Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883
1883-06-10
Tamásyt mindaddig megtapsolták és éljenezték, mig nem ismételték dalaikat. Különösen tetszett a „csingilingi" nóta, mint a bécsi atyafi mondja. lía Biahát német színésznőkkel összehasonlítani akarja a bécsi, csak annyit mond: „frau Blalia ist Gallmeyer, Geistinger und Baabe in eine Person." Az az, egy szóval ő egyesíti magában a legjobb bécsi színésznők egyéniségét. Adták még a „C o r„evivlei harangokat" a „Tót leányt" a Kertész leányt", dem a már ismét, visszatértek a „Piros bugyelláris hoz", mert. ez jobban tetszik. Holnap a „Falu rossza" következik és ha a nap kevésbé forrón fog sütni a budapesti színész társulatnak alkalma leend Bécsben nem csak morális, de anyagi sikert is eredményezni. Dr. Reinitz Miksa. Tanügy. — A pápai államilag segélyezett községi polgári leányiskolánál a zárvizsgálatok a következő sorrendben fognak megtartatni: június íS-án az I. osztály, —19-én a II. osztály, — 20-án a III. osztály, 21-én a IV. osztály vizsgálata a rendes tantárgyakból, még pedig d. e. 9—12 óráig és d. u. 3—6 óráig; június 22-én d. e. 9—11 óráig vizsgálat a franczia nyelvből, június 24-én d. u. 3—5 óráig ének-zenevizsga. Kelt Pápán, 1883. évi június 5-én. Az iskolaszék megbízásából Sághy Béla, igazgató. — A pápai esperesi kerület róm. kath. tanító egylete folyó évi május hó 31-én — Csóthon tartotta tavaszi értekezletét, melyet a szentlélek segítségül hívásával kezdődő sz. mise előzött meg. Mise után a megjelent tanítók s főt. Ászner János ker. esperes ur, tiszt. Sarlay Ignácz csóthi plebáno* ur és t. Derdák Lőrincz csóthi káplány ur a r. kath. tanoda helyiségében összegyűlvén, az egylet vi/ági elnöke Hanuig- Antal ur által üdvözölíettek, s az értekezlet kezdetét vette. Az értekezlet nevezetesebb tárgyai voltak: módszertani előadás a tizedes törtek négy alapműveletéből Varga József ur által; előadás a nyelvtanból Zubek Lénáit ur által. Az Eötvös alap tagsági ügye; melyre nézve, miután ez- alap kizárólag a néptanítóké, mely hivatva vau a néptanítók szegénysorsu özvegyeit, s árváit segélyezni, — a tagok felszóliltattak az alapba leendő lépésre; 's a tagsági díjak befizetésére, oly megjegyzéssel, miszerint azon most belépő tagok, kik az évi tagsági díjat tavaszszal nem képesek fizetni, mindenkor fizethetik azt őszszel is. Továbbá az Eötvös alap kezelésére s az e fölötti felügyeletre vonatkozólag az alapot gyűjtő központi bizottság azon kérdésére, miszerint a nevezett alap átada.vsék-e ez évben aug. hóban Budapesten tartandó országos képviseleti tanitó gyűlésnek? és hogy kigyakorolja az efölötti legfőbb felügyeletet? Határozlatott, hogy egyletünk a jelen körülmények közt. az országos képviseleti (anitó gyűlést tartja a leghivatottabb testületnek ennek további kozelése és felvirágoztatására, azon kikötéssel azonban, hogy ezen alap eredeti céljától el ne téritessék, hanem ennek értelmében fejlesztcssék tovább is. — A gyűjtés cs kezelés egy bizottságra ruháztassék, mely feletti felügyelet az országos képviseleti tanító gyűlés ügykörébe tartozzék. Az Eötvös alap jótéteményeit osztó s évenkéut egyszer tartandó országos bizottsági gyűlésből egyetlen oly tauitó egyesület se zárassék ki, amely az alapnak részese, s