Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-10-15

jVlejrjelenilc sn i i! d o n v a s á r n a j>. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZLRKLSZTÖ- S KIADÓ HIVATALHOZ intézendök. A Bérmentetlen levelek. csak ismert kezektől fogad tatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC Hirdetések alapszámára felvétetnek A K I A D Ó HIVATALBAS ó-collegiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. II i r il e ( é s ck 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyílttérijén 25 krral számítatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. Pápa város liaLÓHŰsaiialv, a pápai ÍÓIÓICOJUV n ö e íi" v J o I — ismoi-pt t OT-ÍÍM^VI /í_ iSfóc-í i-^ ^-^-.1' , » „ , . r ,-, >• , , 3 * x J J ^ , ibiui. i cucijeszio-, to \ esz-, korobolj a-, tuzoltoegyletekiiek

3 a papai kerteíszetitarsulatnalc OH töl>b pápavidélvi egyes ületnelc hivatalos lcösclönyo. ÜDVÖZLŐ HANGOK csor István félszázados tanári működésének örömünnepén. I*ap Oáboa^tól *) 'römre gyújt fol ezreket ez ünnep, Az egyház és e város ünnepel! Félszázadon át szerzett érdemeknek Babérait a hála hozza el. A szellemélet fölkent bajnokának Rendezzük ezt a fényes ünnepet .... Hosánna annak — a ki a hazának Szentelte föl az áldó életet. Dicső, magasztos a tanári pálya, Habár kevés öröm rózsát fakaszt, Tövise vérző és szivén találja, Ki czél felé sietve járja azt, Világi fényt nem adhat a dicsőnek, Ki a tövistől vissza nem riad .... De lelki fénye a jelen s jövőnek Oszt fénysugárt s emelve — áldva hat. Tövist tapodva itt haladt előre Bocsor! . . . . övé e hála ünnepe ! Nem elmúló — nem porba hulló kőre, Lelkünkbe van bevésve érdeme. Lelkünkbe irta föl lángszellemével S lelkünk megőrzi a tanár nevét, Ki szebb jövőbe biztosan vezérel S örökre él, mert a közjónak élt. Szellemvezér! mi üdvözöljük benned A szent szabadság hü apostolát, Fáklyád világit, nem lehet letenned, A fény — mi abból szélyel árad : áld. Erő e fényből nemzetedre árad S a népnek — mely erős — jövője van, Lét tengerén ha zúggó vihar támad: Nem sülyed el a vész hullámiban. A hon szerelmét, ezt az égi szikrát, Gyújtsd lángra úgy, mint csak te gyújthatod, Ez érzelem mint lángfolyam vonul át Szivünkön, hogyha zendül szózatod. Taníts: »szeressük áldozatra készen Hazánkat és a magyar nemzetet, Hazánk csak egy van — és ha ez a vészben El fog merülni: minden elveszett!« Hirdesd sokáig ezt s mint nap az égen Ragyogj az ifjú nemzedék előtt, Légy bölcs vezére a tanári széken S eszmekincsekkel gazdagítsd föl őt. Emeld hazádat — lelki szent erőnek Alapzatán épitve templomát, Vész és vihar ha nemzetünkre jönek Megtörnek itt, nem tesznek abba kárt. Örvend az egyház, mert félszázad éven Híven szolgáltad annak szent ügyét, Szeretted azt, mint ősapáink régen — S nem tépted azt a jó anyát, ki véd. Szülője a hit szép — igaz — dicsőnek, S ha súlyt a sors : vigaszt, erőt ez ád, Nem ingatád ez égi szent erőnek Üdvünkre épült fényes templomát. E város is — mely több irányban látta Aldón hatásod fénysugarait — A tisztelők közt nem maradhat hátra, Babérokat hoz s általadja itt. Vezére voltál minden mozgalomnak, Mely felkölté az alvó életet, Sok alkotása: érdemoszlopodnak Kitörhetetlen élököve lett. S mit adhatunk mi most ez ünnepélyen Jutalmul a sok fénylő érdemért ? Csak egy óhajt: hogy még sokáig éljen Közöttünk az, ki a közjónak élt. Jutalmad az, hogy szerető sziveknek S hü tisztelöknek serge vesz körül . . . Ez kölcsönöz fényt örömünnepednek, Ez az, minek most jó szived örül. örülj sok évig! légy az a ki voltál: Főiskolánknak gránit oszlopa. Légy áldozó ott — hol közjó az oltár, A szent tüz így nem alszik el soha. Légy fáklya, mely csak közjóra világít, Fejlessz ki sok nagy és szép jellemet, Sű»i érdemidnek uj meg uj világit Füzérbe kötve adjuk át neked. r István E név, melyet czikkünk homlokára kiirtunk, egy igen jeles magyar tanférfiu neve; egy oly jeles férfiúé, akihez hasonlót csak igen keveset ismer a magyar nemzeti közművelődés, a magyar tudományosság irodalma. E név maga egy eszme, melynek napja oly sok lánghevü ifjú kebel tavaszát fakasztá már virágzásra; e név maga egy zászló, amelyhez fél század dicsősége, egy üdvös tevékenységben eltöltött férfikor annyi megvalósult reménye, annyi kitartó erély, munka és szorgalom megérdemlett gyümölcsei csatlakoznak. Bocsor István a pápai evang. reform, főiskolának 50 éves működésben megdicsőült derék tanára nem esik a közönséges emberi méretek alá. Aki e férfiúnak félszázados tevékenységét, s a közpálya küzdhomokán kivívott dicsőséges sikereit kellőleg ismerni és méltányolni kívánja, az meg lesz akadva egyelőre, hogy e kitűnő férfiúnak tiszta jellemét, avagy sokoldalú alapos tudományosságát bámulja-e? Vagy bámulja-e az örök ifjú kedély égboltozatának ama kedves derengését, vagy modorának ama megkapó fenséges egyszerűségét, mely oly kedvesen vonzott és tud még ma is magához vonzani, magához lebilincselni. Pedig hát már bizony hosszú évek súlya nehezedik e köztisztelet és szeretetnek örvendő férfiú vállaira. A soha meg nem vénülő világszellem történetének tanára ma már öreg ember. Igy hívták öt szeretetből, kedveskedésből ifjúkorában is tauitványai, hogy: *a mi kedves öregünk. A komoly történész hajszálait megfehérítette az idő, de tanítványainak szivéből a kedves öreg emlékét kitépni nem vala neki hatalma. Szerette Bo csórt akkor is mindenki, szereti most is. Mikor Magyarország történelmét kidolgozta és elő adta, annyian hallgattuk öt, hogy egy egy előadás alkalmával alig fértünk meg a nagy teremben; ki maradt volna el a j ó öreg leczkéjéröl, kinek magvas, költői, világos, egyszerű, meleg és fenséges előadása égi gyönyörök szerzője volt reánk nézve. Szerettük öt vallásfelekezeti különbség nélkül hiszen ö tanítványait minden melléktekintet nélkül, egyedül az osztó igazság mérlegén szerété és tudá megmérni éppen ugy, mint hisztoriai magyarázataiban a legszigorúbb tárgyilagosság, az objektív igazságosság keretében tudott mindenkor mozogni, s ha felelés közben valaki, talán az ifjúi lelkesedés lánghevében subjektiv érzelmeinek mázát is rá akará vonni a feleletre, mutatni akarva ezzel is, mennyire át van hatva a történeti igazság szent tüzétől, az ilyet szeretetteljes atyai szigorral tudta a helyes gondolatok útára visszavezérelni. Ha most életrajzot kellene írnom, Bocsoruuk életéből sok kedves epizódot tudnék elregélni, pedig Bocsor életrajzát megírni nagyon hálás tér, nagyon hálás szerep volna. Mert e félszázados tanári működésben megdicsőült életnek annyi kimagasló pontja, annyi kiemelkedő mozzanata van, hogy azokat egyszerűen csak regisztrálni kellene s készen lenne egy olyan tökéletes életrajz, melyhez hasonlót nem mindég olvasunk, s melynek ígaz lenne minden vonása, minden betűje és a melynek írója jó lélekkel mondhatná el Pázmán Péterrel: »Ujamból szopott dolgokat n e m i r o k.« De én most nem életrajz-írást, hanem egy sokkal magasztosabb és fenségesebb feladatot tűztem magam elébe, azt tudniillik, hogy Bocsor tanárunk iránt a hála legszentebb adóját lefizessem; lefizessem saját nevemben, mert én is szerencsés vagyok a derék férfiú tanítványai közé tartozhatni; lefizessem igen számos Pápán és vidékén, nem különben az egész hazában élő tanulótársam , az 0 kedves tanítványai nevében; lefizessem, Pápa város müveit közönsége nevében , mely kivétel nélkül szereti- és tiszteli őt; melléit let van csatolva. .... J *) Szavallalott a pápai állandó színházban 1882, évi okóber 9-én tartott diszclóadáson, Mándoky Béla által. Lapunk mai számához ©sy féllv lefizessem a dunántúli reform, egyházkerület s I pápai főtan oda nevében, mely méltán számítja í Bocsort legkitűnőbb féríiai. méltó büszkeségei j közé. I Ha Márk Aurél a messze hajdanban könynyeket hullatott meghalt tanítójának hamvai felett, ha