Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-09-30
maíos urmagyar embernek még áldozatok árán i s fentartanivagv is a megtanultuk , 811 ,ern. azon szellemet a mely a tanács némely tagjatt vezérlő,. Ninpsen ember a kinek kedveért nemzetiségünket feláldozzuk, valamint ismét nincsen olyan teher, melyet ezen szent kiucannk megvédéséért elválalni és hordani vissza rettennénk. A nemzet szelleme, lelke-a nyelv, s mi ezt védeni kötelesek vagyunk, s ha türelmünk az idegen ajkúak iránt meg oly nagy légyen is, addig nem terjedhet - hogy általok nemzeti nyelvünk iránti indolentiára vezettessük magunkat. Lassan páter a kereszttel! Pápa városa magyar — és az is leend! Es ezért jogosan megkívánjuk, hogy a nép által elöljáróvá választottak- is testestül lelkestül magyarok legyenek - vagy ha ezt lelki érzelmük tiltaná no akkor - széles a világ. Nem mondjuk, hogy a tisztelt tanács minden tagját éri ezen felszólalásunk • azok pedig kiket illet megfogják érteni, hogy „áll Buda él gyar még" - bárha türelmes is. - Üdvözöljük Horváth Lajo: at ki városunkról ezen szégyent, bátor felszólalása által'elháritotta és elismerésünket íéjezzük ki a tisztelt közgyűlés azon határozata felett, melylyel Horváth Lajos ur indítványát egybanlag elfogadta. Agyülés menetéről a következő'részletet közöljük : Elnöklő polgármester által a gyűlés megnyittatván, Váli Ferenc iskolaszéki elnök jelenti, hogy a kormány által a. polgári iskola IV-dik osztálya is felállíttatott s megnyittatott. Örvendetes tudomásul vétetvén, a kormányhoz hála felirat intéztetni rendeltetelt. A gyám és gondnoksági ügyeket szabályozó 1877. XX. t. c. tüzetes tanulmányozása, és az e törvény által igényelt intézkedések tárgyában javaslat előterjesztésével a városi tanács megbízatott, oly utasítással, hogy azt a jogügyi szakbizottság véleményével együtt a legközelebbi közgyűlésre bemutassa. Olvastatott a veszprémi kir. törvényszéknek a tagosítás! munkálatok megtörtént hitelesítésére vonatkozó végzésére vonatkozó végzése. Tudomásul vétetett, s Vághó János képviselő indítványára a hitelesítési jegyzőkönyv hiteles másolatban a városi lelíár részére meghozatni határoztatott. Jelenti a városi tanács, miszerint a feloszlott legelő után a városra rótt állami adó megtérítése az új birtokosokra kivettetvén, egy hold legelői illetményre 40 kr földadó esik. Polgármester jelenti, hogy Szelestey LajrH képviselő a Mansberger színigazgatónak adott segély tárgyában benyújtott felebbezését visszavonta. Olvastatott Körmendy Pál városi üg)*észnek előterjesztése, mely szerint néhai Gitling József plébános hagyománya tárgyában az általános örökös a perlekedés mellőzése szempontjából egyességi ajánlatot tett. A jogügyi szakbizottság véleményéhez képest az ajánlat elfogadtatott. Felolvastatott a közpénztár állapotáról szóló számvevői jelentés, mely szerint adó és egyéb jövedelmekből nevetés összegek vannak hátralékban. Polgármester a hátralékok miként leendő behajtása tekintetében kéri a közgyűlés utasítását. Timár Elek képviselő a hátralékoknak végrehajtás utján behajtására a polgármestert a törvényben felhatalmazva látja és a tagosztály