Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878
1878-12-22
A szerkesztő és lvladLóIxivatal "Wajdits Károly könyvkereskedésében van, ahova az előfizetési és hirdetési díjak is intézenilók. Kéziratok nem adatnak vissza. Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési dij als.: Egy évre 6 fr. — Félévre . 5 fr. — Negyedévre 1 ír. SO kr. Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 6 hasábos petitsorban 5 kr. nyiTttérben soronkint 25 krral vétetnek fel.Bélyegdíj mindig külön fizetendő. 1879. évben VI. évfolyamába lép. Önérzettej nézek vissza a iap állal befutott ót évi pályára, mert ezen öt év alatt mindenkor a felvilágosodás zászlaját magasan lartva, a haladás szolgálatában állott, mindenkor a nemes és jó czél felé törekedett, mindenkor elismeréssel szóllott a szép tettekről s megrótta a megrovásra méltó cselekedetet. A páríolás. melyben lapom a nagyérdemű közönség által részesitelett, bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az hézagot pótol, de ezen pártolás egyszersmind ösztönöz arra. hogy hasonló irányban azt továbbra is fenntartsam és fejlesszem. Nem rettenek vissza semmi áldozattól sem, hogy lapomhoz kötött jogos igényeknek megfelelhessek, s ha a közönség pártolása által buzdilatva leszek, még többet is nyújtok, mint eddig nyújthattam. A szives hajlamot, melyben igen tisztelt előfizetőim részesítettek jövőre azzal akarom viszonozni, hogy minden egész évi elő ref izetömnek egy gyönyörű olajfesték nyomatú jutalom képpel — „A. magas havason" 43, 57 cm. nagyságban, — egészen ingy.en, kedveskedem. E reám nézve nagy áldozat daczára a lap előfizetési ára marad mint volt t. i. Egész évre 6 frt Fél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. A ..Pápai Lapok" tisztelt barátait felkérem, kegyeskedjenek lapunkat ismerőseik körében terjeszteni Végül felkéretnek az igen tisztelt előfizetők, hogy az előfizetési díjakat hozzám és nevem alatt minél előbb beküldeni kegyeskedjenek, hogy a juta lomkép et az év első hetében már megküldhessem. Kérve a nagyérdemű közönség szives pártfogását vagyok mély tisztelettel Pápa, 1878. decz. hó. "^AJDITS JÍÁROLY a „Pápai Lapok" kiadó tulajdonosa Pápa, 1S78. deczember 22-én A városi közgyűlés karácsonyi ajándéka. (Rn ) Városunk jövő évi költségvetési előirányzata feletti vita. a tegnapi közgyűlésben be lett fejezve; minden dicsekvés nelkül'mondhatjuk. hogy ezen ügy, fontosságához illő komolysággal, alapossággal és — őszintén szólva — a hazai municipális élet terén szokatlan, szakavatottsággal lőn tárgyalva. A gyűlésben részt vett képviselők át voltak hatva a költségvetés jelentőségétől s a mit ez ideig még nem tapasztaltunk, most megtörtént, mert beható tanácskozás folyt a felett, mit a felületesség csak egyszerű rideg számoknak tart; s olyan módosítások eszközöltettek a költségvetésen: melyek horderejét csak a jövő lesz hivatva a kellő méltánylásba részesíteni. Az önkormányzat fóruma előtti harcz oly régi, mint az intézmény maga, csakhogy a hajdan divó küzdelem a ..személyes" kérdések körül vált élénkké; csak ilyen természetű kérdések felmerülésekor lehetett valóságos küzdelemről szó. Ha egy „jóbarát,'"'- ,,só)r,'* „koma, 4 * „rokon' 4 megválasztása vagy ilyen emberek elleni támadás volt a napirendre kitűzve; ha reslorálásról szó volt, akkor „érdekesnek" tartatott a városháza nagytermében véghez menő esemény; de ha ilyesféle alkotmányos küzdelem nem állt napirenden akkor zajtalanul hullámzott az ősi mederben