dijnokot, a helybeli kir járásbírósághoz t iraoh'-a nevezte kí. — Új busafajta. Az angol és air«,r"Kai gazdák tudvalevőleg sokat foglalkoznak oly b,; zafajták előállításával, melyeket az edd;g : ekr.ét jobb eredménnyel lehessen termelni. * arra törekednek, hogy az uj buza minél tartalmasabb és minél finomabb fehérebb lisztet adjon. Legújabban egy bienendorfi német gazdának sikerült oly buzafajtát előállítani, mely a jelzett tulajdonságok mellett még azon tulajdonsággal is bír, hogy mintegy három héttel hamarább érik meg, mint az angol fajták. E fajtát az emiitett német gazda az őszi és tavaszi búzának német júliusi búzával való keresztezése által nyerte, — A lisztüzlet forgalmában ismét némi növekedés tapasztaltatott, mely ugyan nagyrész' előbbi kötések lebonyolításán alapult, de ujabb megrendelések is meglehetős számban képviselve voltak. A közelmúlt hetekhez képest a lisztüzlet, ha nem nyert is rendkívüli lendületet, de legalább mérsékelt vételkedv létezik, tehát javulás határozottan konstatálható s igy van kilátás arra, hogy az eddigi tapasztalt tartózkodás szünöfélben lévén, az üzlet bár lassan, de fokozatosan halad. Külföldön a lisztüzlet helyzetében kedvezőbb változás még nem mutatkozik s ha történnek is egyes nagyobb eladások ez irányban, ez még korántsem képes a kiviteli üzlethez kötött várakozásokat kielégíteni. — Tánczestély. A pápai izr. iparos ifjúság egy része Pápán a volt »baikör« helyiségében f. 1884. évi márczius hó 15-én, szombaton városunkban levő összes jótékony egyletek javára zártkörű tánczestélyt rendez. Belépti díj személyenkint 1 frt, családjegy három személyre 2 frt. Felülfizetések a jótékony czél iránti tekintetből köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete 8 órakor.