Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-11-11
JV. évfolyam. Pápa, vasárnap 1877. november 11. 45. szám. A szerlcesztő és IciadóliávataL Wajdits Kái^oly könyvkereskedéséhen van, ahova az előfizetési és hirdetési díjak is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Vegyes tartalmú hetilap. 11 VAS. (5 25 Márton p. G 24Jónós)« 5 ~) . 12 Hétfő Asztrik püspök )~ Asztrik ) ° 6 B. Jer. elég-.") ^ 13 Kedd Kosztka Szanrszló")^ Homobonus'j a. 7 Herod. hal. Előfizetési díjalc: Egy évre 6 fr. Kélé\re Negyedévre Kírv szám ára 3 ír. — 1 Ir. 50 kr. •IS kr. Hix* d. e t é s ele 6 hasábos petitsorban 5 kr. ixyilttéx*"t>eia soronkint -2S krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. Heti naptár. 14 Szerda Szeraph'm, Jukond (katli.) Klementiii (.prot.) 8 (izr.) r Á la redaction de P Epervier a Bruxelles. Veuillez agréer nos remerciment pour 1' échange eslimable, Nous tácherons de propager dans no Ire pays féduéation de pigeons voyageurs, et pour cet eíFet nous ne manquerons pas de vous prier, de vouloir bien nous accorder volre precieux secours. Nous prendrons Ja Iiberté, de vous averlir de lemps en temps du progrés dans nolrc colonne de correspondance- La Redaction. Pápa, 1877. november 11-én. Az önkormányzat azon jog, mely után a müveit népek századokon keresztül vágyódlak, s melynek elnyeréseéri a nemzetek java vérzett a csalák mezején, vérzeit a hóhér kezei alatt s melynek kivívása kiküzdéseérl, annyi nemes sziv meglört, hogy kevés instilulio létezik, melynek megszerzése oly sok marlyrt termett, mint éppen a szabadság záloga a s'helf gouvernement. Alkotmányos ország szabad nép nélkül nem képzelhető, és ezért az önkormányzat és a nép szabadsága elválaszthattál! ikertestvérek, s ha elbukik az egyik, sírját, végét leli a másik is. Az önkormányzat szent jog és ezért az avval élő nép mint ereklyét őrzi fejleszti és védi azt, hogy szerelelt gyermekei, utódai számára ezen pompás polgári jogot megőrizze és sértetlenül csorba nélkül ál szolga Itathassa. Az önkormányzat egyik feltétele a törvény tisztelete, melyből megítélhető váljon azon nép, mely ezen joggal felruháztatott, érdemes-e a szabadság élvezetére, vagy sem. Az önkormányzat a nép nagykorúságán alapszik, s olyan intézmény, mely csak ott virágzik a hol azt komolyan számba veszik; olyan intézmény, mely ott hajtja áldásdús ágait, a hol a kellő ápolásban, méltatásban részesül, s csak olt termi magasztos gyümölcseit a hol a nép annak szellemét megértve ' teljesíti azon kötelességeket, melyek ezen szabad inslilulióbóJ kifolyólag, teljesítendök. Az önkormányzat nem azt jelenti, hogy ezt vagy amazt megválasztjuk; az önkormányzat némábban rejlő Csütörtök Lipót hitv. ~)~ Lipót 9 ~) . 16 Péntek Edmund p. Ödön, Ottomar) ? 10 ")« 17 Szombat Cs. Gergelyj^ Auián j s. 11 S. Vajezajlik, hogy ez vagy amaz foglalja el a betöltendő állomást; az önkormányzat nem abban nyilvánul, hogy a megye vagy városnál hivatalok osztatnak el, a nép szavazala által; hanem az önkormányzat azért van, hogy a nép mindazon ügyeket a mik öt legközelebbről érdeklik maga akaratából végeztethesse el. hogy minden zsarnoki elnyomástól biztosítva a törvények végrehajtását ö maga eszközölje, és őrt álljon a felett, hogy a nép akaratából kifolyó törvények ugy alkalmaztassanak a mint a nép anyagi és szellemi joga és jó léte azoknak alkalmazásai megkövetelik. Az önkormányzat