Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-02-19
IX. évfolyam. M0!£j © 1 eil i'U minden vasár uaj». Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatna 1 " ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓHIVATALHOZ intezeudók. 9. szám. Bérmeníetlen levelek, csak is.nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkeszt ú Dr. FENYVESSY FERENC. Hirdetések a lap számára felvétetnek AKTADÓ I-I IVA T ALBA N ó-collegiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. II i r d e tések 1- hasábos peütsor térfogata után 5 ki-, nyilttérben 25 krral számítahiak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. VEGYES TARTALMÚ HETILÄ ^ | i r»apa város iiatóságráxials., a i>ápai jótélcoixy nőegylet-, ismeretterjesztű-, lövész-, korcsolya-, tüzoltóegyjetelvnelc, a pápai Itertészetxlársxilatnak és töoo pápaviclélcl egyesiiletiiolc ixiyatalos közlönye. r»- <oco ei . .m » eldobnák maguktól mindazt, mi őket egyes-! A mi mijssiónk nem terjed Inl Kárpát Papa. f 18S2. február 19. . . „ t ' egyedül larlja fenn önállóan a népek nagy j halárain, s Adria partjain. A nemzetiség kérdése ujra kiséri hazánk- versenyében, ban. Talán, nem is kár, mert igy észre éb- Nem lehel tagadnunk, hogy örömmel redünk. — Az országgyűlés ujabb vitái élénk i conslatálhaljuk haladását magyarságunk terjefigyelmet érdemelnek e tekintetben, meri nagy tanúságul szolgálnak, miért nem consolidálódott még most sem magyarrá a — magyar állam ? IIa kevesebb közöny, s több érzék volna bennünk magyarságunk terjedése érdekében, ma nem lenne napirenden sem a Deutsche Schulverein, — sem a német czégtáblák megadóztatásának kicsinyes kérdése, s annál kevésbé volna szellőztetve a nemzetiségi kérdés. A nyelv képezi a szellemi almosphaerát, melyben az ember a bölcsőtől a koporsóig íolyten mozog. A nyely a határozó, valamely népnek szellemi élete- és halála felelt. A nyelv fogalmával köti össze minden nép szellemi fejlődésének, szellemi javainak, szellemi létezésének gondolalát. Csoda-e, ha forradalmak keletkeztek a — nyelv fentarttísa, vagy kivívásáért? Mert kérdezzük csak meg azokat, kik nemzetüket legönzellenebbül szerelik — kérdi egy jeles állambölcselő,- hogy mi szomorúbb előttük: azon gondolat-e, hogy nemzetük elenyészik sarjak nélkül és vérük s lestvéreik vére kiapad ; — vagy pedig az, hogy vérük apadhallannl tovább fog ugyan folyni testből—testbe, de azok, kikben foly, más nemzet nevét Fogják viselni és más nyelvet fognak beszélni,— Aligha a válaszok többsége rem ez utóbbit találná szomoritóbbnak. S ez igen természetes. Még az apa is inkább holtan óhajtja látni fiát, mint — elaljasodva. Egy nemzet, egy faj kiveszte olyan, mint az eufyén gyermektelen halála; — a nemzetiség s a nemzeti nyelv eldobása pedig annyi, mint elaljasodás, lesülyedés! Annyi, mint az édes anya — megtagadása. És minél erősebben él a nemzeti önérzet a fajszeretelben, annál fájóbb, ha az ivadékok dése és vonzerejének. Lapunk legutóbbi számának egy kis újdonsága, mely azt hozta hírül, hogy megyénk egyik falujában, hol jóval 100 évtől fogva nem voll magyar egyházi beszéd, — ma, vasárnap lesz első ízben az egyházi szónoklat magyar nyelven tartva: — A mi missiónk egyes-egyedül itt bent van ebben az országban., melyen kivül nincs számunkra hely. Töltsük be hát ezl a helyei önmagunkkal, s foglaljuk el benne azon állási, melyei erkölcsi és szellemi túlsúlyunk, számunk és történelmi jelentőségünk Isten-világ elölt nékünk ill kijelölt. Ma már nem szabad szűkre vonnunk nemzeti törekvéseink köréi ! Ma már nem elégséges, hogy kimondjuk, (habár nem kölöbbet ér kötetekre menő disserlatióknál. j De mégis, szemben a hazában lakó, s a ve W hogy az állam nyelve: a magyar,— külföldnek hazánkat megmételyezni szerelő 8 a melleU minl természetes jogot elismerjük nemzetiségeivel, senki sem tagadhatja, hogy j a 1,eni magyar ajknak saját nyelvük meglarfajunkért és magyarságunkéri igen sok még a tenni való. Pedig mi volna, mi lehelne más célja az ország minden hü fiának, mini a magyar állam magyarságának, s ezzel egyült erejének, szilárdságának, jövőjének biztosítása. Nem elég a czégtáblákat rnegmagvarosítanunk. A sziveket legyük magyarrá ! Nem elég az iskolákban megszerettetni a magyar nyelvet, mikor gyűlöltté tesszük a — magyar hazát! Majd csak akkor, ha ez állam minden nemzetiségű lakója egyaránt részesül jogai védelmében, anyagi és kuliurai érdekeinek sikeres ápolásában: — csak akkor lesz általános és szilárd a tisztelet, s a szerelve ragaszkodás a magvar állam iránt. Csak akkor lesz megteremi ve az igazi érdekközösség és lesz összeforrasztva ez ország egy igazi polilicai nemzetié, mely erejének kiapadhatatlan forrásául, s szilárdságának főbiztositékául a magyar jelleget fogja mindenha tekinteni. Kellős törekvés elölt, áll teli át nemzetünk. Magyarrá tenni bonfiainknak nyelvét és szivét! Az elsőt megteremti az iskola; a másodikat a bölcs politica. Az egyik a társadalom kötelessége; a másik a kormányé. Nem is lehel nekünk szebb missiónk ennél! Hátba mé<r — létkérdésünk is az! tása és müvelése általi megerösbödését. Ha a — jövőre is gondolunk, löbbet kell tennünk és kövelelnünk. Mi mindig türelmesek voltunk az országban letelepedett népfajok iránt, nem vetkőztettünk ki senkii, sem nemzetiségéből, egyenlő jogban részesítettünk mindenkit, ki honfitársul szegődött hozzánk. S e téren valóban páratlanul állunk. Mig a mai hatalmas, szabad és dicső Aibion szigetén a legvéresebb faj- és nemzetiségi küzdelmek dúllak fel az államot, s az angolszász űjgyarmalos irtotta ki a brill és ír, a cilla és geal ős népét; — mig később a berohanó dán kalóz irtotta ki isméi az angolszász! és a bóditó mormann a vele egy nemzetiségű mindkét népséget magának alávetette; e közt pedig századokon ál folyt, mini a vad irokézeknél és mohikánoknál a törzs- és fajháború; — mig az egytredelű német, sváb és szász, a dán, és friess vérengzve versengtek egykor a nemzeti hegemóniáért: — addig nálunk — jól irja egy jeles történészünk, — a magyar történetnek nincs egy adalá, nincs egy sora sem, mely ama nagy műveltségű népek fajháborúi mellé idézhető volna és csak egy nemzetiségi villongást is jelezhetne. A sivár jelen azonban megtaníthatott rá, hogy mindez a mennyire szép és nemes volt, — annyira káros is leli! A nagy türelem helyeit egy öntudatos, nagy nemzeti akarat egy oly államot hagyott volna hátra nekünk, melynek feninaradásához meglelt volna a kellék : — a nemzet minden tagjával való közös Öntudat és együttérzés, — közös felfogás a nemzet hivatásáról., közös vezérgondolat, s közös meggyőződés annak jogosultságáról. A mii a múlt elmulasztóit, pótolja azt. a jelen, hogy jövőnk biztosítva lehessen. Törekedjék erre kormány és társadalom. Törekedjék erre az egyén és család egyaránt! Ekkor lesz aztán hazánk minden lakójának nyelve is és szive is magyar, mely bármely erődnél jobban megfogja védni a hazát. Dr. F, F. A veszprémin egyei kir. tanfelügyelő jelentése a közigazgatási bizottság feonxár 6-iki ülésén. (Folytatás.) Áttérve már ír.:;, az elősorolt adatoknak az előbbi évekkel való egybevetésére, a következőket tartom kiemelendöknek. 1. A megye lakóinak száma az utolsó népszámlálás szerint io év leforgása alatt 68Ő7«el szaporodott, a mi minden esetre örvendetes eseménynek tekinthető. 2. A lefolyt tanév alatt 4 iskola létesült ugyan, de minthogy a meglevőkből 3, névszerint a pápai izr. hitközségi a csetényi és b. m. szentkirályi izr. iskola beszüntettetett, a tulajdonképeni szaporodás csak 1, vagyis az iskolák száma 302-ről 303-ra emelkedett, ide nem számítva a Pápa és Veszprém városában a kereskedelmi testületek által fentartott legalsóbb fokú kereskedelmi ismétlő iskolákat, mint nem önálló tanintézeteket. 3. A tankötelesek száma az előző évhez képest 161-el emelkedett, mire nézve azonban nem merem állítani határozottan, hogy a tankötelesek pontosabb összeírásának, vagy épen az ellenkezőnek következménye-e ? Erre nézve a biztos tájékozhatást a népszámlálás adataiból készített kimutatások fogják megadni. 4. Az iskolába járók száma is szaporodott 1220-al. Itt már, eltekintve a tankötelesek számának emelkedésétől is } némi javulást jelezhetek. Kedves kis bimbó ott a kert zugába' Hogy vágyói már fölütni kis fejed"! — Fesel a bimbó, midik gyermekálma, Kíváncsian el- meg széluézeget. A fény mosolyg neki: harmatja reszket; Üjszinü csábbal int a nagyvilág. Feselni vágy — ne, oh ne, még ne kezdd meg: Aludj', aludj" még édes kis virág! A napsugár mosolyg, a lég e gyöngye Ragyogva tisztán oh mily isteni! A tiszta fény a szemből szívbe szökken S a földi szív a meny nyel lesz teli. — Vakít a fény, s a mi kiséri: árnya A fénynyel együtt már szivedre hág — Ne kívánj fényt, óh az sok könyek ára , Aludj, aludj' még édes kis virág! Irigy led társidat, játékot űznek: Dobálnak egymásnak megunt szivet; Óh úgy kacagják az összcföroltet, Szemök fénylik, de ah, e fény hideg — Az összetört szív vérköuyét kisírja , Nem átkoz, ámde a köuy az égre kiált S sírj4?S U kfö/t, — ne irigyeld, ah Ahidj', aludj' még éd-es kis u*tág} Vagy amidén szived lelkcndye röpdös, — S az ártatlan szív színmézet keres, — A 'legszebb vonz, repülsz a rózsatőhöz, Rózsát látsz és nem azt, hogy tövises. — Mit a tövis ütött, a seb, ugy éget, Látván omolni szét hitet> imát . . . Oh sok nehéz köuy ára a sziveiét — AJadff aludj még édes kis virág! Az ártatlanság olyan boldog álom — Oh ne szakítsd meg, még öleld, öleld . . . Hiú gyönyör a fény s a gyöngy sugáron A hervadás lidérctüze lövell. Ne nyilj még; itt e csöndes kert zugába' Nem ér a fény, nem bánt az árny se'' hát, Altasson csak a bimbó égi álma: Aludj'', aludj' még édes kis virág! Veöreös Dez.«ő. Hamvazó szerdára. Pendant. Zúg a harang, egyre kondul zöng! . . . A mi Gizellánk kedves kis álomképben emlékezett meg a farsangról imé a — pendantja. Mert megelégedhettünk immár a virágcsővcl. Megrczgctt a hegedű húrja: eleget sírt, eleget rítt. Edes epedés. megtestesült vágy fejlődőit a dallam futamába. A megbilincselt láb nyugalma a tomboló keringőbe temetkezett. Az emlékezet ringat ölén, lelkedbe vésődött vis á vis-d: akár a tánezosnőd, táncosod ! . . . . Aranyszövcsü juponről, damasztselyem tiiuiquciől, gyöngyös csipkcdiszről beszélgettek a bál tudósítói. Rajtuk mereng a hölgy. Tört-zuzott clapucot simít a lovag. Lelkük nagy örömének részesei voltak mind; a végig lejtett bál nyugalmazott — reliqaiái. Feledés fátyola borul reájuk míg csak újra nem lesz támadásuk. A Mog-incgújhodó vígság örök refraitijét három árva betűbe fejtjük. Igy a francia is. De szellemes írójának commeníárja meg azt mondja : „Un bal, c'cst unc corbcille de ru.ba.us et gazes, coiifusémcitt pleiuc de ftein-cs, fraiclies .... . " Gázszövet és, .szalagok kosara, friss virágok csokrát,,, öli inert virággá fejlett a fcslő bimbó. Koszorúba fűzte a coloinicok vezénylője, Liliom liófehérségével |$ Versenyre a füzö) alatt dobogó kebel. Piro.