Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884

1884-09-28

XI. évfolyam. jVl'egjelenilt M in den vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. 39. szám. Bérmeiitctlen leve lek, csak ismert kezektol fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt küzlenté:n/ek a la p SZ. EH K. h i v a t a l á b a (() - /)• o 11 eg i n m é p ii l e t) küldendők. PÜPÄI IIAPOK^ Pápa, 1884. szeptember 28. Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyiWérben 25 krajczárrai szállíttatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési díjak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r e f. fő i s ko la n y 0 m d új a) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A megye uj székháza, A veszprémmegyei székház terveinek beadására kitűzött pályázat határideje folyó hó 20-án lejárván, összesen 14 pályamű érkezett be. Megyénket érintő ily fontos mozzanatról, a helyi sajtónak megemlékezni nemcsak joga, de kötelessége is, — ámbár nem vagyunk hivatva szakszerű birálgatásokba bocsátkozni, mégis ismertetni óhajtjuk azon benyomást, melyet a pályaművek áttekintése bennünk keltett. A pályaművek a megyeház nagytermének több mint felét foglalják el. A falakon a homlokzatok, — a falak előtt külön e célra ideiglenesen felállított s a közönségtől korlátokkal elválasztott hosszű asztalokon az alaprajzok és metszések lőnek elhelyezve. A belépőnek úgy tetszik, mintha panorámába lépne, egyszeri áttekintés elég arra, hogy a szem három négy feltűnően szép aquarellen megakadjon. — A távlatok rendkívül meleg koloraturája, erős vetámyékai, élénk staffage-ai a mi zord éghajlatunkra egyáltalán nem, — hanem inkább Palermo örökké mosolygó egére emlékeztetnek. Közel ezekhez van egy nagy szabású, homlokzat barna színezéssel biró terv, oly plastikusan előállítva, hogy az ember csaknem utána szeretne nyúlni. Ha képkiáhitás volna ez, úgy a koszorút minden további gondolkozás nélkül ezeknek juttatnánk; de legott lezuhanunk az ideálismus országából a rideg realismus terére, ha eszünkbe jut a komoly feladat, a minek megoldását ezen tervek alaprajzainak dispositiójától várjuk. Itt már vége az ülusiónak s kezdődik a komoly megfontolás, összehasonlítás, mindenekelőtt a czélszerüségre való tekintettel. E téren is találkozunk magas röptű extravaganciákkal,— de szerencsére találkozunk komoly tanulmányokkal is, melyek, habár számuk igen csekély : a pályázat általában sikerültnek mond•f in MI twwimra ható, mert elég, ha két-három számbavehető terv van, — ez pedig van. Az extravagáns megoldások különfélék; vannak a kik nem fértek meg az adott telken, expropriálták a szomszédok jó részét, egyik a főutcza felől, mások a hátulsó szomszédét, azt azonban nem tudjuk, vájjon ezen kisajátítás költségét felvették-e költségelőirányzataikban. -— Tannak k i k előlépcsőikkel elzárták a különben is szűk útczát, vannak kik túlmentek a programm feltótelein, és j a főútcza felől a portálén kivül, még más kocsibejáratokat, alájárasokat terveztek. Ezek nem gondolták meg azt a körülményt, hogy itt nincs, ki kocsin parádézva hajtson a megyei gyűlésre, mert a főispáni lakás a megyeház tövében lesz, a bizottsági tagok pedig az áttellehben levő „Korona" szállodától csak nem fognak az alig néhány lépés távolságban lévő épülethez kocsin menni. Van ezen felfogásnak két főhátránya, az első az, hogy két szép utczai hehiségnek helyét foglalják el, a második pedig az, hogy az összefüggést a helyiségek között ez által többszörösen megszakítják. Van ki a kutat egészen eltemette, mert a tervezőnek útjában állott, pedig a p r 0 g r a m m. b a 11 annak fentartása és könnyű hozzáférhetősége feltétlen kikötve volt. Vannak továbbá olyanok, is kik azt hiszik, hogy a mai villamos aerában a napra egyáltalán szükségünk nincs s a labyrintszerü dispositiókban Ariadné fonál segítségével — s a mi fő „szag után

