Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-01-13

tl o I fiic asszonyság I nadrágot. I kabátot és egy sap­kát. Szabó Károly ur egy zsák burgonyát. — Az egylet elnöksége hálás köszönetét nyilvánítja a szives jótevőknek. — Hétfőn, a hosszú utcán ságliiJánosné há­zában két gyermek gyufával játszván, tüz ütött ki, de a közellakó tűzoltónak sikerült a veszélyt megakadá­lyozni. — Tűzvész. Magyar-Tevelen kedden virradóra 90 (?) ház lett a lángok martalékává. — Örömmel COnstat'áljuk, hogy múltkori fel­szólalásunknak, miszerint iparosaink tanoncaikat nem küldik rajziskolába, annyiban lett sikere, hogy most 85-en vesznek oktatást; de ez még mind kevés. — E hó 8-án halt meg Kis-Cellben Krausz köztiszteletben álló városi képviselő, takarékpénztári igazgató tag, temetésére a helybeli izr, hitközség derék főrabbija Pr. Klein Mór hivatott meg táviratilag, mely alkalommal az ottani izr. temetőt is felszentelte. A te­metés valódi nagy pompával ment végbe, képviselve volt. ott az egész környék, a városi hatóság diszöltözeíben jelent meg, és -- ami izraelita polgártársainknál ritkán fordul elő — a halottat fáklyával kisérték ki örök nyu­galomra, mindezt, azonban nagyban emelte a hazafias pap fenkölt szellemű magyar halotti beszéde. Az ily­nemű szertartási reformokat valóban a haladás örven­deztető jeléül fogadhatjuk el és nem kényszerítnek ben­nünket a „h a I a d á s m i k o r j ö u el a ( e or s z á g o d" oly gyakori felkiáltására. — Köszönetnyilvánítás. Városunk országos­kép vi s cI őj e nsgos Jl á t Ii K ár o I y u r, a helybeli izr. hitközség, népiskolai könyvtárának há­rom frtot ajándékozott, mely szives adományért alólirt tanítótestület ezennel mély köszönetet mond. A pá­pai izr, hitközség tanítótestülete. — A f. éri január hó 6-án tartott jöté­konycélu műkedvelői előadás eredménye. Az ösz­szes bevétel fclülfizetésekkel együtt, tesz 181 I'rt8ökr. Kiadások összege, a bizottságilag átvizsgált és lielye­sítelt péntári számadás szerint. I 11 frt 10 kr, marad tehát tiszta jövedelem összesen 70 frt. 70 kr, mely összeg a rendező bizottságnak elöicges megáihpodása szerint a három jótékony cél, (. i. a török .sebesültek, a helybeli nő- és tiizoltóegylet között, volna felosztandó. Minthogy pedig először uz említett cél, t. i. a török rök sebesülteknek nyújtandó negély ez idő szerint em­berbaráti szempontból legégetőbb fontossággal bir, ugy hogy annak gyorsaságában fekszik jelentősége is. a mennyiben a későbbi segélyezés a másik két céllal ellentétben akadályokba ütközhetik, a bizottság abban áliapodott meg, miszerint mondott összegből adassék: a sebesültek részére. 35 frt 35 kr. önk. tűzoltó egylet­nek 17 frt 08 kr. a jótékony uőegyletiiek i7frttí7 kr, mely összegek rendeltetési helyükre leendő eljuttatás végett Xliszt. Antal Gábor bizottsági elnök urnák kéz­bcsítteítek. Ezek után kedves kötelességet teljesít a bi­zottság, midőn hálás köszönetet mond mindazoknak, kik céljának kivitelében anyagi segélyükkel támogatták, ne­vezetesen : Tck. Ghiczy Dénes urnák I ft 20 krt, De­vics Nándornak (>0 krt, X. Papp János 520 kit, Vághó János urnák 20 kr, Hauptmann István urnák 40 krt fizettek felül, továbbá: M. K. szappanom, Szabó Sándor gyógyszerész, Hejkál Ede iirodalmi fó'kertész és Hirsch Xátháu fakereskedű inaknak, különféle kellékek ingye­nes szolgáltatásáért, de különösen köszönetét fejezi ki