által szükségelt munkálatok után felmerült, s az egyesekre kivetett költségek, behajtások közigazgatási útra tartozónak jelöli. A közgyűlés Tímár képviselő felszólalása értelmében felhatalmazza a polgármestert a tagoszíályi költségeknek közigazgatási utón leendő behajtására. Bemutatja a városi tanács a mutatványok « nyilvános előadások szabályozása tárgyában készített javaslatát. A javaslat elfogadtatott s jóváhagyás végettatörvényhatósághoz felterjesztetni rendeltetett, egy §. kivételével, mely a magyar szinielőadásokat is díj kötelesség alá vonni célozza. E §. ellen Horváth Lajos képviselő hivatkozva a győrvárosi szabályrendelet intézkedésére szólalt fel, s indítványozta, hogy a magyar színielőadások a díj kötelezettség alól teljesen felmentessenek, ellenben az idegen ajkúak ilyennel rovassanak meg. Timár, Rózsa és Váli képviselők Horváth indítványát pártolván, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta azt. Olvastatott a párisi magyar egylet felhívása menház építési ügyének pártolása iránt. Váli Ferenc képviselő az egyletnek egy darab 100 frtos kölcsönsorsjegyét megtartatni indítványozza, Stampfl Gusztáv képviselő pedig ez indítványt oda módosítja, hogy a város 100 frttal lépjen az alapítók közé, az esetre ha a sorsjegyek vevője egyszersmind alapítónak nem tekintetnék. A határozat e két indítvány értelmében mondatott ki. Olvastatott Véber Dániel őrmesternek, mint a koldus segély kiosztásávsl megbízott kezelőnek a városi tanácstól a közgyűlés elé terjesztett javaslata, miszerint, tekintettel arra, hogy a városban az utcák és terek seprése rendesen szombaton szokott történni, az izraelita, koldusoknak engedtessék meg, hogy magukat a seprés kötelezettsége alól osztalékuk egy részének a többi koldusok részére átengedésével megválthassák. — Váli Ferenc nem kívánja, hogy itt a felekezeti különbség tekintetbe jöjjön, és hogy a munkaképes koldu- magát a seprés alól felmenthesse- indítványozza tehát, hogy az izraelita koldusok pénteken délután seperjenek. — Szvoboda tanácsos azt ajánlja, hogy jövőre a város hetenként kétszer sepertessék, szerdán és szombaton, és az izraelita koldusok a szerdai seprésben vegyenek részt. - Lövensfein Adolf képviselő az indítványt tárgyaihatónak nem találja, mivel az nem a képviselőtestület tagjától eredt, ő egyátalán nem látja helyén, hogy a koldusok sepretésre szoríttassanak; mert a koldusok a községi adóból segélyeztelek, s ő mint adózó nem kívánja, hogy a koldusok seprésre köteleztessenek, annyival inkább mert az a törvényben nem foglaltatik, és a seprés teljesítése nem esik egyformán terhére a koldusoknak, van köztük olyan, ki abban született, de vannak az izraelita koldusok közt olyanok is, kik még tegnap jómódnak örvendettek, és ma koldusok. — Azért, ha az őrmester indítványa tárgyaltatik, azt elfogadtatni kéri. Vághó János, dr. Löwy László és dr Krausz Miksa képviselők az izraelitáknak is a seprésre köteleztetese mellett szólalván fel, a közgyűlés Szvoboda indítványát fogadta cl. A tanács jelenti, miszerint az egyik adóvégrehajtói állomás időközben üresedésbe jővéu, arra ideiglenesen Kardos Gábort alkalmazta, 11 képviselő pedig- végrehajtou Által Istvánt ajánlja megválasztatni. Stampfl Gusztáv képviselő indítványára azonban a közgyűlés a választásba ez alkalommal nem bocsatkozotít, hanem 3 hétre pályázatot hirdet. Polgármester jelenti, miszerint a pápai takarékpénztár a városi szegények részére 50, és a városmajornál levő varos, korházra szintén 50 frtot ajándékozott. - Az ajándék halas e usm Vésse! vétetvén, a befizetett 100 ft az illető célokra oda utaltatott. Megyei és helyi hirek. — Előfizetési felhívás. Az évnegyed elteltével tisztelettel kérjük előfizetőinket szíveskedjenek előfizetésüket, mi hamarabb megújítani. A „Pápai Lapok" ezentúl is városunk és vidéke erdekeinek hű tolmácsolója és védője leend, s egész erejét oda fogja irányozni, hogy ezen hivatásának minél hathatósabban meg felelni képes legyen. De ezen nagy feladatnak csak is úgy felelhetünk meg ha viszont a tisztelt közönség nagybecsű pártfogasában lapunkat továbbra is részesíti, hogy igy az anyagi gondoktól menten törekvésünket a kitűzött közjó előmozdítása felé uj erővel irányozhassuk. Lapunk, mind beosztását, mind pedig gazdag és változatos tartalmát illetőleg a vidéki hírlapok között az elsők sorában áll , s hogy ez továbbra is igy legyen csak a tisztelt közönség elismerésétől függ, a miért is kérjük előfizetésöket minél előbb megújítani. A „Pápai Lapk" kiadóhivatal a. --- Folyó hó 25-én H-ik Rákóczy Ferencz cimü eredeti dráma adatott általunk, részben a török sebesültek javára, a költségek levonása után a sebesültek részére 22 frt. maradt, felülfizetés 8 frt., s igy az összes 30 frtot. tesz, melyet ma a. Hon szerkesztőségének átszárinoztatás végett beküldtem, kérem a tekintetes szerkesztő urat, méltóztassék a mellékelt felülfizetéseket becses lapjában közölni. Szilágyi Béla művezető. — A török sebesüllek javára. Felülfizetett uju Gróf Keglovich „Dák ár ól" 1 ft. 50 kr. Frei Nándor 10 kr. Szvoboda Venczel 80 kr. Matkovits „Kaposvárról" 4 ft. 20 kr. N. N. 20 kr. Roszt Ernő 20 kr. Kiss László 1 frt. összesen 8 frtot. Kelt Pápán szeptember 25-én 1877 Mück Nándor pénztárnok. —A török sebesüllek és menekültek részére városunkban eszközölt gyűjtések kimutatása. I. közlemény, vécsey István és Schwarz Sámuel ívén adakoztak: Esterházy 20 ft. dr. Valdig!.i 3 ft. Fenyvessy Ferencz 3 ft. Aveilleux 3 ft. Poullain Chef Cuisinier 2 ft. Rózsa I. 1 db. arany. Halasi 1. 2 ft. Devics J. 3 ft, Hikman 2 ft, Szt. Benedek rendű székház 10 ft. Ocsovszky Kázmér 5 ft, László B. 2 ft. Veisz A. 1 ft, a „Pápai Lapok" szerkesztősége 5 ft, Grill P. 2 ft, Tóth Lajos 6 ft, Eó'ri Szabó S. 5 ft, Ajkay Miklós 2 ft, Tímár E. 2 ft, Weisz 50 kr. Schuster J. 50 kr, Gold k. a. 60 kr, Rappoport 50 kr, Rápoch 50 kr, Roth S. 50 kr, Nagy J. 50 kr, Fellner J. 50 kr, Kohn M. 80 kr, Stein S. 1 ft, Kraus» J. M. 1 ft, Tausz F. 40 kr, Schlesinger Rozália 1 ft, Braun Róza 1 e. ft. SalzérJ. 20 kr, Neu D. 30 kr. Pintér M. 50 kr, Maycr Nándor 50 kr, Kronpacher 50 kr, Berecz 50 kr, Iglauer 50 kr, Barla J. 1 ft, Rager J. 50 kr, Takács 2 ft, Kolm J. 50 kr, Hannig A. 1 ft. Káplányok 2 ft, Jäger Fer. 1 ft, Parrag 1 ft, Schwarz B. 50 kr, Grosz E.-né 50 kr, Neufeld 50 kr, Csizmadia Ilona 50 kr, Vinkowich Sándor 30 kr, Ruip J. 70 kr, Szabó S. főgyógyszerész") 5 ft., Gebök Gy. 1 ft, Gráf .1. 1 ft, Vajdits N. 1 ft, Vajdits J. 50 kr, özv. Lázár L.-né 1 frt, Schmied Cornelia 1 Irt, Herz Rezső 1 frt, Mandelbaumné 1 ft, Szwoboda E. 20 kr, Pákor J. 40 kr, Neuman J. 3 ft, Nyizsnay J. 20 kr, Schehák J. 1 ft, Horváth Róbert 1 ft, Vértesi L. 1 ft, Reznyák Albert 1 ft, Rechnitz Salamon 1 ft, Steinberger M. I frt, Voita József 5 frt., Pápai takarékpénztár 25 forintot. Koritschoner J. 1 ft. dr. Kövi 1 ft. Klém A. 1 ft. Zimmerman A 50 kr, Zimmerman Krisztina 50 kr. Szenté J. 1 ft., Rotbaum 50 kr., Jakab Gy. 20 kr, Uőhm M. 30 kr., özv. Klein 10 kr, özv. Balog K. 10 kr., Cseresnyés K. 20 kr, Orbán G. 10 kr., Buksbaum A. 20 kr, Süs S. 20 kr, Pollák S. 20 kr, Eisler F. 30 kr, Goldsmied F. 1 frtot. (Folytatjuk.} — A iöröksebesültck javára gyűjtendő könyör adományok átvételével megbízottak, feladatuknak derekasan megfeleltek amenyiben ez ideig 719 frt. 35 krt. gyűjtöttek e célra részint papírpénzbeu részint pedig arany és ezüstben, mely öszszeg a gyűjtő bizottság elnöksége által a budap. török főkonsulátushoz el is küldetett. A gyüjtéseredményét részletesen közöljük. — A következőket vettük: A felebaráti szeretettől in dittatva a sajnálatra méltó Törökök részére az ugodi ispán sági cselédek is velünk együtt adakoztak, melyből befolyt őszesen 2 hlter rozs, melyet azon bizalmas kéréssel vagyok bátor beküldeni, hogy szíveskedjék ezen rozsot a Pápán gyűjtött összeggel együtt rendeltetési helyére elküldeni Diósban 1877 szept. 26. Kapácsy Antalné. Ezen nemes emberbaráti tett napnál fényesebben bizonyítja azt, hogy népünk minden rétege lelke sülten tud áldozni. Éljenek az igaz nagylelkű honfiak és honleányok. — Halálazás. Schier Károlyné született Ráth Luiza szomorodott szívvel jelenti szeretett testvérjének Ráth Józsefnek hosszas betegség után folyó évi szepiember hó 23-án d.e. 11 '/ 4 órakor életének 54-dik évében történt kimultát. A boldogultnak földi porrészei folyó évi szeptember hó 24-én, az alsó-városi sírkertbe d. u. 4 órakor az evang. szertartásai szerint eltakarittattak. Kelt Pápán, 1877. Béke poraira! — A pápai kertészeti lársidat cz idei őszi általános terménykiállitást összerendezte, hogy a mostoha időjárás mellett is átnézeíet nyújthasson az ezeu évi kertterményekről és tagjainak a szükséges találkozást eszközölhesse. A kiállított táro-yak ma, vasárnap egész napon á t, a t. közönség által is mcgszemlélhetők, a városi óvodában 10 kr. belépti díj mellett. A választmány. — Mesterséges concenlrirozás hátrafelé. Nem a plevnaí ütközetből megfutamodott. Schilder-Schuldner tábornok viszszavonulásáról akarunk szólani, hanem Roda János helybeii cipészmesternek el párolgásáról, ki ugyanis a mult napokban feleségével összekapott s ezen alkalmasint nem első, házi csetepaté folytán megszökött; az ur Isten gondviselésére bízván hátrahao-yott két kis gyermekét és feleségét. Rendőrségünk tudomására jutott B. J.