önkormányzatunk folyója, mintha annak más rendeltetése sem lelt volna mint egyes személyek számára, hivatalt vagy más eíFélét, nyújtani. A nép rég érezte s érzi a súlyt s görnyed a közterhek viselése alatt s mert terhein sem könnyíteni sem pedig a hozott áldozatokért rendet nyújtani az önkormányzat idáig képes nem volt, zúgolódott; a nép elégedetlen volt s kárhoztatta az alkotmányt s epedve sóvárgott a despotizmus: a Bach korszak után! Ösztönszerűleg érzi a nép, hogy nem mégy rendjén a jelen állapot; ezen segíteni akart és vélt saját módja, tehetsége szerint. Magára hagyatottsága közepetle azt vélte a nép, hogy jobb lesz majd ha az „intelligentia" helyét ö foglalja el a tanácsteremben legalább a ..pótlék 4 emelkedését, ellenszegülése által, megakadályozza. Az intelligenlia lelkesült a szépért, a jó, a nemesért s a haladás eszközeit megteremteni, városunkat emelni törekedett; de ezen jó szándékának mindig útját állta a „nép 4, — protestálván: a pótlék felemelése ellen s leszavazván a humánus ideákat behozni törekvő értelmiséget. Szomorú volt látni miként harczol — min külön kaszta, mint halálos ellenség — az értelmiség a nép zömével. És hogy ezen szomorú harcznak csak a stagnátió, a visszamaradás, az általános elszegényedés a gyűlölet egyes osztályok között, valamint a municipális szabadság csorbítása és bénítása, lehetett egyedüli eredménye, azt, ki jogi érzék és tiszta elmévé bir, be fogja látni. Hiába, az ember ember marad, s igy küzdelmének föczélját az anyagi előny képezi s a legszebb eszme is ha, az egyes, vagy az összesre, kézzel fogható ha szonnal nem jár, elbukik, mert az ember természete már egyszer olyan, hogy az nem ideákból, de kenyérből tartja fel magát, ebből táplálkozván, ezért fáradozván ; a többi a hétköznapi emberre nézve luxus, melynek hódol ha — pénze van rá! A nép látván azt, miszerint a hivatalnok csak igen későn megy be a hivatalba, de azt annál korábban elszokta hagyni; tapasztalván azt, hogy ügyei a boszantásig elhanyagoltainak; érezvén, hogy igazságot csak ugy nyerhet, ha folytonosan „keneget" s tudva azt hogy, mindezen bajai daczára, egyes „urak" basáskodása, igaztalan durva önkénye, szeszélyes eljárásnak eltűrésére kárhoztatva van; s végtére még mindezek mellett nagy adót fizelni és súlyos anyagi terhekel viselni kénytelen: mindez csak olyan állapotot teremthetett, mely keserűséget, elégedetlenséget, a jelen viszonyok iránti ellenszenvet szült — a tűrni, hallgatni utalt nép szivében. Nem csoda tehát ha ilyen körülmények között a nép elórdul az alkotmányos magyar institutióktól, s eped az absolulismus járma után *). A nép jól emlékszik még a Bach korszak alatti erhes adókra, de arra is emlékszik, hogy akkor a hivatalnok pontos, lelkiismeretes volt, s ha ö panaszt emelt gazságot talált; jól emlékszik hogy, akkor rend volt mindenütt s a hivatalnoknak tekintélye volt; jól emlékszik ö — hogy akkor az útak jó karban voltak, holott most? az adó nagy, de minden más reá nézve csak rosszabbra fordult. És valóban nem igazolt-e ily körülmények közepette a nép elégedetlensége? Mí kénytelenek vagyunk elismerve, igennel válaszolni. Önkormányzatunk, ugy mint az gyakorollatik, nem vezethet máshová, mint: systém változáshoz. És ezen változás befog következni, ha az önkormányzatot intéző körök •— saját érdekükben -— észre térni mi hamarább nem fognak. Valóban méltán megcsömörlött a magyar nép a meddő ígéretektől s nem lehet tőle józenfővel továbbra is követelni, hogy lelkesüljön