azon t. hölgyek és uraknak kik fáradtságot nemkímélve vetélkedtek közreműködésük által az előadás sikerét emelni, — valamint Magvassy Pál urnák kitartó fárado­zásaiért. A szenvedők és szerencsétlenek nevében fo­gadják mindnyájan köszönetünket, a rendező bizottság nevében : Szeglety György jegyző. — A pápai Polgári kör 1877-dik év január 7-én tartott közgyűlésben szavazás utján megválasztott tisztviselők névsorát azon kérelmem mellett vagyuk bá­tor t. szerkesző urnák kézbesíteni, mely szerint legyen szives becses lapjában tért engedni, s ez altul a közön­ség tudomására adni. Elnök : Stampfl Gusztáv, Alelnök : Pakrócz Ferenc, Jegyző: Pintér János, Pénztárnok: Tauber Sándor, Könyvtárnok : Bella József. Választmá­nyi tagok: Füredi Albin, Freiszberger József, Feitel Mór, llannig Antal, Kalmár István, Kovács István, Ma­kara György, Magvassy Pál, Meszszerer Vilmos, Sze­lestey Lajos, Szeifert István, Vinkovits Antal. Kérelmein ismétlése mellett vagyok (. szerkesztő urnák szolgája Kelt Pápán január 10-en. 1877. Pintér János a kör jegyzője. — Városunkban meghaltak r. évi január 4-10-ig Xitribus István g y k e, rc, halva éretlen. Kis D á vi d n ő, evang., 66 éves, tüdővészben Szenté Márton gyke, evang., halva, éretlen. Gelder Ferenc, rc., 20 éves, légcsővész. Német József gyke János rc. 14 éves, tüdővész. Link János leánya Katalin, rc 1 hónapos, gyöngeség. C'zuppán Ferenc leánya Erzsébet rc, 10 napos gyöngeség. Irodalom. — Szerkesztőségünknek beküldetett a „Falusi könyvtár" 3-dik könyve. Ez is változatos tartalommal van összeállítva, mint a többi. Ajánljuk a nép közti ter­jesztésre. Vettük a „Petőfi-Társaság Lapjá"-nak első számát. Tartalma: Elnöki megnyitó beszéd, Jókai Mór­tól. — Az ideál, költ. Száz Gerőtól. Az özvegy férje, elb. Balázs Sándortól. — Petőfiről, költ. Ábrányi Emiitől. Levél a szerkesztőhöz, Toldy Istvántól. — Tárca. — Petőfi és kritika a negyvenes években, Pulszky Ferenc­től. — Petőfi és budapesti barátai, Keribeuy Károlytól. — Irodalom. — Zene. — Vegyes. — Tekintve az erőket, melyek e lapok körül csoportosultak, nem - /.ükség ezt dicsérnünk. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. — Poe Edgar „Utazás a ho'^b.i. Pfaal Hans csodálatos kalandjai', cimü müve küiuetett be szerkesztőségünknek. Ara 40 kr, mely a fordítóhoz Hang Ferenchez Kalocsára küldendő. Szerkesztői iizoiiotelc. Dani bátyámnak Mindkét kívánságod teljesül. Küldj 350 darabot. K. B. Kecskemét. Fogadja köszönetünket a kül­deményért. Sch. S. Pápán. Xe nehezteljen, hogy ismét ki­maradt. Különben is az olyan, hogy azért nem veszít semmit értékéből. — Többeknek. Hogy a városi gyűlésről nem hoztunk tudósítást, annak oka az, hogy nem kaptunk. Reméljük azonbau, bogy ezentúl nem feledkeznek meg rólunk a városházán. A teremtőnek legnemesebb lénye a férfiú. Boldog az a nő, ki c nemes lények választottjához kerül. r r En epen ennek ellenkezőjéről akarok szólni, kit nem szándokom megítélni, csak tetteit kívánom nagy­jában a nyilvánosság előtt megismertetni, hogy a közvé­lemény ítéljen fölötte. Boldogult testvérein volt azon szerencsétlen, kit a sors ily férfiúhoz kárhoztatott, mert még életében is csak annak öröksége felemésztésén élődött; iparában, dacára annak, hogy boldogult atyám után az üzlethez megkívántató minden eszközöket s 300 frtot meghaladó kész inunkat ingyen kapott, nem birt mint iparüző még akkor