Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-03-24

Vegyes tartalmú társadalmi hetilap A pápai jótékony nőegylet- az ismeretterjesztőegylet, kertészeti társulat, lövész- tűzoltó-egylet A lap szellemi részét illető közlemények a szei'lcesztő lali.áí5»áz*al Főutca 20. sz , emelel, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, felszóliamlások, ~W a j ditfej Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Pápa, IS??, március £4. Megjelenik c lap hetenkint egyszer, szombaton, egy íven. Előfizetési dijait.: Egy évre 6 fr. Félévre 5 ír. Negyedévre 1 ír. fi0 kr. A. llircLetési elíjalc térfogat szerintszámítalnak: 18Q centim. 20 kr, 50Q centiméterért 50 kr, 10Q centiméterért 10 kr, lOOD centim. I frl, centim. 1 frt 40 kr, 200Q centim. 1 ft, 80 kr, 500Q centim. 2 frl. 40 kr, ÍWQ centim, ő fit. A közbeeső térfogatoknál a következő magasabb fok díjjá számítalik. Bélycgdij mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő: Filrecli Albin. Kiadó: "Wajclits JK-ároly. Pápa

; március 23. rvendetes, hogy az ujra-alakult ismeretterjesztőegylet iránt az érdeklődés felébredt. Lapunk néf

hány számában foglalkoztunk már ez ügygyei, s ezúttal közöljük t. Vécsey István urnák az egylet közgyűlésének felszólítására készített indítványát, mikép lehetne az iparosokat is a felolvasások meghallgatásában való részvételre bírni, s mi módon lehetne azoknak művelődését előmozdítani. Indítvány. A müveit nemzetek életében a szellemi haladás és anyagi jólét fŐfactora — a közép osztály. Sajnos, hogy nemzetünkcél ezen osztály úgyszólván nem létezik — és a részben meglevő elemek is — a szellemi fejlődés — és ennek folytán az anyagi jólétnek nagyon alacsony fokán állanak. Pedig ba nemzetünk ezer oldalú bajait behatókig vizsgáljuk, akkor épen a közép osztály hiányában kell keresnünk, itt rejlik az egész, nem pedig a politikai constellatiókban, sem pedig, mint azt sokan hirdetik, a közös ügyek roszaságában. — Hiányzik nálunk azon munkálkodó és gondolkozó népréteg, melyből a müveit nemzetek szellemi és anyagi fenhatóságát teremtő óriás alakok származnak. Kereskedelmünkben, iparunkban az eredeti gondolkozást nem látjuk érvényre vergődni, a miért nagy részben a külföld hitelétől függő kalmárok és kevés kivétellel csak utánozni tüdő kézműveseink vannak. Ezért nincsen önálló iparunk, önálló kereskedelmünk és önálló pénzügyünk. Ezért van az, hogy a tudomány, a művészet pártolókra hazánkban nem akad. Noha nagy tudományú íérfiaink és világhírű művészeink vannak, mégis mily szük térre van müködésök szorítva és mily kevés támogatásban részesülnek szellemi termékeik,, azt a folytonos panaszhangokból mindenki tudja. Es ezen közöny oka korántsem az, hogy kevesen vagyunk, (hiszen a dán. hollandiak és svédek sem számosabbak nálunknál) hanem a bénító közöny oka az. hogy a közép osztály nemzetünknél gyéren van képviselve ; holott épen ezen osztály képviseli a tudomány és művészetek iránt lelkesülök nagy tömegét; munkája, szorgalma által ez gyűjti a nemzeti vagyont s tagjai közül kerülnek kí, a haza tevékeny polgárai. A közép osztály alkotásához szükséges elemek ugyan nálunk is megvannak, csakhogy sociális elöitéletek, ferde középkori nézetek miatt nem képesek maguknak, hazánkra nézve az annyira jótékonyan ható érvényt megszerezni ; mert lenézett, mire sem becsült, sőt a jobb társaságból ís rendesen kizárva — helyzetök alárendelt voltának érzetében — a haladás iránt közönynyel viseltetnek, s