annak fen tartása hoz hozzájárul. A főfelügyeletre nézve az alap mindig a vallás és közoktatási miniszter, főfelügyelete alatt maradjon. Felolvastatott Dömötör László méhészeti vándortanár urnák egyletünkhöz intézett levele, melyben tudatja, hogy július 8-án Pápán fogja előadásait megtartani, melyre az egylet tagjai meghívatnak. Budapesten, cz évi aug. hóban tartandó képviseleti tanító gyűlésre az egylet által küldendő képviselő' megválasztására nézve felolvastatott nagyméltóságú Kovács Zsigmond megyés püspök urnák levele, melyben tudatja, hogy az egylet e feutjclzett gyűlésen leendő képviseltetésre jogosíttatott, s igy képviselőt válaszszon., Miután azonban a választási határidő június 20-ikára van kitűzve, a választás ez értekezlet alkalmával megejthető nem volt; melyre nézve határoztatott, hogy az egylet tagjai június 20ikáig a megválasztandó nevével ellátott szavazatjegyeiket zárt levélben küldjék Pápára llannig Antal elnök úrhoz, hol az egylet választmánya a kijelelt időben a szavazatok összeszedése s az eredmény kihirdetise után a megválasztott képviselő részéré a raegbizó levelet, kifogja állítani. Ilamiig Antal ur, mint a győrmegyci vizkárosult tanítók részére gyűjtött pénz kezelője, beszámolt a begyült pénzről, jelentvén, hogy begyült 21 frt 67 kr, melyet ő áz egylet pénztárából 8 frt 33 krral — 30 frtra egészített ki, s ez összeget a felmutatott nyugta szerint rendeltetése helyére el is küldötte. Az egylet pénztárának évenként egyszer leendő átvizsgálására s arról az egylethez intézendő jelentéstételre számvizsgáló bizottsági tagokká: Berky Ferencz, Tauber Sándor, Fódy János és Hardy János arak választattak meg. A jövő őszi értekezleten tartandó felolvasások s gyak. előadások tartására történt felszólítás után az értekezlet helyéül Pápa, idejéül pedig szeptember hó tűzetvén ki, az értekezlet befejezettnek nyilvánítatalott. Kelt Nyaradon, 1883. június 6-án. Berky Ferencz, egyl. jegyző X Uli 1 JUXl X WUUM' > — A veszorémi kii*, törvényszék büntető osztályánál a jövő hétre kitüzettek: Jtinius 12-én. Halált okozó súlyos testi sértéssel vádolt Takács Imre, magán lak sértés miatt vádolt Spitzer Antal s társa, lopással vádolt Molnár Szabó József elleni ügyekben vég tárgyalások. Június 13-án. Krasztli Ferencz ellen végtárgyalás.— Ugyanakkor emberöléssel vádolt Poszert Károly, súlyos testi sértéssel vádolt Kis Lajos, lopással vádolt Véber Adolf elleni ügyekben II. bírósági — súlyos testi sértéssel vádolt Kovács István, lopással vádolt Nagy Imre, súlyos testi sértéssel vádolt Mészáros Gábor, súlyos testi sértéssel vádolt Schvarcz János, hamis okirat készitéssel vádolt Pupler Ferencz és társa' súlyos testi sértéssel vádolt Saáry Ferencz és társa, lopással vádolt Bocskor Péter elleni ügyekben III. bírósági ítélethirdetések. Június 14.