sem, ha egy segéddel dolgozott, a házba valamit szerezni, hogy a ház fentartásához járult volna, boldo­gult testvérein azt csakis a ház jövedelméből volt kény­telen kikeríteni. sőt férje is abból ruházkodott, s még segédjét is nagyobbrészt abból fizette. Miután azonbau testvérem örökségét adósság is terhelte, annak kamatai lefizetésére ujabb kölcsönöket volt kénytelen felvenni, dacára, hogy a ház neki saját lakásán kivül évenkéi.t 400 ftot jövedelmezett, szóval oly férfiúról szólok, ki nem képes egy rég időtől fogvájó hirben fenálló üzlet ­ben szorgalma által annyit keresni, hogy egy házat ké­pes legyen fentartani. — Bizonyítja ezt azon tény is, hogy mikor üzlete éveken át szorgos munkával foglal­koztatta, mely egyszersmind jól fizetve is lett, a hite­lezett anyag árát sem fizette, hogy azonban a hitelező előtt magát menthesse, nejét pazarlónak bélyegezte sőt halála után elég vakmerő volt még az is állítani, hogy a hitelezőnek követelését, nejének adta, hogy azt a hi­telezőnek adja át, azt azonbau az ő állítása szerint nem annak adta, hanem nekem. — Fájdalom, hogy ily ember gálád tettei mellett még hivökre is talál, s ártatlan jó testvéremet még a siron tul is rosznak bélyegzik! Két éve, hogy jó testvérem jobb létre szenderült, férje, ki ben marad az örökségben, s benn van ma is, percet sem gondolt arra, bogy a házatterhelő adósság kamatait, vagy annak adóját fizette volna; de uemis kérik attól, mivel pártolói azt mondják, nem tartozik fi­zetni, mert a kiskorút tartja; mivel azonban a követe­lésnek eleget kell tenni, tehát lefoglalják az én örök­ségem jövedelmét, ő pedig mint elismert szorgalmas és a szó szoros értelmébeu becsületes ember nyugodtan élvezi az alkotmányos magyar szabadságot! L. I. *) E rovat alalt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. — ístáló. kocsiszín és fiázíkcrttel — együtt az 1877-ik évi Szl. György naplói bérbe adatik. Böveb!)!) értesítést ad Szép Miliiós ügyvéd. |£g 1. Jelenlés az egyJet működéséről. & 2. Jelenlés az egylet vagyoni állá­'2-1. 3. Alapszabályok módosítása. 4. Számvizsgálók választása. 5. Új tisztviselők választása. Az egylet elnöksége. m — Jótékony célú műkedvelői előadás, Mull! szombaton egy élvezetes estélynek voltunk részesei. L*°"vanis — mini tudva vau — műkedvelők jótékony célú szini előadást rendeztek, melynek eredményéről szándé­kozunk nemit inti. Xom akarunk szigorú bírálatot írni, hisz ext a jótékony cél iránti tekintet, mely miatt az előadás tartva ión, sem engedné meg. De különben, ha kritikát irnánk is, nagyon kevés megróni valót lehetne találni. Csupán az első darab, a Véletlen előadására tehetnénk némi megjegyzést. Ennek kezdete oly hideg, folytatása oly vontatott volt, hogy — legalább e sorok írójára — nem a legjobb benyomást tette, s méltán tar­tottunk attól, hogy — a kezdet után ítélve — a többi kettő is hasonlóan fog lefolyni. Azonban hitünkben kel­lemesen csalódtunk. Ä másik KÉT darab, a Közügyek és Ha te ugy, én is ugy előadása legösszevagóbb volt ugvannyira, hogy haladottabb színészeknek is becsületére vált volna. Különösen kitüntették magokat SzegletyGy. ur (Haber) Pósa Antónia K. a. (_()lga"), s jól adta sze­repet Mányóky Gy. ur is (Gócsi Muki) csak néha esett egv kis túlzásba. --Az utolsó darabban Mányóky IVóza k.'a. (Deligny báróné) és Mészáros károly ur (Mar­cille) meglepően alakították szerepeiket, s az előadást a közönség tetszésnyilvánítással követte és a szereplőket többször kilihia A többi szereplők szintén megfeleltek csekélyebb szelepeiknek. — A közönség — tekintettel a jó célra — szép számmal jelent meg. — Valóban köszö­netet érdemelnek nemcsak a szereplők, de a rendezők is, kik nem kiméivé időt s fáradságot, létrehozták az előadást, s a közönségnek egy élvezetes estét sze­reztek. A­— Felhívás. Tisztelettel kéretnek mindazon (. c. előfizetők, kik Ujváry Elek költeményeire megrende­lést tenni már szívesek voltak, de az előfizetési dijat még be nem KÜLDÖTTEK, azt alulirlhoz, vagy e lapok T. -/ÍMkesztöségéhez az aláírási ívvel együtt a műnek sajtó a. 1 > adbatása végett haladéktalanul beküldeni kogyes­U• lí/enek. — IJocsánntot kell kérnünk egyúttal a n. É. előfizető közönségtől a könyv késedelmes megjelenéséért; de nem tehetünk róla, az előfizetés is csak igen lassan halad. Mi is esedezünk ujolag a u. é. közönség kegyes pártfogásáéit. Pápán, 1877. jan. 7-én. SS aár y József ügy* édjelölt. — IÜZ. Mult vasárnap este a vágóhíd közelé­ben két szalmakazal kigyulladt. Szerencse, hogy a szél kissé alábbhagyott; mert így is csak a tűzoltók nagy fáradsággal menthették meg a körüllevő házakat. — Eljegyzés. I>ósa Gábor utbiztos ur eljegyezte magának a vendégszeretetéről igen JÓ hírben álló özvegy Kazó Borbála úrnőt—az elbalt Ruder János főerdész özvegyét — Városlődről. Az összekelés már a jövő HÉT folytán leend. Mi előre is az Eg áldását kívánjuk a Irigyre. — Syiívános köszönet. Alólirt legmélyebb kö- j szünetét nyilvánítja mindazoknak, kik boldogult lia te- ' metésén csütörtökön délután 4 órakor becses megjele­nésükkel, fogataik elküldésével részvétüket nyilvánítani s ez által a szenvedett veszteségben vigaszt nyújtani szíveskedtek. (Jel der Eerenc. —• A pápai önkénytes tűzoltó egyletnek 1. HÓ 7-én tartott választmányi ülésén, a fizetéses tűz­oltóságra jelentkezett 12 folyamodó közül, Kéjes László ilavlicsek Menyhért és Horváth István választattak meg. — Mint hiteles forrásból értesültünk. Bódo­gén nem bádogos inas folytatja a imizsaíiak oktatását, hanem s e n k i. — Időjárásunk. Som akartunk már többször a szeszeíyes időjárásról megemlékezni; de ez oly rend­kívüli, hogy nem állhattuk azt meg. \em régen örül­tünk, hogy hidegebb lett, azonban örömünk nem sokáig tartott. Most- legalább midőn e sorokat írjuk — oly enyhe idő van, hogy a hőmérő JO —12 Il°-ot mutat. -- illeg IS! Ugylátszik, hogy a figyelmeztetésnek iiH'ürvaii a iiiiií'íi haszna. A vasút felé vezető uíon a sarat elhányták. Csak vonzó lenne a példa! — Adakozás a (örök sebesültek részére. Szelestey Lajos ur és Dal los Imre ur Gecséről a török sebesültek részére 3—3 fíot, Tóth Dániel szolgabíró ur 3 Irtot <s Vörös Gyula ur 2 Irtot ado­mányoztak, összesen tehát 11 frtot, mely összeget a bpesli egyetemi ifjúság irodájába küldöttük. - A műkedvelő színi előadásnak tiszta JÖ­vedelméből a török sebesültek részére 35 frt 35 KI­jutott, s az egyetemi ifjúság irodájába küldöttük. Szerk. — Köszönetnyilvánítás. A Pápa városi jóté­kony nőegylet részére adott Berni üli er József'né asszonyság 43 font babot. 2 uj shavvlt, 1 röf KÉK kartont. Laszka Adel K. a. 4 kendőt, 1 ruhát, I me­leg íoköíőt. Ozv. Opéczy J á ti osué asszonyság 3 fejre való kendői, 2 szoknyát, 3 reklif. II erez llu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom