Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-01-08
IX. am. szám. jVXesjelenilc minden vasáru ap. Közérdekű sürgős közlésekre leoronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓHIVATALHOZ intézcndó'k. Bérmentetlen levelek, csak is,nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő DP. FENYVESSY FERENC. pápa város lxatóságáiialt, 1882. január 8. Hirdetések alapszámára felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ó-collegiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frí Negyed évre í frt 50 krnjezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után S kr,nyilttérben 25 krral s'/.áinítatnak. Bélyegdíj mindig küJőu fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. VEGYES TARTALMÚ HETILA a papai jótékony nőegylet-, isnciex-etterjeszto-, lövész-, korcsolya-, tiizoltóegjaetelinelc, a pápai ltex-tészetitársxilatnalt és töDl> pápavldélvi egyesttletnelc lxivatalos közlönye. Pápa, jamiár 7. 1882. Az önkormányzat csak akkor felelhet meg fogalmának, ha önkormányzati intézményeink minden egyes tagja átvan halva az érdekek közösségének érzetétől, és mindnyája a legszivósabban törekszik és munkál annak előbbre vitelén. Az önkormányzat csak ugy lehet czéljának megfelelő, ha működő erőit egy magasabb hivatás önérzete lelkesíti, és e lelkesedés áldozatra, közérdekű működésre készteti a társadalom minden rétegét, társadalmi állás és foglalkozásra tekintet nélkül. Városi önkormányzatunk gyakorlása céljából is létesítve vannak azon intézmények,— melyekben és melyek állal minden érdekeli városi adózó érvényesítheti akaratát és tevékenységét közvetlenül vagy közvetve a város közügyeire nézve, és ha valamiről elmondhatjuk, az önkormányzati testületek tagjaira leginkább reá illik a közmondás ..kiki a maga szerencséjének kovácsa." — Minden önkormányzati testületnek olyan igazgatása és igazgatósága van, milyent maga fölé emelt és igy a milyent érdemelt is. Városunk közönsége a mull év utolsó felében választotta meg képviselőtestületének egy részét, — és e választási jogát öntudatosan gyakorolván, olyanokra ruházta a képviselői mandátumot, kiket a bizalomra méltóknak talált, és a kiktől hát valamint a régi képviselőktől is bizalommal várhatjuk városunk jólétének előmozdítását. A képviselő testület fele részének, a viriliseknek névjegyzéke az e hét folytán tartandó városi közgyűlésen fog újból megállapitatni, s ugyan ezen közgyűlésen választják meg a városi tanács kültagjait. — az állandó és központi választmányokat, iskolaszék tagjait stb. Sokszor elmondtuk már, de soha se tartottuk meg, hogy ezen megbízásokkal a képviselő testületnek csak oly tagjait bízzuk meg, vagy ha úgy jobban tetszik: a képvi selő testület azon tagjaira ruházzuk a felelőséget ezen megbízásoknál, kikben a szakérlelem a közügyiránt való buzgalommal van egyesülve; mert a tapasztalatból tudjuk, hogy ép ugy haszontalanul szerepel neve a választottak közölt annak, ki szakértelemmel bir ugyan, de legkisebb gondjai Iiöz i tartozik a kötelezettségnek az üléseken való lerovása, valamint annak, ki megjelenik ugyan a tiszteletet kölcsönző meghívásokra, de csak azért, 'hogy a hallgatók és fejbólintók számát szaporítsa. Képviselők hát ez alkalommal jól válaszszatok! Egy városi képviselő. A követek menedék jogáról, tekintettel Mid hat basa esetére. IIVTA : Dr. CSARADA JÁNOS egyet, magántanár. A pápát e qualificálhatlan eljárás mélyen sértette és hogy annak kifejezést is adjon, a követtől az elfogadó audienciát megtagadta, minisztereit a vele való érintkezéstől eltiltotta, magát a követet pedig az 1687. május 12-én kelt bullával egyházi átok alá vetette. Mihelyt ennek hire Parisba eljutott, a pápai nuncius királyi rendelet folytán elfogatott és a St. Lazare épületébe vitetett, állítólag, hogy Levardin biztonságáért túszul szolgáljon. De IX. Incze pápát ez sem renditette meg. Róma utcáin körmeneteket tartatott, a karnevál szokásos zenebonáit