-én. lopással vádolt Szabó János és társai, lopással vádolt Domonkos Sándor, gyermeküléssel vádolt Baracska Eszter elleni ügyekben végtárgyalások. KÜLÖNFÉLÉK. — Dr. Laky Kristóf cs. kir. kamarás ur ö méltósága, a veszprémi kir. törvényszék elnöke, e héten a helybeli kir. járásbiróság hivatalos vizsgálata czéljából városunkban időzött. — Báró Fiát/i Ferencz főispán ur excellentiája a megyegyülés alkalmából f. hó 4-én szokásosan fényes ebédet adott, minek ritka érdekességet kölcsönzött azon megható pillanat, mely a jelen voltak sziveit őszinte örömmel tölte el. A pohárköszöntés sorát főispán ur ö excellentiája nyitván meg, érzelem teljesen adá elö, hogy ma 40 éve esküdött az oltár előtt örök hűséget kedves nejének, ki azóta Örömének s bánatának részese, ki angyali nemes szivével buzdította, ha csüggedett volna, megtanította, a hitre s a jobb jövőben való reményre, stb. neki köszöni tehát mindazt, a mi szép volt életében e 40 év alatt; azért hü neje egészségeért emelé poharát. Leirhatlan a lelkesedés, mely a felköszöntést követte, mire a boldog házasok egy néma csókban pecsételték meg a régi szent frigyet. Ezután még Pap János és id. Purgly Sándor urak emeltek poharat, az előbbi a főispánt, utóbbi pedig a főispán gyermekeit éltetvén. — A pápa városi jótékony nőegylet juniushó 4-ikén tartott választmányi ülésében elhatározta, hogy f. é. juliushó 1 sóén kostolót rendez a városi óvoda helyiségében. A kóstoló most is a nőegylet tagjai által" összeadott ételek és italokból tartat k, belépti díj 20 kr leend, zenéről a választmány gondoskodik, saját költségén. Meghívók külön nem adatnak ki, hanem falragaszok által, valamint a „Pápai Lapok" utján fog a közönség meghivatni. Reményijük, hogy a kóstoló sikere annál nagyobb és biztosabb leend, mivel a pápai jótékony nőegylet már hosszabb idő óta nem vette igénybe a nagyközönség emberbaráti áldozatkészségét. — A Veszprém megyei gazd. egyesületnek f. hó 3-án Veszprémben tartott közgyűlésén felolvastatott és élénk éljenzéssel fogadtatott grof Esterházy Móricz ur ö méltóságának a lapunk élén hozott elnöki jelentése. — Bejelentetett, hogy a vidéki gazdakörök a veszprémi, pápai, zirczi és enyingi járásokban megalakittattak, a devecservidéki gazdakör pedig a jövő év január i-töl fog a megyei egyesülethez csatlakozni. Helyben hagyatott a gazd. egyesület és az »Elsö magyar ált. biztosító társaság« között a gazdasági egyesület tagjainak vagyon és termény- tüz és jégkár biztosítása tárgyában kötött szerződés. Továbbá elhatároztatott, hogy az egyesület f. évi szept. 1-én Enyingen hármas ekeversenyt rendez. — Rózsa Bertalan m. kir. honved alezredes urnák, a helybeli 71. honvédzászlóalj parancsnokának, avatott tollából a napokban kiváló becsű munka jelent meg, „Gondolatok a katonai szellemről és annak ápolásáról"- cimmel. — Az emelkedett szellemű értekezésre még visszatérünk s belőle, ha a szerző szives lesz megengedni, mutatványt közlünk. — Jakab Lajos színtársulata f. hó 7-én vett bucsut városunktól, válóban kedves emlékét hagyva hátra a nyújtott műélvezetnek, melyek iránt közönségünk — az izzasztó meleg daczára is — csüggedetlen érdeklődését tanusitá. A héten előadott darabok, mint a »Vörös sapka«, »Kis szorakozott«, »Orpheus az alvilagban«, »Serge Panine«, »Kis herezeg«, sikerei csak fokozzák elismerésünk jogosultságát. Az »Orpheus« egyszersmind Bácsné Liptay Laura asszony jutalom játéka is levén, közönségünk telt házzal, díszes koszorúval és számos csokorral fogadta méltó kedvenczét. »Serge Panine« a Beödi pár utolsó fellépte levén, Beödinét tisztelői egy remek csokorral lepték meg és közönségünk tüntető tapsokkal búcsúzott el a művésznőtől, kinek oly sok műélvezetet nyújtó estéket köszönhetett —állandó színházunk fennállása óta. A »Kis herezeg« ben Jakabné Kohay Etel, a mult hónapokban itt időzött Tóth Béla féle színtársulat egyik legkiválóbb és legkedveltebb volt tagja lépett fel, s közönségünk a fellépést méltányló tapsokkal jutalmazta. •— A városi óvodában igen csinos ünnepélynek voltak tanúi f. hó 7-én az ott megjelent iskolaszéki tagok és Szülök. Ujváry Gizella kisasszony óvónő tavaszi mulatságot rendezett az óvodába járó mintegy 150 növendék részére, melyen egyszersmind a növendékek haladását is föltüntette az óvoda vezető. A kis gyermekek énekeltek, szavaltak, különféle játékokat játszottak, imádkoztak. Az ünnepély minden részleténél meglepte a szülőket azon türelem és kíméletes bánásmód, mit az ovónö a növendékek iránt, s azon ragaszkodás, szeretet és szófogadás, mit a növendékek az ovónö iránt tanúsítottak. ,A játék végeztével a kis növendékek közös ozsonával megvendégeltettek s azután szabadon járogattak és tánczoltak az udvarban, rnely kedélyes mulatság emelésére az ovónö zenéről is gondoskodott, Az ünnepély sikerét eléggé jellemzi az, hogy több jelenetnél, nem csak a nők, hanem komoly férfiak szemében is örömkönnyek voltak láthatók s az iskolaszék tagjai örömmel győződtek meg a városi ovodá nagy haladásáról. — Keszthely városa elkérte a Pápa-Keszthelyi vasút tervezetét, és költségvetését, hogy azt az érdeklődő Festetics Tasziló Gróf Ö Méltóságának bemutassa, ki ezen másodrendű vasút kiépítését szükségesnek, s nagy fontosságúnak tartja. — A pápai önkény te s tűzoltó egylet 1883. évi június hó 17-én a »polgarikör« kerti helyiségében segély alapja javára tombola játékkal egybekötött zártkörű tánczestélyt rendez. Beléptidíj személyenként 1 frt, melyért egy ingyen tombolajegy is jár. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak, s hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek este 6 órától kezdve a pénztárnál kaphatók. Kezdete 8 órakor. Kellemetlen idő esetén a mulatság a következő vasárnap fog megtartatni. — A magyar nyelv terjesztése kö?-ül magokat kitüntető néptanítók közül a megyei közgyűlés által a nevelési alapból díjaztattak: Macher Endre 1. komáromi ág. hitv. tanitó 6 arany, — Luka Kálmán lókuti r. kath. tanitó 5 arany, — Csizmadia Aladár 1. komáromi r. kath. tanitó 4 arany, — Keller Lőrincz ajkarendeki r. kath. tanitó 4 arany, Hajdovies József ösküi r. kath. tanitó 4 arany, — Németh György pölöskei r. kath. tanitó 3 arany, — Vayand Károly zirczi r. kath. tanitó 3 arany, — Szammer István b. sz. királyi r. kath. tanitó 2 arany, — Valdinger Mihály szt. iváni r. kath. tanitó 2 arany, — Horváth András b. koppányi tanitó 2 arany;— az aranyok az alispán utján osztatnak szét. — Nyilvános köszönet, A „polgári kór" czifra kerti helyiségének ma egy hete tartott ünnepélyes megnyitása alkalmával a kör könyvtára javára l'elüllizetni szívesek voltuk: Dr. Szettel Servatius ur 50 kr. P. Szabó Károly tanár ur 50 kr, Dr. Kövi József ur 50 kr, Lázár Ádám ur 20 kr, Kakas Fevencz ur 50 kr, X. N. 50 kr, Geböck Gyula ur 50 kr, Diekmann Frigyes ur 50 kr, Süinegh Károly ur 50 kr, Gull) Károly ur 30 kr, Főtiszt. Xéger Ágoston apát ur 50 kr, Korn J. ispán ur 50 kr, Hunfalvy B. tanár ur 50 kr, Szabó István ur 1 frt, Matíus György ur 3 frt, Asbóth István ur 50 kr, N. A T . 