megóvja a békés polgárt a zsarnokság közegeinek leskelődésétöl-— a policáj olálkodásától és igy emberi jogait biztosítja, szabad akaratát épségben tartja. Es mert ez igy van, nagy kötelesség és nagy felelősség van az önkormányzat jogával Összekötve, mely ha nem gyakorollatik, az egész intézmény torzképpé fajul s a helyeit hogy a népre áldási, üdvöt és előnyt hozna, csak örökös bajt okoz néki, mivel az igy beállni szokott rendellenségek bizonytalanságot elégedetlenséget és a visszaélések egész milliárdját szülik s a népre nyügleherré válik az, mi ölet boldoggá elégedetté tenni hivatva lenne. A kötelesség mely a népre az önkormányzatból folyik, nagyon egyszerű s csak abban rejlik, hogy joga felett éber őrt álljon s határozottan követelje, hogy kiket bizalma az intézmény élére állított dicső feladatuknak minden tekintetben megfeleljenek s a törvényi az utolsó betűig betöltsék, megtartsák és lelki ismeretesen végrehajtsák. A hol ez hiányzik beáll azon borzasztó csapás mit közigazgatási hiányoknak neveznek. Az önkormányzat intézménye egy nyill könyv melynek lapjain a nép folytonosan olvasson, melynek tartalmát ne engedje feledékenységbe sülyedni, hanem inkább azt javítani s uj nemes és pompás közhasznú dolgokkal gazdagítani, kifejleszteni s mindazt mit nyújt a közjó előmozdítására felhasználni törekedjék. Mert ahol az önkormányzat könyve, a nép közömbössége folytán zárva marad s azt nem használás folytán por lepi el, akkor ottan egyes önző emberek czéljainak előnyének szolgálatába sülyed s ezeknek fejős tehénévé aljasul, az indolens nép nagy kárára és veszedelmére. Ily esetben o helyett, hogy a nép jogait, szabadságait védelmezné a népet egyes emberek zsarnoksága, járma alá hajtja, melynek borzasztó súlya a nép válaira nehezülvén a népben elégületlenséget gerjeszt s a teher elviselhellensége érzetében — öngyilkossá - - az önkormányzat megölöjévé, jogainak elprédálójává válik, s az absolulismus örvénye felé tereli a megrendült állani gépezetéi! Röviden szólva, az önkormányzat sírásója — a nép hidegsége, közömbössége. Vannak emberek, kik a zavarosban szerelnek halászni, vannak emberek, kik a nép fájdalmát saját javukra felhasználni törekszenek s a népet hangzatos Ígéretek és üres igazságtalan érveléssel tévútra vezetik; ezek rendesen avval állanak elé. hogy minden bajnak a kormány az oka. — Ezek a népnek azt mondják, hogy a kormány az oka, hogy ulaink rosszak, a kormány az oka, hogy a városban és megyében nincsen rend stb . . . S a nép hisz a csalóknak. Pedig egy alkotmányos országban az önkormányzat hiányaiból eredő minden bajok okozója maga a nép, mivel nem volt képes jogával élni, nem volt'képes önönmagát kormányozni és saját ügyeit rendezni. A nép önzetlen barátai ilyen cselben azok. akik a meglevő sebre bátran reá mutálnak s annak orvoslását kövelelik, s a népet telire serken lik, s vétkes közömbösségéből felrázni törekednek, s kövelelik, hogy a nép saját bajain, férfias önerejéből segítsen, gyakorolván a nyilvánosság ellenőriző jogát! A ki nem elfogult az ludja, hogy Magyarországon szomorú állapotok uralkodnak s a ki nem süket az halhatta a néptől említeni, hogy legjobb lesz az önkormányzat magasztos rendszere helyett az absolatismus igazgatási formát behozni — legalább lesz rend az országban. Az igaz hazafi szivét keserűség bánat fogja el az ilyen nyilatkozatok hallatlára s ha bátorsága van, feljajdul