eltiltotta és tengeri haderejét védképes állapotba helyezni rendelte. A király erre visszahívta Levardint, ki mielőtt Rómából távozott, a Farnese palotáról a királyi jelvényeket levétette és ünnepélyesen kijelentette, hogy ez már most csak magán épület, a melylyel kiki azt teheti a mi neki tetszik. E privilégium Rómában még a XVIII-dik században is fentartotta magát, de a visszaélések kevesbedtek, s az európai udvarok nagyobb felvilágosultsága és méltányossága folytán lassan kiment a szokásból. Mig tehát a szállás szabadságnak e túlságos kiterjesztése abususnál egyébnek alig volt tekinthető, mely csak oly korban állhatott fenn, mikor a diplomatiai ceremoniális az államtudományok legfontossabb ágának tekintett, a mi magát a követi palotát illeti, annak sérthetetlensége soha vita tárgyát sem képezte, annyira megvoltak győződve az államok annak nem csak jogossága, de szükségessége felöl is. Az e részben elkövetett merényletek ép oly szigorúan lettek megfenyítve, mintha a követ személye ellen intéztettek volna. A fenmaradt példák ezt teljesen igazolják. Parisban 1747-ben történt, hogy a hollandi követnek cselédjeit valaki feljelentette, hogy nagy mérvű dohány csempészetet űznek. E feljelentés folytán egy kincstári tanácsos több vámőrrel berontott a követ palotájába, hogy ott hivatalos kutatást eszközöljön. A követ panaszára ezen actusnál közreműködő összes személyek hivatalaiktól megfosztva börtönbe vettettek. Egy másik ehhez hasonló eset Szt.-Pétervárott történt, 1752-ben. Ott megint a svéd követ cselédjei azzal gyanusítattak, hogy a császári regale jogot képező italokkal kereskednek. Ennélfogva Posnakoff alezredes harmincz katona élén a követ palotájába benyomult és a gyanúba vont két cselédet elfogatván, hátra kötött kezekkel a főváros legnépesebb ulczáin meghurczolva, börtönbe kisértette. A követ panaszára Posnakoff alezredes közkatonává degredáltatott, a regale hivatal főnöke állásától megfosztatott és helyébe nyomban más neveztetett ki. Zante városában pedig 1757-ben az történt, hogy az ott székelő franczia consul palotáját valaki sárral dobálta meg. A tettes később elfogatván a velenczei tanács ítélete folytán a consul lakása előtt felnégyeltetett. Szóval nem találunk egyetlen egy példát sem, hogy a követek palotája ellen használt erőszak, vagy az azokon elkövetett insultus mint a nemzetközi jog súlyos megsértése a legszigorúbban meg ne fenyíttetett és ez által a sértett államoknak fényes elégtétel ne adatott volna. A követek ezen általánosan elismert jogának az lett a következménye,, hogy sokan a hatóságok üldözései ellen a követi palotákban kerestek menedéket, a hova a követ engedélye nélkül az idegen állam hatóságainak belépni tilos volt. Nem szabad azonban szem elül téveszteni, hogy — a szállás szabadság joga nem feltétlen jog, hanem hogy azt az államok csak azon megszorítással ismerik el, hogy oly esetekben, midőn a követ lakása meg nem engedhető cselekvényekre használtatik fel, a kormánynak jogában áll a követ előleges értesítése mellett és mindenkor a legnagyobb kímélettel, hivatalos közegei által házkutatást tartani. Kérdés tehát, vájjon ezen meg nem engedett cselekvények közé számittatott-e az is, midőn a követ az illető állam jogszolgáltatási hatósága alá tartozó egyéneknek palotájában menedéket adott ? A fenmaradt példák arról tanúskodnak, hogy az illető kormányok, ha a követ engedni nem akart, a menedékül szolgáló követségi paloták ellen a legkíméletlenebb rendszabályokhoz nyúltak. 