Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-04-23

IX. évfolyam. 18. szám. IVIegj elenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓHIVATALHOZ intézendők. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtaínak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC. Pápa, 1882. ápri

lis 23. Hirdetések alapszámára felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ó-collegiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Felévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 26 krral számítatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. JPápa város Hatóságánál*, a pápai jótékony nőegylet-, ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, tüz oltó egyleteknek, a pápai kertészetitársnlatnak ós több pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Pápa, 1882. ápril 22. Örömmel töltik el minden magyar ember szívét, németajkú hazánkfiainak azon a haza minden vidékéről érkező tudósítások által köztudomásra hozott lélekemelő nyilatkozatai : mellyekkel tiltakozva a német „Schuhiverein" hívatlan beavatkozása ellen, őszintén a magyar nemzet tagjainak vallják magukat és üdvözlik a magyar kormánynak ós országgyűlésnek mindazon intézkedéseit, melyek állal alkalmat nyújt gyermekeiknek arra, hogy a magyar nyelvel elsajátíthassák. Németajkú hazánkfiainak a magyar állam eszme ós magyar nyelv iránt nyilvánított ezen igazhazafiság érzetéből folyó „confessio

u-ja, nagy horderővel bir ugy külföldön a hazának alkotmányos intézményei felől eddig táplált, többnyire hamis nlapon nyugvó nézeteknek helyreigazítására, mint belföldön a többi nemzetiségek hazánk iránt táplált ellenséges törekvéseinek csillapítására és fékezésére. Mindkét irányban oly előjelek tűnnek föl, melyekből következtethetjük, hogy e mozgalomnak áldásos eredménye nem fog kimaradni: mert mig tekintélyes angol lapok a magyar alkotmány alapos ismeretéről tanúskodó cikkeikben a német „Schulverein" beavatkozását teljesen elítélik s a magyarországi németek eljárását helyeslik: addig más irányban a magyarországi legelső pánszláv lap egyik főmunkatársa nyíltan kijelenti, hogy neki és a panszlávoknak általában nem a magyar állameszme érvényesítése s nem a magyar nyelv terjesztése, hanem csak azon mód ellen van kifogásuk, mellyel az a felvidéken történik. Ugy látszik, mintha legalább belföldön magukba szálnánnk azon ellenséges elemek, melyek eddig a magyar nemzet lovagiasságát, alkotmányos érzületét, jog és szabadságszeretetét, még politikai téren is gyakorolt nagylelkűségét nem ismerték.el vagy elismerni nem akarták. Örömmel lapasztalható, hogy azon elemekből, melyek oly sok jót vettek tőlünk a múltban s teljes egyenjogot élveznek velünk a jelenben: a hála nem hall ki egészen s ennek akarnak kifejezést adni azzal, hogy a magyar nemzet nyelvét tanulni s gyermekeikkel taníttatni kívánják. Midőn mi pápaiak ezen tényre őszinte örömmel gondolunk, s általában midőn e tárgyat magunk elé állítva, hazánk egét a magyarosodás tekintetében köröskörül felderülni látjuk : a közelben egy fekete árnypont tűnik fel mindig előttünk. Igaz, hogy az árnyék közelről nézve sötétebbnek és nagyobbnak is látszik, távolról nézve inkább halványodik és kisebbedik; de azért minden egészséges szem kellemetlenül ütközik abba bele. E közelben fekvő sötétpont azon erős germanizálló irány, a mit városunkban az izraelita hitközség fejt ki, s a mely miatt mindig nehéz helyzetbe jutnak azok, kik a hilközség eljárását talán más téren védeni akarják. — Városunk lakosságának majd egy negyed részét izraelita polgártársaink képezik, kik, becsülelükre