Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878

1878-09-15

A. szerkesztő és lciaclóliivatal Wäj dits isLáx- o Iy könyvkereskedésében van, ahov;i az előfizetési és liir&ctésí díjak is inlézaulők. Kéziratok nem adatnak vissza. i-t i Vegyes tartalmú hetilap. Élőfizetési dijalc: Egy évre • . 6 fr. — Félé\re . 5 fr. — Negyedévre . 1 Ír. SO kr. Egy szára ára 15 kr. ílix*d.eté seit 6 hasábos pelitsorban 5 kr. n.3'"ilttéx

,

'beil soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 15 VAS. F 14 Mária sz. n.). F 13 Nicomed) . 17 Gür. elit.) 16 Hétfő Ludmilla 17 Kedd Lambert ,

a Ciprián Lambert is 1" Heti naptár. 18 Szerda Vili. Tamás Kánt. f (r. k.), Richárd (prot.), 20 (Jzr.) 19 Csüt. Január vért. 20 Péntek Euslach 21 Szomb. Máté evang. f Szilárd Eleazar Vencel *i 21 ? 22 Szemiratíiis * 23 S, Ki Zrabó r *1 ricz. Üdvözöljük a Galánthai és Fraknói Esterházy nemzetiség nagykorúsított s ar j á t! Üdvözöljük G r ó f E s t e r h á z y Móricot! . . . . Az a ritka ünnep, melynek e napokban a százados vár szintere volt—Pápa város ünnepe! Azok az éljenek, miktől visszhangzottak az ősi termek — Pápa város polgáraitól eredtek. A család ünnepe: — a város ünnepe lelt! — Es ez igen természetes! Nincs széles e kerek világon • nép, mely nagyobb és szivósb érdeklődéssel kisérné főurai sorsát, mini o magyar nép. De nincs is széles e kerek világon nép, melynek főúri osztálya, még az angolét sem "véve ki. — kitudná állani a versenyt azzal az a r'i'stokratiával, mely koronája, s címere mellé büszkén tette és leszi hozzá mindig a

s

Jegszebb, s legdrágább cimcl: a „magyar* címet! Áldozatkészség, honszerelet, vallási buzgalom mocsoktalan jellem, s»álusférüui tapintat, ildom, jó és nemes szív jellemezte mindig a magyar aristokratiát! Nem. hiába nevezte el őket közjogunk az ,,o r s z á g nagyja i**-nak! Kossuth-Lajos maga ugy írt róluk, mint kiket a. magyarok Istene jó kedvében teremtett a magyarnak a magyarból! S tudjuk is jól, hogy hol a hazának, s hazáért kellelt lenni, a magyar aristokráliát nem érhette soha a vád, a közöny, vagy gyávaság vádja! Egy ül térzeit nemzetével örömben, búban mindig, mintha a csontokban a vele, az üterekben a vér ugyanazon egy emberé lett volna! Lehettek eltérésének a polilica és vallás terén, de abban a legfőbben s legszentebben egy volt mindenki, — hogy: agádnak légy h i v e ó h m agya r" ! A m agyar aristokraiának is csak úgy fogta karja a kopját, s marka a szablyát, mint a honnak bármelyik fiáé. Egy e z r e d é v e s históriának százezernyi okmányai bizonyítják ezt! Az együvétartozó'ság érzetének hatalmas ' ereje forrasztá egybe a magyar aristokrátiát a magyar •néppel, ugy annyira, hogy feljajdult mindig e nemzet keservébén, haf a öuri koronák közül csak egy is elveszte fényét . . .! Mert érezte, hogy néki szüksége van az ország nagyjaira! Hiszen oly kevesen, oly ijesztő kevesen vagyunk; a mi nagyjaink hát csak mi velünk, s csak »ií m e 11 e t-t ü n k lehetnek ! A magyarnak nincs és nem is lehet sehol és spnkinél keresni valója. A jeligét: ,,ltt élned es halnod kell** — nem a költő mondta; a nemzet géni us a parancsolja nekünk . Gsak összetartása, egyelérlése s egyetérzése a maroknyi magyarnak fogja megteremteni históriánk ni á s o d i k e zr e d é vé t! Nem e nemzet volt oka, óh korántsem a nemzet, hogy aunyi balszerencse és oly sok viszály után első évezredünknek csak vége felé bírtunk felemelkedni az öntudatosabb alkotások stádiumába, hogy politicai, culturális, s társadalmi intézményeink századokon keresztül sem az uralkodó szellemnek, sem a társadalom igényeinek, sem a modern népek szabadelvüségének, sem a jó kormányzat elvcinek, sem egy culturális missióra hivatott szabad, müveit nemzet méltóságának egészen meg nem feleltek! Ép ezért ne feledjük ám, hogy az, a ki e tetszhalott nemzetbe lelket lehelt, a ki ez anyagilag tönkre silányított országot, itt kelet Európa szivében a politicai szabadság, s az anyagi felvirágzás gyúpontjává tenni akarla, — a ki első volt, ki félisteni erővel szembeszállt a túlélt intézmények, s otromba nézetek egész légiójával, a ki lá tu oki tehetséggel megmulatta a nemzeties haladás, s culturális emelkedés útját, s kijelölte-az J p a r s erkölcsi művelődés irányát, s fen költ tudattal, hirdeté jóslatát:. „Magyarország nemvolt, hanem lesz'"; — az egy magyar a r i s to k r a t a volt . . . .! — — S e „legnagyobb magyar*' mellett, elölt és után nincs az utóbbi századok históriájának egy lapja sem, mely ne dicsőítené — az Esterházya k na k nevét!! S mert meg van írva, hogy „Magyarország nem voll, de lesz*