1731-ben egy alcovenelai parasztnak, a kí a portugali követ Belmont marquis istállói részére a szükséges takarmányt szállította — testvére gyilkosság miatt elfogatott és Madridba vitetett. Midőn az escorte a Prado fasorai alá érkezett a portugali követ bérruhás cselédsége az őröket megtámadta, és a foglyot bilincseitől megszabadítva a követségi palotába vitte. A követ felszólittatván a fogoly kiadatására, a tényálladékot ekképen adta elő: Febr. 20-án (17 31) egy szamár hátára ültetett ember a törvényszék őrei által kisérve a Prádon áthaladt. Mivel ez vasárnap és hozzá még farsang utolsó vasárnapján történt, beláthatlan néptömeg gyűlt ott össze, mely megbotránkozva azon, hogy a nép ünneplő hangulata és közöröme ilyen jelenetek által zavartatik meg, részvétre gerjedt a fogoly iránt, ki a kedvező alkalmat hasznára fordítva segélyért kiáltozott állítván, hogy öt a templomban fogták el és hogy papírjait a melyekkel magát védelmezhetné erőszakosan vették el tőle. A népgomolyban, mely a foglyot ennek következtében őrei hatalmából kiragadva és az ö, t. i. a követ házába hozta, néhány bérruhás cselédje is jelen volt a miért azonban ö nem tehet. O épen keetjében a sardiniai követtel Boré lovaggal beszélgetett, midőn a történtekről értesült és azonnal elrendelte, hogy azokról, a kik az esetnél jelen voltak vegyék le a bérruhát és bocsássák el szolgálatából; midőn pedig beismerni egyik sem akarta, hogy ott jelen volt, összes cselédjeit elcsapatta. Ekkor ki tűnt, hogy négy csakugyan részt vett az erőszakoskodásban, kiket szolgálatából azonnal elbocsájtott, a foglyot pedig házából kiutasította. A spanyol kormány ennek daczára egy csapat katonaságot küldött a követ lakásába, ott az összes bérrnhás cselédeket, számszerint 19-et elfogatta és őket hátra kötött kezekkel a rendőri tanyára kisértette. Midőn ennek hire Lissabonba eljutott, az ott székelő spanyol követ cselédjeiből is 19 azon módon mint ez Madridban történt elfogatott és börtönbe kisértetett. Ebből elkeseredett diplomatiai harcz támadt a két udvar között, mely bár Francziaország, és Anglia interventioja folytán békés megoldást BŰCSU A HÁZAMTÓL, Irta: JtóIcai Mor. *) Útban állsz már te is, épen mint a gazdád, A kinek már senki sem veheti hasznát. Odadnák jó olcsón: csak venne valaki, Parisnak, Berlinnek, csak vándorolna ki; Biztatják szép szóval: „ágyiö! tala ki!"' — No de én maradok, s te mégy el fölülem. Nekem volna szárnyam, mégis te repülendsz. Porrá, sárrá válhatsz, eltakarittatol, Jó messze, a hová emberzaj nem hatol: Verem tölteléknek; — ott nagyot alhatol. Nem siratlak ám meg, édes lakóházam! Találok náladnál jobbat akárhányat; — Hanem nem keresek; — megyek bérlakosnak; Nem való poéta háztulajdonosnak; Maradjon ö ura csak a papirosnak! Sok hivatallal járt, most is fázom tőle : Adóiv, népszámla kitöltögetője, Rendőrségnek cseléd bejekntgetöje, Adóhivatalnak ötök fizetője; — S mindezen dolgoknak hü elfelejtöje. Mégis elővesz egy-egy méla gondolat, Mikor ugy messziről meglátom a falad, Hosszú sáros utczán végig bandukolva, (Egy kicsit.messzire is valál kitolva: Ottan látszik már a kálvária dombja.) Hirdeti messziről, hogy kinek a házal A külső falát is gyöngyén felezifrázza •^f?y" e gy papir foszlány, szélben lengedező; A veresen .,Soma," a zöldellou „Dezső." — A többit zsákjába dugta a rongyszedö. ") E remok és humortclics költeményt koszorús költőnk szívességéből közöljük, melyut ő azon alkalomból irt, hogy bu<i»pes(i házát utca rend«é$ szempontjaitól kisajátítják. Szerk. Ezek az ablakok látták azt a pompát, A minőt Budapest nem lát századon át.. A mily hosszú utcza, olyan végig zászló; Ezernyi ezer nép, aztán száz meg száz ló; Koszorú és virág csizmaszárig gázló! Ezek az ablakok mind utczára néznek, Kellemetes tárgyak demonstráló kéznek: ük szenvedének ki, mind a tizenketten, Hogy németül szóltam a bécsi banketten. Beverték. Hát azt is köszönettel vettem. A házam „státzio"' Kálvária mentén; Ott álJ a kapunál fülkében egy szent kép. Áhítatos népek az egész nagy héten Körül térdepelték, s énekeltek szépen Németül és tótul, — s az jól esett nékem. Valahány halottat temetőbe vittek, Az mind az ablakom előtt ott pihent meg. Itten végzett a pap a jámbor kimulttal. Délutáni álmot circumdederunttal És gyászzene mellett de sokszor aludtam! Más zaj nem vol ; soh se láttam ily jó népet: Rendőr ide csak úgy, egy ünnepnap téved. Két kutyádmagammal őrködtem a várba; Koldus, kéregető, özvegyasszony, árva Tudta, hogy az ajtóm soha sincs bezárva. S belül is csak olyan csendes volt a telked; A szeretet tartott össze minden lelket. A ki benned lakott, mind hozzám tartozott, örömemben, búmban velem megosztozott; Ifjan jött; itt vénült; soha sem változott. Házi állatoknak egész nemzetsége; Azok közt is itt benn örök volt a béke; Tanultak ildomot az öreg gunártúl, Mikor estenden az udvaron sétáltunk, Ugy elbeszélgetett ott tipegve hátul. — Ezek is mehetnek most már, merre látnak! Vége van a régi falusi világnak! Ur lesz a gazdátok ezután, nem paraszt: Mi'e volt, itt-amott elhagyogatja azt; Hát te szép virágos kertem kire maradsz? Örök tavasz volt itt; egy hervadt, nyílt másik, Megtartotta zöldjét uj virág nyilasig. Nyiló virágbimbó beszédét hallgattam, Lehulló levélnek gondom átaladtam. — Nyílhatnak, hullhatnak már eztán miattam 1 Jönek a csákánynyal; tető és fal ledől; Senki sem kérdezi: mi lehetett belől r Miről gondolkoztak, a kik itten laktak? Mi titkai voltak e csöndes falaknak? Elmultak: utánuk még nyomot se hagytak. A hol most dűlök az íróasztalomra, Itten megy végig a traimuay majd robogva; A hol most a múzsák suttognak sub rosa, A hol a pagazus lépteit aprózza: Elfoglalja helyét a praktikus próza. Igy van jól! Ez illik! Ez a világ sorja, Hogy a mi útban áll, magával sodorja. Nem érzelgünk sokat: dűljön, a mi régi! Mi magát túlélte, fejszét, kapát néki! Jöjjenek helyébe uj kor jelenségi! Magam is segítek, mikor lerombolják. — Valahol elférek, hisz a világ oly tág! — A hány köved lehull, szivemről esik le. Irigység, kajánság benne nem botlik be. S nem szúr többé szemet a szentképes filke. S majd jön az utókor, és azon a helyen, A hol én mostan a kadencziát verem, Ercztáblát emel föl, s arra lesz felróva, A mi hírem, nevem nagy soká megóvja: — „Itt van az omnibus le- és felszállója!" A „zsidó leány." — Elbeszélés. — (Folytatás.) Egy hónál több múlt cl ez események közben. — Aladáron nagyon meglátszott az uj élet nyoma. — Halavány arczán érdekes pir derengett, szemeiben örömet, derültséget sugárzó fér. nyes tüz égett* Netti várta az igéret teljesítését; minden uj nap uj forrása volt szivében a reménynek. — Arczán a végnélküli, még boldog epedés, kedves halaványsága látszott. •— Elmúlt egy hét, reménye nem aludt ki, — — de vigasztalásra volt szüksége, vigasztalta maga magát. — Nem jöhet, "dolgai vannak, olyan nagy urnák sokféle elfoglaltatása van. Ismét elmúlt egy hét, melyen még úgy várt, mint a ki bizonyos arról, hogy reménye teljesülni fog. — Még nem szenvedett, de annyira szivéhez nőtt e várakozással Aladár alakja, hogy kiirthatlanul. — A várakozás a legveszélyesebb az ifjú szivre, mert ebben lebeg a várt alakja mindig előtte, mig nem vele elválhatlanul összeforr. A következő héten már szenvedett, — harmadik hetén a várakozásnak nemcsak, de zúgolódott, — maga ellen. — Miért is várhatja ö szegény leány magához e nagy urat, mily merész ábrándokat mert szőni, ime a sors megboszulja magát, széttépi reménye kedvencz hálóit s neki mély fájdalmat hagy szive fenekén. — Gyakran nedvesítek könyei halavány arczát, szemeiben a láng téveteg, hamvadásban pislogott. Attyja észrevette rendkívüli halaványságát, levertségét, s megkérdő, nem vagy te beteg Netti ? Netti zavarba jött, de megnyugtatá atyját. Elmúlt a harmadik de el a negyedik hét ís, és Netti leakart mondani, de érezte, hogy a szive készül megszakadni. — Nem tudott, nem lehetett. — A mellöjztetés gondolata, mely anynyira nem illett szerény voltához, keserűséget okozott neki, tanitgatá, hogy neki sem marad egyéb hátra, mint összetörni ábrándjai összes képeit, s mint használatlan lomot fájdalmas emlékül megtartani.. De nem lehetett Erezte, hogy e küzdelemben mily kin szorítja össze szivét,, hogy minden erőlködése hiába való, neki többé" menekülni nem lehet,—, E hosszas és nehéz; J J