-nek hátrafelé történt concentrátiója kémszemlére küldé gyalogjait, hogy az elfutott harcos fel jelenlegi főhadiszálását kikutassa, — de a mint haljuk a nyomozás nem sikerült mivel B. J. már alkalmasint az ellenséges teritóriumot végképen kiürítette, Pápát elhagyta, s békekötésre nem hajlandó — inkább téli hadjáratot folytat. 1 — Két kozák a múlt éjjel egy gyanús házban elkezdett verekedni, de szerencsétlenségükre a rendőri szemle éppen akkor ment a ház előtt el midőn viaskodás és ordítozás javában Folyt. A nagy lármára a rendőrök a házba azonnal be mentek s itten az ajtót elálló egyik kozákot azonnal elfogták, a megcsiaett éppen biztatá társát, hogy „végezd-ei vele", mely biztatás uem lehetett valami „szelíd legyintésre" való felbátoritás mivei a zsebben talált éles nagy kés, más szándékról tanúskodott. — Mig a rendőrök az egyik verekedőt letartóztatták s késétől megfosztották az alatt a másik a gyanús eszközt magától eldobni igyekezett. A két bekísért késelő kozák eztán kivallotta, bogy biz ők esetleg a. gyilok használatától som rettentek volna vissza sőt azt egyenesen e célra hozták magukkal, a miért is további eljárás végett a helybeli szolgabiróságnak át szolgáltattak. — Kémény tüz f. hó 21-én V-sz. szabómester házának kéménye kigyulladt; ebből nagy szerencsétlenség származhatott volna ha a ház tulajdonos még ideje korán a tüzet észre nem veszi, ugyanis a padláson szalma volt s a kéményből pedig már a lángok egy nyitva felejtet tisztító ajtón kicsaptak és ennek folytán a szalma égni is kezdett, de a gyorsan és erélyesen közbe lépett háziak által a tűz azonnal el lőn oltva és ez által nagy szerencsétlenség lett megakadályozva. — Folyó hó 20-án közép Iszkászon tüz ütött ki, mely alkalommal 8 ház és több gazdasági épület a lángok martalékává lett. Hogy a mindinkább tova harapódzó vész, korlátozva és aránylag gyorsan el lőn fojtva azt leginkább Gróf Zichy urnák lehet küszömii, a ki is az oltásban személyesen a legnagyobb erélylyel részi vett. A gróf ur azonnal minden oltószereivel a vész helyére sietett s itten az oltást személyesen-vezette s ami több saját kezével abba részt is vett s ez általa népet tevékenységre és kitaitásra buzdította. A lakosság a gróf nemes és emberbaráti tettét hálás emlékezetében fogja mindig megtartani, mi pedig azok nevében köszönetünket fejezzük ki. Adja az ég hogy hazánk sok ilyen humánus gondolkozású mágnást számláljon főurai között. — Egy ezüst anker óra találtatott a városhoz közelfekvő egyik szántóföldön. A tulajdonos az elvesztett tárgyat a rendőri hivatalban átveheti. — Rét törpe fogja magát legközelebb városunkbau bemutatni, mint halljuk a törpe pár egyike férfi s 28—30 éves lehet s csak 60 centiméter nagas, a másik a nő s 65 centimétert magassága és meglehetős dús szakái és bajuszszal van meg áldva s azon léiül még egész testét szőr borítja el. Valóban érdemes leend a két csodatermetü embert megnézni. — A helybeli izraelita hitközségi iskola IV. és V-dik osztálybeli növendékek Schwarz Sámuel tanitú ur buzdítása következtében egy jó csomó tépést készítettek a török sebesültek javára és azt szerkesztőségünkhöz be is KÜLDÖTTEK. Fogadják a lelkes kis tanulók köszönetünket, mi beküldjük a tiszta szívből eredt adományt az ottomán császári fó'konzulátushoz. — Városunkban meghaltak f. évi szept. 