Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-11-04

Halottak estéjén. — Komoly gondolatok. — Az ember általános, — lehet, hogy elfogult fogalom szerint nem egyéb, mint gép, mely kezdet óta működik, kicsinyenként vásik, s lassanként elpusztul, vagy hirtelen eltörik, s itt a működés, a létezés megszűnik. Azért adtuk magunknak az ember navet, hogy megkülönböztessük magunkat a tárgyaktól vagyis a természeti erő- és befolyás alatt álló azon többi létező valamiktől, melyek felett az uralmat kivívtuk, a hatalmat gyakoroljuk. Hogy azután jogos-e ezen hatalmak gyakorlása, vagy csak egyszerűen bitoroljuk, azt mi, saját magunk felett, saját magunk ellenében elbírálni hivatottak nem lehetünk, nem szabad lennünk. Igen, mert mi is csak oly tárgyak vagyunk, melyek felett uralkodni látszunk, mivel csak az uralkodhatik, a ki fölött nem áll senki, semmi, a kinek akaratát, vágyát nem korlátozza senki, semmi; már pedig mi fölöttünk nagyon sok erő és hatalom uralkodik: azon erő, azon hatalom, mely akaratunknak határt szab, mely létezésünket megszünteti, — ez azon természeti, avagy természetfölötti hatalom, melyet mi, ily parányok, a nagy mindenségnek ily atomjai megközelíteni képesek nem lehetünk, mert csak emberek vagyunk, s mivelhogy csak emberek vagyunk, s mint ilyenek nem érhetjük el még gondolatainkkal sem azon csudás erőt, melyet törékeny jármunk alá hajtani szeretnénk, neki megyünk egymásnak, torkon ragadjuk, saját magunk, saját képmásunkból kiszorítjuk azt a létezhető valamit, mely bennünk is csak olyan, s csak annyi van, mint amabban, de melyet velünk is elkövethet egy másik erösebb, vagy gyengébb, de cselszövöbb.' . . . , . Mi emberek legtöbbnyire a legnagyobb dolgokban, a legfőbb cselekvésekben vagyunk tévedésben; uralkodó eszméink, megrögzött előítéleteink, tévesztett fogalmaink vannak, s melyek, minthogy emberek vagyunk, rendesen tévedéseken alapulnak, s szeretjük azokat a végzet, sors, szerencse vagy véletlen vakesetnek tulajdonítani, betudni ismét egy oly emberi gyarló ész-alkotta fogalmaknak, melyek szintén csak emberiek; pedig hát az iméntiek nem léteznek, mert mi csináljuk a végzetet, a sorsot, a véletlent, mi, emberek, önmagunknak — önmagunk, avagy a körülmények által, miket ismét csak magunk teremtünk, s mint ilyennek magunk vagyunk okai s egyszersmind okozatai is A test egy utolsót vonaglik, s — megszűnt lenni. A hátrahagyott család jajveszékelve, zokogva borul egymás nyakába, hogy elsírja fájdalmát a veszteség fölött; de még sötéttebben mutatkozik a fájdalom, ha a jövőt képzeli maga elé, mely sötétebb, mint: „a kibérlelt lelkiismeret."" ... Ez megtanít bennünket arra, hogy komolyabban, mélyebben gondolkozzunk a fölött, hogy e földön mi czélra vagyunk hivatva lenni, s hogy nem vagyunk egyebek, mint termő testek, mikből a menny és kárhozat táplálkozik .... A megszűnt életet koporsóba teszik, lezárják a fedélt, hogy a szük deszkaalkotványt többé el ne hagyja. • — A rokonok, ismerősök és kivan" esi tömeg csupa szokás avagy tiszteletböl-e, elkísérik a temetőbe; elzengik felette a bucsudalt, leeresztik a sirgödörbe s pár hantot vet ki-ki reá; ah, mily rémesen visszhangozza az a koporsó azt a néhány rávetett rögét, mily