e miatt a jelenkor szellemével ellenlábasokként, élve anyagi szegénységbe merülten sinlödnek. Es a hdyt, hogy a nemzeti vagyonosodást, a nemzeti műveltséget és szellemet képviselnék, csak a hazai szűkölködők rettenés számát szaporítják. — Ily körülmény között csak természetes, hogy a magyarnak soha sincsen — pénze —, természetes, hogy nemzetgazdaságunk zöld ágra nem vergödhetik s természetes, hogy anyagilag a szívtelen külföld ural! Nálunk két fő néposztály van : az aristokratia és a pór nép. A józan emberi ész csodálkozik azon pazarlás és munka kerülés felett, melyre nálunk minden lépten nyomon akadunk ; s az uzsora pusztításai, az adó nagysága és elviselhetlensége végett, a kormányt a törvényhozást okozzuk, — pedig az uzsorás pénzéhez a legtöbbeket mi vezeti más, — mint a lerde sociális nézet és az elavult, kopott nemesi büszkeség; sőt nem hallani-e talán sokakat a Bach-korszak áldásai után sóhajtani ? S váljon ezen sóhajok nem a lustaság szülte hazafiatlan tett legrútabb kifolyása-e? hiszen sok inkább porba dűlni engedné e hazát, hiszen sok inkább nemzetünk végpusztulását is közöny nyel nézné, — csak adót ne kelljen fizetni, — mert rest vagy szégyenli a munkát, melyből adóját fedezni képesítve lenne. Hány úgynevezett nagyságos úrnak nincsen a beíaló harapása, s kénytelen mások kegyelméből élni, de becsületes munkából magát fentartani — azt szégyennek tekinti ; hiszen hát ö úr s csak nem dolgozhatik! És mind ezen szomorú jelenségek oka — a közép osztály hiánya, mely ha léteznék, bizonyára az aristokratákat játszani akaró vagyontalan nemesi osztályt magában ölelné — sok büszke semmittevőből hasznos polgárt lenne képes teremteni; mert a középosztály által a munka becsülése és tekintélye érvényesülne, az álszégyen és munkagyülölet mint veszedelmes gyom, ki lenne társadalmunkból küszöbölve. Valóban nemzetünk baja sociális betegség. Ezen körülményt őszintén ki kell mondani és ostromolni az előítéleteket, megbélyegezni, kiirtani, egyszóval társadalmunk betegségét gyógyítani kell. A társadalmi bajok gyógyítására hivatva csakis a társadalom van. nem pedig a kormány. Társadalmunk betegségeit legegyszerűbben, legbiztosabban társadalmunk fogja megorvosolni — és kell, hogy orvosolja. Ez nemzetünkre életkérdés, minden igaz hazafira szent kötelesség. Ezt hirdetni, ezt tanítani kell; hogy a népben a szorgalom iránti vágy, a munka nemesítő volta iránti oda-adó tisztelet felébredvén, nemzetünk tettre serkenjen s a halálthozó elő ítéletek karjai közül kiszabadulva— életerős, gazdag néppé emelje magát! Tanítani kell a népet lelkesülni; — lelkesülni pedig nem csak politikai pártérdekért, hanem lelkesülni tanítani eszmékért, szellemért — a munka nemesítő szelleméért! Es a társadalomban ki van inkább hivatva ezen elvek terjesztéseért küzdeni és fáradni, mint az ismeretterjesztő-egylet ? Legyen tehát nemes feladatának egyik fő-célja — a tizenkilencedik század elveinek terjesztése, hirdetése és dicsőítése, még pedig főképen azon népréteg között, mely ezen elveknek leginkább érzi hiányát, — mely népréteg jövő anyagi és szellemi felvirágzását ezen eszmék meghonosulása fogják előidézni — értem az iparral foglalkozó néposztályt. A már többszőr említett, előítéletek voltak azon akadályok, melyek iparosainkat visszatartották résztvenni az ismeretterjesztő-egylet felolvasásain. — Küzdjük le ezen előítéleteket s nyerjük meg nemzetünk, illetőleg városunk ipart üzö polgárait, hogy meghallgassanak, s válaszszunk olyan culturhistorikus tárgyakat, melyek noha minden müveit emhert egyaránt érdekelnek, mégis, melyből az iparosság leginkáb tanulhat lelkesülni. — Ezek TÁRSAS DAL. ly bús ez az élet. Ha semmi világa, Az égi barátság | Hintsen le reája, Hintsen le reája arany sugarat! S mig ránk ez a fény süt Hajtsuk föl így együtt, Hajtsuk föl örömmel e lángpoharat! Ragyogjon az égen A tiszta barátság, E fényt beborulni A hűk sose lássák; Fogadják a szívbe e szép sugarat — S mig ránk ez a fény süt Hajtsuk föl így együtt, Hajtsuk föl örömmel e lángpoharat! Erő di D. Akit még az Isten is megvetett. (Regényes elbeszélés). Irta: Gajmossy János Iván. IV. Rész. 3. A nagy úr nyugtalankodik! (23. folytafás.) Ha valaki bűnt követett el, s a felfedezés sebes léptekkel közeledik és ö látni kénytelen, hogy ellenintézkedései igen kevés vagy semmi hasznot nem tesznek, — nyugtalanság fogja el a lelket és fél, nehogy a félve várt esemény készületlen találja. Idősb Dombházi Arthur, mint láttuk, olyan múltra volt kénytelen vissza tekinteni, — a hol ugyan semmi megnyugtató pontot nem fedezhetett fel. — Pedig boldog ember csak az, aki élete alkonyán állva, nyugodt lélekkel tekint vissza a múltra; boldog, kinek lelkét a mult képei nem kínozzák ! — És Dombházitól e szerencsét két kézzel ragadta el a sors ! — Szerencsétlenné tett két lényt. — Lelkiismerete folytonosan furdalta és sarkalta, hogy fiának életéről vallomást tegyen; de nem engedte ezt az az óriási szégyen, mi reá várakozott ! O tegyen vallomást fiának ! — Ez annyi volt, mint ismerje el, hogy életében helytelenül is cselekedett. O pedig úgy kívánt állani fia előtt, mint ki soha egy ballépést sem tett! — így azután a gondolat tova szállott, nem követé tett azt soha! Feltűnt Dombházinak mégis, hogy fia, kire, mint íenntebh említem, szorgosan felügyelt, egy darab idő óta igen gondolkodó lett, — sőt néha a házasság eszméivel is foglalkozott. O örömmel nézett a pillanat elé, midőn fia nősülni fog; mert akkor egy kisértö rémtől nyugodt leend. Mindazonáltal sokszor álmából riadt fel, ha ajtó nyilasát, ugy csukódását hallotta. Gyönyörű szép éj volt. A hold íónyesen ragyogott az égen, sápadt arcát egy felhőcske sem árnyékolá be. Dombházi álmatlanul feküdt ágyában s forgolódott, mint kit rosz szellem üldöz, s nem tud megnyugodni. Egyszer figyelmessé lett. Ugy tetszett, mintha ajtónyilást hallott volna az épület túlsó szárnyán. A csengetyü zsinórt gyengén meghúzta, férfi cseléd lépett be. — János ! eredj c mondd fiamnak, hogy beteg vagyok s nem szeretem ha ily késő éjjel ajtónyikorgatással mulattat. A szolga távozott. Kevés idő múlva azon jelentéssel tér vissza, hogy az úrfi alszik, — és ö nem akarta fölverni. — De hogy tudod, hogy alszik ? kérdé Dombházi dühösen, — hiszen hallottam, hogy ajtó nyílott/ — Már azt nem tudom, — nyilott-é ajtó, vagy nem ; — de az úrfi ajtója zárva van ! — Akkor ö nincs a szobában ! Akkor ö távozott. — Siess, talán a kertben találod, — s mondd neki, hogy megtiltom . . . nem, kérem, hogy ne távozzék az éjjel hazulról, — roszul vagyok! A szolga távozott. Arthúr csakugyan a kertben volt. -i- Nagyságos úrfi, — monda a szolga a „nagy úr" azt üzeni, hogy ne tessék eltávozni hazulról, mert roszul érzi magát! -i- Nem távozom ; mondd atyámnak, hogy fejem fáj, — azért jöttem a szabad levegőre . — Istenem ! Folytatá Arthur, midőn a szolga távozott, — már azt is tudja, hogy kijöttem a szo12