ugyan ö császár korában tanítóinak aranyba foglalt képeit házi istenei közt helyezte el cs sirhalmaikon mindig friss virágokkal áldozott: hát mi az élő Bocsor dicsőség övezte homlokát miként ne ékesítenénk fel a tanítványi legszentebb hála és kegyelet örökzöld babéraival? Hiszen ö monda legközelebb Szckes-Fehérvárott is elérzékenyülve, hogy ö milyen boldog családapa, akár merre néz, mindenütt szellemi gyermekeivel, tanítványaival találkozik, J is elmondhatja a zsoltáros dalnokkal: »Meglátod ! gyermekidet, te asztalod körül, renddel, mint I olajvesszöt, kikben szived örül.« De ha ö örül nekünk, mi is örülhetünk ö neki. Örülhet Pápa városa, hogy kulturális és társadalmi mozgalmainak élén félszázad óta ily jeles férfiút lát lündókleni, örülhetnek Pápa városának lakosai, hogy gyermekeiknek tudományos kiképeztetését a múltban és a jelenben ily jellemes s alapos tudományú tanférfiu kezébe tehették és tehetik le; mert a fehér haj borította koponya most is szórja még az eszmék szent tüzét, miként a hegy, melynek ormán hó korona fehérlik, belsejében pedig vulkanikus és neptunikus erők és elemek űzik világalkotó örök játékaikat. Igen, a mi kedves öregünknek csak hajszálai fehéredtek meg, azok lettek oly fehérek mint az ö lelke, azok lettek oly hótiszták, mint az ö gyémánt karczolhatatlan jelleme, de lelke, szelleme ép, s a költő lángigéjeként meg nem vénülhet semmiféleképp. De Pápa városa másként is ünnepet szentélhet Bocsor István félszázados tanári működésének évfordulóján, mert az ö szép lelke a költészet tündérvilágának magas régióiban sem járatlan, s volt idő, midőn az ö egyszerű hajléka Pápa város zenekedvelőinek, hegedűművészeinek, a tudományok mellett a művészeteknek is kedves otthona, s felszentelt csarnoka volt. Valóban Bocsorban a költő és a történész kiváló hármoniában valának egyesülve. Bocsornak a hisztorikusnak hiába mondta volna Arisztóteles: hogy a költészet igazabb és tanulságosabb a történetnél, mert ö mint művész s költő is komoly számot tett a művészet világának felszentelt papjai között. De mindenek felett örömünnepe van ma a pápai ref. főiskolának s a dunántúli reformált egyházkerületnek, mert ö magáénak, saját kincsének ismeri azon férfiút, kinek félszázados tevékenységi pályáját annyi érdemgyöngy ékesíti, ragyog vakitó fénynyel élőnkbe, hogy méltán büszkék lehetünk ö reája. Magyartörténelme, latin nyelvtana, számtana, franczia gramatikája, széles látkörrel irt földrajza honi tudósaink, nemzeti tudományosságunk legelső bajnokai közé emelik Bocsor Istvánt, kit imádtunk egykor, mint tanítványok; szeretünk, mint egyházi és kulturális életünk szerény napszámosai. Koszorút a jelesnek homlokára. A Bocsor név ragyogni fog iskolánk évkönyveinek lapjain akkor is, mikor már más nemzedék fogja ünnepelni hazánkban a szent eszmék diadalmát. A triumvirátus, Tarczy, Széky, Bocsor közül már csak ö van életben a szer ele ts becsületes munka fénysugaraitól környezetten. Amazok hamvai felett áldás, az ö homloka felett kegyeletünk glóriája ragyog. Adja az ég ott ragyogjon rnég sokáig, nemes tettekre buzdító jeléül annak, hogy az emberiség anynyira anyagias, annyira süllyedt, soha sem lehet, hogy a szellem fejlődés bajnokait kellőleg ne méltányolja, s a kegyelet oltárain Istennek felszentelt papjaként áldozni elfelejtette-e. ! Óhajtsuk hát mindnyájan, hogy Bocsor Ist\ván, a tudomány erősen vértezett vitéze, a mi drága kincsünk, büszkeségünk s Pápa városának derék polgára sokáig éljen ! ! ! i Pereszlényi János. Bocsor jubileum. Hétfőn, sőt már előzőleg vasárnap városunkba siető vidéki vendégek érkezése előre jelzé a magasztos ünnepély iránt széles körben felkelt érdeklődést, — sőt a magyar hazának távol vidékeiről tömegesen érkezett üdvözlő iratok és sürgönyök az ünnepélyt országossá tevék és az itt eldörgött »éljen«-ek élénk viszhangra leltek a Kárpátoktól Adriáig. I A fényes ünnepély leírását következőkben adjuk. A díszelőadás. Hétfőn esti 7 órakor a helybeli állandó színházban tartott díszelőadással vette kezdetét az ünnepélyek sorozata. A függöny felvontával egy legyező alakú hátsó függönyön igen diszes transparent tűnt elő nemzeti szin betűkkel e felirattal »Soká éljen Bocsor István! Éljen soká!«—Garai és Cseresnyés zenekara a Rákóczyt játsza. Aztán Mándoky Béla szavalta el Pap Gábor püspöknek lapunk élén olvasható üdvözlő remek költeményét, mit a színházat zsúfolásig megtöltő közönség zajos éljenzés és tapssal kisert, kitörő lelkesedéssel éltetvén a jubilánst és a költemény szerzőjét. Megható jelenet volt midőn az ünnepelt avele egy páholyban ülö püspököt — a szép költeményért — megcsókolta. Előadatott a »Szigetvari vertanuk« első felvonása, melyben különösen Beödy (Zrínyi), Beödyné (Anna) és Follinusné (Mária) hatással játszottak. A »Zrínyi esküje« szépen sikerült, bengáli fény világítással. — Ezt követte »Robin orvos« cimü kis angol vígjáték, a főszerepekben ben Mándoky és Laczkó Arankával, kiket a közönség zajos tapsokkal jutalmazott. A fáklyászene. 9'4 órakor indult meg a menet a főiskolai épületből zászlóval és 200 fáklyával. A fáklyákat a főiskolai ifjúság és városi polgárság vitte, diszörségkép övezve a helyi tűzoltó egyletnek mintegy 60 tagja által, miután az egyleti választmány az ünnepély emelése és rendfentartás czéljából a kivonulást, a rendező bizottság megkeresésére, elhatározta. — A menet a major- és szélutczákon át zeneszóval vonult a főtérre, hol a casinó erkélye előtt körben állva fel, Teuffel Mihály pápai ügyvéd, egyik volt tanítványa, következőleg üdvözlé az ünnepeltet: Mélyen tizztelt tanár ur, ünnepelt férfin! Minden ember életében van egy időpont, melyben visszatekint múltjára, melyben mérlegbe veti élete pályáján viselt dolgait, s e visszapillantás a múltra, keblében az öröm, megelégedés, avagy * keserűség érzetét idézi fel. 11a valaki, ugy a közpályán működő férfiak azok, kiknek múltját ugy önmaguk mint az egész társadalom megfigyeli, kiknek működése a kivívott eredményhez képest a hála, az elismerés koszorújával öveztetik körül, avagy találkozik a közvélemény sújtó ítéletével. A közpábyák koronája kétségkívül a tanári pálya, mely hivatva van a tudománynak művelőket, a hazának hü fiakat képezni és nevelni, llögös e pálya és sok tekintetben hálátlan, de ki tisztét hoszszabb időn át híven töllé be, kinek eszközei a siker felmutatása érdekében mindig tiszták maradtak, az önelégülten tekinthet vissza a múltra és nyugodtan fogadhalja a társadalom méltányló elismerésének kifejezését, mint a tiszta munkásság egyszerű, de becses külső jutalmát. Ünnepelt férfiú! Ki 50 hosszú éven keresztül mint a tudomány bajnoka, mint a jcllcni»zilárdság és hozzáférhetlcu becsületesség s részrehajlallati igazságszeretet példányképe állottál lanitványid előtt, — te kinek a tanári pályán oly szép osztályrész jutott, hogy drága hazánk dicső múltjának hü ccsetelésével, a múltban feltűnt nagy hazafiak alakjainak megragadó előadásoddal a fiatalság lelki szemei elé varázsolásával a tiszta hazaszeretet szent tüzét lanitványid keblében incggyujlád ; — te, ki Magyarország joglörléiieline és közjogának előadásával számtalanszor meggyőzted tanitványidat arról, hogy drága hazánk szent földjét a szomszéd zsarnok hatalom álnok foglalási törekvéseivel szemben évszázadokon keresztül csakis közjogi törvényeinkhez SZÍVÓS ragaszkodás által lehelé megtartani; te, ki irodalmi működésed közben a történteknek a valósághoz hü leírását, a szépnek magaszlalását, a jónak dicsőítését s a rosznak kárhoztatását a részrehajlatlan történész kötelességéhez híven szem elől soha nem tévesztetted; -te ki tanári működésed mellett városi ügyeinket is híven ápolád s a korszerű haladásnak clőlurezosa valál; — te bizonyára nyugodtan "tekinthetsz vissza a múltra és uem kell félned attól, hogy akad43