« rózsa nyílik az arc heve füstölte bíborban). S hervad a virág szirma, hervad a leányka is. ' Sokszor belehervad a maga tüzébe. A lélek elmerül vesztett boldogsága fájó emlékébe, rezgő könyii ül a szem pillájára. A leány vádolná enmagát. vádolná szerelemre lobbanó termeszeiét, iieá zúdítaná átka káromló szavát arra, ki szerelmével hitegette; de keserűsége erihibája tudatába f 11 lad .' . . . Az egykor megcsadanó arc szomorúsága megrettent, néma bánata kebledre nehezül, a bátortalan pillantású szem küuycsillogá.-a: a magad könyiijét szomjazza ! ,S sirassuk, szálljuk bár leliiut boldogságunk napjait évről évre: azért ujra olt vagyunk a sikos parqucllc-cu. Elő virág mosolya új szerelmet fakaszt, ott hajt, ki a szív mélyében. Csak újra vigadunk; mert mi fővárosiak, nem elégeltük meg a farsang derűjét. A böjt (jerekán a filharmonikusok művészete kell nekünk; a kizökkeués hirtelenségébe megrázkódnék az agy, belefájdulna a túltengett szív, mely a merész passageban leli megnyugvását. De vájjon kinek keble nem dobbanna meg a zene hangjára?! . . . Epedő szava a szív keservével cgyíesü ér, gyors futamára, rengető csárdás ütemére még izeg-mozog a tested minden porcikája! A húr rezgése kérdi meg a lelked baját, elaltatja a szíved bánatát! . . . Igy aztáu végre a lezajlott napok pcndanljának is megkerül sora. Flóránk soraiban a magunk gondolatait is megtaláljuk. Bánatos mosolyba fejtjük a lélek búját, rcininiscenciáját s ajkunk a farsang eltűntére egyre csak azt hajtja: „Veled ment a szép a jó Es itt maradt a pusztaság, Csak látszat az, hogy süt a nap Csak látszat az, hogy nie; van virág J 1« jókedv nyomába. A kicsattanó jókedv mámordala a gyászinduló panaszos szavába hajlik. Mert az öröm fakasztotta köny beleszikadt a fátyol könnyen foszló szálába és a sható könyü ott csilla/lik meg a — halott szcmfödelén! . . , Szép volt, ifjú is volt az, kinek szemét takarjaBele szerettek leányzóink, de megszerették az ifjak is. Csak az apa nem barátkozott meg vele szívesen. Pedig ő, a délceg legény hozta meg a vigságot. Levégzelt, útra kél a fiatal herceg: „Carnevál" a neve! ... Megindul a gyászkíseret. „Pulciuello púpját, Pierrol lebernyegét. Arlecchino sípját mind a sutba dobják." Terpsichnre meg könyüt morzsol szemében. Ok kísérik nyugalomra a lm pajtást. Azután meg maguk is elnyugszanak csöndesen ....... Tompa bassusban tovább sír zokog a harang . . . Mintha végig rezgő hangjában támadna keresztcltetésünk emléke, mikor gondos anya ölelt bennünket éltető keblére, akár a gyerköcze pityergése válna ki a síri csöndből most is; mintha oda terelné kuszált gondolatainkat éltünk legszebb napjára. Mikor oltár előtt állva nagy sebesen lüktető vértől dagadt meg az ér, reszkető aránk liljom arcán két könycsepp gördült végig s ott tapadt a szűzi fátyolén . . . Ercszava csak szólal egyre, hogy példálózzék örök nyugodalomról, rezgésével áhítatot, ébresszen « ennek kapcsán még: vezeklésre is indítson . . . „Pulvis et Hiubra! Por és hamu! Mementó inon Így kezdődik az olvastuk „böjti levél." Ó mi ismerjük e mondás nyomósságát igazán. Ki bontaná meg a természet változha.<;lan rendjét 9 1 S csak egyre zúg, cseng a Jiarang szava Elkövetkezünk U '''^om-dánom legutolsó íikbufrijától, S ''lezökkenünk a mindennapos úuott egyí'; 'iffúságba. Dohos s sírgödör néma csöndje kerül a csapongó Tudjuk, hogy az élettel váH&ko*Tte a halál. Enyészet, óién hajt az ni Yhulas . . . S vájjon ki ne nyugodnék e kc'rlelhetfcii természetességbe? A fáradhatlan tudós bújja nagy foliánsait. Megnyugvásában elveti — pápaszemét. Nem M a 11 u s íigyetmezteli-e D a r w int, hogy a miliő generátió ad helyet az újnak. Ha itt marad a halaudók tengernyi száma, a föld kerekse9
