Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-04-16
Ismerve vannak a t. képviselő testület tagjai előtt azon érdemek, melyeket városi intézményeinkre tett nevezetes anyagi áldozataival Zimmermann János lovag szerzett, ki nemes példaadásával megmutatta városunk fiainak, miként lehet a szülőföld, javát előmozdítani távol az édes hazától is. Tehát, több oldalról vett megbízás folytán is, azon indítványt vagyok bátor előterjeszteni, hogy városunk szülötte és díszpolgárának, a helybeli iparrajziskola áldozatkész alapitójának, Zimmermann. János lovag és kereskedelmi tanácsosnak életnagyságú mellképe lefestessék és az általa alapított városi rajz iskola vagy a városi tanácsterein helyiségében kifüggesztessék ; — hogy ez az utónemzedéknek buzdító példaadásul, most pedig annak kétségbevonhatlan bizonyítékául szolgáljon, miszerint városunknak nemesen gondolkozó közönsége tud, és akar is, a valódi érdemnek elismeréssel adózni. A közgyűlés az indítványt egyhangú helyesléssel fogadván, Szilágyi József képviselő javaslatára a kép festése és kerete a városi közpénztárból határoztatott fedeztetni. Mire Horváth Lajos bejelenti, hogy néhány forint már nála, mint e czélra begyült összeg, letéteményezve van : ezen és a még begyülendő összegeket a kép leleplezése ünnepélyének költségeire fogja fordítani. Ezen bejelentés tudomásul vétetvén, a további intézkedésekkel a városi tanács bízatott meg. Jelenti polgármester ur, hogy a katonabeszállásolási pótadó kivetése a megyei számvevőség által elkészítetvén, városunkra 4137 frt 73 kr van kivetve, minek egyénenkénti felosztása is elrendeltetett. — Minthogy városunk közöusége a katonabeszállásolási pótadóval megrovás ellen törvényes időben jogorvoslattal élt és a jogorvoslat máig sem nyert elintézést, — a kivetett pótadó egyéni felosztását rendelő végzés ellen is felfolyamodás határoztatott intéztetni. Tárgyaltatott a városi iskolaszéknek előterjesztése, miszerint a felmerült súrlódásoknak véget vetni óhajtván, Magvassy Pál úrral azon megállapodásra jutott, hogy Magvassy ur egy évi fizetésének (600 frt) végkielégítés fejében megadása esetére ovoda-vezetői állásáról lemond.— A közgyűlés a végkielégítést egyhangúlag megszavazván, további intézkedéssel és az üresedésbe jött ovoda-vezetöi állásra pályázati hirdetmény kibocsátása iránt javaslat előterjesztésével az iskolaszék megbizatik. A helybeli önk. tűzoltó egylet elnöksége I azon előterjesztést tevén, miszerint Szvoboda Ven- 1 czel városi tanácsos ur a város kocsisainak megtil- ' totta, hogy a tűzoltó egylet szereit vidékre szállítsák, — és nyilvános helyen a tűzoltó egyletről sértőleg nyilatkozott. Szvoboda Venczel ur előadja, hogy a kocsisoknak adott utasítást a tanács határozatából tette,— az előterjesztésben irt sértő kifejezéseket pedig egyáltalán nem mondta és azokat rágalmazásnak és téves informatióból eredetieknek jelenti ki. A közgyűlés nem látván hatáskörébe tartozónak azt, hogy egy tisztviselőt hivatalon kivül tett nyilatkozataiért felelősségre vonhasson; de különben is nem teheti fel a képviselő testület Szvoboda tanácsos úrról, ki a tűzoltó ügynek szóval és tettel mindenkor a leghőbb pártolója volt, hogy ezen feladatának magaslatán álló humánus egyesületünk ellen a városi tanács és képviselő testület elismerő véleményével