Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-01-27

IV. évfolyam. 4 szám. Vegyes tartalmú társadalmi hetilap V pápai jótékony nőegylet- az ismerettcrjesztöegylet, kertészeti társulat, lövész- tűzoltó-egylet A lap szellemi részéi illető közlemények a szerlCGSZtő Lalcássáx*al Főutca 20. sz, emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, felszólamlásuk, W <l j cl i t* SS ív. á r o 1 y könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, inlé/endők. Pápa, 1&77. jasiitái' Eí!V évre ö ír Megjelenik e lap hetenkint egyszer, szombaton, egy íven. Felelős szerkesztő: Ftix-ecli All>iix. I-jlőíiz:elóísi díjait: . . . . G ír. Félé\re Negyedévre 1 Ir. ;J0 kr. A llll^tlol^s-ii díjalt léiTn^at s/ci'inlszániítiiliiak: 1 8Q centim. "20 kr, SÜQ eenlimelerért SO kr, 70Q centiméterért 70 kr, 100O centim. I tri, lällQ eenlim. 1 l'rl -10 kr, '200Q centim. 1 ft, 80 kr, 500n e.Milim. "2 Irl. 10 kr, iOOQ centim. T, frt. A közbeeső térfog; luknál a következő magasaid) fok dijja szúmitatik. I>élyegdi| mindig külön fizetendő. Kmdu: AVajdit.s Ivái-oly Az árvaszéki előadó választásának J%T kérdéséhez. agyon szép az a népnevelés, hasznos is, a % hol célszerűen valósíltalik: de sokkal szük\ ségesebb volna azoknak kellő kiképezletése, a kik hivatva vannak arra, hogy a közügyeket intézzék s a nép ügyeiben határozzanak. Most, midőn már a lörvényelölli egyenlőség elve életben van, s mindenkinek nyitva áll az ul azzá lehetni, a mi akar, a jogegyenlőség ezen elvének helytelen lefogásából, a közönség nagyobb része azt hiszi, hogy e joggal már a képesség is vele jár, és mihelyt olvasni és hetüket irni tud, hivatva érzi magát a társadalomban bármely állásnak is elfoglalására. Mivel pedig az éleiben levő törvények, a helyi és közigazgatási ügyek intézésébe a nagy közönségnek habár közvetett, de még is nagy befolyást engednek, sőt a közigazgatási tisztviselők választását rá is bizzák, és mivel a közönségnek - természetesen — igen nagy része hivatalra nem képesített egyénekből áll, jobban ragaszkodván a magukhoz hasonlókhoz, nagyon hajlandó a hivatalokat olyanokkal tölteni be, a kik különben igen derék, becsületes egyének ugyan, s lehetnek igen jó gazdák, igen derék mesteremberek, vagy kitűnő kereskedők, de a hivatal betöltésére egyátalán képtelenek. De hát jutna eszébe egy papol elítélni azért, hogy rosz építész, egy mérnököt azérl, hogy rosz zenész, vagy egy orvosi azért, mert rosz láncmester? A ki mit nem tanult, azt nem tudhatja, és ha az emberre olyan dolgot nem hiznak, melyet nem tanult, az rá nézve sem jogsértés, sem lealázás nem lehet; ellenkezőleg az egész közönség jogai sérelmet szenvednek az állal, ha ügyeinek intézése hozzá nem értökre bizatik; mert drága pénzen kell fizetnie azokat, kik neki kárt, vagy hátramaradást okoznak. — Mit mondana ahhoz bármelyik hitközség, ha lelkészük meghalna, s közülök löbben azt sürgetnék „a tudomány nincs a diplomához varrva,*' minek válaszszunk mi fölavalolt lelkészt, van köztünk több derék, okos ember, válik ezek közül, ki a szent epistolát fölolvassa, van elég jó praedicatió, válogathat bennök, az anyakönyvek vezetését pedig majd eltanulja a káplán úrtól? Én hiszem, hogy a nagyobb rész ezt nem helye seine. Hanem egyéb, különösen a közigazgatási hivatalok betöltésénél, nálunk legalább nagyobb részben, igy áll a dolog. Be kell ugvan is tölteni a városnál az árvaszéki tanácsos helyét. Es — fájdalom! — azok közül sokan, kik hivatva vannak a város ügyeinek vezetésére, azon hibás fölfogásban szenvednek, mely szerint azt hiszik, miért ne lehelne azt betölteni egy becsületes csizmadiával, miért ne lehetne az akár Péter, akár Pál, mi szükség arra, hogy az törvényszerűen képesített egyén legyen? Nem mutatja-e ez, hogy a városi képviselők közölt vannak, kik nem állanak kiválásuk magaslalán, különben ily nézeteket nem táplálnának. Legszentebb kötelessége a társadalomnak, hogy azokról kiválóan gondoskodjék, kik szülőiktől kis koruságukban megfosztatván, ügyöket magok önállóan nem intézhetik. Ezeket a törvényhozás is különös ótalom alá helyezi, hogy a szánandó állapot, melybe szülőik elvesztése folytán jutottak, rájuk nézve elviselhetőbbé létessék. Azért is, bár minden hivatal megkivánja a kellő avalottságot, de egy sem annyira, mint az árvaszék tagjaié, különösen nálunk, hol, lehet mondani, maga a tanácsos az egyedüli szakértő, az ügyész hivatása inkább az ellenőrzés lévén, hogy az árvaszék hibát el ne követhessen. Minden hivatalban veszedelmesebb a tudatlanság még a rosz akaratnál is, de seholsem oly veszélyes ez, mint a kiskorúak ügyeiben. Mert a tudatlan tisztviselő, ha nagykorúak ellenében hibáz, ezek által hamar meglámadlatik, érle föladják, nyilvánosan interpellálják, végzéséi fölebbezik, s igy a sérelmes h itározat orvosolta tik; de a kiskorúak egész erkölcsi és anyagi léteié az árvaszék kezeibe van leiéve, ha ez roszul intézkedik, a kiskorú magát védeni nem tudván, helyrehozhatlanul szenved. Ide nem elég, mint más közigazgatási hivatalhoz, holmi fél iskolázottság: mert az árvaszéki előadó nem közeg, kinek kötelessége csak az expediálás vagy a felsőbb intézmények végrehajtása, ilt ö maga a cselekvő, az intéző, a határozó, a feloldó, vagy KIS DALOCSKÁM kis dalocskám ne szállj tovább: c>\Marailj te csak az enyém, # Xincs nálamnál hívebb hozzád, [ JYiiiasen e föld kerekén. S a mint a jó anya örül, Ilon szerette gyermekének: Szerelmemmel veszlek körül, Kis dalocskám én is téged. Kubányi Béla. Párisi leveleit. Paris, 1877. január hava. Kedves Barátom! íme fogadd a képet, melyet Parisról a madár távlatból neked nyújthatok, inig egyrészt kívánságodnak "hajtok eleget tenni, másrészt szíves elnézésre kérlek nemcsak a festmény hiánj

r

ai, hanem azon visszaélésem •matt is, hogy hozzád intézett levelemet a „Pápai Lapok" olvasóközönsége iránti kedvezésből, nyilvánosan közlő,,,. A. francia fővárosban lefolyt politikai és történelmi e«eíjieiiyek gazdag műkincsei, építészeti nagyszerűsége, s

<amtalan ritka emlékei, olyan világra szóló hírt kölcsönöznek e városnak, hogy nemcsak a más országbeli *

e

'i utas, hanem a környékbeli francia is, ki először látogatja meg a capitoliumot, olyan illusiótól van áthatva, hogy a legí'estó'ibb képet állítja fel előre képzeletében, és ilyenkor a phantasia a csekély tárgynak is, mely különben közönséges jellegű, leirhatlan nagyszerűséget tulajdonít; később a megfontolással párosulva a nagy enthusiasmust lassanként lehűti és a nélkül, hogy a valóban a művészi kincsek értékéből a legcsekélyebbet is levonná talán, mindent a maga valóságában enged becsülni, figyelni. Tagadhatatlan, ha a véletlen a látogatót első Ízben a Porte de Petoilehoz veti és innen tekint végig a champs elyséesken, a place de la concordeon keresztül a Tuilleries palotáig, hogy teljesen elragadja azon változatos kép, melyet a távolban látszó keresztbe vonuló palota sor, a Tuilleries kertjében szétszórt remek szobrok, tavak, ezek központján a magasra szökellő vizoszlopok, a champs elysées gyönyörű villái, és a hosszú avenue de champs elysées, nyújtanak, hozzávetve még a place de la concorde világhírű szépségét, oldalt tekintve a paloták egész seregét látja szemei elött diszes sorban, mindez művészi ügyességgel elrendezve a legélénkebb benyomást eszközlik, nem csoda, midőn ennyi szépség, ennyi kincs egy rakáson, ha az utas elvakítva, az ezer egy éjszaka mesés tüneményeiről álinadozik. Az impozáns allegorikus szobrok, a pompás vízmüvek, melyekből a magas sugárban felszökő vizoszlopok cseppjei a levegőben szétszóródnak, s miután a bennök megtörödölt napsugár játszó fényét bemutatták, suhogva locscsannak a víz tükrére vissza, a place de la concorde közepén két artézi forrás között a Luqusor féle obelisk, ez a rejtélyes gránit oszlop, melynek egyedüli díszei a belevésett hieroglyphek, körülötte a tér szé lén felállított nyolc különböző városokat képviselő monumentumok, együtt véve a legvonzóbb panorámát tárják elénk. IIa azonban az utazó, például az V. vagy VI. arroudissement, számtalan szűk, rendezetlen, düledező házsorokból álló utcáin keresztül vonulva érkezik először Parisba, melyekben az egymást támogató keskeny és égbe nyúló épületeken kívül, Pápa városának süppedő sarát és nyaktörő kövezetét is felfedezhetni, — úgy azt hiszem, hogy illusiójában teljesen csalatkozott. Távol azon gondolattól, hogy Parist ez utóbbi szempontból bírálgassam előtted, sőt kénytelen vagyok bevallani, hogy ezen, úgyszólva elrejtett fészkeket csak keresve lehet felfedezni, jóllehet nagyszámmal vannak, és itt ott visszariasztó látományban tűnnek fel, és tekintve a francia capitolium folytonos növekedését, csinosbulását, tekintve azon mivelefeket. melyek szünet nélkül jelenleg is folynak, a mennyiben az elhagyatottabb helyeken is utcák halomra döntetnek, hogy helyükbe széles boulevardok fényes palotáit emeljék, szóval: tekintve, hogy Paris évtizedeken át oly folytonos változásnak van alávetve, hogy mint Paul de Kock mondja: „ha egypárisi ugy tíz évre elhagyná szülővárosát, visszatértekor alig ismerne reá, alig találná fel abban saját házát, tűzhelyét és ... . feleségét," bátran elmondhatom, hogy Paris, dacára vész teljes múltjának, melyben e város, csak u legközelebbi zavarok alatt is oly sokat szenvedett, ugy cultúráját, civilisatióját, művészetét és iudustriáját tekintve, mint külső fényét berendezését és nagy terjedelmet, méltán első városa Európának!