Pápai Lapok. 8. évfolyam, 1881
1881-09-25
mányozntt összegek úgy a kirendelt végrendeleti végrehajtók , valamint az egyházmegyei hatóságok által is ne a hagyományos intézetekhez, hanem mindenkor közvetlenül a közalapítványi kir. ügyigazgatósághoz Budapestre küldessenek be. — A hadmentességi «1 íj ügyében kiállított anyakönyvi kivonatok bélyeg- és díjmentesek. — A vallás- és tanulm«!iy i alap kegyurasága alatt álló plébániákban, tekintettel a vallás- és a tanulmányi alap szoru't anyagi helyzetére, ugy az uj építkezési, mint a helyreállítási munkálatok kivitele egy időre felfüggesztetik, nevezetesen az 1882. 1883. és 1884. évben sem uj építkezések, sem helyreállítások nem fognak eszközöltetni. (Vagyon félő, hogy a vallás- és tanulmányi alap ezen példáját sok kegyúr követni fogja, aminek azután a vallás erkölcsi élet és nevelés hanyatlása lesz a következménye.) — A tettleges szolgálatban elhunyt teljesen vagyontalan honvédek temetése díjmentes. Kp midőn e levelemet befejeztem, vettem dr. I'illitz Benő kórházi főorvos urnák a városi tanácshoz intézett e kiválóan fontos s nagybecsű levelét, melyet szószéi int ide csatolok: A városi kórház föorvoaától. Tekintetes városi tanács! Folyó évi november 15-én telik le 17 éve annak, hogy a betegház ügyeben kiküldött választmánya által felliiva. városi kórházunkban működésemet, mint kórházi főorvos megkezdettem és noha. mint az 184K». évi január hó 23-án 37. sz. a. kelt megválaszfatásomlól szóló jegyzőkönyvből kitűnik, én a városi kórház javára minden dijazta'ásnmröl lemondtam és igy ezen fiioivosi állás reám nézve semmi anyagi haszonnal nem járt; mégis jól esett a megtiszteltetés, jól az alkalom, sok szegény beteget gyógy ithalni : amiért is, ugy a tekintetes tanácsnak, mint a tekintetes képviselő testületnek legmélyebben érzett hálámat ezennel kifejezem. He minthogy utóbbi időben telén gyakran betegeskedem, nyáron rendesen pár hónapra a varosból távozom és szemeim is már annyira gyengültek, hogy némely fontos sebészeti mutetet e miatt személyesen nem végezhetek: elérkezettnek látom az idol arra nézve, hogy ezen állásomat lobbet hiró erőnek engedjem át: én tehát korba/, i főorvosi állomásomról lemondok és kinyilatkoztatván, hogy városi kórházunkban csak folyó évi november hó 15ig kivánok működni: a tekintetes városi tana sot arra kérem, hogy ezen állás időközben leendő betöltése iránt a szükséges intézkedéseket meglenni méltóztassék, Ks ez alka!oii)mal a tekintetes városi tanácshoz még egy kérésem is van: Kii évek óla kórházunkban par forintot tartottam készletben, melyből felüdült szegények a kórházból töiteut elbocsnllatásukkor. csekély kis segély zésben részesüllek. Jól cselt ez azoknak, jól nekem is: amiért is ezennel a tekintetes városi tanácsot teljes tisztelettel arra keiem. hogy az ide mellékelt „Dr. I'illilz Benő kórházi alapítvány u felüdült szegények számára" czimü egy ezer osztrák értékI forintról szóló takarékpénztári könyvecske! átvenni es a szükséges intézkedéseket az iraut. hogy az ezen összeg július es január hóban felveendő kamatjaiból a városi korházban gyiij\ kc/.ell beteg szegények illetőségit > -. nemzetiseink és vallásukra való tekintet nélkül. eNmcsát tatásak kar némi segély/.est nyeljenek és hagy az év folvatinut ily módon el nem fogyott kamatokat, év végével, a kórházi igazgató belátása szerint, a kot házban levő veszprémi illetőségű szegény betegeknek jattá**a intézkedni méltóztassék. A segély/.és oly módon történik, hogv a kárkába főorvos ajánlata, vagy saját elhalálozása folytan a segélyezési összeget, belátása szerint, mégis egy-egy beteg számára legfeljebb 5 frt erejéig, u segélyezendő részére kiutalványozza, s az ily ala pitvanyi pénzek kezelésevei megbízott városi tisztviselő ezen utalványokat felmutatásra azonnal beváltja. A tekintetes varosi tanácsnak Veszprém, 1881. szeptemben 99-áa alázatos szolgája II r I' i I I i t z B e it ö. korházi főorvos. kap sürgönyt, mely rögtön működésbe lép. |*i Idául setéiben egy szobában fapogatódzol, kezed egyszerre egy gömbölyded tárgyba ütközik, a tárgy megtapintása által nyert érzést az érző idegek az agynak rögloii megsürgöiiyozik itt a sokszoros tapasztalat folytan a tárgy alakjából a tudat az alma fogalmat Merzt IMI'Í, most az akarat a vágy segítségül hívása mellett az almát hatalmába akarja keiiteni, e Cxélbél a kézhez vezető mozgató ideg utján a kéznek ismét ezen sürgöny küldetik: fogd meg és vidd az egyen szájahoz. s kezed a veit süigönyhoz hivcn. szájadhoz emeli a mcgkiváni almát, mihez is jó étvágyat kiv áuok ! A második sürgöny zési ut nem érinti a központi állomási az agyat, hanem az agy hátulsó részének csak egy nyúlványát, a nyúlt agyat. Kin példát ismét magadon vehetsz kedves olvasóm: Kiölted fekszik egy vasdarab, le azt megakar d fogni, hozzányúlsz, de a vasdarab forró, megégeted a kezedet, az ágé* érzi le az érző idegek »Hal az. agy felé sürgöny üzletik, de midőn már elei te a nyut agyat, mint igen sürgetős távirat az. általam már fentebb jelzi tl v adókészüléken al rögtön átvitetik a mozgató idegekre s ezen sürgöny érkezik kezedhez: ..Kapd cl kezedet' s te azl hivcn meg is les/,, d Tehát még az égés érzete agyadban Iadattá sem cur Ikedelt. mar te kezedet a káros behatás alól el is vontad, t'sak azután jösz te az égetés tudatára, mikor fájós ujjadat legen a szájadban tartod. .Még azt tartom megemliteudonek. hogy mig u sodioiiyon a villamszikia másodpercenként hatvankétezer mértföldnyi utat tesz meg. addig a testedben áram'ó v illamfoly am, - a lehel" legpontosabb mérési adatok szerint — iiiásodpercenkei:! csupán .'111 méterliyif halad. Ime. kedves olvasóm, egy előtted — lehet — i-mcretleii világol tártam fel előtted s ha te e száraz i.iica elolvasása közben karszékedben nem szuuyii\ uiftál el, igeiem, hogy ilyes apróságokkal máskor is felkelésiek. Siőmjetjhy. Itt nem a szavak, hanem a tények beszélnek. Sokkal határozottabb jellemnek isinerein a főorvos urat, mint hogy feltehetnéin, hogy akár a városi tanács, a mely ezen ügyet holnap tárgyalni fogja, akár a közgyűlés, mely elé okvetetlen ez kerülni fog, a derék főorvos urat elhatározásának megmásitására bírhatná, pedig kői házunkat ezzel oly csapás éri a melyet évtizedekig sem fog kiheverhetni, mert fiatalabb orvosaink koruknál fogva sem képesek oly szakavatottsággal, oly ho tapasztalattal és oly odaadó önfeláldozással működni, mint a milyennel dr. I'illilz Beuo főorvos ur bír Valóban kérdésbe tehetem: Ki fog nyomába lepni ? I.étay Imre. Tanügy. M e g h i v á s. A pápa városi és vidéki tanítóegyesület ez évi őszi közgyűlését f. é. október hó 21-én d. e. íl órakor fogja megtartani l'ápán a polgári leányiskola helyiségében, mely gyűlésre az egyesület I. cz. tagjait ezennel meghívom, azon hozzáadással, mis/.eiint a mennél számnsb megjelenés kívánatos, miután az egyesületre vonatkozó igen fontos tárgyak vannak napirenden. — Kzen alkalommal egyszersmind a következő pályázat hirdetéseket is teszem közzé. I. A in e beszel g y a k o r I á s a é s I e rj e s z t c s e körül szerzett érdemekért három díj tűzetik ki a l'apa városi és vidéki tanitóegycsülel rendes tagjai szamara: a) egy cs. kir. arany (adja fol. .Neger Ágost apátplébános úr |, b) egy ezüst tallér (adja nt. Hyurátz Ferencz ev. lelkész úr), és egy ezüst forint. Pályázhatni f. é. akt. hó 12-ig, s az ide vonatkozó levelek aluliiolt elnökséghez czimezciidök, mikor azután az. ezen alkalomra felkért szakéi tok a helyszínen megfognak jelenni a méhház stb. átégtek intése végett. 2. Az ifjúsági es n é p k ö u y v tárak állilása és terjesztése körül szerzett énlcmekre 2 db. cs. kir. aranyból álló díj (adja lek. Stahly György veszpremincgyei kir. tanfelügyelő úr) tűzetik ki most már harmadízben Pályázhatnak az egyesület azon tagjai, a kik az utóbbi evekben alapítottak iskola vagy népkönyvtárt, s erről hiteles bizonyítványt (^az. illető igazgató vagy isUolaszeki elnök által aláírva s a könyvek jegyzékét magában foglalva) felmutathatnak. Az ily okmányokkal ellátott levelek szinten alulírott elnökséghez oki. 12-ig benyújtandók. - A pályadíjak kiosztása a közgyűlés napján cs nyilvánosan fog végbemenői. A közgyűlés tárgyai a következők: 1. Kluoki jelentés. 2. II.mii J. jelentése a III. egyetemes taaitógyűlés végrehajtó bizottságának f. é. pünkösdkor tartott gyűléséről. '1. II.mii .1. jelentése és beszámolása az oiszágos képviseleti lanilógy illésiol a itt működéséről. I Jelentés a inchés/cl pályazatára vonatkozólag s a dijak kiosztása. 5. Jelentés az ifjúsági és népkönyvtárak pályázatára vonatkozó eredményről; a pályadíj kiadása, ti. Jelentés az Kötvös alapról. 7. I'cnztárnoki jelentés. 8. Krtckezések. í». A megyei áll. laniló.gy |. t szcívczcscre vonatkozó javaslat; előadja Hanti János. IO Indítványok. K gyűlés alkalmával be fognak szedetni az évi járulékok és az Eötvös-alap tagsági díjai 1889-re. Kell l'ápán, 1881. szeptember hó 18-án. Báufi János. polg. isk. igazgató a l'ápa városi es vidéki tanitóegvesület elnöke. — Meni Vilmos (DtVtCStr) i frt Hencz Richárd (Devecser) i frt.-- Noszlopy Viktor (Devecser) i frt.— Gyürkémet Tivadar (S.-Vásárhely) j frt.— Váll Ferencz i frt.— Mészáros Károly i frt. — Vjváry Ferencz i frt. — Noszlopy Bálint i frt. — Tóth D. szolgabíró i frt. — Harabosevszky Henrik i frt. -- Steinberger Zsigmond 1 frt. — Galamb József i frt. — Tóth Ferenc i frt. — Schöpf Gyula i frt. — Hanauer Béla i frt. — Tscheppen Alajos i frt. Baranyay \ Zsigmond i frt. — Bermüller Alajos i frt. — Krausz József N. i frt. — Hermidiir Gyula i frt. Szenté János í frt. Szvoboda Venczel i frt. — Oszvald Dániel I frt. — Dr. Matlua János i frt.— Debreczeny Károly i frt.— Nyisnyay József i frt. —• Balog Line (Karakó) i frt. — Tiborz István (Káptalanfa) i frt. — Vihar Kálmán i frt. — X. X. JO kr. — Mikoviuyi Ödön i frt. — Kletzár Sándor i frt. — Dr. Kechnitz Ede i frt. — Ajkay Imre i frt. — Saary Lajos i frt. — larczy Dezső i frt. — Irgalmas rend i frt. — Irgalmas rend gyógyszertára I frt. — Zárka Peius i frt. — Voyta Adolf i frt. — Hullusz János jo kr. — Somody József / frt. Kenessey István l frt.— Kenessey Dezső i frt. Xeumau Bela i frt.— Kolossváry Gyula i frt.— táschier Dezső I frt.— Karsay Karoly 1 frt.— Dr. Pollák József (Pevecser) 1 frt. Szauter tghácz (Xosztop) §0 kr. — Szives adakozásokat ezentúl is elfogadunk, nyilvánosan nyugtatjuk és rendeltetése helyére juttatjuk. LErtesltéft. A ..l'apa városi és vidéki lauilocgy csülel 1 ' I. cz. tagjait tisztelettel értesítem, miszerint a fentebb hirdetett lanilógy ülés. közbejön rendelkezési allapolba való helyeztetésem dacára, a jelzett időben es helyen meg fi g tartatni, miután nem valósaink, hogy azon időig uj állomást elfoglaljak. Kelt l'ápán, 1881. évi szeptember hó 23-án. lián/i János all. polg. igazgató és