szemben a panaszlott nyilatkozatokat tehette volna, — az átírat felett napirendre tér. —h. Veszprémből. — ápril iS~én. Bezerédy Iván berhidai fiatal földbirtokos máj. hó 6-án vezeti oltárhoz boldogult Szentirmai József kedves leányát, Gizella kisasszonyt. Szivünkből kívánunk tartós boldogságot! . A városunkban köztiszteletben részesült Acsády Sándor első osztálya k. állammérnököt, a közmunka és közlekedési m. k. miniszter, Veszprémből a Szilágy megyei kir. állam építészeti hivatal főnökévé helyezte át. Mult hétfőn a veszprémi H-od segélyegylet 28 tagu bizottsága ölést tartott, melybén az egylet mikénti megalakulásának módozata fölött tanácskoztak. Egyúttal elhatároztatott, hogy falragaszok és a helyi hírlap utján felhívás intéztessék a közönséghez. E. közgyűlésben jelenxoltak közül 100-an írtak alá részvényt. Gyivieh veszprémi szobafestő neje BalatonFüreden, saját villájában, méreg által öngyilkosságot követett el. Okot reá az adott, hogy a mult nyáron egy öreg zsidó asszonyon oly súlyos testi sértést ejtett, hogy ez annak következtében, mint az or; vosi látlelet constatálfa, pár nap múlva meghalt. Ezen j bűntény miatt most történt volna az ítélet kimondása, és hogy a büntetés szégyenét kikerülje: saját életének vetett véget. Veisz Soma megyei árvaszéki írnok e hó 12-én d. e. 10 óra felé, a mint asztala előtt állt, egyszerre összerogyott s szörnyet halt. Várpalotán a kanyaró járványosán lépett fel; de eddig szelid jelleggel. — Tót-Vázsonyban és Vörös-Tón a kanyaró megszűnt. Szünőfélben van Magyar-Barnagon is. Egy szolgáló Rátóthról, húsvét napján gyufa oldattal mérgezte meg magát. Máyer Ferencz debreczeni kereskedő, ki a veszprémiekkel Fiúméban volt és azután útitársait meglátogatandó városunkba is rándult, — húsvétra útitársainak egy 1000 czentimeter hosszúságú debreczeni kolbászt küldött ajándékba, melyet húsvét másnapján a Betekints nyári mulató helyiségében, mintegy 30-an kedélyesen, lelkes íoasztok közt, elfogyasztottak. Károlyi Lajos szin-igazgató társulatával már megérkezett városunkba s húsvét vasárnapján tarÍ totta első előadását. — A társulat jól megválogatott tagokból áll; de nem nagy reményt köthetnek itt tartózkodásukhoz, mert a közönség nem igen pártolja őket.— Nem lehet csodálni, ha tekintetbe vesszük a közönség pénztelenségét. Pápay Viktor nagygymnasiumi rajztanár és Veszprémmegyc között ápril 4-én köttetett meg a szerződés, mely szerint a veszprémi megyeház nagy terme részére ö felségüknek, a király és királynénak életnagyságú arcképeik lefestését 600—600 frt, ösz- ! szesen: 1200 frtért vállalta el. I Időjárásunk a hét elején igen kedvezőtlen volt. I Kedd virradóra, ami az egész téli időben nem volt, az utczák, házak teteje s az egész határ hóval volt befödve s oly mennyiségben, hogy még másnap is látható volt. Szomorú évnek nézünk elé, a gyümölcsnek már nagyobb részben vége van. Hogy a gabonával mi fog történni? Isten tudja! Vámoson e hó 12-én tartatott meg a jegyző választás. 43 szavazattal Mészáros Imre ráthóti jegyző választatott el. A választás minden zavar nélkül ment végbe, mi ritkaság Vámoson. Berhidáról vesszük a hirt, hogy húsvét vasárnap éjjel Szilágyi József és Lajos rostási molnársegédek s testvérek Berhidáról haza mentek, útközben négy berhidai legény megt-Amadta őket s késekkel a rajta levő ruhát rongyra metélték, fejőket össze vissza szurkálták és verőkben ott, hagyták. A tetteseket csakhamar elcsípték s most gonosz tettüknek méltó jutalmát várják. A veszprémi reform, iskolaszék felkérte a polgármesteri hivatalt, hogy a különböző ipartársulatok De ez csak egyik káros oldala a divatmajmölásnak, mert egy szintén végzetes dolog is karöltve jár vele: az anyagi tönkrejutás, sőt ott setétlik háttérben az erkölcsi sülyedés, az erény öngyilkossága. — Hány szülő hullat véres könynyeket a higgadt megfontolás figyelemre nem méltatása következtében; hány szülő jut a kétségbeesés mély örvényének szélére — visszajöhetlenül; hány leány zokog titokban, hogy csak nem régiben divathősködésével a férfi világot félrevezetni iparkodott; hány nőből lett a szép nevet meg nem érdemlő, mert erényét adta cserébe a divatért, mert az erkölcsi sülyedés fertőjében a divattal akarta magát felszínen tartani, azonban még alább sülyedett, s nem birt többé a tiszta múltba visszajuthatni, mert feláldozta a divatért a legszentebbet is, pedig az elvesztett erény és becsület a föld minden kincsével sem szerezhető vissza. És a természet ez óriási komédiása: az ember, még sem akarja észrevenni, nem akarja meglátni a sülyedést, sőt tömjénez neki. S miért ez öngyilkoló anyagi és erkölcsi tönkrejutás, sülyedés, holott azt kíkerülhetnök? A divat mindenre megfelel. A kicsi iparkodik követni a nagyot, a nagy utánozni a még nagyobbat, mert ha ezt nem teszik, ki fognak nevettetni, meg fogják őket szólni a gonosz nyelvek, s hogy ez ne történhessék, kell követni az elérhctlent is, habár a nagy erőfeszítésben megszakad is bennük az életér, s lesz a legnagyobból parányi, vagy épen semmi. Dil're világ, balga népség! E többféle tönkrejutás pedig nem csak a tönkrejutottaknak káros következményű, de szerfelett veszélyes a társadalomra, az országra nézve. A társadalom, a haza egyes egyénekből áll, de ha ezen egyesek igen nagy része anyagilag, és erkölcsileg alásülyedt, ágy ä haza is veszélyben van, — ha fáj egyik tagunk, szenved az egész test, de ha lehet orvosoljuk, vagy ha ez sem használ, ugy levágjuk azon tagot, mely az egész test romlását vonná maga után, s igy a rész vesztésével megmentjük az egészet.... A fent emiitett bűnök előidézői az anyák, s első sorban őket terheli a legnagyobb felelősség Isten és emberek előtt. Az anya megtehet mindent, a jót megtarthatja jónak, a jóból csinálhat gonoszt, a gonoszt jóvá alakithatja. Ha egyszer anyává méltattatott, úgy tegye szent kötelességét. »Anya! Mennyi üdvösség, mennyi túlvilági rejlik azon egyetlen szóban! keblére szoríthatni egy lényt, ki nekünk köszöni létét, melyet annyi ideig szivünk alatt hordtunk, mely vér a mi vérünkből, a mely ezentúl is belőlünk fogja szivni éietnedvét, mint a bimbó a rózsatőből, hol fakadt; melyet mi fogunk nagygyá, széppé, ideálissá nevelni, s melynek élete emlékeztetője lesz a boldogságban gazdag mult napoknak, mert az anya e iéiiyben megifjodik és tovább él« . . . A legdtesöbb és legistenibb anya a világon, kinek legjobban nevelt gyermekei vannak; mert tiem azt kérdezi és nem abból itél ám a józan gondolkodású egyén, hogy a legújabb divat sze=^ rint öltözik-e leányod, hanem, hogy miként nevelted és van-e tiszta érzelem szivében a jó iránt? Balga és dőre anya az, ki gyermekének boldogságát azáltal akarja megalapítani, hogy a legújabb divat szerint öltözteti, a divatos társalgási modort — mint szajkóval bemagoltatja, betű szerint mozog, beszél, érez és cselekszik. Mind hiu erőlködés! Hol van a kebel érzelme, a sziv melege és vonzalma a jó iránt? Hasztalan fedjük tagjainkat a legújabb divat öltönyeivel, hasztalan felelünk meg szószerint az illem feszült és merev szabályainak, ha kihalt keblünkből a enökségeü utasítsa oda, hbgy az egyes iparosoknál tanoncz-minőségben elhelyezett helvét hitvallású tan köteles gyermekek a vasárnapi iskolába járni köteleztessenek és addig segédekké ne avattassanak, mig a vasárnapi iskolába járási-ól szabályszerű bizonyítványt fel nem mutatnak. A húsvéti ünnepek alkatmával ápril 10.-én Rózsa József helybeli táncs-ftanitó igen sikerült próba tánezfüzérkét rendezett a „Korona',' nagytermében. Nemo. — A Révai testvérek kiadásában megjelenő Világhírű utazások' könyvtárának ujabb folyama — Stanley HJ M. „Utazásom közép Afrikában" cimü nagy becsű müvének magyar kiadását adja, 150—200 művészi kivitelű eredeti képpel. A jeles munkának, melyből már 3 füzet jelent meg, bővebb ismertetésére még visszatérünk. — Egy füzet ára 30 kr. — Az „Ország-Világ" XV. füzete közli Szabóné Nogáll Jankának „Nagyon kaczér" cimü elbeszélését. „Keserű Kis Péter czimü népballadát Benedek Elek és Sebesi Jób gyűjteményéből ; Én-töl „Özvegy asszony leányáét „Muzsikus Jankó" című rajzot, Dr. Csánki D.-töl „Egy főrangú hölgy utazása Magyarországon" cimü cikkét, „Egy néptörzs maradványa" cimü ismeretterjesztő czikket. „A villamosság befolyása a növényekre" Dr. Luby Gyulától, „Mozart utolsó napjai"-t Eperjessy Kálmántól. „Húsvéti pjros tojások" cimü tárczaczikket és Simonyi Ernő életrajzát. Apró rovatai változatosak, érdekesek. Képei szintén jelesek. — „A budapesti Munkácsy-ünnepélyekhez" Magyar ,Rhapsodia zongorára szerzé: Li;:zt Ferencz. Ara 1 frt 50 kr. — Kiadja Táborszky és Parsch Budapesten. A t. c. zeneközönség a fentebbi cimen, egy kiváló mübecsü zenemű birtokába jut. Liszt Ferenc ezelőtt mintegy 30 évvel irta és tette közzé egymásután 15 magyar Rhapsodiáját, melyek már az egész müveit világon ismeretesek és el vannak terjedve. A szóban forgó mű, folytatása azoknak, s igy könnyen érthető, miszerint annak megjelenése iránt az egész zenevilág a legnagyobb érdekkel viseltetik. Hivatalos rovat, Az összeírt lovak vizsgálata, illetőleg osztályozása, folyó ábril hó 29 és 30-án fog a „korona" vendéglő előtti téren történni, miről az illetők oly figyelmeztetéssel értesitetnek, hogy az elő nem vezetett lovak tulajdonosai, ha elmaradásukat igazolni nem tudják, minden ló után 15 frt birsággal fognak büntettetni. A városi hatóság. t Árverések. Ápril 17-én Szabó Péter ingatlanaira P.-Teszéren. — 18-án Szabó László ingatlanaira P.-Teszéren. — 19-éu Pachstädter Jakab ingatlanaira Poloskán. — 20-án Nagy József ingatlanaira KarakóSzörcsökön. — 24-dikén Horváth Pál ingatlanaira Gyimóton. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. A veszprémi kir. törvényszék büntető osztályánál •A jövőhétre kitüzettek: Végtárgyalások afril hó 17-én: 1. Lopással vádolt Farkas József elleni ügyben végtárgyalás. 2. Súlyos testi sértéssel vádolt Vörös Imre és társai elleni ügyben végtárgyalás. 3. Lopással vádolt Német Szabó János elleni ügyben végtárgyalás. nemesebb érzelem, ha szivünk kopár és rideg, s a rokonérzelmü keblekbe a vonzalomnak csak egy parányi meleg, éltető sugarát lövellni nem képes; és szeretni ugy, hogy az a szent vonzalom kifolyásaként tekintessék; ha a válaszútra jutva a sziv érzelmei és az ész tanácsai után nem indulunk, hanem a külsőségeket hajhásszuk, a divatot imádjuk ?! Feleséget növeljetek lányaitokból s ne czifra viaszbábukat és komédiásokat, érzelmet csepegtessetek szjyeikbg és ne az aranyborjú imádatát Oh! azok a nők, ha a külfény és rideg divatvilágnak nem hódolva, a sziv sugallatai mellé tanácsul vennék a józan ész higgadtságra intő szózatát, beh szép volna a világ, beh édesebb az élet! Azok a fiatal emberek nem rettennének vissza, hogy életüket, egész jövőjüket, szivük legszentebb érzelmeit hódólatkép lerakják a szeretett nő lábai elé alapzatul, melyre azután tovább építenék családi boldogságuk oltárát, melyen boldog önmegelégec.éssel áldoznának a Mindenhatónak, ki a szerelmet, — e legszentebb földi érzelmet, mely közelebb visz az égiekhez, — az emberi szivekbe olta! , .. . , Anyák! kövekétek a sziv meleg érzelem sugaita szózatát, s vegyétek hozzá társul a józan higgadtságra íntp ész tanácsát, s e kettőt követve bizonyára boldogságtokat fogjátok feltalálni gyermekeitek keresetlen és megvesztegethetlen boldogságában, s pk ^ldani fogják még azt a sírhalmot is, mely pc-raitokat fedi, mert megtanítottátok őket józanul gondolkodni, nemesen érezni, mesterkéletlenül, őszintén és érdek nélkül szeretni; s nem engedtétek, hogy a józan gondolkodásúak czéltáblája és a divat örült hajhászatának áldozatai legyenek!!! (Folyt, köv.) Nagy Antal ' ítélethirdetések ápril 18-án: 4. Sikkasztással vádolt Szalók'y János bűnügyében II. bir. it. 5. Lopás miatt vádolt Lukács János s társai elleni ' ügyben III. bir. it. 6. Személyes szabadság elleni vétséggel vádolt Czink János elleni ügyben II. bir. it. ; Végtárgyalások ápril 18-án: 7. Sikkasztással vádolt Ferenczi Hier elleni ügyben végtárgyalás. 8. Lopással vádolt Konyár János elleni ügyben végtárgyalás. Végtárgyalások april ip-é?i 9. Lopással vádölt Német Juli elleni ügyben Klárik Jánosra vonatkozólag végtárgyalás. 10. Lopással vádolt Lakos István elleni ügyben végtárgyalás. 11. Sikkasztással vádolt Dobai Gábor elleni ügyben végtárgyalás. 12. Hatóság elleni erőszak miatt vádolt Szilvási Imre elleni ügyben végtárgyalás. . 13. Sikkasztással vádolt Schvarcz József és társa elleni ügyben végtárgyatás. KÜLÖNFÉLÉK. — Értesítés. A helybeli elemi iskolák szegénysorsu növendékeinek segélyezése céljából, /. hó 23-kán rendezendő hangverseny és sziníelőadásra jegyek előre válthatók a „Pápai Lapok" szerkesztőségi irodájában folyó hó 18-ától kezdve naponkint d. <?. 10—12 óráig. — Helyek ára: Erkély-szék I. sor 1 ft 20 kr, Il-ik sor 80 kr — Támlásszék 1 frt, — Zártszék 80 kr. — Karzati ülőhely első sorban 40 kr, második és harmadik sorban 30 kr. — Kelt Pápán, 1882. ápril 15-én. A titkár— Gyászhír. Nagyságos és főtisztelendő Kolossváry Ferencz ur Vaszari plébános, a pápai r. kath. egyházkerület érdemdús esperese és címzetes kanonok f. hó 12-én jobb létre szénderült. Temetése tegnapelőtt nagy részvéttel ment végbe. A beszentelést főt. Sarlay Ignácz csóthi plébános ur végezte