10 kr, Pokróczy IVándor 20 kr. Fogadják a nemes szívű adakozók ezúton is szives köszönetünk legőszintébb kifejezését. Az elnökség. — Gazdasági szemle. Pápavidék jun. 4. 1883. Az évi termésbeli kilátások vidékünkön, de egész Dunántúl is elszomorittók. Csak — mint én — utazza be valaki Győr, Komárom, Fehérvár, Veszprém, Keszthely vidékét! látni fogja fenti állitásom valóságát. Nem arról van itt szó, hogy vannak egyes tűrhető táblák itt és ott, hanem arról, hogy általában a buza mindenült — még ott is a hol nem hittük — rozsdás, alacsony, ritKa, sárga. Nem használt már neki a május 30—31-én jött eső sem. Lesz szalma, hanem kevés, lesz szem, de kevés, és beteges. Kevés és beteg gabonával mit tehetünk? Jól teszi, a ki buza kész'etét viszszatartja, mert az aratás és cséplés buza tekintetében elszomorítók lesznek. Ugy hogy a mostani piaczi ár nagy kamatot hoz annak, a ki gabonát szed be. A rozs kedvezőbben áll. Rég nem látott magasságú rozsokat látni, ámbár néhol ritkák és a gazdák az eső előtti napokban a rozs virágzáskor volt ködöktől rettegnek . . hogy méltán-e? még eldöntetlen. Árpa feles jó termést igér, kivált a kapás növények után, kalászos után a fehér repeze uralkodik bennök. Repcze is kevés lesz. Egy ujabb csapás érte a balha mellett; t. i. a ki nem pattant rügyekben pondrók tanyáznak, mint ezt lehetett észlelni. Hogy mi ez ? azt fejtsék meg a hozzá értök. A széna termés meglehetősnek Ígérkezik, a kapás növények is szépen fejlödnek, munkálatok jó, gyümölcsből szöllö, alma és öszi baraczk szépen mutatkozik. Hogy azonban mi lesz ezekben is az eredmény ? Az a jövő titka. Vigil. — Győrből írják lapunknak. Tekintetes Szerkesztő ur! Az ige testté lön. A várva várt vízvezeték meg lett. E hó 4-én tartotta a vízvezeték részvénytársaság alakuló közgyűlését, miután a kibocsátott 1500 db 100 l'rtos mind elkelt. Győrött ily alakuló közgyűlés, legalább részvény társaságnál, még nem tartatott meg. A részvényesek száma 421, ezen imposans szám mutatja leginkább, hogy a középosztály karolta fel az ügyet, és hogy milyen általánosan érzett hiányt fog a vízvezeték pótolni. A részvényesek közül az alakuló közgyűlésen mintegy 200-an jelentek meg. Kik elnöknek nagy lelkesedéssel gf. Khuen Héderváry Károly főispánt, jegyzőnek Széphegyi Jakab ügyvédet választották meg. A formalitások elvégzése és az alapszabályok | tárgyalása és elfogadása után következett az elnök, alelnök, igazgató választmány és felügyelő bizottság választása. Elnöknek közfelkiáltással és frenelicus éljenzéssel gf. Khuen főispán választatott meg, szavazó lapokkal pedig alelnöknek nagy többséggel Jerfy Antal, ezenkívül 30 tagból álló igazgatósági választmány és 4 tagból álló felügyelő bizottság. Az igazgató választmány fogja magaköréből az igazgatót és 4 igazgatósági tagot választani, kik a tulajdonképpeni végrehajtó igazgatóságot kepezendik. E hó 7-én tartotta az igazgató választmány első ülését, melyen állandó jegyzőnek és jogtanácsosnak Széphegyi Jakab ügyvéd, ideiglenes pénztárnoknak Ehler Antal választatott meg. Elhatároztatott továbbá, hogy a törvényszabta 20% e hó 24-ig befizetendő. Az igazgató és igazgatósági tagok a jövő ülésen választatnak meg. Igy tehát a lakosság nagy örömére, sok vajúdás és sok fáradozás, után sikerült a buzgó alapitóknak, éliikön fáradhatatlan főispánunkkal, a vízvezetéket létesíteni, miért sók nemzedék fogja emléküket áldani. Benevolus. •— Városunkban meghaltak június 1—8-Í^ Özv. Madrácz Jánosné, r. k., 72 éves, aggkor. Özv Illés Mihályné, r., k., 65 éves, tüdőlob. Polgár Lajos gyke. Rozália, r. k., 2 hetes, gyengeség. Vig Anna gyke. Károly, r. k\, 1 hónapos, ránggörcs. Szlukon Antal gyke., r. k., 3 hetes, gyengeség. áíyilt-tér. Bermüller Gyula fixs z ericer e slce elé s eb ert egy tanonc aug*. hó 1-íől fogva felvétetik. — Bővebbet ugyan ott. (3—1) Pápán a főtéren fekvő Máyer féle házban újonnan épült — áll mindegyik 1 szobából, konyhából, kamarából, padlásból és faházból,.— a közös mosókonyha és ruhaszárító padlás használhafásával együtt f. évi Szt.-Mihálytói kezdve bérbe adatik. A feltételek iránt tudakozódhatni az uradalmi számvevőségben. 2—1 Vadászati jog haszonbérleti hirdetmény. Lovászpatona község képviselő testülete részéről közhírré tétetik, miszerint a község 3738 holdból álló, tulajdonát képező határja térületén OÜ vadászati jog 1883-dik évi július 1-én délután 3 órakor, az időtől 6 egymást követő évre, 150 frt becsérték után 10 % bánatpénz letétele mellett a jegyzői laknál közárverésen haszonbérbe adatik. Lovászpatonán, június p-én 1883t 2—1 A képviselő testület. 1 Magyar vörös kereszt-egylet sorsjegyek. Évenként 3 sorsolás. Leglcözele"b"bi £. é. julí/us 1-éii. ^ Ezen húzásban 50000 frt főnyeremény továbbá egy nyeremény á 5000 forint, 4 á 1000 forint, 10 á 500 forint, 25 á 100 forint, 30 á 50 forint, 52 á 25 frt. A nyereménysorsoláson kivül törlesztési sorsolás is történik minden, a törlesztési sorsolásban legkisebb nyereménynyel húzott sorsjegy, tovább játszik a főnyereményre. Ezen sorsjegyek kaphatók helyben: S a 1 z e r Dávid urnái, valamint minden bank és váltóháznál az országban. 3— 1 236 szám. v. 883. t Árverési hirdetmény. Méltóságos gr. Esterházy Móricz és töbl) felperes részére, Hoffmann Sámuel és néhai Berger Vilmos ellen, ezeknek ingóságaira, a „Pápai Lapok" mull számában közöli és f. évi jun. hó 11. és 12-ik napjára kitűzött árverés, alpereseknek ünnepnapja miatt megtartható nem levén, az ujabban f. évi június 18-dik napjának d. u. 3. és és a következő napoknak d. e. 9 órájára kitüzetett. Miről a venni szándékozók, miheztartás végett értesíttetnek. Pápán, 1883. évi jnnius hó 2-án. Mészáros Károly, kir. bírósági végrehajtó. A pápai és Devecseri uradalmakban folyó évben kimustrált öreg' és 2 éves juhok következő majorokban vannak felállítva: Pápai uradalomban. 1 2 3 4 1 2 3 4 Pápán Gyiroótön Dióson . Nórápon ürü Nőstény Összesen Darab 98 ! 58 266 157 185 194 180 165 Pápai urad, összesen | 579| 723 283 252 446 321 1302 Devecseji'i uradalomban Devecserben . . . Ilonkán,' Tekén Kemenesen .... 408 453 864 75 62 137 73 137 210 70 . 72 142 Devecseri urad. összesen 626| 724| 1350 Az eladás majoronként alku utján -történik, a vétjelár V 3 része Foglalóul azonnal,2 / 3 része pjedig átvételkor fizettetik; kívánatra a megvett (juhok augusztus végéig v.evö .veszélyére uradalmi legelön maradhatnak. Xfrilk nagy nőstények esetleg külön is eladatnak. Pápa, 1883. június 10. 2—1 uradalmi felügyelőség* 24*