az öngyilkosság megbecstelenítő tanhirdclöinek garázdálkodása felelt, s polgári kötelességét teljesíti ha nyilvánosan bajainkra mutat s azoknak eltávolítását, az önkormányzati intézmény előnyére és a nép javára követeli. Csarnok. Az utolsó csók. (Elbeszélés) Irta: Gy.... F. (IV-dik folytatás és vége) Ezen utas Eszterházy Imre. Kalocsára siet, hol pár nap múlva felvétetik a papi rendben . . . Másnap alkonyat felé sürgetó'leg hívják egy haldoklóhoz, ki óhajtana halála előtt pár szót váltani vele. Eszterházy készséggel elindult a jelenté' vezetése melletti útközben találgatva magában, ki lehet a haldokló, ismerősei közül? Egy alacsony, egyszerű, de tiszta ház elötl állott meg a kísérő, tudatva, hogy itt fekszik a beteg. Eszterházy ajtót nyitva belép. Az ágyon ott feküdt a beteg. Egy tört virág, egy halálra vált szép leány. Hófehér ruhába van öltöztetve, mintha oltárhoz vagy ravatalra készült volna fel . . . Homlokán a hitfenség nyugalma. Halvány, szép arcain gyenge pir dereng, az utolsó élet szikra feltűnése, — a túlvilág eljegyező csókja. Szempillái lezárultak; selyem fürtjei kétfelől vállaira borulnak. Oly megható, oly igéző jelenség, e csendesen pihenő angyal átszellemült vonásokkal. Eszterházy reá tekint, s mintegy villámtól sújtva megtántorul. A következő pillanatban ott térdel a beteg mellett s kezeit megragadva rebegi „Lóráni!" A hölgy felnyitja lassan szemeit, s végtelen szerelemmel néz hosszasan a kedves ifjúra, ajkain a boldogság mosolya tévedez. Majd felfakaduak szemeiben a könyek, s mint virágról a harmatgyöngy peregnek le vánkosára kétfelől. Eszterházy felölelte a halvány hölgyet kebelére s csókjaival boritá ajkait. — Mégis meghalgatta az ég kérésemet, — suttogá a szép beteg leány — karjait az ifju nyaka körül fonva — kedvesem, még egyszer láthatlak, mielőtt meghalok. — Nem, Lórám, te nem halsz meg. Feltaláltalak: én többé oda nem adlak, — magának a halál angyalának seni.^ — Későn találkoztunk — folytató töredezett hangon Lóra, — érzem, hogy ez utolsó órám. .De nyugodtan halok meg, szerelmedben megédesül a halál. Óh, ne hagyj itt Lóra! Ez élet reám nézve csak benned, általad szép. Ha élnem kell, maradj itt, hadd felejtsem el a sok szenvedést a boldogság karjain! De nyugodj meg az elváláson,— — Mennem kell Imre. odafenn újra látjuk' egymást. Most a szép hölgy karjai lehanyatlottak. Keblének szakadozott pihegése mutatta a láz megújult rohamát, mely végerővel támadta meg a hervatag virágot; látszott, hogy ostroma elragadja, — talán percek múlva — áldozatát is magával. Még egyszer felveti szemeit — miknek tört sugarában az élet alkonyul. Mé» egyszer mosolyg, szendén boldogan ölelő kedvesére; és suttogja elhaló hangon: Mégis beteljesült a jóslat, mely nekem szép halált jövendölt. Kibékültem az élettel s végzettel; boldog vagyok, mert a te karjaidban halok meg. Leheld rám az utolsó csókot ez zárja le tört szemeim .... Isten veled kedvesem ..." A szép haldokló feje lehanyatlott. Az ifju lázas hévvel ölelte fel újra; önszive melegével, forró csókjaival fakarva elzárni a költöző lélek elüti az utat. Hasztalan. A fénysugár az égbej vissza reppent. Az ifju kétségbeesetten érzé, hogy halottat öléi . . . Letette a kihűlt keblet. Aztán felegyenesült délceg termete. Karjai összekulcsolódtak, tekintete egy percre elsötétült; mintha átkot, vagy fegyvert keresne, ama végzet ellen, mely a