Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883
1883-01-21
X. évfolyam. 3. szám. IVlegrj eleiiilc jn i ii d e ii vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre leoronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal főiskola u t c z i 215. szám. Bérmeiitetleii levelek, csak is,nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Or. FENYVESSY FERENC Pápa, 1883. január 21. PAP K Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után b kr, nyilttérhen 25 Jcrral számít atriale. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Pápa város hatóságának éstöbb pápai s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Felhívás. Budapest főváros törvényhatósági bizottsága, 1882. évi november hó 8-án tartott, közgyűlésében elhatározta, hogy az 1848/9. évi szabadságharcz, az ország szivében emelendő emlék utján megörökíttessék, s kifejezé azon óhaját, hogy ezen szobormű felállítása és leleplezése, az ezredéves ünnep egyik részletét képezze. A honalapítás ezredéves fordulója sokkal közelebb fekszik előttünk, hogy sem időt lehetne vesztegelni, ha azt a nemzet méltóságának megfelelően megünnepelni akarjuk, pedig azt méltóan kell megünnepelnünk, mert a történelem és a világ a nemzeti közérzület külső nyíl vonulásaiból von következtetési a nemzetek és államok életképességére. Ezen ünnep méltó részletét találandja a nemzet első koronás királyának érezszobor utján való megörökítésében, mert a consolidált keresztény magyar állam megalakulásának, a társadalmi és politikai rend, úgyszintén monarchikus alkotmányunk hathatósabb kifejtésének eszméje, szent István nevéhez és személyéhez fűződik. Ámde lelhetünk-e hazánk ep-ész történelmében ezen korszakhoz méltóbbat, mint az 1848/9 évi szabadságharezot, mely társadalmi és politikai átalakulásunknak dicsőség teljes mcsgyéje, mely a kiváltságok — és szabad democralikus társadalom, a tized — és szabadföld, a censura — és sajtószabadság, az aristocratikns rendi alkotmány — és parlamentaris felelős kormányzat között, — szóval: a közép és újkor között epochalis halárvonaiként emelkedik ki. Lehet, hogy vannak ezredéves multunkban események, melyeket a dicsőségnek nagyobb fénye, s a gyásznak sötétebb árnya környez: — de a mely nemzetünk életében nagyobb forduló pontot jelezne, oly eseményt a magyar királyság megalakulásától fogva hiába keresünk, Midőn a főváros közönsége, ezen hazafias meggyőződésből kiindulva, egyhangú lelkesedéssel meghozta a fenti határozatát, és az 1848/9. évi szabadsághareznak mint korszakalkotó eseménynek, ezen eseményhez, valamint a nemzet kegyeleiéhez és a főváros diszéhez méltó s nemzeti közadakozásbót létesítendő szobormű általi megörökítésére 25,000 forintot megszavazott; egyúttal, a lehelő legszélesebb körű gyűjtés vezetésére, a szobor mintájának elkészítésére és a felállítási hely kijelölésére nézve javaslattételre, — szóval a kivitel iránti intézkedéseknek részben megtételére, részben előkészítésére és javaslatba hozatalára, az alulírott, számos tagból álló bizottmányt, küldte ki. Ezen bizottmány, áthatva azon meggyőződéstől, hofíy ha 0 minden szép és nemesért lelkesülő hazai sajtó az ügyet felkarolandja, akkor ezen nemzeti dicsőségünket, hirdető s egész nemzetünk díszére szolgálandó emléknek az ezredéves ünnepély alkalmával leendő felállítása kótséokivül tikerülend, minden az ügy méltóságához nem illő további indokolás mellőzésével, bizalommal fordul a hazai sajtó képviselőihez, és a hazafias közönséghez, hogy öl feladatában támogatni szíveskedjék. Gerlóczy Károly, Budapest főváros !