11 tájékozhatja magát az ember. Van olyan is, a kinek a második emeleten nincs szüksége annyi térre, mint az első emeleten, ezért az északfelőli oldalon a hó szabad járásának tág utat enged. — Mit szóljunk a mi éghajlatunk alá nem való attikok és ballustrádokról ? Valóban csodálatos hogy é kevéssé átgondolt, és komoly tanulmányt nélkülöző hibákban leginkább a művészileg kivitt aquarellek tervei bővelkednek. Nagyon helyesen jár el a törvényhatóság, hogy a pályaművek bírálatát elismert tekÍDtélyü szakközegre bízza, kiket a szemkápráztató képek nem csábítanak el, és első sorban azt nézik, mely tervezet igyekezett feladatát célszerűen megoldani, és melyek azok. kik nem áldozták fel illúziójuknak a helyes megoldást. Szerintünk elég három oly tervezet, mely legközelebb áll a programm kívánalmaihoz. Ennyi pedig van. Azért gratulálunk Veszprémmegyének, a pályázat sikeréhez. = Alispánunk a városi tisztújításra határnapul folyó évi október hó 8-ik napját tűzte ki. Pápa-Keszthelyi vasul. E lapok hasápjain tudomást vesz a tisztelt közönség mindenről a mi érdekeit érinti, igy a Pápa-Keszthelyi vasút ügyének állásáról is. Tudva van, hogy erre a végleges engedély megadatott, tudva van, hogy oly ajánlataink vannak ezen ügy keresztülvitelére, melyek alig egy pár százezer frtnyi készpénz befizetését teszik szükségessé akkor , ha a kormánytól 300.000 frt ára síneket kapunk részvényekért, ha a földbirtokosok a vasút szükségletére szükséges területeket, építési anyagokat, — melylyel birnak törzsrészvényekért adnak; — a posta kincstár 150,000 frtot ajánlott Zala cs Veszprém megyék is a törvényengedte módon hozzájárulnak a költségekhez, — minderre — mondhatni biztos kilátásunk van, e szerint e régóhajtott vágyunk megvalósításához oly közel állunk, hogy csak egy kis akarat kell hozzá, ha a vidéki érdekeltség, beleszámitva a községeket, — különösen azokat, melyek állomással fognának bírni,— továbbá a pápai, devecseri, sümegi, tapolczai és keszthelyi pénzintézeteket, — tehetségükhöz mérten hozzájárulnak a közös czél elérésére'; — a vidéken a törzsrészvények aláírása érdekében a bizottságok már működnek, hogy október 19-én Pápán tartandó gyűlésen számot adjanak működésük eredményéről, addig kell, hogy Pápa városa pénzintézetei, kereskedői és tehetősebb osztálya nyilatkozzanak, hogy miben és menynyiben járulnak hozzá. Nints szándékunkban a t. közönséget haranguirozni e vállalat érdekében, mert feltesszük róla, hogy annyi önálló gondolkodással bir, miszerint belássa ezen vasút hasznos voltát városunkra nézve; lefolyt 12 év tapasztalása megmutatta, hogy hova sülyedt e város a magyar nyugoti vasútnak ily káros combinatiója miatt, most a pápa-keszthelyi vasúttal némileg helyrehozhatni véljük e szerencsétlen positiónkból ránk háromlott hátrányokat. Halljuk, hogy a kereskedelmi osztály a jelen gabonaválságokozta veszteségek miatt alig fog nevezetesen szerepelni' az aláirók sorában, mi azonban nemhisszük, hogy ennek volna alapja, mert ugy tudjuk, hogy éppen a kereskedői osztály az, mely számítani tud, sőt a számítás az ö bibliája, — ennek folytán nem lehetne értelme ily szűkkeblű felfogásnak, mert azoknak igy kell okoskodni: ha tesped a kereskedelem a városban, újabb forrásokat, módokat kell teremteni, hogy az ismét életrejöjjön, s a kellő niveau-n tarthassa magát; — az a néhány száz