boldogságot másodszor is letépi kebléről. Szivében zajlott a háborgó érzelem, mint a vihartól felkorbácsolt tenger .... De meg újra odatekintett kedvesére, ki oly boldogan szendergi a siri álmot . . . Ajkán ott maradt a mosoly ... a viszontlátás hitének viszfénye . . . Az ifju a másik percben ott térdelt a szép halott mellett, imára összefont kezekkel, kicsordult könyüivel oltogatva a bánat égő tüzét . . . — De, hogy jött ide Lóra? Hogy találkozhatott a két szerető sziv? j — Mikor ama végzetes napon Marnavicsné s leánya a török csapatok által megtámadtattak, s a kocsis is lelövetvén helyéről, a megbokrosult lovak villámgyorsan ragadták a kocsit, mig ez végül az erdőben egy fatövén széttört; Lóra—ki eddig a kocsin volt most földre esve a {rémület okozta önkívületből magához tért. Hirtelen felállt s egy pillanatban felfogva helyzetét, ösztönszerűleg futni kezdett a rengeteg belseje felé, mint üldött őzike rohant szélsebesen tdvább, tovább. Előtte itt, ott megrobbant egy egy erdei vad: a tüske megtépi ruháját megvérzi lábait, s őt mind ez fel nem tartja. Bontott fürtjei ziláltan repkednek, vállairól a kendőt az ágak letépték, keble fáradtan piheg, s a szép hölgy még mindig fut. — Kimerülten földre mintha még mindig. roskad s alig néhány percnyi pihenés után hallaná az üldözők vad zaját, — meg újra kezdi a futást. Végül egy bokor mellett ájultan össze rogyott. Mikor magához tért, egy ismeretlen, de jóakaratú szelíd arcú öreg nőt látott maga elölt, ki az ébredőt biztató szavakkal nyugalomra inté, s hogy semmi aggodalom ne háborítsa röviden tudatta is vele, hogy hol, kiknek körében van. — Egy öreg szénégető tálált reá midőn alkonyatkor lakásához visszatért. Felölelve az alélt, leányt az egyszerű erdei lakba vitte s nejének gondjaira bizta. Lóra a kimerültség, s az idegrázó rémület hatása alatt veszélyes lázba esett. Heteken át volt magán kívül, s fiatal természete csak a gyöngéd s ügyes ápolásnak köszönheté, hogy erőt vehetett a romboló nyavalyán. Két hónap múlva lassankint lábbadozni kezdett s hü ápolónőjének karjain elhagyható a szobát. Ekkor egy estve az öreg szénégető — egy hosszabb utazásról érkezvén meg — egy nagy csatáról hozott hirt, melyben szerinte a török megveretett, de sok hazafi is elesett, ezek közt emlegetik Zriii3 r i és Eszterházy nevét is . . . E nap óta Lóra egészsége újra hanyatlani kezdett. Lázai bár — gyérebben újra jelentkeztek, s a titkolt bánat s emésztő fájdalom nyomán baljóslatú mellbaj jelenségei voltak rajta észlelhetők. — Fen járt, de látszott, hogy nem sokára sirba dönti a nyavalyának bentörött tövise. Végül azon óhaját nyilvánította hü ápolóinak, hogy zárdába akar lépni, s addig könyörgött mig a kedves öreg no felkísérte Kalocsára. Ép azon nap, melyen belépendő volt a szent szüzek sorába. — látta egy pillanatra, a kocsiján érkező Eszlerházyt. Egy halk sikollyal földre rogyott. A viszontlátás hatását nem birta el tört idegrendszere: mikor eszméletre tért, érezve közelgő halálát, vég búcsúra hivatta kedvesét . . . Lórát a zárdaszüzek — temetőjében holyezték el vég nyugalomra. Egy bizonyos napon évenkint egy szép virágkoszoru érkezett biztos kezek által a zárda főnöknőhöz azon kérelemmel, —hogy tétesse jsirjára. — midőn évek múlva a szokott napon a koszorú elmaradt, a fejdelemnő igy szólt a zárdaszüzekhez: Menjünk hálaimára: Az égben két szerető nemes lélek találkozott ....
