Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-09-30

haladásával, azt az idö kereke menthetlenül ösz­sze töri. A lángész önmagából él és ragyog, de a nagy közönségnek idegen támogatásra van szüksége. A mai ipar nem éri be a mindennapi szükségletek kielégítésével, megakarja hódítani a jó ízlést, kényelmet, élvezetet kíván nyújtani; a mesterség a művészettel kel versenyre. A jeles iparosnak szük a hon határa, nem elégszik meg kis látkörével; kifelé, messzebbre vágyik. A ki többet lát, többet tanulhat, a ki többet tanul, többet tud; és ha iparosaink tanulnak, tudnak annyit, hogy a legjobb izlést is kielégíthessék, nem szorulunk Bécsre, Párizsra; de hogy me­hessenek, láthassanak, tanulhassanak, élő nyel­vekre van szükségük, különösen a német nyelv kalauzolása mellett indulhatnak nagyvilági míí­utjokra. A kereskedés — a közlekedési eszközök óriási fejlődésével — már magában véve teltételezi a nyelvek, első sorban reánk nézve a német nyelv ismeretét. Az elődökről azt mondjak, hogy saját zsir­jokban fuladtak meg, az utódok ételére is alig jut zsir. Az öregek igényeit könnyen ki lehetett elégíteni; manapság az igények nagyok az ál­laméi épen ugy, mint az egyesekéi. Ám az ál­dott föld sok kincset hord méhében, csak az emberi észuek ki kell azt aknázni s aztán érté­kesíteni. Sok oly különleges termékünk van, s még több lehetne, melyeket a külföld két kézzel fogadna tőlünk, csak elő kell azokat állítani s tovább adni, ha az ország nem boldogulhat, gaz­dag nem lehet, mely sok árút hoz be s keveset visz ki. Sajnos, mi azt tartjuk, a kinek valami kell, keresse fel; de hogy ra találjon, kínálni kell az értékesítendő árucikket. A villany összeköt bennünket a föld. erekségével, a gőz elszállít minden terméket még az Óceánon túl is, csak összeköttetést kell teremteni. Az összeköttetés­hez pedig ismét nyelvismeret szükséges. Különben ha valaha, ugy ma emelkedik érvényre ama latin közmondás: *Quot linguas Calles, tot homines vales.*. »Ahány nyelvet be­szélsz, annyi embert érsz.« íme, idáig eljutottunk, a tanulságot köny­nyen levonhatjuk. Nem tudom, sikerült-e a mélyen tisztelt gyülekezetben a német nyelv iránti — tán még létező — előítéletet szerény s rövid előadásom­mal eloszlatni; ha nem, úgy érveim gyengeségé­nek rovom fel a siker hiányát. Távol legyen tőlem, hogy minden idegen­nek, különösen a mi német, dics éneket zengjek. Tanuljunk a méhecskétől, mely min-den virágból ki tudja szivni az édmézet. Bármiként legyen is a dolog, nekem mul­hatlan kötelességemben áll a rám bizott tisztnek pontosan, lelkiismeretesen, teljes odaadással meg­felelni, az átadott kincset tehetségem szerint ér­tékessé tenni, a pápai ref. főiskola érdekeit tő­lem kitelhető erővel buzgalommal és kitartással megvédeni s előmozdítani. Tanítok németül ma­gyar szívvel, magyar lelkesedéssel; eszközt nyúj­tok hallgatóimnak a további önművelésre, kul­csot adok kezükbe a közművelődés kincstárához: használják fel azt, markoljanak ebbe minél mé­lyebben; szerezzenek maguknak ismeretet, jel­lemszilárdságot s kötelességérzetet; tanulják meg az istent imádni, a királyt tisztelni, a hazát min­denek fölött szeretni s neki honfiúi buzgósággal teljes odaadással szolgálni; tanulják meg saját érdekeiket felfogni s tőlük kitelhetőleg előmoz­dítani. íme, mélyen tisztelt