tauilo egyesületi elnök. /kDAKOZASOK sz. István, «Ist» magyar király szobrára Gyönyörű ered m é n y t cooslalálhatunk ! Pápa varosa és vidéke megmutatta, hogy van érzéke a magyar államiság követelményei iráni Kgy-két nap alalt 366 Irt jött össze sz. Isivau szobrára! Az adakozások sorát, a magyar l'öuri osztály legáldozalkés/.cbb családja az Esterházy grófi család nyílja meg párját ritkító példaadással. Igy ez ügyben ifj. gróf Listerházy Móricz ur íoo forintot adott, — grof listerházy Jenő ur JO ftot, — grof listerházy ferencz ur fo fiot. — grój listerházy Pál ur 50 frtot. Kljének ! Azonkívül itt közöljük az adakozók névsorát, legmélyebb elismerésünk mellett : Báró VchtriiZ Zsigmond 10 forint. — Pap János kir. tan. J frt. — Noszlopy Antal j frt — Xcger Ágoston apátplébános J frt. — Dr. Fenyvessy Főrend J frt, — Kenessey Zoltán J frt. «*U'oita József } frt. — Loskay Miklós 3 frt. — Horváth Lajos i frt. — Auerhammer Ferenc (.S.- Vásárhely) 2 frt. — Balog Ignác (Dt-vecser) 2 frt. — Supka Márton plébános (Pevecser) 2 frt.— Kits László 2 frt.— Pencz József 2 frt.— Reguly Xándor 2 frt. — Kiss Ferenc (Pevecser) 2 frt. — Ptribauer Ferenc (Pevecser) 1 frt. — Barcza Kálmán (Pevecser) 1 frt. — Dr. Fay Andor (Dt-vecser) 1 frt. — Gulden György (D, vecser) 1 frt. — Szíjártó Karoly (Devecser) 1 frt. Menller Lajos (Devecser) 1 frt.— Trexler Gyula (Devecser) 1 frt. — Tóth László járásbiró Devecser) 1 frt. — Barcza Bela (Devecser) 1 frt. Üli II Városi képviseli választás. A város választott képviselőinek a törvény értelmében ti évi működés utan kilépendő tagjai, ugy a szintén kilépendő póttagok helyett uj választások határnapjául f. évi sept. hó 2ti-ka lévén megállapítva, e napon a szavazás reggeli 8 órakor megkezdetni s esti (> órakor bezáratni fog. eza 11 időn lul többe szavazat el man fogadiatik. s a beadottak összeszedése fog megkezdetni, mi nyilvánosan fog történni. A város 4 választó kerületre lévén felosztva: Az l-sö kerület, melyet képez a belváros I. házszámtól £49. házszámig, választ !» rendes és 5 póttagot ; választás helye a városimat, választási elnök Köri Szalui Sándor 111. pótclnök Hcrinüllcr József ur. \ II-ik kerület, melyet képez a belváros 350) házszámtól, és a felső váras 699 kasszámig, választ íl rendes és 5 póttagot; választás helye a fölső városi iskola épület; választási elnök Lttkowits l'ál ur. pótelnök Kovács István ur. A Illik keiűlet, melyet képez a fölső városi devecseii ulcza 700. házszámtól ax alsó városi 1011. házszámig, választ II rendes és "> póttagot; választás helye a városi kisdedovoda ; választási elnök Szvoboda Venczel ur. pótelnök Voyta Adolf ar. A IV-ik kerület, melyet képez az alsó város 1045. házszámtól 1499. házszámig, a malmokat és pusztákat is beleértve, választ 8 rendes és ,"» póttagot; választás helye az evang. bilfclekezet isk ob helyisége; választási elnök llikóty József ur. pótclnök l'áál István ur. A választók azon kerületben fognak szavazni, a melyben mini ilyenek összeírva leltek, mit a kcruleleiiki 11I kinyomatod s nekik kiosztott névsorból megludhaliiak, mely név sóiban azok. kik a képviselő testületnek már tagjai • jegy gyei jelelve, valamiül a kilépetlek nevei is, - de kik újra megválaszthatok — kitüntetve vannak. Választható csak az. ki országgyűlési képviselőválasztás jogával bir, s irui olvasni tud. A választás megnyitásakor a választok az elnök mellé maguk közül 4 bizalmi fér Ül jelölnek ki a választás folyamának ellenőrzésére. A szavazás szavazó lapok beadása által történik, melyeken annyi névnek kell lenni, a hauy tag választandó, és pedig külön megnevezve a rendes es póttagok. A gyámság alattiakat a gyám vagy gondnok, a nőket Intézeteket, és czégekel meghatalmazott kepviseii a szavazásban, ki meghatalmazást felmutatni tartozik. különben a szavazás csak személyesen g) akorolható. Ha a választás ellen valakinek kifogása lenne, ez iránti felszólalását a választástól számított Itl nap alatl az igazoló választmány hoz írásban benyujthatj a. l'ápán, 1881. szept. 17. A rárosi képviselő leslulel. — Árvetések. Szeptember 28-án Józsa Kizsebeld ingatlanaira Dobiüiitén. - 211-én Soponyai Jánosné sz. .Németh Klára ingatlanaira Kis-Jenőben Október l-éa Kchvvartz Jánosné sz. Kaluk Anna ingatlanaira Pápán. iirELfesm — Me;/liiViis. A pápa városi jótékony nőegylet saját pénztára javára f. évi octóher hó 9-én tánczczal összekötött kóstolót rendez, a l'ápa városi óvoda helyiségében, melyre az egylet minden tagjai és barátját, a szegények minden jóakaróját s pártolóját tisztelettel meghívja, l'ápán, 1881-ik év sept. hó 21-én a rendezőség. A kóstoló a nőegylet tagjai állaloösszcadntl ételekből és italokból tartatván, frIkéretnek a tagok, Imgy eddig tanúsítóit bőkezűségekből étel es ital küldeményeikkel legyenek szívesek a kóstoló sikeréi most is támogatni. A kóstoló délután 1 órakor kezdődik s éjfélkor végződik. Belépti dij 99 krajezár. egy adag etel vagy ital 10 kr. Zenei ni a választmány gondoskodik. — Kinevezés. \ nmeit, vallás és közoktatásügyi 111. kir. miniszter ur f. évi szeptember 15 éa 1802.'). sz. a. kelt rendelete szerint a helybeli polg. leány iskola igazgatója Hanfi János ur. miutáu családi körülményeknél fogva áthelyezéséért folyamodott, — fizetése és illetményeinek meghagyása mellett rendelkezési állapotba helyeztetett; helyébe pedig Sághy Kéla pozsonyi állami tanítónő képezdei gyakorló iskolai tanitó ur neveztetett ki.— Az uj igazgató már a napokban fogja állomását elfoglalni.— Hanti János urnák a helybeli polgári iskola virágzása körül kétségbevonhatlan érdemei vannak; —erről tanúskodnak az iskolaszék ket év alatti jelentései, melyekben a tanár és igazgató faradhatlau buzgalma, szak képessége mindig kiemeltetett, — erről tanúskodik az is, Imgy az ö 2 évi igazgatása alatt emelkedett a növendékek szama oly magasra, mely meghalad minden várakozást. - Mint író is emelte e két év alatt a _3zántó psalád" czimü boszelyével szerzett irói nevét.— Munkatársa volt a két helybeli lapnak, utóbb a -Magyar Vidék"-et és az r Ifjúsági cs népkönyvtár'-! szerkesztette. Klnöke és buzgó munkása volt a ,.1'ápa városi és vidéki tanitó egylet'-nek. mely többször tisztelte meg bizalmával, hogy a testületet az országos gyűléseken képviselje. — Kitüntetés. Városunk derék polgára. Tanezer András késes a drezdai ipar kiállításon mint lapunkat a kiállítási iroda értesiti — ezüst éremmel lett kitüntetve. — .1 népszínház gépésze Gallo ttv aaag. küldölte színházunk színpadának tervezetet, minek folytán a inunkat a tervezet nyomán azonnal megkezdették. A tervezet szerint a szánpad 9 nagy sülyesztö es hat csuklóval lenne felszerelve. Halló ur úgy nyilatkozik, hogy hasonló gépezet a v ideki >y.iup,ulok egyiken sem található. Azonban a vállalkozó urak meg igen nagy láváiban látják az október l">-ét. a megnyitásra tervezett napot — mert a munka oly lassan halad, hogy lehetetlen a szerződésben kikötött határidőig azt teljesen elkészíteni. Halálozás Baraaíjri István gyógvszerész városi képviselő a tanácsos 1849—49-iki volt honvéd, a 1. kath. iskolaszék elnöke, közügyeink egyik buzgó harcosa, műveltségénél s személyes tulajdonainál fogva köztisztelet tárgya városunkban, f. ho 18-án délután fel 2 órakor szívgörcsbí 11 clhenyl. K baja már regtől fogva Üldözte a derek férfiút • utoljára épen a városházánál léte alatt támadta meg. még pedig oly mérték ben, bogy eszméletét vesztette s ugy vitték halálos ágyára. Temetése f. hó 20-;in d. 11. 4 órakor roppant számú közönség, a l'ápa és Sárvár város (mily iilobbiuak a boldogult sokáig voll lakosa) küldöttségének, a 111. kir. honv. tisztikarnak s számos tiszteletinek jelenlétében ment végbe. A tűzoltó egylet zászlóval és zenével vonult ki • adta meg a végtisztességet egykori főparancsnokának, szóval kevés ember volt kit e gyászeset meg ne hatott volna. « őszinte sajnálatot ne érezne városunk c derek polgáiának sirjanál, kii élte virágzó féri koiiiban ragadt el közülünk a halál • vetett véget közhasznú tevékenysége s munkásságának. Ny ugotljék bekével! — Slép athtiiátiif. .Mint hipuuka? értesítik, főtisztelendő Supka Marion devecseii plébános ur az. ottaaí r. kalit, iskolára 500 Irtot voll szives ajándékozni. Kljén! — Figyelmeztetés. .Mindazok, a kik színházi sorsjegyek etárasitásával bízattak meg. de azok árát mai napig sem fizettek le, — télkéretnek. hogy a sorsjegyeknek megfelelő pénzösszeget, minden további kellemet lenségek kikerülése tekintetéből, a bizottság pénztainokahoz, I. hó 27-ik napjáig beküldeni szíveskedjenek. A rendezőség. A pápai kevlészelt társulat, tekintettet azon körülményre, hogy aelóber 15—17-éa lesz a budapesti országos gy üniolcskiallilás, az ó o.szi rendes gyümölcs es termény kiállítását október 11-cii lögja tartani. A kiállított tárgyakbólazatáaegy gyűjteményi a budapesti kiállításra szándékozik küldeni. A kiállítani tervezők keiéinek kiállítandó tárgyaikat octóher 8-án délig a városi rajziskola helyiségébe küldeni I'. Szabó káról társulati titkár kezeihez. — Slé/I munka. Az also városi sírkertben ujabban kel díszes siiemlck állítatott fel. néhai II1csoi Istvánná, éa a kis Schöpf Hyula sírjaik fölé. Mindkét emlékkő helybeli iparosnak, a szeles korben előny Ösen ismeri Kellner Jakab ezégnek munkája. — Rabló támadás. Azt hittak, ős Bakaayaak „fogyatkozott immár hajdani hirébeu"; de a gyakran ismétlődő a megdöbbentő rémes esetek a/.t bizonyítják, hogy a Bakony vaddus, madárdallos lengéiéiben, az utas most is akárhányszor ki vau (éve rabló támadásnak. Igy c lolyó hó 18-áu is Kis Márton vauyolai lakos, becsületes, jóravaló gazdaember, feleségével Veszprémbe utazván , a l'orvalato csárda Kornyéken rablók támadtak meg, kik pénzét követelték. Kis Márton kijelente nekik , hogy neki pénze nincs, ú nem a vásárra, hanem az ..urakhoz'' megy. ügyeinek elintézése végett. Kire a rablók haltakkal leverték kocsijáról; felesége sirva könyörgött, hogy férje életet hagyják meg, ,.üsd agyon azt is J szolt az egyik, ekkor az asszony ra estek ; — szegény asszony ket karjával tartotta fel a fejere inért halt;' csapásokat s összezúzott karjaival mentette meg eletet. Az asszony kétségbeesve kiáltozá ...leitek hamar, az uramat megölték/ erre a gaz rablók elvettek Kis Márton bet forintját s odább álltak, ott hagyva a szerencsétlent, félholtan, eszméletlenül a kocsi melleit. Kis Márton ma hall meg az irgalmasok kórházában l'ápán. — Tolvaj/ások. F. hó 15-én éjjel Beben egy gazda házába tolvajok törtek be; - az első szobából: lisztet, értékes sapkákat, többféle ruhaneműt vittek el; de az asztalt melyben a gazda pénze volt, ámbár felfordítva, vésővel feszegették, nem sikerült felnyitniuk. Ugyan akkor éjjel, talán épen a/.ok a tolvajok a korcsmába is az ablakon behatolva, pálinkát zsemlyét s egyeb tárgyakat loplak el. Csólhon pedig egy