4

: — szép tér nyílik még az Esterházy a k n a k ! . . . . E szempontból köszöntjük e lözsgyökeres magyar historicus fényes név nagyreményű örökösét! —• A közvetlen előd, kinek felejthetlen áldott, jó lelke bizonyára áldó géniusként lebeg az ősi vár felett, megmutatta az utat, hol egy Esterházynak haladni kell! Jellemszilárdság, magyar érzület, nemes szív s honszeretet fogják jelllemezni az ünnepelt sarjat is, ha — Esterházy marad. Üdvözöljük Öt szívből, lélekből! Üdvözöljük Öl szívvel, lélekkel.!! Gróf Esterházy Móric nagykorusííási ünnepe. Mult csütörtökön ritka szép ünnepet ült városunkban az — ö s i várkastély. Felejthetetlen emlékű, boldogalt gróf Esterházy Pál legidösb ti a: Esterházy Móric g r ó f úr e napon — születése évfordulóján — ülte rae liagykorusitása ünnepét! 'Városunk tnalynek életütere századok óta összevagyon forrva az Esterházyak ősi nevével, fényesen kimutatta ez alkalommal azon osztatlan tiszteletét, hódolatát s állandó szeretetét, melylyel az Esterházyak iránt soha meg nem szűnik ! — Részünkről lapunk mai vezércikkét szenteljük e maradandó emlékű szép ünnepnek s e helyen ezúttal az ünnep lefolyásáról emlékezünk meg, Az ünnep reggelén, az Esterházy püspök által emelt, párját ritkító főtemplomunkban fényes segédlettel tartá az isteni tiszteletet városunk új plébánosa, az ünnepelt fiatal gróf volt nevelője. A templomban nagy közönség jelent meg, közte az urodaltni Összes tisztikar, a városi hatóság, a honvédség, a rom. kath. hitközség stb. A fiatal gróf a szentély jobbján foglalt helyet. A nagy mise utáu a tisztelgések következtek. Egymást érték az üdvözlő küldöttségek. Elsőnek a városi hatóság küldöttsége jelent meg, élén derék polgármesterünkkel. A küldöttség szónoka: 0 svald D á o iel üdvözölte a város nevében az ünnepelt grófot. Van szerencsénk úgymond méltóságod születés napja és nagylcorusítá?a ünnepélye alkalmából Pápa város közönsége üdvözletét tolmácsolni, — több század óta élvezi már Pápa város nagyméltóságod elődei a gróf Esterházy család jótéteményei kitnenthetlen forrását, — a múltban.—.Engedje meg tehát méltóságod nekünk, mint e város ez idöszerinti elöljáróinak, bogy városunk közönségét a jövőre nézve méltóságod kegyeibe melegen ajánlhassuk, — őszinte kijeentéscvel annak, uiikép szívből óhajtjuk, hogy méltóságodat a haza, uri családja, városunk és az emberiség örömére számos évekig éltesse. A gróf röviden és szépen válaszolt, s a nagy tetszéssel fogadott válaszban, fenkölt érzéssel jelzé célját és törekvését, hogy e városnak, legboldogabb napjai kedves helyének — ö akar lenni egyik legjobb polgára!! Városunk derék küldöttsége lelkes éljenzéssel fogadta városunk köztisztelet- s szeretetben álló ,,új" polgárának szép szavait! E küldöttség után az a p á c z á 1c küldöttei élén a fejedelem-assaonnyal; majd a honvédség tisztikara, s később városunk összes papsága jelent meg, mindanynyian