fényes segédlettel. Megjelent a gyászszertartáson a nagyszámú rokonság, a kerület papság és tanitói kar teljes számban; — agyőri püspökség urad. tisztikara Szilágyi Gáspár, jószágigazgató vezetése alatt. — Ott láttuk Véghely Dezső alispánt, Mikovinyi Ödön kir. aljárásbirót és a közel vidék intelligentiáját stb. A papi jelvényekkel és koszorúkkal fedett díszes I koporsót fáklyákkal körül véve kisérték, a tanitó' kar erőteljes és szép éneke mellett, a közeli te1 metőbe, hol örök bucsut vettünk az elköltözöttől. Hagyatékából, melynek általános örököséül három rokonát nevezte meg, jótékony célokra következő hagyományokat tett: a vaszari plébániának 100 frtot, a „Domonkos" nyugdíjintézetnek 50 frtot, a váczi siketnémák intézetének 25 frtot, a budapesti vakok intézetének 25 frtot és a vaszari szegényeknek 100 frtot hagyományozott. A kiadott családi gyászjelentés igy szól: özvegy Koller Ignáczné szül. Kolossváry Josepha, József, Sándor, Miklós, és özv. Bertalanfy Bertalanná, született Kolossváry Anna fájdalmas szívvel tudatják főtisztelendő Kolossváry Ferencz czimzetes kanonok, Pápa kerületi esperes, és vaszari lelkész, szeretett testvérüknek, f. évi ápril hó 12-én a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életének 69 évében, végelgyengülés folytán történt gyászos elhunytát. — Az istenben elhunyt *— 4 boldog feltámadás reményében, ápril hó 14-kén délután 4 órakor fog a helybeli sírkertbe eltemettetni; — az engesztelő szt. mise áldozat pedig ugyan azon napon délelőtti 10 órakor az Urnák bemutattatni. — Vaszar, 1882. ápril 13. — Az örök világosság fényeskedjék neki! — Véghely Dezső ur, megyénk szeretve tisztelt alispánja, városunkban idözése alkalmából összehívta a járás összes községeinek jegyzőit és biráit s felvilágosítván őket némely közigazgatási ügyben való eljárásról, figyelmükbe ajánlotta a teendőknek a közérdek szempontjából leendő pontos és lélekismeretes .elintézését. — A pápai adókivető bizottság következőleg alakítatott meg: Elnök: Reé Jenő (Lörinte), helyettes elnök: Pencz József, a kincstárrészérói rendes tagok: Martonfalvay Pál (F. Iszkáz), Pakrócz Ferencz, póttagok: Herbszt János, Persaits Sándor (Devecser), — a törvényhatóság részéről rendes tagok: Horváth Lajos, Kreisler József, póttagok: Barthalos István és Rikóty József. — A helybeli önk. tűzoltó egylet főparancsnoka, Kovács István ur, tisztségéről lemondott.— Utódját a működő egyleti tagok közgyűlésé f. hó 23-án fogja megválasztani. — Az ujonezozás városunkban mult szerdán fejeztetett be. — A közös hadsereg jutalékán felül 6 védköteles soroztatott be a honvédséghez. A pápai járásban beadatott 75 reclamatió, melyből figyelembe vétetett 70. Eddig megvizsgáltatott 2611. korosztálybeli védköteles, kik közül 61 találtatott alkalmasnak. Ezen kedvező arány erőteljes nemzedékre vall. Felemlitésre méltó azon pontos eljárás, melyet a községi elöljárók az ujonezok elöállitasánál tanúsítottak. • — Sághy Gyula urat, a győri püspökség vaszari uradalmának derék gazdatisztjét, folyó hó 12-én nagy számban keresték fel barátai, hogy öt névnapja alkalmából üdvözöljék. — A fényes lakomán mondott számos felköszönte közül kiemeljük Véghely Dezső alispánét a házi gazdára és kedves nejére, Nunkovics János plébánosét Véghely Dezsőre és a házigazdáét vendégeire Stb.