forint, melyet egy-egy kereskedőtől várni lehet, nem apasztja forgalmi tökéjét annyira, hogy azt megerezze, — hiszen mi ez egy jelentős árhauyatláshoz hasonlítva, — itt ezrek vesznek el, és mégis elkeli türniök, mig e vállalatban tőkéjük kis részecskéjével vesznek részt, s közreműködnek arra, hogy e város, és igy első sorban az ö viszonyaik javuljanak; — azért félre a kislelküséggel válvetetten működjünk közre azzal, hogy e reánk nézve is nagy horderejű vállalathoz tehetségünkhöz képest hozzájáruljunk. A napokban illetékes helyről teendő felszóllitásig mérlegeljük erőnket, s akkor habozás nélkül jelentkezzünk a törzsrészvények aláírása végett; annyit azonban mondhatunk , hogy ha most, a tett lehető legelőnyösebb ajánlatokkal szemben nem fejtjük ki tevékenységüket, e vasút ügye a beláthatatlan időkig el lesz halasztva, vagy tán eltemetve, — akkor aztán ne panaszkodjunk, hanem magunkba térve verjük mellünket, valljuk be, hogy a mi szükkeblüségünkön törött meg e hasznos vállalat létesítése. A pápa-keszthelyi helyi érdekű vasút engedélyokmánya. (Folytatás.) Jogosítva vau azonban a m. kir. távirda igazgatás a pályaigazgatósággal egyetértve, ezen üzleti vezetékeknek a mennyire az üzleti forgalom megengedi, úgy állami, mint magán sürgönyök továbbítására illő ellenőrzés mellett használását kivánni és elrendelni. Ez esetben azonban a használat módja és a távirat díjának az engedélyesek, s a m. kir. távirda igazgatás közti megosztása külön egyezmény által fog szabályoztatni. TARCZA. ÓH TEKINTS REÁM . .. Ha szép szemed tündér éjjelébe nézek, Megszállja lelkem egy bűbájos igézet, Es — e dult kebelben sátort von a béke: Vissza ragyog — mint a nyugvó nap sugara A multaknak képe. Fellebben a mennynek bíboros kárpitja Láthatlan kezektől szélyel vonva-nyitva, Elmerengő lelkem édes vágytól égve: Mint a bérez lakó sas felcsattogó szárnynyal Repül be az égbe. Oh! tekints reám — é menyet hadd imádnom! Atálmodva ismét boldog ifjúságom! Hadd derengjen vissza az a bűvös hajnal: ölelő karok közt — rózsabimbó ajkon Epedő sóhajjal . . Ez a pálma termet, ez a büszke homlok, Melynek szűz havára fürtök éje omlott; E hullámzó kebel s megpihenni itten: Az üdvösség kéje! midőn megteremte Remekelt az isten. ALAKOK, 1. A pesszimista. Mikor én láttam, nagyon meg volt törve. Nekem is az volt legkedvesebb helyem, a hova ö járni szokott: az angolkerti »pokol.« Mesterségesen vagy mondjuk inkább művésziesen készített barlang, nyilasa előtt 7 ágban zuhogott a »Styx.CE Ide ültünk mind a ketten. Eleinte bántó volt mindegyikünkre a másik jelenléte, — hogyne? az ember röstell más előtt ábrándozni, már pedig ez a hely arra volt rendelve. A kis patak csattogása, amint kőről köre esett, oly édes öszhangba olvadt, s oly megszokottá lön, hogy végre is alig-alig hallottuk, pedig lelkünket az ringatta el. De lassankint vége lett az idegenkedésnek, később ha valamelyikünk pár perczet késett, a jelenlevő türelmetlenül tekintgetett a kanyargós útra. Pár hét alatt a legjobb viszonyban voltunk. Megesett rajta a szivem, oly szomorú, oly bánatos volt, s világ nézete is rideg és sivár. Mikor összeszoktunk, a könyv, melyet előbb néha-néha elővettünk, nem került többé elő, beszélgettünk egyről-másról. Mosolyt ritkán láttam az arczán, s az is bágyadt volt, mint őszi napsugár, de annál több szomorú beszédet hallottam tőle. Egyik s