Gyülekezet, ennyi az én tartozásom azon határtalan bizalom után, melylyel engem a Főt. Egyházkerület megtisz­telni kegyeskedett. Érzem is teljes súlyát s erőm gyengeségét, de hogy ezt a főt. Egyházkerület és a nt. és tek. Tanárikar bölcs támogatása s a nagyreményű ifjúság őszinte odaadása s buzgó törekvése folytán megfeszített erővel elérhessem. Isten engem úgy segéljen! . . , Dr. Fischer Lajos. telve báj és kellemmel. Szép és szívhez szólló éneke ezúttal is kiváló elismerésben részesült. K. Honti Mari az eleven kis menyasszony ügyes játékával az egész közönséget meghódította ma­gának. Temesváriné (Szomorgósi Tamariska) ala­kítása kitűnő volt, érdekés szerepében köztet­tetszést aratott. Kis Pista, Nyiregyházy, Havasy Jenő és Sajó Endre szerepüket kifogástalanul adták. Szinház. A sz. fehérvári szintársulat mult heti mű­sorát vasárnap az »Igmandi kis pappal«,—Bér­ezik Árpádnak jeles népszínművével kezdette meg. Az előadás sikerült. K. Honti Marinak (Esz­tike) az élénk, szerelmes és vig gyámleánynak szép éneke és figyelmet keltett játéka kiváló tetszésben, Bokodiné Róza (Lazsák Zsuzsa) ko­mikus szerepe általános elismerésben részesült. Kendi Gusztáv (Nagy János) és Sajó Endre a czimszerepet a közönség általános megelégedé­sére a darab természetének megfelelő helyes ala­kítással oldották meg. Benedekné (Biri) és Ha­vassy Jenő (Király Pista) játéka kilogástalan volt. Közönség közép számmal. Hétfőn. »Koldusdiak« másodszor telt ház előtt adatott elő. Kedden. »Két Rantzau« 4 felvonásos színmű került szinre, Bokodi (Florencze) művészileg ala­kított és szerepét oly termesze.esen adta, hogy ő úgyszólván maga volt a szerep és nem mon­dunk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ezen szerep­ben valóban remekelt. Bács Karoly (Rantzau Jeant) játszotta. Szerepét jól fogta fel, mesteri­leg emelte ki annak minden árnyalatát és fesz­telen biztossággal uralkodott azokon. Maár Julia és Benedek Gyula nem kis mértékben járult az előadás sikeréhez, amaz kitűnő játéka, ez pedig szép szavalatával. A helyes szavalás már csak rhetorikai tekintetben is nagy előkészületet tesz fel a színészben, a mit pedig Benedeknél ezen előadásnál fel is leltünk. Szerdán. Bácsné jutalomjátékául a »Kol­dusdiak« harmadszor zsúfolt ház előtt adatott. Tapsvihar és három díszes nagy koszorúval és virág csokrokkal fogadta közönségünk a színpa­don megjelent kedvenczét, a bájos jutalmazottat, ki szerepét kedvvel s hatásosan játszót a el. Csütörtökön, Csiki Gergelynek „Mukányi" czimü hatásos vígjátéka lett elővéve, melyben Bokodi a czimszerepet fényes sikerrel játszotta. Mellétté Bács Károly Zápolya nyelvészt ritka eredetiseggel mutatta be. Maár Julia (Ellát), Bo­kodiné (Margitot), K. Honti Mar. (Piroskát) si­keresen és a közönség tetszésnyilvánításai között adták. Havasy Jenő Kozák Manót kiváló ügyes­séggel alakította. Az előadás általában Össze­vágó volt. A szinház megtelt. Szombaton, „Titlilla hadnagy" 4 szakaszból álló operetté közép számú közönség előtt került szinre. Eltekintve a zenekar hiányaitól, az elő­adás sikerültnek mondható. Bácsné Pitroválly hadnagy szerepében igen kedves jelenség volt Hivatalos rovat. iMásolat. Földmivelés- ipar és kereskedelemügyi magyar királyi minister 55831. szám. Valamennyi törvény­hatóságnak. A métermértékek rövidített