a legszívesebb leereszkedéssel fogadtatva az ünnepelt által. Nemsokára ezek után a rom. kath. hitközség küldöttsége jött, Pap János kir. tanácsos vezetése alatt. Városunk e köztiszteletben megőszült jeles polgára, látható meghatottsággal a következő szép beszéddel üdvözölte a grófot. Méltóságos gróf ur! Ezen örvendetes napon, melyen méltóságod születésének évfordulóját, s egyszersmind nagykorúsítana kezdetét ünnepli, mi is kedves kötelességünknek ismerjük a pápai rooi. Uath, hitközség világi képviselői ré széröl hódoló mély tiszteletünknek és szerencse kivánatinknak kifejezést adni. E nappal megnyíltak intgod előtt az önálló élet gondjai és örömei, de megnyílt a tevékenység tág tere is, melyen ratgod,' mint a haza és király iránti érdemekkel tündöklő föuri család ivadéka, bivatva van boldog emlékű édes atyjának, és dicsőült őseinek lélekemelő példáit követni, s a hazának s emberiségnek hasznos szolgálatokat tenni. De minket az emberbaráti és hazai érdeken kivül még egy más szoros kapocs is vonz mtgodhoz. Dicsőült édes atyja, és ösoi szakadatlan láncolatban nem csak hívei de buzgó támaszai, oszlopai, és nemes szívű kegyurai is voltak a rom. cath. egyháznak, és mi egész biztossággal adjuk át magunkat azon édes reménynek, hogy a vallásos szülőknek vallásos érzelmekben nevelt sarjadéka nem fog hidegséggel viseltetni azon egyház iránt, melynek boldogító tanaiban dicsőült őseit lelki megnyugvásukat a sors csapásai közt pedig vigasztalásukat találták és nem fogja atyai kegyességét megvonni hitközségünktől, mely nélkül mi igen gyengék volnánk és tehetetlenek. Midőn tehát őszinte örvendezésünket nyilvánítjuk a fölött, hogy az isteni gondviselés mtgodnak e napot a romlatlan ifjúkornak teljes erejében megérni engedte, hódoló mély tisztelettel üdvözöljük mtgodban hazánknak hazafias érzelmű egyik főrendi tagját, a pápai és ugodi urodalmak örökös földesurát, a pápai rom. cath. egyháznak kegyurát, és egyházi önkormányzatunk első világi elnökéi, s kívánjuk szivünk mélyéből, bogy az egek ura árassza mindennemű áldásait mtgodra, és a mélyen tisztelt főúri családra, s terjessze ki nagybecsű életét az emberi élet legszélsőbb határáig, környezve alattvalói s honfitársai szeretetével és becsülésével. Kérjük mély tisztelettel mtgodat. hogy hitközségünket atyai kegyelmébe befogadni s abban állandóan megtartani méltóztassék. Éltesse az Isten mtgodat szerencsésen ! A fiatal gróf köszönő szavai — és rövid társalgás után a c o 11 e gi um ianári karának küldöttsége jelent meg. Az üdvözlő szónok Antal Gábor tanár volt, ki az alább közlött hatásos beszédben tolmácsoltaja collegium üdvözletét. Méltóságos Gróf úr ! Azon tisztelet, melyet méltóságod föuri családja s különösen boldog emlékű édes apja. hazafisága emberszerető szivjósága s fenkölt gondolkodása által általában méltán kiérdemelt, azon hála érzet, melyet rnéltóA „Pápai Lapok

64 tárcája. Miskolc és Eger veszedelme. Csak most midőn az egész országban viszhangzik a miskolci veszedelem által sújtottak szívrázó segélykiáltása midőn setétebbnét-setétebb képeket rajzolnak a borzasztó katasztrófáról: csak most alkothatunk fogalmat a pusztulás-, a nyomor nagyságáról. -Vadnai Károly egyetlen háznak egy éji történetét irta meg, de ez egy is fogalmat adhat arról, mennyi rettenetes tragocdia, történ Heteit a pusztulás vészórájábau. Leírásából ezeket vesszük át: „Éjfél felé kezdettnagyon villámláni és az eső szakadni. A felhőkből fontlott a viz, de hegyek közelében a nyári záporok nem .oly ritkák, hogy ez valami különös aggodalomra adott volna okot.: Éjfél után egyszerre csak nagy zúgás és lárma riasztott •fel ;elsó' szendergéscmből., A ház, melyben valék, a Peczétől néhány lépésnyire, emeltebb helyen áll. Ez a Pccze egy a várost átkanyárgó vízárok, melyét nem táplál forrás s csak az ésó'kiő* kap vizet, olykor nagyon is sokát. — Hallgatóztam a sötétbén s már a viz csobogását is hallani a házfai körül. Egy szempillantás alatt .a viz mintha '.már a falon belől;locsogott volna, ágyam mellett a szőnyegen. Mire meggyújtottam a gyertyát, a •sióba-, azíiveg ajtón keresztül már annyi vízzel telt meg, hogy bokáig: crt. A miig pedig átszaladtam % szalonon, e "néhány lépés ideje, alatt egy. arasznyit áradt, pedig csak csukott"ajtó alsó nyílásán hatolhatott íbe. Az előszobába érvé, az üvegajtón át borzasztóan halíottszott a

: néki vadait víztömeg háisogása bömbölése. Fölébreszteni az .alvó családot (mind. nőkét) s mig ezek ^ hirtelen gyertyákat gy-itottak* már a szoba térdig telt meg viz

: zel. — Képzelhetni rémülésüket! A mi lámpa és gyertya volt a háznál, mind meggyújtottuk. — Az anya és lányok kétségbe esve gondoltak öveikre, kik a kerten tul levő kertilakban aludtak, közelebb a Peczéhez és sokkal alantibb helyen, a hol a viz is már jóval magasabb lehetett. „Oda vannak mind!" — kiálták kétségbe esve. A viz folyvást nőtt s csak annyi idő maradt, mig egy öltözet ruhát s egy-egy melegebb kendőt hónuk alá kapva, a csarnokon át — már csaknem övig érő vízben — a padlás lépcsőjéhez jutottak, hogy azon föl menekülhessenek

1

. Ha itt, a hol két ajtó állt-ellen a vizbetodulásának, ily gyorsan'nőt az áradat mi történhetett künn? Ezt csak képzelni lehetet, tudni nem. Mert vak éjszaka volt, köromsötélség, melyben egy lámpa vagy gyertya tehetetlen világa alig hatolhat négy öt ölnyire. Az előcsarnok ajtaját kiíiyitva, megtekintem, ha nem lehetne é áthatolni a kertbe, hol a leányok nagyanyja, uagynenjök és legfiatalabb nővérük tölte a rettenetes éjszakát? Egyik kezembe gyertyával, másikkal egy "nagy bottal indultam a lépcsőn lé, ép midőn az áradat betörte a nagy kaput s rettenetes áradat rohant végig az udvarol), bőszülten sodorta szennyes hátán a gerendát, hordót, kitört fákat. Egy lépést sem lehetet előre menni a mellig érő s még mindig növő vízben s nagy erővel kellett visszakapaszkodni az előcsarnokba, bezárva annak üveg ajtaját. Künn a háborodoitan rohanó vízár bömbölése hallaszott, fenn az anya és nővérek kétségbeesett sirása. Igy telt él majd egy óra. A vigasz, a bátorítás stfava nem érhetett semmit, az egyedüli, a mi még a"csüggedett,nőkbe lelket adott: az imádság volt. A: vízzel telt szobákban hárman, én és két nő némi dologhoz fogtunk, a bútorokat egymásra rakva, hogy a viz hidegségét a munka melegével egyensúlyozzuk, majd a padlásra sietek föl, hogy á padlásablakon segélyé'rt kiáltsak.— Az emberi hang azonban elveszett a viz szörnyű zajlásában. Csak néha hallék egy-egy recseiiést, házak összeomlását a szomszédságban. Fél óra múlva a padablakból két embert pillantok meg, kik az utca túloldalán fáklya mellet bajlódtak valamivel. Oda kiálték a mint erőm engedte: „Itt a ház kerti lakában négy ember van életveszélyben, segítsenek, mert a felső házból kimenni nem lehet. Ott az áradot sodra!" Kiáltottak vissza valamit de nem érteltem, hogy mit. Nemsokára egy uj fáklya fény pirositá, meg a szürke mocskos áradatot. Egy tűzoltó jött többed magával, a ki meghallá második segélykiáltásomat s elszántan hatolt a ház felé. De egy kerülőt kellett tennie, ne hogy elkapja a viz sodrása. Jöttek aztán a kitörött kerítésen át, a fal mellett mellig állva a vízben a padról kötelet keriténk s egy derék önkénytes tűzoltó derekára kötve, megindult a mentési vállalat. Nehezen ment, de egy jó félóra múlva háton hozták ki az agg nagyanyát, ennek leányát, 8 a legifjabb nővért, kik a halál félelem legszigorúbb óráit állották ki. Már csak fejük volt künn a vízből. Ha ceak kevese^, nő még az áradat, oda vesznek. Még ha nem egyetlen nővérem családjával, hanem egészen idegenekkel történt volna is az, a mit itt elbeszélek, mélyen megrendülve emlékezném rá életem utolsó órájáig. A kétségbeesés sírását az'j őröm sirása váltotta fel. Az.anyagi kárra ki gondolt volna most,j midőn élni látta azokat, kiket már holtaknak hitt. E pillanatban —- bár a viz még tombolt a szobában ,hol csuronvizes ingegben borultak egymásra anya és leánya, meg a nővérek, — a boldogság fénye ragyogott a szerencsétlenség éjszakájában. Hisz nem vesztették el a legfőbbet : egymást A vész helyéről érkező tudósítások megrázó dolgokat beszélnek.. A gömöri szárnyvonalnál, melynek sincit és talapzatát az árvíz tökéletesen szélrombolta, láthatók voltak a pusztítás óriási nyomai. Összetorlódtak ott hosszú vonalban a szerencsétlen város minden zugából elsodort bútordarabok, ágyak hordók,