Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-04-08

X. évfolyam 15. szám. Pápa, 1883. április 8. minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal főiskola utczi 215. szám. Bérmeutetlen levelek, csak islert kezektől Fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Dr. FENYVESSY FERENC PAPAI LAPOEi Előfizetési d/jak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. II i r d e t é s ek 1 hasábos peliísor térfogata után Ä kr, nyiíttérbcíi "Áh krral szállíttatnak,, Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Pája város h a t ö s á g á n a k és több pápai s pápavidéki egyesOEefnek hivatalos közlönye. IlflI Vármegyénk közönsége által a nagy hazafihoz, szülelése napjának 80-ik évfordulója alkalmából, intézett üdvözlő iratra a következő nagybecsű válasz érkezeti: Vég hely Dezső urnák, Veszprém vármegye alispánjának. Különösen tisztelt Alispán ur! Kedves kötelességei teljesítek, midőn meleg köszönetem elfogadására s átadására kérem azon kegyes üdvözletért, mellyel Veszprém megye közönsége nevében engem 80 élet óvera betöltésének alkalmából megtisztelni méltóztatott. Ha hosszú élelem múltjában tehettem valamit hazánk népe helyzetének a szabadság, egyenlőség, testvériség alapján megjavítására, ha munkás lehettem a 48-iki törvények megalkotásában, melyek milliókra nézve egy uj élet hajnalával kecsegtettek s melyek életfájának gyökérszálait sem az orosz interventío, &em azon szomorú évek, — melyekre jelenleg oly készségesen szokás fátyolt vetni, — a történelem termő földjéből egészen ki nem téphették, a mint élelerejökel az álparlnmentarismus is zsibbasztja bár; de el nem fojthatja. az, nem az én érdemem, hanem ama nagy idők korszellemének műve; n • korszellemé, mely mindig megtalálta s megfogja találni a maga végrehajtó eszközeit. Nem én teremletlem azt a korszellemet, hanem az használta fel gyenge tehetségemet. Nem én sugaltam anyiak keblébe a lángoló hazafiságot s az önfeláldozásig magasult polgári erényt, hanem az a hazafiság, s önzetlen polgári orény, mely nz egész nemzetet áthatotta, az elmaradás érzetéből fejlődött vagy utolérni más szerencsésebb országokat, a szabadság, a haladás utján, egyszóval mind az, a mi az akkori nemzedéket, mely a politikából üzletet nem csinált, megkülönböztette, — az gugalt engemet, az ösztönzött, az serkenteit, az támogatóit. Egyszerű napszámosa voltam a jövő' Magyarországnak és semmi több. Miért nem mondhatom, hogy még mosl is az vagyok? Fájdalom nem mondhatom Megnehezült felettem az évek súlya s balsorátka csak azért nyújtotta ily hosszura '9 som életemet, hogy soká bánkódjam az ut miatt a melyre nemzetem reá tévedett s hogy haza szerelelem sokáig keseregje tehetetlenségemet hasznára lehetni a hazának. Mint balzsam a sebre oly enyhitőleg hat őszfejem bánatára a szives megemlékezés ragaszkodásának szellője, mely a távol hazából felém lengedez, de midön a seellö azt a kivánatol is elhozza hozzám, hogy még sokáig éljek, hálával tölt el a jóakarat, melyből a kívánat, ered, de jóra tehetetlenségem érzete keserű mosolylyal hozza a felkiáltást ajkaimra, hogy „ugyan minek?!" Ne legyen tőlem a vigasztalás megtagadva, hogy nem tévedek, ha a ragaszkodást, melylyel a hontalan halandó megtiszteltetik, a halhatatlan elv, s eszme rovására irom, mely viszontagságos életem vezér csillaga volt. Rövid idő alatt a fáradt napszámos elmegyen pihenni; — talán a pihenést megérdemelte, mely nyugalmat ad, de az elv, az eszme élni fog, annak élni kell, amint élt századokon át, — megtámadva, egy időre el is homályosítva és újra feltűnve, újra tettre serkentve uj nemzedékeket; — s ha lesz még (én bizom, hogy fog lenni) nemzedék, mely a mosl félre tett, nem akarom mondani félre dobott, vagy épen szél tépeti zászlót újra felemeli, én csak azt óhajthatom, hogy szeresse a hazát önzetlenül mini én szerellem, szolgálja több tehetséggel mini én szolgálhaltam, s érdemelje ki törhellen kitartásával, hogy szerencsésebb legyen a sikerben, mint nekem lenni megengedtetett. Mi, kik egykoron megizzadtuk a hazafiúi kötelesség homokát, annyit megtettünk, hogy a jobbágyból polgár lett, tegye meg azon nemzedék, hogy az a polgár, független magyar állam polgára legyen s ha ezt kivívja, akkor az a mit nekünk, egy lehunyt korszak munkásainak, érdemül

1 számit be az emlékezet, elenyésző csekélység lesz azoknak érdeméhez képest, kik a magyar hazát saját magának visszaadják, hogy az őt megillető népfenség teljes birtokában haladhasson önczélias rendeltetésének utjain. Az idők vihara iszapot torlasztolt a jövő magyarország alapja fölibe, melyei mi leraktunk ; tisztítsa el az iszapot s építsen az alapra egy szerencsésebb nemzedék, hiterős kézzel, kilarió honszereletle), és legyen a mindig nőTÁRCZ A. ERDŐN JÁRTUNK. Erdőn jártunk^ eltévedtünk. Bólintott a lomb felettünk, Vadgalamb kaczagott lesbe, Szemed az örvényt kereste S egyszer — utolért az esté. Ha még egyszer találkozva Sűrű erdő Összehozna, Egyikünk se lenne bamba, Lomb hiába nem biztatna, VtdgalaMib ki nem kaczagna. Kiss József. EMLÉKLAPRA, örökkön véled lenni lányka: Csak ez szivemnek óhajtása S örökre távol lenni tőled": Erre kárhoztatott a végzet. BÚBÁNAT, SZERELEM . , . Búbánat, szerelem, Hát te, halált arezom Más más szinü festék, Mily ssinüre fesiedí Arezom hol fehérre Letörlöd széfen, mit Hol pirosra festék. Búm s, szer elmem festett. KI A MEZŐK LILIOMÁRA , . . Ki a mezők liliomára S a madárra gondot visel, Kinek tudta nélkül mi sem lesz Rám is gondolt kegyelmesen. A madárkát a hő nap ellen Mogvédi az árnyas berek, Hogy árva lelkem el ne égjen Selyem pillák fedik szemed. K . . . BEATRIX. — Életkép. — Bourdon Matild után franciából fordította HADA ISTVÁN. (Vége.) VI. Habár Beatrix megérkezése nagy zajt csinált M . . . ben, senkisem látogatta öt meg, kivéve Merville .ur egy unokauővérét, Simon kisasszonyt, egy ájtatos öreg leányt, ki független volt gondolkozásmódjában és helyzetében. O mindig szerette Beatrixot, védelmezte, midön ócsárolták oktalanságát, sirt, midön átkozták öt, s midőn eléje tárták a boldogtalan nő hibáit, Szalézi sz. Ferenccel csak ezt felelte: — Emberi gyarlóság! Emberi gyarlóság! Simon kisasszony maga volt a megtestesült szeretet, de Beatrix iránti elnézésébe ama részrehajlóság vegyült, melyet egy szeretett nővér iránt táplálunk. Most is, hogy megtudta visszatértét, eljött, sirt az örömtől s Beatrix csodálkozott, midön látta, hogy ily tiszta és ily jó lélektől még mindig szerettetik. Bizalommal beszélt hozzá; Simon kisasszony nyíltan kimondá: — Valóban, van okod félni sógorod viszszatértétöl, ö nem olyan, hogy elhalgassa a multat. — Ah! monda Beatrix, Damokles kardja e félelem s már annyi tövis van szivenben; el fogja tőlem rabolni fiam szeretetét, az egyedüli jót, mely számomra fönmaradt! — S az Isten szeretete? kérdé Simon kisasszony. Beatrix' fejét rázta. — Olvastad az evangéliumot? folytatá az öreg unokanövér: az égben jobban örülnek egy bűnös megtérésén, mint tízezer igaz állhatatosságát Az Isten vár reád, kedves barátnőm, nem szabad őt tovább várakoztatnod. Beatrix sóhajtott, de e szavak nem voltak rá hatás nélkül. A talaj futott lábai alul: folytonos veszély lebegett feje fölött, érzé, hogy más támaszt kell keresnie a földi vonzalomnál s az öreg barátnő elnqzö tanácsai által sejttetve, vekvő jóléttel termékeny biztos szabadság áldása építményével az idők végéiglen. Fogadja s adja át alispán ur! Veszprém megye közönségének hálás tiszteletemet. Kelt Tarinban, mártius 20-án 1883. Tisztelt Alispán urnák alázatos szolgája Kossuth Lajos s. k. Kataster! ügyben. A megtámadott félnek utolsó válasza. A «Papai Lapok« f. évi 14-ik számában Kiss László uradalmi felügyelő ur, mint a pápai járási földadó bizottság tagja, most már nem a névtelenség fátyolába burkolva, hanem nyilt sisakkal lép fel ellenem a catasteri küzdtérre. Üdvözlöm e téren az általam igen tisztelt és becsült lovagias ellenfelemet, s igyekezni fogok ezen utolsó válaszomat lehető rövidséggel és higgadsággal papirosra tenni. Ott kezdem e választ, a hol czikkiró ur azt mondja, hogy a pápai járásnak volt utazó küldöttsége, s ez Takácsiban és Marczaltön végezte is küldetését; én pedig ezt bátor vagyok most is kereken tagadni. Catasteri értelemben utazó küldöttségnek neveztetik az, melyet a járási bizottságok még a m. é. octóber ] 3-ki ülésben, ha szükségesnek látták, megválaszthattak, s a melynek kötelességében állott a járást azonnal beutazni s még azon hó végéig jelentését az elnökséghez beadni, mely azután tárgyalva lett a járási bizottság november 13-ki ülésén. Ily utazó küldöttsége volt a devecseri járásnak, de nem a pápainak. — A mely küldöttség a márczius 5-ki ülésből kiment Takácsira és Marczaltöre, az nem utazó —, hanem felmerült egyes kérdések vizsgálatával megbízott küldöttségnek neveztetik. És ezt se jó szántából küldötte ki a járási bizottság, hanem a becslő biztos ur követelése folytán, mit megtagadni nem lehetett. Ugyanis egy Takácsiról bejött bizottsági tag váltig erősítette, hogy a takácsi határban nincs egy hold szántóföld, melyet 2-dik osztályba sorozni lehetne. Ki ment tehát a küldöttség Takácsiba, de a helyszínét meg se nézte, nem is volt rá szükség, mert elöljáró uraim tanácsosabbnak tartották a reclamátiótól e részben vissza lépni, mit aztán a járási bizottság kénytelen volt, de csak is e részben elutasítani. Ezen egy példa már figyelmessé tehette volna a járási bizottságot, hogy a községek felszóllalásait ugy vaktában elfogadni minden adat nélkül még se tanácsos, de kivéve a pápai határt, melyet Kiss László ur jól ismerhet, és a melyre nézve némely módosítások történtek, és kivéve a kertekre és szöllökre nézve oly osztályba tételt kivánó felszóllalásokat, a mely osztály nem is létezik, a többi felszóllalások mégis en bloc elfogadva lettek, és a járási b. biztos lassankint közeledett Magdolna Istenéhez s hallotta az isteni ajkak által egykor a bűnös nőhöz mondott szavakat: — Eredj, és többé ne vétkezzél! Hat hó telt el és az ősz végével a Merville család visszatért M . . . be. Az utóbbi napokban Móric várakozásban és folytonos nyugtalanságban látszott lenni; minden csöngetésre fölkelt, kifutott, halgatódzott s midőn a kívánt látogatók nem jöttek, szomorúan és elkedvetlenedve ült vissza helyére; egy hét elteltével mondja anyjának: — Nem bírom ki tovább, el kell mennem megnézni, nem történt-e valami nagybátyámmal, a nénivel .... vagy Esztherrel. — Igen, menj, feleié anyja, Móric gyöngéden átölelte öt és'távozott. — Vége boldogságomnak. Istenem! legyen meg a te akaratod, monda Beatrix halkan. Mindennek vége van s itt a bűnhődés órája. Móricot csak másnap látta viszont, szomorúnak látszott s ö azt hitte észrevenni, hogy kevésbbé vonzódik hozzá, mint azelőtt. — Gyermekem, monda nagy nehezen, különbségek merültek föl egykor bátyád között és köztem, talán nem is fogjuk egymást viszontlátni . . . •— S nekem megengeded, öt meglátogatni? kérdé Móric a nélkül, hogy rá merne tekinteni. I — Mindenesetre, gyermekem, s tudod, hogy atyád tervei teljes helyeslésemmel találkoznak, E pillanattól kezdve e tárgy száműzve volt társalgásukból. Móric állhatatosan látogatta családját, de sohasem beszélt róla anyjának, és az ily kényes pontról'való elodázhatatlan hallgatás lassankint feszessé tette egykor oly gyengéd viszonyukat. Beatrix azt gondolta, hogy ö tudja bűnét; nem merte többé előtte szemeit fölemelni: nem merte előtte nézetét kifejezni vagy neki tanácsot adni; sőt még iránta való gyengédségét sem merte tanúsítani, s magát megvetésre méltónak és megvetettnek tartván, a közös életben minden szó, minden tett kinná, lett reá nézve. ur elhallgattatott, s észrevételeinek külön beadására utasitatott. Igy tehát a hallomásból mentett állitásom még se volt egészen alaptalan, s a valósághoz nagyon közel járt. A marczaltői kirándulásnak még furcsább a története. A vizsgáló küldöttség itt se ment ki a helyszínére, hanem szobában alkudozott az urasági tiszt urakkal, s miután a nagyon túlzottköveteléseket elfogadhatóknak nem találta, re infecta haza jött. És mit tett erre a járási bizottság? a túlzott követeléseket se el nem fogadta, se el nem utasította, hanem azt határozta hogy a kerületi bizottság küldjön ki valakit a vitás kérdések megvizsgálására. Már bocsásson meg Kiss László ur, de ez nem volt correct eljárása az általa csaknem a mintaszerüségig fel dicsért járási bizottságnak, mert minden felszóllalási ügynek ö az első bírósága, ö neki áll kötelességében a vizsgálatot, ha szükséges, ujabban is elrendelni s első fokon határozni, de a vesződséges és talán kellemetlenséget magáról le nem rázhatja, és a felsőbb fórumra jogosan át nem háríthatja. Van még egy kitétel az érintett czikkben, melyet nem lehet hallgatással mellőznöm. Azt mondja Kiss László ur, hogy az általam neheztelt első felszóllalásában elhagyott minden erős kitételt, teljes mellőzésével annak, mit neki irtak, és mondottak, hogy miként lett elütve a legalaposabb panasz a legszegényebb községekben, és viszont a járás legjobb talajú községében miként lett indítványozva a szántóföldek 8-ik osztályának felállítása. Az elsőre akkor lehetne választ adui, ha az a »mikent lett el ütve« megmagyaráztatnék, és az elüttetett község is megneveztetnék, különben nincs is értelme, én gazdag községet a devecseri járásban nem ismerek, de nem is azt néztük, hogy melyik község szegény vagy gazdag, hanem azt, hogy melyiknek van igazsága. Szegényebb községet a devecseri járásban Torna-Pinkócznál nem ismerek, senki se volt jelen a járási bizottság ülésein e község érdekeltjei közül, és még is alig hagytunk meg egy tételt leszállítás nélkül, mert igazság érzetünk igy dictálta. Ha Kiss László ur oly igen szivén hordja a szegény községek ügyét, és sorompóba lép mellettük ott is, a hol arra szükség épen nincs, mért nem adta ezen szép és nemes indulatjának tanúságát akkor, mikor a pápai járási bizottság a helyi osztályozást megállapította, s Acsádot és 2 Görzsönyt, ezen épen nem gazdag, községeket, melyeknek nincs se vasutjok, se országutjok, hanem a lehető legrossr.abb, s néha járhatlan mellék utakon közlekednek, az i-sö — Békást pedig kényelmes vasúti állomásával, s a falun végig vonuló, mojt már megyeileg kavicsozott országutjával a 2-ik helyi osztályba sorozta ? Az ö szava bir legtöbb nyomatékkal a pápai járási bizottságban, s egy szava elegendő lett volna ezen botránykoztató igazságtalan osztályozásnak más irányt adni. — Bűnhődöm! mondó Simon kisasszonynak; az Isten ama kéz által ver meg, mely nekem kedves. — De, van okod panaszkodni fiadra? — Nincs, ö tiszteletteljes, figyelmes, mint mindig, de nem bizalmas többé; sohasem beszél sem nagybátyjáról, sem unokanövéréröl.. . s nem tudom, de lelke mélyéből kiolvasni vélem a megvetést, a nagyon is jogos megvetést . . . Kezeibe rejté fejét. — Megérdemeltem! folytatá, de a bűnhődés rettenetes. — És a büohödésböl támad az irgalom, monda nyájasan Simon kisasszony. A gyász év már rég eltelt; Beatrix látva, hogy fia szomoruabb mint valaha és hogy gyógyír nélküli boldogtalanság emészti, elhatározta vele házassági terveiről beszélni s azok megvalósítását, ha lehet siettetni, mert Móric bánkódása, gondteli homlokának halváuysága uj éles töviseket adott azokhoz, melyekkel a bűnbánat szurdalta lelkét; erejébe került magát arra elhatározni, hogy fia bizalmát felköltse, a ki mar reg óta nem engedte öt szivében olvasni. Fölkereste öt a könyvtárban, hol könyvekkel körülvéve bizonyos elkeseredéssel doldozott. — Kedves anyám, monda a ííu vidámságot erőltetve arcára, minek köszönjem a szerencsét, hogy fölkeres ? — Beszélnem kell veled, Móric, tizenhat* hónapja örömmel beszéltél nekem a házassági tervről, mely Esztert és téged egyesítendő volt; lásd fiam, a gyász letelt, huszonöt éves vagy, semmi sem akadályozza terveid megvalósítását. Móric anyja| első szavaira elsápadt. — Nem felelsz, folytatá Beatrix fájdalommal; félsz, hogy visszaélek bizalmaddal? — Anyám, hogy mondolhatja ezt? — No hát

r felelj: a házasság ? O habozott, végre erőt véve magán, felele — Eszméim megváltoztak, anyám ... Én sohasem fogok megnősülni.,. Í5