-ső alpolgármestere mint bizottmányi elnök. Pápa-Györért. Szegény, mellőzött, szerencsétlen város ez a mi városunk, — azt beszélik. Adósságok, a mult adósságai nyomják, elzsibbasztják életerejét, soha fel nem tűnik, mikor valami kiosztandó előny van szóban, ellenben a sors csapásai: például az adóvégrehajtók, benne állandó tanyát ütöttek. Hozzájárul néhány lakójának szerencsétlen végzete, kik átkos bukásukkal annyi becsületes keresményt magukkal ragadtak a Moloch gyomrának feneketlen örvényébe. Vannak, kik már kétségbeestek e város jövője fölött. Lakói, kik a mindennapi apró panaszok stereotyp formájával meg nem elégednek, hanem prófétának állanak s nagy hangon hirdetik vé-~pusztulásunkat. Tetszik nekik e herostratesi dicsőség. A nevetségesség lett ma megérdemlett osztályrészük. Mert legyen a mult, a jelen bármi setét, a jövő a miénk. Megmutatta ezt e város a legközelebbi napokban, mikor a szomszédmegye és város vészharangjai megkondultak, mikor a jeges áradat szegény szigetieket, györ-ujvárosiakat s a körülfekvő falvak lakosságát békés fedeleik alól kizavarta s az emberi irgalmasság kényére bizta meztelen életöket. Az első felhívásra mindenki sietett könyöradományával a városházára, a jótett érzetének nemes hevével. Szegény cselédek elhozták kenyerök felét, a köztartáson levő tanulók egy nap nem ettek kenyeret, s ismerünk szegényeket, kik utolsó filléreiket hozták el és tiltakoztak nevök bejegyzése ellen. Alig pár nap alatt 600 frt, s 24 óra alatt 300 drb kenyér s tömérdek élelmiszer gyűlt egybe. Polgárságunk egy része önkényt ajánlkozott a házankénti gyűjtés eszközlésére, másik része pedig, hogy az adományokat más uton is növelje, öszszeadott pénzével oly tánczvigalmat rendez, melynek összes bevétele minden levonás nélkül az emberbaráti czél javára forditatik. Pedig mi nagyon, nagyon szegények vagyunk. A főváros, Sopron, Székesfehérvár stb. városok sokkal többet tettek ennél, sőt a lajthántúli Bécs sem felejtkezett meg, de mik vagyunk mi e fényes, gazdag városokhoz képest, melyek mint erkölcsi testületek lépnek fel a nyomor enyhítésére. Hozzájok képest a nálunk mutatkozó, bár szerény eredmény, mint egyedül a lakosság humanitásának, életrevalóságának fényes tanújele mutatkozik, mely egyúttal azt is mutatja, hogy derék, romlatlan polgárok között élünk, kik a kor intő szavát megérteni, a durva önzés mindennapiságán felülemelkedni tudnak is, akarnak is. S ott, a hol a polgárság nemesen érezni,, s önzetlenül cselekedni képes, nincs okunk kétségeskedni a jövő felett, az olyan város, az olyan polgárok méltók a költő ihletett óhajára: Oh legyen áldott az a város, Oh legyen boldog az a nép ! S valóban a szerencsétlenek, ott a szomszédságban, a legnagyobb, legkiterjedtebb részvétet érdemlik. A ma, hála a jótékony szivek munkás szeretetének, még biztosítva van számukra. A minden oldalról érkező segély, s a helybeli jótékonyság senkit sem hagy éhen elveszni, de mi történik akkor, ha a jégtorlaszok, melyek száz meg száz épületnek ma még támaszul szolgálnak, eltűnnek, s a kevésbé szilárd anyagból épült házaknak tán százai fognak összeomlani. Már is nagy e tekintetben a veszteség, s kitudja kiszámítani mennyi tűnik ki még ezután ? Polgártársak! A mit tettünk, azért az önérzet legyen legfőbb jutalmunk, de ne elégedjünk meg ennyivel. Gondoljunk szegény szomszédaink kétségbe esésére, kik ha nagysokára visszatérhetnek házi tüzhelyökhöz, annak helyén romokat fognak találni. Segítsünk nekik felépíteni apáik hajlékát; magyar embernél a szomszédsági viszony szent kötelességeket involvál. Pénzbeli adományokat ugy a polgármesteri hivatal, mint lapunk szerkesztősége elfogad, s nyilvánosan nyugtatván, Veszprém megye alispáni hivatala utján rendeltetésére eljuttat. TARCZA. GAMBETTA HALÁLAKOR. Hízik a vakandok . . . ismét aláhullott Az emberiségnek egy ragyogó napja; Hunytát egy dicső ?iép s minden igaz embt r Kesergi, siratja. Tánczolnak a majmok: a rút szolgalelkek, S felraggatják mellök' tarka keresztekkel'. Meghalt az az úr, ki ily csáb-rongyot soha Nem osztott, s nem vett el. Puczoválják a vén Európa néhány Poi-lepett jogát ját, kopott koronáját: A köztársaságnak fénye költözött el! Művét népek áldják. S mélyen elborul a jók s igazak arca, Mert a jog s szabadság diadalát féltik ; Hisz az irigy halál elragadta, annak Legnagyobb vezérit. Mert Gambetta halt meg: Francziaorszá% és Európa híve a köztársaságban; Oh, de szelleme, az itt él és vezérel, S ott szól mindennapi, legszentebb imánkban — / Ott a „Miatyánk ll ban ! Benedeie Aladár. Vis-á-vis kerestetik. — Szenzatiós történet. — Irta KENÉZY CSATÁR. Surányi Viktorral minden szép leány szive sen tánczolt, még Hidvéghy Ella is: pedig Ella kisasszony kikiáltott szépség volt a városban, egy nevezeit pikáns szépség, kinek ezelőtt egy fiatal báró komolyait udvarolt, vagy is: tette a szépet. Hja ! de Surányi barátunk se volt ám utolsó ember a fiatalok között. Nem csak azért, mivel iktatói állástviselt a vármegyénél, hanem azért is, mert a farsangban mint bábrendező szerepelt mindig. És e hivatásának nem kevésbé kitűnően felelt meg, mint hivatalának. Itt gyönyörű rondbetüivel, a bálteremben pedig ügyes tánczával keltett feltűnést. Azon kivül a divattal is lépést tartott, barna szakálát rendesen kiborotváltatta középen; kissé hajlott orrára jól illett a czwikker; összeérő inggallérja gégéjét szépen eltakarta, ruháit egy Deák Ferencz utczai szabónál csináltatta Budapesten. Egyszóval, Surányi ur megérdemlette a gavallér nevet. Nincs tehát benne semmi különös, hogy a báró ur eltűnésével, ennek helyét Surányi foglalta el. . . . Ella kisasszony most is az ö karján lejti a polkamazurkát. A „szépség"-nek máskor érdekesen halavány arczát gyönge pir borítja. Égő nagy szemeiről néha néha fellebbenti hosszú selyem pilláit, hogy tánezosát még jobban elbódítsa észzavaró tekintetével. Sugár-könnyü termetén ugy áll a virágfüzérekkel diszitett ruha, mintegy modern vénuszi szobron. Ha nem is mondanám meg, könnyű kitalálni, hogy Surányi szerelmes volt a szép szoborba. De — különös! a szerelmet nem maga Ella kisasszony kelté fel barátunk szivében, hanem egy emlék a múltból. Igen is, egy édes emlék. Ella kisasszony csak másolata annak a másik Ellának, (névsze rint is egészen hü másolata), ki neki első szerelme tárgya volt pécsi diák korában. Ah! szép idők voltak azok! Mikor a kis, rövid ruhás Ellát kísérgette, előbb messziről, aztán közelebbről, v égre, — mikor senki se látta — megvallotta neki szerelmét ott a püspöki templom környékén. A rövid ruhás kis lány szintén „igent''' susogott és megengedte csókolni kezét, meg az ajkát is. De csak egyszer, fájdalom! csak egyszer! . . Hanem azért soha sem felejti el sem a csókot, sem az ártatlan kis leányt, ki ideálja maradt azóta. Mert az ideált nem látta többé, holott másnapra találkát ígértek egymásnak a sétatéren.— Hiában várta ott a kitűzött időben. . . . Elment másnap, harmadik nap újra, azután még sokszor, de a kis Ella elmaradt örökre. Bizonyosan beteg lett, tán meg is halt, vagy szülei elköltöztek más vidékre. Ugy van, elköltöztek innen. Csak legalább a vezetéknevét megtudhatta volna! Nem sokára Surányinak elhalt édes anyja, ekkor ö is elköltözött atyjával együtt Budapestre. Ott éltek vagy négy évig, midőn vagy két évvel ezelőtt idevetette a sors Baranya megye szomszédságába. Itt, mikor először meglátta Hidvéghy Ellát, majd kővé vált meglepetésében. Hozzá akart rohanni, de lábai mintha földbe gyökereztek volna. Később megtudta, hogy Hidvéghy kisasszony nem az ö Ellája, mert ez soha se volt Pécsett életében. A mit egyébiránt sokáig nem akart elhinni, mig aztán Ella kisasszony maga be nem bizonyitá. Mindegy, Surányi mégis nagyon boldognak érezte magát, mióta ideáljához hasonlót talált.— Csak a báró udvarlását vette zokon s a gondolat, hogy második Elláját is elveszítheti, nagyon nyugtalanító és sok álmatlan éjszakát okozott neki. De midőn a mágnás udvarló, — ezelőtt néhány hónappal — eltűnt a városból: újra feltűnt remény csillaga, s elhatározá, hogy Ella kisasszony kezét megkéri. A szép leány ugyan jó módú szülök gyermeke, de hát neki is van jó hangzású neve, van egy kis hivatala, és a pécsi gyámpénztárban még Qtt van anyai öröksége (2000 forint js valami), e Körrendelet a járások szolgabírói, valamint Veszprém és Pápa r. t. városok polgármesteri hivatalaihoz. Az országos m. kir. statistikai hivataltól vett átirat szerint az 1882. évi népmozgalmi adatok felvételére szolgáló füzetek az illető egyházi főhatóságok utján a törvényesen hevett hitfelekezetek lelkészi hivatalainak már megküldettek ; — midőn erről a t. czimet az adatok pontos begyűjtésének, nyilvántartása tekintetéből szükséges cs •/. alatt ide csatolt jegj-zékek kiadása mellett értesítem, egyúttal felhívom czimet, hogy a 2 •/. alatt idezárt füzeteket a hatósága területén lévő izraelita annyakönyvvezetők által szabályszerűen töltesse ki és ezeket, valamint a törvényesen bevett vallásfelekezetek lelkészei által kitöltött füzeteket folyó 1883. évi márcziushó 1-ső napjáig hivatalomhoz telje.s számban minden esetben és annál inkább terjessze fel, mert ezen hat" mulasztása esetén a t. czim ellen minden tova > szólitás nélkül az 1874: XXV. t. ez. 8. g-äban körvonalozott eljárást fogom alkalmazni. Ez alkalomból megjegyzésével annak, hogy az illető egyházi főhatóságokat egyidejűleg megkerestem az iránt, tnikép a népmozgalmi füzetek halálozási adatainak felvétetet az illető lelkészi hivatalok a községi vagy körorvosok közbenjötte mellett eszközöljék, a t. czimet is felhívom, hogy különös figyelmet fordítson a népmozgalmi adatok pontos felvételére és nehogy az orvosi jelentésekhez csatolt D) minták s a népmozgalmi füzetek adatai közötti eltérés mutatkozzék : az illető községi és körorvosokat a népmozgalmi füzetek láttamozására utasítsa. Veszprém, 1883. évi januarhó 14-én. Véghely Dezső^ alispán. Kimutatás a győri és győrvidéki árvízkárosultak részere 1883. évi januarhó 18-ig Veszprémmegye, alispáni hivatalához beérkezett adományokról. Sapka Jeromos 100 frt, Pápai izraelita hitközség 100 frt, Kopácsy József 20 frt, Lakat .Mihály 10 frt, Zsoldos Ignácz 10 frt, Kompolthy Tivadar 5 frt, Sárközy testvérek 3 frt, Geritsi Leonriu és Jenő 2 frt, Sebőn Ignáczné 2 frt. Összesen 252 ft. Veszprém, 18S3. évi januarhó 18-án. Véghely Dezső alispán. A győri és győrvidéki árvízkárosultak r:'szere Pápa város polgármesteri hivatalához ujabban a következő pénz adományok folytak be: A pápai kömives és cserepes társulat 15 l rt Puzdor Gyula, Wolf Lipót 10-10 frt, Pap Amalie, Günther Adolf, Kovács-ipartársulat, Csillag .vláíyásné, szerint mért ne házasodhatnék meg? Minél hamarabb, annál jobb. Mert a báró visszatérhet, és Ella szivét, mely szinte már hozzá hajictt, -megint visszahódíthatja. Diktum-faktum ! A báléjt követő napon Surány : ur iV.r.e. arczczal és ruhában jelent meg Hidvéghy Vnd. s rövid bevezetés után előadta jövetele czélját. Ella nagysám pedig, szintén rövid bevezetés után, — kosarai adott kérőjének. . . Ez legalább megtanulta a kosárból, hogy azért, mert valakinek kiborotvált szakála, szerelmes természete és iktatói állása van; még nem tarthat igényt arra, hogy olyan kis lányt kérjen meg feleségül, a kinek báró udvarolt, és a kiből Mívúaé lehet. Hohó! barátocskám, hátrább az agari'-vil! Nem szabad ám elbizakodni mindjárt, ha iáncz közben kosarat nem adnak is a szép tánezosnök. Ugyan szép volna: egy Hidvéghy Ella, mint iktatóné ténsasszony. Látod Viktorkám, azért nem jó, ha szegény fiatal ember ideálok után futkos; bálrendezönek lenni meg éppen nem tanácsos, mert könnyen elvakítják az embert a cotillion fényes rendjelei és a tánezrohamokban szerzett olcsó győzelmek. Hősünk a nem várt kudaicz felett való kétségbeesésében egészen visszavonult; a társaságokat, estélyeket kerülte, valóságos nögyülölövé vált. Komoly fogadást tett, hogy soha nem fog megházasodni, ha csak valamely nő meg nem kéri, vagy erőszakkal el nem ragadja. Ekkor is csak azon esetben szegi meg fogadását, ha a hölgy ínyére való lesz. ... Bizarr és merész fogadás, az bizonyos, de utóvégre meglehet tartani. Oh! sokra képes egy visszautasított szerelmes! . . . Elmúlt a farsang. Nem sokára megérkeztek vándor utjokból a tavasz hirdetői s elfoglalták kicsiny fészkeiket az ereszek alatt. Zöl-