bor- ! zongást, zsibbasztó érzést szül az a hang, mily jóslón haugoztatja a mulandóságot, s megszűnését mindennek, a mi létezett s létezik. — A kedély borongóvá, búskomorrá válik — mig a temetőben vagyunk; de csakhamar elmúlik ez, visszasietünk e szomorú helyről, be az élet, a pezsgés, vigság közé, hisz úgyis rövid az élet, éljük azt addig, s a mint tehet vigan, mig reánk kerül a sor, mert örök a — sir. Pár napig emlékezetünkbe idézzük még a lefolyt gyászos eseményt, azután feledjük, napirendre térünk fölötte, mert ujabbnál-ujabb és élvezetszerzöbb események jönnek egymásután, s ezek feledni kényszerítik a legigazabb, legváltozatlanabb valót .... De nem igy a gyászoló család; ők fájdalmas szívvel, megtört kebellel térnek vissza, egyiknek sem jön szó ajakára, félre, külön vonul mindegyik, már sírni sem tudnak, de azok a megtört, fájdalmas arezok sokkal emésztöbb kint mutatnak a kebel világában, mintha könyeikkel, melyek már kiapadtak, tudnák enyhíteni azt a kínzó tudatot. Es e veszteséget helyrepótolní nem létezik erő, nincs hatalom. Ki adja nékik azt vissza, mit ö benne veszítettek, ki tölti be azt a helyet, mely csak az ö számára adatott? Senki. — Vagyunk és — nem leszünk. Betöltik állását a társadalomban, — emléket emelnek neki, — idő multán az emlékkőről lemossa nevét az eső, a sirhalom beomlik, s mire porrá hamvad, elhamvad emléke is az emberek között, s elfelejtik, hogy létezett; ez közös sorsunk, s ez a világ dicsősége, melyért oly sokat, oly nagyokat áldozánk egykoron! . . . . Nagy Antal. Veszprémből. — 1883. november 3-án. Halottak estéjén szép, kellemes és csendes idő volt. A kedvező idő alkalmat adott a város apraja és nagyjának a halottak országába kimenni s ott szeretteik, rokonaik s jóbarátaik sírhalmai felett a mulandóságról elmélkedni; és hogy ott a vérző sziv s fájdalmas kebel keressen és nyerjen enyhülést a sírokon pislogó mécsek világánál ! Az alsó városi temetőt megszámlálhatlan népsokaság látogatta s kiki tehetségéhez képest kedves halottainak sirhalmát iparkodott kivilágitni. Az egész temető mintegy fénytengerben úszott. A kivilágított sírboltok közül megemlítendő a Csermák sirja, melyen 96 szines lámpa égett, melyet a szép ízléséről ismert Tamaskó Antal sz. Ferencz rendi házfőnök ur világíttatott ki; igen szépen volt még kivilágítva a helybeli kegyesrendiek sírboltja, hol a gymnásiumi ifjúság este 6 órakor összegyűlt s Müller Károly VI. o. tanuló gyászemlékbeszédet mondott Tóth Kálmán egykori kedves tanárjuk sírjánál, mi igen szép az ifjúságtól e kegyeletes megemlékezés boldog emlékezetű tanárukról. Szépen kivilágított sírboltok voltak még: bold. Ranolder püspöké, Tallián Pál, Kenessey Pongráczné-é és még számosak. — Mig mind ez a nyilvános köztemetőben történt, addig a sz. Ferencziek házi sírboltjában fekvő s sokak előtt feledékenységbe ment, vagy nem ismert hazánk nagy költőjének, esztergán Ányos Pál pálos szerzetesnek sirja, hol a 100-ik év örök álmát alussza, a helybeli sz. ferenczi atyák által kegyeletből igen szépen számos lámpával kivilágíttatott s koszorúba font lanttal felékesittetett. E szép hazafias tett körül legnagyobb buzgalmat fejtettek ki a szerzet derék j szónokai. — Valóban megható volt, midőn az ember a sírboltba bement, ott látta a lámpákkal és virágokkal felékesített sir üreget; ott, hol nyugszik 100-ik éven át a szerény, de lánglelkü fiatal költő, kiről Toldy azt mondja:'.,Ányos kiégett vulkán/' — Önmagát pedig igy jellemzi végnapjaiban : „Olyan lettem, mint a mélységben zörgő sötétség, hegyek közt fekvő magányos erdők, vagy sivatag pusztaságok, hol semmi örömkiáltás nem hallatik." — JövŐ 1884-ik év, szeptember 5dikén lesz halálának százados évfordulója. Nyugodjék békében ! Főtiszt. Lévay Imre ur nov. 11-én d. u. 4—5 órakor a nagy gymnasium 6-ik osztály termében előadást tart a felnőtteknek, melynek tárgya ez lesz: „Az iparos és kereskedő osztály társadalmi állása." Ajánlatos volna, hogy a megkezdett előadásokat minél számosabban látogatnák ! A jövő évben felállitandó főgymnasium alaptökéjéhez a következő nagylelkű adományokkal járultak: Nmgu Kovács Zsigmond öcxja 5000 frt, ngos Tarányi Ferencz kanonok úr 11 50 frt, Tallián Lázár kanonok ö nagysága 600 frt, Kemenes Ferencz kanonok önsga 400 frt, Forintos István kanonok önsga 500 frt, Devics József k. önsga 100 frt, ngos Bezerédj Miklós nagyprépost jooo frt, államkötvényben, Vogronics Antal kanonok őnagysága 200 frt, Jánosy Ágoston kanonok őnagysága évenként 100 frt addig, mig ennek a megfelelő tökéjét le nem teszi. Cseh Mihály 78 éves volt hentes, okt. 30dikén reggel 8 órakor felakasztotta magát. Vámoson okt. 31-én este 6—7 óra közt Türk Lázár vámosi korcsmáros lakásába 4 bemázolt arczu, paraszt ruhába öltözött férfi betört; maga a házigazda nem volt honn, neje pedig rémülve kifutott a haramiák láttára, de a szerencsétlent lelőtték. A lövésre a falubeliek összefutottak, mit észrevettek a gonoszak s elillantak. — A tettesek erélyesen nyomoztatnak. Oktober 31-én Hajmáskér községben mintegy 3° tagból álló czigány csapat lett a község elöljárósága által letartóztatva, kiknél nagy menynyiségü lopott tárgy találtatott, amely tárgyakat Nána községből loplak el. A czigányok közül néhány férfi, mert a többi elszökött a vesz prémi szolgabiróság által Zirczre kisértetett, vizsgálat vegett. Cseszneken 21-én virradóra gyujtogatásból eredő tüz volt, 15 haz melléképületekkel égett el. Okt. 31-én pedig gr. Lasánczky 20 öles juhakla égett le szintén gyújtogatás folytán. Nemo. Hivatalos rovat. Hirdetmény. Az 1879 cvi XXXI. lörv. czikk értelmében az erdők lelett gyakoriaudó államfelügyelet biztos alapon való teljesitbetése érdekében szükséges, hogy ,,az erdők nyilvántartási törzskönyve" czim alatt, oly munkálat készíttessék, mely az egyes erdőbirtokosoknak a törvényben megbatározott csoportok szir'uit, nevezetesen a talaj — (véd-erdő, — futó homok-fdtétlen és nem feltétlen erdő talaj) és tulajdonjogi minőség s állami, törvényhatósági, községi, egyházitestületek és személyek kezében levő köz és magán alapítványi, hitbizományi, közbirtokossági, részvénytársulati és magán tulajdont képező erdők) szerint elkülönített térfogatára vonatkozó adatokat, magában foglalja, s mint ilyen az erdőbirtokosokkal szemben I alkalmazandó törvényes rendelkezés czéljaiia megI bizható tájékozást nyújtson. Miért is a kir. erdőfelugyelőség a hivatala haazi nólatában levő részletes törzskönyveket és pedig a í legújabb kataszteri adatoknál tentával, a régibb ada! tokát pedig az utólagos helyesbittések könyebb esz\ közolhelése végett trónnal lemásoltatván; — ezen i törzskönyvek az erdészeti albizottság 63/59 erd. alb. ! 