olyasféle intézményért, mely reá télieméi egyebet sem hoz, s ezért a nép önzetlen barátait, az igaz hazafiakat, kétszeres munka és gyors cselekvés várja, ha az önkormányzatot tekintélyre és áldást hozó érvényre emelni óhajtják. Nincs az állami életben dicsőbb polgári szabad intézmény, mint az önkormányzat, mert általa, az egyes vidékek önálló rendelkezési joga biztositatik s a nép barátai, a nép megbízottai, számára ut van általa nyitva: az üdvös cselekvények foganatosítására. És üdvös cselekvények, nemes intézmények meghonosítására mint említettük, gondolatait is; de ezen gondolatok eszközlésénél mindig elfelejtették a legfontosabb ügyet, a kivitel alapját: az ügy anyagi oldalát, a pénz kérdését. Ezért szegült és szegül a nép ellent minden újításnak, mert ö ebben csak újabb terhet lát, mely ellen midőn magát védelmezi, csak jogával élt és él! Örömünkre szolgál látni és a tegnapi közgyűlés határozatából tapasztalni azt hogy, városunk az önkormányzat terén is élő példa gyanánt szerepel, mert megbizotlainak figyelme az anyagi kérdések javításával foglalkozva, utak és módokról gondoskodott, hogy a közterhek tényleg könnyítessenek. Nagy tény az mit Pápa városának közgyűlése véghez vitt, oly tény, mely a magyar városok életé— *) Említenünk sem kell, hogy ezen általánosságban tartott tételek nem vonatkoznak épen városunkra, hanem a hazában felmerülő eseteket tüntetik elő. Szerk. A „Pápai Lapok" tárcája. A szerelem ünnepe. A képzelet örökzöld fenyvesében elindultam karácsonyfának valót keresni számodra nyájas olvasó. Tele aggatva a gondolat csecse becsével, nyújtom lelked elé az ábránd felderengő hajnalában, lm fogadd rajt e sziv meleg házának üdvözlő virágai, melyek mosolyogva hajolnak eléd, a jó kivánatok illatárját. lehelve. — Válassz közűlök. — De nini csak most veszem észre mi van közöttük, levéllel szájában kis tarka lepke.—Elsőben is nyúljunk hát e levélhez, mert ha jól emlékezem ugy tanultam hogy édes mindnyájunk közös kis hüne a kíváncsiság. Törjük fel róla, a tündér pecsétet, mi hírt hozott távol bülbül honának bíbor porral fedett levélhordója ? Ha megengeded kedves olvasó, majd én inkább tolmácsolom neked. Három titkos jegy van e kis levélben, mezeknek titkát álom közbe sugá fülembe az én barátságos múzsám. Hogy ezekre a minap megtanitá játék között egy kis tündér gyerek. E jegyek a sziv betűvel irvák, és bennök lángol a bűbáj varázsa, vonást pótolja a szúró tövis, s a pont ezeknél nyíló rózsa bimbó. — E három titkos jegy—már kitaláltam — e végetlen fogalmat tartalmazza, mely a paloták, s nád gunyhok között is hívatlanul, mint vendég megjelen óh í semmi más ez, mint a szerelem. Ez ugyan rövid kis izenet pillanatra, tán igy gondolkodunk, de tévedünk, ez pedig emberi. — Oh! e bárom szótag többet mond, mint egy világ irodalom, képet njujt élénk, melylyel csak a természet ős ecsetje versenyezhet, benne párosai mélység, és magasság. — De miért fejtegetném tovább e kis szót, hisz ismeri, avagy ismerni fogja minden, de minden érzékeny kebel. Emlékeztetni jött e tünde hirnök a boldogságnak hímes pillangója az ünnepre melyet most szentelünk, mert hisz ez a szerelem ünnepe, midőn — „lehűlt a fájdalom gyüjp ölese" e alá egálja e föjdre fényhullából az emberek közé aj szent szabadság. — Az isten ember nyert itt életet vele a h i t, remény, és szeretet. Kedves olvasó! Erezd cl csak egy kissé gondolatid csónakát az emlékezet kanyargó csermejére, és megtalálva a révet köss ki rajt. Tekintsd e partot, mely mintegy megbántott félisten komoran néz a végtelen űrbe, s hidegült homlokán ezer éves bánat ránczai nyúlnak. E part az élet. — Es most figyeld e partot, közelebb, látod hogy fut mohosult lábához enyelegve az ezüst fürtű hulláin, s rajt elsimulva csacsog tündér*nyelven ősi szerelmet. — A feledés fellege ül viharoktól rongált homloka táján, s eltűnik a bánat, fájdalom vájta ránczaiból az öröm sugara reszket eléd. — Igy változott az élet arculatja, s körötte, e mozgó embervilág, hullám gyűrűkbe hömpölyög tova. — E változás oka . . ? fellelheted az, hogy a szerelem ül ünnepet. Nézd a gagyogni kezdő kis sereg Örömében ujjong, majd kesereg. Nem is csoda, hisz oly nagy a baja E szót már megtanulta, hogy „anya — Kell hogy hozzá köszöntőt is keressen, Ez is megvan-a jó Isten szeressen." Egy lépéssel ismét menjük tovább, midőn már a gyermekkor édes emlékei, mint fel, felujjuló reminiscenciák, már beljebb beljebb vonulnak szivünk páholyába. Helyetlök elől más foglal helyet. Erősen vizsgálva a szinteret E lángoló e délezeg érzelem Ünneplő ruhában a szerelem.— Vess egy pillantást kedves olvasó az ifjúkor rózsa ligetébe, a hol még csak rejtve van a tövis felette, és közötte száz virág. — Mig élnem jő a csalódás szele s jeges lehével egy óra alatt e szép virágot mind lerázza le! s uíánnok csak szúró tövis marad. — Foglalj helyet e liget pázsitán, hisz „még rajta virít az egész kikelet." Nézd csak a pirnló leánykát eltalálod-e miért pirul ugy arcza, s ha netán elkezdenéd most e dalt „mi van a kötődbe bekötve' 1 az ártatlanság felfakasztaná igazhoz szokott eperajakát. De ne hozzuk ezzel mi őt zavarba majd inkább ugy titokba megsúgom. Mert állithatom hogy ez nagy titok, ha megtalálná tudni bünhődésem rendkívüli nagy bűnhődés leszen. Hisz tudva van ki női titkot árul, a számadást el nem kerülheti. Tehát a szó magunk között maradjon. Tárczát hímez (azt nem mondom kinek]) már kész is rajt a remény horgonya, s a lángoló sziv vörös gyöngy szemekből s ezek felett két kis fehér galamb eltalálhatjuk már hogy mit csinál. Csak a kereszt az kissé ferde még, most igazgatja, hogy dobog szive! ha véletlenül jőne a mama?! , Es ime kesz óh! hogy örül neki, meg is csókolja ugy ölelgeti. Most forduljunk egy kissé másfelé. — Egy ifjút látunk ép most rágja tollát, hogy szinte megtámaszkodik bele, oh! nagyon nehéz lehet a feje. Bizony ez sem legkönnyebb feladat, irni? nem irni? mind kettő bajos, mikor oly nagyon ég itt a balfelől s mit gondolna, az a kis szőke barna (Vagy mit tudom én melyik} annyi áll, mit gondolna az a szép kis leány: ha ugj' múlna el a fehér karácsony, hogy tőle, csak egy kriszkindlit se lásson! de üres a zseb, bár a sziv teli olyannyira, hogy ki kell önteni. — S minő alakban? ez a bökkenő, mihez pénz nem kell van-e arra nóta! Legczélszerübb tehát a galamb posta. Hiszed-e most már kedves olvasó mily fontos volt e parányi levélben, melyet a távol bülbűl szép hónából hozott karácsony fámra a kis lepke. — Tehát a szerelem ül ünnepet hogy eljött hozzánk a fehér karácsony. Azonban már tán ki is égett szerény karácsonyfám mellett türelmed olaja türelmes olvasó, mélynek halvány világa mellett szemléled az emlékezet baltájával vágott s a képzelet őrök zöld fenyveséből előhozott kis karácsonyfának tarka apróságait. Nem is fárasztalak tovább vele, már Oszlóban az ábránd hajnala. Ha választál közülők egy virágot Önzetlen nyújtom legyen a tied S teljesüljön az, mit óhajt szived., Soós Lajos, 51