jelzései a nemzetközi meterbizottság által megállapít (aíván, e megállapodás szerint, a gyakorlatban használt mér­tekek ezentúl rövidítés esetén a következőleg 'írandók : 1. Hosszmértékek. Kilométer helyett, km., méter helyett 111., deciméter helyett dm., centiméter helyett cm., milliméter helyett min. 2. Térmértékek. iVégyszng kilométer km 3 , négyszög méter m 2 ., négyszög deciméter dm*., négy­szög centiméter cm 1 ., négyszög milliméter mm 1 ., hektár hu., ár a. 3. K ö b 111 é r t é k e k. Köb kilométer km'., köb méter m\, köb deciméter dm 1 ., köb centiméter cui 3 ., köb milliméter mm'., hektoliter hl., liter 1., deciliter dl., ceiitiliter cl. 4. Sulymértékek. Tonna!., métermázsa kilógtam kg., dekagram dkg., gram g., dedgram dg., cenligram cg., milligram mg. Ezen jelek ugy Írásban, mint nyomtatásban közvetlen a mérték menynyiségét kifejező szám, vagy ha az tizedes törtet is foglalna magában, a tizedes tört utolsó számjegye után ugyanazon sorban, meg­szakítás vagy pontok közbeiktatása nélkül latin kis belükkel Írandók. A hitelesítés alá tartozó azon mér­tékeken és sulyokon, melyek az 1874. évi 9334. szám alatt kelt miuisteri rendelet értelmében rövidített, nevekkel is megjelölhetők, ezentúl szintén a jelen rendeletben felsorolt megfelelő jelvények alkalmazan­dók. A folyó 1883. évi deczember hó 31-én túl az ezen jelzésektől eltérő módon jelölt mértékek én sulyok hitelesítés alá nem bocsáttatnak; a már hite­lesítetlek vagy használatban levők azonban továbbra is érvényesek murádnak. Kelt Budapesten, 1883. évi augusztus hó 1-én a minister helyett: Matlekovits s. k. , A m. kir. pénzügyminisztériumtól, 49348. szám I körrendelet: valamennyi törvényhatósági, közigazga­j tási bizottsághoz, kir. adófelügyeió'höx és kir. adóhi­j vatalhuz. A fegyvéradóról és a vadászati adóról szóló 1883. évi XXIII. t. cz. 54. Jj-ában az 1883/4-iki adóévre nézve foglalt átmeneti intézkedések között az aj pont alatt azon intézkedés is foglaltatik, hogy az 1883/4. évi fe^yvéradó és vadászati adó kiveté­sére szolgáló bejelentések (44. és 31. 1883. évi július hó első felében nyújtandók be. A törvény ezen átmeneti rendelkezésével szemben , a szó­ban levő törvény végrehajtása iránt f. év. június 25-én 39280. sz. a. kibocsátott körrendelet 6. pont­jában az olt tüzetesen elősorolt körülmények figye­lembe vételével me^engedendönek találtam, hogy azon bejelentések, melyek a törvény 54. $-ánuk a) b) cj í pontjai szerint u folyó 1883. évi július hó első felé­ben lennének benyújtandók, ugyanazon hónap utolsó napjáig, kifogás és nehézség nélkül, épen ugy elfo­gadtassanak, mint a d) pont szerint, az adómentes fegyverekről már korábban a kir. adóhivataltól nyert bejelentési bizunyitváiiyoic bemutatására az egész jú­lius hó folyama van kitűzve, az e) pont szerint pe­Hémet hidoMányosság emlőin Iftt tudományos éle­tünk öntudatossá. Es aztán a tudomány, művészet hazája a világ. Tanulni nem szégyen, tanítani dicsőség. Hogy azonban taníthassunk, tanulnunk kell, min­denkinek hivatása szerint; egyiknek a sok is kevés, másiknak a kevés is elég, csak annyit tudjon, a mennyi társadalmi állásához megkí­vántatik, de ezt jól tudja s hasznát is bírja venni. Ki ne gyönyörködnék — müveit emberek közül — a német költészet műremekeiben? Ki ne olvasná élvezettel Klopstock »Messiás«-át, Gessner »Idylk-jeit, Wieland »Oberon«-ját, Voss «Luise«-jét, mely tárgyul szolgált később Goethe »Hermann u. Dorothea«-jának. Bürger balladáit, Lessing »Bölcs Náthán«-ját, Goethe »Faust«-ját, Schiller »Teil Vilmos«-át, »Glocke«-jét, Tiedge »Uraniá«-ját ? Lehetünk-e hálátlanok a német bölcselet nagy alkotásai iránt? Spinozától kezdve, ki lényegtanával az új­kori bölcseletnek atyja volt Németországban, Leibnitz, Wolf, Kant, a eriticismus hatalmas meg­alkotója, Fichte, Schelling, Hegel, Schleiermacher, Schopenhauer, Herbait, sőt napjainkban egész Duhringig legio azok száma, kik a különböző rendszerek szorgalmas munkásai voltak s óriási terjedelmű irodalmat teremtettek. Az embertan megalkotói, művelői s hatalmas terjesztői a né­metek ; az ethnologia sehol sem virágzik jobban, mint náluk; az orvosi tudományokban zászlóvi­vők; a jog- és államtudományok terén Gneist, Holtzendorf, a természettudományokéin Dowe, Helmholtz valóságos tekintélyek. Vagy tán azt mondhatná valaki: minek nekem a nyelvet megtanulni, ha a költészet vi­rágait élvezni, a tudomány vívmányait felhasz­nálni akarom, megvannak azok jobbadán, lega­lább a nevezetesebbek, magyar fordításban is, minek nekem az eredeti nyelv bírása? Helyes! Hiszen, ha jobb nincs a jó is jó, de a jobb min­dig ellensége a jónak. Tudjuk, az eredeti a for­dításban, legyen az a legjobb, mindig veszít; a ki az eredetit élvezheti, nem nyul a fordításhoz. Nagyon közeli példával élek. Városunk alatt foly a Tapolcza, iszszuk is holmi dolgokkal saturált vizét, de jól tudom, mindenkinek jobban esnék, ha kristáltiszta forrásából meríthetne. Óhajtjuk, hogy nemzeti kultúránk a müveit népekének színvonalára emelkedjék, hogy irodal­munk ismert legyen mindenütt, hova a közmű­velődés napjának sugarai elhatnak. Óhajtjuk, hogy ezen forrás patakká, folyóvá, folyammá dagadjon, melyből mások is enyhíthessék tudományos mű­vészeti szomjukat; de hogy ezzé lehessen, a tu­dománynak, bő érre van szüksége. Tanulj, hogy taníthass! De tekintsünk el a tudomány, müitészet s műélvezet követelményeitől. Egy állam nem ala­kulhat tudósokból s művészekből; ez nagyon is ideális állam lenne. Az állami lét első feltété a kedvező anyagi állapot. Először élnünk kell, azután jólétet, műveltséget teremteni. A megél­hetéshez nem kell sok, de a kellemes életet, a jólétet az ipar, kereskedelem dús virágzása biz­tosithatja. A korszellem a haladás jelszavát tűzte zászlajára. Ma már nem elégszünk meg a gőzerő­vel, vilámsebességet akarunk. A mely nép nem bir vagy nem akar lépést tartani a korszellem derek fürdoje« s a látogatókat ez a csodás bar­lang olyan hangulatba ejtette, hogy szinte nem kételkedtek a mondottakban. Még mi előtt a földalatti tóhoz értek, azt kérdezek egymástól utasaink: valyon mi lehet az a halk kopogás a mit hallanak? mire a kalauz ismét a helyhez méltó mese szerű választ adta »C'est la dame des fées qui travaille,« mikor azután beljebb hatolva elérték azt a helyet hon­nét a zörej jött, kitűnt, hogy egy cseppkő alá helyezett ezintányerba lassanként leszivárgó víz­cseppek okozzák azt a szokatlan zajt; de akkora már ugy bele élték magukat a tündér mesék regevilagába, hogy még ez sem ronthatta el az illúziót. Egyik oldalon egy mellék folyosó el volt keritve; mint mondák azon okból, mert a levegő ott oly : ossz, hogy a lámpa világa el alszik és igy az elő lénynek is halált okoz. Az Edelweissok kis úrnője, kinek gazdag képzclme nagyban segített, hogy e helyet még tündt'riebbnek lássa a valónál is, De la Motte Fouqué egy meséjére gondolt; melyben, midőn egy ifjú bemegy (mondjuk egy királyfi) a tündér királynő csodás szépségétől el bűvölve, egy ily Larlangba, beljebb, mindég beljebb csalja öt a tündt r és másnap a folyosó bejáratánál csak a lult testét találják az ifjúnak. Az én virágaim azonban ugy képzelik mintha e gyilkos barlangról egyéb mesét hallottak volna ők susogni otthonukban, a körülöttük el lengő szellőtől; a mely mese ilyen formán hangzott. Ama jéggel borított gyémánt fényű hegy­szakadékban, n e'ybe a touristák oly gyönyör­teljesen, de egyszersmind borzadálylyal tekinte­nek be, a sikamlós hegymagaslatról, — hajdan a havasok tündérei éltek, ez volt az ö palotájók... El bűvölök voltak hófehér ruhájokban, midőn . szellem szárnyaikon bejárták hatalmas birodal­mukat, melyet a természet csodás ereje oly gyakran át változtat, egy-egy hó áramlat által épit vagy rombol. E tündér testvérek egyike sokkal boldo­gabbnak látszott a többinél, hófehér lelkével ugy eltudott gyönyörködni, hófehér hazájában! . . . mint ha semmi sem hiányzott volna neki a mi az életet még kedvesebbé tehetné. Midőn egy alkalommal, a mikor útra keltek a tündérek hatalmas ellenségei a dühöngő szelek — hó görgetegekkel borítva sok, máskor oly nyugalmas — helyet, a havasok kicsi tündére épen távol járt palotájuktól s találkozni kellett neki a vihar király legkisebb fiával. Mi termé­szetesebb, mint hogy megszerették egymást. A vihar királyfi uj boldogságában megszüntetett minden ellenségeskedést; a villámok csattogását ragyogó napfény váltotta fel s midőn enyhe szellő alakjában el látogatott hófehér kedveséhez s vele együtt járták be mesés országukat; szel­lem szárnyaikkal szinte őrizték az ide vándorló emberek életét. Hanem hát a tündérek boldogsága sem le­het örökké tartó! . . . Pedig soha sem járt az égen annyi gyen­géd árnyalatú lenge 'felhő; nem melegítette a tündöklő nap arany sugara a havasi virágok fi­nom szirmait oly éltetöleg mint azon idö alatt, mig ez a boldogság tartott. Azonban a vihar király ismét megjelent. Kis tündérünk rettegve gondolt rá: váljon élete legdrágábbá vált kincsét nem ragadja-c tőle vissza a hatalmas óriás?! és midőn bebizonyult hogy félelme alaptalan volt — csak hatalmat mutogatni volt itt a már hazatért tündéitárs — még nagyobb lett boldogsága. Mindent szebbnek látott még a valónál is, mert hiszen nem lett el rabolva, a kit úgy fél­tett! .... Pajzán jó kedvében a már emiitett tündérek barlangjának felkeresésére szóllitotta fel kedvesét; mikor ott a viz zuhataghoz értek, egyszerre csodás hangok kardala hangzott felé­jök, egy cseppkő csoporthoz érve nem várt lát­vány tárult szemeik elé a rossz tündérek leg­szebbjei mulattak ott s egy a legparancsolóbb leglángolóbb tekintetű, kivált közüllók a mint j észre vette közeledésüket s egyenesen az ifjúhoz | lépve kezén fogta azt, elvarázsolva lelkét, ma- j gával vonta öt társai közé. Mintha a többiek is j csak erre vártak volna, felkerekedtek s mielőtt a hófehér tündér ámultából magához térhetett volna elragadták az ifjút magukkal. Hiába volt a kétségbe ejtő