20 — 26-ig. Ihász József, rom. k. 2Í> éves, tüdőlob. Soos Dániel gyermeke Gyula, h. h. 7 éves, sorvadás. Német Józsefnő, r. k. 32 éves, tüdőlob. Ráth József, ág. h. 54 éves, vizkór. Pap Endre gyermeke József, r. k. 8 napos, gyengeség. Krausz Miksa, izr. 26 éves, tüdőgümökór. Rauznicz Vilmos leánya Fáuni, izr. 1'/j éves, ránggörcs. Közgazdasá g. — Pápai piac gaboa árjegyzék l877. szept. 28-dikán. Onza 79 kilogram 11 frl, 10 kr 78 km. 10 frt, 60 kr. 77 km. 10 frt. Bozs 75 kilogr. 7 frl. 60 kr. 71 km. 7 forint. 40 kr. 10 km. 7 forint. Árpa 66 kilogr. 8 ft. 40 kr. 64 km. 7 ft. 80 kr. 62 km 7 ft. 60 kr. Zab 46 kilogr I! ft. 30 kr. 45 km 6 ft 50. kr. 11 km. 6 ft. 20 kr Tengeri 75 kilogr. 7 ft. 60 kr, 71 km. 7 ft, 55 kr 70 km. 7 forint. 50 kr. Tarisznya. Egy úrnő, ki bálba készült, oly utasítással küldé cselédjét szabójához a báli ruháért, hogy ez azon esetben ha esni fog, bérkocsit fogadjon. Mindezek dacára a báliruhát agyon ázva vitte meg az inas. „Hát nem parancsoltam-e meg," dorgálá a hölgy inasát, „hogy bérkocsit végy ? „De igen; s azon is jöttem." „Tehát a kocsiban is esett?" „Ott aligha esett, de inas létemre nekem nem illett bele ülni s csak a bakra kaptam fel." X. négy hónapos házas, találkozik Y. ismerősével. Y. Nos, hát mint érzed magad a rózsalánc terhe alatt? X. Hagyd el barátom! igen roszul. Y. Hogy — hogy? X. Ma négy hónapja esküvőmnek s már tegnap, nőm fiat szült? Y. Oh barátom annak csak rülheísz, fiadból jó futár válik majd. _____ Sz. Fehérvár városában történt, azon ismeretes tömeges akasztások után, hogy egy a városban idegen különc, minden áron megakarta szemlélni azon helyet, hol annyian felmagasztaltattak. „Uram." szólita meg egy járókelőt. „Nem volna szives megmondani nekem, mint találhatom meg legkönyebben az akasztófát"? „De igen, gyilkoljon meg valakit volt a válasz. Lotto- és sorsjegy. szeptember 30-ili.i Ibéesi lottó számol* 79, 12, 31, 15, 82. Bécsi <3X*télctőzscL© szepiember 29-éu 5°/ 0 melalliqnos 64 forint. 45 kr. nemzeti kölrsön 66 forint 90 kr. Aranyjáradék 74 ft. 98 kr. 1860-ik (államkölcsön III ft 15 kr. Bankrészvények 831 ft, Hilelrészvények 299 ft 50 kr. London 116 ft 90 kr. Ezüst 104 ft 10 kr. Cs. kir. arany 558 frt 7 3 kr. —- Napoleondor 9 frt 59'/, kr. — Nem márka 577 frt. 5 kr. Felelős szerkesztő : Szikszay István. Közönség köréből *). Egy jó családból származott özvegy elismert jó gazdaasszony, hajlandó bárhová is gazdaasszonyi minőségben elmenni, bővebb értesítés és felvilágosítással szolgál a szerkesztőség. A főtéren egy bútorozott szoba, egy vagy két fiatal ur számára kiadó. Ugyanott teljes ellátásba jutányos feltételek mellett két tanuló elfogadtatik. Tudakozódhatni a szerkesztőnél. T»ályázat. Pápa városánál megürült adóvégrehajtói állomásra — 50 frt havifizetéssel — pályázat hirdettetik ; a pályázni kívánók kérvényeiket f. é. octób. 20-án délig a polgármesteri hivatalhoz beadni felhivatnak. A városi képviselő testületnek 1877. szept. 22-én tartott üléséből. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőséget a szerk.