legyen mondva, ugyszőlva mindnyájan teljesen bírják a magyar nyelvel; kereskedelmünk, egészségügyünk egészen az ő kezökben van*, a város képviselő testületében, az ügyvédi karban tekintélyes számot lesznek, jótékony egyleteinkben, társas élelmikben , vagyonuk és értelmi erejük arányában készséggel részt vesznek és becsülettel megállják belyöket: és ezen jó barátaink, polgártársaink, (talán nem is fogják sokan elhinni,) kényszeritik egymást arra, hogy a templomban egész éven át német egyházi beszédei hallgassanak, kényszeritik egymást, hogy oly nyelven dicsérjék az isteni, a mely a gyülekezet igen nagy részének mai nap nem is anya nyelve. — Örömmel látja az ember, hogy a szomszédunkban egyik uémet falu, Koppan, hol egyetlen magyar anya nyelvű lakos sincs, azzal mutatja ki szereletét és ragaszkodását a magyar nemzethez, hogy á püspöknél kieszközli, miszerint templomában magyar isteni lisztelet tartassák; de fájdalommal veszi tudomásul minden jóra való polgára városunknak, hogy városunknak magyar ajkú, magyarérzelmü izraelita lakosai áz által mutatják ki közönyösségüket a magyar nemzetiség és haza iránt, hogy eltűrik, miszerint templomukban egész éven át egyetlen magyar isteni tisztelet se tarlassék. Nem, tovább megyünk, el nézik azt, hogy a magyar nyelv jogtalanul köztük elnyomassék! Városunkban a két gymnasium izraelita növendékei ugyanis kevés kivétellel annyira magyar anyanyelvűek, hogy bizony a német nyelvet csak fordítják, mint más magyar ember, de nem beszélik és a helybeli izraelita hitfelekezel nem gondoskodik róla., hogy ezek vallásukat nnyanyclvükön tanulhassák, hanem kényszeríti őket a német nyelven való tanulásra, minden kérelmük, tiltakozásuk, minden ellenzésük és felfolyamodásuk daczára. Ez valóban viszás helyzet, fájdalom, nem segíthet rajta senki más, mint maguk izraelita polgártársaink, meri a magyar nemzet mindig elég szabadelvű, elég alkotmányos volt — és legyen is,— a tekintetben, hogy egyházi ügyeinek kezeléséi minden vallásfelekezetre magára bizza és abba sem az állam, sem más halóság bele nem avatkozik. Nem hisszük azonban, hogy a hazafias érzelem, sőt a józan ész, felszólalásra és erélyes cselekvésre ne bírná ez ügyben józanabb és érjtelmesebh izraelita polgártársainkat : ha nem volnának közönyösek az egyházi ügyek iránt és nem volnának félénkek egy néhány fanatikus ember ellenében. Még talán érthető volna az elnézés és hallgatás, ha a német szellem a felvilágosodást, műveltséget, baladást és emberszerelelet terjesztené köztük, de épeií ellenkezőleg van a dolog.— Ugy látszik ugyanis, bogy a pápai izraelita gyülekezetben a germanismus és relograd faiialismus összíe van nőve egymással. Mert mióta a német liyelv virágzik az egyházban, azóta az egyházi élet folytonosan hátrafelé megy és azon testvéries viszony, mely városunkban keresztyén és izraelita között évtizedeken át, a mindkét oldalról tanúsított türelem és szeretel alapján kifejlődött, mind inkább meghidegül. — Az egyházi téren mind azon haladás, mely a jóravaló magyar szellem hatása alatt kifejlett, az obseurus germanismus szelleme által mégsemmisitetik s a gondolkozó rész is oly békókba veretik, melyek csak arra alkalmasok, hogy magokban szégyenérzetet másokban a legjohh akarat és legőszintébb emberszerelet mellett is elidegenedést és visszatetszést szüljenek. Bizony itt volna az idő és alkalom, hogy pápai izraelita polgártársaink megemberelve májukat, mutatnák meg, hogy nem rosszabb magyarok, mint a haza idegen nyelvű lakosai és nem kevésbé felvilágosult és haladni szerelő emberek, mint voltak atyáik ezelőtt 40—50 esztendővel. ANTAL GÁBOR. A veszprémm. gazd. egyesület elnökségéhez a földmivelés-, ipar,- és kereskedelemügyi m. kir. ministertöl következő leirat érkezett: A katonai kincstár részérc eszközlendő szállításokra vállalkozók megbízhatóságát és szállítási képességét tanúsító igazolvánj

r

ok kiállítására nézve, a cs. és kir. hadügy minister úrral egyetértőleg, a következő eljárást állapítom meg: 1) Mindazon czégek és üzlet emberek, kik a katonai kincstár részére eszközlendő és nyilvánosan tárgyalandó szállítási- vagy albérleti üzletben vagy pedig építkezési munkálatban mint vállalkozók részt venni kívánnak, tartoznak az esetben, ha a tárgyalást vezető katonai hatóság őket nem ismeri, megbízhatóságukat cs szállítási képességüket tanúsító igazolványt bemutatni. 3) Ezen igazolványokat bejegyzett czégekre nézve azon kereskedelmi- és iparkamarák állítják ki, melyeknek területén az illető czég létezik. Oly üzletemberekre nézve pedig, kik czéggel nem bírnak, az igazolványokat az illető gazdasági egyletek állítják ki és pedig az illető szövetkezetek- vagy közNŐ RAB L Ó. Ballada. Pacsirta megy az útfelén .... — Oh jösz-e már én kedvesem ? Gyorsröptü sólyom száll amott . . . -. — Szerelmesem, már itt vagyok! Kis gerle búg a lomb alatt .... — Oh oly epedve várialak. Sir a galamb hűs rejtekén .... — Oh mint remegtem érted én. Fészkén a fülmile dalol .... — Jer, keblemre borulj, hajolj. Kis jiitypalatty belé gagyog .... Melletted igy boldog vagyok. Siró bibic magasba száll .... — Jer vélem el, jer és ne várj. Fűben tovább fut a haris .... Megyek véled halálba is. Egyet füttyent fenn a rigó .... -— Hajh nincs-e itt kém, áruló f Á távólt fecske zengi be ... . — Ne félj, viszlek jó messzire. Rut dejievér zubog, sziszeg .... — Közelben én veszélyt hiszek. Vihar fut át a lombokon .... — Rbpitlek gyors villám lovon. Egyet sí a halál-madár .... — Rabló! Ki vagyl Megállj, megállj! Erdőn csörtetve fut a vad .... Álljy vagy golyóm szivedbe hat! Egyet horkant a ló vadul , , , . — Az ifjú halva földre hull. Villám lesújt, ég kékje fogy .... A lányka felsikolt s lerogy. V" Holló vijjog a légbe fenn .... Osz apa jajgat: tGy er m ekem/« Kovács Sándor. Az ördög találmányai. (Vége.) II. „Milljom átok! bort a billikomba, Részegítő, lánghullámu bort, Mely keservet és bút martalékul A felejtés mély örvényébe hord." Igy éneklé ezt Petőfink, s előtte is, utána is, melyik, költő nem zengett a borról, szerelemről és szabadságról ?! S miért épen e háromságot választották fő themájukul? mert e háromság nyújtja a legtöbb és legszebb anyagot a megéneklésre. A szerelmet megénekelték sokan, sokszor és sokfélekép, de hogy voltaképen mi érzelem is az a szerelem? azt még nem tudta megmagyarázni senki, azt csak érezni lehet, de szavakkal kifejezni nem, s ép ezért oly fönséges, oly isteni előttünk, miként kimondani nem vagyunk képesek, mert ha ezt tehetnök, már nem lenne oly vonzó, oly ingerlő, melyért képesek vagyunk a legnagyobb és legdrágább áldozatot meghozni; érezzük ezt mi a teremtés koronái, érzi a legparányibb ázalag s a legóriásabb bálna. Ez titok előttünk, melyet csak az tudna megmagyarázni, ki azt szivünkbe csepegteté, hogy némi kis árnyékát erezhessük itt a földön azon érzelemnek, mely tisztábbj szentebb és eszményibb alakban csak a menyben fog belénk sugároztatni. Igy vagyunk a szabadság érzetével is; ezt ugyan körülményesebben megtudjuk magyarázni és szeplőtlen alakban elénk képzelni, de elérni és fellelni — pedig életet, vért, vagyont és — a becsületet kivéve — mellyel ember csak rendelkezhetik mindent feláldozunk — csak ott lent, a csendes sirgödörben fogjuk; a hol megszabadulunk minden földi tehertől. A bort pedig azért énekelték meg oly szépen és azért szeretjük oly nagyon, mivel az oly Csodás nedű, melynek mértékletes élvezése az érzelmeket oly fokig képes csigázni, oly nagy lelkesedést ébreszteni szivünk és agyunkban, mely a legszebb tettekre hevít, s melynek sikere ez isteni nektár élvezése nélkül tán nem leendett volna oly fényes kimenetelű. De ha elvagyunk zárva a tértől, melyen nagy, nemes tetteket vihetnénk véghez, azon édes önmegnyugvást nyújtja helyette, hogy legalább „rózsás színben" látjuk a világot és feledteti az élet keserveit, hevesebb dobogásra készti a szivet, merészebb tett kivitelére az agyat cs tett erőt a szabadság, szerelem és nemesebb vágyak elérésének kiküzdésében. Ezért szeretjük mi fiatalok a bort, — az öregek pedig? majd ha jöreg leszek tán körülményesebben meg fogom tudni mondani Magyar- és Francziaországban terem a legjobb és legtöbb bor a földkerekségen. Ez a két bortermő ország árasztja el az egész világot szivviditó nedűjével. Egy nagy hibája van a jó bornak, hogy drága; — a rosz bornak pedig két nagy hibája van, hogy szintén drága és hogy ennek dacára mégis több kell belőle, hogy eléressék az a fok, melynél a netovább van. Az uri osztály a bort övezetül használja, a köznép élvezetül és munkára erősítőül. Mint emlitém, a rosz bor is drága, tehát a mostani nyomorult anyagi világban, hogy a szegény köznép mind az élvezetet megszerezze magának, mind pedig állítása szerint hivatásához szükséges munkaerőt nyerjen, olcsóbb eszközhqz folyamodik, melylyel elérni hiszi a fenti célokat. Pedig elég balgatagul cselekszik akkor, s a jőzangondolkodásu egyén mégis hiába beszél nekik, hasztalan sorol elő halomszámra ijesztő és viszszataszitó példákat, nem fog rajtuk a jó szó, nem hiszi a megtestesült valót sem, s ily esetben csak fájó és szán alomérzettel gondol arra az ember, hogy mi volt a nép őse, mi most s mivé leend a jövőben! Hiába vagyunk magyarok, hasztalan adott a teremtő szölötönkre elég termő gyümölcsöt, mindig jobban kezd elharapódzni népünk között a pálinka élvezés rút és átkos szenvedélye, mely testét és lelkét öli, vagyonát pedig tönkre teszi vagy az uzsora feneketlen zsebébe vándoroltatja s lesz rövid idő múlva a munkás népből egy nyomorék, elcsenevészett, elkorcsosodott pária, az emberiség söpredéke, mely a részvét legkisebb szikrájára sem érdemes, s csak szánalmat lehet iránta érezni, hogy a „hajdan erős magyar"-ból testileg, lelkileg és vagyonilag mily elkorcsosult ivadék lett. Valóban fáj az embernek, hogy a mindinkább elharapódzó veszélyes rákfenén még csak segíteni, ellene gátat vetni sem lehet már, annál kevésbé az egész sebet kivágni, hogy a test épen megmaradhasson az életnek, a jövőnek.... Az erkölcsösségnek minden nemtelen szenvedély ellensége, pusztítója, megrontója; már pedig a pálinkaivás, ha szenvedélylyé fajul, szülője leend a leggonoszabb erkölcstelenségnek, mely a legszövevényesebb büntettek kivitelére sem szokta az eszközöket válogatni, hanem miként a medréből szabadult megáradt folyó szilajon rohan előre, pusztít, ront és bont mindent, mi útjában akad, úgy ama szenvedély is. Kell a test, a munkaerő fentartására tápanyagot magunkhoz venni, s ha már ehhez épen szeszes italt is akarunk használni es pedig csak pálinkát, úgy a természet növényeiből készítettet használjunk, ne pedig azt az észbutitó, test- és lélekrontó bundapálinkát. — Persze szegény a nép, az olcsót szereti, s ezt fel is találja mindenütt ; de ha még csak reggel, vagy este kenyere.