könyörgés, hi­ába minden; el tűntek zsákmányukkal! s szegény szelid kis havasi tündér egyedül maradt szá­nandó kétségbeesésével. Minden sajnálta öt! még a kegyetlen vihar is, a mint azzal biztatta magát, hogy majd meg­szabadul még az ö kedvese, s vissza tér hozzá! oh mennyire várta soká, nagyon soká! vala­hányszor oly zivataros napokat élt át, mint a midőn öt először meglátta, mindig azt remélte hogy: hát ha most vissza tér ?! . . . Hasztalan várt! . . . Végre bánatában bevonult szerencsét­lensége színhelyére, a fekete márványbarlangba, kiválasztotta anuak egyik rideg folyosóját lak­helyül; a mely sírboltnak is elég jó . . . s fel­tette magában, hogy a tartózkodási helyéhez közeledőket mind el fogja pusztítani, bár ki le­gyen is az; hát ha egyszer a gonosz tündért is oda hozza kíváncsisága! . . . s azóta meg is fojt minden élő lényt, a ki csak szomorú tartózko­dási helyébe belépni merészkedik. Virágocskáim sajnálják, hogy nem képesek híven elbeszélni mind azt a csodálatra ragadó természeti szépséget, melynek látásában a Genfi tó környékén gyönyörködni lehetett. Százados gesztenyefák árnyékában elvonuló utak, szőlős, gyümölcsös kertek, fügefák keretéből előtűnő mű­vészien épült villák, bérházak és falvak s való­ságos délszaki vegetatio az egész éjszaki part mentén. De ha a sok minden szépséget el lehet is hallgatni, lehetetlen meg nem említeni a tükör sima vizű tó partjának egyetlen szomorú de an­j nál nevezetesebb pontját: a chillon-i várat, mely­nek zord tornyokkal pánczélozott falai a IX-d. század óta nézik magokat a lábuknál elterülő tó égszin kék tükrében. S mennyi fájó emléket rej­tenek ezek az ódon falak! hisz hosszú százado­kon keresztül börtönül szolgáltak s különösen a vallás háborúk népesítették be legjobban föld­alatti üregeiket, melyeknek külfalát a tó habjai oly szelíden látszanak csókdosni, simogatni, mintha egykor vigasztalni akarták volna az oda el zárt szenvedőket. Az Edelweissok úrnői nem mulasztották el meglát gatni azt a földalatti börtönt, melyben lord Byron által oly szivrehatóan megénekelt Bonivárd szenvedte át iszonyú fogsága hosszú éveit. Felkeresték azt az oszlopot, melyen ma is ott csügg az eltépett láncz, melyet a boldog­talan Bonivard legifjabb fivére kimúlta kor, mér­hetlen féjdalma által kölcsönzött erővel kétségbe esve elszakított. Ez oszlop teli van vésve hires látogatók neveivel, köztük Hugo Victor, Sue J. George Sand-é. Itt időztek legtovább hölgyeink, szent áhítattal nézve azt az oszlopot, mely annyi meg nem érdemelt szenvedésnek volt egykor tanuja s annyi hon dobogó szivet látott meg­tömi maga körül s szinte eltudták képzelni azt az érzést, mely a később szabaddá lett hü test­vért vissza vonzotta oda, hol élte legdrágább kincsei, szeretett s vele együtt méltatlanul szen­vedett testvéreinek hamvai pihentek. Kevéssel a chilloni látogatás után lakást változtattak az én kis Edelweisseim, most — a már emiitett parányi ujjacskák —- egy kis le­vélboritékba zárták őket, honnét csak e sorok írója szabadította ki, mint a messze földön uta­zók várva várt hírnökeit s át véve tőlük a reá­juk bizott csókokat, meghallgatta és feljegyezte életük történetét, mely élettörténetnek ritka nagy­szerűségét e parányi virágok talán nem is sejtik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom