Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-09-16
Pápa, vasárnap 1877. szeptember 16. 37. szám. A. szerlcesztő és ltiaclóHivatal NVajdits Károly könyvkereskedésében van, ahova az előfizetési és hirdelési díjak intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési dijait.: Egy évre 6 fr. — Félédre. 5 ír. — Negyedévre 1 ír. 50 kr. Egy szám ára IS kr. Hirdetéseit 6 hasábos petitsorban 5 kr, axyllttér"bem. soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 16 VAS. G 17 Ludmilla").a G 16 Cipriátf)^ 9 ") . 17 Hétfő Lambert )~ Lambert j=> 10 Jomkipur ") ^ 18 Kedd Villan, Tamás)^ Richard ")~ 11 >Heti naptár. 19 Szerda Január vért. Kánt. f (kath/) Szilárd fjn-ot.) 12 (izr/) 20 Csütörtök Eustach ~)~ Fauszta}~ 13 ~) . 21 Péntek Máté evangel.j^ Máté J ° 14 ) s 22 Szombat Móric vértami Mór ) ~ 15 T. olvasóinkhoz! Körülbelül egy éve, hogy e lapok szerkesztését átvettem. T. olvasóink jól tudják, mily állapotban volt e lap az átvételnél, s most egy év mulva örömmel mondhatom, hogy városunk és vidékének érdeklődését keltette fel, mely körülményt nem akarom magam, mint inkább az önzetlen munkatársak előnyére felróni, kik nem sajnálva a faradságot, segédkezet nyújtottak munkámban. Fogadják érette köszönetemet. Pápáról távoznom kellvén, nem mulaszthatom el, hogy t. olvasóinknak pártfogásukért köszönet ne mondjak, s egyszersmind kérem, ne vonják el pártolásukat a laptól, ezentulra sem, mely az uj szerkesztő kezében nem szünend meg az eddig követett elvekért harcolni. Fiiredy Albin. Pápa szeptember 16-án. Ha valaminek létjoggal bírnia kell, ugy bizonyára a sajtó az ; mégha mindjárt csak vidéki, s igy szűkebb térre szorított, hirlap legyen is annak neve. A lap ezen létjogát elvéből, céljából és saját szellemi erejéből kell hogy merítse ; ez biztosítsa fenállását, nem pedig a szánakozás és a kegyelem szégyenítö — sovány hulladékai. Ennek tudata lebegett előttünk, midőn a Pápai Lapok" szerkesztését átvettük. És habár erőnk, a. nehéz feladat megoldásához gyenge s igy a tisztelt közönségnek elnézését talán gyakran igénybe kell vennünk, mégis fáradhatlan buzgalmunk erőnket némi leg pótolni fogja és oda fogunk törekedni és önérzetünk is azt parancsolja, hogy a kegyelemkenyerére utalva ne legyünk. Mi az életre érdemesek akarunk lenni, mert van terünk és igy jogunk és hivatásunk a létezésre ; mert meggyőződésünk, hogy egy íüggetlen csak a közjó előmozdításán fáradozó a város és vidékének érdekeit védő a közvéleményt tolmácsoló helyi lap a tisztelt közönség pártfogásán jogosan számíthat. Mi számot vetettünk magunkkal és kérdést intéztünk magunkhoz váljon vezetésünk alatt a lap fog-e létjoggal bírni, és ha igen, melyek azon elvek mik ennek biztosítására, kivivására vezérfonalul szolgáland ; és végtére miben rejlik célunk, mely felé. törekvéseink tehát lapunk iránya haladni fog, és kell hogy haladjon ? Mi egy olyan nyilvános közeget a minő egy lap elvnélkül nem képzelhetünk, a miért is bátran kimondjuk, hogy lapunk szabadelvű leend. Azon cél pedig, mely felé tántoríthatlan erélylyel törekedni fogunk: a haladás magasz tos célja. Ha ez által elvünket és célunkat nagyjában körvonaloztuk is, azért még korántsem merítettük azt ki, mert hiszen ezen fogalmak oly tág magyarázatot képesek eltűrni, hogy bővebb részletezés nélkül mást nem jelentenek, mint elvont fogalmakat, s ezért legyen szabad működésünk [sörét kissé bővebben megismertetni : E célból mindenekelőtt kiemeljük, hogy politikával, vallásos kérdésekkel és személyes ügyekérti harccal nem oglalkozunk. A politikához semmi közünk. A vallásos kérdéseket és az ezekkel összefüggő institutiókat pedig oly dolgoknak tekintjük, melyeknek feszegeése az emberiség legnemesebb érzelmét sértené, és a társadalom alapkövét az erkölcsöket ingatná meg, felzavarván a békés polgárok kedélyét és lelkinyugalmát. Mi minden felekezet iránt tisztelettel viseltetünk, és a vallást szent és sérthetetlen jognak, még pedig olyan jognak tekintjük, a melyhez a kritikának hozzá szóllása nemlehet. De még azt is kimondjuk, hogy mi szükségesnek tartjuk a népben a vallásos érzület, fejlesztését és erösbítését előmozdítani. Mint harmadik ügy, mely lapunknál tekinteten kivül fog maradni: a városi és megyei tisztviselők és az országos képviselők választása leend. Mi ezen ügyek iránt egészen közömbös szerepet fogunk tanúsítani, noha az eseményeket és az eredményeket hűségesen registrálni és közzé tenni el nem mulasztandjuk. Lapunk főképen a közügyek fejlesztésére, a társadalmi és egyleti élet felfrissítésére fogja munkakörét szorítani. — Vezércikkeink mindég a közügynek leend szentelve, melynek védelmére bátran és határozott hangon sikra fogunk szállani. Azon leszünk, hogy társadalmunkban a hasznos és korszerű nézetek gyökeret verjenek. Küzdeni fogunk olyan intézmények létrejöveteleért, melyek viszonyainkra áldásdús és termékenyítő hatást képesek gyakorolni. Működésünk egyik köre mint már említettük anyagi haladásunkat illeti, mely célból a gyakorlatban mint jónak bizonyult eszméket lapunkban megfogjuk pendíteni, s azokra polgártársaink figyelmét felfogjuk hívni. Lapunk berendezése ép oly változatos leend mint eddig. A „Tárcában és a Csarnokban" mulattató, de egyszersmind tanulságos közleményeket fogunk hozni. Különféle rovatunk a haza- és a nagy világban előforduló nevezetesebb eseményeket fogja hozni. ,.Megyei és városi ügyek" címe alatt a megyei élet és városunk közügyeire vonatkozó dolgokat fogjuk ismertetni és kimerítöleg tárgyalni. ,,Irodalom és művészet'' rovatunk jobb müvek ismertetéséről, színházak, hangversenyek és a műkedvelői előadások lefolyásáról fogja a tisztelt olvasót kimerítöleg értesíteni. A tanügy lerén felmerülendő egyes érdekesebb közleményeket tanügyi rovatunk hozza. Városunk és megyénkben történt nevezetesebb eseményeket a „Magyei és városi'' hirek rovata alatt részletesen fogjuk tárgyalni. Egyleteink és intézeteink felöl pedig „Egyletek és intézetek" cimü rovatunk fog kimerítő tudósításokat nyújtani. „Tarisznya" cimü rovatunk is leend, mely humorestikus közlemények számára van fentartva. A Közönség köréből származó felszóllalások vagy panaszok közzétételére a „Közönség köre" cimü rovat van hivatva. Azt hisszük, hogy az imént részletezettekből eléggé kitűnik, miszerint a „Pápai Lapok" ugy béltartalmát mint beosztását illetőleg bármely vidéki közlönynyel bátran kiállandja a versenyt. Mi azon leszünk, hogy lapunk mint a város közvéleményét hiven tolmácsoló közeg a nagyérdemű közönség kegyes pártfogására ezentúl is minden tekintetben érdemes legyen, Szikszay István felelős szerkesztő. Felhívás! A Pápa városi jótékony nőegylet, azon feladatához hiven, melyet alapszabályaiban maga elé tűzött, hogy a nyomor és inség enyhítésére tehetségéhez képest városunk körén kivül is közreműködik: Szeptember hó 8dikán tartott választmányi üléséhen elhatározta, hogy a török sebesültek részére gyűjtési rendez. A háborúnak minden körülmények között megvannak a maga iszonyai, mert a nyers erőszak életet és vagyont pusztít kíméletlenül. De mégis borzasztóbb a háború azon félre nézve, melynek területén a háború folyik, nyomorteljesebh azon félre nézve, mely minden erejét megfeszítve élet-halál harcot kénytelen vívni, nagyobb csapás azon félre nézve, mely kevesebb segélyforrással rendelkezik. A most folyó orosz-török háborúban ezen fél, a török nemzet; a népszám és segélyforrások sokaságának előnye az oroszok részén van, s eiX a törökök ellensúlyozni csak a halált megvető bámulatra méltó hősiesség által tudják. A hős "sem találja azonban mindig a halált, melyet megvetett, hanem lesz csonkává, bénává, nyomorékká, kinek kinzó sebei segélyre szólítanak az emberiség nevében. Nyújtsunk tehát segélyt a török sebesülteknek! Ami emberi és keresztyéni szeretetből nyújtott segélyünk, bizonynyal kétszeresen gyógyítja azon sebeket, melyek istentelenül épen a keresztyénség hazug álarca alatt, a keresztyénség megA , v Pápai Lapok 64 tárcája. A Fátyol *) (Elbeszélés.; Irta JÓ]í.ai Ä1 ó I*. Azt már megírtam, hogy jutottak a török asszonyok a féred KS éh ez, ahoz a hő, idonitalan köpönyeghez, mely termetüket egészen eltakarja, mikor az utcán járnak; most meg azt mondom el, minő esemény adott arra okot, hogy azt a sürü fátyolt is felvegyék, mely arcukat úgy eltakarja, hogy csupán egy szűk nyilason át láthatják a külvilágot: ugy hogy még az utcán is magukkal hordják a börtönüket. Első Moavia uralkodása alatt történt ez, aki Syria kormányzójából kalifává tette magát. Hatalmas ember volt, tudott uralkodni a vad muzulmán férfiakon, sőt többet mondok: a muzulmán asszonyokon is, s hogy még többet mondjak: még saját magán is. Egy fiatal arab kereskedő, Abdullah, nőül vett egy csodaszép syriai leányt, Zu beid át; a kit őrjöngve szeretett. Nem volt neki elég, hogy Zubeidát már a természet felruházta anyagi kincscsel, a mennyi egy nőt tündérré (esz: ő még szebbé akarta tenni; kölcsön kéne selycmbogártól a selymet, csigától a gyöngyöt, kősziklától az aranyat, madártól a tollat, hogy a legszebb termetet, arcot, hajat belefoglalja. fc5 jó volna, ha selyembogár, csiga, madár és kőszikla kölcsön adná, a mitől a szép nő szebb lesz; de azt mind meg kell fizetni. A jámbor Abdullah egyszer csak azt vette észre, hogy a szép Zubcida miatt tönkre juttatta magát. A szép nő észrevette férje búsongását; de az világért meg nem vallotta neki, hogy miért oly szomorú, se arra a gyávaságra nem vetemedett volna, hogy valamit visszakérjen azokból az ékszerekből, a miket egy szeretett nőnek adott, a maga szorult helyzetének megkönnyebbítésére. Azt tette a mit a legtöbb rosz adós: foldozta az egyik lyukat a másik lyukkal. Hanem a mit a szép Zubeida semmi gyöngédséggel nem birt férjétől kitudni, azt megtudta nagyhamar a goromba hitelezőktől , a kik szorongatni kezdték a jó Abduliaht s nem igen telték a szájuk, elé a kezüket. A mint Zubeida megtudta, hogy férje milyen szorult helyzetbe van, rögtön készen volt az elhatározása. Minden ékszert, drágaságot cl fog adni s azzal kisegíti őt a zavarból. *) "Mutatvány az Atheneurií nagy képes naptárából. Nem szólt semmit a férjének, titokban hivatott egy alkuszt, s arra rábírta, hogy keressen neki egy vevőt, a ki minden drágaságait egyiilt, egyszerre megvegye. Az alkusz jöttment, utánajárt, végre talált egy olyan urat, a ki kész mindent megvenni; csak vigye el hozzá Zubeida maga. Ez a vevő maga a kuf'ai kormányzó Al-Numán. A szép asszony nem szólt a férjének semmit, összeszedte minden drágaságát s elvitte a kormányzóhoz. Al-Numán szemei elkápráztak a kincseken; de nem azokon, a mik holtak, hanem a mik elevenek. „Hogy adod a gyémáutaidat? hogy adod a gyöngyeidet? rubinodat, selymedet, bársonyodat, elefánt csontodat, tiktak verő kis órádat? Megadom érte, a mit kérsz! De mindent megveszek, a mi a tied." Zubeida csak annyit kért, a menynyivel gondolta, hogy Abdullah hitelezőit kifizetheti. Al-Numán alku nélkül megadott mindent. Siettében nem is számlálta meg, mennyi pénz van a zacskókban, a miket Zubeida elé lerakatott. Hanem amint aztán a szép asszony nagy örvendve fel akarta nyalábolni az erszényekel, azt monda neki Al-Numán: „Ne fáraszd magad vele, szép húri! A pénzt majd elviszik a szolgák Abdulláhnak, te magad pedig itt maradsz; inert tégedet megvettelek." „Engemet? Al-Numán!" szólt elbámulva Zubeida. „Igen is, tégedet. Eladtad a gyémántjaidat. S mit mond a költő? Nincs a nap alatt olyan gyémánt, mint a te ragyogó szemed. Eladtad a gyöngyeidet. A költő ig3' szól; Rejtsék el magukat a tenger fenekére India gyöngyei a te ajkaid fogsorai előtt. S nem mondja-e a költő, hogy ajkaid rubintok? Nembizonyitja-c, hogy a legdrágább selyem, a mi rajtad van: hajfürteid selyme? váltaidat nem mondja-e elefánt-csontnak, kebledet bársonynak; s tiktak-verő kis órának nem nevezi-e szivedet, a mi az én életem óráit számlálja? — Es én mind ezt megvettem tőled." .1. Abdulláhból pusztában futó bolond lett, a mint megtudta, hogy Zubeidát elragadta tőle Al-Numán. Mit tehetett ellene? Az hatalmas nagy ember. A kalifa városának kormányzója. Kihez fusson igazságért, ha a fő-főbiró maga a rabló? Visszaküldte Al-Numánnak az erszényeket, miket az feleségeért cs ékszereiért küldött. Prédára bocsátá hitelezőinek a raktárait, hajóit, tevéit} maga egy öltönyben fulot el, és egy lanttal a kezében: aztán mikor már nem volt semmije, se felesége, se vagyona, se esze, akkor megszálta valami szellem : dalnok lett: énekelt s olyan szép verseket tudott danolni a népnek, hogy mindenki bámult rajta. Az utcákon, a piacokon, a kutak mellett, a kertekben csődült körüle a nép s hire futamodott messzeföldre a dalnok Abdulláhnak. Egyszer a dalnok elment a kalifa kapuja elé s ott kezdett verseket énekelni. Moavia erkélyéről hallgatá egy ideig, s aztán felhivatta ó't magához, hogy udvara előtt énekeljen valami szép románcot. Abdullab elénekelé a kalifa előtt a szép Zubeida történetét. Hogy rablá el csalfán, erőszakkal férjétől Al-Numán kormányzó. Hej, ha csak amúgy prózában adta volna elő a panaszát, hogy kikergették volna vele! De a versek oly szépek voltak, és a dal olyan érzékeny, hogy a kalifa szemei megteltek könynyel, s mikor a szerencsétlen férj a dal végén odaborult lábaihoz , zokogva és könyörögve, azt monda neki : „Csak eredj haza, igazságot fogsz kapni!" „Nekem nincs sehol „odahaza," Monda a koldus költő. „Tehát maradj itt a palotában, mig lesz otthonod." „S otthon csak ott van nekem, atfiol Zubeidámmal vagyok." Moavia rögtön maga elé hivatá Al-Numánt s azt monda neki: „A fejedtől akarsz-e megválni, vagy Zubeidától." Al-Numán arcra veté magát a kalifa előtt. „Felséges kalifa! Ha lehetne úgy élnem Zubeidával, hogy fejem ne legyen: örömestebb válnék meg a fejemtől, mint Zubeidától. Mert ha Zubeidától válok meg, a fejem sem ér nekem többé semmit. De lépjünk alkura, fölséges kalifa! Engedd, hogy csak egy évig birjam Zubeidát s akkor aztán, az év leteltével, üttesd le a fejemet, nem bánom!" A kalifa elbámnlt. Annak mégis valami csodaszépségnek kell lenni, a ki miatt az egyik emberből egy fejjel magasabb lett a többinél: dalnok; a másik pedig egy fejjel kurtábbá kész lenni. „Nem alkuszunk!" rivalt a kormányzóra. Küld ide hozzám rögtön azt az asszonyt, vagy hagyd itt a fejedet," Al-Numán keserveset sóhajtott s csak .legalább egy napot kért még, utoljára csak egy órát. Még azt sem engedte meg a kalifa. Maga is akarta látni Zubeidát.