1883 számú határozata értelmében 1883 évi noveml her hó 1-től 1883 novemberbe 15-ig a szolgabirósáI gok székhelyén közszemlére tétetnek ki. Kelhivatnak ennélfogva az illető erdőbirtokosok, ! miszerint a szóban forgó törzskönyveket illetékes i szolgabírói hivataluk székhelyén, 1883 évi november I hó 1-től 1833 évi november hó 15-ig, tekintsék meg s a saját, vagy mások erdőbirtokára vonatkozó ész; revételeiket, s egyszersmind abbeli nyilatkozatukat, hogy erdejüknek véderdővé történt kijelölése ellen van-e valami észrevételük, vagy nem? 30 nap alatt, tehát legkésőbb 1883 évi novemberhó 30-ig az erdészeti albizottsághoz írásban nyújtsák be. A \éderdők közé sorozandók: 1) átalábau az olyan, meredek hegyoldalakon levő erdők, melyeknek tarvágás utján való eltávolítása esetében az illető hegyoldalakon kő-görgetegek, kő- és föld omlások vagy csuszainlások, avagy a talaj és kőzet viszonyok természeténél fogva kopárságok s illetőleg a talaj és fekvés általánosan ismert minőségénél fogva vízmosások képződhetnének. 2) mind azon erdők, melyek álló fakészletének egyszerre való eltávolítása esetében a szomszédos helységek, erdő, vagy más mivelési ághoz tartozóterületek termő képessége, avagy ipartelepek, másféle épületek és építmények, száraz \ugy vízi közlekedési utak fen tartása és használatának biztonsága, áradások, szélvészek, hófúvások, görgetegek, homok fúvatok »lb. kezelése által veszélyeztetnének. Végre megjegyeztetik, hogy a véderdők teljes adómentességben vagy a viszonyokhoz képest adókedvezményben részesülnek. Veszprém, 1883. október hó 24-én. Kisocics József, •A/, erdészeti albizottság elnöke. Hirdetmény. A pápai 1-ső alválasztó kerületből megválasztott megyei bizottsági tagok közül Fischer Adolf, Ur. Lovy László és Ocsovszky Kázmér, — a Il-ik alválasztó kerületből pedig Antal (íábor, id. Kláru Sándor és Lövenstein Adolf urak megbízatása a f. év végével lejár, ezek helyének betöltésére tehát uj. választás rendeltetvén el, ennek határnapjául f. hó 10dik napja tüzetett ki, melyen reggeli 8 órakor választási jogosultságuk érvényesítése végett az l-ső alválasztó kerületből a városház nagytermében, a Ildik alválasztó kerületből a kisdedovodában megjelenni felhivatnak mindazok, kik az országgyűlési képviselő választók 1883 évi névjegyzékébe felvéve s mint j ilyenek igazolva vaunak, mely névjegyzék a város! házánál betekinthető. I Pápán 1883 november 1. A városi hatóság. Hirdetmény. A cselédek fogadása és tartása körül ez ideig .sok hiba követtetett el, mi miatt a hatóságnak tömérdek munka okozlatott, uagyrészt a törvény nem tudása miatt. Hogy ezen helyzet megszűnjék, szükségesnek látom az 1876-ik XIil-ik törvényt, és annak rendeleteit kivonatilag közölni, a t. közönséget felhívni, hogy a közrend és .saját érdekéből, hivatkozott törvényt szem előtt tartva, fogadja fel, és tartsa ugy a nő, mint a férfi cselédeit, — nehogy a törvény szabta birság alkalmaztassék ellene. Cselédnév alatt a nő, és férli cseléd egyformán értendő. jrónkkal együtt egy és ugyanazon hant alatt pihennek? nem egy az utczasarkon összerogyott koldus-e, avagy egy fegyházra itélt rab, avagy talán más olyan individuum a társa, aki már életében taszíttatott ki az emberi társadalomból ? Ki tudna erre biztos választ adni ? Különben a siron túl nincs köztünk különbség ! Igaz ! De melyik magyar ember keblét nem fogja elszoritani a fájdalom, kinek szemeiből nem fog könyet facsarni a jelen tudata, — midön ugyan Vas Gereben bizonynyal megérdemelte volna, hogy méltóbb helyen alhassa örök álmát, hogy egyedül saját sírjában pihenhessen .... Rögtön tisztában voltam azzal, hogy Vas Gerebent nem a *Co?icordia<L temettette el; mert a »Concordia« saját sírjába temettette volna. Vas Gereben a temetkezési napló szerint (ezt én magam irtam ki onnét) 1871. évi május hó 27-én halt meg és 29-én temették el. A sírban, melyben Vas Gereben fekszik, ugy vannak a holtak rétegekbe osztva, hogy Vas Gereben felett még 7 (hét) halott fekszik. Fenntartom magamnak a jogot Vas Gerebenről jövőre egy czikket irni, melyben a temetkezési körülményekről, egy felállitandó emlékszoborról avagy sírkőről, úgyszintén a tetem exhumirozásáról és egy más sirban leendő elhelyezéséről fogok irni. Erről most azért nem irok; mert ez ügyben még több rendbeli lépéseket kell tennem. De mostani, illetve eddigi tudakozódásaim eredménye azon — fájdalom — nagyon szomorú való, hogy eddig az exhumirozásrói avagy egy sirkö felállításáról szó sem lehet, ennek kivitele — amint a dolog most áll — majdnem lehetetlen ! Csak egy uton-módon lehetséges; de erről jövőre irok. Szavamat kellett adnom ideiglenesen hallgatni! Bécsbe visszatérve azon nap (25-én) délután 1 órakor harmadszor voltam Nordmann urnái, ki biztonsággal tudatta velem, hogy Vas Gerebent nem a »Concordia« temettette el; mert Vas Gereben a »Concordia« névsorába nincs beirva és nem is volt tagja, De nem is lehetett: mert a »Concordia« akkori alapszabályai szerint csak ugy lehetett valamely iró vagy költő egyleti tag, ha legalább is két évig Bécsben lakott, — Vas Gereben pedig tudvalevőleg csak rövid ideig volt Bécsben. Folyó hó 21-én (vasárnap) délelőtt másodszor tettem Steiner Hugó műépítész urnái tiszteletemet, ki Vas Gereben utolsó napjaira nézve a következő érdekes, de egyszersmind szomorú adatokat adta át nekem: Vas Gereben a Steiner családban Pápán otthon volt; a családdal rokonságban lévén, az év nagyobb részét a család körében töltötte Pápán, ahol Steiner Hugó ur édes atyja ma is lakik. Mikor Vas Gereben 1871-ben Bécsben volt, akkor Steiner ur már itt lakott. Ezen év május hó 26-án (szombaton) találkozott a két, rokon és Vas Gereben Steiner urat meghívta, hogy este menjen vele színházba. »Flieh és Flock» balett-et adták és Steiner úr azon indokból vonta ki magát a színházlátogatás alól; mert ezen balett-et már gyakran látta. — No jól van! — viszonzá Gereben — ha színházba nem jössz öcsém, eljössze hozzám ma este vacsorára? —- Azt nem tudom! — monda Steiner ur. — Hát ha nem jössz vacsorára, akkor hol tálkozunk holnap ? — Ahol akarod! A két férfiú abban egyezett meg, hogy másnap (vasárnap) reggeli 6 órakor a városliget^ ben (Stadtpark) találkozni fognak. A kitűzött időben mindketten pontosan megjelentek., t Vas Gereben kezdé: — Kedves öcsém, tegnap a feleségemet láttam ! Az a primadonna épen olyan volt, mint a feleségem. Öcsém, én megesküszöm arra, hogy az nem volt más, mint az én feleségem l Észrevettem, hogyan intett felém, mintha azt akarta volna mondani, hogy ne vegyek zongorát. Tudod, a feleségem nem akarja, hogy én zongorát vegyek! Steiner ur akkor már tudta, hogy hányat ütött az óra, tudta jól, hogy a nagy költő elméje ekkor már még volt zavarodva ! . . . Vas Gerebennek ekkor néhány hava, hogy a neje meghalt és röviddel'halála után leányának zongorát akart venni és ezért akkoriban is Bécsbe utazott; de nem vett, mert félt a feleségétől. Hogy a delegatio alatt most ismét Bécsben volt, határozott szándéka volt Bécsben zongorát venni. A kérdéses estén a primadonna gyorsan tánczolt ki a színpad szélére, szinte repült és ezen jelenet Vas Gerebent igen megkapta. Esküdni mert volna, hogy az a primadonna az ő felesége volt! Persze, Steiner ur megnyugtatta és meglehetősen lecsillapitá Vas Gereben felháborodott kedélyét. Gerebennek később az udvari kanczelláriában dolga lévén, a magyar ministeriumba ment és későbbre hívta meg Steiner urat szállására a „Magyar-Koronában." Steiner ur ott sokáig várt; de Vas Gereben csak nem j tt. Ekkor bement a kanczelláriába Gereben után tudakozódni; utja az udvari gyógyszertár előtt vezette el, ahol nagy néptömeg gyűlt össze. Kérdésére azt felelték: „hogy egy ember lett roszul a patikában." Az ilyen eset Bécsben persze nem újság és ö folytatta útját a kanczelláriába, hol már nagyon várták Vas Gerebent, de oda sem jött. Steiner ur visszament a „Magyar-Koronába," de Vas Gereben mégsem volt ott. Amint ismét a kanczelláriába ment, beszólt az udvari gyógyszertárba, hol egy ismerőse volt s megtudta, hogy egy magyar ember ott meghalt, mialatt az orvosságot készítek számárai Ismerőse körülbelül leirta, hogy az idegen hogyan nézett ki és Steiner ur rögtön tudta, hogy ez az idegen Gereben volt. Rögtön kisietett a kórházba és midön leirta a keresett halottat, azt viszonzák neki, hogy ugyan hoztak néhány holtat (akkoriban Bécsben a himlöjárvány pusztított), de a keresett nincs itt. Most már nem volt mast tennie, mint a kanczelláriába sietni, ahol a szomorú hirt már előbb meghallották; — visszasietett tehát a kórházba és sikerült neki a bebocsájtatást kieszközölni, JT a holtak között ott találta szeretett rokonát és barátját, dicső írónkat: Vas Gtrebent! Harmadnapra már el is temették a währingi temetőben; néhány derék magyar ember kísérte a boldogultat utolsó útjára, köztük volt Steiner ur és Ludassy Mór ur (jelenleg osztálytanácsos a magyar ministeriumban Bécsben.) A sirra szúrt fakereszt rég elrothadt, — vándor soha sem jön a dicső iró sírjához, csak Steiner úr rakja le rendesen a kegyelet és szeretet szülte köszörűt! Meglepetve láttam a sirkerti lajstromban nevét, hol nem mint Radákovics József, hanem mint Radákovics György (Georg Radákovics) van beirva. i Ugyau honnét származik e tévedés ? A kegyelet sirkövet fog talán emelni a nagy iró sirjára és az odarakott koszorúkat a koronkint odalátogató honfiak könyei fogják felfrissíteni ! i Nyári Sándor*