nap ö várt reám, nagyon korán mehetett, mert olvasott. Kérdeztem tőle: mit ? Megmutatta a könyv czimét. Hartmann «Philosophie des Unbewussten« je volt. Itt volt az alkalom, hogy azt a világfájdalmat, melynek okát a kezében levő könyvben gondoltam, megkísértsem orvosolni. Beszéltünk a pessimismusról. »Higyje meg — monda — nagyon igaza van Hartmannak, mikor a positiv gyönyör létezését tagadja. Az ember az élvezetnek vagy elnyerése előtt vagy elnyerése után sokkal több kint áll ki, mint a mennyi gyönyört nyerhet. Ez a világ a lehető legrosszabb.« »Ne egy föltett elméletből induljon ki« mon*dám, »hanem tekintsen előbb körül a világban. A művészetek és tudományok, barátság, családi boldogság, szerelem, ezek sem adnak positiv gyönyört ?« »A szerelem ?« kérdé, s hosszan tekintett rám, »csak nem akarja talán azt mondani, hogy viszonszerelem nélkül is positiv gyönyört nyújt a szerelem ?« »Azt épen nem, de azt a kint, melyet a nem viszonzott szerelem nyújt, ugy hiszem könynyen le lehet győzni a munka által, teszem föl: a szellemi munka által.« »Könnyen? azt gondolja ön? A szerelem a vér részegsége s a lélek betegsége. A legnagyobb önkínzás tudná talán, de csak talán feledtetni azt a fájdalmat, mely a reménytelen szerelemből íolyik, de ettől lelkem visszaborzad. Higyje meg irigylem annak a fakirnak sorsát, ki Benarestöl Jagernatig testével mérte meg az utat, mert az talán nem gondolt akkor arra, ami szivét kínozta. Szellemi munkában feledést találni — nem lehet. Ha olvasok, ott látom az ö arczát a sorok között, ha irok, azon veszem magam észre, hogy kezemben meg áll a toll, óh uram, még ha elfogadnám is, hogy a művészetek s tudományok positiv gyönyört szereznek, hozzá kellene csatolnom, hogy a helyzet határoz, a miben valaki él; de én még ezt sem fogadom el.« »Hogyan j

1 hisz maga Hartmann is beismeri, hogy a művészet s tudomány pojsitiv élvezetet szerez! S ön, amint látom, az ö müvéből vette pessimismusát.a »Pessimismusomat ? azt nekem az élet adta. Nekem is más fogalmam volt a világról, a mezőt zöldnek láttam, a hegyeket kéknek, a virágot illatosnak találtam és gyönyörködtem a madarak énekében, s most előttem minden, minden fekete. «1 Láttam, hogy tépelődik valamin, nem akartam zavarni, pár pillanatnyi csönd állott be. Hirtelen hozzám fordulva: »mit szól a kasztrendszerhöz« kérdé. »Humanitas szempontjából — s előttem ez a mérvadó, az osztályok elkülönítése egyáltalán helytelen. Hála Istennek! csak a keleti népeknél van meg, s többé ott sem egész merevségükben, a müveit nyugoti népeknél már nyomai is alig láthatók az elkülönzésnek.c »Azt hiszi ön? irigylem a sorsát, hogy ilyenekben hinni képes, higyje el nekem — nem légből kapott állítást mondok — a kasztrendszer nálunk ép ugy fenn áll, mint keleten,'s erösebb, mint volt, mert két aristokrácziánk is van, születési és pénzaristokrácia.«. Nem akartam egyszerre mindent feladni. »A középosztályt azonban csak nem vádolja ön, hogy még ott is fennáll az egyesek emez elkülönítése ?« »A középosztályt ? ah nem! a középosztály igen derék, humánus; de kérdezze meg csak: odaadná-e lányát az alispán annak az írnoknak, kinek talán tudománya van annyi, ha több nincs, mint az alispán urnák, de hivatala a legalsó fokon áll? S nem kerül-e a világ nyelvére aza hivatalnok, nem teszik-e türhetlenné helyzetét annak a papnak vagy ügyvédnek, ki fiát mesterségre adja? a mi középosztályunk mindenben nagyon aristokratikus s itt bízvást elmerem mondani: a hivatal aristokrácia az uralkodó.« Nem szólhattam e szavakra, mert nagyon láttam igazságát. O folytatá: »ha nem fordíthatja idejét jobbra, hallgasson egypár perczig rám, s megfogja tudni, hogy e pessimistikus eszméket mily forrásból merítettem.« — Ha ismerem a baj okát, talán könyebben akadok orvosszerre, gondolám, mert nagyon szerettem volna, ha as h :\űéayteljes ifjúi élet 39